Két hete mindenki a 99 esztendős Henry Kissingerről beszél, miközben évek óta alig hallani róla. Most megszólalt Davosban, a Világgazdasági Fórumon, és nagyon úgy tűnik, hogy meglátásai a háború kapcsán erősen szembemennek a mainsteam gondolkodásmóddal.
Az egykori legendás külügyminiszter szerint Oroszország fontos tényező Európában - évszázadok óta kiegyensúlyozó hatalomként funkcionál -, ezért a nyugati országok nem engedhetik meg maguknak, hogy a pillanat heve elragadja őket. "A tárgyalásokat a következő két hónapban meg kell kezdeni, mielőtt ez olyan felfordulást és feszültséget okoz, amelyet nem lesz könnyű leküzdeni" - fogalmazott Kissinger, leszögezve: az Egyesült Államoknak és a nyugati országoknak nem szabadna Oroszország szégyenteljes vereségére törekedniük Ukrajnában, mert ez ronthatja Európa hosszú távú stabilitását. "Remélem, az ukránok a hősiességükhöz fogható bölcsességről tesznek majd tanúbizonyságot” - mondta. Ami pedig leginkább kiverte a biztosítékot sokaknál, az az a gondolata, mely szerint Ukrajnának területet kellene átengednie Oroszországnak a háború befejezése érdekében.
A reakciók mindenesetre érdekesek. Henry Kissinger valódi szaktekintély, Nixon és Ford elnökök idején nemzetbiztonsági főtanácsadóként, illetve külügyminiszterként is tevékenykedett. Életműve - a tető alá hozott számos békemegállapodás, tucatnyi külpolitikai témájú könyve - egyértelműen bizonyítja, hogy mindent tud a diplomáciáról, amit ember csak tudhat. Azt a kijelentést, mely szerint inkompetens volna a témában, még a jelen szürreális világában sem meri megkockáztatni senki. Idehaza a meghatározó balos hírportálok épp ezért úgy tettek, mintha Kissinger meg sem jelent volna Davosban. Az egyik leglátogatottabb oldal nyolc különböző cikkben számolt be Zelenszkij videóüzenetben elhangzott beszédéről, ezzel szemben egyetlen árva mondatot sem fecséreltek Kissinger gondolataira. Kijevben persze komoly felháborodással fogadták az egykori külügyminiszter szavait. A Mitroverec nevű, szélsőjobbos ukrán honlap például egyenesen a halállistájára tette Kissingert. Érdekes világ ez. Adott egy józan, Nobel-békedíjas szaktekintély, akit a demokratikus mintaállam fasisztái fasizmussal vádolnak...
Úgy tűnik, jelenleg kétféle, egymással tökéletesen ellentétes narratíva tartja magát. A többségi álláspont szerint - melyet Soros Györgyön kívül csaknem minden európai vezető is képvisel - Oroszország területi-hatalmi étvágya határtalan, Ukrajnán túlra is kacsintgat, számára semmiféle engedmény nem tehető; a békét az szolgálja a legjobban, ha Ukrajna a végsőkig kitart, ha minél több fegyverszállítmányt kap és Putyinék minél több és minél súlyosabb szankcióban részesülnek. "Oroszország ukrajnai inváziója a harmadik világháború kezdete lehet, ezért a szabad világ megőrzésének legjobb útja a Nyugat számára, ha vereséget mér Vlagyimir Putyin orosz elnök erőire" - jelentette ki Soros a davosi Fórumon. Egészen döbbenetes az a szektás fanatizmus, amellyel e nézetet képviselik oly sokan. Mintha a legkevésbé sem zavarná őket,
- hogy semmiféle jelet nem látunk, mely szerint Oroszországnak más európai országok elleni agresszív szándékai volnának;
- hogy az eddigi szankciók érzékelhetően hatástalanok maradtak;
- hogy az oroszok az újabb és újabb fegyverszállítmányokat jellemzően már jóval a lehetséges bevetésük előtt megsemmisítik;
- hogy minél tovább húzódik a háború, annál több a pusztítás, és elsősorban az emberáldozat;
- hogy minél tovább húzódik a háború, annál valószínűbb, hogy világháborúvá, vagy atomháborúvá terebélyesedik;
- hogy Oroszország a jövőben, a háborút követően is létezni fog (vagy ha nem, úgy senki más sem).
