téveszmék

téveszmék

"Putyin ámokfutása kijózanította a világot"

2022. március 05. - G. Nagy László

 oroszok.jpg

 

Az utóbbi tíz nap során sokan úgy érezzük magunkat, mintha a Trónok Harca fináléjában járnánk. Daenerys kapcsán mindig is sejtettük, hogy bujkál benne némi őrület, ám a fene se gondolta volna, hogy végül porig rombol mindent... Az első döbbenet után idővel reagálni is kell, s az ember azt hinné, hogy a tébolyra csakis a józanság lehet a válasz. Nos, a posztmodern jelenkorban már ez sem mindig igaz.

 

deanerys.jpg

 

Tény, hogy kényelmes, langymeleg, elpuhult világban élünk. A civilizált társadalmak hosszú évtizedek óta nem láttak háborút (ha volt is, mindig biztonságos távolságban), s népszerűvé vált a gondolat, mely szerint ilyesmivel már nem is igen kell számolnunk a jövőben. Harckocsijainkat rózsaszínre festhetjük, a védelmi miniszteri pozíciókat civil nőkre bízhatjuk, s már-már elhittük, hogy egy hadsereg felépítésében sincs egyéb releváns szempont, mint a nemi és szexuális kisebbségi kvóták érvényesülése. Ezt a végtelenül puhány jelenkort csapta arcul Putyin értelmetlen és indokolatlan háborújával. A pofon akkorát csattant, hogy páran azonnal feleszméltek, s hirtelen felismerték a védelmi funkciók fontosságát. Úgy tűnik tehát, hogy nincs veszve minden, az emberiség alapvető immunrendszere még működik. Mindazonáltal döbbenetes látni, hogy bizonyos területeken - elsősorban a kultúra szférájában - alig pár esztendő alatt micsoda pusztítást vitt véghez a korszellemet fogva tartó woke-ideológia.

 

pink_tank.jpg

 

macron.jpg

 

Ami azt illeti, még viccesnek is találhatnánk, milyen szinten kezd elhülyülni a nyugati ember. Amikor azt halljuk, hogy a milánói egyetemen le akarják állítani Dosztojevszkij oktatását, csak mert orosz íróról van szó, az ember tényleg nem tudja, hogy sírjon, vagy nevessen. Természetesen értjük az őskori-ókori, törzsi gondolkodási struktúrát, amelyben a másik nép minden tagja gyűlöletes és kiirtandó. Látjuk azt is, hogy a woke és cancel culture ugyanerre a végtelenül nyomorult és erkölcstelen alapra, a kollektív bűnösségre épül. (Ha a nácizmus a németekhez kötődik, úgy minden német bűnös a mai napig. Ha a feketéket fehérek hurcolták el rabszolgaként, úgy azért minden fehér ember felelős az emberi kor végezetéig.) Igen ám, de ezúttal mégiscsak egy európai egyetemről van szó! Már itt is átvették az irányítást a totális idióták? Számít az valamit, hogy Dosztojevszkij immáron több mint 140 éve halott? És az, hogy éveket töltött szibériai munkatáborban? Hogy a nemzetiségén kívül az égvilágon semmi köze Putyinhoz? Nem is értem, hogy egy olyan világ, amely a nyitott társadalmakat élteti, a határok eltörlését és a nemzetállamok megszüntetését sürgeti, miért épp nacionalista alapon hirdet kollektív felelősséget. Putyin nem csupán orosz, de fekete öves dzsúdó mester is. Miért nem a cselgáncsozókat kéne gyűlölnünk miatta? Ők pont annyira tehetnek az Ukrajna elleni agresszióról, mint ahogy az átlagos orosz polgárok. Csütörtöki cikkében Vona Gábor tökéletesen fogalmaz: "Mindenkit óvnék az új elmebajtól, amely az orosz kultúra általános tagadása és tiltása. Egyrészt mérhetetlenül gyermeteg, másrészt igazságtalan, végül kontraproduktív is. Az ilyen az oroszokat csak egységfrontba tömöríti, ahelyett hogy segítené megerősödni az ottani háborúellenes hangokat. Nem arra van szükség, hogy összemossuk Tolsztojt, Dosztojevszkijt és Bergyajevet Putyinnal, hanem fordítva, hogy elválasszuk egymástól." (Az egyetem rektora - látva az online reakciókat - végül úgy döntött, hogy mégiscsak megtartják a Bűn és bűnhődés kurzust.)

 

Hasonló történt a délnyugat-angliai Exeter hangversenytermében is, ahol a február 24-én, az agresszió első napján a közönség egy része gyakorlatilag fellázadt Csajkovszkij ellen, s hangosan kifogásolta, hogy e rettenetes napon miért kell orosz zeneszerző művét hallgatniuk. Madaras Gergelynek, a zenekart dirigáló karmesternek kellett lenyugtatni a publikumot: "Ez a mestermű ma arra emlékeztet, milyen törékeny is az emberi élet. Pacifista és humanista lévén elutasítok mindenféle erőszakot és az agresszió összes formáját. Hiszek abban, hogy egyetlen politikai érdek sem lehet fontosabb az emberi életnél. Tudom, hogy ezzel Csajkovszkij is egyetértene." Egy ilyen esemény nem csupán azt példázza, hogy milyen szerencse, ha van a közelben egy józan magyar, de rengeteget elárul a posztmodern civilizációk általános mentális állapotáról is. Most képzeljük el: Nagy-Britanniában járunk, egy komolyzenei hangversenyen. Nem egy perui kocsmában, vagy egy mozambiki nyomortelepen. A liberalizmus hazájáról, John Locke és John Stuart Mill szülőföldjéről beszélünk, ráadásul a magaskultúra egyik temploma a helyszín! Ha még itt is ilyen infantilis a hallgatóság, úgy mit kéne gondolnunk Föld további szegmenseinek tudati szintje kapcsán? 

 

Értesültünk arról is, hogy derékba tört a karrierje Valerij Gergijevnek, a világ egyik legjobb karmesterének. A bűne: nem ítélte el az ukránok elleni inváziót. Elbocsátották a Müncheni Filharmonikusoktól, s nem fogadják a világ egyetlen komoly hangversenytermében sem. Ez az eset nyilvánvalóan eltér a fentiektől, hiszen Gergijev - szemben Dosztojevszkijjel és Csajkovszkijjal - kortársa, barátja és támogatója Putyinnak. De vajon szükséges-e - főként egy olyan világban, amely önmagát sokszínűként definiálja -, hogy mindenki mindenről ugyanazt gondolja? A vezető politikusoknak muszáj állást foglalniuk a háború kérdésében, hiszen országokat képviselnek; részt vesznek az EU, a NATO, vagy épp az ENSZ közös döntéseiben; továbbá választóik felé is közölniük kell értékpreferenciáikat. Egy karmesternek azonban aligha ez a funkciója. Természetesen az ukránokkal együttérző közönség szíve-joga, hogy kifütyülje az agressziót támogató hírességet. Azokat a koncertszervezőket sem tudom hibáztatni, akik - kerülni kívánva a botrányt - többé nem hívják Gergijevet. A kérdés azonban mégsem ilyen szimpla. Vajon innentől kezdve ultimátumot kap a nagyvilágban tevékenykedő összes orosz futballista, jégkorongos, tudós és balett-táncos is? Nyilatkoznia kell Putyinnal kapcsolatos attitűdjéről az orosz földön született orvosoknak, mérnököknek, hidegburkolóknak is? Kötelező elvárás lesz mindenkivel szemben, hogy mindig, minden helyzetben okosan és erkölcsösen gondolkodjon? Mert ha igen, úgy aligha vásárolhatok többé a nyíltan kommunista érzelmű hentesemnél, s kizárt, hogy olyan miniszterelnök-jelöltet támogassak, aki valaha is kezet emelt a gyerekeire. És ugyanígy: a muszlim vallású bevándorlóknak is egytől-egyig nyíltan el kell határolódniuk a radikális iszlám minden egyes terrorcselekményétől. Muszáj látnunk, hogy mindez tökéletes nonszensz. Az erkölcs addig tart, hogy megfékezzük az agressziót, de még véletlenül sem megy odáig, hogy gondolatrendőrséget játszunk, hiszen ezzel csak újabb teret nyitunk az erőszaknak.

 

orosz_sorry.jpg

 

Putyin ámokfutása olyan rémtett, amelyből nem sokan jönnek ki nyertesen. Legalább annyit profitálhatnánk belőle, hogy végre elkezdünk kissé kijózanodni. Apró áldás lehetne a tengernyi átokban, ha végre felébrednénk a woke-ból, s eltörölnénk a cancel culture-t. Muszáj lenne megérteni, hogy a gyűlöletre nem a gyűlölet a válasz; hogy a bűn a tettekben nyilvánul meg, s nem a gondolat szintjén; hogy nem létezik kollektív felelősség, így elég Putyint és szűk körét büntetni, s nem kell az egész orosz népet. Legalább ennyit tanulhatnánk a történelemből, ha már derékig járunk benne. 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr8417772126

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Almandin 2022.03.06. 01:21:41

Én már putyin hatalomra kerülésekor láttam, hogy ebből nem fog semmi jó kisülni hosszú távon. Egy volt KGB-s, aki nem valami demokratikus természettel bír, erősen nárcisztikus, hideg, pszichopata tekintetű. Tudtam, idő kérdése, hogy valami nagy bajt csinál.
Az orosz kultúra bojkottálása valóban hülyeség. Nem Csajkovszkij meg társai tehetnek a mai helyzetről. Madaras Gergelynek igaza volt.
Gergijev meg kicsinálta a karrierjét a nagy putyinszimpátiájával. Azt meg tudom érteni, ha emiatt most büntetik. Én se vásárolok orosz termékeket egy jó ideig. Bojkott alá vettem őket (a gázt kivéve, sajnos a háztartásomban nagy eséllyel putyingáz van).
Nem haragszom az összes orosz emberre, de aki putyint támogatja, ne csodálkozzon, hogy Európában vége lesz a karrierjének, vagy elkobozzák a vagyonát.

G. Nagy László 2022.03.06. 08:48:53

@Almandin: Bevallom: múlt csütörtökig el sem tudtam volna képzelni, hogy ehhez hasonló agresszió megtörténhet. Putyint mindig is egy merev, humortalan, hidegfejű számítónak láttam, aki bár kétségkívül bír narcisztikus, sőt pszichopata vonásokkal, de azért a józan esze kordában tartja féktelen egóját. Ez a háború annyira irracionális, annyira értelmetlen, annyira megfosztja őt minden külső és belső támogatottságtól, hogy már a józan eszét illetően is kétségeim vannak. (Egész fasza kis világban élünk. Az egyik oldalon Putyin, a másikon Biden. Két nyugodt, megfontolt, szellemileg ép fazon...)

Ami a karmestert, a Forma1-es pilótát és a többi kigolyózott oroszt illeti, számomra ez az inkvizíciót idézi. "Tagadd meg a Sátánt, és életben maradsz." Beteg és diktatórikus világ mindkét oldalon.

élveteg 2022.03.06. 09:17:53

"Hasonló történt a délnyugat-angliai Exeter hangversenytermében is, ahol a február 24-én, az agresszió első napján a közönség egy része gyakorlatilag fellázadt Csajkovszkij ellen, s hangosan kifogásolta, hogy e rettenetes napon miért kell orosz zeneszerző művét"

Nem kell Ha otthon marad aki nem nem kiváncsi Csajkovszkj-ra akkor neki nem kell azt hallgatnia Aki meg szeretné annak meg már engedtessék meg hogy eldönthesse hogy meghallgatja Egyébként meg Felkészül az orosz hússaláta

2022.03.06. 09:26:01

@G. Nagy László:
putyin a rideg racionalitást követi. van az orosz védelmi doktrina. ennek az alapja az, hogy fehéroroszország és ukrajna oroszország katonai csatlósai. ütköző államok. a rendszerváltás utáni egyezség az volt, hogy ezekben az államokban a ruszkik leszerelik az atomfegyvereket és cserébe ezek az országok (kazahsztánnal együtt) nem lesznek nato tagok.

a zelenszkij féle vezetés lövette az orosz kisebbséget. azért, hogy moszkva annektálja a donbass-t. ezek után putyin nem mondhatja azt, hogy az ukrán miliciák lövik az oroszokat. ellenben kijev az oroszokat sújtó szankciók közepette kérhette volna az azonnal az eu/nato tagságot. amiibe putyin belebukik. mert megnyeri a (villám) háborút, elveszti a békét. ukrajnát a nyugati szövetségi rendszer annektálja. ami sérti az orosz védelmi doktrinát.

tehát ha háborúzik, akkor egyrészt katonai ellenőrzés alá kell vonnia a részben oroszbarát, országrészeket. belarusz támogatással körbe kell vennie belső ukrajnát. és el kell foglalnia kijevet. ami nem egy totális háború. az akkor alakulhat ki, ha a nyugat beavatkozik.

arthurthedent 2022.03.06. 09:27:04

"De vajon szükséges-e - főként egy olyan világban, amely önmagát sokszínűként definiálja -, hogy mindenki mindenről ugyanazt gondolja?"

Csúsztatás, senki sem válta el a csávótól, hogy mindenről ugyanazt gondolja mint mások. Azt gondolod a legtöbb dologról, amit akarsz, de ha bizonyos dolgokat gondolsz, akkor l kell viselned a következményeit.

Ha azt gondolod, hogy a föld lapos vagy gyíkemberek uralkodnak a földön, akkor kinevetnek, ha azt gondolod, hogy a pedofíliát legalizálni kellene, akkor nem nagyon lehetsz általános iskolai tanár és ha azt gondolod, hogy putyin vagy hitler jó fej, akkor mindenhonnan el fognak hajtani, mert senki sem akar veled mutatkozni.

Nincs ezzel semmi gond.

G. Nagy László 2022.03.06. 09:28:49

@élveteg:

"Egyébként meg Felkészül az orosz hússaláta"

:) :) :) De tényleg, itt tartunk.

arthurthedent 2022.03.06. 09:33:02

"Putyin nem csupán orosz, de fekete öves dzsúdó mester is. Miért nem a cselgáncsozókat kéne gyűlölnünk miatta? "

Mert nincs sok-sok-sok millió cselgáncsozó, aki élteti az ukrán háborút, aki részt vesz az ukrán háborúban, aki élteti putyint, aki hatalmon tartja putyint. Van viszont sok-sok millió orosz, aki élteti az ukrán háborút, aki hatalmon tartja putyint, akinek sok-sok éven keresztül megfelelt putyin. Nehogy már ne legyenek felelősek, azért, amit az országuk tesz. Nehogy már csak a putyin legyen az egyetlen felelős ebben a dologban!

Az oroszoknak már legalább egy-két évszazada kellett volna azon dolgozniuk, hogy valamiféle demokratikus államot csináljanak. Nem csináltak, bűnözőállamot csináltak, felelősek érte. Több generációra visszamenőleg.

G. Nagy László 2022.03.06. 09:33:42

@cvsvrs:

"putyin a rideg racionalitást követi. "

Hát nagyon nem. Végleg elvágta magát a nyugattól, végleg meggyűlölték a testvérnépnek tekintett ukránok és a sajátja, az orsz nép számára egyre terhesebb a jelenléte. Putyin a cárok cárja lehetett volna, ha diplomatikus úton rendezni tudta volna Ukrajna ügyét. Így azonban a történelem szemétdombjára kerül. Nem tűnik jó biznisznek.

Wildhunt 2022.03.06. 09:42:29

@G. Nagy László: ez az egész média kérdése. Ha a háború után megfelelő egyezséget köt az USA-val, 10 éven belül lehet megint az év embere, akár a Facebook szerint is.

G. Nagy László 2022.03.06. 09:43:33

@arthurthedent:

"Az oroszoknak már legalább egy-két évszazada kellett volna azon dolgozniuk, hogy valamiféle demokratikus államot csináljanak. Nem csináltak, bűnözőállamot csináltak, felelősek érte. Több generációra visszamenőleg."

Természetesen ebben sok igazság van. Jómagam úgy látom, hogy az orosz nép elképesztően polarizált. A tudósaik, a művészeik, a sakkozóik mióta világ a világ, ott vannak az élvonalban. Ezzel szemben az átlagos oroszt végtelenül primitívnek gondolom. Találkozom velük a ciprusi szállodákban: a többségük elképesztően paraszt. Nap mint nap pókerezem velük a neten - iszonyú ostoba majdnem mind. Még emlékszünk a "felszabadító" szovjet csapatokra, s arra az állati szintű viselkedésre, amit produkáltak. Mindeközben az oroszok lelkül mélyen mindig is európaiaknak gondolták magukat, s a legtöbbjük számára - hitem szerint - sokkal fontosabb lenne, hogy a kontinens egyenrangú, művelt polgáraként tekintsenek rá a németek és a franciák, mintsem hogy Putyin egoista, nagyhatalmi lázálmait támogassák.

G. Nagy László 2022.03.06. 09:46:16

@Wildhunt:

"ez az egész média kérdése. Ha a háború után megfelelő egyezséget köt az USA-val, 10 éven belül lehet megint az év embere, akár a Facebook szerint is."

Én már bármit el tudok képzelni ebben a beteg, agymosott világban. De azért ez elég szürreálisan hangzik e pillanatban.

arthurthedent 2022.03.06. 09:51:37

@G. Nagy László: Igen. Putyin az új Hitler és ha egyszer elkönyvelték annak a modern világ nem bocsájt. Putyin nem értette meg a modern nyugati társadalmat, alaposan mellélőtt. Sőt, szerintem a mai orosz hadsereget sem értette, mint ahogyan a mai orosz társadalmat sem. Túl öreg, a múltban él, ráadásul elhitte a saját felsőbbrendűségéről szóló propagandát. Súlyosan elszakadt a valóságtól.

arthurthedent 2022.03.06. 09:53:42

@G. Nagy László: "a legtöbbjük számára - hitem szerint - sokkal fontosabb lenne, hogy a kontinens egyenrangú, művelt polgáraként tekintsenek rá a németek és a franciák, mintsem hogy Putyin egoista, nagyhatalmi lázálmait támogassák."

Pontosan. Ha Putyin rendszere bukik, akkor ebbe fog belebukni. Megmondják nekik a fiatalok, hogy nem nagy birodalmat, hanem iphone-t meg facebook-ot akarnak. Ha így lesz Putyin nagyobbat ütött az orosz birpdalmon mint az általa oly megvetéssel emlegetett Gorbacsov.

G. Nagy László 2022.03.06. 09:54:33

@arthurthedent:

"Putyin az új Hitler és ha egyszer elkönyvelték annak a modern világ nem bocsájt. Putyin nem értette meg a modern nyugati társadalmat, alaposan mellélőtt. Sőt, szerintem a mai orosz hadsereget sem értette, mint ahogyan a mai orosz társadalmat sem. Túl öreg, a múltban él, ráadásul elhitte a saját felsőbbrendűségéről szóló propagandát. Súlyosan elszakadt a valóságtól."

Ebben nincs vita köztünk. Szerintem az lesz a vége, hogy a sajátja fogják eltakarítani az útból.

2022.03.06. 10:05:13

@G. Nagy László:
oroszország inkább elvágja magát a nyugattól, semmint hogy annak (vagy bárkinek) tartósan alárendelődjön. oroszország elsősorban nem nyugati jólétet akar. nem akarnak fogyasztó társadalmat. a rideg racionalitást követik. csak ez egy sajátos orosz számítást követve.

kivonul az ikea. és akkor mi van? van fa oroszországban? igen. lehet abból bútorokat gyártani? igen. kik gyártják a legjobb és legolcsóbb bútorokat? az oroszok vagy a svédek. a svédek. tehát most drágább és rosszabb bútorokat kapnak az orosz háztartások? igen. és ez ellentétes az orosz számítással. nem. mert őket elsődlegesen nem a fogyasztó társadalom érdekli. nem a gazdasági, hanem a védelmi optimum.

midnightcoder2 2022.03.06. 10:14:39

@arthurthedent: Anno az amcsik pont ugyanúgy rohanták le Irakot a nemlétezõ vegyi fegyverek miatt mint ma a ruszkik az ukránokat. És a média valahogy nem volt tele a szétlõtt iraki épületekkel, senki nem embargózott az amerikaiak ellen az agressziójuk miatt, senki nem mondta hogy az amcsik elnöke egy agresszív diktátor akinek Hitler mellett a helye a történelemben, senkiben nem merült fel, hogy nem kellene Hollywoodi filmeket vetíteni Európában, vagy hogy ki kellene tiltani az amerikai sportolókat a versenyekrõl, netán az amerikai cégekkel az európaiaknak meg kellene szüntetni minden kapcsolatot.

Pedig az amcsiknak ez a remek lépése hozta létre az Iszlám Államot.

midnightcoder2 2022.03.06. 10:16:31

@cvsvrs: " kik gyártják a legjobb és legolcsóbb bútorokat? az oroszok vagy a svédek. a svédek."
Ebben azért ne legyél annyira biztos. Azért egy bútor nem egy high-tech cucc amit az orosz ipar ne tudna tökéletes minõségben legyártani.

eßemfaßom meg áll 2022.03.06. 10:24:25

@G. Nagy László: "Még emlékszünk a "felszabadító" szovjet csapatokra, s arra az állati szintű viselkedésre, amit produkáltak. " mondjuk ott bőven volt ukrán is, szóval...

