Már megint beleszerettem egy magyar sorozatba: ezúttal a Mellékhatás került terítékre. A címbéli téveszme az Agapé Klinika mereven dogmatikus igazgatójának szájából hangzik el, s bevallom: számomra tökéletesen érthetetlen. Az egyes epizódokban sorra előkerülnek azok kényes kérdések, amelyek a béranyaság kapcsán egyébként is rendre felmerülnek, ám arra nem kapunk - nem is kaphatunk - érdemi választ, mitől látja erkölcstelennek bárki a szóban forgó eljárást.

Először is azt kell látni, hogy a béranyaság intézményének megítélése elképesztő különbségeket mutat világszerte. Az USA számos tagállamában például abszolút legális, így aztán virágzó üzletágnak is számít. Sarah Jessica Parcer, Cristiano Ronaldo, Elon Musk, vagy épp Nicole Kidman gyermekei is ily módon születtek. Ukrajnában és Oroszországban is szabad a vásár, azonban előbbit a háború, utóbbit a szankciók akadályozzák az effajta bizniszben. Marad Grúzia és Izrael, ahol engedélyezett; illetve Csehország, Belgium és Görögország, ahol jogilag szabályozatlan e terület. Az Európai Unió legtöbb államában a béranyaság kimondottan illegális, ez alól hazánk sem kivétel. Az Európa Tanács 2016-ban hozott elutasító döntést a kérdés kapcsán: a 15 IGEN szavazattal szemben 16 NEM állt. Aligha mondhatnánk, hogy a probléma megítélése egyértelmű és egyhangú volna...

A legképmutatóbb szabályozás Kanadát, Portugáliát és az Egyesült Királyságot jellemzi. A kereskedelmi béranyaság ezekben az országokban szigorúan tilos, ugyanakkor nonprofit jelleggel simán kivitelezhető. Hollandiában legális a biznisz, de nem hirdethető... Ezekkel a felemás megoldásokkal kapcsolatban két súlyos aggályt érdemes megemlíteni. Az első gyakorlati jellegű: a törvény simán kijátszható, vagyis a gyermeket "karitatív" módon kihordó nő alternatív utakon könnyedén kifizethető. Ennél sokkal lényegesebb azonban a második, elvi jellegű probléma. Ha egy adott tevékenységet nem tiltunk (hiszen nem tartjuk ártalmasnak, veszélyesnek sem az érintettekre, sem pedig a teljes társadalomra nézve), úgy mi a fenéért nem engedjük, hogy abból üzlet kerekedjék, illetve hogy azt nyíltan reklámozzák? A kanadai, a portugál, a brit és a holland megközelítés totálisan irracionális, mintha valamiféle értelmetlen vallásosság hatná át.

El is érkeztünk a kérdés lényegéhez: mitől válik, mitől válhat immorálissá a béranyaság? Adott egy igazán méltányolható - mondhatnánk: szent - szükséglet, mely szerint utódokra vágyunk. Sajnálatos módon azonban nem minden nőnek adatik meg, hogy természetes módon teherbe essen és világra hozza gyermekét. Ha ebben egy másik nő - önkéntes alapon - a segítségére lehet, az mitől lesz rossz, etikátlan, tiltandó és üldözendő? Nem inkább örvendeznünk kéne minden ilyen eset láttán? Nem azt a mérhetetlen boldogságot kéne szem előtt tartanunk, amit egy oly annyira vágyott jövevény jelent? Miért nem tudunk az effajta együttműködésre tisztán win-win szituációként tekinteni, amelyben minden érintett megtalálja a számítását? Miért baj az, ha egy nő a méhéből kíván megélni? Egy manöken, egy jégtáncos, egy varrónő, de még egy matek-fizika szakos tanárnő is a testéből él. Miért kéne kívülről eldöntenünk, hogy ki-ki milyen pályát válasszon, s a kenyérkereset során mely szerveit dolgoztassa? Bevallom: a legkevésbé sem értem. Világos, hogy a béranyaság számos kérdést felvet és egy sor bonyodalmat, nehézséget tartogat, azonban a tiltással szinte szó szerint a gyereket öntjük ki a fürdővízzel együtt. Ennyi erővel betilthatnánk az autókat is, hiszen számos balesetet okoznak. A villamosokról nem is beszélve.

 Lássuk hát, mik azok a problémák, amelyek az érintetteket a leginkább aggasztják!

