Jó-jó, tudjuk, Argentína immáron hosszú évtizedek óta permanens válságban él. Az infláció mértéke brutális, a szegénységi ráta 40%-os, a gazdaság ezer sebből vérzik. Viszont nem reménytelen a helyzet: végre egy ország, amelynek volt bátorsága egy vérbeli libertáriust ültetni az elnöki székbe. Maradona, Messi és Ferenc pápa után itt egy újabb argentin, kinek nevét muszáj lesz megjegyeznünk (már csak azért is, mert magyar felmenőkkel bír): Javier Milei-ről minden bizonnyal még sokat fogunk hallani a jövőben.
Argentína elmúlt száz évének történelme számos tanulsággal szolgál mindannyiunk számára. Az ország a múlt század elején még igazi nagyágyúnak számított: a világ ötödik legjelentősebb gazdasága volt. Az ötvenes években az egy főre jutó GDP-je a spanyol érték dupláját tette ki, s háromszor akkora volt, mint Japáné. Aztán történt valami, s Argentína szabályos lejtmenetbe kapcsolt. Eleddig összesen kilencszer jelentettek csődöt, ebből három alkalom már a jelen századhoz kötődik. A látványos töréspontot Juan Domingo Perón elnökké választása jelentette. Személye igen megosztó, sokan a mai napig szeretettel és nosztalgiával emlékeznek rá, ugyanakkor nem vitás, hogy népszerűségét elsősorban feleségének köszönhette. Evita történetét filmre vitték, musicalt is készítettek belőle, a Don't cry for me Argentina című sláger pedig minden élő generáció számára ismert; a legtöbben Madonna feldolgozásában hallottuk először. Az első, igen banális tanulságot rögtön le is szűrhetjük: ami népszerű, az attól még nem feltétlenül jó. Perón ugyanis megszámlálhatatlanul sok hibát követett el. Tekintélyuralmi rendszert vezetett be és antikapitalista programot hirdetett. Népjóléti intézkedései mellett államosított szinte mindent, hatalmasra duzzasztotta a központi bürokráciát, tiltotta, illetve magas vámokkal sújtotta az exportot, erőltetett iparosításba kezdett, tökéletesen elhanyagolva a mezőgazdaságot. A második számú tanulságot le sem kéne írnom, tudja mindenki: a baloldaliság, a felhizlalt állam, a bezárkózás, a piacellenesség tönkreteszik még a legígéretesebb gazdaságokat is. Az elnök mindemellett szimpatizált az olasz fasizmussal, s valójában annak elemeit vette át, s igyekezett megvalósítani. A harmadik tanulság tehát (mely talán nem minden Olvasó számára evidens): a fasizmus a kommunizmus édestestvére, ugyanúgy mélyen baloldali ideológia. S bár Juan Perón immáron ötven éve nincs közöttünk, örökségét még mindig nyögi az argentin nép. Azóta sem volt olyan vezetője az országnak, akiben elég erő, vagy legalább némi szándék lett volna, hogy ezektől a béklyóktól megszabadítsa Argentínát.
Egy ilyen történelmi múlttal terhelt miliőben kell most rendet tennie a decemberben hivatalát elfoglaló Javier Mileinek. A korombéli fickó igazi punk - már az is őrület, ahogyan kinéz. Volt már focikapus, rockzenész, közgazdaságtan-tanár, televíziós celeb, sőt tantrikus szexoktató is. (Természetesen a szabad szerelem híve. A lehető legszabadabbé.) Politikai megnyilvánulásai kifejezetten látványosak. A láncfűrész egyenesen kampányának szimbólumává vált, hatásosan érzékeltetve, hogy a terebélyesre nőtt állam mennyi felesleges ágát kell lemetszenie. A kedvencem az a videó, amelyben a hihetetlenül kövérre hízott kormányzati apparátust bemutatva annak radikális karcsúsításáról beszél. A minisztériumok harmadának azonnali megszüntetését helyezte kilátásba: "Sport- és Turizmus Minisztérium - kuka! Kulturális Minisztérium - kuka! Női-, Gender- és Diverzitás Minisztérium - kuka!" Imádom. (Már önmagában az egy vicc, hogy egy államcsődtől államcsődig vergődő ország genderminisztériumot tartott fenn az adófizetők pénzéből... Ez még a tejjel-mézzel folyó Kánaánban is értelmetlen pocsékolás volna.) Milei programjában szerepelt még, hogy feloszlatja az argentin jegybankot, az amerikai dollárt teszi az ország hivatalos fizetőeszközévé, privatizálja a nyugdíjrendszert, továbbá megszünteti a kötelező iskolai oktatást is. Csupa merész terv, de mindben van ráció.
