téveszmék

téveszmék

"Az lenne jó, hogyha mindenki..."

2019. január 30. - G. Nagy László

lgt2.jpg 

Imádom az LGT-t és természetesen a Mindenki című számmal sincs az égvilágon semmi baj. (Szőröstül-bőröstül Presser szerzeményről van szó, ám a szövege semmivel sem gyengébb a pazar Adamis és a zseniális Dusán költeményeknél.) Ebben a slágerben minden a helyén van, a három rövidke versszakban megfogalmazott valamennyi kívánalommal egyet lehet érteni. Amivel gondom van, az abból ered, hogy fejben mindenki megfogalmazza a maga kívánságlistáját. Mindenki felépíti a saját kis világát, meghatározva, hogy mi lenne a helyes, hogy a többieknek miként kéne élniük, s ezek az elvárás-csomagok többnyire a legkevésbé sem kompatibilisek egymással.

 

Az lenne jó, hogyha mindenki önzetlen és segítőkész volna; reggel pontosan beérne a suliba/munkahelyre, s ott szorgosan végezné feladatait; Wagnert és Bartókot hallgatna, Tolsztojt és Dosztojevszkijt olvasna a gagyi popkultúra fogyasztása helyett; továbbá sportolna; egészségesen táplálkozna; részt venne a vasárnapi istentiszteleten és nem akarna kibújni az adófizetési kötelezettsége alól... Napestig lehetne sorolni a hasonlókat, ízlések és preferenciák szerint. Ezek kapcsán csupán négy aprócska problémát látok: Először is: rettenetesen unalmas volna a világ, ha a teljes társadalom egyazon értékrendet követné. Másodszor: ahogyan fent már említésre került, ez a hét és fél milliárd kívánságkosár a legkevésbé sem összeilleszthető. Harmadszor:a személyes elvárások jelentős hányada ostoba téveszmékre épül, nem vallana különösebb bölcsességre az ezeknek való feltétlen megfelelés. És végül negyedszer: mindezekből fakadóan az egyénileg preferált ezerféle viselkedési minta túlnyomó többsége nem kikényszeríthető. Az emberi élet és a tulajdon védelme minden valamirevaló kultúrában szent, de egy szabad társadalomban minden egyéb elem tisztán fakultatív.

 

A legtöbben például nagyra értékeljük az udvariasságot és a jó modort. Igyekszünk is ennek megfelelően létezni. Köszönünk, mosolygunk, beengedjük magunk elé a másik autóst. De mi van akkor, ha a másik nem köszön vissza, nem mosolyog, esetleg még arra sem képes, hogy kettőt villantson hálája jeléül? Ilyenkor jön a kiborulás, hogy micsoda bunkó, s hogy a legközelebb én is ilyen leszek, mert nem érdemel jobbat ez a világ... Miközben pontosan tudjuk, hogy ez mekkora ostobaság. Nyilvánvalóan az lenne jó, hogyha mindenki figyelmes és előzékeny volna a másikkal. Ugyanakkor ez egyáltalán nem elvárható senkitől. A gyerekeim is megjegyzik a hátsó ülésen, hogy mekkora tapló az ilyen, és semmi sem volna rosszabb, mintha mentegetni kezdeném az illetőt. A gyerkőcöknek természetesen igazuk van, és pontosan látniuk, érzékelniük kell, mi az a suttyóság, már csak azért is, hogy ők maguk messze elkerüljék az ilyenforma magatartást. Viszont azt is meg kell tanítanom nekik, hogy ezen nem húzhatják fel magukat. Ha a másik képtelen viselkedni, az az ő szegénysége, rám nem kell, hogy bármilyen módon visszahasson, pláne hogy a viselkedésemen változtassak. Itt két világ találkozott, s a kettő között nem jött létre semmiféle kapcsolódás. Ez nem tragédia. Mindketten békésen haladunk tovább.

 

A jó modorral kapcsolatos elvárás még hagyján. Igaz, hogy csalódások és pofonok szegélyezik az útját mindenkinek, aki a nagyvilággal szemben ilyen igényt támaszt, de vágyálmai legalább valódi értéket képviselnek. Létezik azonban egy sor olyan magatartási norma is, amely tökéletesen értéksemleges, sőt olyanok is, amelyek egyenesen károsak az egyénre, vagy akár az egész társadalomra nézve. A neutrális kívánalmak sora végtelen: viselj rendezett frizurát, házasodj meg, vállalj legalább három gyereket, válassz nyakkendős munkahelyet, kövesd az ősök szokásait és vallását stb. Itt lehet jó döntés az is, ha hallgatunk ezekre a hangokra, s ugyanilyen jó az is, ha tökéletesen ellentétes módon cselekszünk. Bizonyos elvárásokkal sokkal nagyobb a baj: az ezeknek való megfelelés az egyén számára valódi öngól. Közös jellemzőjük hogy ősrégi, végzetes téveszmékből táplálkoznak, és a legtöbbször olyan megkérdőjelezhetetlenül mélyen bevésődnek, hogy az érintettnek halvány fogalma sincs, mitől oly boldogtalan. Ilyen lehet a rasszizmus, a homofóbia, a merev szabálykövetés, az altruizmus, az aszketizmus, a szenvedéskultusz, vagy épp a jámborság összetévesztése a tutyimutyi önfeladással. Ezek közül egy is elég, hogy tönkrevágjon egy egész életet, mégis komplett ideológiák és vallások épülnek a felsoroltakra. Nem véletlen, hogy sem a kommunizmus, sem a hagyományos kereszténység nem virágzik szabad társadalmakban. Egyszerűen hibás kiindulópont az, amikor az emberi önzetlenségre építünk. A legpusztítóbbak természetesen azok a filozófiák, amelyek nem csupán az egyénre, hanem a teljes társadalomra veszélyt jelentenek - nácizmus, sztálinizmus, hódító iszlám, stb. Ezek közös gyökere az intézményesített erőszak, s innentől kezdve nincs is miről beszélni, ehelyütt már abszolút immorális vizeken járunk.

 

Amikor két, egymással nem illeszkedő világ összeér, e találkozásnak összesen háromféle kimenetele lehetséges. A középkori módi háborút jelentett makro-, s kocsmai késelést mikroszinten. Ezek a mára már szalonképtelenné vált lejátszási formák abból a szemléletből építkeztek, hogy az emberi élet nem jelent különösebb értéket, még az egészen jelentéktelen ideológiai eltérések is - Fradi vagy Újpest, Jahve vagy Allah - többet nyomnak a latban. A második út a káoszt élteti, manapság ez számit a legdivatosabbnak. Az Európai Unió például közel hetven éve formálódik, de még mindig lényegesen több a nyitott kérdés, mint a szabályozott, ezt látjuk a Brexit esetén is. A dolog úgy fest, mintha egy focibajnokságban a csapatok nem tudnának megállapodni a lesszabályt illetően, s a mérkőzések ezen elemét egy homályos, szürke zóna jellemezné. Nem járna különösebb szankció a lesre futásért, de amolyan illetlen dolognak számítana. Ez persze így szürreálisnak hat, de ha jobban belegondolunk, az egész létezésünket ehhez hasonló jelenségek kísérik végig. Nem illik, nem kéne, nem korrekt, visszaélés, kihasználás, kizsákmányolás, lelki bántalmazás... Az összes ehhez hasonló értelmetlen kifejezés annak az eredménye, hogy folyamatosan szürke zónákat teremtünk magunk körül. A harmadik út, a klasszikus liberális iskola - mely szerint minden megengedett, ami kölcsönösen önkéntes - elsősorban attól igazán működőképes, hogy kifejezetten kevés szabályt fektet le, ám azokhoz minden körülmények közt ragaszkodik. Ennek a filozófiának az a fő hozadéka, hogy egy tiszta és őszinte világot épít. Eltűnnek a szürke zónák, a lebegtetett témák, az elbeszélhetetlen kérdések. A liberális eszmerendszer keretei közt két összeférhetetlen világ találkozása semmiféle gondot nem okoz. Simán elsétálnak egymás mellett. (Ha mégsem így történne, mert csak az egyik fél békés szándékú, úgy a liberalizmus egyetlen etikus válaszreakciója az önvédelem lehet, s még véletlenül sem a bárgyú önfeladás.)

