Egyesek szerint humora mindenkinek van. Jobb vagy gyengébb; kifinomultabb vagy otrombább - valamit azért mindenki képes felmutatni. A magam részéről a legkevésbé sem osztom ezt az álláspontot. Akár a szűkebb, akár a tágabb környezetemet tekintem, mindenütt akadnak unalmas, száraz, karót nyelt figurák. A fene se érti, miként lehetséges ez. A humor olyan, akár a csokoládéparfé - mindenki szereti. Hogyan lehet meglenni nélküle?
Azt hiszem, humorérzék tekintetében a társadalmat alapvetően öt kategóriába sorolhatjuk. Az élmezőnybe tartozók - az emberiség kevesebb mint 1 ezreléke - valódi, sziporkázó tehetségek, akik végtelen magabiztossággal mozognak e pályán. No de nem születik mindenki Hofi Gézának, vagy Kovács András Péternek. A második kategóriát a hétköznapok nagy dumás, szórakoztató hősei adják. Ők azok, akik sosem lesznek hivatásos mulattatók, azonban jelenlétük mindig feldobja a házibulikat, baráti összejöveteleket és egyéb társasági eseményeket. Erős jóindulattal minden ötödik földlakót ide sorolhatjuk. A legnépesebb csoport a harmadik: ők a passzív vigyorgók. Értik a humort, de aktív üzemmódban nem igazán gyakorolják. A negyedik szegmenst azok képezik, akik jelenlétében folyamatos szekunder szégyent érzünk. Próbálkoznak, erőltetik - sokszor egy életen át -, azonban előrelépést nemigen tapasztalunk; ugyanazt a kínos, izzadtságszagú produktumot kapjuk újra és újra. Mintha csak be lennének oltva szellemesség ellen. Talán a legérthetetlenebb kategória, hiszen fűti őket a szereplési vágy, mégis teljes fejlődésképtelenséget mutatnak egy olyan területen, mely egyébiránt nagyon is fejleszthető. És végül az ötödik réteg: a tökéletesen sótlanok tábora. Az ember - saját mikrokörnyezetéből kiindulva - azt gondolná, ez a legkarcsúbb társaság. Azután körbenézünk a politikusok közt, s döbbenten fogjuk a fejünket, milyen bitang sokan vannak.
Amikor azt látjuk, hogy egy olyan konszenzuális érték tekintetében, mint amilyen a humorérzék, ennyire sokfélék vagyunk, muszáj eltűnődni azon, vajon mitől függ, min múlik, hogy valakit szellemesnek ítélünk, vagy sem. A pszichológiai kutatók egyetértenek abban, hogy ezen készségünk is részben örökölt, részben tanult elemekből építkezik.
- INTELLIGENCIA - Érezzük, sejtjük, sőt tudjuk, hogy van némi összefüggés a két terület között, mindazonáltal láttunk már karót nyelt professzort és sziporkázó péklegényt is. Muszáj szűkebbre szabni e halmazt.
- ÉRZELMI, TÁRSAS, VERBÁLIS INTELLIGENCIA - Sanszos, hogy ez a döntő. Olyannyira, hogy Ausztráliában a frontotemporális demencia diagnosztizálásában is szerepet kap a humorérzék - egész pontosan annak hiánya. Az FTD-betegekre igen jellemző, hogy nem értik a viccet, a szarkazmust, a kétértelműséget, így az ilyen jellegű filmjelenetek levetítése tökéletes tesztként funkcionálhat.
- EXTROVERTÁLTSÁG - Minden jel arra mutat, hogy az extrovertált emberek szórakoztatóbbak, mint introvertált társaik. Ez már csak azért is igaz, mert sűrűbben szerepelnek, többet kommunikálnak, gyakrabban kerülnek a középpontba - pusztán statisztikai alapon is feléjük billeg a mérleg. Talán az egyetlen archetipikus kivétel a viccek és anekdoták székely figurája, aki csak nagyon ritkán szól, de akkor annál ütősebbet.
- OPTIMIZMUS - Természetesen ismerjük a pesszimista, világvége-humort is, mindazonáltal a legkevésbé sem meglepő, hogy a valóságot pozitív színben látók jellemzően több szellemességet produkálnak, mint akik épp öngyilkosságra készülnek.
- AGRESSZIVITÁS - Az erőszakosság és a humorérzék többnyire fordított arányosságot mutat.
- MŰVELTSÉG - Nem vitás, hogy a poéngyártáshoz - és annak dekódolásához - némi műveltség elengedhetetlen. Amikor Bödőcs Tibitől olyanokat hallunk, mint "felcsúti Ramszesz", "pikkelő bonszáj Cézár", "póni De Gaulle", plüss Pinochet", "Disney Putin" vagy épp "tacskó Horthy", olyankor nem árt, ha egy általános iskolai szintű ismeretegyüttessel azért bírunk, hiszen e nélkül aligha értjük a cinkelést.
