téveszmék

téveszmék

"Bajusz és szakáll férfiembert illet"

2019. november 08. - G. Nagy László

 bajusz.jpg

 

Sosem hittem volna, hogy ez a közmondás is idejétmúlttá válik. Ám hála a Billie nevű, női borotvákat gyártó társaság legújabb kampányának, most ez a pillanat is elérkezett. A cég reklámja arra biztatja a lányokat, asszonyokat, hogy novemberben növesszenek bajuszt, melyet büszkén viselhetnek...

 

Nem vitás, hogy brutális trollkodásról van szó. A Billie számára egyetlen szempont létezik, mégpedig az, hogy beszéljenek róla. Jómagam például egy héttel ezelőtt azt sem tudtam, hogy ez a márka egyáltalán létezik, most meg már kétszer is leírtam a nevét... El kell ismerni, hogy fő célját tekintve a kampány sikeresnek tűnik. A tartalom, az üzenet ehhez képest szinte mellékes is, ám pár gondolatot azért biztosan megér. A kreatív csapat mindenesetre kitűnően érzékeli a korszellemet: minél elmebetegebb az ötlet, annál jobban terjed a köztudatban. Egy olyan világban, ahol a klímakatasztrófa elkerülése érdekében hulláink elfogyasztására buzdítanak; ahol a siketekre való tekintettel betiltják a tapsolást; ahol Conchita Wurst sztár lehet - itt valóban a legőrültebb marketigeseké a pálya. Még az a látványos ellentmondás sem zavar senkit, hogy a Billie borotvát gyárt, miközben a női bajuszt élteti. Mintha a Johnny Walker kampányolna a száraz november mellett.

 

Az a fájó igazság, hogy a férfiak jelentős része nem túl válogatós. Létezik egy standard kérdésfeltevés, mely baráti társaságokban gyakran előkerül: "Tíz, véletlenszerűen kiválasztott, 20-25 év közötti nőből hányat döntenél hanyatt?" A finnyásabbak (mint amilyen magam is vagyok) megállnak kettőnél, az átlag négyet-ötöt említ, ám ismerek nem egy olyan srácot, aki kapásból vágja rá, hogy mindet vinné. Azonban ha a kérdést úgy tennénk fel hogy a tízből egy virgonc bajuszkát visel, úgy még e mindenevők is megállnának kilencnél. Valójában számos olyan külső jegy létezik, amely a férfiember kedvét szegheti, ám kevés dologtól idegenkedünk annyira, mint a női arcszőrzettől. Továbbmegyek: a haj és a szemöldök kivételével nem sok terület létezik, ahol egy önmagára adó csajszi legitim módon pázsitot növeszthet. A szőrös lábú matektanárnőt már az általános iskolában is megmosolyogtuk, pláne olyankor, amikor életvezetési tanácsokat kezdett osztogatni. A feketéllő alkar és az ápolatlan hónalj is mélyen illúzióromboló, még akkor is, ha utóbbit radikális feminista csoportok időről időre meghirdetik. E téren értjük a szándékot: éket verni férfi és nő közé a lányok elcsúfítása révén. A Billie valószínűleg mentes az ilyetén ideológiától, csupán a polgárpukkasztásra hajt. Ám az biztos, hogy a legérzékenyebb területre tévedt.

 

A magam részéről úton-útfélen azt hirdetem, hogy hajítsuk a sutba gátlásainkat és szorongásainkat, s a jó ízlés határain belül legyünk annyira szégyentelenek, amennyire csak lehet. (Kapok is érte a vaskalaposoktól, míg a posztmodernek azért ütik a fejemet, mert ragaszkodom a jó ízléshez.) Nos, az az igazság, hogy egy átlagos nőnek jócskán van miért szorongania. A súlyával és a mellével például szinte senki sem elégedett maradéktalanul. A cél az volna, hogy a csajok felszabaduljanak e gátlások alól. Elsősorban azáltal, hogy tudatosan formálják testüket, másrészt oly módon, hogy addig is, amíg el nem érik a tökéletességet, megtanulják tudatosan szeretni önmagukat. (Hiszen tudjuk: aki képtelen szeretni önmagát, azt más sem fogja tudni.) Hitem szerint e lélekfelszabadítási hadműveletnek nem az a leghatékonyabb módja, hogy bohócot csinálnak magukból, hogy újabb szégyenfoltokat aggatnak önmagukra. Meggyőződésem, hogy egy egészséges lelkű nő előbb fog meztelenül végigsétálni a Nagykörúton, mint hogy hetyke bajuszkával járjon-keljen egész novemberben.

