téveszmék

téveszmék

"Amerika semmiről sem tehet"

2023. február 09. - G. Nagy László

zaszlok.png

 

Lassan egy éve tart az orosz-ukrán háború, és én még mindig nem értem, mi értelme ennek az egésznek. Szerintem nem vagyok egyedül e dilemmával: az európaiak döntő többsége ugyanúgy értelmetlennek találja e barbár pusztítást és vérontást. Továbbmegyek: alig hiszem, hogy az orosz, vagy épp az ukrán átlagember átlátná, mire is megy ki a játék. De talán a tengerentúlon vannak páran, akik kapiskálják a lényeget.

 

 "A külpolitikánk nem egy okos, realista külpolitika, hiszen Oroszországból ellenfelet kreált, pedig nem szabadott volna. Hogyha az Egyesült Államok jó kapcsolatot alakított volna ki Oroszországgal, és feladta volna Ukrajna NATO-ba való felvételét, úgy gyakorlatilag szövetségesként léphettek volna fel Kína ellenében." - állítja John J. Mearsheimer, a Chicagói Egyetem professzora. 2008-ban, a NATO bukaresti csúcstalálkozóján fogalmazódott meg először Grúzia és Ukrajna esetleges csatlakozása, mely kérdés a tagországokat már 15 éve is erősen megosztotta. Akkortájt Oroszország még gyengének tűnt, s akár az is elképzelhető volt, hogy simán lenyeli a békát. Nem így történt: Putyin 2012-ben visszaült az elnöki székbe, s onnantól kezdve nem volt kérdés, hogy ez az út békésen nem járható. Az USA azonban - valamiért - ragaszkodott eredeti elképzeléséhez és egyetlen lépést sem hátrált. "Ha megnézzük, hogyan alakult ki ez az egész: Putyin elnök kétségbeesett erőfeszítést tett arra, hogy elkerülje a háborút. 2021 decemberében elment addig, hogy részletes, írásos előterjesztést adott a NATO-nak, egy béketervet. Mert ekkor Ukrajna már mozgósította haderejét, hogy megtámadja a Donbaszt, és ő megpróbálta megelőzni ezt, nem akart háborút. És a NATO csak figyelmen kívül hagyta. Sosem vette komolyan, sosem tárgyalt róla." - ezek már Richard Black, Virginia volt szenátorának szavai. Mindez természetesen nem menti az agresszort; a háború első számú felelőse nyilvánvalóan Oroszország. Mindemellett úgy tűnik: lett volna eszköz a megelőzésre, ám az amerikai-ukrán tandem semmit sem tett ennek érdekében.

 

"A nagy kihívás az lesz a jövőben, hogy a nagyhatalmi politikára koncentráljunk, és maradjunk ki a kisebb államokkal való konfliktusokból. Ne legyen újabb Vietnám, ne legyen újabb Irak! Hogyha megnézzük, hogy a Közel-Keleten mit sikerült elérni katonai erővel a demokrácia terjesztése tekintetében: Afganisztán egy tragédia, Irak egy tragédia, Líbia egy tragédia, Szíria szintén egy tragédia. Ez történik, amikor katonai erővel próbálunk fellépni kisebb államok ellen." - Újfent Mearsheimer professzort idézem, aki szerint a realista politikusok évtizedek óta mindig felszólalnak az említett fegyveres konfliktusokkal szemben. Szerinte az Egyesült Államoknak semmilyen szempontból nem használ az efféle katonai agresszió. "Hogyha megnézzük az USA közvéleményét, akkor azt látjuk, hogy egyáltalán nem akarnak háborúkat vívni. A köz érdeke az, hogy jólét uralkodjon az országban. Igazából az amerikai külpolitikai elit az, amely nagyon agresszíven viselkedik, nem pedig a mindennapi emberek. Ne feledjük, hogy mind Barack Obama, mind pedig Donald Trump megválasztása azon az ígéreten alapszik, hogy a soha véget nem érő háborúkat világszerte befejezik. Mindketten elbuktak, mert a külpolitikai elit visszahúzta őket ebben." Érdekes, hogy amíg egyesek háttérhatalmat, avagy - szarkasztikusan - a világ nem létező urait említik, addig mindenki csak mosolyog, hogy már megint egy összeesküvés-elméletbe csöppentünk. Amikor globalista elitről, vagy mélyállamról kezdünk beszélni, e kifejezések már jobban csengenek, s mintha nélkülöznék a konteós mázat, bár még mindig ködösek kissé. Az Egyesült Államok külpolitikai elitje azonban már éppen elég konkrét kört jelent - miközben pontosan az előbbiek szinonimáját látjuk. Lám, mennyi múlik a szóhasználaton...

 

Létezik tehát egy jól körülhatárolható csoport, amely élvezi a Demokrata Párt jelentős részének támogatását; befolyással bír az FBI-ra és a CIA-re; igyekszik dróton rángatni a mindenkori amerikai elnököt; pénzzel és nemzetközi propagandával támogatja a saját politikai ügynökeit szerte a világon, szemérmetlenül beleavatkozva az érintett országok belügyeibe; és ami a témánk szempontjából a legfontosabb: háborút provokál, vagy robbant ki bárhol, ahol csak szeretne. Oké, de miért teszi? Az egyik magyarázat szerint minden tudatosan és tervezetten történik. Az USA azért ugrasztja össze az egészen 2022-ig remekül együttműködő Európai Uniót és Oroszországot, hogy ezáltal - két legyet ütve egy csapásra - mindegyiket meggyengítse. Az energiahordozók piacán keletkező rések nagyszerű üzleti lehetőséget teremtenek pár amerikai nagyvállalatnak, ahogyan az ukránok felfegyverzése is. Richard Black így fogalmaz: "Fantasztikus mennyiségű fegyvert szállítunk, és ezzel a rakétákat és repülőgépeket gyártó Northrop Grumment, illetve számos egyéb védelmi iparági szereplőt rendkívüli módon felhizlaltunk az adódollárokból." Földi László egyenesen arról beszél, hogy a káoszkeltés a cél, s hogy a háborús és szankciós infláció is tudatosan gerjesztett: "Nyugat-Európában egyszer csak négy-ötszörösére emelkednek az árak. Ezt semmilyen objektív körülmény nem támasztja alá. Ez akkor következhetne be objektív értelemben, ha a gázkitermelés megszűnik, az olaj elfogy és hadd ne soroljam. Ez nem történt meg. Ez egy mesterséges dolog. Arról szól, hogy a világ igazi pénzügyi rendszerének, a dollár alapú pénzügyi rendszernek elkezdett inogni az alja. Mert nagyon sok a pénz, mindenkinél sok pénz volt. Nem vettek fel hiteleket. Nincs hitel - nincs kamat, nincs bevétel. Ergo mi a feladat? Égetni a pénzt. Hogy tudom égetni a pénzt? Felemelem az árakat. Mesterségesen. Mert egyszer csak elfogy az emberek pénze, egy idő után hitelhez folyamodnak, és akkor valóban az lesz, amit Davosban mondtak, hogy kipakolnak a házunkból, illetve visszamehetünk bérlőként..."

 

Mások szerint szó sincs efféle tudatosságról, épp ellenkezőleg: felelőtlenséget és dilettantizmust látunk. John J. Mearsheimer is azok közé tartozik, akik nem hisznek a sokak által hangoztatott tervezettségben: "Azt gondoltuk, hogy tudjuk, mit csinálunk. A Biden-adminisztráció olyan emberekkel van tele, akik túl nagy önbizalommal rendelkeznek. Eszükbe sem jutott, hogy ez egy tragédiává fog fajulni. És nem gondolom, hogy megértették, hogy mi fog történni ennek nyomán Európával." Természetesen nem én leszek az, aki eldönti majd, hogy a világpolitika viharait korbácsolók agyafúrt gonosztevők, avagy ostoba, gondatlan idióták. Még csak arra sincs tippem, melyik a kevésbé megnyugtató, melyik vezet nagyobb katasztrófához. De egyet biztosan tudok: nincs harmadik lehetőség.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr1018044094

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2023.02.15. 15:42:04

.@tesz-vesz:
budapesten milyen élelmiszeripari cikkeket gyártanak. mindenfélét fogyasztanak, de cserébe mit termelnek túl azon, hogy a kereskedés pénzt költ. és az a dzsídípí. nincs egy baszott nagy ipartelep csepelen, ami a főváros túlfogyasztását ellensúlyozná.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.15. 15:44:01

@G. Nagy László:
1. forrás miért nincsen? találjuk ki hogy mire gondoltál a beteg fejedben? szerinted ki robbantott ha nem az oroszok?
mert amúgy az oroszok voltak te nyomorult, a Demkó-Rácz vitában világosan ki van fejtve.

2. ha a németekkel üzletelünk, akkor nem a náci párttal üzletelünk, csöpike, a kocsonya az agyadban gondolkodásra való! ezek az oroszok valód időben követnek el népirtásokat! jó reggelt!

