A vállalkozók és a könyvelők számára új és izgalmas időszak következik: november 22. az első olyan határdátum, amikorra az ÁFÁ-t már a NAV kalkulálja, s nem a társasági bevallás alapján fizetünk. A személyi jövedelemadó kiszámításával és postára adásával a legtöbben már évek óta nem bajlódunk, az ÁFA azonban jócskán nagyobb falat; ennek központi kezeléséhez elengedhetetlen, hogy a Nagy Testvér mindig mindent lásson - az online számlázóprogramok és pénztárgépek is ezt a célt szolgálják.
S hogy mindez jó, vagy sem? Nem egyszerű kérdés. Egy biztos: ha érdemben állást kívánunk foglalni, az a minimum, hogy legyen egy tiszta és átfogó képünk annak kapcsán, milyen adórendszert tartanánk optimálisnak. A magam részéről a következő szempontokat látom a leglényegesebbeknek:
- ALACSONY MÉRTÉKŰ ADÓK - Ettől még igen messze járunk. Az elmúlt éveket mindenesetre a folyamatos adócsökkentés jellemezte, ami üdvözlendő tendenciát jelent. Orbán Viktor a tegnapi Fidesz-kongresszuson a következő tíz év terveiről beszélt, külön kiemelve az alacsony adók politikáját.
- SZERÉNY HATÓSÁGI APPARÁTUS - A NAV létszáma az utóbbi esztendőkben folyamatos csökkenést mutat: éves átlagot tekintve 22.442 fő volt a csúcs, jelenleg 19.500 főnél tartunk. (A Hivatal kiadásait e kedvező trend alig érinti; a személyi jellegű ráfordítások immáron három esztendeje változatlanul 140 milliárd forintot tesznek ki.) Ha ehhez hozzászámítjuk az önkormányzatok adóügyekért felelős munkatársait - három-négyezer fő - úgy azt fogjuk találni: minden kétszázadik hazai munkavállaló e területen tevékenykedik. Ez valami brutál magas szám.
- EGYSZERŰ ADÓRENDSZER - Hat éve folyamatosan csökken az adónemek száma Magyarországon. 2015-ben még hatvanféle bőrt nyúztak le rólunk, idén már csak 52 adófajtával találkozunk. Mondani sem kell: ez még mindig irgalmatlanul sok.
- MÉLTÁNYOSSÁG - Azok fizessenek, akik a központi szolgáltatásokat igénybe veszik, illetve akik miatt az állami bürokráciát fenntartjuk. Elképesztően fontos szempont ez is, de - egy-két jelképes elemtől eltekintve - szinte meg sem jelenik a mai struktúrában.
- TISZTA, ÁTLÁTHATÓ GAZDASÁG - Ami elvitathatatlan: a jelen változásai ebbe az irányba viszik az országot. Ember legyen a talpán, aki ÁFÁ-t akar csalni a továbbiakban!
- ÖNKÉNTESSÉG - Hab a tortán, de ha már álmodozunk, említsük meg ezt a szempontot is. Egy ideális társadalomban minden kifizetés önkéntes, így a közterhek is azok. A továbbiakban fogunk látni példát e némiképp utópisztikus elképzelésre is.
Mindezek után nézzük, miként festenek azok a lehetséges modellek, amelyek - a lehető legteljesebb mértékben - megfelelnek a fenti szempontoknak! Az alábbi három elgondolás közös abban, hogy kifejezetten egyszerűek; mindössze egyetlen adónemmel kalkulálnak. Ez értelemszerűen magával vonja, hogy megvalósításukhoz, működtetésükhöz sem szükséges sokezres stáb. Az pedig - ha már álmokat szövünk - alapvető, hogy alacsony mértékű adókról beszélünk. A legfontosabb kívánalmaknak mindjárt eleget is tettünk. Ha mindehhez hozzárendeljük a NAV jelenlegi informatikai infrastruktúráját - a Nagy Testvér mindent lát -, úgy a transzparencia sem kérdés többé. Innentől elég csupán az apró finomságokra fókuszálni.
TERMÉKADÓ
Ez a szisztéma érintetlenül hagyja a jövedelmeket valamint a különböző vagyonelemeket, és kizárólag a fogyasztáson keresztül szedi a sarcot. A törvényalkotó kijelöli azokat a termékeket és termékcsoportokat, amelyek terhelik a környezetet, egészségkárosodáshoz vezetnek, vagy forgalmazásuk egyéb, indokolt szempont alapján visszaszorítandó. Az adó beépül az árucikk fogyasztói árába és az elszámolási időszak végén a központi költségvetésben landol. Valójában a jövedéki adó termékkörének kiszélesítéséről van szó, ugyanazon metódus szerint. A méltányosság vitán felül álló; ha egy repülőút ökológiai lábnyoma összehasonlíthatatlanul nagyobb, mint egy színházi előadásé, úgy a repülőjegyek árában markánsan megjelenik a termékadó, szemben a színházjegyekkel. A közteherviselés ezen módja nem idegen a hazai gyakorlattól, a már említett jövedéki adón túl hasonló természetű a chipsadó (hivatalos nevén: népegészségügyi termékadó), mely a sós rágcsákat és a cukros üdítőket érinti, éves szinten tízmilliárd forinttal gyarapítva a költségvetést. Ugyanitt említendő a csomagolóanyagokat, akkumulátorokat, gumiabroncsokat, elektromos berendezéseket és vegyipari termékeket terhelő környezetvédelmi termékdíj, mely évente 60-80 milliárd forintot terel az államkasszába. Látjuk: ez az adóforma immáron komoly hagyományokkal bír. Egy miniállam egypólusú adórendszerében elgondolkodtató volna mindent erre a szálra felfűzni.
