téveszmék

téveszmék

"A test csak hitvány porhüvely"

2018. december 09. - G. Nagy László

 

ninja3.jpg

 

Sokan, akik már a spiritualitás szintjein járnak, azt hirdetik, hogy testünk csupán lényegtelen külsőség, nem érdemel túl sok figyelmet. Tudom, hogy velem van a baj, mivel jómagam nem igazán ostromlom a megvilágosodást, a tudat legmagasabb szféráit. Amolyan szkeptikusként, két lábbal a földön járó halandóként sokkal inkább hiszem, hogy "ép testben ép a lélek", vagy ha úgy tetszik: "a test a lélek temploma". Kevés dolgot tartok annyira alapvetőnek, mint a fizikum karbantartását, s őszinte csodálattal adózom azoknak, akik ebben az élen haladnak.

 

Ha a gyerekeim nem xboxoznának annyit, úgy a nappalinkban lévő tévé szinte csak szobadíszként szolgálna. Az utóbbi pár évben szinte alig kapcsoltam be, nagyon komoly focimeccs, vagy vízilabda torna kell ahhoz, hogy a távirányítóért nyúljak. Létezik azonban egy olyan műsor, amely a közelmúltban ismét visszaültetett a képernyő elé, ez pedig a - számomra lenyűgöző - Ninja Warrior. Valójában egy meglehetősen egyszerű vetélkedőről van szó: a résztvevőknek egy - jó mozgáskoordinációt, egyensúlyérzéket és elsősorban fizikai erőt igénylő - akadálypályán kell végighaladniuk, s a legjobban teljesítő - legtovább eljutó - versenyzők kiérdemlik a középdöntőbe, majd a döntőbe kerülést. Jómagam valószínűleg azért találom ennyire lebilincselőnek a szóban forgó játékot, mert tökéletesen modellez egy erkölcsileg kikezdhetetlen világot. Hogy miért is?

  1. CSAKIS A MÉRHETŐ TELJESÍTMÉNY SZÁMÍT - Nincs zsűri. Nincsenek pontozóbírók. Nincs közönségszavazat. Nincs korrupció, nincs bunda, nincs részrehajlás. A legkisebb szakértelem sem kell annak egzakt megállapításához, hogy az adott ninja-jelölt felért-e a toronyba, vagy valahol a félúton a medencébe pottyant. A szabályok egyszerűek, de szigorúak és kötelező érvényűek. (Az egyik lány úgy esett ki a versenyből, hogy a copfjának a vége belelógott a vízbe. Igazi szívás...)
  2. NINCS HELYE ALATTOMOSSÁGNAK - A versenyzők nem ártanak, nem is árthatnak egymásnak. Nincs mezhúzás, nincs páros lábbal becsúszás, nincs palánkra szorítás, nincs övön aluli ütés, ahogyan víz alatti mogyorózás sincs. Mindenki a pályával küzd, nem az ellenfelekkel. Kudarc esetén mindenki csakis magát okolhatja, csakis magára lehet dühös, senki másra.
  3. NEM ZSÁKBAMACSKA - A feladatok nagy vonalakban ismerhetők, bőven lehet - és kell is - készülni rájuk. Mindenki annyi edzésmunkát fektet bele, amennyit csak akar. S bár van szerepe Fortunának is - néha elég egyetlen rossz mozdulat, hogy egy egész éves felkészülés semmivé váljon - ám az erő, a gyakorlás és a pillanatnyi koncentráció lényegesen többet nyom a latba, mint a véletlenek. Ráadásul a kudarc is csak pillanatnyi állapot, aki elbukik, az jövőre újra megpróbálhatja.
  4. MEGVALÓSUL A TÖKÉTETES EGYENJOGÚSÁG - Idősek és fiatalok; lányok és fiúk; profik és amatőrök - a Ninja Warrior mezőnye igazán színes. Senki sincs kizárva és senki sem élvez semmiféle előnyt, vagy könnyítést. Nincs kvóta a nők, a negyven felettiek, vagy a testi fogyatékosok számára. Mindenki tisztában van vele, hogy a pálya a fiatal, szálkás férfiizomzatnak fekszik a legjobban. Éppen ezért különösen drukkolunk a csajoknak, az aggastyánoknak és a fogyatékkal élőknek, háromszor is leborulva előttük, ha teljesítik az akadályokat. Ám arról szó sincs, hogy tőlük nem várnánk el pontosan ugyanazt a teljesítményt.