 

Szóval: fura egy világot élünk. Tíz-tizenöt éve még elképzelhetetlennek tartottam volna egy ehhez hasonló kampányt, ma már szinte meg sem lepődöm rajta. Valójában még tapsolni is tudnék minden őrültséghez, hiszen így lesz színes a nagyvilág. Csupán egy dolog zavar. Mégpedig az, hogy az emberiség története egy ideje letért a liberalizmus útjáról, a "virágozzék minden virág" alapelvre már csak nosztalgiával tekintünk vissza. Számos nyugati országban ma már tilos a "hölgyeim és uraim" megszólítás, hiszen sértő lehet azok számára, akik nem hölgyek és nem urak. (Miért is?) Az Egyesült Államokban meghurcolják azokat a közéleti szereplőket, akik egy vadnyugati tematikájú jelmezbálon indiánnak öltöznek, mert sértő lehet az őslakosok számára. (Miért is?) Nagy-Britanniában a nyáron fogadták el azt a jogszabályt, mely szerint a tilos nemi sztereotípiákat használni a reklámokban. (Miért is?) Nos, a Billie egész biztosan nem vádolható azzal, hogy nemi sztereotípiát használ. Sőt... Csupán fura, hogy a bajszos nőket népszerűsítő kampány az oké, a pelenkázó anyuka látványa ugyanakkor kiveri a biztosítékot. Itt valami nagyon nem oké.

    

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr3415296114

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2019.11.11. 16:04:59

Megint vicces egy önellentmondás. Először erkölcsi magasságokból fikázod ezt a bajuszos nős mozgalmat, majd ugatsz egyet, hogy már rég nincs igazi liberalizmus. Baszki, a liberalizmus ezen a téren pontosan arról szól, hogy még egy bajuszos nős vagy Conchita Wurstos baromság sem kavar botrányt, mert mindenki azt csinál a sajat testével, amit akarsz. Vicces, amikor azzal vádolod a feministákat, amit te pont ebben a cikkedben művelsz. Ha virágozzék minden virág, akkor mi a fasz közöd van ahhoz, hogy mások szándékosan rondítják magukat? Tudos veled szemben ők nem akarják rád erőszakolni az ízlésüket.

G. Nagy László 2019.11.11. 16:47:52

@Zabalint: Nyilván figyelmesen olvastad az utolsó bekezdést is: Nagy-Britanniában a nyáron fogadták el azt a jogszabályt, mely szerint a tilos nemi sztereotípiákat használni a reklámokban. (Miért is?) Nos, a Billie egész biztosan nem vádolható azzal, hogy nemi sztereotípiát használ. Sőt... Csupán fura, hogy a bajszos nőket népszerűsítő kampány az oké, a pelenkázó anyuka látványa ugyanakkor kiveri a biztosítékot. Itt valami nagyon nem oké.

Erkölcsi tekintetben ez a lényeg. Az egyiket (ami groteszk) szabad, a másikat (ami természetes), azt nem. Ez nem liberalizmus és nem szabadság. Én pontosan azt szeretném, hogy mindenki mondhassa azt, amit akar.

Másfelől: tegyük fel, hogy teljes liberalizmusban lubickolunk. Mindent szabad. A bajuszt a nőknek mozgalom akkor is gáz. Egy ilyen környezetben már semmi erkölcsi vonatkozása nem marad a kérdésnek, ám esztétikai és pszichológiai síkon még bőven megér pár megjegyzést.

2019.11.11. 18:12:45

@G. Nagy László:
Ja, mindenki mondhassa azt, amit akar, de az a mozgalom, ami nem a te ízlésednek megfelelő dolgot hirdet, az gáz...

A probléma az, hogy úgy tolod, mint a "nem vagyok rasszista, de...". Azt állítod, nálad az erkölcs addig terjed, hogy ne legyen erőszak meg lopás, közben meg épp ugyanúgy megítéled a tiédtől eltérő véleményeket, mint amivel másokat vádolsz.

2019.11.11. 18:15:23

Egyébként Conchita Wurst pontosan azért tudott sikeres lenni, mert a polgár pukkadt is a polgárpukkasztásra. Normális esetben leszarták volna az emberek, de hála a pukkadóknak, még az is hallott róla, aki amúgy nem hallott volna róla (pl. én is). Pedig nem szart bele a zongorába, csak szimplán betrollkodott egy szokatlan nemi identitással, ami simán lehet, hogy eleve paródia.

