Érdekes utcai jelenetnek lehettem szem- és fültanúja a minap. Fiatal anyuka igyekezett nevelni kislányát, felvázolva neki, mennyire fontos is a bocsánatkérés. Én csak fogom a fejem ilyenkor, és igazán bánom, hogy nem szólhatok egyetlen szót sem. Ez nem az én ügyem, a gyerkőcöt mindenesetre szívből sajnáltam.

A bocsánatkérés leginkább a katolikus gyónásra emlékeztet. Azt sem szereti senki a világon. A teológusok ezt azzal magyarázzák, hogy a bűnök megvallása és az értük való felelősségvállalás mindig megalázó és fájdalmas érzés. Hasonlóképpen érvelnek a pszichológusok is, amikor arról értekeznek, sokaknak milyen nehéz művelet a bocsánatkérés - egész egyszerűen gyengeségnek érzik. Nem kell különösebben mélyre ásnunk, hogy lássuk: mindez csupán a mérhetetlen gőg játéka, legyen szó bármiféle ártó cselekedetről, mely felmentésért kiált.

• VÉLETLEN BALESETEK - Ezek a legszimplább ügyek. Fékez a busz, s mi lefejeljük az előttünk állót. Későn érkezünk a focipályán, s a labda helyett már csak a másik bokáját találjuk el. A Napnál is világosabb, hogy nem akartuk bántani a másikat. Elnézést kérünk, kifejezzük sajnálatunkat, s már lépünk is tovább. Ugyanez a teendője a másik félnek is (elfogadva a gesztust továbblépni), de ez már csakis az ő dolga, ránk kicsit sem tartozik. E téren a legkevésbé sem értem, hogy miért okozna gondot bárkinek egy azonnali "ne haragudj", és a tapasztalataim is azt mutatják, hogy a véletlen baleseteknél ez többnyire nem is marad el.
• ELŐRE MEGFONTOLT GONOSZTETT - Ez a másik véglet, a pszichopaták játszótere. Itt már a felvetés is értelmetlen: ha valaki előre elhatározza, hogy hideg fejjel megtesz valami kisebb vagy nagyobb szörnyűséget, ott aligha van értelme bocsánatkérést várni. Ha egy barbár kultúrából érkező férfi számára természetes cselekedet a nemi erőszak, úgy nem sok megbánást fogunk látni rajta a büntetőeljárás során sem.
• HIRTELEN FELINDULÁSBÓL ELKÖVETETT AGRESSZIÓ - Számomra fura, hogy a 21. században még ott tart az emberiség, hogy ilyesmiről egyáltalán beszélni kell. Az meg még furább, amikor a büntetőjog enyhítő körülményként könyveli el, ha egy tett hirtelen felindulásból történt. (Én súlyosbító tényállásként venném figyelembe.) Mindazonáltal ez az az szűk szegmens, ahol valóban lehet tere a valódi megbánásnak és bocsánatkérésnek.
• ASZIMMETRIKUS MORÁL - Talán Éva főben járó bűnnek tekinti, ha tele a konyha piszkos tányérokkal és edényekkel. Talán Ádám nyugodt szívvel álomra hajtja a fejét úgy is, ha elmarad a mosogatás, mondván: "holnap is lesz nap". Oké, pontosan tudjuk, hogy ezek az aszimmetriák elsősorban a pszichológiai játszmák megalapozását szolgálják, és bármely terapeuta öt perc alatt tíz okot is feltárna, amiért Éva elhanyagoltnak érzi magát, így a mosatlan fazekak mögé rejti frusztráltságát. Ez akármilyen lényeges elem is, morális tekintetben mellékszál. A konfliktus egyszer s mindenkorra feloldható, ha a felek megegyeznek a házirendben. Vagy Ádám fogadja el Éva világlátását, és nem tér nyugovóra, míg nem ragyog a konyha; vagy pedig Éva enged, s tojik az egészre, esetleg elmosogat saját maga.

Azt érdemes látni, hogy egy többé-kevésbé racionálisan működő ember életében a bocsánatkérés nem játszik meghatározó szerepet. Egész egyszerűen azért, mert nem tesz olyasmit, amiért bocsánatot kéne kérnie. A józan ember gyakorlatilag teljes mértékben képes elkerülni, hogy hirtelen felindulásból kövessen el olyasmit, amit később megbánna. Amit meg tudatosan tesz, azt nyilván nem gondolja vétkesnek, így szabadkoznia sincs miért. Véletlen balesetek persze mindenkivel előfordulhatnak, ám ezek egy gyors pardonnal elintézhetők, nincs a háttérben bűntudat, nem igényelnek hosszú gyónást.

