Véget ért egy korszak. A Miss Amerika szervezői bejelentették, hogy a továbbiakban nem szépségversenyként működnek. Nincs többé bikinis felvonulás, helyette a jelöltek és a zsűritagok közti interaktív beszélgetést élvezhet a nagyérdemű. A résztvevőket immáron nem a kinézetük alapján fogják megítélni, nyilatkozta Gretchen Carlson, a verseny kuratóriumának vezetője. Hasonló jelenséget észlelhettünk a Forma1 világában is, amikor szárnyra kapott a hír, hogy az idei évtől mellőzni fogják a rajtrácslányokat. Vajon mi áll mindezek hátterében?
Az utóbbi esztendőkben egyre gyakoribb és egyre hangosabb az a szólam, mely szerint nők nem olcsó szextárgyak, ezért sértő és megalázó az, ha bárki csupán egy vonzó testet érzékel belőlük. Ez a gondolat minimum öt kérdést felvet. Az első: valóban léteznek olyan férfiak, akik csak szimpla húsdarabként kezelik a nőket? A második: a szépségversenyek és a bikinis hostessek látványa hat-e bármilyen módon e feltételezett férfiattitűdre? Továbbá: mi fog változni azzal, ha egy, a mainál prűdebb világot kezdünk el építeni? Módosít-e bármit a férfiak alapbeállítottságán és magatartásán az, ha néhány rendezvényen kevesebb bikinis lányt látnak? Negyedszer: lehetséges-e egyáltalán átformálni a kritizált férfiattitűdöt, s ha igen, milyen mértékben? És végül: mit szólnak mindehhez a lányok, asszonyok?
Az első felvetésre nem nehéz igennel válaszolni. És nem is kell a világ elmaradottabb régióit említeni, amelyekben a nők még a mai napig sem rendelkeznek a férfiakkal azonos jogokkal. A Föld civilizált térségeiben is jellemző, hogy a hímek nem találják és nem is igazán keresik a közös hangot a nőkkel, mert a szexen kívül semmi egyéb érintkezési pontot nem látnak. S hogy ez mennyire jelent problémát? Morális értelemben semennyire, hiszen mindenki azt keres a másikban, amit csak akar. Ha fényes nappal odalépünk egy bombázóhoz a villamosmegállóban, s azt kérdezzük, akar-e velünk hancúrozni egy jót, valószínűleg egy lesajnáló, torz grimasz a legjobb válasz, amit remélhetünk. Ha ugyanez a bombázó lép oda hozzánk ugyanezzel a kérdéssel, fel sem merül bennünk a felháborodás lehetősége. Egész egyszerűen eltérő módon viszonyulunk a szexhez, mint a nők, nem erkölcsösebben, de nem is erkölcstelenebbül. Másképp. Praktikus értelemben ugyanakkor nagyon is problémás, ha egy férfi nem képes egyenrangú társként kezelni a nőket, mert így arra sem alkalmas, hogy hosszú távon boldoggá tegye a másikat. Valójában mindkét nem vastagon profitálna abból, ha több lenne a közös pont, ha jobban értenénk egymás nyelvét.
Gretchen Carlson kulturális forradalmat hirdet, melynek során a nők felállnak és hallatják a hangjukat. Pazar. De lássuk, mi történik a gyakorlatban! A Miss Amerika versenyen nincs többé bikinis mustra. Mi lesz a férfiak reakciója? Hirtelen a fejükhöz kapnak: te jó ég, milyen hülyék voltunk eddig, hogy csak a feneküket meg a mellüket néztük? Így jön el a megvilágosodás fényes pillanata, amikor a fiúk rácsodálkoznak a lányokban megbúvó ezernyi értékre? Aligha. Simán csak átkapcsolnak egy másik csatornára egy közepes krimit, vagy egy langyos focimeccset választva. Vegyük észre, hogy nem jön ki a matek: ha valaki nettó szextárgyként tekint a nőkre, akkor amennyiben kivonjuk a képletből a testi vonzerő megjelenítését, úgy nem marad az égvilágon semmi. Vagyis nem csökken a távolság férfi és nő között, hanem végtelen nagyra nő. Egy ilyen kulturális térben már valóban jöhetnek és arathatnak a szexrobotok. Az Ex Machina, a Westworld és még számos filmremek feldobja azt a kérdést, hogy a hús-vér nők milyen mértékben helyettesíthetők fizikailag hasonló, intelligens gépekkel. A magamfajta régimódi romantikus - még e filmek megtekintése után is - nehezen tudja elképzelni, hogy valaha is beérné egy ember alkotta szexrobottal. Ha nem látom a másik szemében a valódi vágyat, örömöt, vagy épp a haragot, úgy aligha tud magával ragadni a szenvedély. Az a tény azonban, hogy e piaci területen jelentős az érdeklődés, azt jelzi: nem mindenki van így ezzel. A nők és férfiak közti távolság növelése - még ha kulturális forradalomnak is nevezzük - csupán arra jó, hogy a hímek egy része máshol keresse a boldogságot.
