Ennek a megmosolyogtatóan hamis, mégis sokak által igaznak vélt közmondásnak a hátterében a szociális intelligencia teljes hiánya áll. Ugyanerről a tőről fakad az a gondolat is, hogy "aki nem tud gyűlölni, az nem képes szeretni sem". Érthető, hogy ha valaki nem lát árnyalatokat, annak égetően szüksége van az erős kontrasztokra; ami nem fekete és fehér, az számára mind értelmezhetetlenül egybemosódó szürkeség. Muszáj érzékelnie a másik arcán a haragot, az undort, a megvetést és az utálatot, hogy elhiggye a mosoly őszinteségét. Emberismeret, szociális jártasság terén ez meglehetősen gyermeteg szintre utal.

A mosoly nem több és nem kevesebb, mint a civilizált ember alapfelszereltsége, akár az ápolt köröm, vagy a vasalt ing. Már rögtön az ébredéskor - de legkésőbb a reggeli kávét követően - magunkra öltjük, s viseljük egész nap. Ezer okunk van rá, hogy így tegyünk. A legszimplább az, hogy semmihez sem fogható módon növeli a vonzerőt. Ennek nem csupán romantikus kalandjaink során vesszük hasznát, de az üzleti életben, sőt a leghétköznapibb emberi interakcióinkban is. A mosolygó embernek a hanghordozása is más, ezért a személyes kommunikáción túl a telefonbeszélgetéseinket is igyekszünk széles vigyorral lebonyolítani. S hogy miért vonzóbb a mosolygó ember a citromba harapottnál? Egyszerűen azért, mert a lelki egészségünket tükrözi. Ahogy a testszag az immunrendszer működésének jelzője, úgy az arckifejezés tökéletesen megmutatja, hogy mennyire vagyunk békében önmagunkkal és a minket körülvevő világgal. Egy széles mosoly azt az üzenetet hordozza, hogy "nem félek tőled és neked sem kell tartani tőlem". Együttműködő attitűdöt, magabiztosságot és erőt sugall; egy olyan emberről árulkodik, aki kitűnő idegrendszerrel bír, nehéz kihozni a sodrából és szinte lehetetlen megsérteni. Ennek az ellenkezője is igaz: a huzamosan mosolytalan arc mutathat szorongást, depressziót, vagy kifejezett agressziót is - egyiket sem találjuk igazán vonzónak. A mosoly persze nem csak kifelé, de befelé is hat. Sokan ismerik azt a klasszikus, pszichológiai kísérletet (Strack, Martin és Stepper), melyben egyetemi hallgatók úgy néztek végig egy vicces rajzfilmet, hogy közben egy filctollat kellett a foguk közt tartaniuk, vagyis szájuk kényszerűen mosolyra húzódott. Az eredmény az lett, hogy sokkal szellemesebbnek ítélték a filmet, mint a kontrollcsoport. Arckifejezésünk tehát képes befolyásolni az átélt érzelmi élményt, kifejezetten visszahat ránk.

Mindezeket figyelembe véve egy egészséges ember nem is igazán érti, mi baj lehet egyáltalán a mosollyal. Jómagam számos, kifejezetten szorongó embertől hallottam már, hogy - a címbéli közmondás szellemével egybehangzóan - egyenesen gyanúsnak tartják a permanens vigyorgást. Ennek egyik oka értelemszerűen az, hogy a legtöbben a saját világukat vetítik ki a környezetükre; önmagukból kiindulva egyszerűen el sem hiszik, hogy a reggeltől estig tartó, mindenkinek kijáró mosoly bármennyire is őszinte lehet. A másik ok az, hogy valóban létezik művigyor, amelynél kevés visszataszítóbbat tapasztalunk. Amikor kizárólag a járomcsonti izom lép működésbe, amely a száj sarkában elhelyezkedő izmokat kontrollálja, olyankor szimpla művi mosolyt látunk. Az őszinte mosolyhoz a körkörös szemizomnak is működnie kell. Nem nehéz felismerni a különbséget, elég, ha észrevesszük a diszharmóniát, az egymásnak ellentmondó jeleket az arcon. Semmi sem olyan dermesztő, mint amikor valakinek mosolyra húzódik a szája, miközben a szemében mélységes megvetést és gyűlöletet látunk. Az ilyen emberektől ösztönösen távol tartjuk magunkat, egy gombostűt sem bíznánk rájuk.

Tudjuk, mindannyian mások vagyunk. Van, akinél zsigerből jön a vigyorgás; van aki szorongó, alacsony önbizalommal bíró, s csupán a legszűkebb körben képes feloldódni; s van, aki leél hatvan-hetven évet egyetlen mosoly nélkül. Ez utóbbi már csak azért is érthetetlen, mert kevés ennél könnyebben fejleszthető személyiségvonást ismerünk. Van, akit a szigorú nevelés szoktatott le a világ legtermészetesebb és legüdítőbb arckifejezéséről, s van, akit a pozíciója, illetve az ahhoz társított imidzsnek való megfelelés. Akárhogy is, ne higgyünk a hamis hangoknak: aki mindenkire mosolyog, az kifejezetten helyes szokást követ. És ennek a szokásnak az égvilágon semmi köze ahhoz, hogy kit milyen mélyen szeret. Talán csak annyi, hogy pozitív energiáiból - egy apró feltöltekezés erejéig - mindenki részesül.