Orvos-Tóth Noémi, az ismert pszichológus legutóbbi könyve, a Szabad akarat egyik fő témája a pénzhez való viszonyulás, illetve annak lélektani lenyomatai. A szerző számos példán keresztül világítja meg, hogy felmenőinktől kapott mérgező örökségeink miként teszik tönkre emberi viszonyainkat. Klienseinek többsége párkapcsolati, vagy egyéb életvezetési problémával érkezik hozzá, s rendszerint meg sem fordul a fejükben, hogy nehézségeik hátterében az anyagiakkal kapcsolatos negatív attitűdjük áll. Arra pedig pláne nem gondolnak, hogy e mintákat generációk óta hordozzák. 

ORVOS-TÓTH NOÉMI

A könyv első története egy olyan férfihoz kötődik, akinek szülőfalujában általános érvényű igazságként élt, hogy "tisztességes munkával lehetetlen meggazdagodni". Ezt a nézetet vallották szülei is, aki dolgos parasztemberekként tengették napjaikat; ő maga is ezt az attitűdöt szívta magába felcseperedésének évei során. Még mielőtt belemennénk a sztoriba, érdemes egy percre elidőzni e világlátásnál, megvizsgálva mindazon ártalmakat, melyeket magában hordoz. Először is: ez a hozzáállás azt fogja eredményezni, hogy az érintettek bűnözőnek néznek minden tehetős embert, függetlenül attól, hogy honnan indult, miként szerezte vagyonát, s hogy mire használja azt. Másodszor: ha a gazdagságot a bűnös utakkal azonosítom, úgy elmém egy életen át azon fog dolgozni, hogy a lehető legszegényebb maradjak. Nem is tehetne mást, így van programozva; a kognitív disszonancia netovábbja lenne, ha a bőség felé terelne. Harmadszor: ahol a kétkezi munka önmagáért való érték, ott nincs helye a pihenésnek, az üdülésnek, de még a kielégítő mennyiségű alvásnak sem. Ez nem a hosszú és egészséges élet receptje. Negyedszer: ha az emberben nem alakul ki a megfelelő piaci szemlélet, úgy sosem lesz képes megérteni a körülötte lévő világot. Visszasírja majd a céhrendszert, vagy épp a kommunista tervgazdaságot. No de vissza Orvos-Tóth Noémi klienséhez: az ifjú a városba költözött, informatikát tanult, diplomát szerzett, s mikor kézhez kapta első fizetését, rém kínosan érezte magát. Többet keresett egyetlen hónap alatt, mint szülei fél év munkájával. Ez volt az a pont, amikor a családtagok távolodni kezdtek egymástól, hogy aztán idővel valóságos szakadék tátongjon közöttük. Emberünk egyre ritkábban látogatott haza, hiszen egyre kínosabbá váltak a csendek - immár egy világ választotta el őket egymástól. Nem egyszerű helyzet: a szülőknek idős fejjel kéne belátniuk, hogy nem volt igazuk; egy tökéletesen alaptalan tévhitben éltek. Ez talán egész létezésük alapját, évtizedek erőfeszítéseinek értelmét kérdőjelezné meg. Tudatos kívülálló szemével nézve mindez persze kissé megmosolyogtató, az elhidegülés pedig csaknem érthetetlen. A feszültség könnyűszerrel feloldható, elég csak abban maradni - az igazságtartalmától függetlenül -, hogy a szülők idejében egyszerűen szerényebbek voltak a karrierlehetőségek. Ily módon mindenki megőrizheti homlokzatát, s a családi kötelék sem sínyli meg. A könyvbéli sztori végül könnyes-katartikus módon zárul - hogyan is lehetne másképp egy pozitív hangvételű sikerműben -, ám e hepiendhez mindkét fél részéről szükségeltetik némi nyitottság. (Jómagam több mint harminc éve igyekszem áttörni azokat a falakat, melyeket szüleim építettek maguk köré. Lassan kezdek megbarátkozni a gondolattal, hogy úgy fognak eltávozni e földi létből, hogy valaha is őszintén beszélhettünk volna bármilyen lényeges kérdésről.)

