Ukrajna lakói tömegesen menekülnek a háború elől. Már jócskán túl vagyunk a másfél millió főn, de még messze a vége; ez a szám akár ötmillióig is emelkedhet. Egyesek konkrét elképzelésekkel indulnak útnak rokonokhoz, barátokhoz, Nyugat-Európában élő ismerősökhöz; sokak számára azonban ez most csupán utazás az ismeretlenbe, utazás egy idegen helyre. Ők joggal érezhetik: mindenütt rossz, de legrosszabb otthon.

Minden esetben, amikor határátkeléssel járó migrációról - ki- és bevándorlásról, avagy valódi menekültáradatról -  beszélünk, érdemes tisztán és világosan látni az egyes szereplők morális és egyéb aspektusait. A legfontosabb karakter természetesen a mozgásban lévő egyén. Erkölcsi tekintetben legfeljebb két dolgot lehet számonkérni rajta: felelősségteljesen jár-e el leszármazottaival (hagy-e magára kiskorú gyermeket), illetve betartja-e a fogadó ország törvényeit. Ami a második szereplőt, a kibocsátó országot illeti, morális helyzete meglehetősen szimpla. Hacsak nem körözött bűnözőről, illetve jelentős adótartozást felhalmozó állampolgárról van szó, a kivándorlás semmilyen módon nem korlátozható. Ahogyan mélyen erkölcstelen volt a szocialista vasfüggöny, ugyanannyira elfogadhatatlan Ukrajna döntése is, melynek értelmében gátat szab a felnőtt férfiak távozásának. Egészen nyilvánvaló, hogy egyetlen civil sem köteles fegyvert fogni a hazájáért, még akkor sem, ha valódi honvédő háborúról van szó. (Szíve-joga minden fanatikusnak, hogy felvegye a kesztyűt az oroszokkal, akár oly módon, hogy biztonságos nyugat-európai bázisáról tér haza szülőföldjére. De e hősies önfeláldozásra senki sem kényszeríthető.) A harmadik szereplő a befogadó ország, melynek morális kötelességei kapcsán jelentős viták zajlanak Európa-szerte, az utóbbi nyolc évben különösen erős indulatokkal tarkítva.

Érdemes odafigyelni a magyar kormánnyal kevéssé szimpatizálók hangjára. Ceglédi Zoltán egy hete így beszélt az ATV Öt című műsorában: "A menekültügy elképesztően fontos. Én azt látom, hogy a másik, ami összeomlott, és konszenzusa volt a teljes magyar politikai elitnek, hogy Magyarországon migránsozni kell. Migránsszámlálót kell kirakni, meg kegyetlenkedni kell a menekültekkel, meg oda kell verni, mert a magyar ezt akarja." Mire Konok Péter: "Tudod mi a baromi látványos? Hogy már a Fidesz kommunikációjában a menekült szó eleve elhangzik. Nem migráns, hanem menekült." Ha ezeket a dumákat egy külvárosi kocsmában csípnénk el, csak legyintenénk. Ezek a srácok azonban nem iskolázatlan prolik, hanem nagyon is képzett véleményvezérek, akik pontosan tudják a különbséget a gazdasági bevándorló és a háború elől menekülő ember között, mégis - a félrevezetés legnyilvánvalóbb céljával - ezeket összemosva igyekeznek valódi zavart kelteni a fejekben. Nos, kedves Zoli és Peti, a magyar nép nem ennyire hülye. A többség - akárhogy is erőlködtök - képes ezeket elkülöníteni. A MIGRÁNS kifejezésen a gazdasági bevándorlót értjük, aki nincs közvetlen életveszélyben, hanem egy jobb élet reményében valamely gazdag országban szeretne letelepedni. (Ha háború sújtotta területről is érkezik, már a sokadik határt lépte át azóta.) A MENEKÜLT ezzel szemben az, aki az életét menti, s közvetlenül háborús térségből érkezik. Lehet cizellálni a kérdést olyan lényeges elemekkel, mint hogy az érintettek rendelkeznek-e megfelelő okmányokkal, kijelölt határátkelőket céloznak-e, betartják-e az előírásokat stb, azonban a legfontosabb különbség értelemszerűen az alapmotiváció. Muszáj ezeket tisztán látni, s emellett nem árt, ha Ceglédi Zoltán és Konok Péter szándékait is értjük. Az ő indíttatásuk kettős. Először is egy olyan fals képet szeretnének festeni, mely szerint a kormány álláspontja e téma kapcsán jelentősen megváltozott (ami azt jelentené hogy korábban tévedtek). Természetesen szó sincs erről. Két egészen eltérő problémát látunk, melyeket csupán az köt össze, hogy mindkét esetben népvándorlásról van szó. Minden egyéb elem markánsan eltérő, így az összevetés is értelmetlen - a kabinet mindkét jelenségre megfelelően reagált. Ceglédiék másik motivációja a kormány lejáratásán túl az, hogy ők maguk mélyen baloldaliak. Ők valóban hisznek a korlátlan bevándorlás nyugati eszméjében, s valamiért azt remélik, hogy ha rafináltan összeboronálják e két jelenséget, úgy a magyar átlagpolgár attitűdje is megváltozik, s idővel jó képet vág majd a délről érkező muzulmán tömegekhez is. Alig hiszem, hogy ezt bárki is bekajálja.

