Ha már elég lesz a halászléből és a bejgliből, de még tartanak az ünnepek, a csendes délutánok egyikére szívből ajánlok mindazoknak egy kis családi mozizást, akik eleddig még nem látták a nyáron megjelent Barbie c. filmet. Könnyed, szórakoztató, helyenként még tanulságos is - még akkor is, ha Bedő Imre, a Férfiak Klubja alapítója szerint ez volt az igazi atombomba, melyet 2023-ban ledobtak a világra.
Amikor szűk családom nőnemű tagjai a premier másnapján jegyet váltottak a filmre, beszámolójuk szerint - egy-két megható jelenetet leszámítva - végigröhögték a két órát. Kislányom hosszas unszolása után a hétvégén én is rászántam magam, s be kell vallanom, helyenként én is hangosan felnyerítettem. Ettől persze még igazuk van mindazoknak, akik úgy látják: a mozi a könnyed szórakoztatáson túl némi társadalomformáló hatást is gyakorolhat. Bedő Imre szerint a film minden elemében pusztító, jómagam azonban egyáltalán nem osztom véleményét. Kétségtelen tény, hogy a feminizmusnak léteznek undorító vonásai - ilyen a férfigyűlölet, valamint ilyenek a kék-zöld hajú, habzó szájú, bálna formájú aktivisták is -, ám ezek közül Barbie világában egyik sem jelenik meg. Igaz ugyan, hogy e fantázia-szülte helyen a nők irányítják a társadalmat, s a férfiak csak strandon heverésző naplopók, de lássuk be: ez a kép aligha bántó számunkra. Egyrészt azért nem, mert irgalmatlanul szürreális; fényévekre van a valóságtól. Másrészt azért nem, mert a legtöbb férfi imádná, ha végre semmi dolga nem lenne, csak élvezni a tenger hullámait.
A mozi egyik kulcsjelenete, amikor a való világba megérkező Barbie találkozik egykori tulajdonosával, az immáron kamaszkorú Sashával. A lány kíméletlenül kiosztja: "Mindig szörnyű voltál. (...) Rossz érzést okozol a nőknek, amióta csak kitaláltak téged. Benned van minden, ami rossz a kultúránkban. Szexualizált kapitalizmus, abszolút irreális szépségideál... Nézz magadra! Ötven évvel visszavetetted a feminista mozgalmat! Rombolod a lányok természetes önbecsülését, és gyilkolod a bolygót a konzumizmus dicsőítésével. (...) Azelőtt, hogy megjelentél itt és bemutatkoztál, sok évig nem gondoltam rád, te fasiszta!" A kiscsaj monológját remekül összeszedték - benne van a 21. századi progresszió minden dühe és őrülete. Barbie persze próbál védekezni: "Én azért vagyok, hogy a lányok legyenek erősek és boldogok!" - de nincs sok foganatja. Ez a jelenet nyilvánvalóvá teszi még a laikusok számára is, hogy a nők világa - sőt ezen belül a feministák világa - a legkevésbé sem egységes. A kamaszlány az életkorának megfelelő forradalmi hevülettel tolja a progresszió üres mantráit - őt már belenevelték abba, hogy lázadni kell minden klasszikus érték ellen, akár csupán a lázadás kedvéért. A sztereotipikus Barbie még egy korábbi hullám szülötte, aki ugyan már kivívta a férfiaktól való függetlenséget (ezt Bedő és az ultrakonzervatívok kifogásolják, én mindenesetre tapsolok neki), ugyanakkor a legkevésbé sem tagadja meg nőiességét, mi több: nagyon is domborítja azt. Barbie (Margot Robbie) igazi bombacsaj, és e tekintetben valódi példaképként szolgálhat minden nő számára. Sasha posztmodern monológja ezzel helyezkedik szembe. A hajdanvolt józan világban még egyértelmű volt, hogy a szépség értéket jelent, s azon sem vitatkoztunk különösebben, hogy mit is értünk szépség alatt. A világ legbetegebb dolga azon rinyálni, hogy Barbie lerombolja a lányok természetes önbecsülését. Látjuk a tökéletes testű sportolókat, a híres modelleket, az ünnepelt színésznőket és a gyönyörű popdívákat - ők mind rossz érzést okoznak az átlagos nőknek? És ha igen, úgy őket is el kéne csúfítani? Nem lenne jobb ötlet visszatérni a normalitáshoz és azt mondani: tessék őket követni? Nem tudom, tart-e még az Éden Hotel című tévés valóságshow, de nemrég volt szerencsém belepillantani. Konkrétan az összes nő használhatatlan benne. Agyontetováltak, kacsaszájúak, a legtöbben bottal sem piszkálnánk őket. Mintha mindegyik tudatosan tenné tönkre a külsejét. Ez is egy jellemző mellékterméke annak, hogy a 21. század őrültjei már a szépség jelentését is relativizálják.