3. ezért vagy elmebeteg, mert csaút és Zelit összeveted. elmondtam már 3x itt, mégse érted.

nyugat nagyon szereti Zelenszkijt? vajon mi lehet az oka?

esetleg hogy teljesen ártatlanul megtámadta őket papíron a világ 2. -3. legerősebb hadserege?
telán mert nemigen volt még ilyen politikus Európában az utóbbi 60-80 évben kb, aki ilyen egyértelműen harcol az igazságáért?

akinek lőszerre van szüksége nem fuvarra?
viktor első alkalommal menekülne a lopott offshorjai után, az a hazug patkány még arra se érdemes hogy Zelenszkij cipőjét megpucolja.

te meghalnál orbánért? Zelenszkij az életét kockáztatja, hányszor törtek rá a specnyazosok, meg egyéb katonák hogy megöljék konkrétan? 2x? 3? a patkány orbán a cipőjét se tisztíthatja meg.

te kockáztattad valaha is bármiért is az életed? akartak már megölni te cseléd?

4. ezt 56-ban is mondhattad volna, hogy oroszország (a szovjetúnió) az erősebb, ezért holnap is lesz.
1956-ban is az oroszoknak drukkoltál volna? azt hiszem ezt az "érvedet" akkor kihúzhatjuk.

valóban atomnagyhatalom oroszország, de a nyugat elég erősen reagálna egy atomtámadásra ukrajánában, még india se venné jó néven, ahogy kína se ahogy félfüllel hallom.
tehát miért lenne szempont hogy ukrajának nem biztos hogy van jövője?

Zelenszkij nemcsak pofázik. bármikor megölhetik. tehát van tétje és súlya a posztjának, és kézzel foghatóan segíti az országát, ellenben orbánnal, aki még a multik érdekét és környezetszennyezésének elhallgatását is fontosabbnak tartja a magyar emberek egészségénél.

5. "A béke az egyetlen helyes állapot."

akár egy szépségkirálnyő is mondhatná, de mégse reagálsz az analóg példára, amit többen felvettek itt, hogy áttör a szomszédot, megöli pár gyerekedet, lekeríti a kerted nagyrészét akkor hogy akarnál békét te nyomorék?

"Titeket, agymosott balosokat"

ja te még véletlenül se vagy agymosott. tehát korrupt gerinctelen hazug szar vagy, aki csak pénzért hazudozik.

" úgy dönt a folyton változó ideológiátok szele, ahogy akar. Most épp kurvára harcolni akartok, az utolsó vérig. "

utolsó vérig ja, idióta. jelzem újra, azért nem olyan súlyosak és radikálisak a szankciók, mert senki nem akarja a veszett medvét sarokba szorítani. alapvető dolgok megértése nem megy neked. vagy direkt csinálod. de ez nem ment fel.

"Egy valódi liberális a békét keresi."

lásd fenn a kertes hasonlat.

6. neked fogalmad nincs a politikai ideológiákról.
itthon amúgy a "jobboldal" olyan ostoba, hogy fogalma nincs róla hogy valójában a jobboldal többsége is gazdasági balos, amúgy meg:

hvg.hu/itthon/20230130_Fegyir_Orban_haboru_Karpatalja?fbclid=IwAR3hDFSaYdtxt_Xyh0MueGYw7tPOBMk7YL_TJ8R2eyrzFJ64x2pbEY_8rJU

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.15. 15:46:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: igen, ezt már megbeszéltük, hányszor kell veled megbszélni ugyanazt? igen marhaság így önmagában. azért mondtam:

ezt már bemásoltam erre a blogra 5x, azt hittem most nem kell, a forint a román lejhez képest is jeentősen gyengült! erről pofázok. nem életszínvonalról beszéltem, hanem gazdasági teljesítményről

2022 január 10:
1 euró: 358 forint
1 román lej: 72 forint

2022 április 10:
1 euró: 378 forint
1 román lej: 76 ft

2022 október 10:
1 euró: 427 forint
1 román lej: 86 forint

nem látsz kérdéseket? segítek, a kérdőjel előtti részre kell válaszolni:

de miért hirdetett akkor a fidesz elszámoltatást? rendszerváltást gyakorlatilag, a korrupt mszp-szdsz-t lecsukni kell, nem üzletelni velük, nemigaz? ha korruptakat hagyod büntetlenül és láthatóan tolvajként lopsz, meg üzletelsz is azokkal,akiket lekorruptoztál, akkor te ris korrupt vagy.

amikor azt mondták, hogy a fideszesek hogy be kell börtönözni azzal is egyetértettél ugye?
és nem érzed magad hülyének hogy se gyurcsány se csehkatika nincs börtönben tárgyalás alatt? nem érzed magad baleknak?

ha egy párt ellenzékben azt mondja, hogy a kormány korrupt, és választási programjává teszi az elszámoltatást, de nem számol el, ahogy kormányra kerül, akkor az vagy hazudott, vagy maga is korrupt ! Nem felelős az az új kormány a tetteiért és a szavaiért, mert akkor mégis mi alapján állította korábban hogy korrupt a másik? Nem volt bizonyítéka?

Jogászként orbán ilyen hülye? ennyire? akkor ezért alkalmatlan, mert egy bolond, folyamatosan konfabuláló korrupt, hazug bűnöző.

miben látható ez hogy nyugati nagytőkéseknek kedvezett a korábbi gazdasági fejlettségünk? (a hiszékenységedre?) pl hogy többet ért a fizetésünk és alacsonyabban voltak az élelmiszer árak mint ny-európában? a gyengébbek kedvéért most olcsóbb nyugat-európában az élelmiszer mint itthon! és vegyen bele hogy az ottani lidl-dolgozó 2x-3x több bért kap! és még így is b+!

ezt már megbeszéltünk nem? csak lassú vagy, nem érted. milyen kár hogy romániának nincsen "nemzeti hős szabadságharcosa", mennyire sajnálhatják mi?
vagy épp milyen k -raszerencsések!

vedd már észre hogy HAZUDNAK NEKED A NEMZETI FÜGGETLENSÉGGEL!

egy kibaszott ostoba lózung kibaszott ostobáknak! SEMMIT NEM JELENT NÁLUK! ezt csinálja az össszes semmirekellő berlusconitól, toroczkain, vonán át putyinig, nulla pénzből lehetnek homoklobbi ellenes "nemzeti hősök", szavakban, meg pár gesztusban mint a kibebaszott vármegye átnevezés te idióta.

pl nemzeti függetlenségre az oszták példa, a zöld energia, 70%-a önálló az áramukban önállóak leszenk 100%-ban 2030-ra!

nem pofáznak róla feleslegesen hanem teszik! ITT NEM TESZIK CSAK POFÁZNAK RÓLA!
(mert putyin megzsarolta viktort 2008-ban, azért nőtt a gázfüggésünk, miközben lehetne geotermia is.)

olvasni tudsz, csöpi?

kkbk.blog.hu/2022/03/25/az_orosz_gaz_helyett_a_talaj_hojevel_konnyen_lehetne_futeni

kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

ugyanez áll a fideszre is, jobbikra is, mi hazánkra is:

A sz*rt hiába csomaguljuk magyar zászlóba, az attól még sz*r marad
- csak bemocskoltuk magyar zászlót vele.

ráadásul ezek nem is magyarok, csak kiadják magukat nemzetinek, spiclik. Budaházyról el tudom képzelni, hogy komolyan gondolja a magyarságot, csak Edda már nagyon a fideszhez dörgölte magát.

mi ér többet amúgy? egy értelmes nem nacionalista ember, aki a területén szakképzett, vagy egy buta magyar hazafi, aki teljesen ostoba?

Költői kérdés.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.15. 15:55:31

@cvsvrs:

bazmeg egy mondatot nem tudsz leírni, ami értelmes lenne.

"budapesten milyen élelmiszeripari cikkeket gyártanak"

pékáru? kenyér? pizza, ételkiszállítások is valahonnan szedik, de kit érdekel?

"mindenfélét fogyasztanak, de cserébe mit
termelnek túl azon, hogy a kereskedés pénzt költ. és az a dzsídípí. nincs egy baszott nagy ipartelep csepelen, ami a főváros túlfogyasztását ellensúlyozná."

te szerencsétlen, elmondtam, hogy ha vesznek zöldséget a piacon, de nemcsak pesten, hanem BÁRHOL az országban, a szent vidéken is, azért fizet a vevő! eddig érted?

milyen túlfogyasztás TEHÁT?!
a kereskedés nem pénzköltésről szól, hanem árucseréről basszameg. vagy te tőzsdekritikát akarsz mondani csak nem jut eszedbe a szó?
a GDP valóban nem pontos szám, és nem is jó fokmérő, főleg itthon, de ez mot hogy jön ide?

van amúgy ipartelep csepelen. és bp más részein és akár pest megyében is. és? ha nem így lenne, akkor sem egy görög városállam, hanem egy ország vagyunk, azt érted? de a görög városállamok is tudtak keresni, érdekes.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.02.15. 17:08:20

@G. Nagy László:

"mintha mindketten tanultak volna a személyi kultusz visszásságaiból..."

Milyen érdekes, én is rögtön a komcsi időkből ismert vastapsra asszociáltam.

Egyébként szerintem ők ketten részben a magyar és a román nemzeti kisebbség jogfosztása miatti tiltakozásból nem tapsoltak.

Elképesztő az az arrogancia, ahogy a nyugati lélegeztetőgépen vegetáló Ukrajna bánik az őt támogató szomszédai így-úgy hatalmába került kisebbségeivel, miközben ugyanezen szomszédok segítségét _követeli_.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.15. 17:41:12

@Kovacs Nocraft Jozsefne: hogy bánik a kisebbségekkel? kötelező nekik ukránul IS tanulniuk?

hallatlan.

úgy tudom amúgy nem Zelihez köthető az a botrányos nyelvtörvény, hanem az elődjéhez.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.15. 17:44:57

@Kovacs Nocraft Jozsefne: nyugodj meg amúgy , a banánköztásasági orbánod is nyugati lélegeztetőgépen van, és hogy bánik a nyugati szüvetségeseivel? elárulja a NATO-t meg az EU-t.

(autógyárak, összeszerelő üzem, tudod cica, alacsony hozzáadott értékű munkák és a bérversenyben ázsia alá megyünk és több tíz évre szóló milliárdokat dobnak orbánék a multiknak)

de most már nem csak nyugati lesz, jönnek a kínai, türk, azeri multik is, ahol a magyar moshatja a cipőjüket. juhé!

2023.02.15. 20:33:20

@tesz-vesz:
az alapanyagot, az energiát budapest elfogyasztja. az fogyasztói piac. az nem valódi termelés. mi az a temérdek beáramló alapanyagot, energiahordozót, félkész és készterméket ellensúlyozza? mit termel budapest nettó módon?

2023.02.15. 20:35:45

@Kovacs Nocraft Jozsefne:
orbán nem írja elő, hogy kötelező tapsikolni a pártjában? vagy a miniszterelnök helyettes nem bólogat amíg ő a parlamentben beszél. a fideszben is létezik személyi kultusz, a dk-ban is. gyurcsány esetében is kötelező a taps.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.16. 14:08:05

@cvsvrs:

a vidék mit termel nettó módon? csak a mezőgazdaságot, kár hogy itthon szét van verve, szét van lopva az is, így falvak életképtelenek, ezért lett volna jó Ángyán programját betartani.

most komolyan tagadod az ipart budapesten?! kb olyan mintha laposföldes lennél, csak szólok. azt is tagadod hogy gömbölyű a Föld?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.16. 14:13:21

@cvsvrs: továbbá,

jártál te már Budapesten? szerinted miből élnek ott az emberek? azt hiszed mindenki titkárnő?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.16. 14:16:30

@cvsvrs: annyit segítek hogy nem a parlament mellett vannak a gyárak és üzemek Budapesten. laposföldes.

2023.02.16. 15:04:28

@tesz-vesz:
mit termel budapest. nem a budapesti pékség, mert az elfogyasztja a lisztet és budapesten kívülre nem temel semmit. a fővároson kivülre csak externália kerül. a füst, a szemét, a szar, ami a péksüteményből megmarad. és ha valaki iszik hozzá, akkor kifelé jön még a húgy is. ezek kerülnek a fővároson kívülre. temérdek nyersanyag, félkész és áru megy befelé. amit budapest elfogyaszt. és ezek mellett budapest termérdek energiát.

kifelé mi áramlik. mi az a temérdek áru, amit ezért cserébe budapest ad. leszámítva a multikat és a külföldet, akiket kiszolgál. miket szállítanak kifelé a kamionok?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.16. 15:58:04

@cvsvrs: teljesen értelmetlen a beszélgetés, ha bolond vagy. nemcsak hogy fogalmatlan és prekoncepciózusan rögeszmés hülye.

www.pestmegye.hu/gazdasag

2023.02.16. 16:41:28

@tesz-vesz:
nem a grafikon az érdekes, meg a dzsídípi. hanem a valóság.

input. temérdek nyersanyag, energiahordozók, félkész termékek, készáru, amit budapest nap mint nap efogyaszt. output. externáliák (környezetszennyezés) + multik kiszolgálása nagyrészt. és ebből a nyilvánvalóból aztán csodálatos grafikonokat gyárt a fidesz és a nem-fidesz is. handabandáznak, hogy a neoliberális nyugat és az illiberális kelet.

a klasszikus liberalizmus idején még a gyarmatosítás előtt a hanza városok londont összekötötték novgoroddal. és valós árut cseréltek. az volt a valódi liberalizmus. az önkéntes árucsere. és a piac, ami még valódi értékmérő funkcióval rendelkezett. nem volt szembeállítva az individualizmus és a kollektivizálás. a globális és a lokális. adva van egy város, vagy egy vidék. és lássuk, hogy az mit igényel bementként és mit kínál a kimeneten.

2023.02.16. 16:48:23

budapesten hiába összpontosul a diplomások fele akkor ha a semmilyen legalább a belső piacon értékesíthető valódi áruféleségeket nem állít elő. ami legalább részben ellensúlyozni a bementet. megrakják a hipermarketek polcait. roskadoznak a temérdek árutól, amit aztán be kell hordani budapestre. és akkor visszairányba miket hoznak. nem úgy általában, hanem konkrétan micsodát.

budapest mi a franckarikával venne részt egy klasszikus liberális elvek szerint működő ellátási láncolatban.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.16. 17:05:21

@cvsvrs: látom tanulni, fejlődni nem vagy képes, csak ugyanazokat az ökörségeket matrázod.

olyanra gondoltál már hogy a grafikonok NÉHA a valóságot mutatják? bonyolultak azok a szemednek, mi

és miben más budapest mint a hanzaváros? ott nincsenek titkárnők?

hányszor pofázzam még hogy budapesten van IPAR, ÉS NEM zsömlét állítanak csak elő a fővárosban?!
az isten b*ssza már meg az értetlen elmebeteg fajtádat.

honnan a k istenből veszed hogy az ellátási lánc liberális? semmmi értelme!
mi a faszért emeled ki budapestet ? a többi megyei város miért nem úgy működik?

nem fogok elmebetegekkel vitatkozni, a múltkori vallásos hülye is elég, aki szerint voltak dinók az ókorban.
úgyhogy k-ra szedd össze ami maradt a kis fejecskédben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.16. 17:06:54

"Nem fair az 1988-as Népszabadsággal összhasolnlítani a 2023-as Magyar Nemzetet! Az 1972-essel kellene!"

Az 1988-as Népszabadság jóval bátrabban számolt be a gazdaság problémáiról, mint korunk pártlapja, a Magyar Nemzet

444.hu/2023/02/16/az-1988-as-nepszabadsag-joval-batrabban-szamolt-be-a-gazdasag-problemairol-mint-korunk-partlapja-a-magyar-nemzet

és az agyhalottak tapsikolnak.

Szőcs Géza, Orbán Viktor kulturális főtanácsadója „rendkívüli csapásnak” nevezte a magyar sajtószabadságra nézve a Népszabadság felfüggesztését, különösen, hogy akkor az archívum sem volt hozzáférhető.[50] A tanácsadó megnyilatkozására a miniszterelnök szóvivője, Havasi Bertalan így reagált: „Érthető, hogy vannak, akik vonzódnak a balos szubkultúrához, és nekik most hiányérzetük van.”[51] Szőcs erre reagálva közölte, hogy bár szerinte is írt elfogadhatatlan véleményt, a Népszabadság megszüntetése csorbítja a sajtószabadságot és így a véleményszabadságot, ezzel pedig sérül a nemzet joga a pluralizmushoz, a sokszínűséghez, a nézetek és vélemények gazdagságához. Havasi erre csak annyit válaszolt, hogy a véleményük nem változott.

...

Orbán által eldobott kólásdobozt őrizget Havasi Bertalan

„Nagyon erősen érzelmileg vezérelt ember vagyok, aki szélsőségesen introvertált” – ad magyarázatot Orbán Viktor 34 éves helyettes államtitkár sajtófőnöke, hogy miért elégszik meg a háttérmunkával, ha a szívéhez közelállóknak dolgozhat.

Havasinak, mint mondja, „a miniszterelnök mindig tud meglepetést okozni – mármint jó értelemben”. Lojalitását jelzi, hogy „tréfás tárgyi emlékként” őriz egy összegyűrt kólásdobozt. „Ebből ivott a miniszterelnök a dunaharaszti Coca-Cola-üzem avatásán” – magyarázza a sajtófőnök, hozzátéve: „Elkértem tőle a dobozt, amit azóta többször is megmentettem: egy kolléganőm – nem tudván, hogy ereklyéről van szó – összegyűrte. A takarítónők is mindig szemétnek nézik, ezért tettem ki ezt a cetlit, hogy „műtárgy, ne dobd ki”.”

kkbk.blog.hu/2013/08/14/orban-kampany_900_milliobol_hirdeti_gyozelmet

G. Nagy László 2023.02.16. 20:58:12

@cvsvrs:

"budapest mi a franckarikával venne részt egy klasszikus liberális elvek szerint működő ellátási láncolatban."

