Folyton ezt halljuk. A szeretet nem méricskél. Az élet nem matematikaóra. Az ember irracionális, érzelemvezérelt lény... A viselkedés alapú közgazdaságtan teljes tudománya - mely Richard Thaler számára tavaly Nobel-díjat hozott - egyenesen erre a feltevésre épül. Tényleg így volna? Döntéseink során valóban a szív szenvedélye állna a hűvös józanság felett? S ha igen, úgy ez lenne a tökéletes életstratégia? Jelen posztunkban ezekre a kérdésekre keressük a megfelelő válaszokat.
Akármilyen furcsa is, de még a legelborultabb cselekedetek is leírhatók a matek nyelvén. A Gyilkos számok című, hat évadot megélt sorozatot azért bírtam nagyon, mert pazarul bemutatta, hogy a különböző emberi motivációk és lépések mennyire kiszámíthatóak, előre jelezhetőek. A tudatos ember számára nem is kérdés, hogy döntéseit - akár kifejezetten érzelmi kérdések kapcsán is - többnyire hideg fejjel hozza. Amikor egy vérbő románcot ígérő megismerkedést követően először felhívjuk a másikat, kínosan ügyelünk rá, hogy a találkozáshoz képest ne túl későn, de semmi esetre se túl korán nyúljunk a telefonhoz. Hasonló a helyzet az üzenetváltásokkal: néha érdemes késleltetni a válszt, máskor - például ha egy slágfertig szellemességgel rukkol elő az ember - kötelező a villámgyors reakció. A gyereknevelés is olyan terület, melyet óhatatlanul érzelmek kísérnek, azonban érett szülőként képesnek kell lennünk ezeket kordában tartva józannak megmaradnunk. Van úgy, hogy legszívesebben üvöltenénk a büdös kölyökkel, máskor meg a legdurvább hisztije alatt is ellenállhatatlan késztetést érzünk, hogy magunkhoz öleljük. S hogy mindezen pillanatokban tudatosan fegyelmezzük magunkat, annak egyetlen racionális oka van: a pedagógiát magasabbra értékeljük a kontrollálatlan érzelemkitörésnél.
Természetesen nem csupán a tudat napvilágánál meghozott döntéseinket jellemzi matematikai megalapozottság. Elménk minden másodpercben adatelemzések és számítások ezreit végzi el, még egy olyan szimpla mozdulatsor esetén is, ahogy egy pohár sör után nyúlunk. Ezek olyan automatizmusok, melyekkel általában nem foglalkozunk különösebben. Ha például megkérdeznénk egy decens átlagpolgárt, hogy miért nem látogatja sűrűbben a különböző kaszinókat, aligha tudna pontos választ adni a felvetésre, holott elméje - a kulisszák rejtekében - nagyon is racionálisan dönt e kérdésről. Bizonyára születnének olyan feleletek, amelyek a szabadidő élvezetesebb eltöltését említenék. A matematikus vénával rendelkezők a rossz nyerési esélyekről beszélnének, például a rulettnél a nulla mezőt kiemelve, mely a kaszinó hosszútávú nyereségét biztosítja. A legfontosabb ok azonban aligha tudatosul bárkiben. Ez pedig az az egyszerű - és számos kutatással igazolt - pszichológiai tény, hogy a veszteség kétszer annyira fájó, mint amekkora örömöt okoz ugyanakkora mértékű nyereség, így legtöbbünk számára nem jó biznisz a tiszta szerencsejáték. Ha adrenalinfüggő, vad motorosokat kérdeznénk, hogy meddig érdemes húzni a gázt ismeretlen, erdei szerpentinen, alig hiszem, hogy sok volna közülük, aki képes lenne felírni döntési mechanizmusának képletét, holott az ösztönök egészen pontosan e szerint dolgoznak:
ÉLVEZET - A BALESETTEL JÁRÓ SZENVEDÉS * A BALESET VALÓSZÍNŰSÉGE