G. Nagy László 2019.11.11. 18:38:24

@Zabalint:

"Azt állítod, nálad az erkölcs addig terjed, hogy ne legyen erőszak meg lopás, közben meg épp ugyanúgy megítéled a tiédtől eltérő véleményeket, mint amivel másokat vádolsz."

Tényleg kevered a dolgokat. Az erkölcs tényleg addig terjed. Ha valakinek irgalmatlan szájszaga van, abban sincs semmi erkölcstelen. De egyikünk sem csókolózna vele. Basszus, léteznek más dimenziók is az erkölcsön kívül, amelyben véleményt lehet formálni. A műkritikus sem küldi máglyára a csapnivaló darab rendezőjét. Csak megírja, hogy szar volt.

2019.11.11. 19:52:21

@G. Nagy László:
Ja, csak te nem ízlésbeli véleményt formálsz akkor, amikor társadalmi szokásokról beszélsz. Az egész blogodban normatív ítéleteket hozol különféle kérdésekben. Az sem ízlésbeli vélemény, ha mondjuk a muszlim vallást antihumánusnak tartod (ezzel egyetértek, de a kereszténység sem jobb semmivel), meg az sem, mikor a melegfelvonulást ítélted el.

G. Nagy László 2019.11.11. 20:26:15

@Zabalint: Szerintem elég intelligens vagy ahhoz, hogy meg tudd különböztetni a három szintet (a gyengébbek kedvéért sokszor külön ki is hangsúlyozom, hogy mely síkon véleményezek - elég szögletesek is az írásaim pont ebből a szájbarágós oviból fakadóan - neked erre nincs szükséged, magadtól is képes vagy szétszálazni):

1. személyes ízlés
2. objektív minőség
3. morál

Ez három nagyon különböző dimenzió. Igyekszem nem keverni össze e hármat. (A példa kedvéért: a rossz szájszag sem ízlésbeli, hanem kifejezetten mérhető, minőségi probléma.)

G. Nagy László 2019.11.11. 20:33:19

@Zabalint: A Korán számos helyen fizikai agresszióra szólít a hitetlenek ellen - ez nyilvánvaló morális mélyrepülés. A melegkérdést ezerszer feszegettük már. Erkölcsi vonatkozása csak az olyan tetteknek lehet, amelyek fiatalkorúak bizonytalan szexuális orientációjára hatást gyakorolhatnak, amennyiben ez lehetséges. Minden egyéb objektíven mérhető minőségi, vagy pedig szimplán ízlésbeli kérdés. Sosem állítottam mást.

2019.11.18. 17:23:18

@G. Nagy László:
"Erkölcsi vonatkozása csak az olyan tetteknek lehet, amelyek fiatalkorúak bizonytalan szexuális orientációjára hatást gyakorolhatnak, amennyiben ez lehetséges."

Ami egyrészt egy nagy baromság, hiszen ha így lenne, a melegeket üldöző évezredek alatt eltűntek volna a melegek, és még most is a heteroszexuális mintát látják az esetek nagy többségében, aztán mégis van egy kis arányuk, aki meleg lesz.

Másrészt pedig eleve egy olyan mércéből indulsz ki, hogy rossz dologról van szó, mint ha a társadalmat veszélyeztetné, ha vannak köztünk homoszexuális emberek. Ezzel gyakorlatilag pontosan ugyanazt mondod, mint a radikális homofóbok, csak maszatolsz, nem mondod ki. Na látod, ezt nevezik PC-nek, nem azt, ha valaki tényleg elfogadja a melegeket. Az a PC, amikor valamit azért nem mondasz ki, mert nem számít elfogadottnak annak a kimondása. Teljesen mindegy milyen politikai előjellel történik. Én nem vagyok híve ennek, sőt többre tartom az egyenes homofóbokat, fajgyűlölőket, szexistákat, stb., stb., mint akik maszatolnak.

2019.11.18. 17:31:22

@G. Nagy László:
"A Korán számos helyen fizikai agresszióra szólít a hitetlenek ellen - ez nyilvánvaló morális mélyrepülés."

