Az egyik személyes kedvencem a vaskos népi ostobaságok közül. A mai, fiatal városlakók - szerencsére - már szinte azt sem tudják, miről van szó, ám sokan - elsősorban vidéken és az idősebbek körében - még mindig komoly nosztalgiát táplálnak a sorkatonai szolgálat iránt. Ez persze túlmutat a borgőzös esteken előadott laktanyai sztorikon, s azon a szánalmasan gyermeteg és undok attitűdön is, mely szerint "ha már mi szívtunk, ti sem úszhatjátok meg". Akik a címbéli beteg frázist igaznak gondolják, azok valóban látnak értéket a katonásdiban. Vegyük sorra, miről is szól mindez!

1. Rögtön az elején le kell szögezni, hogy háborút folytatni mélyen immorális tett. Csupán egyetlen olyan eset létezik, amely erkölcsileg elfogadható, ez pedig az önkénes alapon történő honvédő, vagy önvédő harc. Minden egyéb eset nettó vágóhídra terelés, melyet az érett és jóérzésű emberek zsigerből elutasítanak. Jóllehet Magyarország 1956 óta nem folytatott semmiféle tényleges háborút, mégis 2004-ig kellett várni, hogy 135 esztendő után végre eltöröljék a kötelező sorkatonai szolgálatot. S ha az utolsó évtizedekben a bevonulás már közel sem jelentett életveszélyt, attól még ugyanúgy igaz, hogy semmiféle külső hatalom nem rendelkezhet az egyén élete felett. Sem két évig, sem másfél évig, de még kilenc hónapig sem. A saját életét mindenki azzal tölti, amivel csak szeretné. Aki ezt, a szabadság alapeszméjét nehezen képes magáévá tenni, az valószínűleg nem elég érett a XXI. századi létezésre.

2. Egy szabad világban nem léteznek "természet adta" társadalmi hierarchiák. A grófok, bárók, akadémikusok és ötdiplomás professzorok is ugyanolyan jogokkal bírnak, mint a nyolc általánost végzett battonyai földműves. Nincs rabszolgaság, nincs földhöz kötött jobbágyság, nem léteznek faji, vagy nemi alapú kvóták, támogatások, törvényi kedvezmények. Minden alá-fölé rendelt viszony önkéntes és az adott (munka)szerződésben lefektetett feltételek mentén felbontható. A kötelező katonai szolgálat nem ilyen. Nem csupán a rangok szerint épül szigorú hierarchia, hanem a formálisan egyenrangúak között is, a bevonulás időpontja szerint. Nem csupán az őrmester alázhatja meg a közlegényt, de az öreg is a kopaszt. Igazi embertelen, lélekölő környezet. Tényleg visszasírjuk?

3. Mindössze néhány olyan terület létezik, amely kérdőjelek nélküli, gondolkodásmentes, feltétlen engedelmességet követel, cserébe leveszi az egyén válláról a személyes felelősség súlyát. Ezek a vallások és a katonai, félkatonai szervezetek. A különböző szociálpszichológiai kutatások és kísérletek - köztük Philip Zimbardo közismert esetei - régen bebizonyították, hogy az embertelen tettek túlnyomó többségét akkor követjük el, amikor kritika nélkül alkalmazkodunk a csoportnormákhoz, vakon engedelmeskedünk a hatalomnak, mindezekből fakadóan úgy érezzük, nincs személyes felelősségünk. A katonásdi ezt a beteg attitűdöt táplálja és konzerválja.

4. Amikor a "katonás" kifejezést használjuk, legtöbben a következőkre asszociálunk: rendezett, pontos, tervszerű, erős, határozott, kisportolt. Ezek mind pozitív jelzők és valóban követendő értékek. Csakhogy ezek magunkévá tételéhez semmi szükség magára a katonaságra. Szociológusok kedvelt frázisa, hogy a rendszerváltás előtt az átlag magyar boldogabb volt, mint azt követően. Néhány ökör ebből képes arra következtetni, hogy az adott világ is jobb volt, mint a mai, holott ez nyilvánvaló téveszme. A kérdés hátterében az áll, hogy sokaknak - mint a kitinpáncéllal borított bogaraknak - szükségük van a külső fegyelmező, megtartó erőre, mert anélkül összecsuklanának, s masszív alkoholmámorban fetrengenének. Az ember azonban a gerincesek törzsébe tartozik, már ezért is illő volna, hogy a megfelelő tartás belülről fakadjon. Pontosnak, megbízhatónak és súlyfeleslegtől mentesnek lenni - mindez csupán elhatározás kérdése. Semmi szükség ehhez egy félőrült, pszichopata, ordítozó őrmesterre.