A hűséget alapvetően pozitív fogalomként tartjuk számon, azonban pontosan tudjuk, hogy beteg eszmékhez, mérgező kapcsolatokhoz és förtelmes főnökökhöz nem igazán érdelmes hűnek maradni. Fredrik Backman svéd író helyesen fogalmaz: "A legjobb dolgokat, amiket az emberek egymásért tesznek, a hűségnek köszönhetik. A baj csak az, hogy a lehető legrosszabb dolgok is pont abból fakadnak." Ehhez talán csak annyit érdemes hozzátenni: a legnagyobb gond itt is az, amikor fekete-fehérben látjuk a világot. Örökké, vagy soha! Mindent, vagy semmit! Ezek ostobaságok, a törzsi gondolkodás gyermeteg maradványai. A hűség attól még lehet pozitív, értékes és üdvözlendő, ha időben és térben nem terjed ki mindenre.

Kezdjük azzal, hogy a hűség nem egy földön túli érték. Nem valamiféle misztikus vagy spirituáls dolog, amely a közönséges földi halandó számára megfejthetetlen módon kapcsol össze lelkeket, egyéneket, hiteket. A hűség nem több, mint kitartás valaki, vagy valami mellett meggyőződésből, illetve jól felfogott érdekből. Elköteleződés egy együttműködés mellett. Bajtársiasság, amelynek pontosan ismerjük a praktikus és a lélektani előnyeit. Semmi hókuszpókusz. Semmi önfeláldozás. Semmi ködös, őrült ideológia. Csak józan észszerűség és felnőtt felelősségvállalás.

Az első problémás pont az időbeliség. A ortodoxok azt mondják: ha beleszülettél egy istenhitbe, egy nemzetbe, egy családba, azokat soha nem hagyhatod el. Akkor sem, ha a vallásodról kiderül, hogy egyenlő a terrorizmussal; az országodról, hogy maga a pokol; a családodról, hogy csupa mérgező személyiség. Ugyanezt a bebetonozott örökkévalóságot szimbolizálja az ásó, kapa, nagyharang mondás, vagyis a holtig tartó házasság hamis eszméje is. A másik végletet a szélkakasok képezik, akik egyetlen szempillantás alatt képesek irányt váltani, ha az érdekeik úgy diktálják. Nekem személy szerint rögtön Románia ugrik be, mint szemléltető példa. Háborúk idején keleti szomszédaink bármikor képesek voltak hátat fordítani a szövetségeseiknek, ha úgy ítélték meg, hogy rossz lóra tettek, s mindig kifizetődőbbnek látták a győzelemre állókhoz dörgölőzni. Ezek a szélsőséges attitűdök. Egy hétköznapi példával illusztrálva: nyilvánvaló, hogy egyetlen munkáltató sem képes egy életre magához láncolni kiemelkedő alkalmazottait, ám olyat sem láttunk még, hogy egy sebész félbehagyott volna egy szívműtétet, mert épp jobb ajánlatot kapott egy másik klinikától. A lényeg: az adott projektet be kell fejezni, ha már vállalkoztunk rá, s a megbízónk számít ránk, miközben tisztességesen bánik velünk. Azután ha végeztünk, ismét lehet tárgyalni a jövőről. Ezt hívják felelősségteljes, felnőtt hozzáállásnak. Bizonyára sokan látták A nagy pénzrablás című spanyol sorozatot. (Aki még nem, az sürgősen pótolja e vétkes mulasztást!) Mindkét filmbéli projektben mesterien kidolgozott a terv, mégis drámák és bonyodalmak sokaságát látjuk. Csaknem minden gikszer abból addódik, hogy a rablásokat végrehajtó bandatagok fegyelmezetlenek, felrúgják az előre lefektetett szabályokat, lázadoznak és hatalmi játszmákat folytatnak. Egy akciókriminek nyilván jót tesz az izgalom, azonban a való világunkat aligha így rendeznénk be. Az éles helyzetek összetartást és hűséget követelnek. (A politikusok is gyakran építenek erre; szerintük minden helyzet éles és drámai - de ez már egy másik szemszög, egy másik történet.)

A törzsi (és szektás) gondolkodás másik gyermeteg eleme a mindent vagy semmit attitűd. Vagy teljes szívvel, kizárólagossággal és maximális elkötelezettséggel szövetkezünk, vagy sehogy... Ha kilenc ponton kapcsolódunk, muszáj a tizediken is. Ha tíz ponton kapcsolódunk, akkor elég, ha elszakad egy szál, muszáj rögtön a többit is eltépni. Tökéletesen illogikus magatartás, mégis oly gyakran látjuk. Két szerelmes összeköti az életét, családot alapítanak, majd amikor felszáll a lila köd, s vége a szenvedélynek, borul minden, de minden. Sokszor - puszta sértettségből - még arra is képtelenek, hogy a kiskorú utódok közös felügyeletét gördülékenyen megoldják. Ha nem vagy enyém szőröstül-bőröstül, onnantól ott teszek keresztbe, ahol csak tudok. Azt sem bánom, ha a gyerkőcök sínylik meg az egészet... "Üzletben nincs barátság" - tartja a régi (és bölcs) mondás, melyet sokan hajlamosak félreérteni, arra a következtetésre jutva, hogy nem is érdemes keverni a kettőt. (Pedig nagyon is.) Mert mi lesz a biznisszel, ha menet közben - ne adj' isten - véget érne a barátság? Vagy mi lesz a barátsággal, ha az üzlet fuccsolna be? Ezek mind az éretlen, primitív, barbár lélek kétségei. Ismerjük a tünetegyüttest: gyermeteg dac, buta gőg, túlzott érzelmi bevonódás valamint képtelenség a nagyvonalúságra és megbocsátásra. Ezeket persze senki sem vallaná be magának, pont ezért gyártják le a hamis narratívát, mely szerint a hűség valamiféle kötelesség, melynek muszáj a létezés minden szegmensére kiterjednie. A valóság ezzel szemben az, hogy szerelem, házasság és együttélés nélkül is lehet valaki jól szerető, az exével kiválóan együttműködő szülő. A valóság az, hogy egy igazi barátság sok mindent kibír - kilenc szállal is kiválóan tudunk kapcsolódni.

Nem érdemes a hűséget és elkötelezettséget túlmisztifikálni olyan értelemben sem, hogy valamiféle kivételesen nemes lélekre volna szükség hozzá. Szó sincs erről. Egy teljesen átlagos erkölcsi iránytűvel bárki érezni fogja, hogy mely élethelyzetek követelnek kitartást, s melyek elengedést. De még csak ennyi sem kell. Egy valódi szociopata is simán rávehető a hűségre. Erre való a szerződés és a nyilvánosság. Egy körültekintően szövegezett megállapodás ki fog térni rá, hogy mik a felek vállalt kötelességei és mik a hűtlenség következményei, ha megszegik azokat. A média pedig arra jó, hogy hírét viszi a durva hűtlenségeknek. Egy normális világban az árulókat és cserbenhagyókat simán kiközösítik, és soha senki nem áll velük szóba többé.

Alig hiszem, hogy az élet nevű mulatságban csak egyetlen táncpartnerünk lehet, legyen szó szerelemről, üzletről, vagy barátságról. A hűség nem önmagáért való érték. Ha menni kell, hát menni kell. Ám azt látni érdemes, hogy melyek azok a pillanatok és részterületek, amelyek feltétlen elkötelezettséget kívánnak. E fölött minden csak üres fanatizmus; ez alatt pedig minden vétkes felelőtlenség. Kell az egyensúlyérzék.