A Jelenések könyvéből kiragadott frázist elsősorban azok szokták nagy hangon idézni, akik egy-egy radikális állásfoglalást igyekeznek újszövetségi támasszal megerősíteni. Ha a Bibliáról úgy általában elmondható, hogy mindenki úgy értelmezi, ahogy csak szeretné, úgy a Jelenések könyve kapcsán - amely leginkább LSD-s hallucinációkra emlékeztet - ez különösen igaz. Az mindenesetre bizonyos, hogy a szövegkörnyezetből egyáltalán nem derül ki, hogy a címbéli mondás kapcsán mire gondolt a szerző. Ha csupán a határozottság dicséretéről van szó, az tökéletesen elfogadható, ráadásul összhangban is áll a jézusi tanítással: "az igen legyen igen, a nem pedig nem." Amennyiben azonban ideológiai szélsőségek népszerűsítéséhez hívnánk segítségül, úgy minimum szembemasíroznánk az evangéliumok szellemiségével. Jézus minden egyes szavát ugyanis - számos egyéb buddhista elem mellett - elsősorban az arany középút gondolata hatja át.

Ha a klasszikus politikai értékeket tekintjük, a krisztusi attitűd se nem jobb-, se nem baloldali, hanem kifejezetten a centrumot célozza. Tanításában ugyanúgy megjelenik az elesettek iránti könyörület (az irgalmas szamaritánusról szóló példázat), mint ahogyan az önfejlesztés, a gazdagodás, a kiteljesedés fontossága is. Arra biztat, hogy fogadjuk el önmagunkat és a másik embert is minden hibával együtt, ám egyetlen pillanatig sem lemondva a fejlődés lehetőségéről. A terméketlen fügefáról, a tékozló fiúról és különösen a talentumokról szóló példabeszéd egészen konkrétan arról szól, hogy felnőtté kell érnünk, s képessé kell válnunk az értékteremtő létezésre. Meglehetősen szomorú és hamis az az egydimenziósra szűkített Jézus-portré, amelyet Ferenc pápa és általában a baloldali érzelműek kreálnak; kiemelve az irgalmasságot, s tökéletesen eltagadva a növekedést szorgalmazó fejezeteket.

Szívmelengető az a modern humanizmus, amellyel Jézus - csaknem kétezer évvel megelőzve a korszellemet - kiáll a nők elnyomásával és a rasszizmussal szemben. Szemlélete meglehetősen polgárpukkasztónak számít abban a világban, ahol az ortodox zsidó férfiak naponta háromszor így imádkoznak: "áldott légy, amiért nem gójnak teremtettél, áldott légy, amiért nem nőnek teremtettél, áldott légy, amiért nem rabszolgának teremtettél." Jézustól végtelenül távoli ez az attitűd. Az evangéliumokban leírtak szerint kifejezetten sok időt tölt nők körében, akiket abszolút egyenrangúnak tekint. Amikor a házasságtörő asszony megkövezése kerül napirendre, így reagál: "Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!" Ugyanúgy kiáll a faji alapú megkülönböztetés ellen, számos példabeszéddel borzolva az ortodox hallgatóközönség idegeit. A szőlőmunkásokról, a terméketlen fügefáról és az ünnepi lakomáról szóló példázata is egy-egy jól irányzott fricska az önmagát felsőbbrendűnek tartó, kiválasztott népnek. A példaértékűnek beállított irgalmas szamaritánus származása sem lényegtelen: a zsidók által leginkább megvetett nép tagja. Azzal együtt azonban, hogy Jézus egyenrangúnak vallja a nőt és a férfit, a zsidót és a nem zsidót, egyetlen percig sem tagadja a különbségeket. Egyenesen, szókimondóan fogalmaz, még véletlenül sem alkalmazza a politikai korrektség túlzó, a lényeget elrejteni igyekvő tapintatát.

A világ urait zsarnokoskodóknak nevezi és a legkevésbé sem támogatja a túlszabályozott társadalmat, mi több, az evangéliumok másról sem szólnak, mint az öncélú törvények kifigurázásáról. Jézus teljesen világossá teszi, hogy a puszta hagyományok és szokások önmagukban nem sok értéket képviselnek: "A szombat van az emberért, nem az ember a szombatért." Mindez nem jelenti azt, hogy a totális káoszt hirdetné; néhány ökölszabály betartását feltétlenül szükségesnek ítéli.

