"A nők mindig civilizálatlanabbak, mint a férfiak: alapjában véve vad a lelkük: úgy élnek az államban, akár a macskák a házban, mindig készek rá, hogy kiugorjanak az ajtón vagy az ablakon, hogy visszatérjenek elemükbe." - Így szól a teljes idézet Nietzschétől, s aligha kell hosszasan bizonygatnom, hogy ezúttal is egy téveszmével van dolgunk. Arra persze tökéletes, hogy címet adjon a posztnak, mely azt firtatja: köztereinken miért találkozunk oly kevés női szoborral.

Bárhol is járunk a világban, azt fogjuk tapasztalni, hogy a köztéri plasztikák túlnyomó többsége férfikaraktert ábrázol. A New York-i Central Parkban 22 szobrot láthatunk, ezek egyike sem női történelmi alak. Ugyanez a teljes pangás jellemzi Chicagót is. San Francisco 87 szobra között is csupán két nőt találunk. Nagy-Britanniában a köztéri plasztikák mindössze 2,4%-a mintáz olyan névvel-arccal bíró női alakot, aki nem a királyi házból származik. Idehaza pár hete attól volt hangos a sajtó, hogy Budapesten még állatszobrokból is többel találkozunk, mint valós női karakterrel. A főváros ezernyi arcának, titkának, illatának bemutatására létrejött Hosszúlépés.Járunk? csapata megelégelte ezt az aránytalanságot, s akciót hirdetett új, női hírességeket - politikusokat, tudósokat, írókat, költőket, festőket, üzletasszonyokat - bemutató szobrok felállítását célozva.

Ha létezik társadalmi kezdeményezés, mely abszolút támogatható, úgy ez - meglátásom szerint - feltétlenül ilyen. Úgy adni valamit, hogy közben nem rövidítünk meg senki mást - ez az etikus világformálás tökéletes útja. Amikor kvótákat gyártunk, hogy valamely társadalmi csoportot helyzetbe hozzuk, olyankor értelemszerűen mindenki mást negatív módon diszkriminálunk. Amikor az egyik embert megadóztatjuk, s munkájának gyümölcsét - valamiféle állami támogatás formájában - egy másik embernek adományozzuk, olyankor minden gondolkodó ember eltűnődik azon, mennyire etikus mindez. Viszont amikor szobrot emelünk egy ismert és elismert nőnek, azzal mindenki csak gazdagodik. Nem kell egy Latinovits-szobrot ledönteni ahhoz, hogy helyet adjunk Ruttkaiénak; nem kell Thököly Imréét egy dohos pincébe száműzni, ha Zrínyi Ilonáét is látni kívánjuk. 

Természetesen érthető, hogy általában jóval kevesebb a női hírességet megjelenítő szobor, mint a férfikaraktert ábrázoló. Elég, ha belekukkantunk gyerekeink tankönyveibe. Azt fogjuk látni, hogy egészen a 20. századig - néhány uralkodót és szentet leszámítva - szinte alig találkozunk olyan női alakkal, aki saját tettei nyomán került be a történelembe. A legtöbb ismert név anyát, feleséget, szeretőt, múzsát takar; egy kimagaslóan híres férfi anyját, feleségét, szeretőjét, vagy épp múzsáját. Ebből számomra - többek közt - az következik, hogy azt a kévés számú női hírességet, akit a történelem kitermelt, érdemes bátran és hangsúlyosan megjeleníteni. Azzal semmit sem torzítunk a múlton, ha köztéri emlékeket állítunk az elismert, a hős, a példaértékű asszonyoknak, még akkor sem, ha történelmi súlyuknál nagyobb számarányban jelennek meg.

Sajnálatosan ritkán beszélünk ugyanakkor arról, hogy mi állhat e történelmi aszimmetria hátterében. A legtöbben gyorsan letudják a kérdést azzal, hogy a férfiak évezredeken keresztül elnyomták a nőket. Ezt az állítást számos tény alátámasztja, elég csak arra gondolnunk, hogy a világ számos demokráciájában a férfiak évtizedekkel korábban kaptak választójogot, mint a nők. Mindazonáltal ez csupán egyetlen szempont, s talán nem is a legmeghatározóbb. Akik eggyel mélyebbre merészkednek, megemlítik a két nem közti lényeges karakterkülönbségeket is. Egészen pontosan azt, hogy a nők között még mai is sokan vannak azok, akik nem vágynak kiemelkedő karrierre; akik ha tehetnék, legszívesebben otthon maradnának a gyerekekkel, esetleg otthon is maradnak, vagy részmunkaidős állást vállalnak. Ezzel szemben a férfiak túlnyomó többsége nyolcórás munkát végez, ami azt jelenti, hogy nagyobb statisztikai valószínűséggel emelkednek az ismertség felé. Létezik azonban egy mindezeknél rejtettebb, de talán leginkább meghatározó elem, amely a szóban forgó felemás helyzetért felel. Ez pedig a szexuális szelekció. Egy nőnek egyszerűen nem muszáj sportbajnokká, rocksztárrá, hőssé válnia ahhoz, hogy a férfiak felfigyeljenek rá. Egy bombázó után akkor is megfordulunk, ha tökéletesen ismeretlen, s akkor sem fogunk jobban lelkesedni érte, ha fotóival van tele a bulvársajtó. Egy férfinél gyökeresen más a helyzet. Számunkra szinte létszükséglet az ismertség és a népszerűség, hiszen semmi sem emeli ennyire a szexpiaci értékünket. Láttunk már rossz arcú politikust modell feleséggel? Nincs ebben semmi meglepő. Nincs ebben semmi érthetetlen.

Némelyeknek talán furának tűnhet, ám az egyik legmeghatározóbb példaképem maga is nő. Ha lennének magyar gyökerei, a magam részéről neki állítanék szobrot Budapesten. Ayn Rand-re gondolok, az orosz származású, amerikai írónőre. Jelentősége nem elsősorban irodalmi nagyságában keresendő, sokkal inkább objektivista filozófiájában, mely regényiben (Ősforrás, Veszett világ) is meghatározó módon megjelenik. Kevés olyan valaha élt tudóst, bölcselkedőt, közéleti szereplőt tudnék megnevezni, akinek eszmeiségében, gondolkodási rendszerében nem találni hibát, következetlenséget. Ayn Rand számomra ilyen. Nem véletlen, hogy követői közt említhetjük Margaret Thatchert, Ronald Reagant, illetve Jimmy Walest, a Wikipédia alapítóját is.

AYN RAND (DISCOVERY PARK, USA)

A közelmúltban volt szerencsém látni pár olyan hírelemző, televíziós műsort, amelyben a stúdióbeszélgetés résztvevői mosolyogtak azon, hogy egyesek a fővárosi szobrokat számolgatják, kategorizálják. E téren nem érzem helyénvalónak a gúnyt. Hitem szerint az lenne a normális, ha végre túllépnénk azon a kicsinyes és primitív világlátáson, mely szerint minden jó, amelyet a mi politikai oldalunk kezdeményez, s minden gyűlöletes, amelyet az ellenfeleink. Néha érdemes volna magát az elképzelést nézni. Az a kezdeményezés, hogy legyen néhány új, női hírességet ábrázoló szobor Budapesten, tipikusan olyan, amelyet - elvileg - mindkét tábor jó szívvel támogathat. Az ilyen szimbolikus ügyek már csak annak demózására is kiválóan alkalmasak, hogy bizonyos kérdésekben létezhet együttműködés jobb- és baloldal között.