Kevés hamisabb frázissal találkozni. Az igazán pusztító az, hogy a hatalom, amely évszázadokon keresztül ágyútölteléknek használta az alattvalóit, minden esetben a hazafiasság szemfényvesztő propagandájával vigasztalta az életben maradtakat. Semmi sem mutatja meg jobban, hogy ez a hazugsággyár milyen perfektül működött, hogy az üzenet milyen mélyen bevésődött, mint hogy a néplélekben e közmondás formájában fenn is maradt. Nem vitás, sokan még a mai napig elhiszik, hogy értelmes cselekedet feláldozni az emberi életet a haza oltárán.
Természetesen előfordulhatnak olyan extrém esetek, amikor az önfeláldozás racionális cselekedetnek számít. Alig hiszem, hogy találnék olyan embert a nagyon tág környezetemben, aki nem adná oda az életét, ha ezzel megmenthetné a gyermekéét. Kevés ennél egyértelműbb döntés létezik, nincs is benne semmi önfeladás: önző génjeink túlélésének logikus útja. A természet ügyesen megalkotta: összehasonlíthatatlanul nagyobb fájdalmat éreznénk, ha gyermekünk haláltusáját kellene végignéznünk, mintha a sajátunkat élnénk át. Persze, nem minden döntés ilyen magától értetődő. Gondoljunk csak Maximilian Kolbe lengyel ferences szerzetesre, aki az auschwitzi haláltáborban 1941 augusztusában egy tizedelés alkalmával önként vállalta a halált egy elítélt társa, Franciszek Gajowniczek őrmester helyett, figyelembe véve, hogy az családos ember volt. Ez a humánum és a hősiesség maximuma, minden jóérzésű ember csodálattal és főhajtással emlékezik e tettre. Nyilvánvaló, hogy még véletlenül sem helyeznénk ilyen magasra az átlagember mércéjét, holott a maga nemében ez is racionális cselekedet: emberéletet mentett. A szomorú igazság az, hogy a háborúkban elesettek halála nem ilyen, hanem az esetek túlnyomó többségében tökéletesen értelmetlen. Hasonlóan értelmetlen, mint a keresztény vértanúké, vagy a muzulmán öngyilkos terroristáké. Egy eszméért odadobni az életünket - függetlenül attól, hogy nemes, avagy alávaló eszméről van szó - sosem volt, s nem is lesz soha jó üzlet.
Ami a háborúkat illeti, egészen nyilvánvaló, hogy mélyen immorális aktusról van szó. Kizárólag az önkéntes alapon történő honvédő harcot nevezhetjük erkölcsileg elfogadhatónak. 1956 hőseire legalább olyan büszkeséggel és hálával emlékezünk, mint az egri, vagy nándorfehérvári várvédőkre. De nehéz volna könnyet ejteni kalandozó őseinkért, akiket Augsburgnál végül rendesen fenékbe is rúgtak a német lovagi hadak. A legtöbb háborús áldozat semmiféle nemes célt sem szolgál. A nemzeti színbe öltöztetett koporsók, a díszsortűz, a katona tiszteletadás, a pátoszos búcsúbeszéd és a posztumusz becsületérme semmit sem enyhít a hozzátartozók fájdalmán, s legfőképp nem adja vissza az elhunyt életét. Csupán arra jók, hogy görgetik tovább a nagy hazugságot. Nyilván jobban hangzik, hogy "John Taylor tizedes hősi halált halt a nemzetéért", mint az, hogy "az olajlobbi nyomására háborút indítottunk, s szimpla gazdasági érdekből pár ezer embert a vágóhídra tereltünk..."
A 21. század szülötteinek már nehéz lesz eladni a régi mesét. Nem is értik majd, hogy a birka emberiség miként volt képes évszázadokon keresztül értelmetlen célokért vásárra vinni a bőrét. A magyarázat abban a morális tévútban keresendő, amelyet Ayn Rand a következőképpen fogalmaz meg: "Az etikai altruizmus volt az emberiség legáltalánosabban elfogadott erkölcsi törvénye történelme java részében. Számos válfaja és alakja volt, de lényege mindig azonos maradt. Az etikai altruizmus szerint az embernek nincs joga saját magáért élnie, hogy másoknak tett szolgálata léte egyetlen erkölcsi igazolása, és hogy az önfeláldozás az ember legnagyobb erkölcsi kötelessége, erénye és értéke." Vicces, igaz? A történelem egyik legnagyobb átverése. "Légy alázatos, kötelességtudó, önzetlen hazafi! Kitűnő golyófogó válik belőled..." A mai kor gyermekei talán túlságosan is kipárnázott kényelemben élnek, és egészen biztosan kevesebb házimunkát végeznek és többet xboxoznak a kelleténél. De velük már lehetetlen lesz elhitetni a nagyapáinknak még bőven beadható maszlagot. Ők már tudják, hogy saját magukért kell élniük, nem áldozva fel magukat másokért, sem másokat magukért. Ők már tisztában lesznek azzal, hogy az EMBER maga a cél, s még véletlenül sem eszköz. És egészen biztosan nem fogják az életüket áldozni sem a hazáért, sem egyéb más ködös eszményért.