• FEMINISTA HISZTI - "A gyakorlat sok szempontból a prostitúció és az emberkereskedelem egy formája." - állítja Teresa Ulloa Ziaurriz, a CATWLAC nővédelmi szervezet igazgatója. Simán lehet, hogy igaza van. De mondhatná azt is, hogy a késhasználat gyakorlata is sok esetben gyilkossággal jár, mégsem kívánja betiltani a kést senki sem. Mindannyian tudjuk: a bűn az erőszakkal kezdődik. Nem az önkéntes béranyaságot és még csak nem is a prostitúciót kell üldözni. Elég kizárólag azon esetek ellen fellépni, ahol a külső, fizikai  kényszerítés megjelenik. 
• KIZSÁKMÁNYOLÁS - Minél kevésbé fehér egy adott piaci terület, annál több közvetítőt, ügynököt, szervezőt igényel, így annál kevesebbet keres maga a béranya. Léteznek olyan szegmensei a Földnek, ahol a bevétel háromnegyedét az ügynökség vághatja zsebre, a gyermeket kihordó és megszülő nő alig-alig profitál az egészből. A marxista terminológia kizsákmányolásnak nevezi a bevétel ilyetén megosztását, s a magamfajta többek között azért gyűlöli e kifejezést, mert elfedi a lényeget. Ugyanis ezúttal sem a hasznot lefölöző közvetítőkre kell haragudni, hanem arra a beteges, tiltó, piaci környezetre, amely szükségessé teszi a titkolózást, a körülményeskedést és az ezekből eredő brutális többletköltségeket.
• TITKOLÓZÁS, TABUSÍTÁS - Minél tisztább és szabadabb a jogi környezet, annál kevésbé kell rejtegetni bármit. Egy normálisan működő világban az anya egészen nyugodtan elmondhatja bárkinek - igen, a gyerkőcnek is -, hogy nem ő hordta ki, nem ő szülte meg. Mi ebben a szégyen? Van olyan feleség, aki bejárónőt alkalmaz és sosem takarít; ebédet rendel és sosem főz; vagy épp dajkát, nevelőnőt szerződtet. Pedig takarítani, főzni és kisgyermeket gondozni bárki képes, szülni közel sem mindenki.
• ÉRZELMI KÖTŐDÉS - Teljesen érthető, természetes, ösztön diktálta jelenség az, hogy a béranya érzelmileg kötődni fog az általa kihordott gyermekhez. Egyesek traumatizálódnak, amikor át kell adniuk a babát, mások ezt - impulzív módon - egyenesen megtagadják, s meg akarják tartani a kicsit. Olyanról is hallottunk már, aki évekig nem bírt leválni a gyerekről, s még az óvoda kerítésén át is leste, figyelte... Ez kétségkívül benne van a pakliban, ha igazán érzéketlenek kívánunk maradni, fogalmazhatunk úgy is: szakmai ártalom. Nem elbagatellizálva a kérdést: a legtöbb tanár is kötődik a diákjaihoz, a főnök is a jobb alkalmazottakhoz, az edző is a focistáihoz. De eljön az az idő, amikor el kell engedni a kezüket... Léteznek olyan anyák, akik valósággal belebetegszenek ha felnőtt gyermekeik kirepülnek a családi fészekből. Ez nyilvánvalóan nem vall érett és egészséges személyiségre. Egy béranyának is muszáj megtanulnia, hogy a tudatával képes legyen felülírni ösztönszintű késztetéseit. Ez jóval könnyebb úgy, ha a petesejt nem az övé.
• NEM VÁRT KOMPLIKÁCIÓK - Béranya-program keretében előfordult már olyan is, hogy beteg, esetleg fogyatékos gyermek jött napvilágra; illetve ikerszülésről is hallottunk már. A megrendelő pedig minden bizonnyal egészséges utódra vágyik, s talán nem rögtön kettőre. Ezek a nem várt bonyodalmak épp így megjelenhetnek akkor is, amikor az anya a saját gyermekét hordja ki. A különbség csupán annyi, hogy hagyományos esetben tiszta a jogi környezet, béranyaság esetén nem mindig. A tiltás e téren sem old meg semmit; teljesen világos, hogy a fix szabályok mentén történő engedélyezés a legsimább út. (A rögzített jogszabályok nem feltétlenül jelentik azt, hogy az állam előre kőbe vés mindent. De azt igen, hogy megköveteli: a béranya-szerződés térjen ki minden lényeges kérdésre. Vagy ha ez elmarad, úgy mutasson követendő irányt.)

"Mind a prostitúció, mind a béranyaság a női test teljes áruba bocsátása, tárgyiasítása, kizsákmányolása. Én sem értek egyet azzal az érveléssel, hogy tekintsünk úgy a prostitúcióra, mint bármelyik más munkára. A béranyasággal kapcsolatban én is azt érzem, hogy az említetteken túl egy rendkívül megalázó, természetellenes dolog, amit nagyon nem nívós egyetemeken végzett, több nyelven beszélő felső középosztálybeli nők választanak maguknak. Hiába próbáljuk kifordítani, és azt mondani, hogy ez a nő teste, a saját döntése." Ezek Durica Katarina, a Mennyit adtál érte? című dokumentarista regény szerzőjének szavai. Számomra kifejezetten fura, hogy az írónőnek - miután oly sokat kutatta a témát, oly sok béranyával folytatott mélyre menő beszélgetéseket - ilyen attitűdje formálódott. Megalázó kihordani más gyermekét? Bármilyen munkát érezhetünk megalázónak és felemelőnek is. (Ha rászorulnék, simán elmennék árufeltöltőnek, vagy pizzafutárnak is; nem fintorognék sem a diplomám, sem a szakmai múltam okán.) Természetellenes? Az, hogy futógépet, okostelefont, bankkártyát, vagy épp gyümölcsturmixot használunk, mennyivel természetesebb? Az, hogy irodákban töltjük a fél életünket, ahelyett, hogy az Isten szent ege alatt gyűjtögetnénk és vadásznánk, mennyire természetes?? A homo sapiens társ a teremtésben. Ünnepelni és alkalmazni kell minden olyan technikai tudást, ami az emberi élet kiteljesedését szolgálja. Egy olyan összetett kérdés kapcsán, mint a béranyaság, csakis a szabadság, a transzparencia és tiszta jogszabályi környezet teremthet rendet. Minden egyéb esetben csak egymás életét nehezítjük.