Hmm, és az ószövetségben a filiszteusok, babiloniak és még ki tudja kik elleni háborúk? És megint jöhetsz azzal, hogy Jézus, csakhogy Jézus sem vetette el az ószövetséget. A keresztes háborúkban bár gazdasági érdekek voltak, az egyszerű katonák szintjén ugyanúgy vallási fanatizmus volt a keresztények oldalán is, sőt abban a korszakban ők voltak a kegyetlenebbek és kevésbé felvilágosultak. Csak azóta fordult a helyzet, de nem a kereszténység miatt, hanem épp amiatt, hogy Európa világiasodott, míg a muszlim világban épp az ellenkezője zajlott le. Ettől még ha lenne a mai elvakult keresztényeknek akkora hatalmuk, mint az iszlámistáknak, ne legyenek kétségeid, nem lenne itt sem jobb. Egyébként nekem az a meglátásom, hogy a keresztény világban épp azért tudott megindulni a fejlődés, mert a középkori katolikus egyház annak ellenére, hogy már Aquinói Szent Tamás az ellenkezőjét mondta, így is túlzottan beleszólt a tudományokba és a világi életbe, és azt nagyon szűken tartotta. Ezzel szemben az iszlám ezekben engedékenyebb volt, de ők is keretek között tartotották, ami azt eredményezte, hogy egy bizonyos szintig, ami sokkal magasabb volt a keresztény világhoz viszonyítva, eljuthattak tudományban és kultúrában. A keresztény világnak viszont ki kellett törnie az egyház szűk kereteiből, viszont amint kitört, már nem volt az egyháznak beleszólása semmibe, ez pedig mérhetetlen előnyt jelentett az iszlám világgal szemben.

G. Nagy László 2019.11.18. 17:49:06

@Zabalint: Figyu, felejtsd el most már ezt a maszatolós dumát. Még a posztokban sem nagyon finomkodok, a kommenteknél egyáltalán nem. Soha.

"Ami egyrészt egy nagy baromság, hiszen ha így lenne, a melegeket üldöző évezredek alatt eltűntek volna a melegek"

Bálint, mind a ketten tudjuk, hogy a homoszexualitásnak létezik genetikai háttere. Mi több, az X és az Y kromoszómán is vannak olyan génszakaszok, melyek szerepet játszanak a szexuális orientáció kialakulásában. Mindig is voltak és mindig is lesznek melegek.

"Másrészt pedig eleve egy olyan mércéből indulsz ki, hogy rossz dologról van szó, mint ha a társadalmat veszélyeztetné, ha vannak köztünk homoszexuális emberek"

Ez megint egy szalmabáb, amelyet te kreáltál. A legkevésbé sem veszélyeztetik a társadalmat. Sosem állítottam hasonlót. A féllábúak sem veszélyeztetik. De mind a kettőt sajnálom. Mindkettőt azért, mert nem élhetnek komplex életet. A féllábú nem tud focizni, a meleg nem csinál gyereket. Leírtam a coca-colás posztban: OBJEKTÍV mérce szerint szegényebb az életük, hiszen nem lesznek családapák, ami kurva nagy érvágás, hiszen többnyire ők is vágynak gyerekre.

Bakker, ha kiderülne a fiamról, hogy homoszexuális, az égvilágon semmi rossz érzés nem volna bennem, s az égvilágon mindenben támogatnám. Ha viszont hatalmam volna dönteni a szexualitás orientációja felett, nem egy érmét dobnék fel, hanem határozottan azt kívánnám, hogy hetero legyen, vagy akár biszexuális. Mert gazdagabb, komplexebb élet.

Nem akarlak megbántani, de úgy érzem, hogy azért szajkózod folyton, hogy mellébeszélek, mert ha elfogadnád, hogy 100%-ban őszinte vagyok (és ez így van), úgy muszáj volna elgondolkodnod azokon a mondataimon, amelyekkel nem értesz egyet. Erre a nyitottságra szeretnélek bátorítani.

G. Nagy László 2019.11.18. 17:54:56

@Zabalint: Ószövetség, iszlám, tudomány - mindennel egyetértek, amit írsz.

Jézus: "Nem eltörölni jöttem a törvényt" - Ez volt a marketingdumája. Úgy lehetetlen hallgató fülekre találni, ha úgy kezded: "Az egész eddigi életetek szart sem ér, kifejezetten tévúton jártok." Ám ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, azt látjuk, hogy egy csomó formális törvényt ignorál, érvénytelenít, felülír, vagy figyelmen kívül hagy.

2019.11.18. 18:04:04

@G. Nagy László:
"Bálint, mind a ketten tudjuk, hogy a homoszexualitásnak létezik genetikai háttere. Mi több, az X és az Y kromoszómán is vannak olyan génszakaszok, melyek szerepet játszanak a szexuális orientáció kialakulásában. Mindig is voltak és mindig is lesznek melegek."