Visszatérve a gyerekekhez: elég nyilvánvaló, hogy a kikényszerített bocsánatkérés senkinek sem használ, valójában csak a konfliktust mélyíti. "Hazugság, ha nem a szívemből jön" - fogalmazzák meg bölcsen a kicsik, illetve a másik térfélről: "Amikor a szüleim azt kérik a tesómtól, hogy kérjen tőlem bocsánatot, mindig azt érzem, hogy én győztem." Ahhoz, hogy valaki őszinte megbánást tanúsítson, minimum két dologra szükség van: valódi bűntettre és érett erkölcsiségre. A kikényszerített bocsánatkérések többségénél mindkét tényező hiányzik, de az utóbbi bizonyosan. Rét Ágnes oktatásszervező pontosan fogalmaz: "A bocsánatkérés rituáléjánál sokkal fontosabb megtanítani kommunikálni a gyerekeket. Ha segítesz a gyerekednek megtanulni kifejezni a szükségleteit és igényeit, odafigyelni a másikra, újrafogalmazni azt, amit a testvérektől hallott, akkor a konfliktusait sokkal magasabb szinten fogja tudni kezelni, így a bocsánatkérés szinte feleslegessé válik. Csak úgy, mint velünk, felnőttekkel szemben." A pszichológus Craig Smith is megerősíti, hogy a színlelt bocsánatkérés semmit sem javít az érintettek kapcsolatán, mi több, még ront is azon. Négy és kilenc év közötti gyerekek körében végzett kutatásuk összefoglaló anyagában ezt írja: "A bocsánatkérés csak egy lehetőség, ezen felül sok egyéb út létezik. Számos kutatás mellett az általunk végzett is azt igazolja, hogy még az óvodások is értékelik, amikor egy bajkeverő társuk tettekkel próbálja jóvátenni korábbi vétségét. A tettek néha erősebbek a szavaknál."

A párkapcsolatok terén különös jelentőséggel bír a bocsánatkérés. Világos, hogy a feminista korszellem szerint egy férfinek szabad gyengeséget mutatnia, akár még sírnia is a nő előtt, ám ez a biztos bukás receptje. Ahogyan a sűrű bocsánatkérés is garancia a válásra, vagy a silány minőségű kapcsolatra. Egy élethosszig tartó kapcsolat talán elbír két-három őszinte és mély feloldozás-kérést, de többet biztosan nem. Ha ugyanis egy férfi valódi vétkek miatt csúszik térden - veri a feleségét, elkártyázta a házat, alkoholistává, vagy drogfüggővé vált - úgy az asszony jobban teszi, ha mielőbb lelép. Ha viszont nő irányít, és passzív-agresszív játszmázásával folyamatos lelkiismeret-furdalásban tartja a férjét, úgy az - a sűrű és formális vezeklések során - előbb-utóbb a pincsikutya szintjére süllyed, ahol egészen bizonyosan meggyűlöli önmagát, valamint nejének megvetésére is joggal számíthat.

Ami a valódi bocsánatkérést illeti - hiszen ha ritkán is, de néha szükséges lehet - annak szabályait könyvtárnyi szakirodalom taglalja. Ezek közül a legfontosabbak:

• hangneme legyen őszinte, odaforduló, szeretetteljes;
• a bocsánatkérő vállaljon felelősséget a tettéért és annak következményeiért;
• kísérje jóvátétel és változás, hogy az adott cselekedet lehetőleg ne ismétlődjön meg a jövőben.

Mindannyiunkkal előfordulhat, hogy tévedünk. Semmiből nem áll beismerni. Kisebb-nagyobb balesetet is okoztunk már mindannyian. Nem nagy ügy elnézést kérni ilyenkor. A bocsánatkérés azonban több és súlyosabb ezeknél. Ahhoz bűn és megbánás szükséges. Ami engem illett: már gyerekkoromban sem tudtam mit mondani a gyóntatópapomnak. Azóta pláne nem tudnék. Talán ez a legjobb recept a kínos bocsánatkérések elkerülésére. Ha nem teszünk olyasmit, ami miatt szégyenkeznünk kellene, s nem szégyenkezünk olyan dolgok miatt, melyek kicsit sem bűnösek.