téveszmék

téveszmék

"Orbán lételeme a provokáció"

2024. december 09. - G. Nagy László

orban-1989.jpg

 

A világért sem szeretnék olyan képet festeni, mely szerint a miniszterelnöktől, illetve a kormánypárttól messze áll a provokatív stílus. Orbán Viktor már 1989-ben világossá tette, hogy nem kenyere a langyos és lapos beszéd. Az elmúlt 35 évben végig ezt látjuk: "harc a kompromisszum helyett, támadás a védekezés helyett, lázadás a nyugalom helyett" - ahogyan a Frankfurter Allgemeine Zeitung újságírója találóan megfogalmazta. Az utóbbi időben egyre többen teszik fel a kérdést: valóban ez a legjobb út? Valóban ez a stílus ígéri a legjobb eredményt? Nem volna szerencsésebb, ha a kormányfő - legalább a nemzetközi csatatereken - inkább a békés együttműködést célozná?

 

A valóság az, hogy Orbán provokatív megnyilvánulásai sohasem öncélúak. Nem arról van szó, hogy a kormányfő képtelen másként kommunikálni. A múlt héten a pápánál járt. Pénteken vendégül látta az általa alapított Patrióták Európáért frakciót. Kiváló kapcsolatot ápol a világ minden jelentős vezető politikusával. Egyes-egyedül az EU bürokratáival áll állandó harcban a magyar kabinet, s a fő törésvonalak kapcsán - háború, migráció, gender - minden jóérzésű ember számára nyilvánvaló, ki képviseli az erkölcsileg helyes álláspontot. Még Orbán stílusának kritikusai is rendszerint elismerik, hogy céljai helyénvalóak, csupán simulékonyabb hangvételt és több kompromisszumot várnának. Csakhogy egyes kérdésekben nem lehet, másokban nem szabad, s megint másokban nem érdemes megalkuvó politikát folytatni. Minden egyéb esetben a magyar kormány messzemenően együttműködő. Erre a legjobb példa az Oroszország ellen bevezetett, tökéletesen értelmetlen szankciók sokasága: ami nem fájt különösebben, azokat - bár nem értettünk egyet - a közös fellépést támogatandó aláírtuk.

 

Nem véletlen, hogy Orbán Viktor 1989-es, történelmi beszédére utalok a poszt bevezetőjében és címlapfotójában. Innen indul minden. Negyven esztendőn keresztül éltünk egy olyan világban, amelyben az elvtelen bólogatás volt a túlélés záloga. Nem azért döntöttünk a rendszerváltás mellett, és nem azért csatlakoztunk az EU-hoz, hogy ugyanazt folytassuk. Sokan véljük úgy - köztük a kormányfő és jómagam is -, hogy egyenes gerinccel, tiszta beszéddel, az értékeinket és érdekeinket nyíltan felvállalva is lehet létezni, mi több: csakis így érdemes. Akik ma a görnyedt hátú, szervilis diplomatikusságot javasolják, azokat pár száz éve még labancoknak nevezte a köznyelv. A legtöbbünk ereiben azonban még ma is kurucvér folyik. Akár a Rákóczi-szabadságharcot tekintjük, akár az 1848-as forradalmat, akár a kommunista iga lerázására tett kísérleteket, akár napjainkat, mindegyik historikus helyzetet szemügyre véve elmondható, hogy a konfliktusok mélyén húsba vágó problémák húzódnak, amelyek kapcsán aligha jön szóba bármiféle kompromisszum. Manapság a béke, a biztonság, a szuverenitás, vagy épp az energiaellátás olyan lényeges sarokkövek, melyek esetén nemigen lehet mellébeszélni. Ugyanez a helyzet az EU-s források vonatkozásában is; a magyar kormányfő nem finomkodik, amikor kijelenti: megvétózzuk a költségvetést, ha a nekünk járó pénzeket továbbra is visszatartják. De léteznek mindezeken túl jelképes, erkölcsi kérdések is - ilyen például a Netanjahu melletti kiállás is - amelyekben nem szabad mismásolni. És ha mindezeket egyenes gerinccel tudjuk képviselni, úgy nincs miért titkolózni sem; az érintett ügyeket érdemes a kommunikációs térben is megjeleníteni. Egész egyszerűen azért, mert minden valamirevaló politikai erő a felvállalt értékei szerint pozicionálja magát, így keresve szavazókat, szövetségeseket, támogatókat. Ezek nagyságrendekkel fontosabb szempontok, mint hogy csendben belesimuljunk a politikai fősodorba, megúszva minden rosszindulatot, támadást, zsarolást és rablást.

 

brusszel.webp

 

Mindezek után lássunk néhány kormányzati lépést, melyeket a jó szándékú kritikusok is színtiszta provokációnak minősítenek!

PLAKÁTKAMPÁNYOK - Brüsszel, Soros, Juncker, Weber, Ursula von der Leyen... kétségkívül sokan vannak, akik sértődötten tekintenek a Fidesz politikai kommunikációjára. Az első, amit tisztázni érdemes: a plakát csupán eszköz. Nyilvánvalóan látványos és sok embert elérő eszköz, ám akkor sem több, mint szimpla reklámfelület. A sértődést a tartalom, az üzenet kelti, egész pontosan az, hogy a magyar kormány nyíltan megnevezi ellenfeleit. Az érintettek szeretik magukat jóságosnak, haladónak, a kicsinyes politikai csatározások felett állónak látni, e kampányok ezzel szemben azt hirdetik, mennyire aljas és romboló az, amit tesznek. E téren a másik oldal sem különb: Orbánt immáron 32 éve patás ördögként mutatják be, az utóbbi néhány évben pláne. Nemzetközi lejárató plakátokat ugyan nem látunk az arcképével, ám ez nyilvánvaló aránytévesztés is lenne (hiszen nem ő vezeti az Uniót), s csak még nagyobb hőst faragna belőle. Ismerjük a múltat: Sztálint, Brezsnyevet és az összes semmirekellő szovjet vezetőt rajongva kellett szeretni, nehogy bárkiben - aki kevésbé értette az akkori világot - kétségek támadjanak makulátlan szentségüket illetően. Én nem sírom vissza ezt a hazug világot és kifejezetten kívánatosnak gondolom, hogy nevén nevezzük mindazokat, akik ártó szándékkal viszonyulnak Magyarországhoz.

ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA - Bár egyesek úgy látják, hogy egy politikusnak nem kéne filozofálnia, hitem szerint ez olyan, mintha egy kőművestől kizárólag a falazást várnánk, s letolnák azért, mert alapozást is végzett. Minden komolyan vehető kormányprogramnak van iránya, mely a társadalomfilozófiai alapjára épül. Ennek lefektetése egyszerűen nem megúszható. Ennek hiányában csupán a pillanatnyi hóbort, a szubjektív önkény dönti el, hogy egy országvezetés mit tűr, mit tilt és mit támogat. Az ILLIBERÁLIS DEMOKRÁCIA mindazonáltal egy rém szerencsétlen (ráadásul teljesen értelmetlen) kifejezés, melyet Orbán tíz éve mondott ki először, a posztmodern liberalizmussal, a woke-progresszióval szembehelyezkedve, annak kritikájaként. A magam részéről ezt nem provokációnak, hanem kommunikációs hibának tartom. Az illiberális demokrácia ugyanis - eredeti jelentését tekintve - a polgári szabadságjogok csorbítására utal, amely a legkevésbé sem tükrözi a kormány szándékait és működését. Orbán mindössze a nemzeti szuverenitás és a klasszikus családmodell fontosságát kívánta hangsúlyozni a birodalmi törekvések és a gender-őrület ellenpontozásaként. Azóta számos alkalommal megkísérelte lecserélni e rosszul csengő szóösszetételt; beszélt már kereszténydemokráciáról, bevezette a keresztény szabadság fogalmát, illetve a legutóbbi - és úgy tűnik, legsikeresebb - kifejezése a PATRIÓTA, amely minden tekintetben pozitív és a nemzetközi térben is hívószóként funkcionál.

SZUVERENITÁSVÉDELMI HIVATAL - Mivel e fiatal szervezetnek nincs valódi jogköre, s munkáját bármely meglévő, kevésbé transzparens hivatal elláthatná, a kritikusok már a létrehozását is nettó provokációnak tartják. Valójában hasonló a helyzet, mint a plakátok esetében: a kormány fontosnak tart egy üzenetet, s ezt látványosan meg is jeleníti. Az Európai Bizottság már februárban úgy döntött, hogy kötelezettségszegési eljárást indít Magyarországgal szemben az uniós jog megsértése miatt, amiért tavaly év végén megszületett és elfogadásra került a szuverenitásvédelmi törvény. Természetesen lehet jogászkodni, manőverezni a paragrafusok között, a lényeget tudjuk: az Európai Egyesült Államok nevű rémálmot kergetők érdeke az, hogy szabadon formálhassák az egyes tagállamok belügyeit, míg a szuverenisták pont ellentétesen gondolkodnak. Legyünk megengedőek, és fogadjuk el, hogy mindkét álláspont legitim! Ha a magyar kormány értéknek tekinti a nemzeti függetlenséget, úgy kifejezetten lényeges, hogy ezt fennhangon kommunikálja is. Nem vagyunk egyedül ezzel; a Patrióták Európáért frakción túl az Európai Konzervatívok és Reformerek, valamint a Szuverén Nemzetek Európája képviselőcsoport is pont ugyanígy gondolkodik. És mivel ez az alapítók szellemiségének megfelelő és mai napig érvényes felállás, igen sanszos, hogy a szuverenista álláspont lesz a végső győztes. De ezért tenni kell, akár olyan jelképes módon is, mint a Szuverenitásvédelmi Hivatal felállítása.

GYERMEKVÉDELMI TÖRVÉNY - A jó szándékú kritikusok - mivel maguk is abba a 96%-ba tartoznak, akik számára fontos a gyermekvédelem - azt állítják, hogy minden pozitív cél, amelyre a törvény irányul, alacsonyabb szintű, a nemzetközi politika számára láthatatlan jogszabályok, rendeletek útján is elérhető lett volna. Mindez akár nemzetközi példákkal is igazolható. Csupán két problémám akad ezzel. A kisebbik: az állandó botránykeltők, akiket semmi más nem foglalkoztat, mint Orbán megbuktatása, e radar alatti intézkedéseket is azonnal jelentették volna a birodalmi központ felé, így sanszos, hogy pontosan ugyanaz a dörgedelem lett volna a sztori vége. A nagyobbik gondom ezúttal is az, hogy miért a normalitásnak kell a szőnyeg szélén állnia? Amikor a szűk kisebbséget jelentő LMBTQ-közösség pride-ot szervez, amelynek semmi más értelme sincsen, mint a nyílt provokáció, a legtöbben egy szót nem szólunk - vonuljanak, ha ehhez van kedvük. Páran diszkréten utalunk rá, hogy talán nem ez a legjobb útja az elfogadtatásnak, de ennyi. "Nem biztos, hogy az a jó megoldás, ha az Andrássy úton egy konzervatív nagypapa ablakán belógatod a feszes heréidet..." - fogalmazza meg lényeglátóan Mogács Dániel. Viszont ha a provokáció a progresszív oldalról érkezik, az kívánatos és tiszteletreméltó. Ha a normalitás térfeléről, az szégyenletes és ártalmas, jobb lett volna fű alatt intézni az egészet...

