Persze, van ebben valami. Aki kapkod, az többet hibázik. Az is igaz, hogy huzamosan magas fordulatszámon az ember idő előtt elhasználódik, nem árt néha lazítani és buddhista lezserséggel visszavenni a lendületből. Ám a kérdés korántsem ilyen egyszerű.
A dolog ott kezdődik, hogy ahány ember, annyiféle optimális életritmus létezik. Már genetikailag is jelentősen determináltak vagyunk. Egy átlagos intelligenciájú fickó sosem lesz képes lépést tartani a 160-as IQ-val bíró társával. Egy fehér atléta aligha tud versenyre kelni egy jamaicai rövidtávfutóval. És akkor még a stressztűrésről nem is tettünk említést. Nincs is e borzasztó nagy különbségekkel semmi baj, csupán akkor, ha világunkat ostoba módon építjük fel, s valamiféle uniformizált tempót igyekszünk ráerőltetni a széles néptömegekre. Ennek egyik legszemléletesebb példája az iskola. A tanár megpróbálja belőni az átlagos képességű diák szintjét, s annak megfelelően halad az oktatással. Természetesen a jelen struktúrában még mindig ez a legelfogadhatóbb eljárás, ám ez is azzal jár, hogy a gyengébb képességűek képtelenek követni, a jobbak pedig látványosan unatkoznak.
A baloldali filozófia mindig egy olyan modellben gondolkodik, amelyben a sprinterek egy közös startvonalról indulnak, azonban a célszalagot mindenkinek a képességei - tempója - szerinti távolságra helyezzük el. A fene se tudja, miért érzik ezt igazságosnak, hiszen ennél inkorrektebb versenyszabályt nemigen alkothatnánk, ráadásul az így épülő világ életidegen és pocsék hatékonyságú is. Az még a kisebbik gond, hogy végtelenül bonyolult rendszer az, ahol minden érintett személyes adottságait mérni és nyilvántartani szükséges, a nagyobbik baj az, hogy mindenki a tehetségének eltitkolásában lesz érdekelt. Amikor manapság - egyre gyakrabban - arról hallunk, hogy olyan kvótákat kell alkotni, amelyek biztosítják a nők nagyobb részarányát a vezetői szférában, pontosan ez a gondolkodásmód érvényesül. Ugyanilyen gyalázatos volt 1938-ban az első zsidótörvény, mely kimondta, hogy a szellemi szabadfoglalkozású pályák állásainak legfeljebb 20 százalékát tölthetik be zsidó származásúak. Mindkét intézkedés vérlázító, a különbség mindössze annyi, hogy az előbbinek tapsol a mai korszellem, az utóbbit pedig mélyen elítéli, holott természetében ugyanarról a jelenségről van szó. Egy társadalom csakis akkor képes igazságosan, morális tekintetben helyesen és hatékonyan működni, ha a természet rendezőelvét, az evolúciót lemásolva a célvonal mindenkinél ugyanott - a piac által kijelölt helyen - húzódik. Azt pedig ki-ki szabadon eldöntheti, hogy milyen tempóban kíván haladni, s ennek megfelelően mikor kell elindulnia, hogy időben átszakíthassa a szalagot.
A társadalmi együttműködés nem azt jelenti, hogy mindenki egy ütemre menetel, az Internacionálét harsogva. A civilizált világ oly módon képes közös nevezőre hozni az elképesztően különböző emberi tempókat, hogy fix időpontokat, határidőket jelöl meg, amelyekhez igazodni lehet. Ha a BL döntője kiírás szerint 20.45-kor kezdődik, a játékvezető aligha fog addig várni a kezdést jelző sípszóval, míg mind a hatvankétezer jegyvásárló elfoglalja a helyét. Tökéletesen lényegtelen szempont, hogy az egyik szurkoló kétezer kilométerről érkezik, a másik pedig a stadion melletti utcában lakik; az egyik fiatal és fürge, a másik pedig vén és rokkant. Ugyanígy: ha a konfekcióüzem hétfői szállítással rendelte meg a gyártáshoz szükséges textil alapanyagot, a beszerzőt a legkevésbé sem fogja érdekelni, hogy azt üzleti partnere milyen tempóban gyártja és fuvarozza, egy a lényeg, hogy időben megérkezzen. Simán lehet, hogy az egyik beszállító a legmodernebb technológiát használva feleannyi idő alatt állítja elő ugyanazt a mennyiséget és minőséget, mint az elavult gyártősorral bíró konkurense. Ez kizárólag az ő problémájuk. Akár az is előfordulhat, hogy mindkét textilüzem gazdaságosan működik, s hozza a tulajdonos által elvárt profitot. S ha mégsem, az egy fontos jelzés, hogy technológiaváltásra, vagy akár iparágváltásra van szükség. Hiszen mindenki akkor jár jól, ha olyan pályán focizik, ahol relatív gyorsnak és hatékonynak számít.