2022.03.06. 10:26:11

@G. Nagy László:
elveszik az orosz yacht-okat. na jó. fogyasztás szempontból ez számít. védelmi szempontból inkább az, hogy visszavettek újabb haditengeri támaszpontokat vettek vissza.

az angolok visszaveszik a chelsea-t. a premies leage mérkőzeseit nem követítik eurázsiában. mennyit nőtt a brit klubok összértéke. semmit. mit nyern ezzel a nyugat. semmit. ők a lada gyárat veszik vissza a renault-tól. a bmw összeszerelő üzemet. aminek tervrajza amúgy is ott van az asztalfiókban. és majd új bmw-nek látszó orosz ladákat gyártanak. feltéve, hogy megnyerik a háborút. feltéve.

a védelmi optimumot keresik. azzal, hogy abból majd következik az összes többi. és ez a rideg racionalitás.

eßemfaßom meg áll 2022.03.06. 10:28:13

@cvsvrs: "kik gyártják a legjobb és legolcsóbb bútorokat?" Mondjuk az ikeárol nekem két dolog nem ugrik be, hogy olcsó lenne és hogy különöseben jó minőségü lenne. Vannak ötletes megoldásaik, de minőségben semmivel nem jobbak mint a random városszéli lapszabászat

2022.03.06. 10:32:11

@midnightcoder2:
a svédek momentán olcsóbb és jobb bútorokat gyártanak, mint a ruszkik. tehát most az orosz háztartás jóléte átmenetileg lecsökken. ettől nem esnek kétségbe. nem veszik meg a vodkát. több jut nekik. annál jobb. nem lesz pénz. na és. lesz vodka. ebből indulnak ki.

és ez a rideg racionalitás úgy egyébként. a szövetségi rendszeren kívül álló összes gazdasági egységet nacionalizálják. feltéve, hogy megnyerik a háborút.

különvélemény 2022.03.06. 10:32:53

Hard times create strong men.
Strong men create good times.
Good times create weak men.
Weak men create hard times.

2022.03.06. 10:36:30

@eßemfaßom meg áll:
a piac általános értékítélete mégis az, hogy az ikea gyártja a legolcsóbb és legjobb bútorokat. és ezt most elvesztik. nem esnek kétségbe. majd gyártanak bútort maguknak. egy eurázsiai szövetségi rendszerben. és az teremti meg a jólétet feltéve, hogy megnyerik a háborút. mert ha nem, akkor kénytelenek lesznek alárendelődni a nyugatnak.

arthurthedent 2022.03.06. 10:38:45

@midnightcoder2: "Anno az amcsik pont ugyanúgy rohanták le Irakot a nemlétezõ vegyi fegyverek miatt mint ma a ruszkik az ukránokat."

1) Nem érdekel. Irreleváns.
2) Nem, nem ugyanúgy.

"És a média valahogy nem volt tele a szétlõtt iraki épületekkel"

1) Voltak különbségek.
2) Megintcsak, ki a fenét érdekel.

Az amerikai elnök nem szokta eltetetni láb alól a politikai ellenfeleit, nem szokott évtizedekig hatalmon maradni, nem fenyegetőzik atomháborúval, nem akarja visszatekerni az történelmet évtizedekkel ezelőttre és még folytathatnám a sort. Ezért aztán nem érdekel túlzottan, hogy mit csináltak. Azért annyi nyilvánvaló, hogy putyin egy diktátor, egy böszme, bunkó, hazudozó alak. Ennyi... a "de hiszen az amerikaiak is" érvelés meg lepörög rólam.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.06. 10:39:25

A nyugat megmutatta most igazi arcát, ez jó dolog. Nyilvánvalóvá lett még több ember számára: a nyugat nem tiszteli saját értékeit se, se a szolásszabadságot, se a magántulajdont, se a sajtószabadságot.

Köszönjünk, nekünk a nyugat ellenségeinek, könnyebb lesz a dolgunk.

különvélemény 2022.03.06. 10:40:06

@cvsvrs:
Az IKEA sosem volt jó bútor, csak olcsó. Pont azért sikeresek, mert kimaxolták a még elfogadható minőségű bútorok sorozatgyártását, és ezzel messze alá tudnak menni mindenkinek. Egy jó minőségű bútor ára sokszorosa egy IKEA bútornak, így a legtöbb ember kompromisszumot köt.

arthurthedent 2022.03.06. 10:42:24

@cvsvrs: "a piac általános értékítélete mégis az, hogy az ikea gyártja a legolcsóbb és legjobb bútorokat."

Ne röhögtess már, az IKEA lenne a legjobb bútor? Ugyan már!

Amúgy igen, tudjuk, az oroszok is nagyszerű bútorokat tudnak gyártani ha akarnak. Nyilván azért nem gyártanak, mert nem akarnak, azért rohamozzák az IKEA boltjait az utolsó napon.

A szomorú valóság ezzel szemben az, hogy nem tudnak chipeket gyártani, nem tudnak autót gyártani, nem tudnak normális minőséget gyártani szinte semmiből. És ha tudnának az elszigetelődés akkor is súlyos csapás lenne nekik.. már most is az.

Boldeone2 2022.03.06. 10:43:07

A világ ès önmaga tragèdiája is az orosz anakronisztikus társadalmi rendszer. A Putyinhoz hasonló szörnyek nem vèletlenül születnek Oroszországban: a több èvszázadra visszatekintő birodalmi szellemisèg, a tekintèlyelv, a hierarchikus társadalom , az erőszakosság mint megoldási eszköz üdvözlèse, a hatalom erejènk èrtèkkènt elfogadása jellemzi az orosz társadalmat
Putyin egy termèszetes tèvútja ennek a társadalmi közegnek , ahol sem a demokráciának , sem polgári társadalomnak , sem az automómiákra èpülő szabad rendnek sincs hagyománya. Ebben a közegben nem is tudnak a racionális , humánus gondolkodás feltèteli általánosan teret nyerni
Ne feledjük , az orosz nèp tètlenül nèzte , hogy Putyin 2036- ig megteremtse a hatalom bebetonozasának feltèteleit , amit alkotmányba is foglalt , ezt a nèp - bár vannak források mi szerint elcsalták a szavazást - meg is szavazta

Alapvető gondok vannak ott az általános szellemisègben , hiszen majd minden párt - sőt, ma már minden - putyinista, nacionalista, vagy ultrananacionalista
Van egy állampárt , amely leuralt mindent , az " Egyesült Oroszország " , nyilván valós politikai verseny sem lètezik ...
Ne feledjük : a nemzeti szocializmus a bolsevizmus nagyon közel álló kollektív eszmèk : ugyanazok az ignoráns , frusztrált , lecsúszó rètegek a fő befogadói, azok az emberek akiket a saját èletkudarcaik miatt lehet hangolni a nyugat ès a liberalizmus ellen
Putyin már jó ideje hergeli az orosz társadalmat, amely kb. 7-8 ève megrekedt gazdasági fejlődèsben - gáz- ès olajárak , ide vagy oda ...
Ezt a kudarcot Putyin sikeresen hárította a nyugatra ès a liberalizmusra, mondván : mi\ti felsőbbrendűek vagytok a züllött nyugattal szemben, a nyugatot le kell győzni - ezt minták elődei is- ès visszaállítani a volt Orosz Birodalmat

A fiatalság ès a városi nagypolgárság már nem vevő erre a putyini anakronisztikus b..ull shitre...Ők már a globális trendeket követik ès liberális szellemisègben èlnek, csak ők kevesen vannak az elvakult vidèki gopnik társadalomhoz kèpest . A háborút is ők ellenzik a leghevesebben, meg az orosz oligarchák is ( ami egy kis remènyt is ad)
Az orosz fiatal ma már nem fèl a rezsimtől , hiába veretik szèt a tüntetèseket , a börtön perspektívájával , mègsem lehet őket megfèlelmlíteni !
Ez az új generáció adja az új remènyt , hogy egyszer lehet európai , szabad Oroszország , mint jó partner , barát ès szövetsèges

arthurthedent 2022.03.06. 10:44:20

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "se a szolásszabadságot, se a magántulajdont, se a sajtószabadságot."

Ja, jól van, te putyin drukker. Tudjuk, majd jól megmutatja putyin apánk milyen a frankó sajtószabadság. :D Meg a szólásszabadság meg a magántulajdon. :D

midnightcoder2 2022.03.06. 10:47:22

@különvélemény: Attól függ hogy nézed. Jó minõségben gyártanak szar bútort, de szépen eladják a népnek hogy a szar az jó. Nekem székem van tõlük: valóban kiváló minõségû, minden századmilliméterre passzolt, soha még széket nem volt ennyire könnyû összerakni. Hiheteltelnül jól meg volt tervezve hogy egész picire össze tudták csomagolni szétszerelés elõtt, nagyon jól lehetett szállítani. És tartós is volt. És még viszonylag olcsó is.
Csak rohadtul kényelmetlen. De arra jó volt, hogy gyorsan vettem egy széket az elõzõ helyett ami széttört a lábánál, és pár hónapig jó volt, amíg vettem egy tisztességes gamer széket ami azóta is megvan. Az IKEA-s meg ment a padlásra.

eßemfaßom meg áll 2022.03.06. 10:49:35

@cvsvrs: "a svédek momentán olcsóbb és jobb bútorokat gyártanak" az lehet de az ikeában nem svéd hanem kinai, vietnámi, malajziai, lengyel és román gyártású bútorokat árulnak. A svéd gyártású bútor minden lenne, csak nem olcsó.

arthurthedent 2022.03.06. 10:50:19

@cvsvrs: "ők a lada gyárat veszik vissza a renault-tól. a bmw összeszerelő üzemet. aminek tervrajza amúgy is ott van az asztalfiókban. és majd új bmw-nek látszó orosz ladákat gyártanak."

Aha. Előbb persze majd behozzák a három generációs lemaradásukat mondjuk a chipgyártásban, aztán majd gyártanak autókat is. :D Mikor tudtak az oroszok önerőből frankó dolgokat gyártani? Autót? Számítógépet? Akármit?

Svájban frankó órákat gyártanak, németországban frankó autókat, amerikában csúcs traktorokat meg repülőgépeket, az oroszok meg... hát ők most nekiállnak még egyszer annak, amibe pár évtizede tragikusan tönkrementek. Most majd biztos sikerül...

BOAR 2022.03.06. 10:50:43

@cvsvrs: Tévedsz. Nagyjából mindenben...
Te még a világháborúk előtti oroszországot látod a fejdeben(bocs, de az egy nagyon sötét hely volt)
Az már nem működik, hogy "oroszország nem nyugati jólétet akar. de, azt akar. Azért akar azt, mert már tudja, hogy létezik, tudja, hogy milyen az. Évszázadokig sötétségben voltak tartva, nagyjából semmit nem tudtak a világról csak amit a pap (pópa) elmondott nekik.
Ez már a múlté. Az átlag orosz persze most sem multikulti kozmopolita világpolgár(az átlag magyar sem) de belekóstolt egy kicsit a szabadabb életbe, a sokat átkozott fogyasztói társadalomba, VISZONYLAG SZABADON tájékozódhatott a világ dolgairól, tehát neki már igencsak visszaesés ami most zajlik.
Hideg racionalitás...lónak a faszát...nincs ott semmiféle hideg racionalitás, még putyinnál sem, látszik abból, hogy mennyire elszámolta magát.

midnightcoder2 2022.03.06. 10:52:00

@Boldeone2: 20 év múlva Európa lángokban áll majd a beáramló migrik okozta polgárháború miatt, az amcsiknál meg épülni fognak a koncentrációs táborok amikor a CRT-t tovább tolják. Ma a médiának pont olyan hatalma van a nyugati civilizációban mint Putyinnál, Sztálinnál vagy Hitlernél, csak ez azért veszélyesebb most, mert országok felett nyúlik át. A cégek pedig úgy ugrálnak, ahog a média fütyül. Lehet, hogy a Putyini vagy a kínai vonal zsákutca. De a mai európa/amcsi ballib "progresszív" vonal, és ez a társadalom ami az elmúlt 30 évben ez alapján kiépült, biztosan az. És ez hamarosan nagyon fog fájni sok mlllió embernek. Sokkal jobban, mint Putyin.

arthurthedent 2022.03.06. 10:52:14

@eßemfaßom meg áll: "A svéd gyártású bútor minden lenne, csak nem olcsó."

A svéd bútor igen-igen drága. Sok élőmunka kell hozzá, iszonyatosan drága. Azért találták ki az ikeát, mert a svédek sem tudták megfizetni a svéd bútort. Bútoralkatrészeket vesznek fűrészporból. :(

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2022.03.06. 10:53:00

@arthurthedent:

Az orosz modell éppen arról szól, hogy a liberális demokrácia nem jó alap.

midnightcoder2 2022.03.06. 10:54:11

@arthurthedent: "Aha. Előbb persze majd behozzák a három generációs lemaradásukat mondjuk a chipgyártásban, aztán majd gyártanak autókat is. :D Mikor tudtak az oroszok önerőből frankó dolgokat gyártani? Autót? Számítógépet? Akármit? "

Mert szerinted Európában mikor tudnak legújabb generációs chipeket gyártani önerõbõl? Max. akkor, ha a tajvaniak vagy az amcsik idehoznak egy gyárat. Ami kb. annyira lesz európai, mint amennyire a "mi autónk" magyar.

eßemfaßom meg áll 2022.03.06. 10:56:58

@cvsvrs: "a piac általános értékítélete mégis az" Nem az. A piac értékítélete az, hogy az ikeában a helyi minőségi gyártóknál olcsóbban lehet elfogadhat minőségű modern dizájnu butorokat venni amik kibirják azt a pár évet ami után átlagnyugati lecseréli az aktuális mégmodernebbre a bútorait. Senki nem mutogatja büszkén, hogy "Ez a SKÄGGERTUG gardrób még a nagymamáé volt, '62-ben vette"

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2022.03.06. 11:00:07

@cvsvrs: A rideg racionalitás azt vélelmezi hogy az illető tisztában van a helyzetével. putyin mind a katonai, politikai, mind a gazdasági erejét túlbecsülte.

2022.03.06. 11:00:11

@eßemfaßom meg áll:
az ikea gardrób fogyasztói optimum. a nagymama békebeli (p)orosz szekrénye a védelmi optimum. azt nem nagyon lehet mozdítani. azt nem lövik szét egykönnyen.

Boldeone2 2022.03.06. 11:01:16

@midnightcoder2: 20 év múlva Európa lángokban áll majd a beáramló migrik okozta polgárháború miatt, az amcsiknál meg épülni fognak a koncentrációs táborok "

-Szerintem , ez lázálom, rèmvízió , aminek valóságalapja . Nyugat- Európa teljesen nyugodt .

De a mai európa/amcsi ballib "progresszív" vonal, és ez a társadalom ami az elmúlt 30 évben ez alapján kiépült"

De, nem èpült semmilyen progresszív vonal. Ma a nyugat egy fokkal nem progresszívebb , sőt, mint 30 ève volt
A plurális demokrácia működik, politikai szabadverseny is
A világ első 30 országa liberális demokrácia

2022.03.06. 11:01:34

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
ez esetben oroszország elveszti a háborút. és a nyugat alá rendelődnek. ebben gondolkodnak. félre értés ne essék én nem indítottam volna háborút.

Kurt úrfi teutonordikus vezértroll · matyimentes.blog.hu 2022.03.06. 11:02:58

@cvsvrs: Nem rendelődnek a Nyugat alá. Ez soha senkinek nem sikerült. De hogy nyomorba dől az ország az már biztos.

különvélemény 2022.03.06. 11:03:13

@midnightcoder2: "Jó minõségben gyártanak szar bútort,"
Erre mondtam, hogy kimaxolták a sorozatgyártást.
Az nem ment senkinek előtte.
De még ott is spórolnak azért, egy réteg vékonylazúr van a nem fóliázott/festett fa cuccaikon, az is spórolós mennyiségben, beltéri bútornál is max. 2 év után újra kell lazúrozni.
Akkor már inkább árulják nyersen olcsóbban.

alöksz róz 2022.03.06. 11:03:23

@arthurthedent: "Mikor tudtak az oroszok önerőből frankó dolgokat gyártani?" - pl amikor az amerikaiak is hozzájuk jártak hogy vigyenek fel nekik az űrbe embereket, eszközöket, műholdakat, mert ők képtelenek olyan hordozót gyártani, ami nem robban fel.

2022.03.06. 11:08:05

@Kurt úrfi teutonordikus vezértroll:
a kis háború (amire mindenki számított) ellentétes lett volna az orosz racionalitással. és amikor putyin megindult és látszott, hogy nem kizárólag luganszk és donyeck ellen, akkor európának azonnal békét kellett volna ajánlani. vagy ha ez nincs, akkor nyerjék meg a háborút.

alöksz róz 2022.03.06. 11:11:56

@arthurthedent: "Nem csináltak, bűnözőállamot csináltak, felelősek érte." - akkor gondolom az is teljesen rendben van, ha az eu az országnak járó összes uniós forrást visszatartja orbán és a fidesz gazdasági holdudvara miatt

2022.03.06. 11:15:03

@BOAR:
ez esetben moszkvai kozmpolita fiatalok kimennek az utcára tünetni, mert nem lesz iphone és facebook. és lehet? lehet. és az is, hogy nem.

alöksz róz 2022.03.06. 11:15:15

na megjött a lencsés pityu szétköpködni

BOAR 2022.03.06. 11:18:57

@cvsvrs: Nem csak a moszkvai kozmopolita fiatalokról van szó. Ez a fránya internet arra jó, hogy a falusi muzsikok előtt is kinyílt a világ.

2022.03.06. 11:22:23

@BOAR:
na azok aztán végképp kétsébe esnek attól, hogy nem lesz iphone és facebook.

BOAR 2022.03.06. 11:25:42

@cvsvrs: az ájfontól nem. A fészbúk más tészta. Nézz körül nálunk. Minél sötétebb valaki, annál inkább rá van kattanva a fészbúkra, sokan ott élik az életüket.
Márpedig sötét emberből az oroszoknál is van elég.

2022.03.06. 11:38:48

@arthurthedent:
nem azt állítom, hogy feltétlen frankó autókat fognak gyártani. hanem azt, hogy orosz autókat gyártanak (feltéve, hogy megnyerik a háborút). és nem esnek kétségbe. hogy most akkor nekik autót kell gyártani. és nem lesz renault.

BOAR 2022.03.06. 11:46:45

@CSOKKI MÁLNA: Azt még be se írtad, hogy az amerikaiak megszállták Grenadát.
Elvtárs, hogy lesz ebből napidíj?
Baszod, ennyire szarul megy már, kapsz egy linket a gazdádtól aztán beteszed minden blogra ami eléd kerül? Ezért fizetnek?
Anyád tudja, hogy miből élsz?

Emmett Brown 2022.03.06. 12:00:28

Csajkovszkijt meg Dosztojevszkijt basztatni nyilván értelmetlen és kapitális baromság is.

Putyint és szűk körét nem lehet kizárólagosan büntetni, így sajnos a mezei Vaszilij is rá fog baszni.

Wildhunt 2022.03.06. 12:06:03

@G. Nagy László: miért szürreális? Belevágják Zelenszkij beszédét az atomfegyverekről, a fenyegetést az NDK-val, néhány képet a n@cizászlós szabadcspatokról, stb. A Facebook népe kiteszi az orosz zászlócskát és ennyi.

midnightcoder2 2022.03.06. 12:13:42

@Boldeone2: "Szerintem , ez lázálom, rèmvízió , aminek valóságalapja . Nyugat- Európa teljesen nyugodt"

Németország is nyugodt volt Hitler elõtt. Folyamatok vannak, amik nem jó irányba mutatnak.

midnightcoder2 2022.03.06. 12:15:07

@Emmett Brown: "Putyint és szűk körét nem lehet kizárólagosan büntetni, így sajnos a mezei Vaszilij is rá fog baszni. "

Ez a kisebbik baj. De te is rá fogsz, meg én is, meg kb. mindenki Európában. Elsõsorban a keleti régió és a németek. De egy, Európából induló világválságnak senki sem fog majd örülni.

G. Nagy László 2022.03.06. 12:34:24

@eßemfaßom meg áll:

"ott bőven volt ukrán is, szóval... "

A magam részéről az ukránokat sem látom civilizáltabbnak, mint az oroszokat. Meglehetősen barbár népnek tűnik mindkettő.

G. Nagy László 2022.03.06. 12:43:32

@Boldeone2: Nem is tudom, mikor volt ilyen: egyetlen szavaddal sem tudok vitatkozni.

2022.03.06. 12:50:55

@midnightcoder2:
európa kerül válságba. nem a világ. hanem európa. nem a nyugat. hanem európa.

G. Nagy László 2022.03.06. 12:52:25

@Boldeone2:

"De, nem èpült semmilyen progresszív vonal. Ma a nyugat egy fokkal nem progresszívebb , sőt, mint 30 ève volt
A plurális demokrácia működik, politikai szabadverseny is"

Ezzel a második kommenteddel már bőven van vitám. Kibaszott beteg a nyugat. Trump jól mondta: ha ő maradt volna az elnök, Putyin ezt sosem lépi meg. Ez az egész az egóról és a nagyhatalmi törekvésekről szól, de a puhapöcs nyugati világ teszi lehetővé. Putyin meglát egy ilyen rózsaszín tankot, s azt dünnyögi maga elé: "rohadt kis elpuhult köcsögök, ez érdemlitek..."

Camelotr 2022.03.06. 12:59:04

"Putyin ámokfutása olyan rémtett, amelyből nem sokan jönnek ki nyertesen. Legalább annyit profitálhatnánk belőle, hogy végre elkezdünk kissé kijózanodni."

Szvsz ez téveszme. Mindjárt kettő, vagy három.