  

ninja2.jpg

 

Megértem azokat, akik magasról tesznek a sportra és testük formálására, mert elméjük más utakon járva szállítja a permanens boldogságot. Őrült tudósok; elvarázsolt feltalálók; megvilágosodott, vézna guruk; pocakos filozófusok rosszul kötött nyakkendőkkel; Woody Allen típusú művész-értelmiségiek félretaposott cipőben... Hosszú a sor és a magam részéről sosem szeretnék közéjük tartozni, mert hiszem, hogy a komplex létezéshez a szép és sportos test is elengedhetetlen. Ezzel együtt is az ő attitűdjüket át tudom érezni. Azokat viszont a legkevésbé sem értem, akik a Maslow-piramis legalsó szekcióin vegetálnak, semmiféle szellemi-lelki tevékenységet nem mutatva, ezzel együtt is idegenkedve mindenféle testmozgástól. Nekik miről szól az életük? Mik az értékeik? Merre haladnak? Világos, hogy kérdéseim a színtiszta naivitást tükrözik, hiszen az igényességhez szükséges némi tudatosság; az esztétikai szükségletek korántsem jelennek meg az alacsony szinteken. Ám amikor ormótlan testeken műkörmöket és műszempillákat, avagy drága tetoválásokat és kilós fukszokat látok, olyankor azt gondolom, hogy az illetőben azért él a vágy, hogy szépnek lássák. Nem az volna az első, hogy találjon valami sportot, amellyel rendbe szedi magát?

 

A Ninja Warrior mezőnye valóban meglehetősen vegyes. A falmászók, tornászok, akrobaták, erőnléti edzők és a parkour megszállottjai mellett találkozunk egészen átlagos családapákkal és anyukákkal is. Személyes kedvencem az a lelkész, aki a plébániakertben akadálypályát, a templom homlokzatán  pedig mászófalat alakított ki a gyerekek számára. Igazi példakép. Ám akármilyen színes is e csapat, egyben feltétlenül hasonlítanak egymásra: kivétel nélkül mindegyiküknek életteli, csillogó a szeme. Egyszerűen jó rájuk nézni, mert sugárzik róluk a sportszerűség, az egészség, az élet feltétlen szeretete. Egy olyan országban, ahol szinte elvárás a pesszimizmus, a rosszkedv és a reménytelenség, igazán üdítő ennyi pozitív arcot látni. Már alig várom a hétfői döntőt.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4514459374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2018.12.10. 09:50:45

Az "ép testben ép lélek" mondás már csak azért is nagy igazság, mert az erőnlét lényegében nem más, mint a testünk oxigénellátásának hatékonysága. Jobb erőnléttel a szellemi tevékenységünk is javul, a sakkozók jelentős része is végez emiatt némi testmozgást. Hosszútávon meg különösen igaz, mert számoa betegséghez vezethet a mozgáshiány, amelyek a szellemi teljesítményünkre is negatív kihatással vannak.

Én mondjuk a sportban sajátos szemléletet vallok, nézni például nagyon nem szeretem, emellettem nem a versengésben látom a célt, hanem a sportban, mint kikapcsolódásban, illetve ha már teljesítmény, sokkal fontosabb, hogy önmagunkhoz viszonyítva, önmagától értetődően érjünk el sportteljesítményt, ne másokhoz viszonyítva. Pl. sokkal többre tartom, hq valaki kitűz magának egy célt, pl. 3:30-as maraton, mint ha a Józsi a Pistát akarja leverni a maratonon, függetlenül a puszta teljesítménytől. Tájfutó körökben például egyáltalán nem tudok szimpatizálni azon nyugdíjas korú versenyzőkkel, akik belül élsportolónak érezve magukat folyton azon görcsölnek, hogy hányadik helyen végeznek, mennyi rangsorpontot kapnak, és kicsapják a dilit a legkisebb rendezői hiba miatt (önkéntesek rendeznek lelkesedésből, nem ebből élnek), de ha maguk vétenek tajékozódási hibát, amiatt is képesek igencsak frusztráltak lenni. Azokkal viszont igencsak tudok, akik azért mennek a versenyekre, hogy jól érezzék magukat, és ha jó eredményt érnek el, az csak plusz, de ha nem, az se baj.