Ne már! Ez tényleg elszomorítóan nagy butaság.

1. Ha kizárólag az élelmiszerekre fókuszálunk, már ott is megjelenik a város és a főváros szerepe. A kiskereskedelem 100%-ban, a feldolgozóipar részben ide kötődik.

2. Ha túllépünk az élelmiszereken: egy globális piacot tekintve elég szűk látókörű gondolkodás az, hogy egy pesti szoftverfejlesztő, bérszámfejtő, vagy jogász nem vesz rész az ellátási láncban. Még csak ki sem kell lépni az országból: Az OTP szoftverfejlesztője a Józsefvárosban hozza létre azt az online felületet, amelyet Békéscsabától Mosonmagyaróvárig tízezrek használnak.

Van még kérdés?

2023.02.16. 23:59:21

@G. Nagy László:
az online felületet létrehozhatja a gyügyei parasztgyerek a tornácon. a szélessávú internet ott van a legutolsó magyar faluban is. ahhoz nem kell egy ekkora nagy főváros.

és úgy tesz mindenki, mintha budapesten hatalmas szoftverfejlesztő cégek lennének. nincsenek. a prezi magyarország 120 főt foglalkoztat. és 3.3 milliárd forint árbevétele volt. 28 millió forint jut 1 főre. ez nem a nyereség, az éves forgalom. ez egy szép eredmény. ez nem világvállalat. a szoftver egy dolog. ez egy lehetséges kitörési pontja az ország egészének.

csak a budapesti "szoftver ez szörvisz" forgalma vajon mekkora hányadát fedezi a tényleges árforgalomnak. kb. 5%. ha nem egy focista lenne a miniszterelnök vagy legalább belátná, hogy stadionok helyett adatközpontokat kellene építeni, akkor valószínűleg ez több is lehetne. éppenséggel lehetna a szoftver is az elsődleges prioritás az akkumulátorgyártás helyett. az budapest összfogyasztásval szemben lófasz esti fényben.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 11:59:33

@G. Nagy László: na mégis itt vagy, voltak kérdéseim.

1. forrás miért nincsen? találjuk ki hogy mire gondoltál a beteg fejedben? szerinted ki robbantott ha nem az oroszok?
mert amúgy az oroszok voltak te nyomorult, a Demkó-Rácz vitában világosan ki van fejtve.

2. ha a németekkel üzletelünk, akkor nem a náci párttal üzletelünk, csöpike, a kocsonya az agyadban gondolkodásra való! ezek az oroszok valód időben követnek el népirtásokat! jó reggelt!

3. ezért vagy elmebeteg, mert csaút és Zelit összeveted. elmondtam már 3x itt, mégse érted.

nyugat nagyon szereti Zelenszkijt? vajon mi lehet az oka?

esetleg hogy teljesen ártatlanul megtámadta őket papíron a világ 2. -3. legerősebb hadserege?
telán mert nemigen volt még ilyen politikus Európában az utóbbi 60-80 évben kb, aki ilyen egyértelműen harcol az igazságáért?

akinek lőszerre van szüksége nem fuvarra?
viktor első alkalommal menekülne a lopott offshorjai után, az a hazug patkány még arra se érdemes hogy Zelenszkij cipőjét megpucolja.

te meghalnál orbánért? Zelenszkij az életét kockáztatja, hányszor törtek rá a specnyazosok, meg egyéb katonák hogy megöljék konkrétan? 2x? 3? a patkány orbán a cipőjét se tisztíthatja meg.

te kockáztattad valaha is bármiért is az életed? akartak már megölni te cseléd?

4. ezt 56-ban is mondhattad volna, hogy oroszország (a szovjetúnió) az erősebb, ezért holnap is lesz.
1956-ban is az oroszoknak drukkoltál volna? azt hiszem ezt az "érvedet" akkor kihúzhatjuk.

valóban atomnagyhatalom oroszország, de a nyugat elég erősen reagálna egy atomtámadásra ukrajánában, még india se venné jó néven, ahogy kína se ahogy félfüllel hallom.
tehát miért lenne szempont hogy ukrajának nem biztos hogy van jövője?

Zelenszkij nemcsak pofázik. bármikor megölhetik. tehát van tétje és súlya a posztjának, és kézzel foghatóan segíti az országát, ellenben orbánnal, aki még a multik érdekét és környezetszennyezésének elhallgatását is fontosabbnak tartja a magyar emberek egészségénél.

5. "A béke az egyetlen helyes állapot."

akár egy szépségkirálnyő is mondhatná, de mégse reagálsz az analóg példára, amit többen felvettek itt, hogy áttör a szomszédot, megöli pár gyerekedet, lekeríti a kerted nagyrészét akkor hogy akarnál békét te nyomorék?

"Titeket, agymosott balosokat"

ja te még véletlenül se vagy agymosott. tehát korrupt gerinctelen hazug szar vagy, aki csak pénzért hazudozik.

" úgy dönt a folyton változó ideológiátok szele, ahogy akar. Most épp kurvára harcolni akartok, az utolsó vérig. "

utolsó vérig ja, idióta. jelzem újra, azért nem olyan súlyosak és radikálisak a szankciók, mert senki nem akarja a veszett medvét sarokba szorítani. alapvető dolgok megértése nem megy neked. vagy direkt csinálod. de ez nem ment fel.

"Egy valódi liberális a békét keresi."

lásd fenn a kertes hasonlat.

6. neked fogalmad nincs a politikai ideológiákról.
itthon amúgy a "jobboldal" olyan ostoba, hogy fogalma nincs róla hogy valójában a jobboldal többsége is gazdasági balos, amúgy meg:

hvg.hu/itthon/20230130_Fegyir_Orban_haboru_Karpatalja?fbclid=IwAR3hDFSaYdtxt_Xyh0MueGYw7tPOBMk7YL_TJ8R2eyrzFJ64x2pbEY_8rJU

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 12:06:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: de eltűntél, ilyenkor ugye legalább k butának godolod magad, hogy nem tudsz válaszolni a kérdéseimre.

amúgy igen, 79x ér pontosan többet a pénzük, hisz 1 ft-ért kapsz 79-et, tehát a szorzó jó, csak a valódi értéket a változás különbsége adja meg, ezt hagytam csak le. hogy korábban meg 72x ért többet. 79-72

volt hogy 86-72x többet ér, a forint nemcsak az euróhoz ,de minden pénzhez gyengült a forint.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 12:27:06

@G. Nagy László: nem érzed hogy az általános szellemi igényességnek meg kéne felelned és válaszolnod az elhangzott felvetésekre?

próbálsz azzal takarózni hogy ostobának mondasz, miközben te vagy az?

a dunning-krugeres tanulatlan balfaszok mind ilyenek, az értelmesebbeket tartják ostobának és magukat meg nárcisztikus szociopataként nem tudják hiábáztatni, nyugi, nem vagy egyedül ezzel. de ez nem mentség.

erre nem akarsz válaszolni még idén?

szóval orbán korábban nagy hangon kijelenti, hogy ukrajnát be kell léptetni a nato-ba, mert szerinted AKKOR MÉG NEM TUDTA, hogy putyin mit akar? :D
ezt hogy gondolhatod komolyan ?

tehát akkor szuverén magyar vezetőnk van, te néma ostoba darab sz*r? nem tartod fontosnak hogy erre reagálj? nem érdemi felvetés ezt az elbutult imbecillis korrupt fejedbe? és még te sértegetnél engem? van pofád hozzá.

hogy is volt ez a 2008-as eset? még véletlenül se azt jelenti, hogy megzsarolták ugye, te gerinctelen szolga?
kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

akkor hogy is gondoltad ezt? tehát NATO-barát volt EU-barát 2008 előtt, utána meg hirtelen NATO ellenség lesz, EU-ellenség,
de ha NATO-barát (volt) akkor miért érdekelné putyin véleménye? hisz a VALÓSÁGBAN nem is érdekelte, mert kijelentette többször hogy oroszország agresszor te idióta! 2008 előtt még orbán szerint is az volt.

nincs fideszes értelmiségi.

te meghalnál orbánért? Zelenszkij az életét kockáztatja, hányszor törtek rá a specnyazosok, meg egyéb katonák hogy megöljék konkrétan? 2x? 3? a patkány orbán a cipőjét se tisztíthatja meg.

te kockáztattad valaha is bármiért is az életed? akartak már megölni te cseléd?

anyukád nem tanított meg amúgy arra hogy hazudni nem szabad? és hogy becstelenság hazudozni? mert a "csak szavak" azt jelenti, hogy te is egy féreg vagy aki elfogadja hogy orbán hazudozik. de akkor gyurcsánynál se baj hogy hazudozott?

még a saját nevedet se akarod tisztára mosni. miféle mentális igényesség ez?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 12:47:14

@tesz-vesz:

Akkor levágunk 3 nullát a forintból, s azonnak szupergazdagok leszünk! Sőt, legyen 4 nulla!

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 12:55:19

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ezt már megbeszéltük. hányszor kell megbeszélni veled ugyanazt?

most az elejéről elkezdenéd újra a vitát!? AMIT MÁR MEGBESZÉLTÜNK TE NYOMORÉK

circulus vitiosus.

nem látsz kérdéseket? segítek, a kérdőjel előtti részre kell válaszolni:

de miért hirdetett akkor a fidesz elszámoltatást? rendszerváltást gyakorlatilag, a korrupt mszp-szdsz-t lecsukni kell, nem üzletelni velük, nemigaz? ha korruptakat hagyod büntetlenül és láthatóan tolvajként lopsz, meg üzletelsz is azokkal,akiket lekorruptoztál, akkor te ris korrupt vagy.

amikor azt mondták, hogy a fideszesek hogy be kell börtönözni azzal is egyetértettél ugye?
és nem érzed magad hülyének hogy se gyurcsány se csehkatika nincs börtönben tárgyalás alatt? nem érzed magad baleknak?

ha egy párt ellenzékben azt mondja, hogy a kormány korrupt, és választási programjává teszi az elszámoltatást, de nem számol el, ahogy kormányra kerül, akkor az vagy hazudott, vagy maga is korrupt ! Nem felelős az az új kormány a tetteiért és a szavaiért, mert akkor mégis mi alapján állította korábban hogy korrupt a másik? Nem volt bizonyítéka?

Jogászként orbán ilyen hülye? ennyire? akkor ezért alkalmatlan, mert egy bolond, folyamatosan konfabuláló korrupt, hazug bűnöző.

miben látható ez hogy nyugati nagytőkéseknek kedvezett a korábbi gazdasági fejlettségünk? (a hiszékenységedre?) pl hogy többet ért a fizetésünk és alacsonyabban voltak az élelmiszer árak mint ny-európában? a gyengébbek kedvéért most olcsóbb nyugat-európában az élelmiszer mint itthon! és vegyen bele hogy az ottani lidl-dolgozó 2x-3x több bért kap! és még így is b+!

ezt már megbeszéltünk nem? csak lassú vagy, nem érted. milyen kár hogy romániának nincsen "nemzeti hős szabadságharcosa", mennyire sajnálhatják mi?
vagy épp milyen k -raszerencsések!

vedd már észre hogy HAZUDNAK NEKED A NEMZETI FÜGGETLENSÉGGEL!

egy kibaszott ostoba lózung kibaszott ostobáknak! SEMMIT NEM JELENT NÁLUK! ezt csinálja az össszes semmirekellő berlusconitól, toroczkain, vonán át putyinig, nulla pénzből lehetnek homoklobbi ellenes "nemzeti hősök", szavakban, meg pár gesztusban mint a kibebaszott vármegye átnevezés te idióta.

pl nemzeti függetlenségre az oszták példa, a zöld energia, 70%-a önálló az áramukban önállóak leszenk 100%-ban 2030-ra!

nem pofáznak róla feleslegesen hanem teszik! ITT NEM TESZIK CSAK POFÁZNAK RÓLA!
(mert putyin megzsarolta viktort 2008-ban, azért nőtt a gázfüggésünk, miközben lehetne geotermia is.)

olvasni tudsz, csöpi?

kkbk.blog.hu/2022/03/25/az_orosz_gaz_helyett_a_talaj_hojevel_konnyen_lehetne_futeni

kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

ugyanez áll a fideszre is, jobbikra is, mi hazánkra is:

A sz*rt hiába csomaguljuk magyar zászlóba, az attól még sz*r marad
- csak bemocskoltuk magyar zászlót vele.

ráadásul ezek nem is magyarok, csak kiadják magukat nemzetinek, spiclik. Budaházyról el tudom képzelni, hogy komolyan gondolja a magyarságot, csak Edda már nagyon a fideszhez dörgölte magát.

mi ér többet amúgy? egy értelmes nem nacionalista ember, aki a területén szakképzett, vagy egy buta magyar hazafi, aki teljesen ostoba?

Költői kérdés.
nyilván azért csinálod mert olyan k okos lennél, ja nem, olyan kib buta vagy, hogy még az összetett mondatok is nehezen mennek neked!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 12:58:09

@tesz-vesz:

"miért hirdetett akkor a fidesz elszámoltatást?"

Mert jól hangzó kampányszöveg.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 12:59:54

@tesz-vesz:

"most olcsóbb nyugat-európában az élelmiszer mint itthon"

kamu

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 13:13:21

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: egy kommentebe nem tudnád írni a szemetedet? akár összetett mondatokban? ez nemcsak arra utalna, hogy értelmes vagy, hanem hogy használod az analitikus gondolkozásodat, ami nem létezik, tehát persze hogy az összetett mondatokkal is nehézséged van, mondok egy példát:

a "nem hazudnak" neked a fideszesek: az nem értelmiségi válasz, inkább egy makacs biorobot válaszol így. egy szamár mondhatná ha bezsélni tudna, de az ember elvileg komplexebb aggyal működik, tehát ilyet így leírni nem utal komplexebb létfoprmára, az analtikikus gondolkodás fő része, az önkritika, a saját gondolatainkat is kritika alá tesszük, látod ezért ismertem be, hogy rosszul írtam hiányosan a román pénzt is, mert nekem van analitikus gondolkozásom, neked és a fideszeseknek ált. nincs, kezdetleges létformaként csoda is volna, ha lenne. :)

nem hazudnak hogy megszavazta orbán a szankciókat az ET tagjaként, aztán meg letagadják? youtu.be/F-dFA7HVjos

ilyen amikor egy gátlástalan patkány a szemedbe hazudik, tudom a magadfajta birkáknak nehéz elfogadni, hogy a bálványuk egy idióta darab szar, de szokj hozzá, mert elég gyakran hazudozik, a kognitiv disszonancia nem engedi hogy azonnal elfogadd, ha szorult beléd értelem később elfogadhatod, ha teljesen ostoba vagy, akkor sose fogod megérteni. a te döntésed is részben.

vagy pedig téged is a megafon csoport vagy egy alapítvány fizet?

az akácról is hazudtak, bevándorlókat is várta még orbán 2001-ben:

kkbk.blog.hu/2017/06/21/orban_viktor_tobb_millio_bevandorlot_var

kirúgják a meterológusokat mert rossz időt jósolnak a külföldi ügynök nevenapjára! csapjál már a fejedhez, ez rákosi-sztálin színvonal, ilyet még kádár se merészelt volna.
a brexitnél az eu mellett kampányolnak, itthon meg megy a fújfúj brüsszel

kint voltunk bécsben, lefényképeztem az árakat, kérdezte, átküldjem a képeket? elmondtam 1x már elmondjam mégegyszer?
te hol szoktál mozogni? ki se mozdulsz orrhonról?

kérdeztem, a kormányprogram és a kampányprogram akkor nem ugyanaz a fidesznél?
nagyon lassú vagy

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 13:20:14

@tesz-vesz:

Két út van: a "baloldal" és a "jobboldal".

A "baloldal" lelkesen a nyugat szolgája, mindenben nyugati modellt akar.

A "jobboldal" nyilván szintén a nyugat szoigája, de próbál lazítani a kereteken. Ez a szabadságharc lényege,

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 13:20:57

@tesz-vesz:

"nem hazudnak hogy megszavazta orbán a szankciókat az ET tagjaként, aztán meg letagadják? "

Nem, nem hazudtak. Ez taktika.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 13:21:57

@tesz-vesz:

Árak: lehet mindenre találni példát, de az átlag normál nyugati árszint magasabb a magyarnál.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 13:22:26

@tesz-vesz:

"a kormányprogram és a kampányprogram akkor nem ugyanaz a fidesznél?"

Persze, hogy nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 13:23:29

@tesz-vesz:

" a magadfajta birkáknak nehéz elfogadni, hogy a bálványuk"

Bálvány nincs,

Orbán csak egy jó államférfi, Gyurcsányod bukta a csatát, törődj bele,

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 13:46:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:
"A "baloldal" lelkesen a nyugat szolgája, mindenben nyugati modellt akar."

igen, így gondolkodnak a 8 éves gyerekek, akik soha nem találkoztak értelmes emberrel.
a felnőtt agyának azért kicsivel komplexebb kellene lennie, ahogya politikai ideológiák is bonyolultabbak.

m.blog.hu/kk/kkbk/image/2010/politikabra.jpg

nézd meg ezt az ábrát, és gondolkodj el róla, hátha kifejlődik hirtelen az agyad.

gyurcsány neoliberális, a fidesz még neoliberáliasabb a gazdaságpolitikában. gyurcsány ugyanúgy jóban volt putyinnal, és paksot is velük akarta ugyanúgy, a saját házába hívta putyint főzött neki, és még egy kutyát is adott ajándékba neki.
ezért mondom, a politikai ideológiákat a hülyéknek találták ki, hogy felesleges acsarogjanak egymásra, mitn valami bulvárnál, ahelyett hogy elfogadják egymást. az elit direkt oszd meg és uralkodj-ot játszik ezzel.
a LÉNYEG A GAZDASÁGI IDEOLÓGIA, a klasszikus gazdasági jobb-bal -tengely, és itthon a lakosság nagyrésze gazdasági balos, nem akarja a multikat tovább gazdagítani, inkább kollektivista konzervatívként a társadalmat pénzelné, oktatás, eü. munkajogok.

orbán gazdaságilag valóban jobbos, tehát neolib, a nagytőkét szolgálja ki, tehát nem nevezném szabadságharcosnak.
de ideológiaileg ezt komcsi besúgó nagyon nem jobbos. majdnem 8 évig volt a liberális internacionálé alelnöke. soros-"ügynök" volt ő is. jó reggelt.

az hogy putyin parancsára hisztizik az EU ellen, nem jelent szabdaághar
miben áll szerinted ez a szabadságharc? de konrkétumokban! ellopja az unió pénzét és offshore-okba rejti? az már szabadságharc? nem emlékszem hogy Petőfi szétlopta volna az országot és taktikusan hazudozott.

milyen taktika a hazugság? mert akkor ezekszerint elismered hogy hazugság, csak te szerinted taktikai okokból hazudozik? és vajon mi lehet az oka? hogy agyhalott szavazót becsapja? azokat akik még összetett mondatra se képesek? meg analitikus gondolkozásra? mert akkor ebben egyetérthetünk.
hogy definiálnál a hazugságot csöpi? bájos ahogy letagadod: "nem, nem hazugság". a valóságot mondja? nem! hazudik.

ilyen nehéz ez egy fideszesnek?
homoerotikus vonzalmat érzel orbán iránt? szerelmes vagy belé? vagy apádként tekintesz rá?

"az átlag normál nyugati árszint magasabb a magyarnál."

az élelmiszerben nagyon nem. ha kiveri a szemedet akkor se hiszed el.

Persze, hogy nem ugyanaz a fidesznél a kormányprogram és a kampányprogram? milyen határozottan rávágtad baszod.
tehát akkor hazudnak neked a választásokon, és agyhalottnak tartja a saját szavazóit a fidesz, miközbben minden szavazónak hazudik és átveri őket, itt derül ki , hogy kicsoda az agyhalott, mert aki felfogja hogy átverik, az többé nem lesz fideszes-szavazó, de aki olyan ostoba, hogy nem is veszi észre, és még mentegeti is, az agyhalott, és végérvényesen fideszes marad. végérvényesen agyhalott is marad. vagy te képes vagy fejlődni? a galamb se tud sakkozni. minek erőltessük ugye?

én gyurcsányt is felkötném, meg orbánt is. úgyhogy nincs nekem gyurcsányom te idióta.
aki orbánt államférfinak tartja: az őt bálbányozza, amelett hogy agyhalott, mert ilyen hitvány vezetésünk még nem volt, nemcsak hogy szétlopja az országot és gátlástalanul hazudozik mint fent, tehát hazaáruló, hanem elárulja a nato-t is és az eu-t is, olvasni tudsz?
lásd a két korább linkemet

aki nem ismeri fel hogy milyen undorítóan egyoldalú a köztévé, a tv2 és az összes médiája, az szintén agyhalott. galambbal sakkozzak? veled beszélgessek ezekután?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 13:50:39

@tesz-vesz:

"gyurcsány neoliberális, a fidesz még neoliberáliasabb a gazdaságpolitikában"

Neoliberalizmus nem létezik.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 13:53:50

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: "a korrupt mszp-szdsz-t lecsukni kell"

"Dehogy kell."

jaj ez a gyöngyszem is kimaradt, miért nem kell?
a hazaáruló bűözőknek rács mögött a helye, nem? vagy akkor minek vannak a börtönök?
a 2010-es választás előtt te is rács mögött láttad volna nem? vagy csak a nyál folyt ki a szádból amikor kinyitottad a szádat? nem gondolkodtál még ezen te szerencsétlen sosrú autista?

mihelyst a fidesz nem számoltatta el őket, már az is jó lett neked, minden jó, amit a kedvenceid csinálnak, hiába fordulnak szélkakas irányába a birka a részeg és ostoba pásztorát mindig követi. illetve az mindig úgy hajta őket, ahogy akarja, tudattalan becstelen lényeg, vágóállatok csupán, haszonállatok.

a fele kommentemet újra be kell másolnom, mert nem sikerült felfognod belőle semmit, segítenek ha képregényszerűen lerajzolnám, ugye? még véletlenül se azt jelenti, hogy k ostobák a fideszesek ugye?

de miért hirdetett akkor a fidesz elszámoltatást? rendszerváltást gyakorlatilag, a korrupt mszp-szdsz-t lecsukni kell, nem üzletelni velük, nemigaz? ha korruptakat hagyod büntetlenül és láthatóan tolvajként lopsz, meg üzletelsz is azokkal,akiket lekorruptoztál, akkor te ris korrupt vagy.

amikor azt mondták, hogy a fideszesek hogy be kell börtönözni azzal is egyetértettél ugye?
és nem érzed magad hülyének hogy se gyurcsány se csehkatika nincs börtönben tárgyalás alatt? nem érzed magad baleknak?

ha egy párt ellenzékben azt mondja, hogy a kormány korrupt, és választási programjává teszi az elszámoltatást, de nem számol el, ahogy kormányra kerül, akkor az vagy hazudott, vagy maga is korrupt ! Nem felelős az az új kormány a tetteiért és a szavaiért, mert akkor mégis mi alapján állította korábban hogy korrupt a másik? Nem volt bizonyítéka?

Jogászként orbán ilyen hülye? ennyire? akkor ezért alkalmatlan, mert egy bolond, folyamatosan konfabuláló korrupt, hazug bűnöző.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 13:56:33

@tesz-vesz:

Gyurcsányék szabadlábon = plusz 5-10 % a Fidesznek a választáson.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 14:19:31

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

de van köze a témához, csak nem tudod felfogni hogy miről beszélünk.
a lényege : ne szidd a baloldalt mert lehet te is az vagy, csak olyan ostoba lényként vegetálsz, hogy fel se tudod fogni, te marha

"Neoliberalizmus nem létezik."

te hülyébb vagy mint gondoltam. amit nem ismersz, nem látsz, még létezhet. pl levegő, meg a neoliberális gazdaságpolitika
www.youtube.com/watch?v=rb0U9uqDOU0

hu.wikipedia.org/wiki/Neoliberalizmus

ujegyenloseg.hu/mi-a-neoliberalizmus-1-resz-a-neoliberalizmus-eredete/

tehát mindenképp van létjogosultsága a gazdasági baloldalnak. kb annyi
vagy te szívesen dolgoznál még mindennap 12 órát? lemondasz a nyugdíjról? tb-ről? fizetett szabadságról hogy ne mondhassák rád hogy balodlali vagy? marha.

én miért vagyok ballib? meg tudja fogalmazni a 8 éves kisgyerek szintjén vegetáló agyad?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 14:21:23

@tesz-vesz:

Nincs neoliberalizmus, ez egy balos hamis elnevezés. Neoliberalizmus = liberalizmus,

HypocritSlayer 2023.02.17. 14:21:29

@Sadist:

Örök hála:), sikerült "X"-re tennem a szófosó kretén férget:)

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 14:23:59

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: és ha tegyük fel a ballib egyoldalú, akkor ti is lehettek azok?

én a hajamat téptem a nap-keltén is, de meg lehet nézni gyurcsány idejéből egy híradót, mennyivel volt színvonalasabb.
tehát még ez se teljesen igaz.

de ha van egy országot szétlopó tolvaj banda, ami egyoldalú médiában védi magát, akkor a fidesz is szétlophatja az országot és még egyoldalóbb lehet a médiája?
nem kéne különbnek lennie? hisz ha valami egyértelműen jó, akkor egy szabadabb vitában nem kéne annyira erőlködnie és hazudoznia gátlástalanul az állami híradóknak sem. nemigaz?

még mindig nem érted a gyurcsányos elsázmoltatásos részt, bemásoljam mégegyszer? vagy el tudod ovlasni magadtól, hogy egészen sok dologra reflektáltam

de mondom, segítene, ha összetett mondatokban fogalmaznál, nem tűnnél akkora agyhalott idiótának.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 14:26:29

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: a liberalizmus nem gazdaságpolitika.

"Nincs neoliberalizmus, Neoliberalizmus = liberalizmus,"

úgy látom akkor nincs szólásszabadság sem, mi?

az a liberalizmus basszameg. ekkora kretént. azért a kezeiden lévő ujjakat meg tudod számolni, vagy abba is segítsek? nem tudod mik a hasznai a liberlizmusnak?

"ez egy balos hamis elnevezés."

hát akkor te hogyan hívod?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 14:28:04

@tesz-vesz:

A Fidesz nagy árdeme 2010 után a sajtó- és szólásszabadság drasztikus növelése,

Nektek ez nagyon nem tetszik, tudom.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 14:29:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

"ez egy balos hamis elnevezés."

és te lennél gondolom a jobboldaliak keresztes lovagja giga chadje, nemigaz?
ha mégegyszer indokolalanul használod a balos szót akkor rácsapok a kezedre vonalzóval.

de miért vagy te jobbos? azt tudod? nem ugye?

szereted a szabadságharcokat csak agyalágyultként nem vetted észre, hogy egy hazug hazaáruló tolvaj putyin-szolga hazudja magáról hogy szabadságharcos, és neked ez már elég is, ugye?
nem is kell konkrétum, csak pár jól hangzó szlogen, meg zászlólengetés?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 14:33:03

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

a kesmával sikerült növelni a sajtószabadságot, ahogy a korai kádár meg rákosi is tette. aha
hol kritizálják a fidesz intézkedéseit, meg orbánt azok a retardáltak ? sehol mert hibátalan, mi? a személyi kultusz tetőfokán.

"A liberalizmust liberalizmusnak hívom. Minek rá új szó?"

A liberalizmust én is liberalizmusnak hívom. csak ez nem az, tudod, ha rákattintanál a linkekre amiket küldtem, esetleg rájöhetnél, de látom nemcsak írni, még olvasni te tudsz te nyomorék bolond, te.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 15:24:57

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

ja csak így :) édes istenem, ha az ostobaság fájna egész nap ordítanál.
hogy a faszomba lehetsz te ennyire buta?

elmebeteg is vagy hozzá?

meg se kérdezem hogy miért, ALAPBÓL ÍRNOD KELLETT VOLNA

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 15:30:30

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

úgy látod? és mire alapozod amikor én írok konkrétumokat? te meg nem.
te miért nem vagy buta troll, szerinted te jobban hasonlítasz egy buta trollra mint én. SOKKAL JOBBAN TE IDIÓTA!

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 15:32:11

@tesz-vesz:

Aki szerinte a románok 79-szer gazdagabbak, mert ez a pénz mértéke, az idióta.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 15:36:05

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ezt már megbeszéltük. te nem úgy látod?
EDDIG MI FASZT CSINÁLTUNK A K ANYÁD!

most örökre ez lesz a téma,hogy dögölnél már meg te elmbeteg?

vagy más témát már nem lehet?

amúgy igen, 79x ér pontosan többet a pénzük, hisz 1 ft-ért kapsz 79-et, tehát a szorzó jó, csak a valódi értéket a változás különbsége adja meg, ezt hagytam csak le. hogy korábban meg 72x ért többet. 79-72

volt hogy 86-72x többet ér, a forint nemcsak az euróhoz ,de minden pénzhez gyengült a forint.

hogy a faszomba lehetsz ennyire ostoba?!

új kérdésekre nem tudsz válaszolni?
reagálhatsz arra is amit a román pénzre most ideírtam. CSAK ÚJ ELEM LEGYEN

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 15:39:28

@tesz-vesz:

Még mindig nem érted, troll: semmit se jelent a pénznem mértéke, ez szabadon változtatható.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 15:41:37

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

te nem érted te osotba szar, amit leírok ide hogy a ROMLÁS mértéke az jelent valamit!

a szorzó jó, csak a valódi értéket a változás különbsége adja meg, ezt hagytam csak le. hogy korábban meg 72x ért többet. 79-72

nem változtatható szabadon, erről is beszéltünk már, bemásoljam mégegyszer vagy már elfelejtetted te degenerált.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 15:42:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: azt kértem hogy legyen új elem. ezt pedig már írtad. érdekes

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 15:43:24

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: igen, leírtam már 6x. leírjam megint?
és te leírod megint 20x ugyanazt? mert úgy látszik felfogni nem tudod amit írok.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 15:46:32

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

nem te segítettél rájönni mit hagytam ki, akkor is olyan ostoba voltál, hogy nem tudtad kifejezni magad, csak a saját írásomat másoltad vissza édes istenem te nyomorék.
csak másnap, amikor már kialudtam magam jöttem rá hogy mit hagytam ki, 4 óra alvással nem ment, mert nem válaszoltál a kérdéseimre te retardált troll, te.

az ember elvileg komplexebb aggyal működik, tehát ilyet így leírni nem utal komplexebb létfoprmára, az analtikikus gondolkodás fő része, az önkritika, a saját gondolatainkat is kritika alá tesszük, látod ezért ismertem be, hogy rosszul írtam hiányosan a román pénzt is, mert nekem van analitikus gondolkozásom, neked és a fideszeseknek ált. nincs, kezdetleges létformaként csoda is volna, ha lenne.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 15:53:38

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

nem mennek neked az ilyen alapvető értelmiségi műfajok, mint pl a: beszéd, kommunikáció, vita, gondolkodás.
ne erőltesd, te valójában valami állati aggyal születtél, egy makogó állat szinjén vegetálsz valeszeg 9 éves korban megrekedt emberi aggyal.
a csimpánzokra szokták ezt mondani, nem?

rengeteg szálat ignoráltál ebben a beszélgetésben, javaslom az újraolvasását. újra és újra, amíg meg nem érted.
mondanám hogy gondolkozz el ezen, de szerintem az ilyen absztrakt fogalmakkal úgyse tudnál mit kezdeni "gondolkozás" hát mi az?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 16:28:34

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: azért gondolkozz el, majd ha ráérsz (...), azokról a dolgokról, amikre nem tudtál itt válaszolni, reagálni.

elég sok volt, de biztos nagyon okos és tájékozott vagy, csak nem akarsz felvágni vele ugye?
azért titkolod, és azért színleled a síkhülyeséget mert jó poénnak tartod valahol

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 16:38:58

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: ezt már megbeszéltük. de miért én vagyok a troll? te miért nem vagy az?

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 16:41:33

@tesz-vesz:

Én értem mit jelent a pénz mértéke. Te is, de úgy teszel, mintha nem.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.17. 16:44:39

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró:

ennél egyszerűbben nem tudom elmondani:

79x ér pontosan többet a pénzük, hisz 1 ft-ért kapsz 79-et, tehát a szorzó jó, csak a valódi értéket a változás különbsége adja meg, ezt hagytam csak le. hogy korábban meg 72x ért többet. 79-72

volt hogy 86-72x többet ér, a forint nemcsak az euróhoz ,de minden pénzhez gyengült a forint.

a szorzó jó, csak a valódi értéket a változás különbsége adja meg, ezt hagytam csak le. hogy korábban meg 72x ért többet. 79-72

te nem akarod ezt felfogni, és trollkodsz, miközben engem vádolsz trollkodással.

kibaszott gyerekes vagy vagy.
ugyanazt hajtogatod 40x

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2023.02.17. 19:48:57

@tesz-vesz:

Meguntalak. Szívesen etetlek még, troll, de írj valami újat: a 79-szeres mesés román gazdagság és a "neoliberalizmus" már unalmas. Találj ki valami más hülyeséget!

taga20 2023.02.17. 20:08:48

@ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró: gondolom, nyemcov meggyilkolásánál is pezsgőt bontottál!?

retardált vagy putyinmuzsik.

2023.02.17. 20:12:08

@taga20:
a fideszben valamit nagyon nem értenek, vagy zsarolják őket.

taga20 2023.02.17. 20:14:59

@cvsvrs: haver most igazad van, de sokszor kibaszott faszságot tolsz.

ez, hogy van?

2023.02.17. 20:21:23

@taga20:
budapest gazdagságának mi a bemenete és a kiemenete a valóságban. mi megy be és mi jön ki?

taga20 2023.02.17. 20:32:31

@cvsvrs: olvastam a héten ezt a faszságodat budapestről, de szerintem engedd el, me hülyébbnek nézel ki, mint egyébként vagy!:))

2023.02.17. 20:58:26

@taga20:
van a valóság. megy befelé a nyersanyag, az energiahordozók, a félkész termékek és a készáru, amit budapest elfogyaszt. egy az input. és az output micsoda. az extrernália. a húgy, a szar, a szemét és a kultúrszemét. ez jön kifelé. ez ugyebár fogyasztás.

és azt mondják, hogy ezt szellemóriások alakították ám át. a szoftver. milyen szoftver? melyek azok a szoftver termékek, vagy szolgáltatások, amit budapest értékesíteni képes. az lófasz esti fényben.

temérdek pénzt kell kibocsátani ahhoz, hogy budapest jóléte a fogyasztásból megtérüljön. ami forintgyengüléssel jár. inflációval. és válsághelyzetben ezt próbálják tőkeimporttal ellensúlyozni. ezt csinálják most orbánék.

taga20 2023.02.17. 21:04:27

@cvsvrs: egy kérdés, ha nem vagyok túl indiszkrét.

te mivel keresed a kenyered?

mert te mindig kommentelsz, és mindenhez értesz.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.18. 14:20:48

@taga20: mutattam már neki ezt:
kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany
teljesen ostoba

10 éve is tudtam már hogy ez a birka egy bolond, nem is szóltam hozzá direkt semmit, mert mindenki tudta a mandiner blogon is hogy bolond. at hittem 10 év alatt valamit fejlődött, de nem, tejesen ostoba boond maradt. aki még összetett mondatokra se képes.

hiába mutatom neki a beszélgetést amiről 3 fideszes beszélget a neoliberalizmusról, amit ő nem ismer, "tehát nem létezik". azt mondja rá hogy hülyeség, annyira ostoba, hogy még a sajátjai véleményét/tudását se ismeri el.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2023.02.20. 22:06:46

@tesz-vesz: birca 10 éve még normális volt. De az utóbbi években nagyon elhülyült.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.21. 10:51:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: mintha 15 éve még fidesz ellenes lett volna, aztán láttam, hogy ez teljesen bolond. aztán direkt nem is szólam hozzá 10 évig.