 

"És mindenki hagyná a másikat,

hogy énekeljen úgy, ahogy a szívéből fakad.

És mindenki várná a pillanatot,

mikor együtt fújhatjuk a dallamot."

 

Ezt hívjuk művészetnek. Presser egyetlen strófában összefoglalja azt, amit jómagam öt, erősen túllihegett bekezdésben fejtegetek. Ebben a négy sorban minden benne van. Az első kettő az individualizmust, az egyén senki által nem korlátozható szabadságát élteti. A záró sorok pedig rávilágítanak, hogy miként épülnek fel az igazi közösségek: különböző egyéniségek önkéntes együttműködéséből. Semmi csordaszellem. Semmi kényszer. Semmi izzadtságszag. Tökéletes üzenet egy tökéletes zenekartól.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr3714588040

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.01.30. 12:01:44

Amikor egy általad felvetett elméletre azt írom, hogy az emberek nem így működnek, mindig az a válaszod, hogy de épp az lenne a cél, hogy így működjenek ideális esetben. Pontosan erre a téveszmére építesz, csak a saját csomagodat logikusnak kiáltod ki, másokéval szemben.

G. Nagy László 2019.01.30. 12:17:51

@Zabalint: Válasszuk szét a morált - mint az egész társadalmat érintő kérdést - és a pszichológiát - mint az egyén lelki egészségét vizsgáló kérdést!

Amikor morálról beszélünk - és a jelen poszt elsősorban erről szól - akkor az lenne jó, ha megtalálnánk a legkisebb közös halmazt, s ezt hívnánk kötelezőnek (Ne ölj, ne lopj). Minden más fakultatív. Ez nem logikus? Szerintem messze ez a leglogikusabb.

G. Nagy László 2019.01.30. 12:20:37

@Zabalint: De mondj nyugodtan csak egyetlen olyan tételt, amit kivennél ebből, avagy betennél ebbe a kötelező csomagba, s aztán tudunk arról beszélni, hogy logikus-e a kiegészítés, vagy sem.

2019.01.30. 14:40:01

@G. Nagy László:
Már ott kezdődnek a problémák, hogy lopás és ölés alatt sem ugyanazt érti két eltérő értékrenddel bíró ember.

G. Nagy László 2019.01.30. 14:53:12

@Zabalint: Ezzel a megközelítéssel csupán a maszatolás irányába haladunk.

Amikor azt állítom, hogy hisze az emberiség lelkébe kódolt egyetemes etikában, már nyilvánvalóan nem engedhetem meg magamnak az a luxust, hogy bármiféle szokásra, hagyományra, homályos megérzésre, vagy megkérdőjelezhető tekintélyre hivatkozzak. Hasonlóan az időjáráshoz: ha manapság dörög az ég és villámlik, nem gondoljuk, hogy az istenek haragszanak, s abban is biztosak vagyunk, hogy a lezúduló égi áldást nem esőtáncunk idézte elő. Ismerjük a meteorológiai jelenségek fizikai hátterét, mely abszolút kielégítő magyarázatot ad a viharra. Hasonló racionalitással kell kezelnünk az erkölcs kérdését is. Amikor korokon és kultúrákon átívelő természetes morált feltételezünk, állításainkban nem játszhat szerepet sem az isteni, sem az emberi önkényesség. Megállapításainknak ki kell állniuk a tudományosság próbáját, vagyis egyetemesnek, logikusnak, empirikusan ellenőrizhetőnek, reprodukálhatónak és a lehető legegyszerűbbnek kell lenniük. Stefan Molyneux "Az egyetemesen preferálandó viselkedés - a világi etika racionális bizonyítása" című könyvében elvégzi ezt a munkát, s a filozófia hűvös tárgyilagosságával teszi helyre a morál nagy kérdéseit. Elsődleges megállapítása - a non-agresszió elvének igazolása - nem is okoz különösebb meglepetést, valójában tökéletes összhangban áll morális ösztöneinkkel.

Az erőszakmentesség abszolút OBJEKTÍV fogalom. Nem lopok, nem rabolok, fizikailag nem ártok, nem akadályozok, nem kényszerítek senkit. Lehet ezt cizellálni és specifikálni, de alig hiszem, hogy ezen van a hangsúly.

2019.01.30. 16:05:09

@G. Nagy László:
Akkor pár erőszakkal kapcsolatos kérdés:
1. Bűnmegelőzés céljából jogos-e az erőszak az állami erőszakszervezeteknél?
2. Bűnmegelőzés céljaból jogos az erőszak egyszerű állampolgárként?
3. Honvédő háborúban jogos az erőszak?
4. Az áldozat védelmében jogos az erőszak (pl. olyat készül csinálni, ami magára nézve károsas, de nincs vele tsiztában, és nem hisz neked).

Vagy lopás-e:
1. Ha szoftvert másolok illegálisan?
2. Ha zenét masolok saját célra, mert itthon ez nem tiltott.
3. Ha nem másolok zenét saját célra, mert mindig fizetek érte, viszont az Artisjus "adóját" megkerülöm adathordozó vásárlásánál, mert bántja az igazságérzetemet, hogy valamiért már fizettem, és ők plusz sarcot akarnak tőlem?
4. Az Artisjus lop?
5. Ha mint egy akciófilmben, sürgős, közérdekű cél esetén az utcán "kölcsönveszem" egy random idegen jáfművét mondjuk TEK-esként/rendőrként/katonaként/egyszrrű állampolgárként.
6. Nem fizetek adót egy demokratikus államban.
7. Nem fizetek adót egy törvénytelenséggel hatalomra jutott diktatúrában.
8. Ha nem tüntetem fel az illető nevét, akitől idéztem
a) Ezt szóvá teszi, de nem szedem le.
b) Sosem hall róla, vagy sosem foglalkozott ilyesmivel.
9. Ha a vonaton bliccelek?
10. A már korábban említett buszsávban közlekedés, amiről már kifejtetted a véleményedet.
11. Azt hiszem valami bulvárhír volt, ha valakinek a szemetében turkálok, majd az ott talált cuccal visszaélek (pl. botrányt csinálok egy celebről?
11/b. Ha egyértelműen meg akarta semmisíteni, ezzel tisztaban vagyok, de elrontotta?

És még sorolhatnám. Nekem vannak ezekre válaszaim, gondolom neked is, de nem gondolom, hogy bármelyikünk válasza tudományos alapokon nyugodna.

G. Nagy László 2019.01.30. 16:57:30

@Zabalint:

1. Bűnmegelőzés céljából jogos-e az erőszak az állami erőszakszervezeteknél?

Necces, mert az ÁVO is hivatkozhatott erre. Szerintem van olyan helyzet, amikor ez megalapozott, pl. terrorelhárítás.

2. Bűnmegelőzés céljaból jogos az erőszak egyszerű állampolgárként?

Ha valaki előtted akar megkéselni valakit és leütöd, az nyilván jogos. Ha valaki almát akar lopni és fejbe lövöd, az nem tűnik arányosnak :)

3. Honvédő háborúban jogos az erőszak?

Önkéntes részvétel esetén igen. A sajátodat véded.

4. Az áldozat védelmében jogos az erőszak (pl. olyat készül csinálni, ami magára nézve károsas, de nincs vele tsiztában, és nem hisz neked

Attól függ. Ha mérges gombát enne, jogos, hogy megakadályozd. Ha tudatosan akar öngyilkos lenni, hagyd neki. Ha egy szál cigit szívna el - ami szintén káros - hagyd neki.

Nem megyek bele az összes lopásos történetbe. Igazad van, hogy vannak határesetek. Már az adószedés is necces, csak egy bizonyos józan mértékig elviseljük.

Az izgalmas fejezetek valójában ott kezdődnek, amikor egyesek bővítenék a kört. Mind a baloldal, mind a jobboldal ezt tenné. Szerintem szűkíteni nem kéne.
süti beállítások módosítása