téveszmék

téveszmék

"Minden azon múlik, honnan nézi az ember"

2018. május 01. - G. Nagy László

minden_azon_mulik.jpg

 

Amikor az emberiség örök nagy kérdéseiről - jóról és rosszról - vitázva az erkölcsre terelődik a szó, rendszerint két szélsőséges megközelítéssel találkozunk. A fundamentalisták azt vallják: valamennyi morális törvény Istentől származik, ezért kutya kötelessége mindenkinek, hogy ezeket maradéktalanul betartsa. A másik végletet az erkölcsi relativizmus jelenti, mely szerint egyáltalán nem léteznek abszolút normák és igazságok, hanem a morálisan helyes út mindig a helyzettől, az adott kultúrától, az egyéni szempontoktól függ, vagyis "minden azon múlik, honnan nézi az ember". Természetesen mindkét véglet ostoba, szűklátókörű, nem ritkán katasztrófában végződő zsákutca.

 

Az ortodox vallásosságot semmi sem zavarja. Sem az, hogy a hivatkozási alapot jelentő szent könyveket ugyanolyan hús-vér emberek írták, mint bármelyikünk; sem az, hogy a szent könyveken belül sokszor egymásnak tökéletesen ellentmondó intelmeket találunk; az meg pláne nem, hogy az aprólékos és szigorú előírások tűzzel-vassal való betartatása lábbal tipor minden alapvető, és jellemzően az adott vallásban is megjelenő erkölcsi értéket: a szeretetet, az elfogadást, az önrendelkezést, a szabad akaratot. A fundamentalisták a maguk részéről behúnyt szemmel masíroznának végig a történelmen, még véletlenül sem észrevéve, ahogy az ébredő tudomány felülírja az oly sokáig igaznak hitt dogmákat. Ez nem csupán ostoba, de öngyilkos stratégia is, hiszen egy bizonyos intelligenciahányados és némi ismeretszint feletti közönségnek már nehezen eladhatók a hiteltelenné vált eszmék és morális parancsolatok. Azok a vallások, amelyek nem hajlandók figyelembe venni a világ újabb és újabb felismeréseit, arra kárhoztatják magukat, hogy híveiket egyre primitívebb rétegekből toborozzák.

 

A másik véglet, az erkölcsi relativizmus a posztmodern kor nagy tévedése. A relativisták szerint minden morális elgondolás emberi találmány, s ebből fakad az is, hogy népcsoportonként, kultúránként meglehetősen eltérő az összkép. Szerb Antal "A világirodalom története" című munkájában a vikingek erkölcséről mesél: "Egil, a skald és harcos, Kurlandban kalandozik, és sikerül ellopnia egy gazdag paraszt kincsét. De amikor visszatér hajójára, lelkiismeret-furdalása támad, hogy nem viselkedett vikinghez méltóan. Visszamegy tehát, felgyújtja a paraszt házát, az ajtó mellé áll és a kimenekülőket egyenként megöli. Ezek után nyugodtan térhet haza Izlandba." Persze, nem kell ilyen messzire visszautaznunk az időben, ha a szalonképtelen furcsaságokat kutatjuk. A perbe fogott náci háborús bűnösök mindegyike azt nyilatkozta, hogy parancsra cselekedett, vagyis az adott rendszer normáinak megfelelően járt el. Természetesen odáig még a relativisták sem merészkednek, hogy a gyilkosságot - a viking vagy a náci erkölcsre hivatkozva - morálisan elfogadhatónak mondanák, így végső soron a saját ideológiájukat ültetik kispadra. Az erkölcsi relativizmus a racionalitás rideg próbáját sem állja, hiszen ha valaki azt vallja, hogy nincs objektív igazság, az ugyanezzel a tollvonással a saját állítását is megsemmisíti. Legfőbb érve, a tolerancia is olyan fegyver, amely visszafelé süt el; ugyanis a tolerancia hiányát is muszáj volna tolerálnia. Nem nehéz tehát belátni, hogy egy abszolút önellentmondó, és ebből fakadóan hamis filozófiával van dolgunk.

 

A fentiekből az következik, hogy léteznie kell egy etikai minimumnak, egy természetes erkölcsi alapnak, mely kortól, földrajzi helytől és kultúrától függetlenül érvényes. Hívhatjuk természetjognak, vagy ha úgy tetszik, az emberi szívbe írt, lélekbe kódolt törvénynek. Ezt a gondolatot érhetjük tetten Arisztotelésznél, Jézusnál, Szent Ágostonnál, vagy akár Kantnál, de ugyanúgy a művészetek világában is. Dosztojevszkij "Bűn és bűnhődés" című klasszikusa is valójában egy morálfilozófiai utazás, mely az emberi szabadság határainak kérdését feszegeti. Tettét követően a főhős, Raszkolnyikov is eljut a belátásra, mely szerint egyetlen embert sem szabad feláldozni, még a legnemesebb cél érdekében sem. A "ne ölj" természetesen nem csupán egy hűvösen pragmatikus etikai szabály. Nem lehet egy kalap alá venni például a "ne lépd túl a sebességhatárt" előírással. Amikor az ötvenes tábla mellett hetvennel suhanunk el, pontosan tudjuk, hogy emberalkotta, önkényes szabályt hágunk át, s bár tettünk büntethető, a lelkiismeretünket a legkevésbé sem érinti. A gyilkosság közel sem ilyen tétel. Aki látta a Sierra Leonéban játszódó "Véres gyémánt" című filmet, sosem felejti el azokat a jeleneteket, amelyekben a gengszterek az elrabolt gyerekek kiképzését folytatják. Az egyik kisfiúnak bekötik a szemét és géppisztolyt nyomnak a kezébe. Miután elsütötte a fegyvert, leveszik a szeméről a kötést, s megmutatják neki szitává lőtt áldozatát. Valószínűleg hasonlóan mocskos lélekaltató trükkökkel edzették annak idején a fiatal spártaiakat, a janicsárokat, vagy a Hitler-Jugend tagjait is. Minden bizonnyal Egil, a viking harcos is pusztító gyötrelmet érzett, amikor első ízben ölt, s áldozata szemébe kellett néznie. Jó néhány további gyilkosságra lehetett szüksége, hogy szíve végleg megkérgesedjen. Az a felismerés, hogy létezik valódi lelkiismeret-furdalás, mely a "harcos génnel" bíró pszichopátákon kívül mindenki mást jellemez, arra enged következtetni, hogy a morál nem szimpla emberi találmány, hanem annál sokkal mélyebb gyökerekkel bír.

 

A morális igazságok keresését azzal kezdtük, hogy elvetettük a tekintélyelvűséget, hiszen a szent iratokra való hivatkozás nem csupán ingatag alap, de számtalan visszaélésre is lehetőséget teremt. Érdekes módon a másik végletet, az erkölcsi relativizmust is pont ugyanezekért utasítjuk el. Amikor azt állítjuk, hogy hiszünk az emberiség lelkébe kódolt egyetemes etikában, már nyilvánvalóan nem engedhetjük meg magunknak az a luxust, hogy bármiféle szokásra, hagyományra, homályos megérzésre, vagy megkérdőjelezhető tekintélyre hivatkozzunk. Hasonlóan az időjáráshoz: ha manapság dörög az ég és villámlik, nem gondoljuk, hogy az istenek haragszanak, s abban is biztosak vagyunk, hogy a lezúduló égi áldást nem esőtáncunk idézte elő. Ismerjük a meteorológiai jelenségek fizikai hátterét, mely abszolút kielégítő magyarázatot ad a viharra. Hasonló racionalitással kell kezelnünk az erkölcs kérdését is. Amikor korokon és kultúrákon átívelő természetes morált feltételezünk, állításainkban nem játszhat szerepet sem az isteni, sem az emberi önkényesség. Megállapításainknak ki kell állniuk a tudományosság próbáját, vagyis egyetemesnek, logikusnak, empirikusan ellenőrizhetőnek, reprodukálhatónak és a lehető legegyszerűbbnek kell lenniük. Stefan Molyneux "Az egyetemesen preferálandó viselkedés - a világi etika racionális bizonyítása" című könyvében elvégzi ezt a munkát, s a filozófia hűvös tárgyilagosságával teszi helyre a morál nagy kérdéseit. Elsődleges megállapítása - a non-agresszió elvének igazolása - nem is okoz különösebb meglepetést, valójában tökéletes összhangban áll morális ösztöneinkkel. Az egyetemlegességből fakadó következmények azonban mélyek és megrázóak: ha a gyilkosság erkölcsileg elfogadhatatlan, úgy katonaruhába bújva ugyanúgy elfogadhatatlan marad; ha a lopás és a rablás morálisan helytelen, úgy az adóhivatal egyenruháját viselve sem válhat helyessé. 

