Bélát imádom. Belevaló, nagy dumás roma srác. Ahogy leül a pókerasztalhoz, rögtön felpezsdül a társaság és beindul az élet. A minap azonban nem érkezik különösebben vidáman: "Ezek a prostik is..." Arról panaszkodik, hogy az örömlányok egy része már a hirdetési oldalán közli: cigány származású vendéget nem fogad. Ránézek erre a jámbor, szeretni való, nagy darab fickóra, s elszorul a szívem. Szar lehet ezt átélni. Az érzéseim mindazonáltal meglehetősen vegyesek.
Kezdjük az alapoknál: a józan morál szerint mindenki azzal üzletel, akivel akar. Senki sem kényszeríthető semmire - a tisztességes világot pontosan ez különbözteti meg a tisztességtelentől. Egyetlen munkaadó sem köteles alkalmazni engem, de én sem vagyok köteles dolgozni sehol. Egyetlen kocsma sem köteles sörrel kiszolgálni, de én sem vagyok köteles fogyasztani sehol. Ez ilyen egyszerű: az önkéntesség velejárója a kirekesztés, a diszkrimináció. (Ez még akkor is igaz, ha a hatályos jogszabályok - felülírva a szabadság alapeszményét - nem így rendelkeznek.)
Folytassuk magával a szakmával: nyilvánvaló, hogy a prostitúció intimebb szolgáltatás csaknem minden egyébnél. Én még nem találkoztam olyan emberrel, aki tagadta volna egy örömlány jogát arra, hogy megválogassa, kit fogad magába. Ugyanakkor ha belegondolunk, filozofikusan mindössze két konzekvens álláspont létezik. Az egyik a szabadságpárti, amely szerint a szexmunkás és a kocsmáros is megválogathatja vendégeit és indoklás nélkül diszkriminálhat bárkit. A másik a woke-progresszív, melynek szellemében minden ember egyenlő (leszámítva az oroszokat), ezért egy prostituált sem utasíthat vissza senkit (talán csak egy oroszt). Az emberiség túlnyomó hányada mindezekkel szemben egy teljesen következetlen álláspontot képvisel: a diszkriminációhoz való jog csakis akkor illeti meg az egyént, ha a szolgáltatás tárgyaként a saját teste kerül terítékre. Mintha a magántulajdon szentségében már nem is hinnénk igazán. Úgy tűnik, Marx komolyan beette magát a legtöbbek fejébe...
Érdemes egy percig elmerengni a kérdés lélektani oldalán is. Minél szűkebb a kirekesztettek csoportja, annál fájóbb. Ha egy házibulira az osztály minden tagját meghívják, kivéve a lófejű Pistikét, az meglehetősen kínos lehet az érintett számára. Ám ha a lófejű Pistike pár év múlva megnyeri a lottó ötöst, és a luxusjachtjával Földközi-tengeri körutazásra indul, amelyre csupán három szőke bombázót visz magával - negatívan diszkriminálva több mint nyolcmilliárd földlakót -, azért aligha szólhat bárki. A faji alapú diszkrimináció elsősorban ezért bántó: mert egy kisebbséget érint. Ráadásul nem klubtagság, teljesítmény, kvalitás szerint válogat, hanem származás, bőrszín alapján. Kétségkívül nekem is piszok rosszul esne, ha velem történne.
Az sem lényegtelen szempont, hogy az ügyfélkörüket ily módon megszűrő prostituáltak miért teszik ezt. A legtöbben a cigány származású kuncsaftok erőszakosságával magyarázzák a dolgot. Az talán még belefér, hogy az ember lánya olyannal szexel, akit nem tart vonzónak. De az már egészen biztosan nem, hogy olyannal, akitől félnie kell. A képet továbbárnyalja, hogy ez alól a roma örömlányok sem kivételek; sokan közülük ugyanígy válogatnak. Náluk - az előbbi mellett - megjelenhet egy újabb szempont: sokan ismerik egymást, szegről-végről akár rokonságban is állhatnak. Rém kínos helyzet, ha a kis Vanessza - akiről az egész család úgy tudja, hogy a Tesco-ban pénztáros - a régen látott unokabátyjának nyit ajtót...
Társadalomfilozófiai tekintetben a téma legérdekesebb fejezete az áldozatiság kérdése. Itt ugyanis két klasszikus áldozati csoport találkozik: romák és prostituáltak. A progresszív baloldali most melyiket szeresse? Melyiknek adjon igazat? Az örömlányok olyan szinten védett kasztot jelentenek a posztmodern világban, hogy a svéd modell szerint tevékenységükért nem is szankcionálhatók, miközben kuncsaftjaik akár letöltendő börtönbüntetést is kaphatnak... Ezt az erkölcsi nonszenszt vették át és iktatták törvénybe később Norvégiában, Izlandon, majd Franciaországban is. Mintha a drogdílert futni hagynánk, csak a vevőket zárnánk dutyiba. Érdekes világ, ám a nyugati, progresszív morálon már aligha fogunk meglepődni. De azt sem kell külön ecsetelni, hogy a fehértől eltérő bőrszín a posztmodern kor adu ásza; egy feketének, egy pakisztáninak, vagy egy cigány származásúnak - a mainstream ideológia szerint - mindig elsőbbsége lesz egy fehérrel szemben. Akkor hát mi is a woke-progresszió válasza a prostituáltak által folytatott, bőrszín-alapú diszkriminációra?
Akárhogy is: a legfontosabb az volna, hogy rendet tegyünk a fejünkben a kirekesztés jelensége kapcsán. Mindannyian érezzük, hogy nem pozitív mozzanatról van szó, ahogyan a pénzbírságért, vagy épp a börtönért sem lelkendezünk. Érdekes módon az utóbbiakat senki sem kívánja megszüntetni, míg az előbbit tűzzel-vassal irtaná a korszellem. Pedig ennél szelídebb büntetési forma nem létezik. Ha Mohamed képtelen beilleszkedni a nyugati társadalomba; nem tanulja meg az adott nyelvet, nem talál munkát magának (tán nem is keres), állandó segélyre szorul és erőszakos bűncselekményeket követ el, úgy nem csodálkozhat azon, ha kiutasítják az országból. A progresszívek szerint ez embertelenség, ugyanakkor az én értékrendem szerint az lenne az embertelenség (a többségi, békés társadalommal szemben), ha nem ez történne. A kirekesztés a büntetés azon formája, amelyet minden józan közösség alkalmaz az antiszociális egyénekkel szemben - immáron évezredek óta. A politika színterén a kirekesztés azt jelenti: egyszerűen nem szavazunk az illetőre. Ez a demokratikus megoldás, szemben azzal, hogy leadunk öt pisztolylövést, csak mert nem tetszik nekünk, amit a másik képvisel... Ébredjünk már fel: nem érdemes megkérdőjelezni senki jogát a diszkriminációra - sem a prostituáltakét, sem másokét.