téveszmék

téveszmék

"Életünket és vérünket!"

2021. január 11. - G. Nagy László

angolok.jpg

 

Csányi Vilmos így ír az Íme, az ember című művében: "Ha egy embercsoport folyamatosan közös akciókat végez, közös hiedelmeket ápol, és a működési szabályait közösen alkotja, akkor tagjaiban kialakul a hűség. Ez különös embertulajdonság, és ezen alapul a valódi közösség meghatározása, definíciója. Aki hűséges a közösségéhez, az gyakran hajlandó a saját érdekeit a közösség érdekei mögé sorolni." Individualista szemmel nézve ez elég meredek felvetésnek tűnik. Tényleg szükség volna az önfeláldozó attitűdre, ha tartozni szeretnénk bármely tetszőleges közösséghez?

 

A szerző később jelentősen árnyalja a képet: "Valahogy úgy érdemes erről a kérdésről gondolkodni, hogy az egymást nem ismerő emberek csoportját egy skála zéruspontjának tekintjük, a hűség tulajdonságával is megáldott csoportot pedig a skála százas értékének: a valódi közösség tehát százas, a többi a skála bármelyik pontján elhelyezkedhet; működésmódját, eredményességét az szabja meg, hogy milyen közel áll a százas értékhez, és hogy közelít-e egyáltalán hozzá." Nem kell tehát megijednünk, a közösségi élmény számunkra, modern, önző, nagyvárosi, nehezen elköteleződő emberek számára sem elérhetetlen. Csupán azzal kell megbarátkoznunk, hogy a mi közösségeink lazábbak, nem feltétlenül tartanak a sírig, s nemigen fogunk olyanokkal találkozni, akik életüket és vérüket adják a társaikért - ahogyan erre mi sem vagyunk kaphatók. A magam részéről megértem azokat, akik erős nosztalgiát éreznek a letűnt korok valódi közösségei iránt, amelyekben még működött a mindenki egyért, egy mindenkiért eszmeisége. Az összetartozásban mindig van valami felemelő. Mégsem tűnik igazán jó boltnak. Aki ugyanis feltétlen hűséggel tartozik törzsének, falujának, klubjának, szektájának, vagy bármilyen egyéb csoportnak, az aligha képes ugyanilyen elkötelezett tagjává válni más, párhuzamos közösségeknek. Pedig akárhogy is matekozunk, lényegesen ígéretesebbnek, komplexebbnek, izgalmasabbnak tűnik négy-öt hatvanpontos klubtagság, mint egyetlen százpontos közösség. Ha egy kicsit utánaszámolok, legalább tucatnyi klubot, társaságot, barát kört tudnék megnevezni, melyek aktívak, melyek életében örömmel veszek részt, s melyek egyike sem vár tőlem különösebb elkötelezettséget. Akad köztük tíz- és nyolcvanpontos is. Tökéletes, diverzifikált portfólió, számomra jócskán többet ér, mintha egy lapra tennék fel mindent. 

 

Amikor modern közösségeket építünk, érdemes eltűnődni azon, hogy milyen ismérvek jellemezték az archaikus korok társulásait. A feladat az volna, hogy kimazsolázzuk az értékes részeket, s szívfájdalom nélkül búcsút intsünk azon elemeknek, melyek a 21. században már semmit sem adnak hozzá a számunkra vonzó közösségeszményhez.

 

HIEDELMEK

 

A premodern közösségek kovászaként elsősorban az egységesen elfogadott hiedelemrendszer szolgált. Ugyanazokat az isteneket félték, azonos társadalomfilozófiai elveket vallottak - már akkor is, amikor még azt sem tudták, mi fán terem a társadalom, pláne a filozófia -, s nem mutattak nagy különbséget azokban az eljárásokban sem, melyeket a hétköznapi létezés során alkalmaztak. Az ősközösségekben például bevett gyakorlatnak számított, hogy a gyűjtögetéssel beszerzett zsákmányt ki-ki megtarthatta a saját szűk családja részére, az elejtett vadakon ugyanakkor osztozni kellett, függetlenül attól, hogy a törzs mely tagja terítette le az állatot. Ebben a társadalomszervező elvben persze vastagon megmutatkozik a józan praktikum, hiszen mélyhűtő hiányában a hús tartósítása nehézkes lehetett, a lényeg azonban az, hogy senki sem kérdőjelezhette meg a kialakult szabályrendszert. A 21. századi közösségeknek egyáltalán nincs szükségük ehhez hasonló, közös hiedelemrendszerre. Egy futballcsapat tagjai például pazarul együttműködhetnek és példás barátságot ápolhatnak egymással úgy is, ha akad köztük görög katolikus, ateista és buddhista; vagy épp piacpárti és ortodox marxista egyaránt. Bőven elég, ha a közös hitük addig terjed, hogy a 4-4-2-es felállás működni fog a hétvégi rangadón.

 

SZOKÁSOK, RITUÁLÉK, SZERTARTÁSOK

 

Csányi így ír: "Az állati elme tudatos állapotai alighanem csupán véletlenszerűek, sporadikusak, szemben az emberi elme hosszan tartó, ha az ébrenlét teljes tartamára nem is kiterjedő, tudatos állapotaival. A rítusok és a szabályok éppen az elme függetlenedésének eszközei. Az aktív tudat, a koncentráció igen energiaigényes és fárasztó állapot. Az aktiválható érzelmi és szabályreprezentációk lehetővé teszik a tudat alacsonyabb szintű működését, csak esetenkénti bekapcsolódását, és különösen az elme evolúciójának korai szakaszában fontos szerepük lehetett." Tökéletes meglátás: minél magasabbra hágunk az emberré válás lajtorjáján, annál kevésbé igényeljük a közösségi rituálékat. Ha egy ősrégi szokás - húsvéti locsolkodás, májusfa állítása, stb. -  idővel kiüresedik és elveszíti korábbi vonzerejét, úgy nem okoz fejfájást számunkra, ha simán felhagyunk vele. És azt sem érezzük, hogy közösségünk ettől egy kicsit is szegényebbé, vagy szürkébbé vált volna, épp ellenkezőleg: az idejétmúlt hagyományok közös kigyomlálása csak erősíti az összetartozás érzését. Ez különösen igaz azokban az esetekben, amikor a kukába hajított rituálé helyére egy új, kreatív ötletet ültetünk, mely lényegesen több élményt és izgalmat nyújt. Az első rítus, amelytől minden jóérzésű közösség megszabadul, a sokszor fájdalmas, megalázó és embertelen beavatási szertartás. Ezek nem véletlenül járnak kínnal. A megpróbáltatás arra szolgál, hogy örökre emlékeztesse a beavatottat az adott pillanatra, paradox módon ezzel is erősítve az elköteleződést: megszenvedett a tagságért. Egy modern közösségben erre sincs semmiféle szükség. Nem kívánjuk életünket és vérünket adni az adott csoportért sem belépéskor, sem később. Nem kívánunk feltétlen hűséget és elkötelezettséget fogadni, így feleslegesek az erre emlékeztető otromba gesztusok is.

 

UNIFORMIZÁLTSÁG

 

A tradicionális közösségek külsőségeiben rendszerint megjelenik az uniformizáltság igénye, egyrészt az összetartozást, másrészt az egyenlőséget hirdetve. Erről szól az egyenruha, a népviselet, illetve számos különböző öltözködési előírás. A főként Amerikában élő amisok a mai napig szigorú szabályok szerint ruházkodnak (a sárga szín például tiltott, a díszítések úgyszintén, gombot csak a férfiak viselhetnek és hasonló finomságok). Számunkra mindezek megmosolyogtatóak, s tökéletesen feleslegesnek tűnnek. Nyilván a Depeche Mode Klub tagjai feketébe öltöznek, s a Fradi törzsszurkolója sem vesz lila kabátot, ha meccsre indul. De ennyi. A közösségek oroszlánrésze bőven elbírja a formai sokszínűséget, s egy percig sem érezzük gyengébbnek a barátságot, csak mert különböző fazonú zakót hordunk. A modern korban a kényszerű uniformis inkább kínos; könnyen a rabruhára, vagy épp a gyűlölt iskolaköpenyre asszociálunk.

 

AZ ÖSSZETARTOZÁS EREJE

 

Az értelmetlen és felesleges rétegek eltávolítását követően megérkezünk azokhoz az értékekhez, melyek az őskortól kezdve mindig is jellemezték a különböző közösségeket, s a mai napig megkérdőjelezhetetlenek. Talán a legzsigeribb eksztázisunk, amikor érezzük, megtapasztaljuk a falka mindent elsöprő erejét. Együtt üvölteni a tömeggel - valójában ezért járunk focimeccsre és tüntetésekre is. Rövidke életem nem sok döntését bánom, de ha vissza tudnám pörgetni az időt 2016. júniusáig, biztosan jegyet váltanék a Magyarország-Izland EB meccsre. Az a marseille-i vonulás... még videóról nézve is libabőrös az ember.

 

Ami a fent már taglalt közös rituálékat illeti, azok formai elemei gyakran megmosolyogtatóak. Gondoljunk csak arra a - sok helyütt máig élő - temetkezési tradícióra, mely szerint az elhunyt zsebébe aprópénzt tesznek, koporsójába pálinkát helyeznek. A 21. század tudati szintjén a rég meghaladott hiedelemvilágra épülő hagyományelemeknek már nem sok értelmét látjuk, ugyanakkor messzemenően elismerjük a közösségi gyász szerepét olyan tekintetben, hogy ténylegesen enyhíteni képes a közvetlen hozzátartozók fájdalmán. Ugyanez érvényes minden közösségi esemény, ünnep, összejövetel kapcsán: ami emberi és szívet melengető, azt érdemes megmentenünk magunknak és az utókor számára, viszont lazán elbúcsúzhatunk mindattól, ami tartalmatlan, kiüresedett, és többé semmilyen formában sem jeleníti meg az összetartozás erejét.

 

BÉKE ÉS HARMÓNIA

 

Amikor a tradicionális közösségek szabályalkotásba kezdtek, ezek az íratlan, majd később írott törvények elsősorban a csoporton belüli konfliktusok (számának és intenzitásának) mérséklését célozták. Az állatvilágban még teljességgel elképzelhetetlen, hogy egy elvont, morális rendszernek megfelelve formálják cselekedeteiket. Számos fajnál megfigyelhető, hogy a megfelelő viselkedést a szociális rangsor szabja meg. Ez nem csupán azt jelenti, hogy a gyengébb behódol az erősebbnek, de azt is, hogy az alfák gyakran béketeremtő funkciót is betöltenek. Sokáig a homo sapiens is ezt az utat járta: törzsfőnökök, bölcsek, vének, varázslók, isteni származású, vagy legalábbis Istentől kapott hatalommal bíró uralkodók voltak az igazság mindenkori letéteményesei. Erről az állati szintről fokról fokra léptünk tovább: már az ókori királyoknál is komoly törvénygyűjteményeket látunk, majd a történelem előrehaladtával az uralkodók személyes hatalma folyamatosan csökken, míg végül - elérkezve a modern korba - teljesen jelképessé válik. A 21. század közösségeinek is kiemelt funkciója, hogy olyan szabályokat alkossanak, amely a tagság békéjét és elégedettségét a legjobban szolgálják. Az emberré válás egyik kulcseleme, hogy nem fogadjuk el diktátorok és zsarnokok önkényét, ehelyett racionális alapon nyugvó, az emberi természettel harmonizáló, morális alapelvek szerint kívánunk létezni. Ezek felállítása - és szükség esetén finomítása - pedig kétségkívül közösségi feladat.

 

AZ EGYÜTTMŰKÖDÉS HATÉKONYSÁGA

 

Ez a pont nem igényel különösebb magyarázatot. Nyilvánvaló, hogy az összeszokottság növeli a közös akciók hatékonyságát. Ezt látjuk a csapatsportokban és a rockzenekarok esetében is. Amikor a frissen kinevezett igazgató viszi magával a szűkebb stábját, ugyanezen motiváció mentén cselekszik. A közös konstrukciók jelentősége óriási: a beszélt nyelv kialakulása például az egyik legfontosabb evolúciós ugrás a homo sapiens történelmében. A szavak, fogalmak, nyelvtani szerkezetek megszületése nem csupán egy magasabb szintű gondolkodás alapjait teremtette meg, de értelemszerűen a közösség együttműködését is egy azelőtt sosem látott fokra emelte. A különböző tolvajnyelvek és szakzsargonok pedig remek példái a szűkebb társadalmi csoportok speciális, bennfentes kommunikációjára.

 

Az ember - biológiai természetéből fakadóan - közösségi lény. Azonban a tudati, technológiai, gazdasági és társadalmi evolúció során e közösségek jellege és funkciója igen sokat változott. Néhány tízezer évvel ezelőtt még 150-200 fős csoportokban gyűjtögettünk, vadászgattunk a szavannákon, kiszolgáltatva a természetnek, a nagyobb ragadozóknak, az ellenséges törzseknek. A 21. század ipari társadalmai már egészen más kihívásokkal küzdenek. Amikor manapság vadászatra indulok, szinte bizonyos, hogy bőséges zsákmánnyal térek haza a sarki Spar-ból, s az is borítékolható, hogy utam során csekély számú kardfogú tigrissel fogok összeakadni. Igaz ugyan, hogy családom élelmiszer-ellátása mögött továbbra is komoly közösségi együttműködést látunk, azonban időközben a buli sokszereplőssé fejlődött: számos állattenyésztő, húsfeldolgozó és kereskedő összehangolt tevékenységét tudhatjuk a háttérben. Ez azt jelenti, hogy nem kell örök hűséget fogadnom a Sparnak, mehetek az Aldiba is, vagy akár egyenesen a piacra. Ugyanez jellemzi a nagyvárosi lét minden apró mozzanatát: nincs miért vérszerződést kötnünk senkivel. A közösségi lét ezernyi áldását élvezhetjük anélkül, hogy komoly áldozatot kéne hoznunk bármelyik csoportért is, amelynek tagjai vagyunk. Fogadjuk el Csányi Vilmos frazeológiáját, s barátkozzunk meg a gondolattal, hogy klubjaink, társaságaink, baráti köreink nem 100%-os, valódi közösségek. Lesz ettől boldogtalan bárki is?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr7816375578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

midnight coder 2021.01.12. 10:13:11

Ja. A hagyományos társadalomban az ember 100%-ban tartozott egy közösségben. Ma sok-sok közösségbe tartozunk 0%-ban.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.12. 10:26:33

A közösség természetes képződmény, a liberalizmus célja, az atomizált egyén megalkotása rendkívül káros jelenség.

G. Nagy László 2021.01.12. 12:35:27

@midnight coder: A te életedet te ismered a legjobban. Én biztosan állítom, hogy tucatnyi közösségbe tartozom, s van köztük 2-3, amely simán hozza a 80%-ot. Az igaz, hogy a többi sokkal lazább, de azért azok sem nullásak.

G. Nagy László 2021.01.12. 12:49:08

@MAXVAL birсaman közíró:

"A közösség természetes képződmény, a liberalizmus célja, az atomizált egyén megalkotása rendkívül káros jelenség."

Ez megint egy féligazság, egy elég durva csúsztatás.

A közösség természetes képződmény - ez igaz

Az atomizált egyén megalkotása rendkívül káros jelenség - ez is igaz.

Még azt sem vonom kétségbe, hogy van ilyen tudatos cél, sőt abban is egyetértek, hogy az ezen dolgozók liberálisnak hazudják magukat.

Ugyanakkor:

1. A káoszteremtők, a társadalom tudatos szétzilálói igen messze vannak a liberalizmustól.
2. Az individualista gondolkodás nemhogy nem gátja a közösségteremtésnek, de sokkal inkább az egyedüli alapja annak, hogy értékes közösségek épüljenek. Önfeláldozásra csak nyájat építhetsz, mást nem.

ⲘⲁⲭѴⲁl ⲂⲓrⲥⲁⲘⲁⲛ ⲔöⲍÍró · http://bircahang.org 2021.01.12. 12:55:59

@G. Nagy László:

Ha a fő érték az egyéni siker, s ennek eszköze a kegyetlen verseny, akkor az eredmény az atomizált, széthulló társadalom.

G. Nagy László 2021.01.12. 13:10:01

@MAXVAL birсaman közíró: Ez megint csúsztatás. A fő érték valóban az egyéni siker. De csupán néhány konkurenseddel versenyzel, mindenki mással együttműködsz. A vevőiddel, a beszállítóiddal, a munkatársaiddal - és ez még csak az üzleti szféra. Ezen felül mindenki mással - barátokkal, rokonokkal, sporttársakkal, csajokkal - az együttműködés a jellemző. Vagyis az eredmény egy összetartó társadalom.

2021.01.13. 08:22:03

@midnight coder:
Nem stimmel a logikád, mert ha megosztod az időd, energiád, akkor az érintett közösségek egyikére sem lehet igaz a 0%, mert valamennyire mindegyikbe tartozol azok közül, amelyekben időt tötlesz.

Másrészt a hagyományos társadalom romantizálasa utólagos, mert amúgy a faéknél bonyolultabb emberek rühellték, mert eleve nem választott közösség volt, így ahelyett, hogy olyan közösséget választhattak volna, amely jobban illeszkedik a személyiségükhöz, inkább sokmindent le kellett nyelniük.
süti beállítások módosítása