 

Lehetne folytatni még a sort a CEU-ügytől kezdve egészen Kirill pátriárkáig, a lényeg mindenütt ugyanaz: a degeneráltság világvallása számonkéri a normalitást. Brüsszel nyíltan a szemünkbe hazudva azt állítja, hogy európai értéknek tekintendő a háború és az oroszellenesség; a saria és az antiszemitizmus; a pedofília és az LMBTQ-őrület. Mondhatja bárki, hogy taktikus volna lenyelni a békát és nekünk is el kéne színészkednünk, hogy mindezekkel egyetértünk. Azonban nem csupán morális kötelesség, hogy a józanság talaján maradjunk, de stratégiailag is ígéretesebbnek tűnik, ha az épelméjűséget képviseljük. Hosszútávon aligha győzedelmeskedhet más. Orbán Viktor még mindig magyar miniszterelnök és meghatározó európai politikus marad, amikor az Ursula von der Leyen és a Manfred Weber nevekre már csak egészen halványan emlékezünk majd...

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4318747022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MEDVE1978 2024.12.09. 10:20:22

"Orbán Viktor már 1989-ben világossá tette, hogy nem kenyere a langyos és lapos beszéd."
A hős rugdosta a döglődő oroszlánt. Történelmi tényként tudni, hogy ekkor már megegyeztek a szovjetekkel a részleges csapatkivonásról, erről szélesebb körben tudni lehetett, volt valami kommunikáció is. (Nem keresem vissza a történészi cikket, emlékeim szerint pár éve jelent meg).

"A valóság az, hogy Orbán provokatív megnyilvánulásai sohasem öncélúak." Semmilyen megnyilvánulás nem öncélú. Orbánnál az imázs építése az utóbbi években nemzetközi mértékben is nagyon fontossá vált. Az imázs része, hogy ő ellenez dolgokat, amit a gonosz mainstream politika machinációjának tart. Ez egyfajta ikonná emelte a nemzetközi - hívjuk így - szuverenisták körében, ezen az ikon státuszon aktívan dolgozik (pl: olyan dolgokkal, mint interjúk, grúz választás elismerése, egyértelmű állásfoglalás az izraeli-palesztin konfliktusban stb.).

"Csakhogy egyes kérdésekben nem lehet, másokban nem szabad, s megint másokban nem érdemes megalkuvó politikát folytatni. "
Lényegében az egész egy hatalmi játszma. Orbán úgy érzi, hogy ő képes egyfajta illiberális / szuverenista internacionálét építeni és ezt később dominánssá tenni a világban. Ez egyfajta alternatíva a jelenlegi világrendhez, persze nem túl koherens, de ez nem is gond.

Ugyanennek a hazai leképezése a NER konstrukció. A NER lényege egy olyan fejlesztési terv, miszerint az Orbán által irányított konglomerátum képes megküzdeni a világ számos problémájával. Például képes megfordítani a demográfiai folyamatokat vagy képes folyamatos gazdasági fejlődést, innovációt biztosítani a rendszerben, ezáltal jólétet létrehozni, tehát képes fenntartani a nemzetet, a közösséget.
A probléma az, hogy a NER alapvetően rosszul vizsgázik kb. 4-5 éve. A 2010-es évek volt a NER tündöklése, amikor több egymástól független tényező miatt jelentős gazdasági növekedés, alacsony infláció és jelentős jólétnövekedés volt. Ezek a tényezők persze jelentős részben a NER-től függetlenek voltak, de meglovagolták a hullámot. Ilyenek voltak például:
1. Az aktív munkaerő eltűnése és elvándorlása (az EU-n belüli munkaidőelvándorlás igazából 2012 és 2013 környékén indult meg), valamint az ennek hatására létrejövő reálbérnövekedés és foglalkoztatásbővülés.
2. A világpiaci konjunktúra és folyamatos bővülés, általános pénzbőség.
3. Az EU prosperálása. Az EU, főként a német érdekszféra fénykorát élte. Az energia többnyire olcsó volt, az exporttermékeket pedig nagyon nagy mértékben szívták fel a külföldi piacok.
4. Ömlő EU pénzek. A korábbiakhoz képest óriási mennyiségű EU pénz ömlött Magyarországra.

Belföldön erre segítettek rá a NER egyes jó lépései, pl: a magas nyomású gazdaságpolitika (rengeteg állami beruházás, kereslet pörgetése), illetve az adórendszer átalakítása és a belső kereslet fellendítése.

Ezek a külső tényezők a COVID után és az ukrán háborúval végleg bedöglöttek, ami rágni kezdte a NER legitimációját. Ez az erodálás tart a mai napig.
A probléma az, hogy önmagában a NER nem működik és az alapkoncepciója hamis: tehát az, hogy a NER képes megállítani a demográfiai lefelé menő spirált (nem képes, ahogy az utóbbi évek születési statisztikái mutatják), a NER milliárdosai olyan gazdasági egységeket hoznak létre, amelyek masszívan foglalkoztatást generálnak és "a magyar tőke és magyar termékek" egyre versenyképesebbek lesznek a régióban. Ezt sem látni, a két legnagyobb magyar terjeszkedő vállalat pontosan, hogy a MOL és az OTP, amelyek nagyon régi NER-től annyira nem függő játékosok, tradicionális gazdasági ágakban.