Kérdéseink közt szerepelt az is, hogy egy valamivel prűdebb világ elvisz-e bennünket a nők magasabb szintű megbecsüléséhez. A különböző emberi kultúrákat szemlélve - akár időben, akár térben barangolva közöttük - azt tapasztaljuk, hogy semmi ilyen összefüggés sincsen, sőt! Európa elmúlt kétezer évében - elsősorban a keresztény vallás erős kultúraformáló hatásának köszönhetően - egy lényegesen szemérmesebb világot láthattunk mind öltözködésben, mind szexuális viselkedés terén. Ezzel együtt Franciaországban 1945-ig, Svájcban 1971-ig kellett várni, míg a nők választójogot kaptak... Kuvaitban ez az évszám 2006! Megérkezve a jelenbe, kevés prűdebb szokást ismerünk, mint az iszlám asszonyok mindent eltakaró, kötelező viseletét. A burka azonban semmivel sem emeli a nők méltóságát; talán sehol sem bánnak olyan rideg és kegyetlen módon a lányokkal, mint a mohamedán kultúrában. A válasz tehát elég egyértelműnek tűnik: a női szépség eltakarása egyáltalán nem visz közelebb a nemek közti harmóniához.
Bevezetőnkben felvetettük azt is, hogy lehetséges-e a bármilyen módon a férfiak tudatának kedvező irányba történő formálása. A ki nem mondott cél: olyan fickók kitermelése, akikben kevesebb az ösztönelem, sokkal inkább a kultúrember dominál. Az elmúlt évek során számos olyan pszichológiai kutatást végeztek, mely annak kipuhatolására irányult, hogy a férfiak milyen mellméretet tartanak vonzónak. Rendszerint négyféle kategória kerül terítékre: a kicsi, a normál méretű, a nagy és az extra nagy. Akárhány ilyen irányú felméréssel találkoztam, mind ugyanarra az eredményre jutott: a nagy és a normál méret a legnépszerűbb, kissé lemaradva az extra nagy és a sorban leghátul a kicsi mell. E kutatások némelyike nem állt meg e ponton, hanem a felmérésben résztvevő férfiakkal egy személyiségtesztet is kitöltettek. Az eredményt már zsigerből sejti az Olvasó: minél nagyobb mellet jelöltek kívánatosnak az érintettek, annál kevésbé tartották a nőket egyenrangú partnernek. Mindez azt vetíti előre, hogy a nőkhöz való viszonyulásunk gyökerei sokkal mélyebbek annál, mint ahogy kultúránk egyéb szegmenseihez kötődünk. Már az sem könnyű mutatvány, hogy valakit Lagzi Lajcsi zenéjéről átszoktassunk a Pink Floydra. Arra pedig egészen biztosan nem vállalkoznék, hogy a gigantikus melleket kedvelőket megpróbáljam meggyőzni, hogy a kevesebb néha több. A nőkkel kapcsolatos férfiúi attitűd - félúton a kettő között - igazán összetett problémának tűnik, részben kulturális, részben biológiai színezettel. Finomítása nem lehetetlen küldetés, de semmiképpen sem könnyű sétagalopp.
Ami persze a legfontosabb, hogy maguk a nők miként vélekednek a meghirdetett új társadalmi norma kapcsán. Az elmúlt hónapok során számos korábbi Forma1-es rajtrácslánnyal készült riport látott napvilágot. Az érintettek mindegyike ugyanazt nyilatkozta: az autóversenyen való hostesskedésben semmi megalázó sincs, sőt kifejezetten azt tartják megalázónak, hogy a megkérdezésük nélkül, a fejük felett intézkedtek sorsukról. A női egyenjogúságnak éppen arról kellene szólnia, hogy szabadon eldönthetik, miben vesznek részt és miben nem. Arról nem is beszélve, hogy ez munka korántsem üresfejű cicababák bárgyú mosolygásáról szólt. Többfordulós castingon válogatták a lányokat, a kifogástalan angol nyelvtudás és a profi kommunikáció alapnak számított. Niki Lauda is kifakadt: "Hogy lehet valaki ilyen hülye? Ez a döntés a nők ellen irányul."
Egy lánynak elég, ha szép? Nyilvánvalóan nem. Mi, férfiak is azt szeretjük, ha egy nőnek van lelke, humora, intellektusa és méltó társunk lehet, nem csupán szerető, házvezetőnő, vagy épp anya funkcióban. Támogatunk minden olyan törekvést, amely javít a nemek közti harmónián és őszinte lelkesedéssel tapsolunk minden kiemelkedő női teljesítménynek. Azzal is tisztában vagyunk, hogy az érzelmi-szociális intelligencia terén rengeteget kell fejlődnünk, hogy mi magunk is méltó társai lehessünk a nálunk sokkal érzékenyebb lányoknak, asszonyoknak. Abban viszont a legtöbben egészen biztosak vagyunk, hogy a népnevelésnek abszolút elhibázott próbálkozása minden olyan kísérlet, amely a női szépség eltakarását célozza. Sohasem elvenni kell, hanem épp ellenkezőleg: mindig többet adni. Hogy ebben jó példát mutassak, ajánlom mindenki figyelmébe ezt a káprázatosan tehetséges kiscsajt:
