Ha megkérdik tőlünk, mi a világ megismerésének az útja, a legtöbben azonnal rávágjuk: a tudomány! Mérő László - aki egyaránt beszéli a matematika és a pszichológia nyelvét is - Az ész segédigéi c. művében azt állítja, többféle okosság is létezik.

TUDOMÁNY - A tudományok a hitelesség segédigéi. Objektívek, logikusak, a megfigyeléssel és a kísérletezéssel keresik az igazságot. Törvényeket, szabályokat, paradigmákat fogalmaznak meg. Jóllehet a tudományban is előfordulnak forradalmi felfedezések; megesik, hogy egy korábban kőbe vésettnek gondolt elmélet idejét múlttá válik, mégis ez a legszilárdabb talapzat, melyre a valóságunk épül.

MÁGIA - "A mágia különféle formái a működés segédigéi. Akkor hasznosak, amikor nagyon konkrét kérdésekkel foglalkozunk, amelyek megoldásában a legjobb eséllyel a best practice segíthet." A mérnökök és az orvosok szigorúan kontrollált körülmények között megvizsgálják, hogy mi milyen valószínűséggel bizonyul kevéssé, vagy nagyon hatékonynak, esetleg ártalmasnak. E statisztikák adják a működés alapját. Az orvos is csak a már meglévő terápiák és gyógyszerek közül válogathat, akár anélkül, hogy pontosan tudná, az adott eljárás valójában mitől is működik.

MŰVÉSZET - A művészetek a különlegesség segédigéi. Messze túl a tudomány nehézkes szabályain, a műalkotások befogadásakor az egyedit tartjuk szem előtt, miközben általános érvényű igazságokra lelhetünk.

MISZTIKA - A misztika a megvilágosodás segédigéiről szól. "Ha azt állítanám, hogy értem, mi a miszticizmus, ezzel egyértelmű tanúbizonyságot tennék arról, hogy még csak nem is kapiskálom a lényegét. (...) A miszticizmus egyáltalán nem taszít, sőt idegensége, az a mód, ahogy világképe tökéletes antitézise az enyémnek, kifejezetten vonz."

HIT - A hit különféle formái a szilárdság segédigéi. "Az istenhitet, az ateizmust és az agnoszticizmus mindegyik formáját ebben a könyvben pszichológiai jelenségként kezelem, miközben arról a kérdésről egyáltalán nem beszélek, hogy valójában van-e Isten. Pszichológiai szempontból ugyanis ez mellékes kérdés." A szerző meggyőzően állítja, hogy Isaac Newtont kifejezetten istenhite; Stephen Hawkingot ateizmusa; Albert Einsteint pedig agnosztikus szemlélete segítette eredményeinek elérésében. A hitet tehát gondolkodási keretnek is tekinthetjük - számtalan intuíció forrása lehet. 

Ami engem illet: nekem kicsit soknak tűnik az öt kategória. A magam részéről leszűkíteném háromra. Már csak azért is, mert kifejezetten vonzódom a hármas tagoláshoz. Elfogadom, hogy az univerzum felfedezéséhez többféle nyelvre is szükségünk lehet, ám mivel világunkban három - egymástól markánsan elkülöníthető - szféra jelenik meg, ennek megfelelően nyelvből is elég lesz ennyi. Számomra a tudomány és a technika jelenti a kézzel fogható világot, s amit Mérő László mágiának nevez, azt jórészt ide sorolnám. Való igaz, hogy van különbség a megkérdőjelezhetetlen tudományos igazságok és a nem tökéletesen átlátott, ám kiválóan működő praktikák között, mindazonáltal igen valószínű, hogy ezek mind azonos tőről fakadnak. Az eltérés talán csak a feltérképezés mértékében keresendő. A másik végletet a transzcendencia jelenti; mindaz, ami túl van az érzéki tapasztalaton és az emberi léten. Ide tartozik az istenkeresés, a megvilágosodás, a különböző vallások fantáziavilágai és mindazok az intuíciók, amelyeket hitbéli meggyőződéseink sugallnak. A misztika is elsősorban ebbe a kategóriába kívánkozik, még akkor is, ha mélyebb, tartalmasabb és őszintébb, mint a kiüresedett, formális vallásosság. Tudjuk: bármely felekezet kitermelheti a maga misztikusait, illetve azok érkezhetnek valláson kívülről is. Ha a misztikára úgy tekintünk, mint az Istennel való eggyé válásra, úgy valójában egy igen mély hitről beszélünk - én e kettőt nehezen tudnám különböző gondolkodási keretnek tekinteni. Mindazt, ami megmaradt az ég és a föld között, ami sajátságosan emberi, nevezhetjük akár humán szférának is. Ez nem a kőbe vésett természeti törvények és az üzembiztos, hideg technológiák felségterülete, de nem is a ködös transzcendens világé. A művészetek, a politika, a pszichológiai és morális igazságok is idetartoznak. Kétségkívül itt van a legnagyobb mozgásterünk; az ég és a föld törvényszerűségein vajmi keveset formálhatunk.