A motoros a legtöbbször azt a sebességet fogja választani, amely esetén a fenti érték maximális. Ugyanez a tiszta háttérmatek határozza meg életünk legtöbb döntését, még akkor is, amikor erkölcsről, szerelemről, vagy (látszólagos) önzetlenségről beszélünk. Ha azt kérdezném, mi kell ahhoz, hogy előre megfontolt gyilkosságot hajtsunk végre, a legtöbben azonnal rávágnák: soha, semmilyen körülmények között! Azért ne hamarkodjuk el, erre is van megoldóképlet. Ha a következő egyenlőtlenség fennáll, készek leszünk fegyvert ragadni:
ÉLVEZET + PROFIT - LELKIISMERET-FURDALÁS - BÜNTETÉS * A LEBUKÁS ESÉLYE > 0
Hétköznapi esetben, egy egészséges lelkű embernél tényleg nincs miről beszélni. Az élvezet negatív előjelű, a profit nulla, a további mínuszos tételek pedig óriásiak; az összeg sosem lesz pozitív. Egy szadista hajlamúnál azonban a tett örömforrás lehet, egy bérgyilkosnál profitot hozhat, egy pszichopatánál pedig eltűnhet a lelkiismeret-furdalás, mint gátló tényező. Most képzeljük magunkat a TEK mesterlövészének szerepébe, a célkeresztbe pedig helyezzük egy ismert terrorista szervezet vezetőjét! A képlet ugyanaz, az érték viszont egészen eltérő lesz: kiesnek a negatív elemek, az élvezet és profit ugyanakkor a jól végzett munka és a társadalmi hasznosság fényében legitimmé nemesül.
Mondhatnánk, hogy ez mind oké, de a szerelem az valami egészen más. A szerelem tényleg ledob magáról minden észszerűséget. Ott aztán valóban nincs helye semmi logikának! Nyilvánvaló, hogy ez sem igaz. Akár a kezdeti, mindent felperzselő szakaszban járunk, akár a későbbi, csendesebb időszakokat éljük, elménk - a tőzsdei árfolyam-grafikonok mintájára - folyamatosan értékeli a kapcsolat minőségét, összevetve más, alternatív kapcsolati opciók értékgörbéivel. A valódi szenvedély, a megfelelő együttműködés és a közös gyerekek elképesztő magasságokba emelhetik a másik árfolyamát, s valójában ez a matek az, amely valódi stabilitást adhat a frigynek. (A válás tiltása nem hozza ugyanezt az eredményt, csupán befagyasztja a piacot, így konzerválja a feszültséget és a boldogtalanságot.) John Gottman, a washingtoni egyetem pszichológia professzora új fejezetet nyitott, amikor a nyers matematikát tette az emberi kapcsolatok vizsgálatának fő eszközévé. Brutálisan sok kutatást végzett, hatalmas mintákkal, minden lehetséges információt (a kisérleti alanyok pulzusát, vérnyomását, bőrhőmérsékletét, adrenalinszintjét, ACTH szintjét, arckifejezését, használt kifejezéseit stb.) rögzítve. Olyan elképesztő mennyiségű adatot sikerült összegyűjtenie és értelmeznie, amely ma már lehetőséget teremt rá, hogy egy-egy kapcsolat várható kifutását döbbenetes pontossággal előre jelezze.
Léteznek olyan naív lelkek, akik valamilyen érthetetlen okból hisznek az emberi önzetlenségben. Természetesen ilyen sem létezik, még a legnemesebb tetteinket is a tiszta, kimatekolható önérdek motiválja. Tekintsük például a közismert példát, Jézus történetét az irgalmas szamaritánusról! Első ránézésre mondhatnánk, hogy milyen rendes arc; időt, energiát, olajat, bort, kötszereket és még két dénárt is áldoz bajbajutott felebarátja megsegítésére. Azonban ha figyelembe vesszük a tettből fakadó pszichikai előnyöket - elégedettségérzet, én-hatékonyság tudat, magasabb szintre emelkedő önértékelés, a lelkismeret-furdalás elkerülése - úgy azt látjuk, hogy ezek összességében jócskán felülmúlják a ráfordításokat, vagyis - a példabeszédben vázolt paraméterek fennállása esetén - jó üzlet a segítségnyújtás. A száraz matek, az állandó méricskélés természetesen semmit nem von le tetteink értékéből: az intelligens önzés messze a legkiválóbb útvonaltervező.