G. Nagy László 2018.12.10. 10:42:36

@Zabalint:

"Tájfutó körökben például egyáltalán nem tudok szimpatizálni azon nyugdíjas korú versenyzőkkel, akik belül élsportolónak érezve magukat folyton azon görcsölnek, hogy hányadik helyen végeznek, mennyi rangsorpontot kapnak, és kicsapják a dilit a legkisebb rendezői hiba miatt"

Én úgy vagyok vele, hogy csaknem mindegy, miért sportol az ember. Versenyből, a testmozgás puszta öröméért, testformálási célból - minden út a Nirvánába vezet. A hőzöngés viszont nagyon gáz. Az ember azt gondolná, hogy egy sportoló, pláne, ha már elég idős, rendelkezik a bölcsességgel járó végtelen, buddhista nyugalommal...

csakférfi 2018.12.10. 12:25:26

@Zabalint:

"Az "ép testben ép lélek" mondás már csak azért is nagy igazság, "
Ezt írtad!
Tévesen értelmezed a mondást.
Ez akkoriban az öregebb emberek mondták a fiatalokra...gúnyolódva... akik naphosszat edzettek a testük tökéletesítése érdekében.Közben egy ovodás szintjén gondolkodtak az élet lényegéről.
Ez a "szólás" lényege....Hiába edzed a tested ha a lelked nem ép.
Azaz a gondolkodásod lehet öregen is ép még ha a tested már nem is teljesen ép.....öregszik...lazul...gyengül...stb.

@G. Nagy László:

"Azokat viszont a legkevésbé sem értem, akik a Maslow-piramis legalsó szekcióin vegetálnak, semmiféle szellemi-lelki tevékenységet nem mutatva, ezzel együtt is idegenkedve mindenféle testmozgástól. Nekik miről szól az életük? Mik az értékeik? Merre haladnak? "

Kicserélik a csapot a fürdőszobádban...a boltban eléd teszik a polcra az élelmet és egyéb árucikkeket....megjavítják a kocsidat...levágják a hajadat....stb!
csupa olyan dolgot tesznek amit a Te kényelmes dölyfös életed (azaz lelked) nem enged hogy megtanulj!
:) :)

2018.12.10. 15:14:43

@csakférfi:
Valami forrás erre? Rákerestem, és az eredeti mondás ugyan nem egészen azt jelenti, ahogyan én értelmezen, de az is arról szól, hogy mindkettő fontos, nem pedig egyiket helyezi a másik fölé vagy alá.

2018.12.10. 15:17:33

@csakférfi:
"Kicserélik a csapot a fürdőszobádban...a boltban eléd teszik a polcra az élelmet és egyéb árucikkeket....megjavítják a kocsidat...levágják a hajadat....stb!
csupa olyan dolgot tesznek amit a Te kényelmes dölyfös életed (azaz lelked) nem enged hogy megtanulj!
:) :)"

A társadalomban a munkamegosztás már elég régóta van jelen, ezért furcsa szemére vetni valakinek, hogy nem ért valamihez, amit a kevésbé tanult emberek "végeznek el helyette".

csakférfi 2018.12.10. 15:36:57

@Zabalint:
Tudod mi a "furcsa"?
Az hogy emberek kiváltságosnak hiszik magukat és pusztán azért mert másfajta tevékenységet végeznek egyiket a másik fülé helyezik.
Pusztán azért mert többet tanult.
Láttál már olyant a természetben hogy egyik oroszlán a másikat magafölé helyezi pusztán azért mert az nem tanult meg szépen üvölteni??
Vagy egyik gnu a másikat pusztán azért mert az csúnyábban ugrik?
Vagy az énekesmadarak atzért maradtak fenn mert egyik szebben fütyűl mint a másik és ezért fajtársai mindent a csőrébe adnak?,
Neki nem kell vadászni?Csak mert szebben repül,énekel,ugrál,lépked...stb.
A társadalmunk "kaszt" rendszer.
A "kasztok"
Általános
Érettségi
Főiskola
Egyetem
Doktor
phd
Professzor
nagyjából.....
Holott kifejezetten a biblia is tiltja a tudás a szeretet elé helyezését.
Én nem hiszek istenben......sem önjelölt isteneknek akik különféle tudásbéli rangsort állítanak fel emberi értéket illetőleg...csakmert a tudásuk szélesebb körü.
ÉS ? akkor szolgáljuk? na ez a "szolgalelküség".

