Érdekes blogbejegyzést tett közzé Robin Hanson, a George Mason University közgazdász professzora. Szerinte a szex újraelosztására lenne szükség, tekintve, hogy a férfiak kevésbé volnának frusztráltak, ha a testiség alanyi jogon járna mindenkinek. Az írás apropójául egy torontói gázolásos merénylet szolgált: Alek Minassian tíz embert gyilkolt meg, miután a Facebookon az "incel" felkelésről posztolt. (Involuntarily celibate: nem önkénes cölibátus - olyan embereket takar, akikkel senki sem akar ágyba bújni.) Az eset nem előzmény nélküli, négy évvel ezelőtt Elliot Rodger - ugyancsak az incel közösség tagja - hat embert küldött a másvilágra, majd önmagával is végzett.

 Alek Minassian

Elliot Rodger

Az első szó legyen a megértésé és együttérzésé. Nyilvánvalóan szörnyű dolog egy olyan ember bőrében élni, aki a kutyának sem kell. Nem is szükséges túl sok empátia hozzá, hogy ezt belássuk, a legtöbben - életünk során hosszabb-rövidebb ideig - magunk is megtapasztaltuk az érzést. Ugyanúgy, ahogy testközelből ismerjük a szegénységet, a betegséget és még egy egész sor emberi nyavalyát. Azonban amikor egy létező társadalmi problémáról beszélünk, a megoldások keresésekor a legkevésbé sem rugaszkodhatunk el a morál talajáról. És most nem csupán a fenti két, mentálisan erősen sérült srác megmagyarázhatatlan terrorcselekményére gondolok, sokkal inkább Robin Hanson felvetésére. A különböző férfimozgalmak fórumain - idehaza a Férfihang oldalán - többször megfogalmazták már a gondolatot, hogy külső beavatkozással kellene az ügyetlenkedőket szexhez juttatni, például államilag finanszírozott prostitúcióval. Ez is meglehetősen abszurd ötlet, bár az igazat megvallva a blogger professzor elképzelései sem sokkal épületesebbek. "A nemi erőszak és a rabszolgaság messze nem az egyetlen lehetséges eszköz" - írta kreatív módon szabadjára engedve problémamegoldó fantáziáját. Szerinte közvetlenül oszthatnák újra a szexet (hogy ez mit jelentene a gyakorlatban, csak találgatni lehet), illetve készpénzben lehetne kárpótolni azokat, akiknek kevesebb jut a jóból... Elég vicces elképzelések egy közgazdász szaktekintélytől. Kapott is bőven a kommentelőktől, s joggal. Egészen nyilvánvaló, hogy a testével mindenki maga rendelkezik. Sem arra nem kényszeríthető az ember, hogy olyannal hancúrozzon, akitől egyébként hányingere van, sem arra, hogy ne szexeljen bárkivel, akivel - kölcsönös vibrálás esetén - szeretne. Robin Hanson ugyanis a meredekebb elgondolásai mellett megpengette a régi húrokat is: népszerűsíteni kellene a monogám kapcsolatokat és kárhoztatni a promiszkuitást. Szerencsére a hűtlenek azonnali megkövezésére azért nem tett javaslatot.

Jómagam végtelenül furcsának találom, hogy erről a témáról egyáltalán ennyi szó esik. Nem azért, mert periférikus volna, szó sincs erről. E probléma nagyon is sokakat érint a nyugati civilizációban, az állami születéskorlátozás miatt valóságos nőhiánnyal küzdő Kínában meg pláne. Azért nem látom értelmét a nagy brainstormingnak, mert a józan etika kizár minden elmebeteg felvetést: a kényszert ugyanúgy, mint a kárpótlást. Ha ma állami támogatásban részesítjük a magányosakat, holnap majd bejelentkeznek az alacsonyak és a korpás hajúak, holnapután meg a melankóliára hajlók és a gerincproblémával küzdők. Akármilyen égető probléma is a társtalanság, mindössze egyetlen működőképes megoldása létezik: meg kell tanulni kapcsolatokat létesíteni. Olyan ez, mint amikor át akarunk kelni a folyón, s arról kezdünk merengeni, hogy miként lehetne a vízen járni, kopoltyút növeszteni, vagy átrepülni felette, csak mert lusták vagyunk az úszáshoz. Könyvtárnyi irodalma van, hogy miként hozhatjuk formába magunkat, hogy miként kommunikáljunk, s hogyan fejlesszük egyéb karizma-elemeinket. Érdemes megnézni Alek Minassian és Elliot Rodger fotóját. Két teljesen átlagos fiú, a megjelenésük egyáltalán nem predesztinálta őket örök szüzességre. Utóbbiról tudjuk, hogy udvarias és félénk fiatalemberként ismerték, miközben írásaiból féktelen nőgyűlölet áradt. Kiáltványában így fogalmaz: "A nőket meg kell fosztani a jogtól, hogy eldöntsék, kivel fekszenek le. Ezt a választást intelligens, civilizált férfiaknak kellene meghozniuk a helyükben." Ezen az attitűdön - mely rengeteg sikertelen férfi sajátja - meg lehet botránkozni és lehet rajta mosolyogni is. Abban azonban egészen biztosak lehetünk, hogy ez a hozzáállás - akárhogy is igyekezne az érintett eltitkolni egy randevún - már önmagában lehetetlenné teszi a nőkkel való bármilyen normális kapcsolódást.

Szomorú, hogy még az ilyen tragikus ámokfutások után sem tudjuk levonni a megfelelő következtetéseket. Tudomásul kell venni, hogy a világ rengeteget formálódott az elmúlt pár emberöltő alatt. A nők tanulnak, dolgoznak, önálló jövedelemmel rendelkeznek, így többé nincsenek rákényszerülve arra, hogy egy férfi eltartsa őket. A számtalanféle fogamzásgátlási mód és az új, a megbélyegzésre egyre kevésbé hajló korszellem széles teret enged a kockázatmentes kalandozásnak. Ezek a változások mindkét nem számára nagyobb szabadságot teremtenek, így önmagukban abszolút értékesek. A társadalom krémjét adó férfiaknak és nőknek ez valóságos Kánaán, azonban a szexpiac alsóbb rétegei nem csupán kimaradnak a szabad szerelem áldásaiból, de még szűkülnek is a lehetőségeik. A vaskalapos konzervatívok visszarepítenék a társadalmat pár száz évvel, s a monogám és felbonthatatlan házasságban látják a megoldást, még akkor is, ha ez abszolút irreális elképzelés, ráadásul mélyen immorális is egyben. A baloldali érzelműek rögtön az állami beavatkozásban, a segélyezésben gondolkodnak. Olyan hangokat is hallani, amelyek pont az egyetlen etikus megoldást, a srácok férfiassá faragását (PUA és Red Pill mozgalmak) támadják. Arról pedig végképp nem beszél senki, hogy a nőknek legalább ugyanilyen probléma a magány, a társtalanság, a kényszerű cölibátus, még akkor is, ha ők inkább csendben szenvednek, s a legritkább esetben követnek el tömeggyilkosságot.  

Akármilyen elkeserítő is, de szerelem nem jár mindenkinek, vagy legalábbis alanyi jogon semmiképpen, ahogy a jólét, az egészség és a sportos test sem. Ezek mindegyikéért meg kell dolgoznunk. Persze, nincs igazság a teremtésben, egyeseknek mindez könnyű ujjgyakorlat, míg mások vért izzadnak. Ha lehetne, mindannyian a könnyebb utat választanánk. Mindazonáltal a kevésbé szerencséseket - amennyiben hajlandók tenni magukért - sokszorosan kárpótolja az élet. Az elvégzett munka már ömnagában is örömforrás. Az eredményekből fakadó önbecsülés és énkép-javulás pláne. A közel tökéletes genetikával rendelkezők alig tudnak csiszolni magukon, míg a gyengébb adottságúak - éppen indulóparamétereik miatt - elképesztően komoly fejlődésre képesek. Kevés dolog adhat annyi elégedettséget az embernek, mint az a tudat, hogy értéktelen önmagát egy értékes és szerethető valakivé formálta át.