Az embertársainkhoz való kapcsolódásnak alapvetően háromféle módja lehetséges: agresszív, passzív és asszertív. A krisztusi pacifizmus megkérdőjelezhetetlen: "Tedd vissza hüvelyébe kardodat! Aki kardot ragad, kard által vész el." Még tovább megy, amikor az mondja: "ne ítélkezzetek!" Ez az erőszakmentesség kiterjesztése a fizikai síkról a szellemi síkra; ez maga a szeretet, az elfogadás, az élni és élni hagyni elv kinyilvánítása. Természetesen Jézus a másik véglettel sem vádolható. Fényévnyi távolságra van a passzivitás birkaszellemétől. A megvalósult kereszténység egyik legnagyobb, évszázadok óta élő téveszméje, hogy a békés természetet összekeveri a tutyimutyisággal. Jézus szavai és tettei semmiféle önállótlanságról nem árulkodnak, a külső irányításra való igénynek a nyomát sem látni. Kifejezetten autonóm, sőt domináns személyiség, akit az emberi együttműködés legmagasabb és leghatékonyabb szintje, az asszertivitás, a békés önérvényesítés jellemez. A kereskedők és pénzváltók templomból való kiűzése épp elég markáns példa arra, hogy szükség esetén abszolút nem volt híján a határozottságnak.

Buddhánál a megvilágosodás pillanatát az jelenti, amikor ráébred, hogy semmi szükség az önsanyargatásra. Jézusnál ezzel kapcsolatban nem látunk tépelődő bizonytalanságot, az aszketizmus-hedonizmus tengelyen mindvégig a középső régiót célozza. Együtt eszik-iszik tanítványaival, ugyanakkor több ízben is felhívja a figyelmet arra, hogy ne váljunk a rabjává semminek; se a pénznek, se emberi kapcsolatainknak. A legkevésbé sem dicsőíti a szenvedést, ellenkezőleg: minden szava a betegségekből való gyógyulásért kiált. Tökéletes buddhista világlátás.

Bármilyen dimenzióját is tekintjük a létezésnek, azt látjuk, hogy Jézus minden esetben a geometriai centrumba pozicionálja magát. Ebben semmi "langyos" elvtelenség sincsen, az arany középút választása kifejezetten tudatos és markáns stratégia. A megvalósult kereszténység összes vétke és hibája visszavezethető arra, ahogyan az adott kérdés kapcsán letért a jézusi középútról. Az inkvizíció, az eretnekek üldözése nem érdemel sok szót, valószínűleg már az adott kor szintjén is világos volt, hogy a fizikai vérengzés messze esik az erőszakmentesség evangéliumi tanításától. Az aszketizmus, a szegénység, a szenvedés és az önfeláldozás dicsérete ugyancsak káros szélsőségek, ám ezekhez az egyház mintha továbbra is ragaszkodna. A jézusi humanizmus helyett a mai napig a tekintélyelvűség az uralkodó, ami határozott, autonóm, életrevaló lények helyett tutyimutyi, alávetett, életképtelen híveket farag. A különböző politikai irányzatokat tekintve is azt látjuk, hogy a keresztény gondolkodás a perifériákhoz vonzódik. Ötvözi a konzervatívok hagyománytiszteletét a baloldaliak erős szociális érzékenységével, csupán az arany középúton fellelhető klasszikus liberális gondolkodásmódot utasítja el. A fogamzásgátlás kapcsán tanúsított egyházi álláspont ugyancsak szélsőséges, ráadásul tökéletes öngól is: az élet feltétlen tiszteletére irányul, miközben - épp azokban a közösségekben, ahol még komolyan veszik a vallási vezetők szavát - méltatlan és embertelen körülményeket teremt szülőknek és gyermekeiknek egyaránt.

Amikor a kereszténység megújulásáról esik szó, ellenérvként legtöbbször az hangzik el, hogy az a szerény számú maradék európai hívő épp a stabilitást, a változatlanságot, a múltban gyökerező értékeket tartja vonzónak a vallásban. Talán nincs is szükség jelentős modernizációra. Talán elég lenne csupán visszatalálni a jézusi arany középútra.