2018.12.10. 15:48:14

@csakférfi:
Hát pedig az állatvilágban is simán előfordul, hogy az adott állatcsoport mércéjével rátermettebb egyedet bizonyos dolgokban kiszolgálják a kevésbé rátermettek. De az is, és az emberi társadalomra jellemző munkaosztás is kétoldalú, mert valójában cseréről van szó, csak a cserearányokat a piac árazza be, ha te olyat tudsz, amire kevesen képesek, és a piaci kereslet is nagyobb rá, akkor cserébe több munkaórányi olcsóbb munkát kapsz érte másoktól.

A cikkben amit vitatsz, azzal a résszel én sem értek teljesen egyet, mivel aki szegényebb, annál a testmozgás iránti igény is kisebb eséllyel jön létre, hiszen fizikai munkásként más képe van a fizikai erőt igénylő tevékenységekről, valamint az anyagi lehetőségei korlátozottabbak, látóköre is jó eséllyel szűkebb, ezért kevésbé jön képbe, hogy hobbiból sportoljon.

csakférfi 2018.12.10. 16:32:21

@Zabalint:
Diskuráljunk?

:)

"A falka szervezete

A falkák olyan önfenntartó szaporodó egységek, amelyben az egyedek együttműködve, közösen szerzik meg a táplálékot, és közösen nevelik a kölyköket – nemcsak a szülők, de a falka minden tagja, különösen a fiatalabbak. A falka létszáma az élőhely adottságaitól függően 2–36 lehet; általában 5–9. A falkák tulajdonképpen olyan nagycsaládok, amelyekben a vezető alfa-párhoz és utódaikhoz a szaporodási időszakban más farkasok is csatlakozhatnak – ezek később is a falka tagjai maradhatnak. A falkában szigorú a hierarchia: az abszolút úr az alfa-hím, őt követi az alfa-nőstény. A vezérhímet legyengülése (betegség, sérülés stb.) esetén a béta-hím váltja fel. A falkák időnként feloszlanak, majd (átmenetileg vagy véglegesen) újraalakulhatnak, illetve más falkákkal egyesülhetnek is. A régi falka feloszlásával létrejött új falkák egymással barátságosan viselkednek.

A falka együttműködésének két, ellentétesen motiváló alapja:

az állandó rivalizálással kialakított rangsor és
az egymást régóta ismerő tagok erős, kölcsönös kötődése.

Az együttműködés megköveteli:

a fejlett szociális intelligenciát,
a jó problémamegoldó képességet és
a képlékeny, a körülményekhez alkalmazkodó viselkedést.

Ezek együttes hatására a farkas élőhelyeinek csúcsragadozója volt, amíg alul nem maradt az emberrel vívott versengésében.

A farkasra a „letelepedett” és „nomád” életmód váltogatása jellemző. Tavasszal és nyáron kis területen marad, amíg a kölykök fel nem nőnek, ősszel és télen azonban hatalmas távolságokat járhat be. "
Farkas Wiki

"A hollók általában költőpáronként külön-külön területeket birtokolnak, de előfordulhat, hogy a fiatal madarak csapatokba verődnek. Habár a közönséges hollók gyakran civakodnak fajtatársaikkal, családjuk iránt odaadó szeretetről tesznek tanúbizonyságot."
Holló Wiki

"Az oroszlánok húsevő ragadozók, melyek különálló családban, ún. falkában élnek. A család nagyobb részben nőstényekből, kölykeikből és egy vagy több, egymással rokoni kapcsolatban álló, fiatal hímből áll. Rendszerint az egy falkába tartozó összes nőstény rokonságban áll egymással. A hímek és a nőstények is védik a falkát a betolakodóktól. A hímek általában nem tűrik meg a kívülálló hímeket, ahogy a nőstények sem a kívülálló nőstényeket. A hímeket kizárja a falka, vagy saját maguk hagyják el azt, amikor 2-3 éves korukban elérik az ivarérett kort. Amikor új hím veszi át a falka vezetését, gyakran megöl az előző alomból minden kölyköt, és azok anyjai ezután mintegy két héttel újra ivarzanak. "
Oroszlán Wiki

"˝Egy legenda a pályán˝ - így konferálta fel Kasza Tibi az artistát. Nézd meg, hogyan teljesítette az akadálypályát Rippel Feri!

