A Heritage Foundation felmérése szerint az Egyesült Államokban mért gazdasági szabadság évről évre szűkül. Ez meglátszik a világ országainak rangsorában elfoglalt pozícióin is: 2015-ben még a Földgolyó 12. legszabadabb gazdaságát mondhatták magukénak; három évvel később már csak a 18-adikak, majd újabb három esztendő elteltével csupán a 20. hely az övék. A magyarázat a különböző ideológiai alapú döntésekben keresendő, melyek nyomán a piaci működés egyre több korlátba ütközik.
A hétfői hírek egy újabb ilyen korlátról számoltak be: Evan Low demokrata képviselőnek - harmadszori nekifutásra - sikerült elfogadtatnia egy olyan jogszabályt, mely szerint a kaliforniai áruházaknak a továbbiakban nemi megkülönböztetés nélkül kell árulniuk a gyerekeknek szánt termékek egy részét, például a játékokat és a higiéniás cikkeket. A nagyobb üzletekben ki kell alakítani egy, a nemek szempontjából semleges részleget is. A képviselő így kommentálta a döntést: "Be kell fejeznünk a megbélyegzést azzal kapcsolatban, hogy mi elfogadható bizonyos nemek számára, és hagynunk kell a gyerekeket, hogy gyerekek lehessenek. Remélem, hogy ez a törvényjavaslat több vállalkozást ösztönöz Kaliforniában és az Egyesült Államokban, hogy elkerüljék a káros és elavult sztereotípiák erősítését."
Számomra úgy tűnik, hogy a törvényt jegyző politikus kifejezetten cinikus. A vállalkozások ösztönzéséről beszél, miközben rendeleti eszközzel igyekszik kikényszeríteni egy megkérdőjelezhető ideológiának való megfelelést, messze túlnyúlva a józan morál szabta hatáskörén. De tényleg: hogy jön egy állami bürokrata ahhoz, hogy beleszóljon egy piaci vállalkozás legbelső ügymenetébe, meghatározva termékkínálatát és áruházának kialakítását? Az már csak hab a tortán, hogy mindezt arcátlan módon cukiságba csomagolja. Ez az orwelli kommunikáció az egykori kommunista országokat idézi, amelyek mind a "népi" és a "demokratikus" jelzőket aggatták magukra, holott egyiknek sem volt halvány köze sem a demokráciához.
Tiszta sor, hogy létezhetnek olyan központi szabályok, amelyek a piaci vállalkozások számára korlátokat állítanak, azonban ezeknek csakis akkor lehet létjogosultsága, ha fogyasztót, a munkavállalót, vagy épp a környezetet védik az adott cég tevékenységének káros, vagy veszélyes hatásaival szemben. Helyénvaló, hogy betartjuk a tűz- és munkavédelmi előírásokat; hogy működik a tőzsdefelügyelet; s hogy egyetlen társaság sem mérgezheti büntetlenül a folyókat és a levegőt. A balesetek, a katasztrófák, a környezeti károk mind-mind mások egészségét, tulajdonát, vagyis végső soron a szabadságát veszélyeztetik, és sem piaci vállalkozás, sem természetes személy nem terjesztheti ki a szabadságát mások szabadságának rovására. Itt azonban szó sincs ilyesmiről. Egy áruház működése nem fenyeget senkit és semmit; akkor sem, ha a Barbie babát és a Matchbox autót külön polcra helyezi, és akkor sem, ha összeönt mindent egyetlen konténerbe.
S hogy mit jelent majd mindez a gyakorlatban? Az érintett áruházak kétféle módon reagálhatnak. A kézenfekvő megoldás az új jogszabálynak való formális, minimális megfelelés: eltávolítani néhány "boys" és "girls" feliratot, s kiakasztani pár "every kid" táblát. A vevők észre sem fogják venni a különbséget - s a többség számára világossá válik, mennyire értelmetlen és felesleges az új törvény. Ha viszont a dolog nem úszható meg ennyivel, mert a kiegészítő rendeletek látványos átalakításokat írnak majd elő, úgy e kiskereskedelmi egységeknek muszáj lesz jelentős költségekbe verniük magukat. Ennek forrása lehet egy általános áremelés, esetleg valamiféle speciális, erre a célra elkülönített állami támogatás. Egyik esetben a fogyasztók, a másikban az adófizetők finanszírozzák majd az ideológiai ámokfutás legújabb őrületét. Végső soron arra jutunk, hogy a Kalifornia kormányzója által aláírt jogszabály - melyet a józanabb demokrata képviselők épp úgy elleneztek, mint a republikánusok - a legjobb esetben hatástalan és észrevehetetlen lesz; rosszabb esetben pedig Kalifornia népét szegényíti majd (mint minden felesleges bürokratikus korlát).
Manapság trendi dolog arról filozofálni, hogy a piaci társaságoknak van-e bármiféle társadalmi felelőssége, vagy elég az, ha kizárólag a profitra koncentrálnak. Jómagam a Nobel-díjas Milton Friedmannal értek egyet, aki az utóbbi álláspontot képviseli. Ettől függetlenül természetesen üdvözlendő minden olyan nemes társadalmi cél, amelyet egyes nagyvállalatok meghirdetnek, függetlenül attól, hogy a menedzsment őszinte elkötelezettségéből fakad, avagy puszta marketingcélokat szolgál. Az Európai Bizottság is folyamatosan napirenden tartja a kérdést, mi több: irányelveket fogalmaz meg; az ezeket követő gazdasági társaságok önkéntessége ugyanakkor elvitathatatlan. Lehet előnyben részesíteni a nők, vagy épp a kisebbségek munkavállalását; lehet a törvényi előírásokon felül zöldíteni a céget és környezetét; lehet munkahelyi képzéseket szervezni; lehet támogatni a sportot, a kultúrát, avagy a helyi infrastruktúrát - a lényeg, hogy mindez fakultatív. És ugyanígy: a fogyasztók és a befektetők is (vásárlásaikkal, illetve részvényjegyzéseikkel) szabadon döntenek arról, hogy értékelik-e e vállalati erőfeszítéseket. Mindez bőven belefér a kapitalizmus eszköztárába. Amikor azonban törvényi hatalommal kezdik attitűdváltásra kényszeríteni a társaságokat, ott már a szocializmus síkos és veszélyes lejtőjére keveredtünk. Arról nem is szólva, hogy a gyerekek nemi semlegességének sulykolása aligha sorolható a megkérdőjelezhetetlen társadalmi értékek közé.
Az utolsó 100 komment: