- Anyád megmondta, hogy én vagyok az apád?
-Si, senor.
- És hogy a többieké is?
- Si, senor.
-Tudod, hogy ha tíz éven keresztül fánkot fogsz zabálni, mint eddig, akkor százötven kilós leszel 16 éves korodra?
- Si, senor.
Ez volt az a párbeszéd, mely a Celeb vagyok, ments ki innen! adásában Vadon Jani és egy kolumbiai kisfiú, Pedrito közt elhangzott, majd a közélet teljes spektrumán kiverte a biztosítékot. Először Bayer Zsolt irgalmatlan felháborodását hallgattam végig, azután következtek a baloldal mimózái is. Az esetet követően az RTL és Vadon Jani is bocsánatot kért mindazoktól, akik a jelenetet sérelmesnek érezték... Én meg csak fogom a fejem és nem akarom elhinni ezt az egészet. Tényleg ilyen álszent és képmutató világot akarunk építeni?
Néhány dolgot muszáj azonnal rögzíteni:
- Vadon Janit és Sebestyén Balázst semmiféle rossz szándék nem vezeti. Ők csupán szórakoztatni szeretnének.
- Van olyan, hogy egy vicc nem működik. Farkasházy Teddy és Sas Józsi úgy toltak végig egy-egy komplett pályafutást, hogy szinte nem akadt épkézláb poénjuk. Mégsem kellett bocsánatot kérniük közszerepléseik miatt.
- Amikor egy intelligens ember más kárára viccelődik, az első, ami átfut a fején, hogy ő maga megsértődne-e hasonló esetben. Egészen nyilvánvaló, hogy sem Vadon Jani, sem Sebestyén Balázs, sem egyetlen ép lelkű ember nem akadna ki, ha ők állnának a másik oldalon. Itt legfeljebb az teszi enyhén cinkessé a dolgot, hogy kiskorúról van szó.
- Pedrito, a kolumbiai kisfiú aligha sérült bármilyen módon is. Pontosan tudta, hogy némi javadalmazásért cserébe számára érthetetlen idétlenségekre kell válaszolgatnia. Örült a zsebpénznek, s ha majd pár év múlva valaki előkotorja a videót és lefordítja neki a magyar mondatokat, majd ő is csak vigyorog az egészen.
- Ne tegyünk úgy, mintha a hétköznapjaink során a viccelődésnek ez a formája és szintje a legkevésbé is durvának számítana! A saját gyerekeinkkel, unokaöcséinkkel, keresztfiainkkal is jócskán húzósabb beszólásokat engedünk meg egymásnak. Lehet a televíziózást egy valóságtól elrugaszkodott, álszent területté formálni, de aligha érdemes.
Mindannyian tudjuk, hogy az idegen nyelv már önmagában is poénforrás. Amikor külföldiekkel barátkozunk, két-három pohár ital után menetrendszerűen előkerül, hogy betanítunk nekik néhány - trágársággal fűszerezett - idétlenséget, melyekből természetesen semmit sem értenek. Ezekből fergeteges jelenetek formálódnak, ha az érintettek a későbbiek során megfelelő pillanatban húzzák elő a jól bevésett idegen szavakat. Ez a gyermeteg játék olyannyira elterjedt, hogy számos vígjátékban is visszaköszön; a Bazi nagy görög lagziban például kifejezetten szellemes módon. Kislányom nem ezt, inkább Vadon Jani vonalát képviseli. Még négyéves sem volt, amikor először nyaralt Horvátországban, s hallatlanul élvezte, hogy az ottaniak egy árva kukkot sem értenek abból, amit mond. A szálloda bárpincérjének a következőképpen kedveskedett: "Kakis a fejed!" A magam részéről azért igyekeztem rendre utasítani: "Szerinted mit csinálna a bácsi, ha értené, amit mondasz neki?" Leánygyermekem nem jött zavarba, azonnal rávágta: "Hát letörölné a hajáról a kakit..."
Egészen mostanáig talán még sosem találkoztam olyannal, hogy a baloldal és a jobboldal megmondóemberei bármit is ugyanúgy láttak volna. Ám az, hogy most együtt kárognak, a legkevésbé sem jelenti azt, hogy igazuk is volna. Amikor a közélet túlérzékenységét, hisztériáit, álszentségét kérem számon, az esetek túlnyomó többségében a progresszíveket kell ekéznem. Az igazság azonban az, hogy a jobb térfélen is találunk tabukat bőven. A konzervatívok részéről borítékolható a hiszti, ha a keresztény vallást éri támadás; a baloldal pedig oly sok áldozati csoportot kreált már eleddig, hogy ma már szinte mindenre ugrik. A kiskorúak védelme különösen izgalmas terület, e téren a jobboldal következetesebbnek tűnik. Ha ugyanis górcső alá vesszük a progresszívek általános attitűdjét, azt fogjuk látni: ünneplik az abortuszt; az örökbefogadást a melegek alapjogának tekintik; a transzneműek szempontjait és érdekeit minden esetben a kiskorúaké elé sorolják és sok esetben még a pedofilokkal szemben is elnézők. Fura, hogy most, amikor Sebestyén Balázsékat lehet savazni, hirtelen nekik is szent lett a gyermek, akivel még viccelődni sem szabad... No de mindegy is, hogy a politikailag korrekt bánásmód képmutató szószólói melyik oldalról érkeznek. Nagyon nem kéne erőltetni ezt az álszemérmes, hazug világot. Európa olyan időket él, amelyhez képest a bibliai tíz csapást elszenvedő Egyiptom a kanyarban sincs. Bayer Zsolti meg erősebben toporzékol, mint akkor, amikor Putyin megtámadta Ukrajnát...
Bevallom, jómagam nem fordultam le a székről a röhögéstől, amikor a kolumbiai vadonban zajló ominózus jelenetet megnéztem. Ennél sokkal erősebb szívatásokhoz vagyok szokva, ez most alig-alig érte el az ingerküszöbömet. (Talán ha a saját fiamat viccelik meg ily módon, úgy az érintettség miatt vigyorogtam volna.) Ám a felháborodást a legkevésbé sem értem. A magam részéről ilyenkor mindig az irigységet, a szakmai féltékenységet sejtem a háttérben; sokaknak egyszerűen jólesik belerúgni a kiugróan sikeres médiafigurákba. De mardjunk a viccnél: ha cinkelésről, szívatásról van szó, én mindig mindenkivel elmegyek a legvégső határig, ami még az ártatlan mosolygásba belefér, ám kínosan ügyelek rá, hogy sosem lépjem át azt. Hitem szerint Vadon Janiék sem tették.