ENERGIAADÓ
A termékadó egy speciális formájáról beszélünk, amikor az energiaadó ötletét szellőztetjük. Ebben a konstrukcióban kizárólag a különböző energiahordózók felhasználásának mértékében fizetjük közterheinket. Az ipari vállalatok üzemeltetői jellemzően mélyen a zsebükbe nyúlnak; a szolgáltatók szerényebben, a lakosság pedig szinte meg sem érezné e sarcot. A lehető legegyszerűbb szisztéma és egész jól rímel a környezetterhelés nagyságrendjére is. (Annyi finomítást bele lehet vinni, hogy a zöld energiák - amennyiben ez technikailag lehetséges - kikerülhetnek az adóval terhelt körből.)
TRANZAKCIÓS DÍJ
A harmadik modell Ayn Rand fantáziájának gyümölcse, 1964-ben vetette papírra Az állam finanszírozása egy szabad társadalomban című esszéjében. "Az egyik legalapvetőbb szükséges szolgáltatás, amit csak az állam nyújthat, az a polgárok közti szerződéses megállapodások védelme. Tegyük fel, hogy az állam csak azokat a szerződéseket biztosítaná - azaz ismerné el törvényesen jogosnak és érvényesíthetőnek -, amelyek egy államnak kifizetett díjjal lettek biztosítva, a díj pedig egy törvényesen rögzített százaléka lenne a szerződéses ügyletben foglalt összegeknek. Az ilyen biztosítás nem lenne kötelező, nem szabnának ki törvényes büntetést azokra, akik nem használták - ők szabadon köthetnének szóbeli megegyezéseket, vagy írhatnának alá biztosítással nem rendelkező szerződéseket, ha úgy kívánják. Az egyetlen következmény az lenne, hogy az ilyen megállapodásokat vagy szerződéseket nem lehetne törvényesen érvényesíteni, és ha megszegnék őket, a károsult fél nem követelhetne jóvátételt a bíróságon." Izgalmas és megfontolandó elgondolás ez is, hozzátéve, hogy természetesen a legapróbb kereskedelmi ügylet - akár egy doboz gyufa értékesítése - is szerződés, így ide sorolható. Ebben a modellben már megjelenik az önkéntesség is; a méltányosság pedig megkérdőjelezhetetlen, hiszen a díjfizetők egy egészen konkrét szolgáltatást élvezhetnek. Az már csak hab a tortán, hogy a rendszer elbírja a potyautasokat is: a rendőség és a határvédelem - melyek finanszírozása, akárcsak a polgári igazságszolgáltatásé, ugyancsak a tranzakciós díjak terhére történik - a teljes társadalom szolgálatában áll.
Egy szó mint száz: lehetne egészen elviselhető adórendszereket is kreálni, ha volna rá társadalmi szándék. Ehhez persze az lenne a minimum, hogy búcsút intsünk a gondoskodó állam hamis eszményképének, és megtanuljunk felelősséget vállalni a saját döntéseinkért. Nincs az megírva sehol, hogy a bevételeink felét az államnak kell elköltenie helyettünk, mert jobban ismeri egészségügyi, kulturális és egyéb szükségleteinket, mint mi magunk. Az ötletelésből felrévedve, a realitás talajára visszaérkezve azt kell tapasztalnunk, hogy nagyon nem a vázolt irányokba halad a világ. A hazai ellenzék jó ideje progresszív SZJA-val és újabb adónemekkel riogat - e téren aligha hoznak jobb világot. A kormányzópárt ugyancsak elkötelezett a gigantikus méretű állam mellett. Mellettük annyi szól, hogy legalább az adópolitika tekintetében jó vonatra szálltak: a közterhek mértéke egyre csökken, a rendszer pedig folyamatosan tisztul és egyszerűsödik. Csak remélni tudom, hogy az ÁFA-bevallás új, fordított metódusa sikeresen debütál majd a tervezettnél hosszabbra nyúlt tesztidőszak után.
Helyreigazítás: Felhívtam a könyvelőmet. Az E-ÁFA bevezetését ismét elhalasztották. Múlt héten, amikor a fenti sorokat gépeltem, még nem erre készültünk. A poszt többi része ettől még megállja a helyét, csupán a bevezető mondatot írta felül a történelem.