Egy másik jelenetben Sasha édesanyja adja elő nagy monológját Barbieland lakóinak: "Nőnek lenni megoldhatatlan feladat. Elvárják tőlünk, hogy legyünk kiválóak, de valamiért sehogy se csinálhatjuk jól. Elvárják, hogy legyél sovány, de ne túl sovány. És ne mondd, hogy sovány akarsz lenni, mert nem sovány akarsz lenni, hanem egészséges. De ugyanakkor mégis: legyél sovány! Elvárják, hogy legyen pénzed, viszont nem kérhetsz pénzt, mert az ugye már gáz. Tudj főnök lenni, de ne légy szigorú! Légy rátermett vezető, de hagyj érvényesülni másokat! Legyél lelkes és odaadó anya, de ne beszélj folyton a gyerekeidről! Dolgozzál és építs karriert, de közben folyamatosan gondoskodj másokról! A férfiak viselkedését rajtad kérik számon, ami nonszensz, de ha szóvá teszed, akkor te vagy az, aki megint nyafog. Légy csinos, de ne ejtsd kísértésbe a férfiakat, ezért túl csinos se légy, mert azzal fenyegeted más nők kapcsolatát. Pedig a nő a nővel összetart, de legyél más, mint a többiek, és mindig legyél hálás! Tudd, hogy eleve hátránnyal indulsz, és hogy mindig keresztbe tesznek neked, de azért mindig legyél hálás! Nem szabad soha megöregedned, nem beszélhetsz csúnyán, nem szabad hencegned, nem lehetsz önző sem. Nem szabad feladnod, se elbuknod, se félned, és közben mindig tudnod kell, hogy hol a helyed. Ez mind együtt nem megy!" Milyen érdekes, hogy Bedő Imre - miközben a fenti szónoklatot a férfiak elleni kirohanásnak ítéli - pont ugyanígy látja: "Ha van még gyilkosabb program, mint az, hogy minden lány elé a karriervágyat vetítik, akkor talán az, amikor karrierista, karrierben sikeres nők azzal kampányolnak, hogy ők még jó családanyák is tudnak lenni mindemellett." Nagyon úgy tűnik, hogy e kettő együtt túl nagy falat a nőknek. Az ultrakonzervatív megoldás az, hogy nem kell karrier; a progresszív válasz pedig az, hogy nem kell család... A valóság pedig mindkettővel szemben az, hogy az asszonyok - gyakran igen komoly kötéltáncot járva - valahogy mégis hozzák mindkettőt, még ha nem is topkarriert és nem is ötgyerekes családot. A legnagyobb probléma talán az, hogy nők sokszor túlságosan komolyan vesznek minden létező (néha csak a fantáziájukban létező) társadalmi elvárást. Mert az csak egy dolog, hogy az ember folyton és nyafogás nélkül a tökéletességet célozza - természetesen férfi és nő egyaránt -, de azért nem kéne ráparázni, ha az eredmény végül csak 80%-os. (Épp ezek a gondolatok kószáltak az elmémben, amikor ma reggel korán ébredve azt hallom, hogy mellettem az asszony komoly hortyogásba kezd. Nem volt hangos, vagy bántó, de azért határozottan szólt. Percekig élveztem a koncertet. Ha egy idegen nő feküdt volna az ágyamban, aligha találtam volna szexinek ezt az akusztikus produkciót. Így azonban azt éreztem: még ezt is szeretem benne.) A férfiak kapcsán szintúgy kreálható hosszú és drámai felsorolás az elvárásokat illetően - született is jó pár ilyen TikTok videó a film nyomán - csakhogy mi a legtöbbször magasról teszünk mindezekre. Egyszerűen csak megyünk a saját fejünk után.
Szinte biztos, hogy a filmben leggyakrabban előkerülő fogalom a patriarchátus, többnyire ártatlan szellemességek tárgyaként. A naiv és tudatlan Ken (Ryan Gosling) elkíséri Barbie-t a való világba, ahol megpróbálja felfedezni, megérteni, hogy mit is jelent e kifejezés. Visszatérve Barbieland-re sajátos patriarchátussá formálja azt; a férfiak továbbra is naplopók, de már övék a vezető pozíciók, a rózsaszín hűtőket megtöltik sörrel és hagyják, hogy a lányok kiszolgálják őket. Bedő Imre természetesen kiakad ezen: "Úgy van bemutatva, hogy azok a nők, akik örömmel visznek egy sört a férfinak, azok teljesen agymosott idióták. A férfiak meg kizárólag a saját bulijaiknak, a saját műveletlen, bunkó játékaiknak élő csávók." Bedő elmagyarázza, hogy a patriarchátus nem ezt jelenti, mi több: strukturális elnyomást sem jelent. A patriarchális társadalmak férfiai mindent a családért tettek, és valójában ez volt a legjobb működési forma a nők számára is... Ami azt illeti, én biztosan nem kívánom definiálni a fogalmat. A legkevésbé sem zavar, hogy mást ért rajta a Férfiak Klubjának vezetője, s mást a feministák. Maga a szó gumicsont csupán, amin rágódni lehet, nincs különösebb jelentősége. Ami sokkal többet mond, hogy létezik-e jogi aszimmetria a társadalomban a nemek közt. Ha férfi és nő törvény előtt egyenlő, ott nincs miről beszélni. Kár tagadni antifeministaként, hogy ez évszázadokon át nem így volt, elég, ha csak a választójogra, a tanulási lehetőségekre, vagy épp a munkavállalási szabályokra gondolunk. A való világgal ismerkedő Ken - miután elhangzik, hogy férfinak lenni manapság inkább hátrányt jelent - jól letolja az egyik nyakkendős cégvezért: "Hát, akkor ti bizony nem csináljátok jól a patriarchátust!" Az öltönyös jóízűen nevet: "Ó, azt jól csináljuk! Csak most ügyesebben titkoljuk..."
"A Barbie egy világméretű fertőzés volt termékként, hihetetlen, óriási szakirodalma, tudományos kutatási háttere van annak, hogy milyen társadalomrombolást végzett." Úgy tűnik, Bedő Imre kissé túlspilázza a szerepét. Én úgy látom: amíg a Mattel nem szállt fel a progresszív vonatra és nem kezdett gendersemleges és transznemű babákat gyártani, addig sokkal inkább a hagyományos értékeket erősítette. Nézzünk csak körbe: feleségeink és lányaink is mind játszottak Barbie-val annak idején, mégsem lett belőlük radikális feminista. Még az is lehet, hogy pont ezért nem.
Az utolsó 100 komment: