Számomra mindig ijesztő, amikor egy társadalom úgy dönt, hogy többé nem a szabadságot tekinti az első számú értéknek. Még akkor is, ha ez csupán a hétköznapi létezés egy-egy periferikus mozzanatára vonatkozik, mindenképpen jelzésértékű. Azt az üzenetet hordozza, hogy az időben és a tudati fejlődésben elindultunk visszafelé, egy középkori, tekintélyelvű, már-már vallásos megközelítés irányába.
Svédország volt az első, ahol megfogalmazták: a prostitúció a nők elleni erőszak egy formája. Ebből fakadóan társadalmilag elfogadhatatlan, s hosszútávon meg kell szüntetni. A húsz évvel ezelőtt beiktatott törvény szerint a szolgáltatást nyújtók nem szankcionálhatók, a kliensek annál inkább: akár egyéves letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak. Az utóbbi években Norvégia, Izland és Franciaország is bevezette a svéd modellt. Európa többi része rendkívül vegyes képet mutat: a teljes tiltástól az abszolút szabadelvű megközelítésig a legkülönfélébb modellekkel találkozhatunk.
Muszáj leszögeznem, hogy a magam részéről nem vagyok nagy barátja a pénzért vásárolt szexuális szolgáltatásoknak. Nem állítom, hogy tapasztalatlan volnék e téren, hiszen ez is olyan élmény, amelyet érdemes begyűjteni, ám sohasem kattantam rá igazán. Számomra ugyanis hiányzik belőle mindaz, ami a szerelmi kalandokat izgalmassá teszi. A vadászatot, a másik érdeklődésének és vágyának felkeltését kiváltja a készpénz, s ez már önmagában is elrontja a mulatságot. Olyan, mintha a diplomamunkámat vásárolnám meg, vagy ha lifttel érkeznék a hegycsúcsra: nem csupán arról van szó, hogy nem dolgozom meg a sikerért, de valójában a legnagyobb élvezetről mondok le. A becserkészéshez hasonlóan lényeges örömforrás az is, ahogyan a másikat a hetedik mennyországba repítem. Ez elvileg egy prostituálttal sem lehetetlen mutatvány, de tipikusnak semmiképpen sem mondható. És akkor még a mámor harmadik faktoráról, az érzelmi kötődésről még nem is beszéltünk - ez sem az a gyümölcs, amely a bordélyban terem. Természetesen mindezek csupán személyes preferenciák, semmiféle tiltásra nem adnak alapot. Attól, hogy szívesebben hallgatok Guns 'N Rosest, mint mulatós rockot, még nem gondolom, hogy Bunyós Pityut - vagy bármelyik rajongóját - börtönnel kéne fenyegetni.
A svéd modell támogatói a legtöbbször azzal érvelnek, hogy a prostitúció számos esetben nem önkéntes biznisz, hanem a háttérben kényszerítés, emberkereskedelem, szexuális rabszolgaság áll. Tökéletesen igazuk van, amikor ezek ellen fellépni kívánnak. Kevés ocsmányabb bűntetteket ismerünk a felsoroltaknál. Ennek azonban nem az az etikus módja, hogy a klienseket zárjuk rács mögé. Ez pont olyan, mintha úgy küzdenénk a kábítószer-fogyasztás ellen, hogy legalizáljuk a coffee shopok működését, s közben a rendőrség árgus szemmel figyeli a vásárlókat, lecsapva mindenkire, aki hajlandó pénzt áldozni egy vicces sütiért. Ez egy tökéletes erkölcsi nonszensz. Akibe egy cseppnyi morális érzék is szorult, az tisztában van az alapelvvel: kizárólag a bűnt szabad üldözni, semmi mást. A svéd modell azonban nem oda csap le, ahová kéne; nem a striciket, az embercsempészeket és rabszolgatartókat bünteti, hanem a békés fogyasztókat, s indirekt módon azokat a lányokat, akik saját döntésük szerint ebből a tevékenységből kívánnak megélni. Még ha igaz is volna, hogy a prostituáltak nagyobb hányada nem önkéntesen űzi az ipart; még ha az is helytálló lenne, hogy ez a leghatékonyabb eszköz az üzletág visszaszorítására; még ha abban is lehet igazság, hogy a kliensek egy része maga is erőszakos és megengedhetetlen magatartást tanúsít - azáltal, hogy számos ártatlant is korlátoz és büntet, a svéd modell erkölcsi tekintetben abszolút elfogadhatatlan.
Amint már a bevezetőben is utaltunk rá, ez a megközelítés nem csupán a valódi áldozatokat kívánja védeni, de egyfajta új vallásosságot is hordoz. Amikor megfogalmazásra kerül, hogy a pénzért vásárolt szex minden esetben az erőszakkal egyenlő, olyankor sok ezer esztendő erkölcsi alapvetését hajítjuk ki az ablakon. Ez ismét egy olyan kísérlet, amely igyekszik kiforgatni a szavak jelentését, így próbál totális káoszt teremteni a fejekben. Egészen nyilvánvaló ugyanis, hogy ami önkéntes, az soha nem lehet erőszakos. Ez a két kifejezés egymást kizárja, gyakorlatilag egymás ellenpontjai. Túl az elvi síkon: a gyakorlatban egy prostituált a kliensének bármikor, bármire mondhat nemet. Joga van megválogatni, hogy kit fogad magába, joga van menet közben megálljt parancsolni, s - visszaadva az ügyfél pénzét - simán elköszönni. A legtöbben már az internetes oldalukon előre rögzítik, hogy mire kaphatók, s mire nem, így a vendéget sem éri meglepetésként, ha valamely extra bizarr szükséglete kielégületlen marad. A svéd modell megálmodói leginkább a középkori katolikus egyház vezetőire emlékeztetnek: a saját szájízük szerint torzítják a természetes morált, s igyekeznek egy új, nekik tetsző erkölcsi felfogást a tömegekre erőltetni. Innen már csupán egy lépés, hogy erőszaknak minősítsünk minden olyan együttlétet, amelyben a nő nem élt át orgazmust, vagy ahol a férfi az estét követően azonnal törli a lány telefonszámát.
Ami pedig szinte megmosolyogtató: a svéd modell célja, hogy hosszútávon megszüntesse magát a prostitúciót. Ez végtelenül ambiciózus terv, ám körülbelül annyira reális, mintha az alkoholfogyasztás, a bűnözés, vagy épp a káromkodás szokását kívánnánk nullára redukálni. Tökéletesen lehetetlen küldetés - mióta világ a világ, azóta létezik pénzért vásárolt testiség is. Mi több: hacsak a szexrobotok nem kezdenek villámgyorsan elterjedni, úgy várhatóan a prostitúcióra is egyre nagyobb igény mutatkozik a jövőben. Hogy miért is? Világszintű jelenség, hogy egyre több az egyedülálló, társtalan férfi és nő. Az elmúlt pár száz évben nem csupán kínosnak számított a szingliség, de a megélhetést is jelentősen megnehezítette, különösen a nők számára. Mára a korszellem és a gazdasági élet is változott annyit, hogy bárki egyedül is életképes lehet, a házasságkötés már nem feltétele a túlélésnek. Tekinthetjük ezt egy kifejezetten pozitív, feminista vívmánynak; valóban örvendetes, hogy a nők többé nincsenek kiszolgáltatva a férfiaknak, s nem muszáj mindenáron férjhez menniük valami kellemetlen, sörszagú alakhoz. Igen ám, de ezek a kellemetlen, sörszagú alakok - és a gátlásosak, félszegek, ügyetlenek, csórók, rondák és lúzerek - ugyanúgy igénylik a testiséget, mint bárki más, és ha egyéb opciójuk nem akad, talán boldog törzsvendégei lesznek valamely külvárosi bordélynak. A feministák által támogatott svéd modell ezt a lehetőséget is kihúzza a lábuk alól. Persze, lehet mondani, hogy tessék megtanulni csajozni, tessék igényessé, ápolttá és szerethetővé válni - magam is ezt szajkózom csaknem minden posztomban. Csupán furcsa az, hogy a baloldali gondolkodás fókuszába az égvilágon mindenféle hátrányos helyzetű társadalmi csoport belefér - nők, homoszexuálisok, színes bőrűek, nemzetiségiek, fogyatékkal élők, bevándorlók, hajléktalanok -, csak épp a kínzóan magányos, heteroszexuális férfiak problémái hagyják hidegen.
Az elmúlt pár esztendő során számos közmondást igyekeztem szétcincálni, amellett érvelve, hogy totális téveszméket hirdetnek. Mindig öröm ugyanakkor, ha igaz népi bölcsességekre is lel az ember. A svéd modell kapcsán nyugodtan kijelenthetjük: a pokolba vezető út is jó szándékkal van kikövezve. A katolikus inkvizítorok, a muzulmán terroristák, a vérengző jakobinusok, a nyomorba döntő kommunisták és a fanatikus nácik is mind világmegváltó tervekkel, egy magasabb szintű emberiség megteremtésének igényével érkeztek. Természetesen nem állítom, hogy a prostitúciót szabályozó svéd modell ezekkel a gyilkos ideológiákkal azonos súlyú lenne, ám amikor új erkölcsi kánont kezdünk írni; amikor az ártatlan tetteket bűnnek kiáltjuk ki; amikor az önkéntességet erőszaknak, a tisztességes üzletet elnyomásnak hazudjuk; majd erre a hamis talapzatra építve tiltunk és büntetünk, az már a valódi diktatúrák előszobáját jelenti.