Egyfelől bizony igenis lesznek relatív nyertesei ennek a helyzetnek is (már ha túléljük). Kína például köszöni szépen, erősödni fog. Jó eséllyel szerez egy erős katonai és gazdasági szövetségest. Olcsóbban fog energiához, nyersanyagokhoz jutni. Kína mellett a másik nagy szereplő sem szív túlságosan nagyot: az USA végleg beveri az éket Európa és Oroszország közé, izolálja Oroszországot a Nyugattól, Ukrajnát pedig generációkra előre Oroszellenessé teszi. Néhány kisebb ország is jól jár, úgy mint Észak Korea, akik most majd megkapnak mindent az oroszoktól (főleg haditechnikát), illetve épp most Venezuela, akik meg az USA-tól kap majd jelentős kedvezmény csomagot. Szívni első sorban mi Európaiak fogunk, illetve persze az ukránok és az oroszok.

Józanodásnak pedig sajnos nyomát sem látom. A múlttal nehéz mit kezdeni, de most már jól látható, hogy mindaz ami most zajlik nagyhatalmi játszma. Az USA kavarta és kavarja is a kavarnivalót a régióban. És ahelyett, hogy elhajtanánk a vérbe, gyakorlatilag beállunk mögé. Szomorú.

A véleményem az, hogy soha nem szabadott volna odáig eljutni, hogy ez a helyzet kialakuljon. De ha már kialakult, azon kellene lennünk, hogy a konfliktust visszahűtsük kezelhető szintre. Lehetőleg fegyvernyugvásig. Jelenleg mindegy szerintem milyen rövid távú áron.

A plusz egy téveszme az, hogy mindez egy személyen múlik és ha Putyint majd elviszi az ördög (el fogja), majd minden megoldódik. Hát nem fog. Oroszország szegény marad, de ugyanakkor a világ legnagyobb atomhatalma is egyben. Ez a kettő olyan feszültség, amit nem lehet egy legyintéssel kezelni. Rá kell ütni az USA kezére, amikor legközelebb itt kavarni kezd. Ebben NEM vagyunk szövetségesei. Ebben az elemi érdekeink ELLEN tesz.

vikiliksz 2022.03.06. 13:02:32

@G. Nagy László: Ezek szerint brit turistákkal még nem találkoztál :-)

G. Nagy László 2022.03.06. 13:04:23

@Camelotr: Nagyjából egyetértek mindennel, amit írsz. Talán az utolsó bekezdéssel van vitám. Putyin személyén rengeteg múlik. Ha csak 20%-kal kompromisszumkészebb lesz az utóda, már az is elég lehet a békés jövőhöz. (De abban nincs vita köztünk, hogy Amerika kavarja a szart és Kína fotelból nézi.)

G. Nagy László 2022.03.06. 13:06:20

@vikiliksz: :) :) Korfun a szállásadónk azt mondta, a déli csücsökbe nem érdemes ellátogatni. Tele van angollal és már délelőtt sem józanok...

Szolo 2022.03.06. 13:18:41

Mindenki úgy tiltakozik, ahogy arra lehetősége adódik, és ami érzékenyen érinti a háborúval szimpatizáló oroszokat. A hangversenyeken elutasítja az orosz művészeket/művészetet, a versenypályán elutasítja az orosz sportolót, a boltban elutasítja az orosz terméket, a tudományos életben elutasítja az orosz kutatókat.
Persze amelyik orosz nem Putyin agresszióját dicsőíti, azt nem kell büntetni, de amíg nem fordul Putyin ellen, addig viszont a civilizált világ ellen helyezkedik el.

BOAR 2022.03.06. 13:18:55

@Camelotr: Nagyon egysíkú megközelítés ez az "amerika kavarja a szart".
Kavarja, persze. Meg az oroszok is, ugyanolyan intenzitással. Csak ez utóbbiaknak nem annyira megy, Európa emlékszik...
De pont orbánführer tettein látszik, hogy mindent megtesznek a ruszkik az unió gyengítéséért.
Ha amerika leáll a "szarkeveréssel" európában azt a ruszkik felkérésnek veszik egy táncra...hohó, lelépett a másik lovag, enyém a leányzó...

Emmett Brown 2022.03.06. 13:19:59

@midnightcoder2: ez olyan, mint egy rossz házasság. Abból is ki kell lépni, hiába lesz szar az elején.

Sir Gombóc 2022.03.06. 13:25:38

Erre azt mondanám, korrek vélemény.

Almandin 2022.03.06. 13:32:57

@G. Nagy László: Amit írsz, az jó példa a katasztrófavakságra. Ez az a jelenség, amikor valaki azzal áltatja magát, hogy "ilyen velem, velünk nem történhet meg". Az oka ennek az, hogy az egyén nem bír szembenézni azzal, mi következhet, inkább elhiteti magával, hogy ilyen nem lehet. Sokan Európában a magas civilizációs szintre való hivatkozással áltatják magukat, azt hiszik, a civilizált ember nem képes vadállati módon viselkedni.
Popper Péter pszichológus írta, hogy ugyanez játszódott le a családjában 1938-ban. Bécsi zsidó rokonaik az Anschluss után hozzájuk menekültek Pestre, de mondták, továbbmennek, mert Hitler nem fog Ausztriánál megállni. Biztatták az ő szüleit is, menjenek velük, mert bajt éreznek. Erre a szülei arra hivatkoztak, hogy Európában a 20. században csak nem történnek olyan dolgok, mint háború, zsidóüldözés. Pont a civilizáció magas szintjére utaltak. Néhány évvel később hamis papírokkal mentették meg a saját életüket.

arthurthedent 2022.03.06. 13:45:50

@midnightcoder2: "Mert szerinted Európában mikor tudnak legújabb generációs chipeket gyártani önerõbõl? "

De mi most arról beszélünk, hogy mikor fognak az oroszok elszigetelten autót gyártani, nem arról, hogy mikor fog európa elszigetelten autót gyártani. És akkor még nem beszéltünk a mobiltelefonokról, a számítógépekről, a mobilhálózatról, mindenféle okoseszközökről.

Nem arról volt szó, hogy ki a jó fiú vagy ki a keményebb gyerek, hanem arról, hogy a 21. században lehet -e olyat csinálni, hogy "nem érdekel, akkor majd megcsináljuk mi magunknak".

Almandin 2022.03.06. 13:47:27

@cvsvrs: Tragikomikus jelenet volt, hogy az oroszországi Ikea-áruházban tumultus alakult ki, úgy pánikba estek, hogy bezárnak. Ehhez hasonlított a nálunk 2 éve tapasztalt helyzet, amikor a pandémia miatti ideiglenes zárvatartás miatt rohamozták meg az Ikeákat az emberek. Én is szeretem a termékeiket, de komolyan, nem lehet Ikea nélkül élni?
Ez mutatja, milyen a fogyasztói társadalom emberének gondolkodása, mit tart nagy bajnak, tragédiának. Miközben az ukrán városokban nem ez a lakosság fő baja. Ott már az alapvető cikkekből is hiány van, sokakat kibombáztak a lakásaikból. Az tényleg tragédia és nagy baj.

arthurthedent 2022.03.06. 13:53:09

@cvsvrs: "és nem esnek kétségbe. hogy most akkor nekik autót kell gyártani. és nem lesz renault."

Nem esenek kétségbe, csak megkérdezik, hogy "akkor most nekem miért is éri meg ladával járni?" Amikor majd mindenből csak a ruszkit lehet venni, pláne, amikor kiderül, hogy nem lehet átszervezni az egész orosz gazdaságot egy hónap alatt és a ruszkit sem lehet kapni, akkor azért sok ember elgondolkodik, hogy miért is éri meg a putyin elképzeléseit követni. A szegényeknek nem lesz mobil, a gazdagoknak nem lesznek luxuscikkek, a dúsgazdagoknak eltűnik a görög nyaraló meg a svájci bankszámla, úgyhogy az egész társadalom veszít valamit.

Putyin arra játszik, hogy a nyugatnak elfogy a türelme és feladja. Arra játszik, hogy majd mindenki feladja, de könnyen lehet, hogy az orosz lakosság adja fel hamarabb.

Wildhunt 2022.03.06. 13:58:02

@G. Nagy László: Gogol óta tudjuk, hogy nem a cárnak van Oroszországa, hanem Oroszországnak cárja. Nem hiszem hogy ez változott volna.

2022.03.06. 14:00:07

@Almandin:
kihasználták a leárazást. a fogyasztó társadalmak most majd visszaszorulnak kelettől nyugatig.

Almandin 2022.03.06. 14:00:20

@arthurthedent: Ez nem az Ikea találmánya. 40-50 éve a szocialista bútoripar is áttért a farostlemez bútorokra, mert azzal lehet olcsón berendezni a kisemberek lakását. Tömörfa bútor amúgy az Ikeában is van, szép skandináv fenyőbútorok. De a többi bútoráruház is árusít tömörfa bútorokat is, természetesen drágábban.

Almandin 2022.03.06. 14:09:29

@cvsvrs: Az Ikea amúgy a jó marketingkommunikációja miatt annyira népszerű. Élménnyé tudták változtatni a vásárlást, van étterem, büfé, játszóház, közvetlen a kommunikáció, van sok olcsó apróság (művirág, dísztárgyak, díszpárnák, stb.), amit akkor is megvehet valaki, ha nem bútorért megy. Az "ikeázás" népszerű hétvégi szórakozása a tömegeknek. Lehet, hogy 20 évente egyszer vesz ott valami olcsó bútort, közben csak bejár enni, egy-két párnát, gyerekjátékot, stb. venni és nézelődni.
Az azonban túlzás, hogy nem lehetne meglenni nélküle. Az oroszok majd most önellátók lesznek, illetve kínai, meg latin-amerikai országokból fognak importálni. Amúgy ott is a városi középosztály tolong kétségbeesetten az Ikeában. A szegényebb falusi oroszok valószínűleg el se jutnak egy Ikeába életükben és nekik még az is drága. Ott valószínűleg még olyan bútorokat használnak nagyrészt, amiket még a szovjet időkben gyártottak, vagy falusi önellátással eszkábáltak össze (valószínűleg nem is rosszul, mert az orosz parasztok évszázadok óta önellátók voltak).

2022.03.06. 14:14:06

@arthurthedent:
mindenből oroszt vagy ázsiaiat lehet kapni. kínai, japán, koreai cuccok lesznek. indiai termékek. izraeliek. zsidó kereskedők és arab pénzváltók lesznek moszvában. a világvárosi lét nem omlik össze. a németek nem vesznek olcsó orosz nyersanyagot. nem szállítanak az az orosz piacra. a globális versenyképességüknek vége van. a renault megvette a lada gyárat. és most ihatnak rá hideg vizet. az amerikaiak röhögnek a markukba.

G. Nagy László 2022.03.06. 14:32:16

@Szolo:

"de amíg nem fordul Putyin ellen, addig viszont a civilizált világ ellen helyezkedik el. "

Ez igaz, de miért nincs joga ehhez? Az agressziót folytató amerikai elnököket is muszáj volt elítélni? Az erőszakos BLM aktivistákat is? Az iszlám fanatikusokat is? Az ukrán nácikat is? Vagy elég csak Putyint?

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.03.06. 14:57:14

Ennek semmi köze a woke mániához. Az első és második világháború alatt is pontosan ugyanez történt. Minden gyanús lett, ami nem elég "hazafias", akkor is, ha semmi köze a háborúhoz. Ez egy általános hisztériás reakció.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.06. 15:03:19

Putyin egyszerűen megérezte a nyugat gyengeségét, és ezt kihasználja..

CSOKKI MÁLNA 2022.03.06. 15:05:24

@Szolo: “Aki nincs velünk, az ellenünk van..”. Ugye..

arthurthedent 2022.03.06. 15:15:33

@cvsvrs: "koreai cuccok lesznek"

Az a helyzet, hogy fogalmad sincs mi lesz. Mint ahogyan senkinek.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.06. 15:19:02

@arthurthedent: Oroszországban sokkal szűkebb az a középosztály, akiknek az elégedetlenségére számítani lehetne a szankciók kapcsán..Másrészt a nyugati autóiparnak is fájni fog ez a háború.. www.google.hu/amp/s/alapjarat.hu/aktualis/az-autovasarlokra-kihat-az-orosz-ukran-haboru%3famp

arthurthedent 2022.03.06. 15:20:04

@cvsvrs: "a világvárosi lét nem omlik össze."

Még csak annyit, hogy a keménykedésbe a ruszkik egyszer már belebuktak, pedig akkor egy csomó szatellitállam volt hozzájuk láncolva és valahogy mégis eljutottak a nyomorgásig meg az összeomlásig.

Vicces, amikor azt olvasom, hogy most majd egyedül, a fél világgal szembe milyen sikeresek lesznek. Merthogy a szovjetúnió kudarc volt, az önálló oroszország igencsak mérsékelt sikereket ért el, de jó... tegyük fel, hogy ez most hatalmas gazdasági siker lesz. :D

arthurthedent 2022.03.06. 15:38:04

@CSOKKI MÁLNA: "Oroszországban sokkal szűkebb az a középosztály, akiknek az elégedetlenségére számítani lehetne a szankciók kapcsán..Másrészt a nyugati autóiparnak is fájni fog ez a háború.."

Miből gondolod, hogy csak a középosztályt érinti ez az egész? Az első lépés az volt, hogy a moszkvai luxuscikkeket árusító cégek leléptek, mert nekik fontos az arculat. A második volt, hogy a sok száz milliós yachtokat lefoglalták. Aztán jönnek a gyárbezárások, amik a munkásokat elég rendesen érinti. Most az utolsó az, hogy harmadát éri a rubel, valutát meg már nem lehet kivenni, mert arra még 30 százalék adót vezettek be.

Szóval nem hiszem, hogy van egy csepp okunk is azt hinni, hogy ez csak a középosztályt érinti. Amikor borul a gazdaság, akkor mindenki érintett, még akkor is, ha utána egy kicsit magához tér.

Az meg, hogy a nyugato autóiparnak is fájni fog nem hinném, hogy megnyugtatja az oroszokat, nekik ettől még nem nagy öröm. Előbb utóbb meg fogják kérdezni magukat, hogy erre vajon okvetlenül szükség volt -e.

Almandin 2022.03.06. 15:43:33

@arthurthedent: Az oroszok szinte mindenből önellátóak. Éhen halni nem fognak. Ott van pl. Szibéria a rengeteg ásványkincsével. Rengeteg termőföld. Luxuscikkek meg világmárkák nem lesznek, de éhezni se fognak (kivéve, ha putyin nem robbant ki egy világháborút, mert akkor már igen).

arthurthedent 2022.03.06. 15:53:28

@Almandin: "Az oroszok szinte mindenből önellátóak."

Közismert legenda. Nem hiszem el.

"Éhen halni nem fognak. Ott van pl. Szibéria a rengeteg ásványkincsével."
Aha. Abból élnek, hogy eladják. Kinek?

"Rengeteg termőföld."
Ó, igen. És ha elolvasol néhány történelemkönyvet, akkor azt is látod, hogy milyen iszonyat éhezések szoktak lenni. Ráadásul egy gazdaságot nem lehet egyik napról a másikra átállítani, aki eddig iphone-t árult azt nem lehet elküldeni szántani, a küldöldi mezőgazdasági gépeket nem lehet egyik napról a másikra lecserélni, az orosz gépeket nem lehet egyik napról a másikra áttervezni, hogy ne legyen benne amerikai alkatrész.

"Luxuscikkek meg világmárkák nem lesznek, de éhezni se fognak (kivéve, ha putyin nem robbant ki egy világháborút, mert akkor már igen)."

Nem tudhatod, hogy fognak -e éhezni, a hír az az, hogy az ukrajnában lévő katonák már most kenyeret kunyerálnak.

BOAR 2022.03.06. 15:57:21

@Almandin: Amíg nem volt nyugati agrártechnológia, oroszország gabonaimportőr volt.
Most nem lesz. Hiába erőltette putyin, nem lettek önellátók vetőmagból, gépekből. Műtrágyából igen, de az csak egy része a termelésnek.
És ez csak a gabona. Zöldségből, gyümölcsből nem önellátók. Persze, kína majd segít nekik-ha meg tudják fizetni.
Az ásványkincsek jó dolgok ha van kinek eladni. Ha embargó van, akkor nehéz megenni. És persze a bányászat is pénzbe kerül technológia igényes stb. Nyilván itt is beléphet kína a képbe, ők nagyon szeretnek más területén bányászni, a környezetvédelmi csacsiságok se igazán aggasztják őket de ők meg úgy csinálják, hogy ne a másik járjon jól.
Ha választanom kellene, hogy európa/USA vagy kína felé köteleződjek el gazdaságilag, hát nem sokat gondolkodnék.

BOAR 2022.03.06. 16:02:15

@arthurthedent: Az oroszoknál a 2.6 tonnás hektáronkénti átlag búzából már kiemelkedően jónak számít.
Nálunk a 3-4 szerese a "jó". És ugyanannyiszor megy végig a traktor, kombájn a földön mire a talajelőkészítéstől eljutunk a betakarításig.
A modern mezőgazdaság környezetromboló mivoltáról lehetne értekezni de ha etetni kell az embereket, a többi szempont háttérbe szorul.

arthurthedent 2022.03.06. 16:12:50

@BOAR: Úgy van! A mezőgazdaság ráadásul egy bonyolult dolog, gépek, szerek, szállítás, feldolgozás, tartósítás. Amikor beüt a katasztrófa a bonyolult dolgok buknak elsőnek.

Almandin 2022.03.06. 16:29:12

@arthurthedent: A történelmi oroszországi éhezések egyrészt még a modern mezőgazdaság előtti korokban történtek, másrészt később a Szovjetunió idején a rossz gazdálkodásból következtek. A szovjet érában amúgy nem az orosz, hanem az ukrán területen volt a legnagyobb éhínség, a hírhedt Holodomor.
Ha az oroszok jól gazdálkodnának, el tudnák a mai technikai fejlettségi szint miatt mindenből látni magukat. A társadalom polarizáltsága ott az egyik fő gond. Kevés gazdag és sok szegény van. Az orosz nép nagy része szegénységben volt és van tartva.
Ami meg a katonák hadtápját illeti, putyin egyrészt villámháborút tervezett, másrészt valószínűleg azzal is meg akarják törni az ukrán nép ellenállását, hogy ha az orosz katonák éhesek, kénytelenek lesznek rabolni a lakosságtól (feltéve, ha lesz mit, mert egyrészt kevesen halmoztak fel tartalékot, másrészt a szétbombázott, leégetett településeken az étel is megsemmisült).

2022.03.06. 16:35:32

@arthurthedent:
csakhogy mindez ukrajnában még inkább kérdéses. nemcsak szegény nők és gyerekek jönnek, akiknek a férjét, apját a kijevi kormány kényszerbesorozásta. errefelé az ötcsillagos szálloda parkolója tele van ukrán rendszámú luxus terepjáróval. a nyugat szerencsétlenek kezébe ad fegyvert. akiket a miliciák kivezényelnek a frontra. és a bandák vezetőit a nyugat kitömi pénzzel. mondván, hogy ők a demokraták.

arról nem beszélve, hogy a világbank ukrajnát évtizedekre kényszereladósította. és ha esetleg megnyerik a háborút, akkor mennek a szakértők, hogy sajnos mindenüket el kell adni. fel kell számolni a közvagyont. ez nem a jó és a rossz küzdelme. hanem egy nyílt agresszió áll szembe egy burkolttal. hogy melyik a nagyobb a gazemberség azt mindenki döntse el.

BOAR 2022.03.06. 16:58:03

@cvsvrs: Ukrajna a mezőgazdaságából RÖHÖGVE kifizeti a tartozását ha hagyják termelni.
Elképesztő potenciál van benne és sajnos brutálisak a terményárak.

BOAR 2022.03.06. 17:06:59

@Almandin: A 80-as években a szovjetúnió a világ legnagyobb gabonaimportőre volt.
2014 után, a szankciók hatására kapták össze magukat annyira, hogy vezető helyre kerültek gabona exportban, de nem saját technológiával. Az intenzív mezőgazdasághoz élőhelyspecifikus vetőmaghibridek, jó és jókor alkalmazott növényvédőszerek, nagy teljesítményű gépek kellenek ha ki akarjuk aknázni a benne rejlő potenciált. Putyin ugyan kiadta a parancsot a technológia "honosítására" de még messze nem érték utol magukat.
2014-ben az élelmiszer 30%-át importból szerezték be.

2022.03.06. 17:14:36

@BOAR:
hja, mint mint magyarország. pont ezt hazudták kádárnak is a legutolsó gazemberei ennek az országnak.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.06. 17:28:08

@arthurthedent: Lesz segély, van elég tartalék. Az állam beavatkozik az árakba. Szankciókkal még soha nem késztették meghátrálásra senkit. A Krím megszállása idején is arról deliráltak nyugaton, hogy a patás legkésőbb 2016-ra megbukik a szankciók miatt. Bőven kihúzzák addig, amíg az EU kénytelen lesz visszatáncolni..

BOAR 2022.03.06. 17:29:41

@cvsvrs: Úgy böfögöd ide az ostoba jelszavaidat, hogy fogalmad sincs róla, miről beszélek...
Húzz a picsába te kretén.

BOAR 2022.03.06. 17:34:11

@CSOKKI MÁLNA: Ja, van tartalék...ha nincs putyinnak, majd lesz az állampolgárnak...
telex.hu/kulfold/2022/03/06/putyin-alairt-egy-uj-orosz-torvenyt-hogy-az-allam-megkaparinthatja-a-koztisztviselok-illegalis-penzet
Persze putyin kedvenc oligarcháinak az összvagyona valszeg magasabb, mint az összes köztisztviselő megtakarítása dehát azok rendes, becsületes munkával szerezték a pénzüket, pl. visszavitték az üres üvegeket, bodzát gyűjtöttek meg hulladékvasat...

arthurthedent 2022.03.06. 17:41:05

@CSOKKI MÁLNA: "Az állam beavatkozik az árakba. Szankciókkal még soha nem késztették meghátrálásra senkit. "

Nekem nagyon úgy tűnik, hogy a szovjetúnió például így omlott össze. Nem fegyverekkel, egyszerű gazdasági eszközökkel győzték le.