Mindezek fényében már csupán egyetlen kérdés maradt. Ha az élet nagy feladványai ennyire egyszerűen megfejthetők, akkor mégis miért van ennyi konfliktus, viszály és elégedetlenség? A válasz évezredek óta ugyanaz: mert végtelenül ostobák vagyunk; egyáltalán nem, vagy nagyon rosszul használjuk a fejünket. E gyenge mentális hatékonyság számos különböző okból fennállhat:
- AZ ANALITIKUS ELME KIKAPCSOLÁSA - Ahol jellemzően a különböző érzelmek uralkodnak a hideg fej felett, ott esélye sincs a józanságnak. Érdemes megnézni a Korcs szerelmek c. mexikói, illetve az Eszeveszett mesék c. argentín-spanyol filmet. Két különböző műfaj, két különböző hangulat, ám a latin attitűd mindkettőnél meghatározó elem; alig találkozunk racionálisan indokolható mozzanatokkal.
- AZ ANALITIKUS ELME FELÜLÍRÁSA - Ez már a tekintélyelvű világok jellemző vonása. A vallás, a diktatorikus törvény, a katonai utasítás lép a józan ész és a természetes morál helyére. Az eredmény: a náci bűnösök széttárják a karjukat. Ők csupán parancsot teljesítettek.
- BELSŐ GÁTLÁSOK - Az ezérféle mérgező nevelés valamelyikének hatására a gyermekben konzerválódik a szégyen, vagy épp a bűntudat, melyet akár egész életében hordozni fog. Ez eleve lehetetlenné teszi, hogy nyitottan viszonyuljon bizonyos cselekvési alternatívákhoz.
- AZ ADATGYŰJTÉS HIÁNYA - A szellemi igénytelenség terepe. Aki úgy él, hogy még kisérletet sem tesz a lehetséges utak megismerésére, annak esélye sincs, hogy a számára optimálisat válassza.
- HAMIS ADATOK - Az alfa-özvegy kitűnő példája azoknak, akik hamis adatokkal kalkulálva jutnak hamis eredményre. A fiatal csajok egy része nagy kanállal falja az életet, hiszen egy-egy estére szinte bárkit megkaphatnak. Viszont amikor harminc fölött lassan megállapodnának, azt veszik észre, hogy a sármos alfák helyett már csupán kopaszodó bétákból szemezgethetnek. Nem értik a látványos minőségromlás okát, holott szó sincs ilyesmiről: az áhított hímek valójában sosem voltak elérhető közelségben.
- HIBÁS EGYÉNI SÚLYOZÁS - Az sem ritka, amikor az ember hajlik a racionális mérlegelésre, mi több, tisztán látja a világ kínálozó lehetőségeit, csupán a saját valós szükségleteivel nincs tisztában, így életmegoldó képleteiben hibás súlyokat használ. Csupán egy az ezer példa küzül: amikor egy férfi hosszú keresgélés után megtalálja a számára tökéletesnek tűnő nőt, de mégis elsétál mellette, mert annak - korábbi kapcsolatából - már van gyereke. Talán csak évekkel később ébred rá, hogy túlzott jelentőséget tulajdonított egy szinte lényegtelen szempontnak.
Semmi baj azzal, ha valaki spontán, bohém és szenvedélyes. Ha mindig minden döntésünket a hűvös intellektus szülné, úgy bár végtelenül hatékony és békés bolygó volna a miénk, de ezzel együtt bizonyára elég unalmas is. Azért ettől még elég messze járunk. Ha majd pár száz év múlva megközelítjük ezt a szintet, érdemes lesz visszatérni e kérdésre. Egyelőre azonban az volna a feladat, hogy megtanuljuk végre használni a fejünket.