Egy másik történetben fiatal szerelmesek játsszák a főszerepet, akik épp arra készülnek, hogy életüket összekössék. Megismerkedésüktől kezdve egészen eddig a pontig konfliktusmentes rózsaszín ködben lubickoltak, az előkészületek azonban viharos veszekedéseket hoztak életükbe. A srác szerény szertartást akar, a lány pedig fényűző lagzit. Meglehetősen szimpla és hétköznapi probléma, mondhatnánk, a háttérben azonban súlyos múltbéli emlékek dolgoznak. Orvos-Tóth Noémi kanapéján ülve mindketten visszarepülhetnek a gyermekkorukba, s feltárhatják - önmaguk és egymás előtt - miféle rejtett motívumok mozgathatják döntéseiket. A fiú visszaemlékezéseiben egy alkoholista, szerencsejáték-függő apa szerepel, s világossá válik, hogy ugyanazt a fojtogató érzést éli át az esküvői költekezés tervezésekor, mint amikor apja a szeme láttára játszotta el a házat a család feje fölül. A lány apja ugyanakkor utazó diplomata volt, aki minden egyes útjáról hatalmas ajándékokkal tért haza. A költekezés az ő lelkében a szeretettel és a biztonság érzetével kapcsolódott össze, míg vőlegényében ennek szöges ellentéte él. Feltárva a múltat, megismerve egymás hátterét már viszonylag könnyű út nyílik a megfelelő kompromisszumra. Természetesen semmi sem garantálja, hogy ezek a fiatalok a későbbiek során soha nem kapnak majd össze különböző pénzügyeken, de legalább tudni fogják, hogy honnan fúj a szél, s az ebből fakadó empátia a megegyezést is segíteni képes. (A magam részéről mindenesetre a külön kasszát favorizálom, ez minden ilyen jellegű problémát megold. Persze, még így is nagy áldás, ha a felek hasonló attitűddel viszonyulnak a pénzhez, de ha mégsem, az sem teremthet alapot a házastársi viharokra.)

A szerző számos további izgalmas esettel illusztrálja, miként visznek irracionális utakra a tudattalan tartalmak pénzügyi-üzleti döntéseink során. Bemutatja a státuszszorongás hatását Áron, a vállalkozó esetén keresztül, aki heteken át szabotálta egy - mindkét fél számára kedvező - szerződés aláírását. Csupán a sokadik terápiás ülés során került elő a frusztráló kép, melyben tárgyalópartnere megérkezik és látványosan kiteszi Maseratija kulcsát az asztalra... Visszatérő problémaként említi a "moneyshame" jelenséget, a szegénységgel járó kínzó szégyenérzetet. Elmeséli a falusi nyomorból érkező Viki esetét, aki még felnőttkorában is magán érezte a világ megvető pillantásait. Annyira röstellte külvárosi, zsebkendőnyi kis lakását, hogy egy férfit sem mert felhívni magához, s amikor randi után hazafuvarozták, inkább valami puccos, budai környékre vitette magát. Pedig ha tudatosult volna benne, hogy mindez mit sem számít, ha szerelmi vonzalomról van szó... Megismerkedhetünk Kingával, aki kitűnő és igen keresett grafikus, azonban pénzügyeit rém amatőr módon menedzseli; egyszerűen képtelen megkérni munkájának árát. A háttérben egy mohó anya emléke áll, láthatatlan béklyót pakolva rá, ha áralkura kerül a sor. Orvos-Tóth Noémi bemutatja még néhány kényszeres vásárló esetét, akik minden esetben a drága tárgyaktól remélik önbecsülésük megszilárdítását. Példái egyetlen közös szálra futnak fel: az érintett családokban mindenütt - generációkon át - hiányzott a feltétel nélküli, elfogadó szeretet. "A korán érkező jobbító szándékra a csecsemő még nem áll készen. Az éppen csak a világba pottyant kis élet önmaga határvonalait sem ismerve, a kint és a bent átmenetét ízlelgetve, a feltételnélküliségben lebegve tud annyira megerősödni, hogy később már eredményesen lehessen szembesíteni a korlátokkal. A kezdeti elvárásmentesség érleli meg a lelket arra, hogy később képes legyen megfelelni az elvárásoknak."

Számomra a könyv egyik legnagyobb tanulsága, hogy muszáj megkérdőjeleznünk mindent, amit hagyománynak nevezünk. A vaskalaposoknak elég annyi legitimáció, hogy "apád is így csinálta", ám a tudatos ember képes szembenézni azzal, hogy talán az apja se csinálta igazán jól. A szerző szavaival: "A család az életre nevel, de nem akármilyen életre, hanem arra, amit szüleink, nagyszüleink, dédszüleink ismertek." E helyütt is érdemes kimondani: a tradíció önmagában semmiféle értéket nem képvisel. Ha felmenőink pozitív mintákat hagytak ránk örökül, azokat érdemes továbbvinnünk, ám innentől kezdve nem poros hagyományként, hanem élő normaként tekintünk azokra. Ami pedig téveszmének, rossz beidegződésnek, vagy idejétmúlt szokásnak bizonyult, annak nem árt könnyű szívvel búcsút inteni. "Ha ez a könyv egy kicsit is hozzájárulhat egy traumatudatos társadalom alapjainak megteremtéséhez, már nem írtam hiába." - fogalmazza meg Orvos-Tóth Noémi. Nos, ez lenne a lényeg. Az már csak hab a tortán, hogy a mű élvezetes, befogadható, kerüli a nehézkes szakkifejezéseket, ugyanakkor dúskál a szemet-szívet gyönyörködtető, szépirodalmi szintű mondatokban. Valódi élmény, kötelező olvasmány minden tudatos (vagy tudatosságra vágyó) embertársam számára.