Tudom, már a cím is álságos. A baloldaltól soha senki nem várja el, hogy következetes legyen. Még a saját szavazóik sem. Mindenki rég tudomásul vette, hogy a többi valláshoz és ideológiához hasonlóan a balos világlátás dogmái is erősen önellentmondásosak. Hogy mást ne mondjunk: a szabadság és a vagyoni egyenlőség eszméi bizonyosan nem férnek meg egy csónakban. A különböző áldozati csoportok is ütik egymást - képletesen és szó szerint egyaránt. Nyilvánvaló, hogy nem lehet egyszerre képviselni a melegeket és a muszlim hitűeket; vagy épp a sport terén a nőket és a transznemű nőket. Ám ezek még szinte megmosolyogtató problémák. A nagyobb gond az, hogy minden, ami az utóbbi 80 esztendőben a baloldaliság jegyében hangot kapott, valójában a nácizmus ellenében került megfogalmazásra. A nyugati szociáldemokrácia egyértelműen elutasította a rasszizmust, az antiszemitizmust és a háború imádatát. Ezekkel mélyen egyet lehet érteni. Ám mit látunk az utóbbi pár évben? A fejlett világ balos hangadói mára harsányan rasszistává, antiszemitákká és a háború legnagyobb követelőivé váltak. Érti ezt valaki?

RASSZIZMUS

Martin Luther King világraszóló beszéde óta tudjuk: a rasszizmus egyetlen ellenszere a színvakság. Ez persze sosem jelenthet afféle álszent színjátékot, mint amikor Michael Jordannel beszélgetve benyögöd: észre sem vettem, hogy fekete vagy... Erre az ostoba képmutatásra semmi szükség. Cigány származású barátaim többsége sem rejtheti el vérvonalát, pedig elképesztő különbségeket mutatnak. Ottó - a legnagyobb dumás - pont úgy fest, mint egy török szultán. Piszkálom is, amikor nagy ritkán megborotválkozik, mert nála a szakáll a perfekt imidzshez elengedhetetlen. Gyuszit is imádom. Őt csak Don Julionak szólítjuk, mert egy az egyben úgy fest, mint egy mexikói maffiózó. Aztán ott van Tibi, akiről Gárdonyi regényalakja, Sárközi ugrik be azonnal... Ám ellenpéldaként megemlíthetem Gombos Laci barátomat, aki pár éve itt hagyott bennünket. Hosszú esztendőkön át pókereztünk együtt, rengeteget beszélgetve; csupán két apróság maradt titok előttem: énekesi tehetsége és származása. Halála után rákerestem zenei produkcióira, s csak akkor esett le a tantusz... Nyilván persze nem ez a lényeg, amikor színvakságról beszélünk. Egy valami fontos csupán: mindenki ugyanazt a bánásmódot érdemli, akár kiabál róla a vérvonala, akár nem. Ez volna a középutas, liberális, erkölcsös álláspont, amely egy rövid ideig jellemezte is a civilizált világot. Aztán jött a baloldal és mint mindig, minden téren, itt is sikerült túltolniuk a biciklit. Jött a feketéket helyzetbe hozó kvóta az amerikai felsőoktatásban. Jött az Oscar-díj faji kvótakövetelménye. Jött a "próbálj kevésbé fehér lenni" kampány a Coke részéről. Majd jött a BLM a "nem lesz egyenlő a fehér ember, hanem a mi rabszolgánk lesz!" jövőképpel. Ta-Nehisi Coates amerikai író már első könyvében nyíltan megfogalmazza, milyen megvetéssel tekint a fehér emberekre: "Úgy gondoltam, hogy mocskosnak tűnnek, és ez rasszistává és büszkévé tett." Addig idegenkedtek Hitler gyalázatos gondolkodásmódjától, míg egészen magukévá nem tették.

ANTISZEMITIZMUS

Sokan már évekkel ezelőtt felkapták a fejüket, hogy mi lesz ebből. A baloldali gondolkodást ez idő tájt már áthatotta a mély és zsigeri rasszizmus, de akkoriban még csak az volt egyértelmű, hogy a (gonosz, elnyomó, rabszolgatartó) fehér ember kerül a legalsó polcra, a piramis csúcsán pedig a (legtöbbet szenvedett) feketék állnak. Az indiánok áldozati státusza szintén nem lehetett megkérdőjelezhető, így viszont a velük egy nagyrasszba tartozó távol-keletiek is jó pozíciót nyertek, még úgy is, hogy semmilyen tekintetben nem tekinthetők sem vesztesnek, sem elnyomottnak, sem pedig áldozatnak. No de mi lesz a többiekkel? Az első ijesztő jelet egy amerikai egyetem baloldali diákcsoportjának röplapja szolgáltatta, a következő felirattal: "A zsidó vajon fehérnek számít?" A fene se tudja, hogy e teoretikus felvetést sikerült-e megválaszolni azóta, egy biztos: a gázai konfliktus megmutatta, mit gondol az echte baloldali. Az amerikai egyetemi diákság Palesztina mellett tüntet. Claudine Gay, a Harvard Egyetem afroamerikai elnöke az intézményében megjelenő nyílt antiszemitizmust mentegeti. Nagy-Britanniában 2023-ban minden eddigi rekordot megdönt a zsidók elleni támadások száma. Párizsban Dávid-csillagokat festenek a házak falára - októberben három hét alatt 850 antiszemita esetet jelentenek a francia rendőrségen. Világos, hogy nem vált mindenki egy csapásra zsidógyűlölővé, ám ami eddig a legfőbb bűnnek számított, azzal szemben kifejezetten elnézővé és megengedővé vált a világ - nem kis részben a baloldal iszlámsimogatásából fakadóan. Addig idegenkedtek Hitler gyalázatos gondolkodásmódjától, míg egészen magukévá nem tették.