 

Ha létezik igazán elkeserítő emberi tulajdonság, úgy a szándékos vakság feltétlenül ilyen. Sokszor ott hever az orrunk előtt az igazság, s mi rá se hederítünk. Alice Stewart már 1965-ben felfedezte, hogy az állapotos kismamák röntgenezése és a születendő gyerek rákos megbetegedése között egyértelmű statisztikai összefüggés mutatható ki. Hiába kilincselt az információval minden elképzelhető irányba, 25 éven keresztül semmi sem változott. 1990-ben járunk, mire az angol és amerikai orvosi közvélemény végre elfogadja a felfedezést, addig kisgyerekek százai halnak meg teljesen értelmetlen és érthetetlen módon. Valahogy így vagyunk az erkölcs kérdésével is. Az emberei elmék jelentős részét a vallások és politikai ideológiák tartják fogva, sokakat pedig egyszerűen hidegen hagy a morál kérdése. Mindenütt létezik egy szűk hatalmi csoport, amelyik a legkevésbé sem érdekelt abban, hogy a tömegek tisztán lássanak. (A kötelező iskolai erkölcstan órákon például nyomokban sem hangzik el semmi olyan, aminek köze volna a valódi etikai kérdésekhez.) A morális igazságkeresés manapság néhány magányos Don Quijote csendes szélmalomharca csupán, még akkor is, ha ez minden társadalmi kérdés lelke, központi magja. Naivan azt gondolom: ha csak annyi történne, hogy minden magyar polgár kapna egy 4 órás alapszintű etikai oktatást - avagy elolvasná és felfogná Stefan Molynoux fent hivatkozott művét - egy sor vitás kérdés kapcsán villámgyorsan közös platformra juthatnánk. Nem kéne dilemmázni többé az eutanázia, a drogfogyasztás, a prostitúció, a homoszexualitás, a szólásszabadság avagy az erőszak és az önvédelem morális vonatkozásairól, illetve idővel az etikusan működő állam szerepköre is világossá válna. Már Ádám és Éva is enni kívánt a jó és rossz tudásának fájáról. Belőlünk mikor halt ki a tudásvágy?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr3313874242

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.05.04. 17:17:54

Az erkölcsi relativizmus nem egy egybites dolog, mérsékelt formájában nem zárja ki az erkölcsi minimumot, azon felül viszont társadalmi berendezkedés és egyéni lelkiismeret függő, hogy mit tartunk erkölcsösnek, és mit nem.

A másik dolog, hogy nagyon sok múltbeli társadalomban a ne ölj csak csoporton belül volt érvényes, családon, nemzetségen, törzsön, népen kívül már nem számított. Persze, ennek valójában nincs köze az univerzális értelemben vett erkölcshöz, csak ugye aki elfogadta ezt, nem biztosy hogy érintkezett annyit az ellenséges néppel, hogy azokat is emberinek tekintse, így lelkiismeretfurdalása alakuljon ki. De ha elfogadom, hogy ez nem az erkölcs, ez szokás, hagyomány, akkor pl. a szexualitás sem erkölcsiség kérdése, amennyiben nem erőszakos, illetve nem a másik tudtán kívüli megcsalás. Én márpedig hajlok arra, hogy ezt így fogadjam el.

G. Nagy László 2018.05.05. 09:19:35

@diszkriminans:

"a szexualitás sem erkölcsiség kérdése, amennyiben nem erőszakos, illetve nem a másik tudtán kívüli megcsalás"

Tökéletesen egyetértek.