Ha a befogadó országok morális attitűdjét tekintjük, ez optimális esetben az evangéliumi útmutatásra épül. Jézus tanításában nem sok baloldali elemet találunk, mindazonáltal az irgalmas szamaritánus példázata a migráció kérdése kapcsán kifejezetten jó alapnak tűnik. Mindenki ismeri a sztorit: egy pap és egy levita is érzéketlenül elsétál a véresre vert, félholt ember mellett, csakis a szamaritánus az, aki sebeit bekötözi, magával viszi, gondoskodik róla. E történet gyakran előkerül, ám rendszerint a korlátlan altruizmus alátámasztásaként, holott ennek nyomát sem látjuk. A példázat hőse nem egy életképes, egészséges embert vesz a pártfogásába, hogy aztán egy életen át pátyolgassa és eltartsa. Arról sincs szó, hogy az útonállók még a közelben lennének, s neki az életét kéne kockáztatnia a másikért. Csupán egy teljesen vállalható, az adott tragédiával arányos mértékű, egyszeri segítségnyújtásról van szó, mely a helyesen cselekvő számára lényegesen több elégedettségérzetet nyújt, mintha megspórolta volna az adott idő-, energia- és anyagi ráfordítást. Ezt hívják értelmes jótékonykodásnak. Ilyen az is, amikor vért adunk; amikor a sajátunkból adományozunk; amikor önkéntes alapon végzünk bármiféle karitatív tevékenységet. Amikor nem hagyjuk cserben felebarátunkat. Nekünk apróság, a másiknak talán az életet jelenti.

Visszatérve a hazájukat elhagyókhoz, a magam részéről nem csupán a háború elől menekülőket, de az afrikai, ázsiai, és latin-amerikai migránsokat is tökéletesen megértem, akik egy jobb élet reményében észak felé veszik az irányt. A helyükben én magam is felkerekednék, bár azt azért nem gondolnám, hogy bárkinek is kötelessége volna, hogy utamat egyengesse. Valójában azon csodálkozom, hogy miért lépnek ilyen kevesen, s miért ragaszkodnak tömegek - kívülálló szemével nézve - totálisan élhetetlen szülőföldjükhöz. Ritkán beszélünk például Szibériáról, ahol nem kevesen élnek önszántukból, szabad akaratukból. Norilszk, a világ legbarátságtalanabb városa például csaknem 180 ezer lakost számlál, miközben évi 270 napig hó borítja, nem ritka a -50 fok hideg, pokoli a légszennyezettség és másfél hónapig fel sem kel a Nap. Ejtsünk szót az Alaszkában, Kanadában és Grönlandon élő eszkimókról is! A kanadai statisztikai hivatal felmérése szerint az ország sarkvidéki részén a fiatalok annyira kilátástalan életet élnek, hogy harmincszor gyakrabban követnek el öngyilkosságot, mint az átlag kanadaiak. A gyerekek jelentős része láncdohányos, s jellemzően alkohol- és drogproblémákkal is küzdenek. Bevallom: nem igazán értem ezeket a jelenségeket. Az ember a saját bőrén érzi, ha rossz helyre született. Dermesztő hideg van, elszigeteltség és borzalmas egyhangúság. Mi a fenéért nem csomagolnak össze és költöznek jócskán délebbre? A kanadai kormány immár évek óta futtat olyan programokat, amelynek célja az északi régióban élő fiatalok fejlesztése, motiválása. Miért nem abban segítik őket, hogy lelépjenek élhetetlen lakhelyükről???

"Magyarország a történelem jó oldalán áll." - mondta Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság alelnöke, amikor múlt héten hazánkban járt. „Amikor Magyarországra érkeztem, egyből a határra mentem, és igen pozitív benyomásokat szereztem. Rendezett körülményeket találtam, nem volt semmi pánik, és jól szervezett volt a menekültek fogadása. Külön elismerést érdemel, hogy a hatóságok és a civil szervezetek, valamint az egyszerű állampolgárok mind együttműködtek a menekültek fogadásában (...) Találkoztam a miniszterelnökükkel, akit nagyon felkészültnek találtam. Tökéletesen tisztában volt az európai helyzettel és a jelenlegi válság nemzetközi aspektusaival." - Szinte hihetetlen, hogy brüsszeli vezetőtől hasonló mondatokat hallunk - ilyenre nemigen volt példa ez elmúlt 12 év során. Az alelnök azt is nyíltan elmondta: az EU-nak nincs egységes migrációs politikája, és elsősorban ez okozhatott feszültséget az elmúlt esztendők során. Jó látni, hogy vannak józan arcok is a kontinensen, akik képesek különbséget tenni az egymástól oly idegen népvándorlási jelenségek között. Nekünk is ez lenne a dolgunk: szétszálazni és megérteni ezeket - minden érintett szemszögéből. Ha ezt megspóroljuk, ha hagyjuk, hogy elménkben növekedjék a káosz, úgy aligha fogunk tudni értelmes álláspontot kialakítani e húsba vágó kérdés kapcsán.