Camelotr 2022.03.06. 17:45:37

@G. Nagy László:

Szarul hangzik, de a helyzet az, hogy eddig Putyin kifejezetten kiszámíthatóan viselkedett. Sajnos az USA potentátjai rendre csuklóból kommunikáltak vele, Számukra a hatalom=pénz. És mivel az orosz szegény, lenézték. Hiba volt. A hatalom forrása ma sem egyedül a pénz.

2022.03.06. 17:46:48

@BOAR:
amíg a pénzt a semmiből terem addig egyetlen állam sem fizeti vissza az adósságát. hanem teremtenek még pénzt. és azt mondják, hogy az eladósodás gdp arányosan csökken. az egy abszurd állítás, hogy ukrajna majd gabonával visszafizeti a világbanki hitelt. ugyanezt mondták kádárnak ennek az országnak a legalja értelmiségi családjai. azért, hogy utána eladják a közvagyont. szanálták magyarországot, ahogyan szanálnák ukrajnát is. ugyanazok.

Camelotr 2022.03.06. 17:49:30

@arthurthedent:

"Közismert legenda. Nem hiszem el."

Nem elhinni kell, utána nézni. Az oroszok jelenleg a világ egyik legnagyobb gabona exportőrei. Alapvető dolgokban bizony önellátóak. A gazdasági szankciók az életszínvonalukat vissza fogják vágni, de nem lesz katasztrófahelyzet náluk. Viszont meg lennék lepve, ha ebből az átlag orosz nem azt venné le, hogy a Nyugat bántja őket... amiből radikalizálódás lesz. Nem is tudom hogy ezt ma már el lehet-e kerülni.

Okosnak az elmúlt 20 évben kellett volna lenni. Hagytuk az amerikaiakat kavarni a szart. Most meg ránk borul a bili tartalma...

BOAR 2022.03.06. 18:01:05

@cvsvrs: Reménytelenül sötét vagy és nem fogod fel, miről beszélek.
Mégegyszer(és utoljára). Ha Ukrajnában béke lesz egyszer és hagyják őket termelni, villámgyorsan meghozza a mezőgazdaság azt a pénzt amivel tartoznak. Ehhez nem kell gyárakat építeni, bányákat nyitni, meg kell művelni azt a rengeteg és kiváló termőföldet amijük van. A modern technológiát nyugat biztosítja-nyilván, egyrészt üzlet, másrészt neki is érdeke, élelmiszerből, gabonából meg nem lehet annyit termelni amire ne lenne igény.
A napraforgó 80%-át Ukrajna termeli európában. A repce kezd kifulladni mióta a hatékony növényvédőszereket betiltották. Innentől kezdve a meghirdetett, bevállalt bioüzemanyag hányadot se lehet teljesíteni az ukrán termelés nélkül. Egy olyan termelőeszköz van a kezükben ami ontja a pénzt.
(Akkor szúrják tökön magukat, ha belépnek az EU-ba és hirtelen szembe jönnek az idióta tilalmak amelyek igencsak hátráltatják a hatékony termelést)
És ennek semmi köze ahhoz, hogy kádárnak ki, mit hazudott...

2022.03.06. 18:08:54

@BOAR:
előtte ukrajnát eladósítják. és a közvagyont beleértve a termőföldet eladnák. majd ezek után a betelepülő vállalatok szupernyereségessé válnának, amiből az átlag ukrán nem sokat látna. egyetlen állam se fogja visszafizetni az adósságát. a pénzt permanensen generálják. a napraforgó nem nő ilyen gyorsan.
www.usdebtclock.org/world-debt-clock.html

2022.03.06. 18:12:13

@BOAR:
a "szocialisták" eladósítják az államot, a "liberálisok" eladják és az "európai értelemben vett konzervatívok" asszisztálnak. politikai váltógazdaságban cserélődnek. a népi nacionalistákat kell kiszorítani. vagy ha nem lehet, akkor egymás ellen ugrasztani.

alöksz róz 2022.03.06. 18:14:15

@BOAR: a mezőgazdaságban biztos hogy nincs annyi pénz, ami kihúz egy totál eladósodott országot a szarból.
nem kell messzire menni, megnézheted ukrajna helyzetét (a fantasztikus 80 százalék napraforgóval) az orosz támadás előtt...

alöksz róz 2022.03.06. 18:17:14

@cvsvrs: "előtte ukrajnát eladósítják. és a közvagyont beleértve a termőföldet eladnák." - pontosan.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.06. 18:30:50

@BOAR: Nem fájdalmas a demagógia?

arthurthedent 2022.03.06. 18:31:16

@Camelotr: "Nem elhinni kell, utána nézni."

Oké, az "utána nézni" szókapcsolat nem azt jelenti amit gondolsz. :D

"Az oroszok jelenleg a világ egyik legnagyobb gabona exportőrei. Alapvető dolgokban bizony önellátóak. "

Ó, és milyen nagyon jó ötlet volt, hogy nem hittem el. Az előbb még "szinte mindenben" önellátóak voltak, most meg már csak "alapvető dolgokban".

Figyelj! Az a kis bizbasz a konyvergyárban, ami a pneumatikát vezérli alapvető dolog? Olyat svájcban gyárt egy cég és ha hirtelen hoznának pár száz tonna zöldborsót az a kis bizbasz meg mind bekrepált, akkor megrohad a zöldborsó. Amire kidolgozzák hogyan lehetne ruszki mégnesszelepekkel helyettesíteni addigra azon a környéken már nincs zöldborsó.

Utána meg az a másik kis bizbasz megy tönkre, ami kell a kombájnba. Persze, lehet csinálni orosz kombájnt is, előbb fejleszteni kell majd a gyártókapacvitást meg valahonnan CNC gépet kellene venni, az meg ugye németroszágból volt legutóbb. Közben meg jön a sárgarépa, amiből konzervet kéne csinálni, csak a konzervdoboz hajtogatóba a chip ment tönkre és ki kéne találni hogyan tudnak egy komplett vezérlést megcsinálni a nulláról szerdáig.

Érted? Ja, zöldborsóból meg sárgarépából önellátóak voltak meg igazából tudtak traktort is csinálni, csak most két-három bizbasz miatt áll a gyár meg a betakarítás és nem is lehet tudni mikor lesz belőle valami.

A világ így működik, nem úgy, hogy "majd megoldjuk mert mi vagyunk a szása a kemény gyerek".

G. Nagy László 2022.03.06. 18:36:08

@Lord_Valdez:

"Ennek semmi köze a woke mániához. Az első és második világháború alatt is pontosan ugyanez történt. Minden gyanús lett, ami nem elég "hazafias", akkor is, ha semmi köze a háborúhoz. Ez egy általános hisztériás reakció."

Ez egy nagyon szimpla és meglehetősen felszínes álláspont. Abban igazad van, hogy sem Csajkovszkij, sem Dosztojevszkij nem volt rabszolgatartó, s kétségkívül nem a feketék rasszizmusának áldozatai. De azért vegyük észre, hogy egy érett, felnőtt, tudatos társadalomban eszébe nem jutna senkinek, hogy ezeket a zseniket törölni kéne a kultúránkból. Hogy ez mégis felmerül, az az emberiség elhülyülésének biztos jele, erről pedig minden kétséget kizáróan a jelen korszellem tehet. KÖZVETVE tehát ezek az elmebajok is a woke rosszízű gyümölcsei. Arról nem is beszélve, hogy a cancel culture a woke-világ jellemző eszköze, s a "művelt" nyugaton - látjuk - ma már rutinszerűen, szinte automatikusan nyúlnak ehhez az eszközhöz.

Szóval, csak azért, mert szimpatizálsz a woke jelenséggel, még érdemes meglátni az egyértelmű analógiákat.

BOAR 2022.03.06. 18:37:31

@cvsvrs: Na kis nostradamusom, miután ilyen jól felmondtad a leckét, meséld el, mennyi most az állami termőföldek aránya Ukrajnában, tudod, amit majd a gaz imperialisták el fognak adni...
Fogalmad sincs róla, mi zajlik a mezőgazdaságban csak járatod a szád.
Esetleg annak is utánanézhetsz, mennyi volt a kukorica és a napraforgó ára két éve és mennyi most.
Segítek. A 2020-as kukoricára 45.000HUF/tonna körül kötöttünk előszerződéseket, ez betakarításkor felment 52-53.000-ig. 2021-ben 95.000 forintért is vettünk kukoricát, ez a háború kitörésével felment116.000-ig. Ennek az exporttilalom vetett véget de abból majd meglátjuk, mi lesz, nem olyan egyszerű az ahogy az egybites agrárminiszter elképzeli.
A napraforgó és a repce stabilan 120.000 HUF/tonna környékén mozgott, 2021-ben felment 220.000-re.
Na, akkor mennyit is drágult?
Ha le akarod járatni magad, lökheted tovább a propagandamaszlagot.

BOAR 2022.03.06. 18:42:25

@G. Nagy László: " Arról nem is beszélve, hogy a cancel culture a woke-világ jellemző eszköze, s a "művelt" nyugaton - látjuk - ma már rutinszerűen, szinte automatikusan nyúlnak ehhez az eszközhöz."
Aha. A cuclizmusban ilyen nem volt. Ott szabadon nyomták a srácok a rakendrollt, erdős péter is csak mese.
Kibaszott erős kultúrális cenzúra volt, nem csak nálunk, a szu-ban is, észak koreában meg még ma is halálra ítélnek ha nem jó zenét hallgatsz. Ez mind a woke világ része volt csak nem ismertük a kifejezést?

G. Nagy László 2022.03.06. 18:52:05

@BOAR:

"Kibaszott erős kultúrális cenzúra volt, nem csak nálunk, a szu-ban is, észak koreában meg még ma is halálra ítélnek ha nem jó zenét hallgatsz"

Ez pontosan így volt/van.

'Ez mind a woke világ része volt csak nem ismertük a kifejezést?"

Nem. Arról van szó, hogy a nyugati világot jó pár évtizeden át a valódi liberalizmus jellemezte. Egy ideje azonban a neomarxizmus lett az uralkodó irányzat, a woke-őrület is ennek a gyermeke. Ez a beteg ideológia a legnagyobb természetességgel használja a kommunista-szocialista eszközöket, a tiltást, a cenzúrát, a gondolatrendőrségét és egyéb fincsiségeket.

arthurthedent 2022.03.06. 18:56:31

@CSOKKI MÁLNA: "De nem fél év alatt.."

Nem, tényleg nem fél év alatt, mert már most felére ment mindenkinek a pénze, befagyasztották a valutát, nem működnek a bankkártyák és a rendőrök az utcán ellenőrzik az emberek telefonját a rendőrök.

Az iparban vannak szakemberek, akik minden nap bemennek dolgozni. Nem azért, mert a gyárban fél év alatt nem megy tönkre semmi, hanem azért, mert minden nap tönkremegy valami. Vannak persze tartalékok, de nincs mindenből. Egy darabig még ki lehet kannibalizálni egyik repülőből az alkatrészt a másikba, egyik gépsorból a másikba, de meglepően hamar be tudnak fulladni a dolgok.

Leáll a szerver, rendelsz bele egy új ventillátort, processzort vagy memóriamodult és ha három napon belül nincs ott már elég nagy a gond. A modern technika sérülékeny, nem lehet meggányolni mint régen a zsigulit.

G. Nagy László 2022.03.06. 18:56:38

@BOAR: Még egyszerűbben: nem a marxista világ a woke-őrület része, hanem fordítva.

BOAR 2022.03.06. 19:03:11

@G. Nagy László: " Ez a beteg ideológia a legnagyobb természetességgel használja a kommunista-szocialista eszközöket, a tiltást, a cenzúrát, a gondolatrendőrségét és egyéb fincsiségeket. "
És innentől ez már nem liberalizmus...
Elmosódnak a határok az úgynevezett konzervativizmus és a vadliberalizmus között, a mkülönbség csak annyi, hogy az egyik ezt tiltja, a másik meg az ellenkezőjét.
Amúgy meg a legvéresszájubb konzervatívok is igencsak liberális elveket vallanak, amikor a saját személyes szabadságjogaikról van szó...és a liberalizmus felkent harcosai is konzervatív módon közelednek bizonyos problémákhoz. Az "izmus"-ok csak jelszavak a szavazóknak.

Camelotr 2022.03.06. 19:06:14

@arthurthedent:

Azért jó hogy Te sem vagy döntéshozó pozícióban ennyi ésszel :-) .

G. Nagy László 2022.03.06. 19:19:50

@BOAR: "Az "izmus"-ok csak jelszavak a szavazóknak."

Ez nem így van. Nem megyek bele mélyen, mert tucatnyi bejegyzést írtam már ennek kapcsán. Csupán egy gondolat: A klasszikus liberalizmus az erőszak kezdeményezésén kívül nem tilt semmit. Ami ettől eltér, az már nem valódi liberalizmus. (Még akkor sem, ha megtévesztő módon annak nevezi magát.) Akár balra mozdulunk, akár a konzervatív irányba, mindenütt korlátokat fogunk találni, csak más jellegűeket.

teveszmek.blog.hu/2020/01/14/_a_liberalizmus_a_vegnapjait_eli

arthurthedent 2022.03.06. 19:35:27

@Camelotr: "Azért jó hogy Te sem vagy döntéshozó pozícióban ennyi ésszel :-) ."

Ezt már megint honnan vetted? Azt is csak úgy tudod? :D

2022.03.06. 19:55:38

@BOAR:
egy háborús övezetet felvásárolják a győztesek. a felvásárlást úgy nevezik el a nézőgyerekeknek, hogy újjáépítés. és ha a nyugatbarát kormány győz, akkor az ukrán államadósság gyorsabban növekszik majd, mint a napraforgó. tehát az államot eladósítják és a termőföldet eladják. tehát az ukránok ebből hasznot nem húznak. ellenben a nyugati oligopóliumok jól járnak. ha az oroszok győznek, akkor oroszbarát ukrán oligarchák lesznek a nagybirtokosok. és ők megint csak nem fogják visszafizetni az ukrán államadósságot.

általában véve egyetlen állam se fizeti vissza az államadósságot. hanem folyamatosan növeli, amire azt mondja, hogy gdp arányosan csökken.

BOAR 2022.03.06. 20:05:30

@cvsvrs: Ezt papírról olvasod vagy betanultad?
Ha ekkora nagy jövőbelátó vagy, a fasznak kommentelsz itt pár rubelért, vegyél inkább lottót...

ulpius66 2022.03.06. 20:18:24

@G. Nagy László:

Ezer százalékosan egyetértek veled!
(ha ez egyáltalán jelent valamit......)

Ez az egész cicó csak arra jó, hogy még szorosabbá tegye az orosz-kínai-indiai(esetleg iráni)-török államok együttműködését!

Pluszban én azt sem értem, hogy kik, és milyen alapon veszik el az "orosz oligarchák" vagyonát?????

Ilyen "vagyonelkobzásra" csak a kommunisták voltak képesek!!!!!! ... eddig..... de most itt vannak nekünk a liberálisok!

KOMMUNISTÁK = LIBERÁLISOK

uIpius66 2022.03.06. 21:20:17

APUKÁMTÓL IS ELVETTÉK A KOMMUNISTÁK AZ AUTÓJÁT, MEG MÉG JÓL MEG IS VERTÉK.
AZT HAZUDTÁK, HOGY LOPTA A TRABANTOT PEDIG NEM IS IGAZ MERT NYITVA VOLT ÉS BENNE VOLT A KULCS.

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.03.06. 22:12:03

@G. Nagy László:
Nem szimpatizálok vele, csak tovább látok az orromnál. Semmi woke nincs abban, hogy a hiszterizált emberek kiöntik a vodkát, mert orosz. Pontosan ugyanezt csinálták az emberek korábban is, amikor még szó nem volt semmi wokeságról.
Ez egy teljesen természetes, bár sokszor kontraproduktív vagy komikusnak tűnő reakció, amit az okoz, hogy nincs eszközöd levezetni az indulataidat azon, amin szeretnéd, ezért azon vezeted, amin tudod. Értelme sok nincs, de az emberek hajlamosak ilyen irracionális viselkedésre.
És ehhez nem kell wokenak lenni, csak elvakultnak pl. a nácik azért találták ki a Deutsche Physiket, mert Einstein zsidó volt, ezért a munkássága Jüdische Physik...

G. Nagy László 2022.03.06. 23:01:01

@Lord_Valdez:

"a nácik azért találták ki a Deutsche Physiket, mert Einstein zsidó volt, ezért a munkássága Jüdische Physik... "

Pontosan. Az egyház is kitalálta az Istennek tetsző dogmákat, gondolatokat és műveket, s tiltotta a többit. A kommunisták is kitalálták a szocialista embertípust, a szocialista tudományt és a szocialista kultúrát. Mind ugyanarról a primitív, önkényes, tekintélyelvű, diktatórikus tőről fakad. A woke-őrület is ezek szerves folytatása. Semmi ráció, csak vallásos hit. Semmi szabadság és nagyvonalúság, csak erőszak és tiltás minden vonalon.

Tényleg úgy látod, hogy az emberiség tudati szintje semmit sem változik? Tényleg nem tűnik fel, hogy az, ami a hatvanas-hetvenes években progresszívnek számított - az a szemlélet, amit a New York Times is képviselt akkortájt - azt ma simán lefastázzák? Én arról beszélek, hogy a világ nyugati része elindult a szellemi hanyatlás útján - ennek tökéletes jelei például a teljesen alkalmatlan politikusok, Bidentől kezdve az angol és német külügyminisztereken át a teljes magyar baloldalig -, s ez a leépülés ezer szálon kapcsolódik a woke-jelenséghez. Az Egyesült Államokban, mely valaha maga volt a szabadság, a demokrácia és a kapitalizmus hazája, a millenniumi generáció (24-39 évesek) egyre nagyobb szegmense támogatja a kommunizmust. A vörös lelkűek 2018-as, 28%-os részaránya - mindössze egyetlen esztendő alatt!! - 2019-re elérte a 36%-ot. Ez valami egészen tragikus. A kvóták miatt a feketéket alacsonyabb pontszámon is felveszik, ez egyre mélyebbre viszi az oktatás színvonalát. Svédországban a progresszív oktatás miatt olyan szintű az elhülyülés, hogy az egyetemisták jelentős része az alapvető készségeknek sincs a birtokában. Ezek egyike sem ismeretlen jelenség előtted. Tényleg azt gondolod, hogy harminc éve előfordulhatott volna, hogy a Dosztojevszkij-kurzus törlése bárkiben is felmerül? Ha igen úgy igazad volna. de kötve hiszem, hogy ilyen beteg gondolat megfogant volna bármely rektor agyában.

baalint1 2022.03.07. 08:08:01

Ami az orosz kultúra bojkottját illeti, az faszság. Ellenben a karmester megérdemli, amit érdemel, ugyanis nem arról van szó, hogy random orosz művésztől várják el, hogy határolódjon el Putyintól, hanem Putyin barátjáról van szó. Ezt úgy beállítani, mint valami szemét diktatórikus húzás ebben a háborús helyzetben, enyhén fogalmazva nagyon erős csúsztatás.

A másik, hogy vicces, hogy társadalompolitika terén még mindig az orosz propagandát fújod, és azt próbálod előadni, hogy ebbe a nyugati liberális kultúra fog beleroppanni. A francokat, épp ti neobolsevikek veszíettétek el az orosz propaganda támogatását, innentől kezdve mint ideológiai alap meg fog szűnni a "bezzeg a konzervatív Oroszországban", az európai szélsőjobbos és szélsőbalos pártokat sem fogja tudni támogatni a mini-Sztálinotok. Amikor több millió ember menekül azon háború elől, amelynek az okozója egy általatok preferált diktatórikus, illiberális rendszer, ahol még a háború szó kiejtéséért is börtön jár, nem fog tömegeket meghatni, hogy nyugaton kulturált körökben persona non grata leszel, ha nyíltan rasszista vagy, és hogy jajj, ez a szabadságjogok megsértése. Ez a fajta mártírkodó hiszti nem fog többé egy szűk szélsőséges körön kívül senkit sem meghatni.

2022.03.07. 09:06:13

@baalint1:
na jó, de akkor a politikai véleménye alapján tiltják el a karmestert. és azok erősen szórnak. ez legitimálja azt is, hogy kirúgják az iskolaigazgatót mondván, hogy soros és tsai ügynöke. ugye egymástól elszigetelt véleménybuborékok vannak. és nem mindenhol putyin az ősgonosz.

baalint1 2022.03.07. 09:14:41

@cvsvrs:
Amit írsz, az addig volt igaz, amíg Putyin meg nem támadta Ukrajnát, és a nyugati országok ha közvetlenül nem is, de közvetve Ukrajna mellé álltak ebben a háborúban. Innentől kezdve nem politikai vélemény Putyin mellett állni, hanem az ellenséggel való kollaboráció.

Másrészt nem, nem egyenértékű minden politikai vélemény. Ha pl. azt hangoztatom, hogy irtsuk ki a kékszemű állampolgárokat, akkor ne csodálkozzak, ha akár a munkahelyemről is kirúgnak, és hazugság azt mondani, hogy ezt azért tették, mert más a véleményem. Nem, nem azért tették, hanem azért, mert emberek meggyilkolására buzdítottam. Ugyanez igaz, amikor ti nebolsevikek tapsikoltok egy diktatórikus rezsimnek, amely most szintet lépett a háborús agresszióval. Nem arról van szó, hogy MÁS a véleményetek, hanem konkrétan ennek a rezsimnek a propagandáját terjesztitek, ami egy NATO tagállamban nyílt hazaárulás.