Glokta 2023.02.23. 22:05:07

@G. Nagy László: könnyű mondani hogy békét akarsz, de milyen békét? Ez zavar Orbán populista dumájában: mondja már el egyszer, milyen békét képzel el ő és tart ő helyesnek? Milyen kompromisszumot kössenek, ami mindegyik félnek elfogadható?

Az meg, hogy az ukránok a leginkább háborúpártiak, az nem meglepő, hiszen az ő országukat rohanták le az oroszok.
Ezután a háború után érthető, hogy nem szivesen kötnek békét anélkül hogy valamilyen garanciát kapnának a nyugati katonai szövetségtől (NATO), hiszen mi akadályozza meg az oroszokat, hogy újból megtámadják őket, miután sikeresen annektáltak 4 megyét és a Krimet?
Csakhogy Ukrajna NATO-tagállammá válása meg túl nagy biztonsági kockázat az oroszok részéről.
Ez az ellentmondás az egyik fő oka annak, hogy nincs béke, kiváncsi vagyok, te hogy oldanád fel.

G. Nagy László 2023.02.23. 22:30:19

@Glokta:

"kiváncsi vagyok, te hogy oldanád fel."

Nyilván minden nappal egyre nehezebb.

1. Fegyverszünet
2. Ukrajna semlegességének kimondása biztonsági garanciákkal.
3. A kérdéses megyék hovatartozása kapcsán népszavazás, melynek eredményét a felek tiszteletben tartják.

Valami ilyesmi. De ez egy naiv kívülálló amatőr ábrándozása. Sem Ukrajna, sem Oroszország nem ebbe az irányba halad, az USA meg pláne nem.

"Az meg, hogy az ukránok a leginkább háborúpártiak, az nem meglepő, hiszen az ő országukat rohanták le az oroszok."

Ez egy hülyeség. 1956-ban ha lett volna békés út, a mi forradalmárjaink egész biztosan azt választották volna. Értelmes ember nem vív értelmetlen háborút sem dühből, sem egóból.

G. Nagy László 2023.02.23. 23:36:44

@G. Nagy László: Még valami: szinte mindegy, hogy mi lesz a békemegállapodás konkrét tartalma. Ha az USÁ-ban megszületik a tárgyalásra való szándék, onnantól vége a háborúnak. Ha Putyinnal megállapodnak, Zelenszkijt már meg sem kell kérdezni, legfeljebb formálisan. Csont nélkül el fogja fogadni, amit az amcsi külügy diktál.

Glokta 2023.02.24. 00:45:14

@G. Nagy László: "Ez egy hülyeség. 1956-ban ha lett volna békés út, a mi forradalmárjaink egész biztosan azt választották volna. Értelmes ember nem vív értelmetlen háborút sem dühből, sem egóból."
Csakhogy az 56-os forradalom előzménye nem az volt, hogy lerohanták le az országot az oroszok (45'-ben lerohanták, de akkor az ország egyébként is megszállás alatt volt), hanem az embereknek elege lett a szovjetek által a fejükre ültetett bábkormányból. Nyilván tárgyalniuk kellett, mert nem volt jelentős hadseregük, amivel megvédhették volna magukat, és a Nyugat nem akart világháborút kockáztatni egy beavatkozással.

Egy jobb párhuzam az ukránok helyzetével a mi helyzetünk lehetett volna 1920-ban, ha lett volna tisztességes hadseregünk és az USA minket támogatott volna a szomszédaink elleni harcban. Gondolod, hogy Horthyék belementek volna Trianonba ilyen körülmények közt?

Ha valakinek a 'minden áron béke' mellett kéne lennie, azok a németek, különösen ha az Északi Áramlattal felrobbantásával kapcsolatos gyanú beigazolódik.
Miért nem tesznek igy? MEDVE1978 megadta erre a választ: a háborút megelőző amerikai és nyugati médiakampány miatt, amelynek a fő jóslata (Oroszország 2022 elején háborút indit Ukrajna ellen) valóra vált.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.02.24. 08:25:27

@G. Nagy László:

"Zelenszkijt már meg sem kell kérdezni, legfeljebb formálisan. Csont nélkül el fogja fogadni, amit az amcsi külügy diktál"

Elég csak azt belengetni, hogy nem lesz több lőszerutánpótlás, felderítési, tűzvezetési segítség stb.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.02.24. 08:57:54

@Glokta:

"amelynek a fő jóslata (Oroszország 2022 elején háborút indit Ukrajna ellen) valóra vált."

A amerikaiak már csak tudták, hiszen ők ágyaztak meg a háborúnak.

Kovacs Nocraft Jozsefne 2023.02.24. 09:09:02

Putyin a minap arról beszélt, azért kellett támadnia, mert ha ő nem teszi, akkor rövid időn belül a Nyugat által felpumpált Ukrajna támadott volna.

FDNM, hogy ez igaz. Ez esetben Putyin hatalmas hibát követett el a háború megindításával. Mert ha megvárja az ukrán támadást, akkor Ukrajna lett volna az agresszor, és a Nyugat nehezen indokolhatta volna, miért támogatja Ukrajnát.

És ez még akkor is igaz lett volna, ha az ukrán reguláris hadsereg "csak" a donbaszi szakadárokat támadja meg. De hát a határ mentén felvonult 150 ezres orosz sereg (akkor még senki nem tudta, hogy csak papírtigris) láttán valószínűtlen, hogy akár ezt is meglépték volna.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.24. 11:56:46

@Glokta: valójában orbánék olyan békét akarnak hogy ukrajna tegye le a fegyvert és nyerjenek az oroszok

ezért nem akarják hogy fegyverszállítás legye ukrajnába
vagy hogy belépjenek a NATO-ba a svédek és a finnek.

de ezt így kimondani túlságosan primkó még egy megzsarolt fideszesnek is.
kkbk.blog.hu/2022/07/05/az_orbani_orosz_babkormany

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.24. 12:04:28

@G. Nagy László:

mi közöd van ukraja semlegességének?
jelzem hogy mi NATO és EU-tagok vagyunk, tehát nekünk se kéne a semlegesség amatőr látszata alatt oroszbarátoknak lennünk.

ki vagy te, hogy megmond nekik, hogy mit akarjanak? egy szuverén ország most már janukovics után
orbán maga akarta 2008-ban beléptetni a NATO-ba az ukránokat.

és ha putyin nem akarja tiszteletbentartani a népszavazás eredményét? krímnél se tartotta igazán tiszteletben.
mi van a népirtásokkal Bucsában? (jól vannak dokumentálva.)

" 1956-ban ha lett volna békés út, a mi forradalmárjaink egész biztosan azt választották volna. Értelmes ember nem vív értelmetlen háborút sem dühből, sem egóból."

nagyon buta vagy. az oroszok támadták meg kijevet, eddig érted?

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.24. 12:07:55

@Glokta: "az Északi Áramlattal felrobbantásával kapcsolatos gyanú beigazolódik."

melyik gyanú? mert már elég sok konteó van, a megfejtés viszont egyszerű. a leghitványabbak voltak. a Rácz-Demkó vitában elmondják a megfejtést, tehát hogy miért az oroszok voltak.

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.24. 12:15:05

@G. Nagy László: "Ha az USÁ-ban megszületik a tárgyalásra való szándék, onnantól vége a háborúnak. Ha Putyinnal megállapodnak, Zelenszkijt már meg sem kell kérdezni, legfeljebb formálisan. Csont nélkül el fogja fogadni, amit az amcsi külügy diktál."

erre azért ne vegyél olyan sok mérget agyhalott barátom.
az amcsik csak sürgethetik a tárgyalást, meg megmondhatják hogy meddig adják a támogatást
többször elmondták meg a janki vezetők, hogy ukrajna mondja meg meddig háborúznak, mikor a belső republikánus ellenzékiek agyhalott része hülyéskedett

tesz-vesz · http://kkbk.blog.hu 2023.02.24. 12:18:00

@Kovacs Nocraft Jozsefne: "Putyin a minap arról beszélt, azért kellett támadnia, mert ha ő nem teszi, akkor rövid időn belül a Nyugat által felpumpált Ukrajna támadott volna."

idióta. minden háborús agresszor nárcisztikus pszichopata módjára hazudik és a másikat hibáztatja még a népirtásaiért is, "az ukránok magukat bombázzák"

de ha így is lett volna? ő támadott először? nem ítélhetünk el valakit el nem követett bűnökért, te kib. ostoba szemétláda háborús uszító bűnsegéd, te.
süti beállítások módosítása