A NER tehát, mint gazdasági koncepció nem működik és mint demográfiai koncepció sem.
A gazdasági nem működés lényege az, hogy a szektorok magyar kézbe kerülésükkel nem lesznek versenyképesebbek és nem képesek jobban innovációra. Elsősorban azért, mert a térnyerésüket egyedül az Orbánnak tett hűségesküjük és a politikai akcióik, nem pedig a piaci tevékenységük határozza meg. Jó példa erre egyik oldalról mondjuk a COOP és a CBA. A magyar piacon a legdrágább és a legrosszabb szolgáltatást a kiskereskedelemben ez a két - magyar tulajdonú - hálózat adja. Nem véletlen, hogy az effektív német Lidl és Aldi vezeti a listát. További rendszerszintű példák az útépítés, ahol a kartellezés és az oligopol piac többszörös árakat eredményez a szomszédos országokhoz képest vagy a több mint 50%-os magyar tulajdonban lévő bankrendszer, ami Európa egyik legdrágább bankrendszere (vannak olyan nyugat-európai országok, ahol szinte nincs díja a bankolásnak = a bank örül, hogy használhatja a pénzedet).
A NER demográfiailag is kudarcot vallott, a pozitív küldetésnyilatkozat (több gyerek szülessen), illetve bevetett eszközök ellenére is.

Én úgy vagyok vele, hogy figyelmen kívül tudom hagyni a rendszer "külsőségeit", a basával és talpnyaló minyonjaival, bármennyire is ellenszenves legyen egy-két lépésük. A probléma azzal van, hogy a rendszer nem működik és Wunderwaffe-ktől várja a megváltást (pl: Trump elnöksége).

G. Nagy László 2024.12.09. 11:14:22

@MEDVE1978: Nem foglaltál állást az alapproblémát illetően. Helyes-e Orbán értékalapú imidzsépítése, avagy a csendes kompromisszumkeresés volna a szerencsésebb?

wigotah224 2024.12.09. 13:10:50

"Lehetne folytatni még a sort a CEU-ügytől kezdve egészen Kirill pátriárkáig"
Ez utóbbiról volt szó itt: "Erre a legjobb példa az Oroszország ellen bevezetett, tökéletesen értelmetlen szankciók sokasága: ami nem fájt különösebben, azokat - bár nem értettünk egyet - a közös fellépést támogatandó aláírtuk."
Ezek szerint a kirill-pátriárka elleni szankciók fájtak volna nektek? Annak a bizonyításával is adós maradtál a mai napig, hogy miért értelmetlenek a szankciók. Csak hajtogatod, mert a vezér ezt mondja.
"De léteznek mindezeken túl jelképes, erkölcsi kérdések is - ilyen például a Netanjahu melletti kiállás is - amelyekben nem szabad mismásolni"
Miért is kell mindenáron kiállni Netanjahu mellett? Mit nyertek vele? Ha a szomszédban lévő orosz-ukrán háború "nem a ti háborútok", akkor a jóval messzebb és rátok nézve jóval kisebb jelentőségű izraeli-palesztin konfliktus, az miért az? Legalább lennétek következetesek.
Lehetne még szétszedni a posztot, de minek, jól érzed magad orbán seggében, aligha lehetne meggyőzni bármiről. Ami a lényeg, azt MEDVE tökéletesen leírta, nincs mit hozzátennem. Te meg tapsolj a vezérnek, hogy "megvéd" téged az újabb és újabb kitalált ellenségektől és élvezd közben a GDP-csökkenést meg a 410+ forintos eurót.
Ha neked nem is, a többi magyar választónak talán lesz végre annyi esze, hogy 2026-ban elzavarja ezt a rablóbandát. De nyugi, utána is nyalhatod orbán valagát itt blogodon.

ulpius66 2024.12.09. 13:22:07

"Vállalni kell a harcot a hatalommal szemben!"

Orbán egyebekben meg "harcol" és nem provokál.....

NEM LESZÜNK GYARMAT!!!!!!!!
(mint Tuskó alatt Lengyelország Brüsszel gyarmata lett....)

ulpius66 2024.12.09. 13:23:43

Az nem "provokáció" hogy nem nyaljuk a buzik, a migráncsok, az ukránok seggét, ahogy Brüsszel szeretné!!!!!!

ulpius66 2024.12.09. 13:35:25

Magyarország egy szuverén ország, a magyarok egy szabadságszerető nép!

Akinek pedig ez nem teccik, az kiköltözhet Brüsszelbe.....
(legalább ennyi hasznunk legyen az EU-tagságból...)

Rubasov nertárs 2024.12.09. 13:40:35

@MEDVE1978:

"Belföldön erre segítettek rá a NER egyes jó lépései, pl: a magas nyomású gazdaságpolitika (rengeteg állami beruházás, kereslet pörgetése), illetve az adórendszer átalakítása és a belső kereslet fellendítése."

A magasnyomású gazdpol. pont, hogy nem volt túl jó ötlet. A mostani gazdasági és ebből fakadóan politikai eróziónak a kedvezőtlenkülső környezet mellett éppen a magasnyomású gazdaságpolitika az oka. Ahelyett, hogy felhalmoztak volna (nem csak maguk számára) akkor, amikor volt bőven pénz, elkezdték azt két kézzel szórni. Ez két ok miatt fáj most: felhajtotta az árakat az egekbe, másrészt nincs pénz a kedvezőtlen hatások kivédésére, vagy akárcsak mérséklésére.

ulpius66 2024.12.09. 13:52:07

@Rubasov nertárs:

Ezzel mi a porbléma?

A 4,6-4,7 milliós magyar lakásállomány értéke egy év alatt közel 20%-kal nőtt!

Ezzel a magyar családok vagyona is ilyen arányban nőtt, hiszen a családi vagyon döntően ingatlanokban van....
(ha ilyen arányban fogy a lakosság - sokan halnak meg, és költöznek külföldre - akkor lassan Magyarországon 1 lakásra mindössze két fő jut..... mitől lenne itt "lakhatási válság?)

ulpius66 2024.12.09. 13:57:55

"Álhírt közölt a Magyar Hang és Magyar Péter – a lap elnézést kért, a politikus nem"

media1.hu/2024/12/09/alhir-szir-repulogep-magyar-hang-magyar-peter-a-lap-elnezest-kert-a-politikus-nem/

Abban "MI A HÍR" hogy ez a vadbarom Magyar gyerek hazudott???????

AZ IGAZI HÍR AZ LENNE, HA ECCER IGAZAT MONDANA!!!
(mondjuk ez a "lehetetlen" kategória....)

MEDVE1978 2024.12.09. 14:02:44

@G. Nagy László:

A fokmérő igazából az effektivitás. Orbán hangos harca jelenleg nagyon nem hatásos, nem éri el a kívánt célokat. A két világháború között Magyarországon puha diktatúra volt, Horthy Miklós nevével fémjelezve. Ennek a kulturális vonatkozása viszont viszonylagos siker volt, Klebelsberg Kunóval, falusi tanítókkal, irredentizmussal megspékelve. Gazdaságilag egy szenvedés és kényszerpálya volt az egész, eléggé kudarcos.

Orbán rendszeréről még ezt sem lehet sajnos elmondani, mert kevés az eredmény. A 2010-2020 közötti eredmények közül nagyon sok elinflálódott 2022. óta, a korábban jött jólét jelentős része "elillant". A humán alrendszerek (oktatás, egészségügy, szociális szféra) soha nem látott válságokban vannak, amelyekből nem látni a kiutat. Szó sincs róla, hogy ez csak Orbánék hibája lenne, messze nem az, már nagyon régóta tart a leépülési folyamat. Az Orbán kormányt ezzel kapcsolatosan csak az jellemzi, hogy ezt nem tudta megfordítani, ami eredmény lett volna. A gazdaság NER-es átstrukturálása ellenére a magyar gazdaság kiszolgáltatottsága nem csökkent, hanem ugyanakkora vagy nagyobb. A különbség az, hogy most kínai hitelt veszünk fel és nem IMF hitelt.

A baj a NER-el a mikro és makro. Orbán jogász és politikus egyszerre, tehát emberi reakcióoldali gondolkodása van. Egyrészt ezért veszi le ennyire jól a választók akaratát, viszont ennek van egy másik oldala is. A másik oldal pedig a nem emberalapon, hanem algoritmus alapon működő globális kapitalizmus. A NER olyan, mintha az 1970-es évek dél-kelet ázsiai vagy korábbi európai modelleket vennénk elő. Mintha Széchenyit olvasnánk a magyar tőkésosztály létrehozásának szükségességéről, mert ez hozza majd el a haza felvirágozását. Ez a nagyság illúziója, annak az illúziója, hogy Magyarországnak van jelentős mozgástere, főként világgazdasági folyamatokban. Miközben lassan ott tartunk, hogy már szinte Európának sincsen.

Visszatérve a kérdésre:
"Helyes-e Orbán értékalapú imidzsépítése, avagy a csendes kompromisszumkeresés volna a szerencsésebb?"

Ez egy rosszul feltett kérdés. A kérdés második fele értelmetlen, kompromisszumot akkor kell kötni, ha ez az érdekünkben áll. Az első fele pedig úgy lenne jó, hogy hasznos-e Orbán értékalapú imidzsépítése?

Szerintem nem, legalábbis nem látni. Tágabb politikai értelemben Orbán 2015 óta, tehát 9 éve akarja felépíteni a szuverenista internacionálét. Ez kicsit olyan, mint a kommunista fordulat, amit Marx először a gazdag, fejlett államokban képzelt el, aztán megtörtént Oroszországban. Eddig bizonyos időszakokra a Visegrádi négyeket, Szlovéniát, részben Olaszországot, Brazíliát sikerült "megtéríteni", most lehet, hogy az USA valami hasonlót mutat. Összefüggőbb, Magyarországnak hasznos működési modell nem látszik.
Attól, hogy Trump, Meloni és Viktor is utálja a woke-ot, mint a szart, nem lesz új világrend, sem gazdasági modell.

Az orbáni világkép mostani állomása egyébként lényegében a "Trump" csodafegyver, ezzel haknizta tele Viktor a médiát. Csakhogy Trump rohadt messze van és nagyon nincs ráhatása arra, hogy nálunk közvetlenül milyen lesz a gazdasági helyzet. Illetve az EU sem fog minket kevésbé utálni emiatt.

Rubasov nertárs 2024.12.09. 14:20:30

@ulpius66:

"Ezzel mi a porbléma?
A 4,6-4,7 milliós magyar lakásállomány értéke egy év alatt közel 20%-kal nőtt!"

Lássuk a problémákat szépen sorban:

1. A fiataloknak tulnyomó többségének megfizethetlenné vált a lakhatása, ami egyrészt felerősíti az elvándorlást, másrészt ellehetetleníti a gyermekvállalást.

2. Hiába növekszik az ingatlanod értéke, ha abban életvitelszerűen élsz, akkor ezt nem tudod realizálni. Azaz Rózsika néni a hajára kenheti, hogy pár év alatt a 20 milliós panellakása ára megduplázódott, azért nem fog tudni több mindent venni a boltban.

ulpius66 2024.12.09. 14:41:41

@Rubasov nertárs:

Figyusz!

Mennyi a "fiatalok túlnyomó többsége"?
(mindezt csak ezért kérdem, mert nekem egyetlen egy olyan ismerősöm sincsen, aki lakhatási válságban szenvedne....)

Ja!

Hogy Rózsadombon akar villát venni és erre nem fussa.....akkor értem!

ulpius66 2024.12.09. 14:45:26

Budapest lakosságának 3-4%-a él bérelt lakásban, Berlin lakosságának 72%-a él bérlakásban!

Kérdés?

ulpius66 2024.12.09. 14:52:05

@Rubasov nertárs:

Elvtársam!

Konkrétabban kérdezve: neked hány ismerősöd és "lakhatási válságban"?

G. Nagy László 2024.12.09. 17:09:36

@ulpius66:

"Konkrétabban kérdezve: neked hány ismerősöd és "lakhatási válságban"? "

Ez egyébként nem is rossz felvetés. Nekem konkrétan egy sem.

G. Nagy László 2024.12.09. 17:19:32

@wigotah224:

"Annak a bizonyításával is adós maradtál a mai napig, hogy miért értelmetlenek a szankciók"

Háromféle szankció létezik.

1. JELKÉPES - Például sportolók kitiltása versenyekről. Ez nyilván gazdasági értelemben nem oszt, nem szoroz.
2. AMIKET KIJÁTSZANAK - A legtöbb ilyen.
3. AMELYEK VALÓBAN HATNAK - Ezek éreztetik ugyan a hatásukat Oroszországban, de Európát sokkal inkább gyengítik. Vagyis nettó öngyilkosság.

Összességében: az volt az ígéret, hogy Oroszország beleroppan. Te úgy látod, hogy beleroppant?

"Miért is kell mindenáron kiállni Netanjahu mellett? Mit nyertek vele?"

Azt írom: erkölcsi, jelképes ügy. Én értem, hogy te mindenből gazdasági hasznot húznál, de ez nem az a téma. Ha én holnap kijelölöm magam Atyaúristennek és kiátkozlak téged, vagy Zelenszkijt, azt szerinted mennyire kell komolyan venni? Itt is ez a helyzet. Egy politikai bűnszervezet kinyilatkoztatására megfelelő válasz az, hogy súlytalanok vagytok, nem vesszük figyelembe a hülyeségeiteket. Ezt muszáj kimondani, ha nem gerinctelen az ember.

ulpius66 2024.12.09. 17:58:10

Tessék mondani van még olyan, hogy MSZP, Momentán, JOBBIK. LMP?

Mert 1-2 hete semmit sem hallani róluk....
(mondjuk nem hiányoznak.. viszont van helyettük ez a vadbarom Magyar gyerek)

ulpius66 2024.12.09. 18:37:39

Ez a vadbarom Magyar gyerek mégiscsak tud valamit!

Orbán Viktor, a Fidesz évekig, évtizedekig hadakozott a ballibsi pártok ellen...

Erre jött ez a Magyar gyerek aztán fél év alatt totál nullára amortizálta őket...
(... erre viszont a volt ballibsi pártok vezetői "hűségesküt" tesznek a Magyar gyereknek, vegye be őket is a jövendő ellenzéki összefosásba..... Lásd: Kamugeri......)

wigotah224 2024.12.09. 18:50:50

@G. Nagy László: Akkor legközelebb ne hőbörögjél, ha számonkérik a jogállamiságot Magyarországon, ugyanis az pont erről szól: az ICC-be Magyarország is belépett, így a döntéseit akkor is végre kell hajtani, ha nem ért egyet vele a miniszterelnök, pontosan ez ugyanis a jogállam definíciója. Orbánnak nem tiszte az ICC döntéseit értékelni és felesleges is volt, ez sima provokáció, hiába mondod, hogy nem az.
Ami meg mordort illeti, ha orbán heréje nem takarná el folyton a szemedet és szétnéznél, akkor észrevennéd pl, hogy
- putyin legfontosabb szövetségesét épp most üldözték el szíriából, pedig 14 évig sikerült hatalomban tartania
- az orosz rubel úgy rekord gyenge, hogy az alapkamat valami 2x%
- az infrastruktúra rohad szét, mert a military kívül nem költenek semmire: lustaport.wordpress.com/2024/01/15/orosz-rezsicsokkentes/
- szeptember óta nem tudják kiverni az ukránokat a saját területükről az északkoreai katonákkal sem
és még lehetne sorolni. Persze tetszés szerint definiálhatod, hogy mi az "összeroppanás", amit amúgy sem ígért így meg semelyik vezető politikus és akkor igazad lesz, Mordor virágzik. lol

valis47 2024.12.09. 18:52:40

@G. Nagy László: Jellemzően a vidékről felköltöző fiatalok, akiknek a szülei nem tudtak Bp-i lakást venni. Ők fizethetik a drága albérletet, és emellett kellene félretenniük saját lakásra. Ez még átlag feletti fizetésből is elég nehéz.

ulpius66 2024.12.09. 19:14:03

@valis47:

Ezek szerinted hányan vannak a 9,5 millió magyarhoz képest?

... és ugyanez pl. Németországban hogyan müxik?
(aztat leszámítva, hogy ott a szülők is albérletben élnek...)

ulpius66 2024.12.09. 19:22:07

"Miért választják inkább a németek az albérleteket a saját lakás vásárlás helyett?"

"A statisztikák szerint Németországban a lakosság mintegy 55%-a él albérletben, és ez a szám évről évre növekszik."

liked.hu/old/erdekes/miert-valasztjak-inkabb-a-nemetek-az-alberleteket-a-sajat-lakas-vasarlas-helyett/

Wildhunt 2024.12.09. 19:23:54

@wigotah224: dehogy értelmetlenek! A német kormány már megbukott, a franciák úton a süllyesztőbe. A szankciók bizonyítottan működnek.

ulpius66 2024.12.09. 19:24:54

@valis47:

Javaslat.

Ezek a Budapestre költöző fiatalok válasszák a német "stílust"!!!!!!!

ÉLJÉK LE AZ EGÉSZ ÉLETÜKET ALBÉRLETBEN!!!!!!
(... ha a németek kibírják, talán ők is ellesznek így....)

Wildhunt 2024.12.09. 19:26:51

@Rubasov nertárs: az elsőnek vastagon oka, hogy bár a plusz pénz miatt megérné a 2000-es évek színvonalán ingatlanokat építeni és ezzel nyomottan tartani az árakat, a sok felesleges szabályozás miatt ez nem fog megtörténni.

Wildhunt 2024.12.09. 19:36:28

@valis47: ennek az igazi oka az országos vízfej nem felszámolása, egyrészt. Másrészt pedig, hogy Budapesten belül a fiatal hajlandó egy órát BKVzni munkába, de ugyanannyit vezetni/vonatozni máshol már nem.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.09. 20:22:30

"A valóság az, hogy Orbán provokatív megnyilvánulásai sohasem öncélúak." - így van. kivétel nélkül mindent a hatalomért tesz.

"a fő törésvonalak kapcsán - háború, migráció, gender - minden jóérzésű ember számára nyilvánvaló, ki képviseli az erkölcsileg helyes álláspontot" - nem ezek a fő törésvonalak, csak a fidesz szeretné ezeket kinevezni annak.
a jogállamiság és a demokrácia felszámolása a fő törésvonal.

egyébként orbán mindháromról hazudik valamit, te pedig nem vagy jóérzésű ember:
- a gendert egyenesen akkor találta ki a fidesz, amikor az eu-ban elkezdték komolyan venni a jogállamisági dolgokat. aztán azt hazudták, hogy ezért van a jogállamisági eljárás.
(a valóban jóérzésű emberek szerint erkölcsileg nem helyes a megkülönböztetés, akármit is mondott erről a jóistenke.)
- a háborúban az agresszort támogatja.
(ez erkölcsileg totál vállalhatatlan.)
- migráció: nézzünk már szét az országban...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.09. 20:36:13

"Brüsszel nyíltan a szemünkbe hazudva azt állítja, hogy európai értéknek tekintendő a háború és az oroszellenesség; a saria és az antiszemitizmus; a pedofília és az LMBTQ-őrület" - ne hazudj.

ez nagyon az alja, ezt még a nyugatifény is veri.

Rubasov nertárs 2024.12.09. 21:17:02

@ulpius66:

"Mennyi a "fiatalok túlnyomó többsége"?
(mindezt csak ezért kérdem, mert nekem egyetlen egy olyan ismerősöm sincsen, aki lakhatási válságban szenvedne....)

Ja!

Hogy Rózsadombon akar villát venni és erre nem fussa.....akkor értem!"

Ki kéne bújni az elefántcsont-toronyból, illetve a Rózsadombról. Egy közepes állapotú panel a havannán 40 milla, miközben még Bp-n is titkolnod kell, ha nyomorúságos 300 nettónál többet keresel, ha nem akarod, hogy tőled lejmoljanak. Mai adat, hogy a háztartások csupán 5%-ának van 5 milliója, vagy annál több pénze, a medián nettó vagyon meg pont a negyede egy 50 nm-es havannán lévő panelnek. Ebből sokminden kirajzolódik, csak éppen egy fényes, prosperáló ország képe nem.

ulpius66 2024.12.09. 21:18:40

@Alöksz Róz Unbanned:

Na, akkor meséljél mán mért van a "jogállamisági eljárás"?

"- a háborúban az agresszort támogatja." ----- HAHAAAHHHHAAAAA .... A HÁBORÚT A NYUGAT TÁMOGATJA!!!!! ORBÁN ÉS PL. A PÁPA IS AZ AZONNALI TŰZSZÜNETET ÉS A BÉKÉT TÁMOGATJA!!!!!!!!

"- migráció: nézzünk már szét az országban..." --- HÁLA ORBÁN VIKTORNAK ÉS A FIDESZNEK!!!!

ulpius66 2024.12.09. 21:22:00

"Ausztria nem vétózza tovább Románia és Bulgária schengeni csatlakozását!"

IGEN!!!!!

ORBÁN VIKTOR EZT IS ELINTÉZTE!!!!

KÖSZÖNJÜK AZ EU-ELNÖK ORBÁN VIKTORNAK!!!!!!!

Rubasov nertárs 2024.12.09. 21:24:40

@ulpius66:

"Elvtársam!

Konkrétabban kérdezve: neked hány ismerősöd és "lakhatási válságban"?"

Konkrétan talán 2-3 olyan ismerős van, akit ez nem érint, azaz nincs semmilyen hitele, és vagy 1/1, vagy a társával közösen 1/2-ben birtokolják az ingatlant. Ezzel szemben olyan, akinek a leghaloványabb reménye sincs arra, hogy valaha akárcsak egy garzonja legyen, akár felesben is Dunát lehetne rekeszteni. Ez a rögvalóság, nem a 20 millás verda, 100 millás kégli, 20 millás bankszámla, 2 milla nettóval.

ulpius66 2024.12.09. 21:28:37

NEM LESZNEK TÖBBÉ TÍZKILOMÉTERES KAMIONSOROK A NAGYLAKI HATÁRÁTKELŐHELYEN!!!