2022.03.07. 09:44:53

@baalint1:
csak ugye erre meg lehet mondani, hogy az amerikaiak is megtámadtak szuverén államokat és nem rúgtak ki karmestereket, mert pártolták a "demokratizálást".

is elítélem az agressziót. az eu-nak egy béktervet kellett volna letenni a háború kezdetén. vagy már akkor amikor putyin beszédet mondott és elismerte a szakadárok függetlenségét. mert nyilvánvaló volt megindulnak. és ugye lehet olyan ajánlatot tenni amit az orosz és az ukrán nép is elfogadhat. és egyébként ez az eu érdeke.

csakhogy a nyugatnak nem ez az érdeke. a nyugat az atlanti-transzatlani világ. franciák, a britek és az usa. és ebben az amerikaiak diktálnak. a biden adminisztráció és nem macron, vagy johnson.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.07. 10:29:27

@Lord_Valdez: Van azért itt egy másik dimenzió is, azon túl, amit írsz, hogy egyfajta elemi világfelháborodás van az erősebb agresszorral szemben. Putyin belefingott a nullás lisztbe. Volt ugyanis egy status quo, hogy a végeken lehet háborúzni, például terrorelhárítás címén, de az észak-atlanti térségben, Európában nem háborúzunk nyíltan, csak különböző soft power technikákkal próbáljuk ráerőltetni akaratunkat a másik félre, amiben ugye a nyugat nagyon jó. Erre jön Vladimir, és gyakorlatilag II. vh.-s módszerekkel megtámad egy egyre inkább nyugati érdekszférába kerülő országot, városokat kerít be és lő szét. Botrány! Nem tartja be az etikettet! Ráadásul tematizálja a világmédiát, amely ezzel van elfoglalva ahelyett, hogy globàlis felmelefedés, meg LMBTQ. Ehelyett fehér férfiak fegyverrel hódítanak. Toxikus maszkulinitás, white power..Fujj!

alöksz róz 2022.03.07. 10:43:05

@baalint1: "Nem arról van szó, hogy MÁS a véleményetek, hanem konkrétan ennek a rezsimnek a propagandáját terjesztitek, ami egy NATO tagállamban nyílt hazaárulás." - és mint tudjuk, minden az ellenség propagandája, ami nem azt mondja, hogy még a szar is illatos... aki szerint büdös, az áruló.

és még ő van megsértődve, ha annak nevezik, ami.
bolsevik.

G. Nagy László 2022.03.07. 10:44:00

@baalint1:

Annyi hülyeséget írsz, hogy az már fájdalmas.

1. Senki nem terjeszt orosz propagandát. Próbáljuk értelmezni a világot minden oldalról megnézve. Kezdesz kibaszottul szektássá válni.

2. Hazaárulás? Ez mekkora faszság? Sem Magyarország, sem a NATO nem áll háborúban senkivel.

3. Putyin egy pszichopata agresszor, ezerszer leírtam már.

4. Amit cvsvrs ír, az mind legitim. Amikor az USA az agresszor, soha senkinek sem kell elhatárolódnia.

5. Igazából ez a legfontosabb: tényleg az a filozófiád, hogy mindenkit rá kell kényszeríteni a helyes gondolkodásra? A karmester nyilván egy fasz, én simán megtagadnám bármely barátomat, ha ilyen embertelenséget tenne, de most vonatkoztass el a háborútól. Tényleg muszáj rendet tenni mindenki fejében? Tényleg mindenkinek ugyanazt kell gondolnia? Baszki, mindketten egyetértünk abban, hogy a vallások többsége mérgező. Abban is, hogy a marxizmus és a nácizmus is beteg eszme. No de ha mindezeket összerakod, máris lefedtük az emberiség 80-90%-át. Mit kéne tenni velük?

arthurthedent 2022.03.07. 11:34:26

@CSOKKI MÁLNA: "Botrány! Nem tartja be az etikettet!"

Ha hadüzenet nélkül megtámadni egy országot, civileket ölni, a szuverenitására törni és tagadni a létezését csak az etikett megsértése, akkor a putyin haverod miért hazudozik össze vissza róla? Ha a saját alattvalói nem fordulnának el tőle, akkor miért vetít mindenféle "nincs is háború" meg "nácik vannak" meg atomfegyvereket akartak meg vegyifegyvereket akartak dumával?

Etikett, mi?

Wildhunt 2022.03.07. 11:38:08

@arthurthedent: volt hadüzenet. Közvetlenül a rakéták indítása előtt az orosz tv-ben.

Wildhunt 2022.03.07. 11:40:29

@arthurthedent: plusz atomfegyverekkel az ukránok fenyegetőztek hónapok óta. Természetesen mindenki tudta hogy hülyeséget beszélnek, de Szaddam még csak nem is fenyegetőzött.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.07. 11:45:31

@arthurthedent: Nem érted a lényegét annak, amit írtam. A lőtéri döglött kutyát nem érdekli a hadüzenet hiánya. Álprobléma.

CSOKKl MÁLNA 2022.03.07. 12:16:18

A moszkvai metróban osztogatott reklámújság hátoldalán a bal alsó sarokban is megírták, hogy "Hadüzenet" úgyhogy teljesen szabályos volt a háború indítása.

CSOKKl MÁLNA 2022.03.07. 12:17:01

@Wildhunt: Ez nincs meg. Hol fenyegetőztek?

Wildhunt 2022.03.07. 12:47:34

@CSOKKl MÁLNA: például a legutóbb Münchenben.

Wildhunt 2022.03.07. 12:59:07

@G. Nagy László: Hamár:
www.portfolio.hu/global/20220221/atomfegyvereket-akar-ukrajna-527889

Szemléleted szerint az egyetlen ami elfogadhatatlan, az az erőszak kezdeményezése, ha jól emlékszem az erőszakkal való fenyegetést is ide soroltad. Most tényleg érdekel, szerinted itt ki kezdeményezett erőszakot? Az ukránok, mikor atombombával fenyegetőztek, vagy az oroszok, mikor hivatalosan erre (is) válaszul megtámadták őket?
Visszatérve asz elejére, innen gondolom, hogy egy megfelelő egyezség után az egész világ képes sarkon fordítani a véleményét. Már senki nem emlékszik arra, hogy az ukránok fenyegetőznek hónapok óta atomháborúval.

baalint1 2022.03.07. 13:03:39

@G. Nagy László:
1. Teljesen mindegy, hogy te miért írod, ha egyszer egybecseng az orosz propagandával, amit írsz. Vicces, hogy te nevezel szektásnak azok után, hogy még teljesen ártalmatlan témákból is ki tudod hozni, hogy balosok, progresszívek, hanyatló nyugat, aztán amikor sokadszorra bebizonyosodik, hogy akiket támogatsz a politikában, épp az ellenkezőjét csinálják, amit te elvileg vallasz, akkor újra és újra megvéded őket, mert csak azért is.

2. A NATO azért nem áll háborúban senkivel, mert továbbra is ott van az atomfegyverek elrettentő ereje. Nagyjából NATO szemszögből egy hidegháborús krízist élünk át. Csak szólok, hogy akkor is elő voltak véve nyugaton, akik szovjet propagandát terjesztettek, és akkor is ténylegesen támogatott a Szovjetunió nyugati szélsőbalos újságírókat, politikusokat, szerzőket.

Emellett konkrétan minket is megfenyegetett Oroszország azzal, hogy követelte a NATO-ból való kilépésünket. Magyarország biztonságára egyértelmű fenyegetettséget jelent a putyini Oroszország, még ha bízhatunk is benne, hogy NATO tagállamot nem támad meg. Valójában csak ebben bízhatunk, illetve az ukránok háborús sikerében.

3. Minden egyes megnyilatkozásodban ezzel kapcsolatban ott a DE. Az a probléma, hogy ha nem indít háborút, hanem csak tovább folytatja a nyugati országokban a bomlasztást, propagandával, szélsőséges pártok támogatásával, akkor továbbra is üdvözülendő lenne számodra a vele való barátkozás. Neked az az egyetlen problémád, hogy őrült módon belement ebbe a háborúba, ha békés módon meg tudta volna oldani, hogy Ukrajna újra az ő befolyása alatt legyen, vagy akár Magyarország is, akkor neked az nem csak rendben lenne, de pozitívum a nyugati típusú rendszerekhez képest, ahol akkor nem néznek jó szemmel rád, ha rasszista vagy.

4. Ezt hívják egyrészt whataboutism-nak. Ezzel nem lehet magyarázni Putyin agresszióját. Másrészt azért érdemes már hatalmi rend alapján is megvizsgálni ezeket a támadott országokat, melyikben volt demokrácia, melyikben volt diktatúra, és milyen rendszert szeretne, szeretett volna meghonosítani az egyik és másik. Az, hogy egyenlőségjelet teszel ezen a téren a kettő között, mutatja az ideológiai elkötelezettségedet is.
Másrészt magyar szemszögből nézve, bár nyilván ez önző szempont, de miért ne Magyarország lenne nekünk a legfontosabb: az USA háborúi a mi biztonságunkat nem veszélyeztették.

5. Nem, nem kell mindenkinek ugyanazt gondolnia, de ne, ne vonatkoztassunk már el a háborús helyzettől, ahol nem csak maga a háború, hanem a kommunikáció is számít. Kurvára nincsen rendben, ha háború idején pozícióban maradnak azok a közszereplők(!), akik az ellenséggel szimpatizáló hangot ejtenek meg. Azt gondol, amit akar, de egy ilyen helyzetben más súlya van annak, ha nyilvánosan megnyilatkozik vagy nem nyilatkozik meg.

De ha már itt tartunk, mit gondolsz a sportesemények lefújásáról? Csak mert én azt, hogy álszent szemforgatás arról beszélni ilyenkor, hogy miért mondanak le sporteseményeket ezen helyzetben, miért viszik bele a politikát. Közben meg a sportesemény rendezés régóta politika, és nem piaci alapon működik, az is politika, ha valaki megrendezi, hirdetve az adott politikai rezsimet.

baalint1 2022.03.07. 13:14:44

@alöksz róz:
Ami a háborút illeti, nem saját gondolat, egy kommentelőtől loptam:
Ha személyeskedek veled, szidom az anyádat, stb., stb., majd te kinyomozod hol lakok, felkeresel, és félhullára versz, akkor az, hogy itt ezen a blogon hogyan illettelek téged, nem lesz lényeges a tetted megítélése szempontjából.

Nos, ugyanez a helyzet azzal, mikor az orosz propaganda úgy próbálja beállítani az eseményeket, hogy az ukránok megérdemelték, mert pl. nyelvtörvényt vezettek be, ami sérti az orosz (és persze magyar, lengyel, román) kisebbséget. Utóbbi is nagyon szomorú, és jogosan felróható az ukrán kormánynak, csak nagyságrendileg összevethetetlen azzal, amit Putyin, mint háborús agresszor művel. Arról nem is beszélve, hogy amit ő maga előadott, miért akarja Ukrajnát, abban olyan történelmi alapú követelés van, amiről egyetlen ma élő ukrán sem tehet, az semmivel sem magyarázható, hogy ezen az alapon egész Ukrajna létét vonja kétségbe.

Ezen kívül szintén teljesen mindegy abból a szempontból, hogy mit mond a "másik propaganda", hogy Putyin konkrétan milyen javaslatokkal jött, és amelyben benne volt az 1997 előtti állapotok visszaállítása. Nos, Magyarország önként csatlakozott a NATO-hoz, Putyin a mi döntésünkkel szemben követeli, hogy ne lehessünk tagok. Ez a mi szuverenitásunkat sérti.

G. Nagy László 2022.03.07. 13:48:46

@baalint1: Amit Alöksz Röznak írtál, azzal maradéktalanul egyetértek.

Amit nekem, abban megint több volt az indulat, mint a megfontoltság.

"Kurvára nincsen rendben, ha háború idején pozícióban maradnak azok a közszereplők(!), akik az ellenséggel szimpatizáló hangot ejtenek meg."

Vagyis München hadban áll Oroszoszággal? Ez nekem új... De hagyjuk a karmestert - ha nyíltan kiáll Putyin mellett, úgy aligha ejtek könnyet érte. De mi van a Forma1-es sráccal? Simán kirakták őt is, talán meg sem kérdezték, mit gondol.

"ha békés módon meg tudta volna oldani, hogy Ukrajna újra az ő befolyása alatt legyen, vagy akár Magyarország is, akkor neked az nem csak rendben lenne, de pozitívum"

Elképesztőek ezek a béna egybemosások. Nyilvánvaló, hogy Magyarország függetlensége alapvető. Ukrajnáért ugyanakkor sokkal kevésbé fáj a szívem. Egy béna, labilis banánköztársaság évtizedek óta. Oroszország mindig is az érdekszférájának tekintette, s talán a háború után sem lesz másképp. Tényleg nem az én problémám.

A sportesemények lefújása tök oké, semmi bajom vele. Nekem alapvetően két problémám van a hozzáállásoddal.

1. GYAKORLATI - Oroszország a jövőben is létezni fog. Valószínűleg inkább Putyin nélkül, mint Putyinnal, de létezni fog. Ezer okunk van rá, hogy megőrizzük a lehető legjobb kapcsolatot velük. Putyin minden szankciót, minden barátságtalan mozzanatot hadüzenetként értékel. Én lennék olyan óvatos, hogy távol tartom magunkat ettől az egésztől. A jövőben pedig ugyanúgy fogunk üzletelni velük, ahogy eddig tettük.

2. ELVI - Amit már százszor leírtam. Pártolod az inkvizíciót. Nem vagy liberális. Én leszarom ha valaki oroszbarát, ha muszlim hívő, vagy ha kommunista, vagy ha rasszista. Amíg nem erőszakos, addig lehet olyan hülye, amilyen csak akar. (És ez így van háború idején is. Muszáj mindkét propagandát meghallgatni, ha reális képet szeretnél nyerni. A cenzúra, a másik hangjának elnyomása csak süketté és vakká tesz.)

alöksz róz 2022.03.07. 13:55:08

@baalint1: de te arra is azt mondtad, hogy orosz propaganda, amit laci írt.
vagy ami nyugati baromság sokaknak nem tetszik.
ezzel van a probléma.
hogy ha valaki szerint a szar büdös, az áruló.
meg kéne tanulni disztingválni

2022.03.07. 14:12:56

@baalint1:
tehát az elsődleges cél nem a béke, hanem putyin megdöntése. és ebben az ukrán nép csak eszköz. melyik az ördögibb. egy nyílt agresszió, vagy egy burkolt.

2022.03.07. 14:21:05

@baalint1:
a donbass-ban a becslések 15 ezren haltak meg nagyjából egyenlő számban oroszok, ukránok és civilek. porosenko és zelenszkij elnökök vajon miért nem szerelték le az ukrán miliciát a saját államukban? ez nem agresszió?

alöksz róz 2022.03.07. 14:47:20

@baalint1: "akkor is ténylegesen támogatott a Szovjetunió nyugati szélsőbalos újságírókat, politikusokat, szerzőket" - de jó hogy ezt írtad.
mert pont azokból és azok tanítványaiból lettek a mai neomarxisták, progresszívek, "liberálfasiszták", meg ilyenek

alöksz róz 2022.03.07. 14:49:12

@alöksz róz: a múltat végképp eltörölni, honnan ismerős?

baalint1 2022.03.07. 15:38:56

@G. Nagy László:
"Vagyis München hadban áll Oroszoszággal? Ez nekem új... De hagyjuk a karmestert - ha nyíltan kiáll Putyin mellett, úgy aligha ejtek könnyet érte. De mi van a Forma1-es sráccal? Simán kirakták őt is, talán meg sem kérdezték, mit gondol."

Németek fegyvert küldenek Ukrajnának, és mint írtam, közvetlenül nem avatkozhatnak be érthető okokból (atomfegyverek).

A Forma 1-es versenyző esetértől nem írtam, nem is ismerem az ügyet, a karmesterről volt szó, ahol egyértelmű az elköteleződés.

"Elképesztőek ezek a béna egybemosások. Nyilvánvaló, hogy Magyarország függetlensége alapvető. Ukrajnáért ugyanakkor sokkal kevésbé fáj a szívem. Egy béna, labilis banánköztársaság évtizedek óta. Oroszország mindig is az érdekszférájának tekintette, s talán a háború után sem lesz másképp. Tényleg nem az én problémám."

Nem mosok egybe semmit, Putyin követeléseinek része volt Magyarország is, pontosabban a NATO tagságunk. Emellett azért érzek "némi" veszélyt, hogy Putyin nem áll meg a határunknál, illetve világháború rémképe is ott van.

Ami Ukrajnát illeti, ha már az nem érdekel, hogy egy diktátor állalmának érdekszférájába kerül, az azért érdekelhetne, hogy ugyanezen diktátor a határunkig tolja az érdekszféráját vagy nem.

"1. GYAKORLATI - Oroszország a jövőben is létezni fog. Valószínűleg inkább Putyin nélkül, mint Putyinnal, de létezni fog. Ezer okunk van rá, hogy megőrizzük a lehető legjobb kapcsolatot velük. Putyin minden szankciót, minden barátságtalan mozzanatot hadüzenetként értékel. Én lennék olyan óvatos, hogy távol tartom magunkat ettől az egésztől. A jövőben pedig ugyanúgy fogunk üzletelni velük, ahogy eddig tettük."

Most akkor Putyin vagy Oroszország? Kétlem, hogy ha Putyin bukik, akkor azokat a szankciókat fogja szemünke vetni egy kicsivel is demokratikusabb kormány, amelyek Putyin rendszerét célozták.

És szerinted helyes lenne különutasnak lennünk ezen kérdésben, hogy a jó kapcsolatért azon országokkal rúgjuk össze ismét a port, akik katonai, illetve gazdasági szövetségeseink?

"2. ELVI - Amit már százszor leírtam. Pártolod az inkvizíciót. Nem vagy liberális. Én leszarom ha valaki oroszbarát, ha muszlim hívő, vagy ha kommunista, vagy ha rasszista. Amíg nem erőszakos, addig lehet olyan hülye, amilyen csak akar. (És ez így van háború idején is. Muszáj mindkét propagandát meghallgatni, ha reális képet szeretnél nyerni. A cenzúra, a másik hangjának elnyomása csak süketté és vakká tesz.)"

Egyrészt nem csak a két propaganda van, hanem a tények is, és ahhoz érdemes viszonyítani a dolgokat, hogy mit tekintünk propagandának, és mit nem. Eleve egyáltalán nem azonos súlyú a kettő, már ami a hazugságokat illeti. Nézd meg mit lehet ma mondanki keleten és mit nyugaton.

Másrészt meghallgatom én, csak értsd meg, hogy háborús helyzetben ha olyat hirdetsz, ami megpróbálja relativizálni az elfogadhatatlant, akkor joggal leszel persona non grata olyan környezetben, ahol a humanizmus és a liberalizmus minimuma megvan.

Vicces, hogy inkvizíciónak nevezed a kiállást a diktatórikus rendszerek és a háborús agresszió ellen. Nem kell hogy liberálisnak tekints, aki egy fasiszta-kommunista egyveleget vall ideológiaként, annál a liberális annyira liberális, mint Putyin rendszerében az a bábként működő párt, amelyik liberálisnak vallja magát, nézz utána....

arthurthedent 2022.03.07. 15:48:32

@baalint1: "hogy Putyin konkrétan milyen javaslatokkal jött, és amelyben benne volt az 1997 előtti állapotok visszaállítása. Nos, Magyarország önként csatlakozott a NATO-hoz, Putyin a mi döntésünkkel szemben követeli, hogy ne lehessünk tagok. Ez a mi szuverenitásunkat sérti."

Pontosan! Ezt mondogatom már napok óta. Putyin konkrétan még nem mondta, hogy magyarországot tegyék ki a natoból és ne adjanak fegyvereket, hogy meg tudja szálni, de elég nyilvánvaló, hogy erről beszél. Ő úgy látja jónak a jövőt, ha újra megszálja magyarországot meg lengyelországot ez világos.

arthurthedent 2022.03.07. 15:50:58

@Kurt úrfi teutonorclikus vezértroll: "Az ukránok egyék meg amit főztek. Ukrajnában az elmúlt 8 évben állami szintre emelték a nacionalizmust."

Mert az oroszok nem? Vagy hogy is van ez?

Wildhunt 2022.03.07. 15:52:38

@arthurthedent: erre vegyél be gyógyszert.

2022.03.07. 15:57:07

@baalint1:
porosenko és zelenszij elnökök idején ukrajnában meghalt a becslések szerint 15 ezer állampolgár. miért nem kérte senki, hogy szereljék le az ukrán szabad csapatokat. teremtsenek békét a saját államukban.

az ukrán karmestereket váltsák le feltéve, hogy támogatják az elnököt. az ukrán oligarchák külföldi vagyonát kobozzák el. amíg zelenszkij elnök az ukrán alvilágot nem számolja fel addig az ukrán válogatott és a dinamo kijev nemzetközi mérkőzéseit bojkottálják. azért, hogy ukrajna valóban demokratikussá váljon. ne egy a politikai pályára alkalmatlan bohóc legyen elnök, és ukrajna első polgára ne egy erre a feladatra szintén alkalmatlan boxoló legyen. hanem az ukrán nézőgyerekeknek magyarázzuk el, hogy a nyugati demokráciákban értelmiségek, jogászok, tanárok viszik a prímet, orvosok, mérnökök, az európai értékek ehhez hasonló polgári foglalkozásokra vannak alapozva.

hanem az volt, hogy oké, hogy puccsal kerültek kormányra. de mit számít az. oké, hogy a miliciáik gyilkolásznak kelet ukrajnában, de mit számít az. meg akarják dönteni a putyint. 15 ezer ember áldozatának az árán is. és erre a putyin meg akarja dönteni őket. hasonló mértékű véráldozattal.

melyik az agresszió? nem lehet, hogy mindkettő. csak az orosz az nyílt. az ukrán burkolt.

arthurthedent 2022.03.07. 16:19:06

@Wildhunt: "erre vegyél be gyógyszert."