Nem vitás, hogy a kibuclétnek is megvan a maga romantikája. Aki szeret kalákában dolgozni, aki tud és szeret is alkalmazkodni a közösséghez, akit nem igazán érdekel a működési hatékonyság, az akár egy életen át boldog lehet egy ilyen kollektív struktúrában. A legtöbben azonban nem így működünk. Ismerjük a saját tempónkat és akkor hozzuk a legjobb formánkat, ha annak megfelelően működhetünk, minden ettől eltérítő külső hatás nélkül. Felrobbanunk, ha a kisnyugdíjas negyvennel cammog előttünk leharcolt Suzukijával, de száguldozni sem feltétlenül szeretnénk, még akkor sem, ha a mögénk megérkező BMW-s yuppi legszívesebben letolna minket az útról. Meggyőződésem szerint az össztársadalmi elégedettséghez kevés dolog járul hozzá olyan markánsan, mint azok megoldások, amelyek elősegítik, hogy lehetőség szerint mindenki a maga tempóját futhassa. A szélesebb, többsávos autópályák, a metróhálózat fejlesztése, az automatizált ipari technológia és persze a villámgyors internet mind ezt a célt szolgálják. A költséges beruházások mellett szót kell ejteni azokról az egyszerű eljárásokról is, amelyek alig kerülnek valamibe, csupán egy ügyes rendezőelv alkalmazását jelentik. Ezek mind olyan struktúrák, amelyek morálisan is megállják a helyüket: úgy teszik gördülékenyebbé az életet, hogy közben egyetlen társadalmi csoportot sem részesítenek előnyben egy másikkal szemben.
1. KÖRFORGALOM - Jelentősen gyorsítja az útkereszteződés közlekedését azzal, hogy az áthajtás folyamatos, valamennyi irányból érkezőnek azonosak az esélyei a továbbhaladásra. Ráadásul a baleseti lehetőségek is drasztikusan csökkennek, mivel minden jármű sebességcsökkentésre kényszerül. (Most képzeljünk el egy olyan KRESZ-t, amely kimondja, hogy az útkereszteződésekben mindig a nőknek van elsőbbsége...)
2. WAZE - A Waze és az ehhez hasonló közlekedési alkalmazások - az emberi együttműködésre épülve - lehetővé teszik, hogy elkerüljük a dugókat és megtaláljuk az adott időpillanatban optimális útvonalat.
3. GYORS KASSZA, ÖNKISZOLGÁLÓ PÉNZTÁR - Remek megoldások, ha csak pár dolgot vásárolunk és nem akarunk hosszasan sorban állni.
4. A LIDL MÓDSZER - Ahogy a pénztáraknál elkezd kialakulni a sor, a hangosbemondó azonnal reagál: "Hamarosan megnyitjuk a négyes kasszát." A vevők egy része automatikusan átsorol az újonnan nyíló pénztárhoz, s szinte soha, senkinek nem kell pár percnél többet várakoznia.
5. KÖZÖS SOR - A Nyugati téri Decathlonban a tucatnyi pénztárhoz mindössze egyetlen sor tartozik. Ez azt eredményezi, hogy a várakozási idő sohasem lesz idegtépően hosszú, még akkor sem, ha az előttünk álló a fél áruházat megvásárolta. Logikáját tekintve ez megegyezik a sorszámtépés módszerével, azonban mindenfajta adminisztratív elem nélkül, szimpla terelőkorlátokkal.
6. TÁVMUNKA - Könyvelés, bérszámfejtés, gazdasági elemzések, szoftverfejlesztés, tervezés, fordítás, újságírás... napestig sorolhatnánk azokat a tevékenységeket, amelyek ellátásához elég egy laptop és egy internetkapcsolat. Ezek a munkák otthon - nyaralóban, strandon, kávézóban - is végezhetők, s míg ez a megrendelőnek jelentős költségmegtakarítást eredményez, addig az alkotónak végtelen szabadságot biztosít: olyan tempóban dolgozhat, ahogy csak szeretne.
7. RUGALMAS, VAGY KÖTETLEN MUNKAIDŐ - A kötetlen munkaidő előnyeit nem mindenki élvezheti - egy áruházi eladó, egy bárpincér, vagy egy futószalag mellett dolgozó üzemi alkalmazott például biztosan nem -, azonban egy sor szakmában ez minden gond nélkül lehetséges. A legtöbb irodai állás kapcsán a munkaadó kijelöl ugyan egy törzsidőt, amikor az alkalmazottnak illik bent tartózkodnia, ám az esetek döntő többségében ennek sincs semmilyen praktikus hozadéka. A technológiai fejlődés számtalan szakterület számára lehetővé tette a nagyfokú mobilitást, már csak fel kéne nőni a lehetőségeinkhez.
Nem hiszek abban, hogy aki lassan jár, az tovább ér. Mi több, azt gondolom, hogy mindenki akkor igazán elégedett, ha a saját leggyorsabb - de még inspirálóan alacsony stressz-szinttel járó - tempója szerint él. A társadalom pedig akkor működik optimálisan, ha ehhez hozzásegíti tagjait. A legtöbb, amit a világ vezető tehetnek, hogy a lehető legnagyobb szabadságot biztosítják mindenki számára. Minél alacsonyabb adók, minél kevesebb korlátozó szabályozás, minél több tér az okos és újszerű megoldásoknak - nem is lehetetlen küldetés.
