Eric Berne Emberi játszmák c. műve - annak ellenére, hogy a szerző eredetileg terápiás szakembereknek szánta - széles körben ismert, mi több, minden idők egyik legnépszerűbb pszichológiai tárgyú munkája. Ez a zseniális könyv pazarul bemutatja, hogy tudattalanul folytatott beteges játszmáinkkal miként tesszük tönkre saját életünket, s mérgezzük meg környezetünkét. Arról ugyanakkor már sokkal ritkábban beszélünk, hogy Berne modellje nem csupán az egyén szintjén működik, de a közösség egészére nézve is alkalmazható. A következőkben arra teszünk kísérletet, hogy az emberi játszmák pszichológiai alapvetéseit a társadalomfilozófia dimenziójába átemeljük. 

Kezdjük az alapoknál! Eric Berne három különböző én-állapotot különböztet meg: Gyermek, Felnőtt és Szülő. Nem szerepekről van szó, hanem nagyon is valós lélektani realitásokról. Gyermek-énünk spontán, kreatív, örömorientált, lázadó és felelőtlen. A Szülő-én a tekintélyt, a szokások és hagyományok világát képviseli. A Felnőtt-én független, tárgyilagos, elemző; képes közvetíteni a másik két állapot között. Egy egészséges személyiségben mindhárom arculat megjelenik. A gondok mindig ott kezdődnek, amikor szemmel láthatóan felborul az egyensúly.

A mérgező emberi játszmák közös jellemzője, hogy a társadalmi és a pszichológiai síkok elcsúsznak egymástól, a kevéssé tudatos laikus számára tökéletesen rejtett módon. A felszínen az esetek túlnyomó többségében két autonóm Felnőtt interakciója zajlik, miközben a mélyben - észrevétlenül - egyéb én-állapotok veszik át az irányítást. Berne a következő kereskedelmi játszmával illusztrálja a folyamatot:

Eladó: Ez itt sokkal jobb minőségű, ám Ön aligha engedheti meg magának...

Háziasszony: Márpedig ezt fogom megvenni!

Nem kell különösebben éles szem hozzá, hogy kiszúrjuk, itt vérbeli manipuláció folyik. A kereskedő valójában a vevő Gyermek-énjét provokálja, aki be is kapja a horgot, s a másik elvárásának megfelelően reagál. Ha a háziasszony átlátna a szitán, így felelhetne: "Tökéletesen igaza van. Ez tényleg nem az én pénztárcámnak való." Ehelyett azonban engedi, hogy a gyermeki dac munkáljon benne, körülbelül ilyen belső monológot gyártva: "Micsoda pofátlan, nagyképű barom vagy! Hogy jössz te ahhoz, hogy ilyeneket mondj? Majd én megmutatom neked, már csak azért is! Vagyok én olyan értékes és tehetős, mint bárki más!" A szerző harminchat különböző játszmát mutat be az alapműben, a későbbiekben pedig tovább bővíti e gyűjteményt, többek között a Szex a szerelemben c. kötetben, amelyben értelemszerűen párkapcsolati játszmákat elemez. Az iménti példa egy viszonylag egyszerűbb esetet mutat be, hiszen a két fél közül az egyik tökéletesen tudatos. Ha a másik is kapcsol, már vége is jelenetnek. Az élet ennél lényegesen összetettebb játszmákat is produkál, s meglehetősen tipikus eset az, hogy a szereplők egyike sem tudja, mit is tesz valójában. Az azonban a játszmák túlnyomó többségére igaz, hogy a felszínen Felnőtt-Felnőtt kommunikáció zajlik, és semmi egyéb nem kell az egészséges mederbe való visszatéréshez, mint hogy a tartalmat is ehhez igazítsuk. Egész egyszerűen muszáj tudatosítani magunkban, hogy mi történik, s félretéve a dacos Gyermeket és a fölényes Szülőt, Felnőtt-énünkkel érdemes reagálnunk. Jómagam ezerszer megkapom a kritikát: "Jó-jó, de az emberek többsége nem racionális módon viselkedik." Ez tökéletesen igaz. Én ugyanakkor másról sem beszélek, minthogy érdemes volna megpróbálni lépni egyet a racionalitás felé. Érdemes volna konfliktusok idején a Felnőtt-énünket elővenni.

Amint a bevezetőben is utaltam rá, ezek az én-állapotok nem csupán az egyénre jellemzők, de a klasszikus politikai irányvonalakat is markánsan alakítják. (És amint az egyes emberen belül mindhárom arculat értékes és nélkülözhetetlen, úgy a társadalmi színtéren is mindegyiknek helye és szerepe van.) A hagyományos baloldali gondolkodás elsősorban a Gyermek-énből táplálkozik. Örökös lázadó, állandó forradalmi hevület jellemzi. Ez egy egészséges mértékig kreatív és előremutató. Elősegíti a rossz hagyományok lebontását, az egyenjogúság megteremtését, a tekintélyelvű elnyomás megszüntetését. A ma már alig látható szociáldemokrata pártok - a jólétet és a harmóniát szemük előtt tartva - meg is álltak ezen a ponton. A Gyermek-én ugyanakkor türelmetlen, önfejű és felelőtlen is. Sokszor jár túlzó tévutakon, ahová magával rántaná akár a fél világot. Ilyen erőszakos és átgondolatlan kísérlet volt a kommunizmus is, csakhogy a baloldal legpusztítóbb és legszélsőségesebb megnyilvánulását említsem. A másik térfélen a Szülő-énre épülő konzervatív gondolkodást látjuk, annak minden pozitív és negatív megnyilvánulásával. A fontolva haladás valóban megvéd bennünket a nagy világégésektől, azonban a szokásokra, a hagyományokra, az isteni törvényekre, a kor és a származás tekintélyére való hivatkozást - szemben háromezer év gyakorlatával - ma már nehéz lenyomni a többség torkán. Ahogyan az egészséges egyénben, úgy egy egészséges társadalomban is nélkülözhetetlen a középutas, Felnőtt-énből fakadó attitűd, melyet nevezhetünk klasszikus liberalizmusnak, libertarianizmusnak,  objektivizmusnak, buddhizmusnak, vagy akár jézusi filozófiának is. Ennek az arculatnak is pontosan ugyanaz a szerepe közösségi szinten, mint az egyes emberben: közvetíteni a Gyermek és a Szülő én-állapot között. Az emberi játszmák esetén azt láttuk, hogy csaknem minden beteg folyamat megszüntethető azáltal, ha Felnőtt-üzemmódba kapcsolunk. Semmi meglepő sincs abban, hogy a társadalmi dimenziót tekintve pontosan ugyanez a helyzet. Ha képesek vagyunk felhagyni az öncélú forradalmárkodással, valamint a morálisan védhetetlen tekintélyelvűséggel, úgy a középutas, tudatos, analitikus és tárgyilagos józanság bármilyen össznépi konfliktust kezelni képes.

"Egyszer minden gyermek felnő" - sajnos ez az állítás fényévekre van a valóságtól. Léteznek koravének, akik már hétesztendősen is merev szabálykövetők, s infantilisek, akik még hetvenévesen is csak hőbörögni tudnak. Valójában a Felnőtt-attitűd a legritkább jószág. Persze, érthető. A forgatókönyvírók nem sűrűn álmodnak ilyen karaktereket, mert nem szolgálják jól a kusza cselekményt, a félreértéseket és a drámát. A hírekben is elsősorban a botrányhősök szerepelnek. A vallások és a politikai vezetők sem rajonganak a Felnőtt-mentalitásért, mert piszok nehéz manipulálni. Az egyén számára sem mindig vonzó a Felnőtt-énállapot, hiszen önbecsülést, gondolkodást, tudatosságot, őszinteséget, jó idegrendszert és önmagunkért vállalt felelősséget feltételez. Úgyhogy kizárólag azoknak ajánlom, akik békés jólétre vágynak. Mindenki más maradjon csak nyugodtan beteg játszmáinál, egyéni és össztársadalmi szinten egyaránt.