Mire, hogy az oroszok nacionalisták? De most komolyan?! Te annak idején munkásőr voltál vagy mi? :D

arthurthedent 2022.03.07. 16:24:22

@cvsvrs: "hogy ukrajna valóban demokratikussá váljon. ne egy a politikai pályára alkalmatlan bohóc legyen elnök, és ukrajna első polgára ne egy erre a feladatra szintén alkalmatlan boxoló legyen."

De most komolyan, szerinted az a demokratikus, ha te mondod meg, hogy ki legyen az elnök? :D

"hanem az ukrán nézőgyerekeknek magyarázzuk el, hogy a nyugati demokráciákban értelmiségek, jogászok, tanárok viszik a prímet, orvosok, mérnökök, az európai értékek ehhez hasonló polgári foglalkozásokra vannak alapozva."

Tényleg? És miben viszik a tanárok a prímet? És a mérnökök? Te tényleg azt hiszed, hogy a német zöldpolitikában a mérnökök viszik a prímet? Vag mondjuk a magyar parlamentben tobzódnak a mérnökök, a tanárok meg az orvosok? Az "értelmiség"? :D

Wildhunt 2022.03.07. 17:04:39

@arthurthedent: nem. Arra hogy holnap lerohannak.

2022.03.07. 17:10:52

@arthurthedent:
tehát azt gondolod, hogy ez a bohóc demokratikusan választódott ki. és valóban az ukrán nép érdekeit képviseli?

2022.03.07. 17:18:17

@arthurthedent:
a német zöldpolitikusok se a németek érdekeit képviselik, amikor leállítják az atomerőműveiket. és utána megveszik az áramot franciaországból. az atomerőművekből.

vagy von der leyen sem eu érdekeit képviseli. az eu elvágja magát az orosz gáztól. a válság nem gyűrűzik be. mert a bizottság kidolgozott egy tervet a hatékonyabb energiafelhasználás végett. és már amerikai palagázt rendelt kicsit drágábban. de mit számít az. ennyit feláldozhatunk a demokrácia oltárán. a bizottság nem békét akar teremteni a lehető leggyorsabban, ami az európai érdek, hanem hogy elhúzódó válságban megbukik putyin, európai válság nem gyűrűzik be. a luxemburgi külügyér legalább egyenesen fogalma. ő azt mondta, hogy putyint nem leváltani kell, hanem lelőni.

csupa alkalmas diplomata.

Almandin 2022.03.07. 17:59:25

@cvsvrs: Érdemes meggondolni sparhelt, cserépkályha beszerzését. Napkollektor se árt a háztetőre, ahol megtehetik. Ugyanis sok erőmű is orosz gázzal üzemel. Jövő télen drága lesz a gáz, úgy néz ki.

arthurthedent 2022.03.07. 19:04:16

@cvsvrs: "tehát azt gondolod, hogy ez a bohóc demokratikusan választódott ki. és valóban az ukrán nép érdekeit képviseli?"

Nem, én azt gondolom, hogy nem demokratikus dolog, ha te akarod ezt eldönteni.

Meg azt, hogy a logika rohadtul nem az erősséged. Hol a fenébe írtam én azt, amit itt nekem tulajdonítasz? Milyen logika alapján jutottál el ide már megint?

arthurthedent 2022.03.07. 19:08:07

@cvsvrs: "melyik az agresszió? nem lehet, hogy mindkettő. csak az orosz az nyílt. az ukrán burkolt."

Mentegesd még az oroszokat, mosdasd őket, keresd a kifogásokat. Talán az lenne a legjobb, ha felpakolnál és kimennél moszkvába, aztán nem is jönnél vissza. :(

Lord_Valdez · http://liberatorium.blog.hu/ 2022.03.07. 19:27:47

@G. Nagy László:
"Tényleg úgy látod, hogy az emberiség tudati szintje semmit sem változik?"
A leépülés nem az állítólagos progresszív oktatás miatt van, hanem mert az életmódunk egyre kevésbé igényli az intellektust. Minden automatizálva van és, amit nem gépek csinálnak helyetted, azt hivatalok teszik. A természet nem tart fenn felesleges képességeket, mert költségük van.
(gondolj bele, hogy ha most 1992-t írnánk egy egeret nem tudnál telepíteni anélkül, hogy tudnád, hogy mi az IRQ. Egy mostani PC felhasználónak rohadtul nem kell tudnia róla)

Miből gondolod, hogy a woke kultúra miatt van a leépülés és nem a leépülés miatt a woke kultúra?

"teljes magyar baloldalig"
Nem akarlak nagyon elkeseríteni, de a magyar jobboldal egyelőre egy háztömbbel vezet az elhülyülésben. Nézz meg egy Orbán beszédet és húzd alá azokat a részeket, amik bullshitek. Csak kötőszavak maradnak ki. Az egész jól hangzó semmi. Egyszerűen befogadható, de nem jelent túl sokat. És baj ez? Nem, mert a közönsége se értelmesebb. Erre van igény. És ez még csak nem is most kezdődött. Nézz megy egy Torgyán beszédet a 90-es évekből. Primitív röfögés, de működött...

"Tényleg azt gondolod, hogy harminc éve előfordulhatott volna, hogy a Dosztojevszkij-kurzus törlése bárkiben is felmerül?"
Ha tudnád, hogy mennyi mindent próbáltak már meg kiradírozni az anyagból különböző indokokkal (különösen az evolúció van sokak bögyében). Ebben sincs semmi újdonság, max. hogy mik az aktuális indokok. Az emberi természet nem változik. Az emberek egy jó része mindig el akarta törölni azt, ami nem tetszik neki. Csak míg egy athéni polgár szavazás útján száműzni tudta, a római szenátus kimondhatta a damnatio memoriaet, egy modern aktivista csak a médiában tud hisztizni.

2022.03.07. 20:05:36

@arthurthedent:
melyik az agresszió? a nyílt, vagy a burkolt, vagy mindkettő. mindkettőnek cca. 15 ezer áldozata lesz jelen állás szerint. 5-5-5 ezer orosz, ukrán katona és civil. az egyikért putyin felelős elsősorban, a másikért porosenkó és zelenszkij. és az nem agresszió? az ukrán alvilág nem korrupt, az ukrán oligarchák nem tolvajok, az ukrán milicia nem agresszív? tényleg?

arthurthedent 2022.03.07. 21:20:43

@cvsvrs: "az ukrán alvilág nem korrupt, az ukrán oligarchák nem tolvajok, az ukrán milicia nem agresszív? tényleg?"

Rohadtul elegem van már ezekkel a szalmabáb érvekkel. NEM mondtam ilyet, semmit sem mondtam, amiből erre lehetne következtetni. NE adj szavakat a számba, roppant gusztustalan dolog.

Ne mosdasd a putyint meg a ruszkikat azzal, hogy mások valós vagy vélt bűneit sorolod. Az egyik bűn nem menti a másikat, roppant erkölcstelen és gusztustalan dolog ez is.

2022.03.07. 21:25:22

@arthurthedent:
és szerinted a nyugat most kiknek tömi ki a zsebét pénzzel. és kiket fegyverez fel? szerinted azt döntően nem az ukrán alvilág kapja, hanem a népi demokratikus nem tudom micsodák.

2022.03.07. 21:39:41

@arthurthedent:
nyilván pontosan érted, hogy kb. ugyanolyan agresszív, korrupt banda áll az ellenoldalon.

vessük már ezt össze 1848-as magyar szabadságharccal. és valódi nemzeti liberalizmussal. ahol a reformkori értelmiség évtizedeken át készítette elő a szabadságjogok kiterjesztését, amihez kapcsolódóan irodalmi alkotások jöttek létre. és egyébként önkéntes haderő volt. nem voltak kényszerbesorozások. debrecenben az orosz megszállás idején 3 napi erőszakot szabad rablást engedélyezett paszkievics. ezek után 10 ezer magyar királyi honvéd vonult fel ellenükben nagysándor józsef vezetésével. 80 ezer cári orosz állt velük szemben. kb. ezren haltak meg az ütközetben. a magyar és orosz halottait közös tömegsírba helyezték. és szeptemberben debreceni tábori kórházakban 3 ezer orosz katona feküdt kolerajárvány miatt. így jött létre debrecenben a muszka temető, ahol mauzóluem épült. a háttérben haldokló kőoroszlánnal, ugyanaz a marschalkó, aki a lánchíd oroszlánjait is faragta.
www.dehir.hu/upload/images/galeria/3093/181111-honvedtemeto-atadas-pl-mj_128.jpg

hol van ez a háború kulturáltságban ettől? ez nemzeti liberalizmus. ehhez képest mi ez a lószar, amit ez a bohóc elnök és a boxoló főpolgármester képvisel. kockáztatva egy atomháborút.

2022.03.07. 21:47:48

és persze nem az ukrán népről van szó, akik szenvednek, akiknek a vagyonát rommá lövik, mert ővelük szolidárisnak kell lenni. a háború árát a nyugat majd megfizettetik az orosz néppel feltéve, hogy meg tudja fizettetni. nem az átlag kijeviről, vagy a moszkvairól van szó. a balfasz vezetőkről van szó az összes oldalon. beleértve a nyugatot.

arthurthedent 2022.03.07. 22:49:57

@cvsvrs: "nyilván pontosan érted, hogy kb. ugyanolyan agresszív, korrupt banda áll az ellenoldalon."

Ettől én még mindig nem fogom megkedvelni a putyint, a sarló kalapácsos bandáját, akik atomháborúval fenyegetőznek. Akármennyire is mosdatod meg mentegeted őket.

G. Nagy László 2022.03.08. 08:18:42

@Lord_Valdez:

"Minden automatizálva van és, amit nem gépek csinálnak helyetted, azt hivatalok teszik. A természet nem tart fenn felesleges képességeket, mert költségük van."

"Miből gondolod, hogy a woke kultúra miatt van a leépülés és nem a leépülés miatt a woke kultúra?"

Ezekben nagyon sok igazság van. Tényleg nem tudom eldönteni, hogy a tyúk volt előbb, vagy a tojás, de valószínűleg nem is kell; ezek feltehetően egymásra ható jelenségek.

Mindig elgondolkodtató, amit írsz. Még akkor is, amikor nagyon nem értünk egyet. És köszönet érte, hogy mindig megőrzöd a higgadtságodat.

G. Nagy László 2022.03.08. 08:23:20

@cvsvrs:

"tehát az elsődleges cél nem a béke, hanem putyin megdöntése. és ebben az ukrán nép csak eszköz"

Szerintem ezt nagyon pontosan látod. Mellesleg az ukrán elnök megnyilvánulásai sem a béke irányába mutatnak. Folyamatosan hergel mindenkit, Putyint, a nyugatot és a sajátjait is. Alkalmatlan paprikajancsinak tűnik, nem felelős államférfinek.

arthurthedent 2022.03.08. 10:04:50

@G. Nagy László: "Mellesleg az ukrán elnök megnyilvánulásai sem a béke irányába mutatnak. Folyamatosan hergel mindenkit, "

Egy szuperhatalom diktátora kijelentette, hogy az országa és a népe nem létezik, hogy nácik és megpróbálja eltörölni őket a föld színéről. Rakétával lövik a panelházakat.

Szerinted elvárható lenne, hogy a szavaiból békét sugározzon? Ezen azért szerintem nem nagyon gondolkodtál el, ugye?

Amikor belédkötnek az utcán, akkor a békés megoldásról beszélsz, de amikor már három ember szurkál bicskával, akkor már elmebetegnek kellene lenned, hogy a békéről beszélj velük. A szokásos eljárás az, hogy segítségért kiáltozol és megpróbálsz védekezni.

G. Nagy László 2022.03.08. 10:34:20

@arthurthedent:

"Amikor belédkötnek az utcán, akkor a békés megoldásról beszélsz, de amikor már három ember szurkál bicskával, akkor már elmebetegnek kellene lenned, hogy a békéről beszélj velük. A szokásos eljárás az, hogy segítségért kiáltozol és megpróbálsz védekezni."

Ezzel is tudnék vitatkozni - van olyan haverom, aki kidumálta magát hasonló helyzetben -, de nem teszem. Fogadjuk el ezt igazságnak. Zelenszkij nem pusztán segítségért kiált, de minden egyes megszólalásával hergel, elsősorban Putyint. ha engem hárman támadnának késsel, biztosan nem provokálnám őket. És a potenciális segítőimet sem basztatnám, csak hálás lennék minden segítségért. Arról is ritkán beszélünk, hogy micsoda erkölcstelenség az, hogy a felnőtt férfiakat fogva tartja az országban. Az önkéntes honvédelem tiszteletreméltó. A kötelező jelleg ugyanakkor elmondhatatlanul aljas. (Ebben nyilván az oroszok sem különbek, a hadseregük jelentős része kötelező sorkatonai szolgálatát töltőkből áll, akiknek még azt sem mondták el, hogy ölni mennek.)

2022.03.08. 11:01:56

@arthurthedent:
hja, és ugyanez az orosz diplomácia azt mondta, hogy ha a krímet elismerik, az ukrán miliciát leszerelik és ukrajna semleges marad (nem lesz nato tag), akkor vége van a háborúnak. és erre ukrajna és eu is mondhatná azt, hogy oké. moszkva (a háború ezen szakaszában) kijev eu tagságát is megengedné, csak a nato-ba belépést tiltaná meg. vö. 1956. ha akkor ezt ajánlják a ruszkik úgy ausztria státuszába kerültünk volna. ezt ajánlják ukrajnának. ami számukra elfogadhatlan. miért?

és erre az unió azt mondja, hogy ukrajna egy szuverén állam. ha nato tag akar lenni, akkor azt nem lehet megtiltani. és ha a nato fenyegetni akarja oroszországot akár atomfegyverekkel is, akkor ehhez minden joga meg van. és a ruszkiknak nincs joguk az agresszióra a nemzetközi jog szerint. csakhogy ez az álláspont nyilvánvalóan téves. mert ez megsérti nyugat által aláírt összes megállapodást és az orosz védelmi doktrinát.

mindkét részről ugyanaz a politika, ami eredményezi a közel-keleti konfliktust. és ebből gerjesztenek a kelet-közép európai konfliktus. ami európának nem érdeke. szerintem amerikának sem. ebből a játszmából kína jön ki a legjobban.

Wildhunt 2022.03.08. 12:43:02

@arthurthedent: joga van egy országnak megtámadnia egy másikat ami tömegpusztító fegyverekkel fenyegeti?

alöksz róz 2022.03.08. 12:58:45

@Wildhunt: joga van egy országnak a katonai fenyegetés elleni elrettentésül tömegpusztító fegyverek telepíteni?

Wildhunt 2022.03.08. 13:11:39

@alöksz róz: persze. De viselje a következményeket maga.

alöksz róz 2022.03.08. 15:09:31

@Wildhunt: nem az volt a kérdés, hanem a jog :-)

(én ukrajnára gondoltam, azt nem tudom mire vonatkozott a kérdés amit feltettél, de az ukrán-orosz helyzetre biztos h nem illik)

arthurthedent 2022.03.08. 16:07:20

@cvsvrs: "hja, és ugyanez az orosz diplomácia azt mondta, hogy ha a krímet elismerik, az ukrán miliciát leszerelik és ukrajna semleges marad (nem lesz nato tag), akkor vége van a háborúnak. "

Marhaság. Az oroszoknak több követelésük van és hazudnak is. Szóval nem, nem igaz amit mondasz.

arthurthedent 2022.03.08. 16:08:55

@Wildhunt: "joga van egy országnak megtámadnia egy másikat ami tömegpusztító fegyverekkel fenyegeti?"

Nincs a jognak olyan passzusa, ami előírná, hogy kinek van joga megtámadni kit.

Wildhunt 2022.03.08. 16:26:23

@arthurthedent: arra válaszoltam. A nemzetközi jog így működik.

Wildhunt 2022.03.08. 16:27:50

@arthurthedent: így van. A nemzetközi jog szerint mindenki azt teheti ami hatalmában van.

2022.03.08. 16:30:26

@arthurthedent:
és mi a többi követelés?

Wildhunt 2022.03.08. 16:37:54

@alöksz róz: mellément... Akkor megint: arra válaszoltam. A nemzetközi jog így működik.

baalint1 2022.03.08. 17:12:46

@G. Nagy László:
"Szerintem ezt nagyon pontosan látod. Mellesleg az ukrán elnök megnyilvánulásai sem a béke irányába mutatnak. Folyamatosan hergel mindenkit, Putyint, a nyugatot és a sajátjait is. Alkalmatlan paprikajancsinak tűnik, nem felelős államférfinek."

Az esetleg nem tűnt fel, hogy Ukrajnát támadta meg Oroszország, olyan követelésekkel, amelyek Ukrajna létét vonják kétségbe, és ebben a szituációban Zelenszkij nem véletlenül tesz meg mindent, hogy segítséget kapjon? Valami egészen elképesztő az a narratíva, ahogy te, és amúgy a jelenlegi állampárti propaganda hirdettek. Olyan szinten követed az allampárti propagandát, hogy nem csak a józan észnek, de már az elemi logikának is nekimész csak azért, hogy igazold az aktuális kormányoldali álláspontot.

baalint1 2022.03.08. 17:14:42

@G. Nagy László:
Olyanból is dumálta ki magát haverod, hogy már jópar szúrást kapott, és a támadók javaslata a gyorsabb halál? Csak mert Ukrajna szemszögébő lez a helyzet.

2022.03.08. 18:31:29

@baalint1:
ez a háború elsődlegesen ukraina nato tagságáról szól.
lesz-e katonai erőegyensúly a térségben.

arthurthedent 2022.03.08. 20:28:30

@baalint1: "Valami egészen elképesztő az a narratíva, ahogy te, és amúgy a jelenlegi állampárti propaganda hirdettek."

Pontosan!

"hogy már jópar szúrást kapott, és a támadók javaslata a gyorsabb halál? Csak mert Ukrajna szemszögébő lez a helyzet."

Igen. Mindenki, aki egy kicsit is elfogadhatónak tartja azt, amit az oroszok csinálnak súlyosan pszichopata, esetleg reménytelenül ostoba. Mindenki aki az ukránok tetteit kritizálja szintén ilyen, képtelen gondolkodni vagy képtelen mások helyzetébe beleképzelni magát.

2022.03.08. 20:37:21

@arthurthedent:
nem az ukránok tetteiről van szó, hanem az ukrán vezetésről.
megható mai képek debrecenből.
fb.watch/bCdPNxHaR6/
csak nem lehet nem észrevenni, hogy az ukrán vezetés sem akar véget vetni a háborúnak. az oroszok se. se a nato, se az eu.

arthurthedent 2022.03.08. 20:44:59

@cvsvrs: "csak nem lehet nem észrevenni, hogy az ukrán vezetés sem akar véget vetni"

Csak annyit lehet észrevenni, hogy gondolatolvasónak hiszed magad. És valamiért azt hiszed, hogy az EU egy gondolkodó lény, aminek van egy egységes akarata. Nincs.

Amikor egy egész kontinens egységes akaratáról beszélsz, akkor nyilvánvalóan valamiféle gyerekes képzelt világ járhat a fejedben.

És hidd el azt is, hogy az orosz felsővezetésen kívül egyelőre senki sem képes véget vetni a háborúnak, pedig sok-sok-sok millió ember akarja, hogy vége legyen. Európában is, ukrajnában is, a nato országokban is.

arthurthedent 2022.03.08. 20:47:19

@cvsvrs: "csak nem lehet nem észrevenni, hogy az ukrán vezetés sem akar véget vetni a háborúnak."

Amúgy orosz háborús propagandát, hazugságokat terjesztesz, amiért szerintem simán helyes lenne lecsukni téged.

2022.03.08. 20:57:29

@arthurthedent:
ne viccelj már. erdogan is többet tesz a háború ellen, a béke érdekében, mint mondjuk az európai bizottság.

2022.03.08. 20:59:58

az európai bizottság, a legfőbb komisszár asszony azt mondja, hogy a válság nem fog begyűrűzni. mert majd energiahatékonyságot megnöveli európa. kb. mint márki zay péter. és lehetne sorolni. mintha nem az lenne a céljuk, hogy véget vessenek a háborúnak, hanem az, hogy eszkalálják a válságot és ezzel esetlegesen megdöntsék putyin hatalmát. és ebben az ukrán nép csak eszköz.

arthurthedent 2022.03.08. 22:29:02

@cvsvrs: "az európai bizottság, a legfőbb komisszár asszony azt mondja, hogy a válság nem fog begyűrűzni."

Ennek pont az ellenkezőjét mondják, ne kamuzz.