Győzelmének napján a Telex "szélsőjobboldali" politikusként aposztrofálta Javier Mileit. E szóhasználat két dolgot jelenthet. Vagy arról van szó, hogy e jelző valójában radikális liberálist, végletesen piacpártit jelent - ez esetben egyet lehet érteni vele. A kérdés ekkor csak az, hogy miért használják szitokszóként azok, akik magukat is szabadelvűnek mondják. A másik lehetőség, hogy a Telex egy elvtelen, ócska, hazug médium, amely bárkire ráaggatja szitkait, akivel nem szimpatizál. Mert az azért mégsem járja, hogy szélsőjobboldalinak hívjuk a fasizmust, s ugyanígy a fasiszta elemekből építkező, peronista örökséget eltakarítani készülő, azzal minden tekintetben ellentétes világlátást is. Az már tényleg az orwelli világ netovábbja, amikor a fényt és az árnyékot is pontosan ugyanúgy nevezzük... Ha van valami, ami a globalista kaviárbaloldalnál kiveri a biztosítékot, az elsősorban Milei abortuszellenessége és azon ígérete, mely szerint véget vet a gyerekek - iskolai keretek közt történő - szexuális indoktrinációjának. Mindezek természetesen tökéletesen illeszkednek a libertárius világlátásba, nincs bennük az égvilágon semmi szélsőséges.
Javier Milei januárban felszólalt Davosban, a Világgazdasági Fórumon is. "Ma azért vagyok itt, hogy elmondjam: a nyugati világ veszélyben van. És azért van veszélyben, mert azokat, akiknek meg kellene védeniük a Nyugat értékeit, foglyul ejtett egy olyan világkép, amely megállíthatatlanul a szocializmus és a szegénység felé vezet." Argentína újdonsült elnöke keményen bírálta Davost amiatt, hogy szocialista programja csak nyomorúságot hoz a világra. "Az elmúlt évtizedekben a nyugati vezetők feladták a szabadság modelljét a kollektivizmus különböző változatai javára, amely nem a problémák megoldása, hanem azok gyökere lett. Azért vagyok itt, hogy elmondhassam: a kollektivista kísérletek még soha nem oldották meg a világ polgárait sújtó problémákat. Mi több: ezek jelentik a gondok kiváltó okát. A szabad vállalkozói kapitalizmus nemcsak az egyetlen lehetséges rendszer, amely képes megszüntetni a világ szegénységét, hanem az egyetlen erkölcsileg elfogadható rendszer is ennek a célnak az eléréséhez." Lehet ehhez bármit is hozzátenni? Jómagam évek óta másról sem írok.
Kevés dolog kedvesebb a szívemnek, mint amikor egy valódi libertárius kezébe adják egy ország vezetését. Sosem hittem volna, hogy ez pont Dél-Amerikában fog megtörténni. Kíváncsi vagyok, mire megy Javier Milei, de nagyon drukkolok a sikerének. Argentína sokáig táncolt a tönk szélén, de hitem szerint ennek vége. Ha az új elnök csak a töredékét megvalósítja ígéreteinek, már az is látványos fellendülést hoz majd.