Ja, de te annak a vizsgálatáról beszéltél, hogy mennyire befolyásolják a különféle ingerek a fiatalok szexuális orientációját. A kérdés márpedig két kontextusban merült fel: az egyik amit a nem PC homofóbok homoklobbinak neveznek, te ellenben finomkodsz a témában. A másik pedig amiről vitatkoztunk, az ex-gay szekták "gyógyítása" kérdésénél.

"Ez megint egy szalmabáb, amelyet te kreáltál. A legkevésbé sem veszélyeztetik a társadalmat. Sosem állítottam hasonlót. A féllábúak sem veszélyeztetik. De mind a kettőt sajnálom. Mindkettőt azért, mert nem élhetnek komplex életet. A féllábú nem tud focizni, a meleg nem csinál gyereket. Leírtam a coca-colás posztban: OBJEKTÍV mérce szerint szegényebb az életük, hiszen nem lesznek családapák, ami kurva nagy érvágás, hiszen többnyire ők is vágynak gyerekre."

Csakhogy a melegek pont hogy élhetnek teljes életet. Örökbefogadás, leszbikusoknál mesterséges megtérmékenyítés például, ha gyerekekről van szó, de köztük sem mindenki akar amúgy gyereket. A féllábúakkal hasonlítás olyan, mint ha valamiféle korlátozottságot jelentene az, hogy más a szexuális orientációjuk. A helyes hasonlat a balkezes. Egy elfogadó társadalomban a balkezeseknek is gyártanak megfelelő eszközöket, ezért nem szívnak, és nem próbálják átnevelni őket jobbkezessé.

"Bakker, ha kiderülne a fiamról, hogy homoszexuális, az égvilágon semmi rossz érzés nem volna bennem, s az égvilágon mindenben támogatnám. Ha viszont hatalmam volna dönteni a szexualitás orientációja felett, nem egy érmét dobnék fel, hanem határozottan azt kívánnám, hogy hetero legyen, vagy akár biszexuális. Mert gazdagabb, komplexebb élet."

Hát én meg hasonló helyzetben elsősorban nem ezt a tulajdonságot választanám meg, ha lehetne ilyet, hanem pl. magas intelligenciát, egészséges, genetikai betegségektől mentes szervezetet, mások számára vonzó külsőt. A személyiségét már nem, mert a gyereket nem gyártja az ember. Az meg elválaszthatatlan a személyiségétől, hogy kikhez vonzódik.

"Nem akarlak megbántani, de úgy érzem, hogy azért szajkózod folyton, hogy mellébeszélek, mert ha elfogadnád, hogy 100%-ban őszinte vagyok (és ez így van), úgy muszáj volna elgondolkodnod azokon a mondataimon, amelyekkel nem értesz egyet. Erre a nyitottságra szeretnélek bátorítani."

Játszottunk már ilyesmit, de te csak tovább maszatoltál, és sokszor kiderült, hogy nem mondod ki a dolgokat. Akik a saját őszinteséget bizonygatják, azoknál meg jellemző, hogy a legkevésbé sem őszinték. Szerintem te kevered az őszinteséget a radikális gondolatokkal.

Az a kijelentésed meg tipikusan vitaelvágó, hogy szerinted nem gondolkodok el a mondataidon. Nagyon sok érdekes meglátásod volt, amelyeket tényleg érdekesnek találtam, de nem értek egyet, ezeket jeleztem is. Meg azokat is jeleztem, ahol szerintem te nem gondolkodtál el egy percre sem, csak a radikális szélsőjobb és szélsőbal(!) konteós baromságait fordítottad le visszafogottabb nyelvezetre.

G. Nagy László 2019.11.18. 18:10:54

@Zabalint:

"Hát én meg hasonló helyzetben elsősorban nem ezt a tulajdonságot választanám meg, ha lehetne ilyet, hanem pl. magas intelligenciát, egészséges, genetikai betegségektől mentes szervezetet, mások számára vonzó külsőt. A személyiségét már nem, mert a gyereket nem gyártja az ember."

Abszolút egyetértek.

"Az meg elválaszthatatlan a személyiségétől, hogy kikhez vonzódik."

Én ezt érzem maszatolásnak. Tegyük fel, hogy ebben a pillanatban születik meg a fiad. Még nincs egyetlen olyan elem sem a személyiségének, melyet ismerhetnél. Tiéd a döntés, hogy meleg lesz, vagy hetero. Mit választasz?