2022.03.09. 08:02:31

@arthurthedent:
olyanokat mond, hogy majd kidolgoznak egy tervet az energiahatékonyság javítására. és úgy majd nem lesz válság akkor ha európa elvágja magát az olcsó orosz energiahordozóktól. tényleg?

itt van egy cikk a kozákokról.
index.hu/kultur/2022/03/09/egy-lepesre-vagyunk-hogy-ukrajna-ujra-a-kozakok-foldjeve-valjon/
és van benne egy térkép hol is élnek a kozákok. na az ukrajna. a kozák atamánság. és ebben nincs benne a krím, donbass, a fekete tengeri síkvidék. és ezeket a ruszkik jogosan követelhetik maguknak. úgy, hogy ukrajnában is él orosz kisebbség. és oroszország ezen részén is ukrán. mivel ez két testvérnép. ukrajna a dnyeper déli vízgyűjtője.

2022.03.09. 08:06:16

@arthurthedent:
milyen erőfeszítéseket tett az európai bizottság a béke érdekében?

arthurthedent 2022.03.09. 08:24:57

"A tábornok szerint állítását az ukrán nemzeti gárda titkos dokumentumai bizonyítják, amelyek az invázió során az orosz fegyveres erők birtokába jutottak. Konasenkov szerint egyelőre nem világos, hogy az Egyesült Államok és a NATO milyen mértékben vett részt az ukrán támadás tervezésében – számolt be az MTI."

Magyarra fordítva: "még nem tudjuk eldönteni, hogy mit hazudjunk erről". :D

arthurthedent 2022.03.09. 08:27:52

@cvsvrs: "olyanokat mond, hogy majd kidolgoznak egy tervet az energiahatékonyság javítására. és úgy majd nem lesz válság akkor ha európa elvágja magát az olcsó orosz energiahordozóktól. tényleg?"

Nem, már megint hazudsz. Azt mondják, hogy európának le kell mondani az orosz energiahordozóktól, többek közt a szén és atomenergia bővítésével, a cseppfolyós gáz behozatalának növelésével, az európai gáztermelés növelésével és az energiafelhasználás hatékonyságának növelésével.

Tök világos, hogy nyilvánvalóan hazudsz. Ezt már nem lehet az ostobaság számlájára írni.

arthurthedent 2022.03.09. 08:29:16

@cvsvrs: "milyen erőfeszítéseket tett az európai bizottság a béke érdekében?"

Mi volt az, amit megtehetett volna, de nem tett meg? Mondjuk az olyan háborús agitátorokat mind te nyugodtan lecsukhatnák, de sajnos idáig még nem jutott el az elszántság. :(

arthurthedent 2022.03.09. 08:32:37

"A Donyec-medence szakadár köztársaságai elleni átfogó ukrán támadást előzött és hiúsított meg az Ukrajna elleni orosz „különleges hadművelet” – jelentette ki szerdán Viktor Konasenkov vezérőrnagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője."

Tehát nyilvánvaló, hogy az ukránok akarták megtámadni az oroszokat, csak a nagy orosz medve szemfüles volt. Mondjuk világos, hogy a nagypolitikában szabad hazudni, de azért valahol komolyan mondom meg kellene húzni a határt. Egy akkora országnak ilyen piti hazudozós, kamuzós, primitív, böszme vezetése legyen, az azért gáz.

Az ember komolyan elgondolkodik, hogy az ilyen brutális baromságok kiagyalása és terjesztése háborús bűn legyen -e. :(

G. Nagy László 2022.03.09. 11:18:39

@arthurthedent:

"Mindenki, aki egy kicsit is elfogadhatónak tartja azt, amit az oroszok csinálnak súlyosan pszichopata, esetleg reménytelenül ostoba."

Egyetértek.

"Mindenki aki az ukránok tetteit kritizálja szintén ilyen, képtelen gondolkodni vagy képtelen mások helyzetébe beleképzelni magát."

Ez pedig tömény faszság. Abszolút szektás gondolkodás. Attól, hogy jelenleg honvédő háborút vívnak, ahol egyértelműen az orosz fél az agresszor, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden lépésük kifogástalan. Ha kilépnél a szektás gondolkodási keretből, ha legalább az elvi lehetőségét nem tagadnád annak, hogy egy honvédő is hibázhat, úgy máris közelebb kerülnél egy nyitottabb látásmódhoz.

Pont ez a legnagyobb gáz a fanatikus ellenzéki attitűddel: te is úgy érzed, hogy ha nem állsz bele egy ügybe 100%-osan, akkor az árulást jelent és gyengíti a narratívádat. Én nem így gondolkodom. Szerintem hitelesebb az a kommunikáció, amely az objektivitásra törekszik és elismeri mindkét oldal hibáit és érdemeit - megfelelő súlyozás mellett.

G. Nagy László 2022.03.09. 11:25:31

@arthurthedent:

Csak két példa.

1. Az ukránok simán agyonlőtték a nyílt utcán a saját emberüket, a tárgyalóbizottság tagját, akit kémkedéssel vádoltak. Nem egy európai stílusú problémakezelés.

2. Egy sor olyan rakétatámadásról hallani, amelyeket az ukránok produkálnak saját civil épületeik ellen, csak hogy az oroszokat befeketítsék. Bevallom: halvány fogalmam sincs, hogy ezekben van-e bármiféle igazság. Ha igen, úgy ezeket sem könyvelhetjük el sportszerű tettként, még akkor sem, ha előtte gondosan kiürítik az adott ingatlant.

G. Nagy László 2022.03.09. 11:37:07

@arthurthedent: Ja és még kettő:

3. Felfegyverzik a köztörvényes bűnözőiket.

4. Tudunk a náci alakulatról is.

Ez mind pozitívum, amely az ukránok mellett felhozható?

arthurthedent 2022.03.09. 11:40:45

@G. Nagy László: "ahol egyértelműen az orosz fél az agresszor, még egyáltalán nem jelenti azt, hogy minden lépésük kifogástalan. "

Aki egy szétbombázott országot azzal kritizál, hogy "nem minden lépésük kifogástalan" és azt hiszi, hogy ő ugyan az életben nem volt hasonló helyzetben, de jobban tudja mit kellene csinálni, az szintén elborult.

arthurthedent 2022.03.09. 11:41:30

@G. Nagy László: "Tudunk a náci alakulatról is."

Ja, persze, a náci alakulatok. Mondom, nem vagy normális.

arthurthedent 2022.03.09. 11:44:49

@G. Nagy László: "Az ukránok simán agyonlőtték a nyílt utcán a saját emberüket, a tárgyalóbizottság tagját, akit kémkedéssel vádoltak. Nem egy európai stílusú problémakezelés."

Békeidőben nem, háborúban eléggé bevett szokás. Európában is.

Viszont miért vagy ezen kiakadva, nem európai szokás? Miért ukrajna európai ország? Ja, nem az, európa bezárta a hátuk mögött az ajtót, nem várhatsz el tőlük európai viselkedést. Nem európai ország ami egy nem európai országgal vív élet-halál harcot.

Wildhunt 2022.03.09. 12:47:51

@arthurthedent: azov, ajdar, pravij szektor. De azt is megértem ha ez a te kognitív disszonanciádba nem fér bele.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.09. 13:48:30

@G. Nagy László: Igen, az azoviak. Elődeik a németek mellett harcoltak a SZU ellen..

arthurthedent 2022.03.09. 15:59:55

@CSOKKI MÁLNA: "Ukrán nacionalisták kegyetlenkedései Lwowban.."

Huhh, te zseni, tényleg azt akarod mondani, hogy az oroszok az 1941-es események miatt voltak kénytelenek háborút indítani? Ez mondjuk elég komoly reflexidő... :D

2022.03.09. 16:14:44

@arthurthedent:
mondjuk azt, hogy ami az orosz követelésből jogos elfogadják. donbass, fekete-tengeri alföld, krím elismerik. ez oroszország, kijev nem lehet nato tag, új választást írnak ki. olyan kormányt támogatnak, ami ezt képviseli. ezt putyin eladja úgy, hogy győzött. és nincs háború. nem ölnek ezrével embereket, béke van, és nincsenek szankciók.

ezt megtehetné az európai bizottság. csakhogy a céljuk nem a béke, hanem putyin megdöntése. és ebben ukrán nép eszköz. sose lesznek eu tagok se, ahogyan törökország se lett az. mert akkor fel kellene a kaukázust, a kazahokat, a türk tanácsot. és mindet segélyezni. és majd ezt nagyon szeretnék a németek, vagy a franciák, vagy déli államok. vagy a skandinávok, akik legyenek nato tagok. gdp 2.5%-át költsék hadseregre kapásból.

a háború európának is szívás. meg akarják akadályozni. nem.

arthurthedent 2022.03.09. 16:44:00

@cvsvrs: "ezt megtehetné az európai bizottság."

Hogy a fenébe tehetné meg az európai únió, hogy putyin megdöntse az ukrajnai megválasztott kormányt? És akkor holnap putyin telefonálna, hogy a lengyel kormányt is itt az ideje nácitlanítani? Az európai vezetés nem vállalhatja fel, hogy segít putyinnak ukrajnában kormányt buktatni, ez nonszensz.

A másik mondjuk, hogy az ukránok sem tehetik meg, mert kiirtják őket. Vagy gondolod, hogy putyin szépen visszarendelné a hadsereget?

"a céljuk nem a béke, hanem putyin megdöntése. és ebben ukrán nép eszköz"
Az európai hatalomnak és az usának sok éveken keresztül nem volt vágya megdönteni putyint. Most hetven éves és csinált egy háborút, amiből nincs kiút, mert putyin nem akar arcot veszíteni. Ha nem támad kilencvenéves koráig elbohóckodhatott volna, csak annyit vártak tőle, hogy ne robbantson ki világháborút.

Úgy tűnik meghaladta a képességeit.

2022.03.09. 16:49:56

@arthurthedent:
zavarja el a picsába zelenszkij-t. persze. mert ukrán nato tagságot akar. és abból következik a háború. zelenszkij ostoba politikájából. ami se az ukránoknak, se európának nem érdeke. abból kellene kiindulni, hogy zelenszkij is takarodjon el úgy, hogy putyin bábjai se térjenek vissza.

2022.03.09. 16:54:27

@arthurthedent:
ukrajna vajon miért nem elégszik meg egy ausztriához hasonló státusszal. miért akarja fenyegetni a ruszkikat. értem, hogy ez az usa érdeke. de ez ukrán népnek miért lenne érdeke? és az európai uniónak miért lenne ez érdeke? ua-t és az eu-t nem képviseli senki. csak az amerikaiakat és a ruszkikat. és ebből van a háború.

az európai bizottságnak kellene egy béketervet letenni az asztalra. csak az usa diktál. ők proxy háborút akarnak. fegyvereket küldeni ukrajnába fegyveresek nélkül. és úgy kalkulálnak, hogy így is megdöntik putyint. és lehet. és az is lehet, hogy nem.

arthurthedent 2022.03.09. 17:19:05

@cvsvrs: "mert ukrán nato tagságot akar. és abból következik a háború."

Mi a fenéért következne belőle háború?

arthurthedent 2022.03.09. 17:20:30

@cvsvrs: "ukrajna vajon miért nem elégszik meg egy ausztriához hasonló státusszal. miért akarja fenyegetni a ruszkikat."

Mi a fenéért fenyegette volna őket? Tizedakkora sincs a hadseregük, kilóg a s.ggók a gatyából, egyszerűen csak európai jólétet akartak orosz nyomot helyett

arthurthedent 2022.03.09. 17:22:38

@cvsvrs: "hogy így is megdöntik putyint."

Miért akarták volna megdönteni putyint, amikor még soha nem volt olyan nyugis a viszony az oroszokkal amíg putyin meg nem bolondult??

2022.03.09. 17:25:13

@arthurthedent:
ez az, hogy miért fenyegette meg ukrajna oroszországot azzal, hogy belép a nato-ba. az amerikaiak telepakolják atomfegyverekkel. miért volt ez érdeke az ukrán népnek. és nehogy azt gondold már, hogy a történelemben majd mindenki hülye lesz, mint az index firkászai és a telex ügynökei.

2022.03.09. 17:31:25

@arthurthedent:
na jó, most már putyint se akarják megdönteni. dehogy nem. és oroszországba egy gyenge elnököt ültetni. ehhez ukrajnát használták faltörő kosnak. ez egy tipikus proxy háború. amiben putyin ütött először. és lehet, hogy megszívja. európa is megszívja. és az amerikaiak is. mert kína röhög a markába.

ukrajnából szállítják a gabonát. nem lesz mit enniük. csakhogy ez esetben kínában kisebb lesz a zsemle. és majd a pekingi marosán elvtárs elmondja, hogy mi a helyzet. ezek nem a nyugatos jóléthez szokott társadalmak. az amerikiak legfeljebb nem vesztenek. kína nyer. a demokrata párt is bukik. és a ruszkik a háborút nem vesztették el. kivárnak.

2022.03.09. 17:57:37

@arthurthedent:
ez a kelet-európai síkvidék.
upload.wikimedia.org/wikipedia/commons/f/f0/Europe_landforms_East_European_Lowlands.svg
ezt egyben lehet megvédeni. kérdés, hogy ki védi meg. az, aki katonai fölényt alakít ki. balti államokat felvették a nato-ba. ezek után a skandinávok elfelejthetik a semlegességüket. mert ha az oroszok fegyverkeznek, akkor nem tudják csak a baltikumot fenyegetni. és az oroszok fegyverkezni fognak. a rakéták skandináviára is irányulnak.és költhetik a gdp 2.5%-át fegyverre. plusz az orosz ügynökök ellepik őket is, ahogyan a többi nato tagállamot. tehát a ballib kormányok megbuktatásában lesznek érdekeltek.

a baltikum ebben a zónában perifiérikus. ezért nem csinálnak háborút. ukrajna esetén viszont lépnek. és ez egy klasszikus többlépcsős háborúban el kellene kerülni azt a fokozatot, amikor a kérdés az, hogy az oroszok szántják be az ukrán miliciát, vagy az ukránok az oroszokat.

arthurthedent 2022.03.09. 18:00:28

@cvsvrs: "na jó, most már putyint se akarják megdönteni."

Ne fogasd ki a szavaimat, ordas dolog. Nem azt mondtam, hogy nem akarják megdönteni, hanem azt, hogy nem akarták megdönteni. Nem azért indult a háború, mert meg akarták dönteni putyin hatalmát, hanem azért akarják megdönteni putyint, mert háborút indított.

"ez egy tipikus proxy háború."
Az, hogy "proxy háború" nem meghatározott, nem definiált, nem vizsgálható, nem vitatható. Csak egy üres frázis. Nincs értelme ezzel a kifejezéssel foglalkoznom.

"és a ruszkik a háborút nem vesztették el. kivárnak."
Túl sokáig nem tudnak kivárni, mert valamikor már ki kellene nyitniuk a tőzsdét meg aztán a zuhanórepülésben lévő gazdaságon nem lehet pihengetni.

Persze, nem vesztették el, a hadianyag 92-95%-a még érintetlen. A gazdaságuk sokkal hamarabb fogy el mint ahogyan a hadianyag, de persze ez sem fogja egy darabig meggondolásra késztetni őket. Még hetekig ráérnek, de hónapokig már nem.

arthurthedent 2022.03.09. 18:09:04

@cvsvrs: "ez az, hogy miért fenyegette meg ukrajna oroszországot azzal, hogy belép a nato-ba. "

Ja, a cinikus orosz duma, hogy mi nem érezzük biztonságba magunkat ha a szomszédainknak van esélye megvédeni magukat. Én ezt nem tudom elfogadni, nem vagyok hajlandó erre azt mondani, hogy "fenyegetés".

"az amerikaiak telepakolják atomfegyverekkel."
A mai haditechnika ezt nem teszi szükségessé, teljesen felesleges odapakolni az atomfegyvereket, amikor ezerkilométerekre elmennek a rakéták. Amerika nem telepített atomfegyvereket ukrajnába, ukrajna konkrétan odaadta az atomfegyvereit az oroszoknak azzal, hogy megígérték, hogy soha nem fogják megtámadni.

"miért volt ez érdeke az ukrán népnek. és nehogy azt gondold már, hogy a történelemben majd mindenki hülye lesz, mint az index firkászai és a telex ügynökei."

Az ukrán népnek az volt az érdeke, hogy egy nato tagországként biztonságban legyenek az oroszoktól. És mit ad isten igazuk volt, az oroszok megtámadták őket előre, mert ha nato tagország lett volna, akkor már nem tudják lerohanni őket.

Ráadásul ha tényleg elfoglalják az ukránokat és ott oroszok fognak élni meg ahogy kiszivárgott be akarják csatolni oroszországba, akkor mindjárt hátom nato tagország lesz a szomszédjuk. Ebből is látszik, hogy ez nem egy megelőző csapás védekezés céljából, hanem egyszerűen a szovjetúnió visszaépítéséről szól.

Sarlóstól, kalapácsostól, csillagostól, nyomorral, elnyomással, frankón. Minden orosz azt mondja a neten akit meghalgattam, hogy nem hitték volna, hogy a szovjetúnió két hét alatt visszacsinálható, de sajnos ez van.

alöksz róz 2022.03.09. 18:35:14

@cvsvrs: "és az amerikaiak is." - az amerikaiak pont nyernek rajta.

2022.03.09. 18:42:22

@arthurthedent:
a ruszkik felajánlottak egy ausztriához hasonló státuszt ukrajnának. a krímet kell elismerniük, az ukrán miliciát leszerelik, semlegességet kell hirdetniük. és vége a háborúnak. ezt zelenszkij negligálta. és az eu is negligálta. nem azt mondták, hogy oké. hanem hogy ez egy abszurd követelés, ezt nem lehet teljesíteni. miért ne lehetne?

2022.03.09. 18:49:51

@alöksz róz:
a legnagyobb vesztes ukrajna lesz, és/vagy a ruszkik. akik direktben elvesztik a háborút. ezt követően az európa is veszít abszolút értelemben. az amerikaiak relativisztikusan vesztenek. azzal, hogy kínai katonai vezetés röhög a markába. a politikai vezetés nem feltétlen. mert kisebbre kell sütni a zsemlegombócot. és ezt el kell magyarázni a kis úttörőknek.

az amerikaiaknak, európának és az oroszoknak is közös érdekük lenne a nato (us/eu army) és eurázsia békepartnersége. és ezt rúgták be páros lábbal.

alöksz róz 2022.03.09. 19:04:26

@cvsvrs: "az amerikaiak relativisztikusan vesztenek. azzal, hogy kínai katonai vezetés röhög a markába." - :DDD

"az amerikaiaknak, európának és az oroszoknak is közös érdekük lenne a nato (us/eu army) és eurázsia békepartnersége" - jaja, meg a világbéke meg a világon az összes fegyver leszerelése, megsemmisítése

2022.03.09. 19:18:42

@alöksz róz:
ez nem világbéke. hanem egy új kétpólusú világrend. kína és a világ többi része.

alöksz róz 2022.03.09. 19:47:37

@cvsvrs: mert miért kéne kínát meg a világ többi részét kihagyni a békepartnerségből?

2022.03.09. 19:55:10

@alöksz róz:
az indoeurópai ember elterjedése a nagyvilágban.
qph.fs.quoracdn.net/main-qimg-724511ff9b9692948f17740973c4856e-pjlq
elemi érdekük összefogni. ami nem jelent világbékét. vannak a kínaiak, a többségi indiaiak (nem a hindueurópaiak, az egy kisebbség), az indokínaiak, és a sémiták (arabok, zsidók), a fekete-afrikai törzsek mellett a latin-amerikaiak is szegények.

2022.03.09. 19:56:14

@alöksz róz:
lásd az ábrát az előző kommentben.

2022.03.09. 20:04:52

@alöksz róz:
nem arról van szó, hogy ezért kell kínát kihagyni, hanem ennyit lehet összevonni. a fehérek ennyi embertömeget tudnak mozgósítani. mert ennek a népcsoportnak a jóléte messze a teljesítmény feletti.

arthurthedent 2022.03.09. 20:30:13

@CSOKKI MÁLNA: "Zelenszkij támogatói között banderisták is vannak."

Akik nyolcvan éve a második világháború alatt szörnyű bűnöket követtek el? Vagy mi?! A putyin támogatói közt meg gyilkosok is vannak. És akkor? Mennyire kell már erőlködnöd, hogy ilyen érvekkel mentegesd a tömeggyilkosságot meg a világháborúval való fenyegetőzést?

És ha majd putyin azzal jön, hogy budapestet demilitarizálnia kell mert ott nácikok vannak, akkor mit mondasz, hogy "ja, tényleg, hát igaz, ami igaz, vannak"? :D

alöksz róz 2022.03.09. 21:12:14

@cvsvrs: "mert ennek a népcsoportnak a jóléte messze a teljesítmény feletti." - ez a 'mert' szón kívül semmiféle kapcsolatban nem áll az előtte lévő mondatokkal.

de miért kéne kínát meg a világ többi részét kihagyni a békepartnerségből?
ennek csakis az lehet az oka, hogy őket meg lehessen támadni és ellenük fegyvert lehessen fejleszteni/gyártani, semmi más.
na így má van benne logika

"nem a hindueurópaiak, az egy kisebbség" - ez meg mintha az én szövegem lenne :-)
bár én indoeurópait szoktam rájuk írni. de így se rossz.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.09. 21:15:12

@arthurthedent: Szellemi elődeiknek tekintik a náci Banderát, és a hitlerista azovi gárdát, akik a náci haderő oldalán harcoltak. Tudjuk, ők is csak integetnek ép a fényképeken..:))

alöksz róz 2022.03.09. 21:21:33

@arthurthedent: "És ha majd putyin azzal jön, hogy budapestet demilitarizálnia kell mert ott nácikok vannak, akkor mit mondasz, hogy "ja, tényleg, hát igaz, ami igaz, vannak"?" - igen. és odaadjuk neki a sok dékásprolit.
vigye mindet ahova akarja

2022.03.09. 21:40:32

@alöksz róz:
fehér ember gazdagsága teljesítmény feletti. ami a többi népcsoportnak nem annyira tetszik. bomyolult összefüggések ezek. túlságosan is. szia.

arthurthedent 2022.03.10. 07:18:54

@cvsvrs: "fehér ember gazdagsága teljesítmény feletti. ami a többi népcsoportnak nem annyira tetszik."