- ÖNBECSÜLÉS - Minden kutatás azt támasztja alá, hogy az önbecsülés és a humorérzék között közvetlen összefüggés mutatható ki. A magas önértékeléssel bírók nem minden esetben virtuóz mókamesterek, ugyanakkor a csillogóan szellemes karakterek szinte kivétel nélkül jól állnak önbizalom dolgában.
- TEKINTÉLYELVŰSÉG - Ha létezik igazán vaskos és áthatolhatatlan várfal, amely elválaszt bennünket a humor minden természetes forrásától, úgy a gőg és a merev tekintélytisztelet egyértelműen ilyen.
- ÖNÁLTATÁS - Azoknak sem érdemes megcélozniuk a dumaszínház pódiumát, akik makacs öncsalásban élnek.
Nem gondolnám, hogy humorérzék hiányában bárki is komplex életet élhetne. (Olyan ez, mint a szex. Lehet létezni nélküle, de minek?) Szükségünk van rá a párválasztás során, a barátságok kialakításánál, de még az üzleti életben is nélkülözhetetlen. Azt azonban el kell ismerni, hogy a különböző szakmák és hivatások különböző szintű verbális virtuozitást igényelnek. Egy parkolóőr, vagy egy műbútorasztalos talán végigvonszolhatja magát az életen anélkül, hogy bárkit bármikor mosolygásra késztetne. A reflektorfényben állók, a nagyközönség értékítéletétől függők azonban aligha maradhatnak sótlanok. Ami a politikusokat illeti, a különböző közvélemény-kutatások rendre rákérdeznek az ismertségükre és a népszerűségükre; esetenként elfogadottságukra, illetve elutasítottságukra; olyan felméréssel azonban ritkán találkozunk, amely a humorérzéküket szondázná. Mintegy hiánypótló jelleggel sebtében készítettem egy ilyet - nem reprezentatív mintavétellel, csupán barátaim, ismerőseim körében. Tizennyolc hazai közéleti szereplőt választottam ki, arra kérve a felmérésben résztvevőket, hogy humorérzék tekintetében pontozzák őket nullától tízig. A miheztartás végett Bödőcs Tibor személyében jelöltem meg a skála tetőpontját jelentő tízpontos értéket, a nullát pedig egy hólapát szellemességéhez társítottam. A sajátommal együtt összesen 40 kérdőívet összegez az alábbi táblázat:
A névsor meglehetősen önkényesen összeállított, ám egyetlen karakter sem véletlenül keveredett a listára. Az sem állítható, hogy periferikus szereplőkkel volna tele, hiszen túlnyomórészt jelenlegi vagy egykori államtitkárokat, minisztereket és kormányfőket látunk, illetve mindazokat, akik 2022. kapcsán miniszterelnöki ambíciókat dédelgetnek. Ez már a közélet olyan szintje, ahol joggal számíthatnánk kifejezetten karizmatikus személyiségekre. Mégis, csaknem mindenki, aki részt vett e mini kutatásban, hozzáfűzte: ez azért nem egy erős stand up mezőny. "Akinek nincs humorérzéke, az ne álljon politikusnak" - írta annak idején az MSZP-s Botka László Facebook-bejegyzésében, s azt hiszem, ezzel az intelemmel kevesen vitatkoznánk. A humor elemi fontosságú, ráadásul - bizonyos szintig - fejleszthető karizma-elem, melyre épp úgy alapfelszereltségként kellene tekintenünk a politikai szereplőknél, mint a luxusautók piacán a metálfényezésre, vagy épp a könnyűfém felnire. Ezt figyelembe véve különösen megdöbbentő, hogy a lista utolsó öt helyezettje még a 2 pontos határt sem érte el. Létezhet a vonzerőnek bármi olyan összetevője, amely ezt a nyilvánvaló hiátust pótolni képes? Érdekes az is, hogy az elitben együtt szerepel Orbán és Gyurcsány; Puzsér és Vágó; valamint Deutsch Tamás, Bayer Zsolt és Kuncze Gábor is. Ők azok, akiket a legtöbben - pártállásra való tekintet nélkül - szellemes, vagy legalábbis szórakoztató karaktereknek tartunk (személy szerint nálam is ők alkotják az élbolyt).
"A hatalommal elvész a humorérzék" - szajkózzák sokan, pedig nagyon nem kéne, hogy így legyen. Nem állítom, hogy a Hadházy Ákosokat feltétlenül Hadházi Lászlókra kéne cserélni az Országgyűlésben, bár a parlamenti tudósítások minden bizonnyal lényegesen szórakoztatóbbak volnának. Az viszont meggyőződésem, hogy nagyságrendekkel több szellemességre volna szükség a közéletben. Kritikát megfogalmazni iróniával, szarkazmussal, mosolygós cinkeléssel is lehet. Igaz ami igaz: a gyűlölködést, a rosszindulatot és a permanens forradalmi hevületet a humor nem szolgálja, mi több: egyenesen lehetetlenné teszi. Természetesen ebben is mi magunk, a választók döntünk. Bár a kínálatra nincs sok befolyásunk, azon belül teljes egészében rajtunk áll, hogy kiket ültetünk a parlamenti székekbe.