"Az erkölcsi relativizmus nem egy egybites dolog, mérsékelt formájában nem zárja ki az erkölcsi minimumot, azon felül viszont társadalmi berendezkedés és egyéni lelkiismeret függő, hogy mit tartunk erkölcsösnek, és mit nem"

Vagy létezik objektíven megfogható, s leírható erkölcs, vagy nem. Az erkölcsi relativizmusnak az a lényege, hogy nincs ilyen, minden körülményfüggő. (Lehet a hazugságot igazságbeszédnek nevezni, aztán gumilövedékkel lőni a tiltakozókat. Lehet munkatáborba deportálni a másként gondolkodókat, stb.) Ez szerintem hamis filozófia. Onnantól kezdve azonban, hogy ERKÖLCSI MINIMUMRÓL beszélünk, már szó sincs erkölcsi relativizmusról. Ha az a MINIMUM jól definiált, akkor akár a tökéletes emberi etikát is jelentheti.

"nagyon sok múltbeli társadalomban a ne ölj csak csoporton belül volt érvényes, családon, nemzetségen, törzsön, népen kívül már nem számított."

Ez pontosan így van. Ha erkölcsi relativisták vagyunk, úgy azt mondjuk: ez volt a korszellem, tök oké. Ha hiszünk egy objektív, korokon átívelő morálban, úgy azt mondjuk: ez egy erkölcstelen kor volt. Én az utóbbi vonalat képviselem.

Azt gondolom, hogy egy adott társadalom tudati fejlettségét elsősorban az határozza meg, hogy milyen közel jár ehhez az objektíven leírható erkölcsiséghez. A társadalmi evolúció egyre közelebb visz minket ehhez az áhított ponthoz, ám a fejlődés nem töretlen, súlyos és brutális kimenetelű zsákutcákkal tarkított. Ilyen a nácizmus, a kommunizmus és a mai, nyugat-európai posztmodern is. A zsákutcákból vissza kell fordulni és haladni tovább előre. A baj csak az, hogy sok barom, aki látja ugyan, hogy zsákutcában járunk, nem kettőt lépne hátra, hogy aztán haladjunk tovább, hanem nyolcat.

2018.05.05. 10:27:16

@G. Nagy László:
De, az erkölcsi minimum felett bizony lehet relativizmus, mert az is része lehet az erkölcsnek. Itt van például a közlekedési szabálysértés, mint példa. Azt mondod, az emberek érzik, hogy ez nem erkölcsi, hanem társadalmi szabály. Oké, de mi van ha a szabálynak van valahol egy erkölcsi alapja? Pl. mert azon az útszakaszon kimutatható, hogy ha túlléped a sebességhatárt 20%-al, akkor baleset esetében 50%-al nagyob eséllyel lesz halálos áldozat? Nyilván ezek a dolgok nem ilyen precízen működnek, meg sokszor nem értelmes a sebességhatár meghatározása, de az alapelv akkor is az, hogy a baleset esélye és súlyossága csökkenjen. Ez esetben is erkölcsös marad túllépni?

Vagy egy jobbpélda: buszsáv. Ott már egyértelmű, hogy nem az emberi életek védelme a cél, hogy ne haladj személyautóval a buszsávon. A buszsáv célja társadalmi cél, hogy a tömegközlekedést előnyben részesítse, egy nagyvárosban ebből aztán mindenkinek haszna van, még a dugóban álló autósoknak is, mivel ha nem lenne busszsáv, sokkal többen autóznának, 3 sáv hamarabb telítődne és dugulna be, mint ha a 3-ból 1 buszsáv, így a várakozási idő mindenkinek hosszabb lenne (feltételezve, hogy jó helyre tettek buszsávot). Tehát elvileg win-win szituáció. Na de ez akkor igaz, ha mindenki betartja a szabályt. Ha viszont csak én nem tartom be a szabályt, és a buszsávban közlekedek, akkor én hatalmas előnyre teszek szert. Ha nincs ellenőrzés, minél többen közlekednek szabálytalanul a buszsávban, ez az előny sorvad, ha már mindenki átlépi a szabályt, ha úgy érzi érdemes, akkor mindenki veszít, mert immár a buszozók is inkabb autóznak, mert így éri kevesebb időveszteség őket, de összességében mindenki veszít.

Na én erre azt mondanám, erkölcstelen buszsávban közlekedni, mert a sokak közös érdekét ezzel alárendeled az egyéni érdekeidnek puszta önzőségből, ráadásul hosszútávon a saját érdekeidnek is tehetsz ezzel. Viszont ez nagyon erősen társadalom függő helyzet, nem biztos, hogy minden társadalomban létezett a potyautas elv, és szemben a gyilkossággal, erről a vélemények is erősen megoszlanak.

2018.05.05. 10:38:29

@G. Nagy László:
A múltbeli társadalmak példajával nem azt akartam mondani, hogy azok objektívan erkölcsösek lettek volna, nyilván nem voltak azok. Viszont egyéni szinten nem biztos, hogy megismerhető volt az, hogy amit csinálnak, az nem erkölcsös. Egyéni szinten márpedig az illető a saját lelkiismeretével számol el. Társadalmi szinten igaz, amit mondasz.

Bár most is vannak éslesznek kérdéses területek, hiszen pl. az bizony tudományos kérdés, hogy húsevésnél milyen fejlettségi szintű élőlény elfogyasztása számít univerzálisan erkölcstelennek. Nem, ebben nem tekintheted sem a húsevők, sem a vegetáriánusok álláspontját etalonnak, mert ha van univerzális erkölcs, akkor ezt elvileg tudományosan kellene bizonyítani valamilyen módon. Pl. tegyük fel, ne együnk sertést, mert a disznók az egyik legintelligensebb emlős, főemlősöket megközelítő tudata van, így tudatosan átéli a szenvedést. Na de ehetünk-e pl. rovart? Őssejt burgert? Vagy egyszerűen vegyes táplálkozásúként természetünkből fakad a húsevés, ezért mindegy? De ha szemben a korábbi korokkal, egyszer majd megoldhatjuk rovarfehérjével vagy őssejtburgerrel, akkor miért okozzunk szenvedést a disznóknak? Ezek olyan kérdések, amire csak korlátolt tudással, saját preferenciáid szerint tudsz te is válaszolni, de az meg nem lesz univerzális erkölcs. Erre lesz egyértelmű válasz, most csak tudatlanok vagyunk, és azért nem értjük?

G. Nagy László 2018.05.05. 12:44:03

@diszkriminans: Ezek mind parádésan jó felvetések. Különösen az utolsó mondatod elgondolkodtató: Erre lesz egyértelmű válasz, most csak tudatlanok vagyunk, és azért nem értjük?

Jómagam azt gondolom (amit csaknem minden posztomban leírok), hogy immorális az, amikor erőszakot alkalmazunk, minden más kívül esik az erkölcsön. Nem állítom, hogy ez önmagában precíz választ ad minden etikai kérdésre, de megfelelő bázist mindenképpen, kortól és kultúrától függetlenül.

1. ÁLLATOK

Mélyen egyetértek az állatkínzás büntethetőségével. Aki képes állatnak fájdalmat okozni, annak az emberkínzás sem lesz tabu. A húsevés egy kicsit bonyolultabb ügy, erről szeretnék is majd egy komplett posztot is írni. Itt csak annyit: a csimpánzokhoz hasonlóan húsra és gyümölcsre vagyunk programozva, ez szolgálja leginkább az egészséges működésünket. Ha tart majd ott az élelmiszertudomány, hogy tejből, tojásból, vagy egyéb forrásokból képes lesz megfelelő mennyiségű, minőségű és gasztronómiai élvezet szintjén is elfogadható fehérjebevitelt biztosítani, úgy napirendre kerülhet a húsmentesség etikája.

2. BUSZSÁV

Szerintem semmi köze a morálhoz. Én betartom, de csak mert nem szeretnék büntetést fizetni. Ha tudnám, hogy nincs rendőr és nincs kamera, csakis a buszsávban közlekednék. Nem hiszem, hogy reális elvárás az önmérsékletet morális szintre emelni. Engem pontosan ezért a legkevésbé sem izgat, ha valaki pofátlanul a buszsávot használja. Ő tudja, mit kockáztat.

3. GYORSHAJTÁS

Egy bizonyos józan határig azt gondolom, amíg nincs áldozat, nincs bűntett sem. Ám százhússzal küldeni a belvárosban - több mint meggondolatlanság.
süti beállítások módosítása