Fenéket az. A modern élet összes eszközét, vívmányát a fehér ember találta fel a számítógéptől a mobiltelefonon keresztül a védőoltásig. A teljesítményt így mérik, nem úgy, hogy valaki vadul izzad a napon és kihegyezett fadarabbal túrja a földet, tehát ugyanannyi pénze kellene legyen mint a francia szívsebésznek.

A munkaérték elmélet egy meghaladott marxista baromság.

arthurthedent 2022.03.10. 07:19:58

@alöksz róz: "igen. és odaadjuk neki a sok dékásprolit. vigye mindet ahova akarja"

Jó is lenne, csak sajnos a putyin meg az újszovjetúnió nem kérdezi meg, hogy mit kap, hanem bombáz és parancsol.

baalint1 2022.03.10. 07:47:28

@G. Nagy László:
Válasszuk szét a dolgokat.
Egyrészt ami az előzményeket illeti: nyilván vannak dolgok, amikben hibázott az USA, hibáztak nyugat-európai országok, illetve Ukrajna, illetve most is vannak dolgok, amikben hibáznak. Ezeket van értelme kritizálni. Pl. tipikusan amit én is kritizálok, a német energiapolitika, ami túl nagy orosz függőséget jelentett, jelent, és most akadályozza a szankciókat. Ahogy pl. az ukrán nyelvtörvény is nagyon gáz.

Azonban ezekből olyan narratívát gyártani, de leginkább orosz propagandából átvenni, amely bármely módon magyarázza az orosz akciót, az már árulás. Mert egyrészt ha csak megnézed az orosz követeléseket, egyáltalán nem igaz, hogy megelégedtek volna Ukrajna tényleges semlegességével, vagy hogy elengedték volna Krím és a két keleti megye elvevésével a többi részt, hogy szuverén módon dönthessen saját sorsáról. Másrészt az összes ilyen neobolsevik körökben terjedő magyarázat Ukrajna meghunyászkodását várta volna el, és kizárólag az orosz birodalmi érdekek mentén gondolkodik. Harmadrészt a magyar érdekeket ezek a narratívák még csak figyelembe sem veszik.

Szóval nem, nem a kritikával van a baj, hiába próbálod magadat ismét belelovalni a mártír szerepbe. Hanem hogy mi a súlya pl. az ukrán hibáknak viszonyítva az orosz akcióhoz.

És visszatérve Zelenszkij szerepére, nyilván én sem értek egyet a légtérzáras ötletével, vagy hogy úgy általában közvetlen NATO beavatkozást szeretne. De a NATO nem is egyezik ebbe bele, ukrán szemszögből viszont teljesen érthető, hogy folyamatosan felhívják a figyelmet akár túlzó kérésekkel is.

baalint1 2022.03.10. 07:50:45

@G. Nagy László:
"2. Egy sor olyan rakétatámadásról hallani, amelyeket az ukránok produkálnak saját civil épületeik ellen, csak hogy az oroszokat befeketítsék. Bevallom: halvány fogalmam sincs, hogy ezekben van-e bármiféle igazság. Ha igen, úgy ezeket sem könyvelhetjük el sportszerű tettként, még akkor sem, ha előtte gondosan kiürítik az adott ingatlant."

De ha valami kétes forrásból olvastál ilyet, hogy állítólag történt ilyen, akkor milyen alapon veted ezt az ukránok szemére, mikor amit írsz, te is leírod, hogy kétséges?

Másrészt józan paraszti ésszel nézve, most mikor egy rakás disznóságra úgy derül fény, hogy a civilek kezében ott az okostelefon, szerinted nem kockáztatna hatalmasat az ukrán hadsereg egy ilyen akcióval? Főleg úgy, hogy az orosz támadásokat nem lehet precíznek nevezni, így még ha a szándék nem civil épületek támadása, akkor is egy rakás civil célpontot eltalálnak? Mi értelme lenne ennek az egésznek?

baalint1 2022.03.10. 07:54:58

@G. Nagy László:
Annyira vicc, hogy te nevezed szektásnak, akik nem értenek egyet veled, közben az összes elemét megtalálni a kommentjeidben annak az orosz mentegető propagandának, amit most a Fidesz hivatásos megmondóemberei is nyomnak:
náci kártya, köztörvényes bűnözők felfegyverzése, baráti tűz, túlzottan fanatikus Zelenszkij, előzmények az USA és Ukrajna hibáztatásával, stb., stb.

Sehol egy saját, fő Fideszes sodortól eltérő gondolat.

Wildhunt 2022.03.10. 09:07:26

@CSOKKI MÁLNA: jajj te, hát ezek jó nácik akik fejlődtek ideológiailag, alá Jobbik.

arthurthedent 2022.03.10. 09:13:17

@baalint1: "De ha valami kétes forrásból olvastál ilyet, hogy állítólag történt ilyen, akkor milyen alapon veted ezt az ukránok szemére, mikor amit írsz, te is leírod, hogy kétséges?"

Az oroszok (az orosz kormány, putyin, a hatalom) eddig még mindenben hazudtak. Nem csak egyszerűen hazudtak, de elképesztő marhaságokat beszélnek, arrogáns, vérlázító trükköket vetnek be. Megígérték, hogy menekülő utat biztosítanak, erre megnyitottak folyosókat, ahol az ukránok oroszországba vagy belorusziába menekülhetnek. Ez már milyen arrogáns böszmeség.

Ez, hogy az ukránok saját lakosságukat lövik szintén teljesen abszurd állítás. Értelmes ember hogy a csodába gondolhatja egy pillanatig is, hogy ez igaz?

Azt is mondták, hogy a gaz ukránok akadályozzák, hogy a jó oroszok helyreállítsák az atomerőmű áramellátását, merthogy az ukránok tették tönkre azt is. Azzal vádolják a NATO-t, hogy ukrajnában vegyifegyvereket akart kifejleszteni. Csakhogy az USA rengeteg vegyifegyverrel rendelkezik. Azzal vádolják ukrajnát, hogy atomfegyvert próbál kifejleszteni. Csakhogy ukrajna könnyedén tudott volna ún "dirty bomb" megoldást csinálni, annyi atomhulladékuk meg erőművük van, hogy simán eláraszthatták volna vele oroszországot.

Azt állítják, hogy több mint kétmillió ember kérte, hogy menekítsék ki oroszországba, de valahogy senki sem megy abba az irányba és senki sem tudja, hogy hol a fenébe kérhették volna ezt ilyen hatalmas tömegek? Megvan nekik putyin telefonszáma?

Oroszországban a youtube videók alapján az utca embere úgy tudja, hogy nincs is háború, hogy az oroszok nem lőnek, hogy putyin nem tenne ilyet. Az egész orosz birodalom hazugságra épül, moszkvában lakó oroszok nem hisznek a kijevben lakó gyermeküknek, putyinnak hisznek.

Ebből látszik, hogy ezek a hazugságok nem is a magyaroknak vagy a nyugatnak szólnak, hanem az orosz híveknek. És mégis itt terjeszti őket egy magyar azzal, hogy "hátha igaz". Ez azért elég jól kiveri a biztosítékot nálam.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.10. 11:02:11

@arthurthedent: www.google.hu/amp/s/index.hu/techtud/2022/03/01/ukraja-orosz-megszallas-tech-cegek-lepesei-szankciok-ellenlepesek-facebook-google-twitter/amp “A YouTube ugyanakkor „koordinált megtévesztő tevékenység” miatt több száz csatornát is letiltott, közöttük a Russia Todayt és a Szputnyikot.”

Wildhunt 2022.03.10. 11:13:33

@arthurthedent: donyeck-luganszk nem ukrán? Vagy szerinted nem lőtték az ukránok?

G. Nagy László 2022.03.10. 13:25:20

@baalint1:

"De ha valami kétes forrásból olvastál ilyet, hogy állítólag történt ilyen, akkor milyen alapon veted ezt az ukránok szemére, mikor amit írsz, te is leírod, hogy kétséges?"

Ha egy épület felrobban, az tény. Ami kérdés, hogy orosz rakéta döntötte le, vagy ukrán. Ha valaki erre - minden bizonyíték híján - azt mondja:100%, hogy orosz, azt nevezzük szektás gondolkodásnak. Én azt mondom: 60-40. Mindkét félről el tudom képzelni.

G. Nagy László 2022.03.10. 13:28:47

@baalint1:

"Sehol egy saját, fő Fideszes sodortól eltérő gondolat."

Ne neheztelj rám azért, mert nem vagyok a helyszínen, nem vagyok külpolitikai szakértő, és az orosz-ukrán viszony részleteit sem ismerem kimerítő alapossággal. Szerintem általában van elég egyéni gondolatom, ugyanakkor e témában a kreativitás sem segít, hogy új toposzokat gyártsak.

arthurthedent 2022.03.10. 14:52:03

@G. Nagy László: "Ha valaki erre - minden bizonyíték híján - azt mondja:100%, hogy orosz, azt nevezzük szektás gondolkodásnak. Én azt mondom: 60-40. "

Hát olyan 10% hogy gyíkemberek, 15%, hogy magától robbant fel, 5%, hogy Bart Simpson volt, és olyan 7%, hogy én voltam. Ha visszatérünk rá holnap, addigra kiszámolom hogy lehet, hogy az országot hadüzenet nélkül megszálló ruszki hadsereg csak megsimogatni ment oda lakosságot és semmilyen módon nem felelős semmiért.

Te meg menj el a helyi kocsmába, meséld el azt a 60-40-et meg azt, hogy vágjanak pofán, én üzentem.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.10. 16:10:09

@arthurthedent: Egy biztos, ezt a háborút az ukránok szemszőgéből látjuk kizárólag. Nagyon nehéz bármilyen orosz anyagot is találni.Kb. Mintha Goebbels narratívája alapján próbáltad volna elképzelni a valós fronthelyzetet Berlinben ‘45 tavaszán..

baalint1 2022.03.10. 17:08:46

@G. Nagy László:
Azért ez tényleg vicc. Persze, én sem zárom ki, hogy nem az oroszok voltak, de ennek valószínűsége akkor, mikor az oroszok támadó hadjáratot folytatnak, ami még jó szándékkal is jár civil áldozatokkal, míg az ukránok rengeteget veszítenének, ha baráti tűz alá fognák a civileket, hogy az oroszokra fogják, ha kiderül, eléggé valószínűtlen. Te meg máris légből kapva 40%-ot adsz, hogy lehet hogy az ukránok, és mindezt érvként használod fel az ukránok ellen. Aztán ha ezt szóvá teszem, én vagyok a szektás, mert hogy biztosra vettem, hogy az oroszok voltak. Olvasd már újra a threadet, annyira elképesztő, amit tolsz, hogy tényleg egyre nehezebb elhinnem, hogy nem csak röhögsz közben, hogy még egy ekkora trollkodást is bevettek a neten.

baalint1 2022.03.10. 17:15:43

@CSOKKI MÁLNA:
Goebbels esetén nem voltak szemtanúk internet kapcsolattal ellátott telefonokkal, nem voltak műholdak, nem volt annyi újságíró, stb., stb. Emellett a nyugati világ és az ukránok sem voltak egységesek a háború előtt, szóval simán vannak és lehetnek eltérő politikai érdekek, így egyáltalán nem hasonlíthatóak a rendelkezésre álló információk egy náci diktatúra belső híráramlásához.

Nyilván nem kell mindent elhinni, ami az ukránoktól jön, pl. valószínűleg az orosz veszteségeket is szándékosan felülbecsülik, hogy tartsák a lelket az ellenállásban. Ugyanakkor ami az oroszokat illeti, nem azonos kategória, mikor pl. elpusztítottak egy katonai repülőteret repülőterestül, majd egy héttel később ugyanazt állították ugyanarról a reprtérről. Az sem csak nyugati propaganda, hogy az oroszoknál tüntetőket tartóztatnak le, vagy hogy nem mondják ki, hogy háború, ki se lehet mondani. Ezekről nem egyetlen kézből vannak információink. 1945-ben ilyenek nem álltak rendelkezésre.

Nyilván másrészt meg rengeteg a fake információ, amiből van hogy nehéz kiszűrni, hogy mi az igaz. De az a fajta koncepciós propaganda globálisan nem működik, még az oroszoknál is aki akar, képben tud lenni.

arthurthedent 2022.03.10. 18:40:09

@CSOKKI MÁLNA: "Nagyon nehéz bármilyen orosz anyagot is találni."

Hát azért vannak nyilatkozatok. Mondanak az oroszok dolgokat. Namost érdekes módon még egyetlen dolgot sem sikerült mondaniuk, ami ne lett volna irtózatos blődség. Nem csak hazudnak, hanem mindig hazudnak és mindig olyan iszonyatosan kifordult dolgokat, hogy egyszerűen köpni nyelni nem tudok.

Most például ezt mondták:
"Szergej Lavrov orosz külügyminiszter antalyai sajtótájékoztatóján hivatalos magyarázatot sürgetett az Egyesült Államoktól a laboratóriumok működésére, amelyekben szerinte „etnikai irányultságú” biológiai fegyverek előállítását célzó kísérletek folytak."

Namost volt egy ilyen Fringe epizód. Aki nem ismeri, az ilyen félig vicces, misztikus sci-fi volt, telekinézis, teleportáció, gondolatolvasás, ilyenek. A CSÁVÓ fringe science-re hivatkozik. :D

arthurthedent 2022.03.10. 18:42:58

@baalint1: "De az a fajta koncepciós propaganda globálisan nem működik, még az oroszoknál is aki akar, képben tud lenni."

Igen, olyan, mintha a putyin a nagy KGB ügynök azt hinné, hogy még most is a hatvanas években vagyunk, mintha amnéziás lenne, nem tudná, hogy a világ egy jelentős része konkrétan tudja, hogy hazudik. Néha kedvem lenne rákiabálni, hogy "öreg, öreg, LÁTOM, hát hiszen LÁTOM".

CSOKKI MÁLNA 2022.03.10. 18:44:46

@baalint1: Mondjuk pl. biztosan vannak ukrán hadifoglyok is. Őket nem látjuk. Ahogy oroszok által rögzített ütközeteket sem. Csak a zseniális, nyugati fegyverekkel felszerelt ukránok vs. primitív demoralizálódott ruszkik beállítás ömlik mindenhonnan. Kb. mint. horthysta filmhíradó a háború idején.

arthurthedent 2022.03.10. 18:47:23

@baalint1: "Olvasd már újra a threadet, annyira elképesztő, amit tolsz,"

Ez a 40% tényleg elképesztő volt. Ezért járok ide az indexre, terápiás céllal, hogy lássam milyen elképesztő emberek vannak. Egyszerűen lenyűgöző, elképesztő. Az egész emberi fajról alapjaiban véve változott meg a véleményem, amióta ide járok.

Röviden összefoglalva: szerintem komoly tévedés, hogy az emberi faj minden tagját gondolkodó lénynek tartjuk. Szerintem valami rovar mimikrivel embernek álcázza magát vagy talán egy szimulált világban élünk és ezek ilyen egyszerű töltelékkarakterek... vagy nem tudom. Tényleg elképesztő.

alöksz róz 2022.03.10. 20:30:17

@arthurthedent: "Hát olyan 10% hogy gyíkemberek, 15%, hogy magától robbant fel, 5%, hogy Bart Simpson volt, és olyan 7%, hogy én voltam." - úgy-úgy, gyíkember,
meg alusisakos laposföldhívő

az érvelést remekül betanították az agymosottaknak a koronavírushisztéria idején

CSOKKI MÁLNA 2022.03.10. 21:24:24

@arthurthedent: Kép és videóanyagra gondoltam. A közösségi oldalak, és a youtube blokkol. Ezért alakul ki egy teljesen egyoldalú kép erről a háborúról naiv lelkekben. Ma a fiatalok ezeket követik, nem Lavrov nyilatkozatait..

arthurthedent 2022.03.10. 21:48:23

@CSOKKI MÁLNA: "Ma a fiatalok ezeket követik, nem Lavrov nyilatkozatait.."

Ó, a Lavrov. Az egyik nap azzal jött, hogy a következő világháborút atomfegyverekkel vívják, két napra meg azt mondta, hogy a nyugat csak azért jön az atomháborúval, hogy az oroszok ellen hergelje a világot.

Ez a Lavrov elég gáz kombináció, folyamatosan hazudik, de nem is emlékszik rá, hogy mit mondott két napja. Nagyon nem csodálkozom, hogy nyilatkozatai nem érdekelnek senkit, hisz folyamatosan hazudik.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.10. 22:34:22

@arthurthedent: És máris nem arról beszélgetünk, hogy teljesen egyoldalú hamis kép alakul ki a fronthelyzetről a netes fogyasztó szemében a kőkemény cenzúrának köszönhetően, hanem Lavrovról..Terelgetsz, mint Kukorica Jancsi..Csak ő a nyáját, te meg a témát..:))

arthurthedent 2022.03.10. 22:57:11

@CSOKKI MÁLNA: "És máris nem arról beszélgetünk, hogy teljesen egyoldalú hamis kép alakul ki a fronthelyzetről a netes fogyasztó szemében a kőkemény cenzúrának köszönhetően, hanem Lavrovról."

Én hoztam fel Lavrovot? Nem. Te hoztad fel. Most meg méltatlankodsz, hogy válaszoltam arra, amit írtál. Hogy lehet, hogy te hozod fel a témát és én vagyok a hibás, hogy erről van szó? :D

CSOKKI MÁLNA 2022.03.11. 08:43:39

@arthurthedent: Nem én hoztam fel Lavrovot, hanem te. Olvasd csak vissza. Szánalmas ez a terelés, amit előadsz, mert te is tudod, hogy igazam van..

arthurthedent 2022.03.11. 09:02:00

@CSOKKI MÁLNA: "Kép és videóanyagra gondoltam. A közösségi oldalak, és a youtube blokkol. Ezért alakul ki egy teljesen egyoldalú kép erről a háborúról naiv lelkekben. Ma a fiatalok ezeket követik, nem Lavrov nyilatkozatait.."

"Nem én hoztam fel Lavrovot, hanem te."

Túl direkt módon hazudsz. Befejeztem veled.

CSOKKI MÁLNA 2022.03.11. 10:52:39

@arthurthedent: És ez előtt mit hoztál fel te nagyon okos?

"Most például ezt mondták:
"Szergej Lavrov orosz külügyminiszter antalyai sajtótájékoztatóján hivatalos magyarázatot sürgetett az Egyesült Államoktól a laboratóriumok működésére, amelyekben szerinte „etnikai irányultságú” biológiai fegyverek előállítását célzó kísérletek folytak." "

Szedjél Cavintont, vagy fejezd be a hazudozást..

"

alöksz róz 2022.03.11. 17:45:51

@G. Nagy László: vagy pl kinek nem jut eszébe, hogy az ukránok is lehetnek azok, akik szabotálni akarják az erőművet:
"Vlagyimir Putyin orosz elnök utasítást adott arra, hogy az Ukrajnában harcoló orosz katonák készítsenek elő terrorcselekményt a csernobili atomerőmű ellen, amiért utóbb majd Ukrajnát teszik felelőssé – állította pénteken az ukrán katonai hírszerzésre hivatkozva az UNIAN ukrán hírügynökség."

ez mondjuk azért elég para

aranyláz 2022.03.18. 12:37:21

"Apró áldás lehetne a tengernyi átokban, ha végre felébrednénk a woke-ból, s eltörölnénk a cancel culture-t."

Milyen érdekes, hogy ugyanúgy el akarsz törölni valamit, mint "ők" :)
Persze nincs ebben semmi meglepő, majdnem mindenki így gondolkodik.

G. Nagy László 2022.03.18. 12:50:14

@aranyláz: Ha el tudnád törölni a gyilkosságot, a lopást, az erőszakot, a fájdalmat, a szenvedést, a nyomort, a gyűlölködést, a betegségeket, te nem tennéd?

Ha valami egyértelműen káros, attól nem árt megszabadulni.

aranyláz 2022.03.22. 14:46:09

@G. Nagy László:

A gyilkosság független a gyilkostól? A gyűlölködés attól, aki gyűlölködik?
Kit akarsz te valójában eltörölni, a gyilkosságot, vagy a gyilkost?

G. Nagy László 2022.03.22. 16:06:44

@aranyláz: Ne tudom, mire akarsz kilyukadni., ezért próbálom mellőzni a képes beszédet.

Azt írtam, jó lenne eltörölni a cancel culture-t, ami egy beteg dolog. A cancel culture azt jelenti, hogy önkényesen lehet törölni a kultúránkból bármit, ami az érzékeny progresszíveknek éppen nem tetszik. Miért kéne ezt az egyértelműen negatív jelenséget megvédeni? Tényleg nem értem.

fkv.115 2022.04.05. 20:02:54

"a muszlim vallású bevándorlóknak is egytől-egyig nyíltan el kell határolódniuk a radikális iszlám minden egyes terrorcselekményétől"

Ez speciel IGAZ! Aki ide akar jönni, az rakja le az ajtó előtt az iszlámot, ez itt keresztény föld. Minek jön ide, ha itt nem érzi jól magát? Robbantgatni, sáriát követelni menjen haza a sivatagba!

fkv.115 2022.04.05. 20:03:59

A ruszkik pedig 1849-ért, 1945-ért és 1956-ért kérjenek bocsánatot, ne Ukrajnáűért!
süti beállítások módosítása