A szerző kitér azokra a gondolkodási keretekre is, melyeket megvizsgált ugyan, de egyiket sem tudta beilleszteni körvonalazódó rendszerébe. Az asztrológia, az ezotéria és a New Age kapcsán azt találta, hogy túl sok komolytalan butaság kapcsolódik hozzájuk, ráadásul utóbbiakban teljesen értelmetlenül keverednek a legkülönfélébb gondolkodási keretek bölcsességei. Amit kizárt még, az nem más, mint a filozófia. "Arról ugyanis fogalmam sincs, micsoda. Eléggé jó érzékkel meg tudom különböztetni a jó tudományt a rossztól; arról is vannak érzéseim, hogy mi a jó, nívós mágia és mi a rossz, nívótlan; valamennyire arról is, hogy mi a jó művészet és mi a rossz. Istenhívő ugyan nem vagyok, de a mélyen istenhívő emberek között vannak, akiket nagyon hitelesnek érzek. Egy filozófiai szövegről viszont egyáltalán nem érzem, jó-e vagy rossz." Nekem az tetszik Mérő gondolatmenetében, hogy fel meri vállalni: soha senki nem tudta megértetni vele, mi is valójában a bölcselettudomány, holott számos jó eszű filozófust faggatott már ez ügyben. Részben egyetértek vele. Azért csak részben, mert a morálfilozófiát igen sokra tartom. Ám ezen túlmenően az általános bölcsészet szerintem sem több, mint öncélúság, üres köldöknézegetés. "Még annyira sem értem a filozófia lényegét, hogy kajánul vigyorogjak, amikor Hawking és Mlodinow könyvének rögtön az elején ezt olvasom: A filozófia halott. Hawking és Mlodinow azzal érvel, hogy mára a természettudományok nagyrészt megválaszolták az évezredes filozófiai kérdéseket, és amit nem, azt is meg fogják, biztosan hamarabb, mint a filozófia." Ehhez legfeljebb annyit érdemes hozzátenni: a földi szférában nincs helye a filozófiának, a transzcendens világ kapcsán pedig csupán nettó fantáziajátékra képes. Egyedül a humán szférában van létjogosultsága, ám ott is kimerül az erkölcsi kérdések feletti elmélkedésben.

Mérő László nem csupán azokat a gondolkodási kereteket említi és elemzi, amelyek rászolgáltak, hogy az ész segédigéinek tekintsük, illetve azokat, amelyek biztosan nem, hanem nyitva hagyja a kaput néhány jövőbeli, lehetséges befutó számára is. Ezek: parapszichológia, mesterséges intelligencia, illetve a termékeny nemtudás. Az előbbi kettő aligha igényel magyarázatot, az utóbbi annál inkább. "Ha nem érezzük magunkat butának, akkor túl könnyű problémán gondolkodunk és biztosan nem fogunk komoly eredményeket elérni - és ez nem csak a tudományra érvényes." Mérő szerint nem csak azt kéne megtanítani a diákoknak, miként sajátítsanak el hatalmas ismeretanyagokat, de azt is, hogyan legyenek termékenyen buták. Fontos lenne, hogy merjenek olyan kérdésekkel és problémákkal foglalkozni, melyekre még a tanáruk sem tudja a választ.

Szeretem ezt a könyvet. Mérő László egyik legolvasmányosabb, legkönnyebben emészthető műve. Mer szubjektív lenni, felvállalva, hogy a saját szemüvegén át értékeli az egyes gondolkodási kereteket. Ezt bármely olvasó megteheti - akár felülbírálva a szerzőt -, ahogyan magam is vállalkoztam rá. Számomra legalább ilyen fontos, hogy Az ész segédigéi sokat megmutat Mérő László személyéből - messze többet, mint korábbi könyveinek bármelyike. A tudósemberek többsége mindig a nagyvilágról mesél, önmagukat háttérbe szorítva, s csak ritkán engednek bepillantást a kulisszák mögé. Jómagam a személyes adalékokat különösen nagyra értékelem, mivel jól ismerem és barátomnak tekintem a szerzőt.