A HÁBORÚ IMÁDATA

1945 után meglehetősen egységes közhangulat uralta a világot: soha többé háborút! Az Európai Unió (és elődei) létrehozásában is jelentős motivációt jelentett a békevágy. Mindenki érezte, hogy az első világháború lezárásakor valamit nagyon elrontottak. Mindenki úgy gondolta, hogy amennyiben közös akolba kerül Németország, Franciaország, Olaszország és Nagy-Britannia, onnantól többé nincs miről beszélni. A hidegháború időszakában voltak ugyan ingerült pillanatok - rendszerint a kubai rakétaválságot szoktuk emlegetni a feszültség csúcspontjaként -, ám 1962 és 2022 között már csupán lokális konfliktusokat láttunk, s nem volt gyakori téma az atomháború réme. Az utóbbi két évben azonban mintha megveszett volna a világ. "1848 márciusában Európa lángokban állt. Vér folyt a fővárosok utcáin. Bécsben barikádokon harcoltak. Mit csináltak a magyarok? Verset írtunk. Tizenkét pontot szerkesztettünk. Átsétáltunk Pestről Budára. Az volt az első békemenetünk... Puskalövés nélkül kiszabadítottuk a politikai foglyokat. Színházba mentünk, nemzeti darabot néztünk, a szünetben nemzeti dalt énekeltünk, és estére győztünk. Napra pontosan kilenc hónapra rá megszületett Petőfi Zoltán..." - így kezdte ünnepi beszédét Orbán Viktor március 15-én, megerősítve azon önképünket, hogy alapvetően békés nemzet volnánk. S ha nagy költőnknek a forradalom első estéjén még be kellett érnie a szenvedély levezetésének köznapi módjával, azért pontosan tudjuk, milyen erős harci szellem munkált benne. "Sehonnai bitang ember, Ki most ha kell, halni nem mer" - alighanem ez az attitűd jellemezte inkább az adott kort. Ma már ez nem 176 esztendőre, de fényévnyi távolságra van tőlünk. Nincs miért fegyvert fognunk, és természetesen európai polgártársainknak sincs sok oka rá. De kedvük sincs hozzá; ha megkérdeznénk száz spanyolt, vagy száz svédet, aligha találnánk köztük olyat, aki önként és dalolva az ukrán frontot választaná. A háborús hergelés a szűk politikai elit felelőtlenkedése csupán. Ha az agytrösztre, az Egyesült Államokra tekintünk, azt fogjuk látni, hogy erősen fordult a kocka; míg korábban a jobboldal volt harciasabb, ma egyértelműen a demokraták tüzelik a háborút. Természetesen mindkét oldal elkötelezett a hadiipar mellett - ennek a lobbiérdekeken túl az alapvető közgazdaságtani okait is ismerjük -, ám amíg a republikánusok beérik azzal, ha eladják termékeiket, a demokraták szemlátomást használni is akarják azokat. "Szeretkezz, ne háborúzz!" - hallottuk oly sokszor a pacifista baloldaltól. Ma a konzervatív Orbántól halljuk ugyanezt, míg a globalisták nap mint nap azt hirdetik: vége a béke korszakának. Ugyanazok, akik tegnap még a hópihéket védték, nehogy felzaklassák magukat egy durvább történelmi fotón; akik a nők elleni támadásként kezelték az útburkoló munkások elismerő füttyét; akik a politikai korrektség jegyében létrehozták az újbeszélt, hogy elkerüljék a legártatlanabb verbális sértést is - ma simán a vágóhídra terelnék a világot. Addig idegenkedtek Hitler gyalázatos gondolkodásmódjától, míg egészen magukévá nem tették.

***

Ami engem illet: sosem leszek baloldali. Sosem tudnám vallani értékeiket és sosem tudnám elnézni következetlenségeiket. De ezzel együtt is követelem vissza azt a hagyományos baloldalt, amelyet még szociáldemokratának lehetett nevezni. Amelyik kiállt szegények mellett. Amelyik egyenlőséget hirdetett. Amelyik elvetette az erőszakot és a háború minden formáját. Amelyikben még volt némi szeretni való.