A másik álláspont Kissingeré és a józanoké: naiv és életveszélyes az az elképzelés, mely szerint a világ egyik legnagyobb nukleáris szuperhatalma térdre kényszeríthető. A szavak szintjén mindkét álláspont a békét hirdeti, azonban az előbbi nyilvánvalóan a káoszt; az elhúzódó háborút, az általános gazdasági krízist és a lehető legnagyobb felfordulást szolgálja.
Kissinger reálpolitikus, mindig is az volt. Nem kerget lila ideológiákat - a békét tekinti elsődleges értéknek és mindent ennek rendel alá. Ez a megközelítés természetesen megkérdőjelezhető: létezik az az élethelyzet, amikor harcolni kell, nincs egyéb alternatíva. 1956-ban például - amikor a felkelők egy embertelen és élhetetlen rendszerrel szálltak szembe, és esély sem volt a békés rendezésre - fegyvert fogni valódi hőstettnek számított. Egy percig nem volt kérdés, hogy az erkölcs melyik oldalon áll. Vajon az orosz-ukrán konfliktus esetén is ugyanez a helyzet? Amikor állást foglalunk, érdemes egy perc erejéig a morális aspektusokra is kitérni.
- Nem kérdés: Oroszország az agresszor, Ukrajna honvédő háborút folytat.
- Oroszország követelései évek óta ismertek, azonban diplomáciai úton képtelen volt érvényesíteni azokat.
- Az Egyesült Államok bárhol, bármikor eljátszhatja az agresszor szerepét, számára ez mindig megengedett.
- Az országhatárok tiszteletben tartása alapvető erkölcsi kérdés, ezt azonban a nagyhatalmak sohasem vették komolyan. Magyarországtól 102 éve területének kétharmadát csatolták el, brutálisan, érthetetlenül és mélységesen igazságtalanul. Az a tény, hogy a második világháború óta soha nem fogalmaztunk meg revíziós törekvéseket, mondhatni: beletörődtünk a történelem kegyetlenségébe, az a magyar józanságról és realitásérzékről árulkodik. Ettől még más országok esetében e területi kérdések nagyon is újratárgyalhatóak. Ukrajna egy része lengyel, magyar, illetve orosz föld volt korábban.
- „Mára Kína és Oroszország jelenti a legnagyobb fenyegetést a nyílt társadalmakra" - állítja Soros György. Erre egyetlen adekvát válasz lehetséges: ki a fenét érdekel??? Ez egyszerűen egy agyrém: mintha egy brutális áradás idején, amikor derékig áll a víz a házban, azon filóznánk, hogy miként fogjuk összegereblyézni a kertben az elhullott leveleket... Tényleg Soros lázálma miatt kell tízezreknek meghalniuk?
- Frans Timmermans, az Európai Bizottság holland alelnöke szerint nem csak egy háborúról van szó, hanem az európai értékek védelméről is. Vicces fiú ő is. Tényleg Ukrajna képviselné ezeket a nemes és védendő értékeket? Az az ország lenne az etalon, ahol elfogadhatatlan nyelvtörvényt léptettek életbe, betiltották az ellenzéki pártokat, náci alakulatokat vonultatnak fel és a kőolajvezeték megrongálásával fenyegetőznek?
- Húsba vágó erkölcsi kérdés az is, szabad-e megkockáztatni egy esetleges atomháborút.
- És végül, de nem utolsósorban: vajon morálisan indokolható-e, hogy a szankciók miatt az európai polgárok fizetik meg az orosz-ukrán konfliktus árát, miközben számos lobbicsoport elképesztő nyereséget realizál általa?
Egészen világos, hogy az erkölcsi szempontok erősen összetettek; semmiképpen sem igazolják egyértelműen a mainstream álláspontot, a háború pártolását.
Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ha valaki szembemegy a többiekkel, az bizonyosan téved. Az autópályán ez többnyire igaz lesz, a világpolitikában aligha. Láttunk már olyat nem egyszer, hogy józanból volt kevesebb. Jelen helyzetben Kissinger ráadásul nincs is egyedül, álláspontját többen osztják, azonban kizárólag az ő hangja oly erős, hogy képes áthatolni az egy szólamban bégetők szürke kórusán.
