Ami azt illeti, nekem viszonylag új ez az egész gender-ideológia. Alig pár éve találkoztam vele először. Most azonban, hogy a végére értem Matt Ridley A sötét bábok királynője című művének, megdöbbenve tapasztaltam, hogy az őrület egyáltalán nem új keletű. A könyv angol nyelven 1994-ben látott napvilágot, és a szerző már akkor arról panaszkodott, hogy az ideológiától vezérelt társadalomtudományok magasról tesznek a valóságra. "A magát politikai korrektségnek nevező nyugati kulturális forradalom kétségtelenül el fogja fojtani azokat a kutatásokat, amelyek nincsenek ínyére, amint az láttuk a férfi és a nő eltérő elméjének vizsgálata kapcsán. Néha olyan érzésem támad, arra lettünk kárhoztatva, hogy sose érthessük meg magunkat, mert hozzá tartozik a természetünkhöz, hogy minden kutatás végül önnön természetünk kifejezését szolgálja: az emberi természet pedig törekvő, logikátlan, manipulatív és vallásos." Döbbenet, hogy Nyugaton mindez már évtizedek óta zajlik. Döbbenet az is, hogy tudománynak merik nevezni a szimpla valóságtagadást. A történelmi vallások legalább ezt a hazugságot nem követték el. 

"A férfi és a nő elméje különböző. A különbség az evolúció közvetlen eredménye. A nő elméje olyanná fejlődött, hogy eleget tegyen a gyermek kihordása és felnevelése által támasztott követelményeknek, valamint hogy növényeket gyűjtögessen. A férfi elméje olyanná fejlődött, hogy képes legyen a ranglétrán egyre feljebb kapaszkodni, küzdeni a nőkért, és hússal ellátni a családot." A szerző leszögezi: ha e gondolatban az elme szót testre cseréljük, úgy egy szimpla közhely lesz az eredmény. (Manapság, amikor már a férfiaknak is jogukban áll szülni, már ez sem olyan egyértelmű...) Viszont így, ebben a formában harminc esztendeje is lázítónak hatott és az összes létező társadalomtudomány kiátkozta az állítást. A 21. század technológiájával, az MRI készülékek és a kiértékelő programok fejlődésével azonban már nemcsak az emberi agy különböző részeinek mérete tanulmányozható, hanem egy sokkal izgalmasabb kérdés is, az idegi kapcsolatok az agy különböző területei között. A kutatók ma már ezernél több területet tudnak megbízhatóan azonosítani az agykéregben és a kéreg alatti szürkeállományban. Vizsgálták többek között azt is, hogy léteznek-e a nemekre jellemző gráfok (agyi kapcsolati struktúrák), azaz olyanok, amelyek gyakrabban fordulnak elő a nőknél, mint a férfiaknál, és viszont. 224 olyan gráfot találtak, amelyek a nőknél szignifikánsan gyakoribbak, és 812 olyat, amelyek a férfiaknál fordulnak elő lényegesen sűrűbben. A tudomány megkérdőjelezhetetlen megfigyelésein túl a személyes tapasztalataink is azt igazolják, hogy a nemek közt jelentős a különbség már a kezdeteknél is. A kisfiam életének első pár esztendejét játékautók tologatásával töltötte, s már kétévesen a világ összes gépkocsi-márkalogóját magabiztosan felismerte, miközben én magam sosem lelkesedtem különösebben a verdákért. Szó sincs tehát apáról fiúra erőltetett szokásról, sokkal inkább genetikus örökségként könyvelhettük el e mindent elsöprő szenvedélyt. A lányom pedig természetesen babázott, s tökéletesen hidegen hagyták a négykerekű járgányok.

ÍGY FEST EGY TIPIKUS GRÁF AZ AGYBAN

"A nemi szerepek állandóságát az izraeli kibucrendszer in vivo kísérlete is bizonyítja. A férfiakat és a nőket már a legelején arra biztatták, hogy vessék le minden nemi szerepüket: a hajviselet és a ruházat uniszexuális volt; a fiúkat békességre és érzékenységre ösztökélték, a lányokkal pedig fiúsan bántak; a férfiak végezték a házimunkát, a nők pedig eljártak dolgozni. Három nemzedékkel később felhagytak ezzel, és ma a kibucokban az élet sokkal szexistább, mint bárhol másutt Izraelben. Az emberek visszatértek a sztereotípiákhoz. A férfiak politizálnak, a nők inkább otthon vannak. A fiúk fizikát tanulnak és mérnök lesz belőlük, a lányok szociológiát végeznek és tanárként, vagy gyermekgondozóként helyezkednek el." Hitem szerint igen sokat köszönhetünk a kibucrendszernek, illetve minden efféle társadalmi kísérletnek. Abszolút üdvözlendő, hogy számos ember hajlandó önkéntes alapon extrém létformákat kipróbálni, mi pedig kényelmes kívülállóként leszűrhetjük a tanulságokat. A kibucok világa mutatta meg számunkra, hogy a magántulajdon iránti vágy nem tanult szokás, hanem genetikusan kódolt. A kibucok világa mutatta meg azt is, hogy sohasem fog létrejönni önkéntes alapú kommunista társadalom, tekintve, hogy ez a létforma nem vált széles körben népszerűvé. És most azt látjuk, hogy a nemi szerepekkel is hasonló a helyzet: nem társadalmi nyomás, hanem belső késztetések alapján választunk férfias és nőies életmódokat. Jómagam csak azt nem értem, hogyha mindez ilyen tisztán kirajzolódik, úgy miért erőltetjük továbbra is a progresszív vallást? Az egalitarizmus eszméje minden létező fronton pusztító vereséget szenvedett. Miért ragaszkodunk hozzá továbbra is foggal-körömmel?

"A férfitársalgás tanulmányozása alapján kiderült, hogy az inkább nyilvános (otthon befogja a száját), fennhéjázó, kompetitív, státusfüggő, figyelemfelkeltő és konkrét - vagyis a tudás és a képességek kimutatásáról szól. A női társalgás inkább privát (társaságban hallgat), együttműködő, megerősítő, empatikus, egyenrangú és csapongó (beszélgessünk a beszélgetés kedvéért)." A közelmúltban zárták le azt a húsz éven át tartó felmérést, melyet négyszáz egyetemista bevonásával folytattak arról, vajon a férfiak vagy a nők beszélnek-e többet. A vége az lett, hogy mennyiségben nincs nagy különbség, csupán a tartalom az, ami nagyon eltérő. Bevallom: én csak kapkodom a fejem, hogy egyes nők micsoda csapongásra képesek... Tudjuk: náluk sűrűbb a kapcsolat a két agyfélteke, illetve a különböző agyterületek között, mondhatnánk: a lányok elméjében minden mindennel összefügg. Most, hogy e mondatokat gépelem, hirtelen bevillant, hogy szombat este előkerült kedvenc asszociációs társasjátékunk, a Fedőnevek, melyet rendszerint férjek vs. feleségek felállásban játszunk. Mondanom sem kell: a csajok ezúttal is tönkrevertek minket... Egy biztos: a férfiak vadászó, fókuszált figyelmére, célirányos, analitikus gondolkodásmódjára és az ehhez illeszkedő kommunikációra égető szükség mutatkozik a tudományban, a filozófiában, az üzleti életben és a politikában egyaránt. Sem országot, sem céget, de még családot sem lehet menedzselni úgy, ha össze-vissza kapkodunk, illetve ha érzelmeket viszünk olyan területekre, ahol elengedhetetlen volna a hideg fej és a józan racionalitás. Muszáj tanulnunk egymástól. Nekünk, férfiaknak elsősorban empátiát, a nőknek pedig hűvös, elemző attitűdöt. Ha másért nem, hát azért, hogy jobban megértsük egymást.

"Kiegyensúlyozottság, magabiztosság, optimizmus, hatékonyság, kitartás, bátorság, döntéshozó képesség, intelligencia, ambíciók - ezek a tulajdonságok segíthetnek a csúcsra jutni, és nem véletlen, hogy a nők számára is ezek a legvonzóbbak. Ez a nyitja a jövőbeli szép reményeknek. Ezt az elcsépelt közhelyszerű igazságot tesztelte három kutató. A kísérletben résztvevőknek történeteket meséltek két ismeretlen nemű és azonos tudású teniszező emberről, akik egymás ellen játszottak. Az egyiket erősnek, versengőnek, dominánsnak és eltökéltnek, a másikat pedig kiegyensúlyozottnak, a játék öröméért teniszezőnek, az erősebb ellenfél által könnyen megfélemlíthetőnek és kevésbé versenyszelleműnek ábrázolták. Amikor arra kérték az alanyokat, hogy összegezzék a két ember tulajdonságait, a férfiak és a nők nagyon hasonló leírást adtak. Ugyanakkor, amíg a nők a dominánsabbat szexuálisan vonzóbbnak találnák (ha férfi lenne), addig a férfiak számára a domináns játékos kevésbé lenne vonzó (ha nő lenne)." A legelemibb ösztöneink mutatkoznak meg az effajta kísérletek által; nyilvánvaló, hogy a két nem más és más személyiségjegyeket tart szexinek. A fene se érti, hogy a feministák miért akarnak férfit faragni a nőkből és nőt a férfiakból. Ezzel aligha járna jobban a világ.

Sokféleképpen gondolkodhatunk nőkről és férfiakról. Viszont elmélkedéseink dimenzióit nem árt megkülönböztetni egymástól. A tudomány a valóságot írja le, nem a vágyálmokat, s nem azt, hogy mi volna a helyes. Nem is támaszt semmiféle kényszert a biológiai korlátokon túl - a tudomány nyilvánvalóan tiszteletreméltó. A józan erkölcs ugyancsak tiszteletet érdemel, hiszen azt mondja: mindenki úgy él, ahogy csak szeretne. A józan morál nem akadályozza a nőket a karrierépítésben, sem a férfiakat a mosogatásban. Egyedül az ideologikus gondolkodás az, amely mélyen megvetendő. Az ideológia ugyanis magasról tesz a tudományra és ugyanilyen magasról tesz az erkölcsre is. Az ideológusok megálmodják, hogy - szemben a kérlelhetetlen valósággal - mi volna a helyes, a követendő, az egyedül üdvözítő, majd ködös ábrándjukat erőnek erejével kérik számon mindenkin, aki csak hagyja magát. Az lesz az igazi ébredés, ha a többség végre képes lesz nemet mondani az őrületnek és az agresszív követelőzésnek.