2019.11.18. 18:12:11

@G. Nagy László:
"Ószövetség, iszlám, tudomány - mindennel egyetértek, amit írsz."

Ezt meg végképp rühellem. Nem 100%-ban, de ellentmondok annak, amiket te írsz ezen témákban. Te meg elmaszatolod azzal, hogy mindennel egyetértesz. Nem, nem értünk egyet ebben a kérdésben. Én azt gondolom, hogy a zsidó, keresztény és zsidó vallást a hátunk mögött kell hagyni ahhoz, hogy fejlődhessünk (más vallásokra is igaz, de ezek a kultúrkörök vannak közel hozzánk). Minél inkább hátunk mögött hagyjuk, annál jobb lesz. És nincs jelentős minőségi különbség ezen vallások között, az eredeti formájukban sem, sőt talán épp a zsidó volt a legradikálisabb, utána a kereszténység, és legkevésbé az iszlám. De csak mert történelmileg ezek egyre enyhébbek lettek. Pontosan emiatt rosszabb most az iszlám világban, mert az iszlám valamivel kevésbé lehetetleníti el a társadalmi életet és a reálgazdaságot, ezért kevésbé érzik az emberek, hogy kidobják a kukába, vagy hogy enyhítsék, reformálják. A kereszténységen belül ugyanezért az amerikai neoprotestanizmus az legveszélyesebb elegy, mert az sem lehetetleníti el a világi életet, ellenben nagyon káros dolgokat hoz vissza. A skandináv protestanizmus kicsit más világ, az annyira enyhe, hogy már jelentéktelen hatása van az életre, a véleményem az, hogy az fog legtovább fennmaradni, de a vége előtt nagyon káros lesz.

2019.11.18. 18:13:56

@G. Nagy László:
"Jézus: "Nem eltörölni jöttem a törvényt" - Ez volt a marketingdumája. Úgy lehetetlen hallgató fülekre találni, ha úgy kezded: "Az egész eddigi életetek szart sem ér, kifejezetten tévúton jártok." Ám ha figyelmesen olvassuk az evangéliumokat, azt látjuk, hogy egy csomó formális törvényt ignorál, érvénytelenít, felülír, vagy figyelmen kívül hagy."

Erről már beszéltünk, ügyesen ha a sötét dumákat marketingnek tekinted, ami meg tetszik neked, azt a lényegnek, akkor ki lehet hozni azt, hogy micsoda pozitív üzenetei voltak. Csakhogy ezt nevezik mazsolázásnak, a Koránban is biztosan találnánk megszívlelendőt, ha keresnénk.

G. Nagy László 2019.11.18. 18:26:06

@Zabalint: Pár név, személyiség amelyekből építkezem: Eric Berne, Konrad Lorenz, Erich Fromm, Antony De Mello, Richard Dawkins, Csíkszentmihályi Mihály, Pál Feri, Popper Péter, Marshall Rosenberg - csupa vérbeli humanista. Bármelyiket megkérdeznéd - már amelyik él még - mind azt mondaná, hogy Jézus és Buddha is az ő csapatukban focizik.

A kereszténység nem Jézus vallása, hanem Pálé. A jézusi alapok nagyon is használhatók.

G. Nagy László 2019.11.18. 18:28:03

@Zabalint: Bakker, egy elgépelés miatt törölni akartam, s a te kommentedet töröltem véletlenül. Ne haragudj. Borzasztóan érdekel, hogy mi volt a válaszod arra, hogy a fiadnak milyen sorsot szánnál.

Még egyszer bocs, elbénáztam.

G. Nagy László 2019.11.18. 18:34:33

@Zabalint:

Az e-mailek közt megtaláltam:

"Attól, hogy nincsen egyetlen elem, amit ismerhetnék, még van személyiség kezdeménye, amit nem kellene ilyenekkel babrálgatni. Ennyi erővel azt is kérdezhetnéd, hogy mit választanák, Újpest vagy Fradi szurkoló legyen, esetleg fociszurkoló legyen vagy nem. Megjegyzem, nem szeretem nézni a sportot, tehát magamra egyértelmű lenne utóbbiban a preferenciám, de nem a gyerekemre (ugyanez igaz a szexuális orientációra, hiszen a nőket szeretem)."

Vagyis: tök mindegy? Döntsön a sors?
süti beállítások módosítása