Sokan, akik már a spiritualitás szintjein járnak, azt hirdetik, hogy testünk csupán lényegtelen külsőség, nem érdemel túl sok figyelmet. Tudom, hogy velem van a baj, mivel jómagam nem igazán ostromlom a megvilágosodást, a tudat legmagasabb szféráit. Amolyan szkeptikusként, két lábbal a földön járó halandóként sokkal inkább hiszem, hogy "ép testben ép a lélek", vagy ha úgy tetszik: "a test a lélek temploma". Kevés dolgot tartok annyira alapvetőnek, mint a fizikum karbantartását, s őszinte csodálattal adózom azoknak, akik ebben az élen haladnak.

Ha a gyerekeim nem xboxoznának annyit, úgy a nappalinkban lévő tévé szinte csak szobadíszként szolgálna. Az utóbbi pár évben szinte alig kapcsoltam be, nagyon komoly focimeccs, vagy vízilabda torna kell ahhoz, hogy a távirányítóért nyúljak. Létezik azonban egy olyan műsor, amely a közelmúltban ismét visszaültetett a képernyő elé, ez pedig a - számomra lenyűgöző - Ninja Warrior. Valójában egy meglehetősen egyszerű vetélkedőről van szó: a résztvevőknek egy - jó mozgáskoordinációt, egyensúlyérzéket és elsősorban fizikai erőt igénylő - akadálypályán kell végighaladniuk, s a legjobban teljesítő - legtovább eljutó - versenyzők kiérdemlik a középdöntőbe, majd a döntőbe kerülést. Jómagam valószínűleg azért találom ennyire lebilincselőnek a szóban forgó játékot, mert tökéletesen modellez egy erkölcsileg kikezdhetetlen világot. Hogy miért is?

1. CSAKIS A MÉRHETŐ TELJESÍTMÉNY SZÁMÍT - Nincs zsűri. Nincsenek pontozóbírók. Nincs közönségszavazat. Nincs korrupció, nincs bunda, nincs részrehajlás. A legkisebb szakértelem sem kell annak egzakt megállapításához, hogy az adott ninja-jelölt felért-e a toronyba, vagy valahol a félúton a medencébe pottyant. A szabályok egyszerűek, de szigorúak és kötelező érvényűek. (Az egyik lány úgy esett ki a versenyből, hogy a copfjának a vége belelógott a vízbe. Igazi szívás...)
2. NINCS HELYE ALATTOMOSSÁGNAK - A versenyzők nem ártanak, nem is árthatnak egymásnak. Nincs mezhúzás, nincs páros lábbal becsúszás, nincs palánkra szorítás, nincs övön aluli ütés, ahogyan víz alatti mogyorózás sincs. Mindenki a pályával küzd, nem az ellenfelekkel. Kudarc esetén mindenki csakis magát okolhatja, csakis magára lehet dühös, senki másra.
3. NEM ZSÁKBAMACSKA - A feladatok nagy vonalakban ismerhetők, bőven lehet - és kell is - készülni rájuk. Mindenki annyi edzésmunkát fektet bele, amennyit csak akar. S bár van szerepe Fortunának is - néha elég egyetlen rossz mozdulat, hogy egy egész éves felkészülés semmivé váljon - ám az erő, a gyakorlás és a pillanatnyi koncentráció lényegesen többet nyom a latba, mint a véletlenek. Ráadásul a kudarc is csak pillanatnyi állapot, aki elbukik, az jövőre újra megpróbálhatja.
4. MEGVALÓSUL A TÖKÉTETES EGYENJOGÚSÁG - Idősek és fiatalok; lányok és fiúk; profik és amatőrök - a Ninja Warrior mezőnye igazán színes. Senki sincs kizárva és senki sem élvez semmiféle előnyt, vagy könnyítést. Nincs kvóta a nők, a negyven felettiek, vagy a testi fogyatékosok számára. Mindenki tisztában van vele, hogy a pálya a fiatal, szálkás férfiizomzatnak fekszik a legjobban. Éppen ezért különösen drukkolunk a csajoknak, az aggastyánoknak és a fogyatékkal élőknek, háromszor is leborulva előttük, ha teljesítik az akadályokat. Ám arról szó sincs, hogy tőlük nem várnánk el pontosan ugyanazt a teljesítményt.

Megértem azokat, akik magasról tesznek a sportra és testük formálására, mert elméjük más utakon járva szállítja a permanens boldogságot. Őrült tudósok; elvarázsolt feltalálók; megvilágosodott, vézna guruk; pocakos filozófusok rosszul kötött nyakkendőkkel; Woody Allen típusú művész-értelmiségiek félretaposott cipőben... Hosszú a sor és a magam részéről sosem szeretnék közéjük tartozni, mert hiszem, hogy a komplex létezéshez a szép és sportos test is elengedhetetlen. Ezzel együtt is az ő attitűdjüket át tudom érezni. Azokat viszont a legkevésbé sem értem, akik a Maslow-piramis legalsó szekcióin vegetálnak, semmiféle szellemi-lelki tevékenységet nem mutatva, ezzel együtt is idegenkedve mindenféle testmozgástól. Nekik miről szól az életük? Mik az értékeik? Merre haladnak? Világos, hogy kérdéseim a színtiszta naivitást tükrözik, hiszen az igényességhez szükséges némi tudatosság; az esztétikai szükségletek korántsem jelennek meg az alacsony szinteken. Ám amikor ormótlan testeken műkörmöket és műszempillákat, avagy drága tetoválásokat és kilós fukszokat látok, olyankor azt gondolom, hogy az illetőben azért él a vágy, hogy szépnek lássák. Nem az volna az első, hogy találjon valami sportot, amellyel rendbe szedi magát?

A Ninja Warrior mezőnye valóban meglehetősen vegyes. A falmászók, tornászok, akrobaták, erőnléti edzők és a parkour megszállottjai mellett találkozunk egészen átlagos családapákkal és anyukákkal is. Személyes kedvencem az a lelkész, aki a plébániakertben akadálypályát, a templom homlokzatán  pedig mászófalat alakított ki a gyerekek számára. Igazi példakép. Ám akármilyen színes is e csapat, egyben feltétlenül hasonlítanak egymásra: kivétel nélkül mindegyiküknek életteli, csillogó a szeme. Egyszerűen jó rájuk nézni, mert sugárzik róluk a sportszerűség, az egészség, az élet feltétlen szeretete. Egy olyan országban, ahol szinte elvárás a pesszimizmus, a rosszkedv és a reménytelenség, igazán üdítő ennyi pozitív arcot látni. Már alig várom a hétfői döntőt.