A Ninja Warrior Hungary a világ egyik legnagyobb kihívása. A legnagyobb harcosok várják, hogy bebizonyíthassák, képesek legyűrni a monumentális akadálypályát, amit a világon eddig csak keveseknek sikerült. Elképesztő izgalmak, egy lenyűgöző pálya és emberfeletti teljesítmény – ezt ígéri a világszerte népszerű műsor. A harcos benned él!"

tv2.hu/ninjawarrior/273125_rippel-feri-felszantotta-a-ninja-warrior-selejtezo-palyajat.html

Hol a hiba??

Több volt az az idő, amit nem töltöttünk együtt, mint amit együtt töltöttünk.

www.life.hu/sztarok/20181115-rippel-feri-elarulta-miert-szakitottak-baratnojevel.html

Itt: Nincs családja,szerelme,története, csak a harc és a győzelem egy békés világban.
Ez a katasztrófa.Az "élet" kihívásának nem tudott megfelelni...nincs utódja.Soha nem tudja meg milyen az amikor a feleséged a gyerekedet szüli éppen és Te ott vagy.
Soha nem tudja meg azt milyen a z amikor a nő akit szeretsz....stb.
Ez a logikai bukfenc a "modern" társadalomban.
:)

2018.12.10. 16:57:25

@csakférfi:
Várj, most neked az a problémád, hogy az illető ilyen versenyeken indul ahelyett hogy utódokat csináljon, ezért evolúciós szempontból elbukott? Van arról releváns statisztikad, hogy a sport és egyéb vetélkedőkön sikeres emberek a magánéletben meg elbuknak?

Egyébként nem gondolom, hogy a siker pusztán gyerekszámban mérhető, szerintem ha szellemileg nem tudsz példát mutatni a gyerekeidnek, akkor teljesen felesleges a szaporodás. Az egy totálisan földhöz ragadt álláspont, hogy csak a család számít, hiszen ez ignorálja a civilizáció összes eddigi technikai, társadalmi eredményét.

csakférfi 2018.12.10. 17:27:45

@Zabalint:
MI???
Problémám?
Az enyém?
Nem.....azé aki nem tudja meg mi a családi boldogság.
Nem az enyém,ezt honnan veszed?
A probléma az amikor ezekre az emberekre feltekintenek.
Nem ép a lelke...de a teste igen (hellyel -közzel)...ezzel indítottunk.
Szellemileg példát mutatni?
Ezt hogyan érted?Hogy nem vagyok doktorandusz és nem beszélek 7 nyelven?
52 vagyok4
"0 év házasság...válás 7 éve második házasság...két nevelt gyerek a saját mellé.Most 17-19 évesek.
Kérdés a "legkisebbhez évekkel ezelőtt,aki nem is tőlem van
-jancsi , mikor hazudtam én neked?
-Soha..volt a válasz!
Mi köze ennek a tudáshoz?
Szellemhez?

csakférfi 2018.12.10. 17:28:39

@Zabalint:
javítok
20 év házasság!
:)

2018.12.10. 19:16:16

@csakférfi:
Nem, a szellemi példát mutatni azt úgy értem, hogy élsz/éltél valamiért, nem csak a családodért. Lehet az siker valamiben, lehet valami, amit élvezel az életben, bármi. Ha annyit mondasz hogy az egyetlen, amiért élsz, a család, és ezt a példát akarod hogy a gyerekeid továbbvigyék, akkor hiába szaporodtál, mert kb. a létfenntartás szintjét ütötted meg. Nyilván a csávó meg a másik felét csinálja meg, és a létfenntartás marad ki (bár nem tudom kicsoda ez, mennyi idős, de egy férfinek öregkorában is lehetnek gyerekei). De a kettőt szembeállítani badarság.

sebesbal 2020.09.10. 10:06:43

@csakférfi: A mondás azért is problémás, mert az eredeti kontextusban több dolgot is jelenthetett, azt is hogy "ép testben legyen ép a lélek is".
hu.wikipedia.org/wiki/Mens_sana_in_corpore_sano
süti beállítások módosítása