Ősrégi mítosz. Sokakban él egy olyan kép, mely szerint a túlsúlyosak jelentős része lelkileg kiegyensúlyozott és boldog, szemben a szikár, örömtelen, karót nyelt aszkétákkal. Nyilván érezzük, hogy ezúttal is a kizárólag végletekben gondolkodó, gyermeteg, fekete-fehér látásmóddal van dolgunk. A legtöbben természetesen az élet élvezetére szavazunk, s idegenkedünk a mosolytalan önsanyargatástól. Ám ez még véletlenül sem jelenti azt, hogy a jó kedélyt a korlátlan hedonizmus alapozná meg legbiztosabban. A közelmúlt amerikai kutatásai arról számolnak be, hogy a közhiedelemmel ellentétben a súlyproblémákkal küzdők között lényegesen magasabb a depressziósok aránya, mint az átlagos testalkatúak közt.

Nem érdemes túl sok szót vesztegetni a kövérségből fakadó ezerféle problémára, ezeket - közvetlenül, vagy közvetve - mindannyian ismerjük, tapasztaljuk. Már a hétköznapi létezés is komoly kihívás egy túlsúlyosnak: megkötni a cipőt, utolérni a buszt, elférni a színházi székben... Az egészségügyi kockázatokról is tudunk: Magyarországon a halált okozó népbetegségek 93%-a az életmódból, ezen belül elsősorban az elhízásból fakad. Ám mindezek a problémák és bosszúságok eltörpülnek a negatív énképből eredő folyamatos frusztráció mellett. Amikor valaki nem érzi magát vonzónak; amikor az intim pillanatokban még a félhomály is sok, olyankor nehéz belehazudni a világ képébe, hogy ez a boldogság és kiegyensúlyozottság netovábbja. 

A jelen kényelmetlensége persze csupán a felszín. Érdemes egy pillanatra elmerülni a mélyebb rétegekben, esetenként a múltban, a súlyproblémák tudattalanba száműzött okait kutatva. Az elhízás hátterében a legtöbbször kisebb-nagyobb lelki problémák állnak. Sokan egész egyszerűen szeretethiányosak, vagy szexuálisan kielégítetlenek, s e gyötrő sóvárgást kívánják édességekkel és rágcsálnivalókkal enyhíteni, rendszerint egészen pusztító kalória bevitel mellett. Az sem ritka, amikor egy nő a gyermekvárás időszakát éli meg élete legszebb periódusának, ezért teste még hosszú időn át mintha ragaszkodna a gömbölyű formához. A túlsúly lehet egyfajta burok, védőréteg is azoknál a lányoknál, akik valamilyen oknál fogva félnek megélni nőiességüket. Egészen tipikus például azok esetében, akiket kisgyerek korukban szexuálisan molesztáltak. Az elhízást okozhatják önértékelési problémák, kommunikációs zavarok, depresszió, tehetetlenségérzés, elfojtott düh, hangulatzavarok és még ezerféle gond, vagy múltbeli trauma. Akárhogy is: a felsorolt nyavalyák egyike sem eredményez felszabadult, jó kedélyt.

Létezik egy Project Harpoon nevű, interneten szerveződött csoport, amely - hozzám hasonlóan - meggyőződéssel vallja, hogy a nők karcsún a legszebbek. A társaság azzal vált ismertté, hogy túlsúlyos modelleket és színésznőket fotoshoppoltak át vékonyra, a világ elé tárva a valóságot, mellé illesztve az ideális alternatívát. A dologból nagy botrány keveredett, elsősorban azért, mert kiszemeltjeik zöme épp azért harcol, hogy mindenki úgy fogadja el a testét, ahogy van. A történet itt kezd érdekessé válni. Ahhoz ugyanis mindenkinek joga van, hogy értelmetlen, vagy akár kifejezetten káros ideológiákért küzdjön. Az azonban enyhén szólva is megmosolyogtató, hogy hiszünk is egy eszmében, meg nem is. Ha ugyanis az érintett kövér celebek valóban úgy gondolják, hogy a túlsúly csupán ízlés dolga, ez esetben nincs miért megsértődniük. Ebből a szemszögből körülbelül annyi történt, mintha a hajszínüket fotoshoppolták volna barnáról szőkére. Nagy ügy. Ha viszont ők is ténylegesen belátják, hogy az elhízás minőségi kérdés, vagyis a sportos karcsúság értékesebb a kövérségnél, úgy az általuk képviselt ideológia hamisságáról rántják le a leplet. Ugyanis miért kéne mindenkinek elfogadnia a testét olyannak, amilyen, ha az messze van a vonzótól és egészségestől, s egyedül a tulajdonosán áll, hogy milyenre formálja? Az érintett sztárok sértettsége igen komoly frusztrációról árulkodik, nyomát sem látni a jó kedélynek.

A kövér ember nem bűnös - hirdeti Schobert Norbi 2010-ben megjelent könyve. Igaza is van a szerzőnek: az elhízás nem erkölcsi kategória. Mindenki azt tesz a testével, amit csak akar. Akár meg is betegítheti. Akár el is csúfíthatja. Azt a téveszmét ugyanakkor kár lenne benyelni, hogy nincs minőségi különbség a sportos és az elhízott test között, s hogy érdemes olyannak szeretni magunkat, amilyenek vagyunk. Ha igaz lenne a címbéli frázis, még az is kevés volna ahhoz, hogy egy józan ember valaha is megbarátkozzon az ormótlansággal. Ám látva, hogy a kövér ember a legritkább esetben kedélyes, végképp nem maradt semmi, ami a túlsúly mellett szólna.