Rubasov nertárs 2024.12.09. 21:30:45

@G. Nagy László:

"Ez egyébként nem is rossz felvetés. Nekem konkrétan egy sem."

Ja, ha a te kis buborékodban egy ilyen sincs, akkor a probléma sem létezik. Az a helyzet, hogy nyitott szemmel kéne járni.

ulpius66 2024.12.09. 21:35:46

@Rubasov nertárs:

Nelvtársam!

Szóval, akinek hitele van, az lakhatási válságban van?

Én mán 68 éves vagyok, és egész életemben volt, és még most is van hitelem! Szinte mindent hitelre vettem, és mindig jól döntöttem!
(... a három gyermekem és családja dettó, szinte mindent hitelre vettek...)

Rubasov nertárs 2024.12.09. 21:43:48

"Nelvtársam!

Szóval, akinek hitele van, az lakhatási válságban van?"

A lakhatási válság nem egyenlő a hajléktalansággal. Ha valaki a jövedelme tetemes, 20%-nál nagyobb részét költi lakhatásra, ott bizony baj van. Akinek hitelre van ingatlana, ott azt látom, hogy nyaralás évek óta nuku, de olyat is gyakran látok, hogy valaki gondolkodóba esik a menzán, hogy a plusz egy tükörtojás a főzelékre vajob belefér-e. Lehet persze, hogy valakinek így is jó, de azért 68 évesen hitel(eke)t nyögni nem a magas élet netovábbja.

ulpius66 2024.12.09. 21:43:57

@Rubasov nertárs:

Remélem olvasni tudsz?

"Az átlagkereset is elegendő lehet a lakásvásárláshoz a Duna House pénzügyi közvetítője, a Credipass szakértőinek számítása szerint, egy átlagos jövedelemmel rendelkező, kétkeresős háztartás az önerő mértékétől függően akár 82-91 millió forintos irányáron hirdetett ingatlanok között is keresgélhet."

www.penzcentrum.hu/otthon/20241209/tenyleg-eleg-az-atlagkereset-is-eleg-a-sajat-lakashoz-igy-fest-most-a-piac-ezt-lehet-venni-ma-1160451?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=penzcentrum_linkek&utm_campaign=hiraggregator

EZ A PÉNZÜGYI SZAKÚJSÁGBAN EGY MAI CIKK!

HA NEM ÉRTESZ VELE EGYET, ARRA KÉRLEK NE ENGEM BASZOGASS, HANEM AZOKNAK A NEM HOZZÁÉRTŐ PÉNZCENTRUM.HU PÉNZÜGYI SZAKEMBEREINEK ÍRJÁL!

KÖSZIKE!

ulpius66 2024.12.09. 21:49:46

@Rubasov nertárs:

Nekem havi 750.000.- Ft a nyugdíjam, plusz egyéb, főleg tőkejövedelemmel bővel egymilla fölött vagyok... mivel fölösleges baromságokra nem költöm a pénzem, vettem egy újabb lakást (a tizediket.....) amit kiadok, és az albérleti díj fedezi a törlesztő részlet egy részét, pluszban nő a lakás értéke is.....

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.09. 22:03:18

@Rubasov nertárs: "a medián nettó vagyon meg pont a negyede egy 50 nm-es havannán lévő panelnek" - ez hogy jött ki?
annak ismeretében, hogy 40 százaléké gyakorlatilag 0.

ulpius66 2024.12.09. 22:28:24

Kb. 10 éves sztori, de tanulságos.....

Zuglóban dolgoztunk, a fiatal kolléganőm örökölt egy 50 négyzetméteres kéglit a Gellért hegyen, abban lakott. Mikor később erről beszélgettünk, elmondta, hogy kiadta 1.000 euróért (kb. 350.000.- Ft) a lakását, és bérelt Zuglóban egy 60 négyzetméteres lakást 120 ezerért!

A különbözetet mind eltette, és vígan megélt a nem kevés fizujából!!!! Közel a munkahelyéhez, nem Gellérthegy, de elég jó helyen lakott....ÍGY IS LEHET CSINÁLNI!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.12.09. 22:31:25

Hát igen. Rég volt már egy orbánsegg nyaló írás. Már hiányoltam. Éppen ideje volt.

Boldeone2 2024.12.09. 22:44:51

@ulpius66: Valami nem csíkol abban amit mondasz!

Ha 750 ezer a havi nyugdíjad, akkor benne vagy a 2 millió nyugdíjasból a top 15 ezerben kb....

Vagyis extrém jól kerestél, vagy pártember voltál...

Mégis, 68 éves korodra hiteled van??

Valami nem koherens nekem...

Én kb

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.09. 22:54:57

@ulpius66: így is lehet, csak sajnos kevesen vagyunk az országban, akiknek egy szem örökösként mondjuk a nagyanyja egy párttitkár szeretőjeként anno a gellérthegyen kapott lakást...

inkább az a jellemző, hogy valami lepukkant vidéki ingatlant örököl az ember többedmagával.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2024.12.09. 22:55:06

Ja. Gyermekvédelem fideszes módra. Pedofilok, összeomló/összeomlott Gyermekvédelem.
Megint lebukott egy fideszék által kitüntetett pedofil pap. Gratulálok!

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.09. 22:57:08

@Boldeone2: csak idegesíteni akarja vele a parasztot :-)

Boldeone2 2024.12.09. 22:57:38

Orbán Viktor még mindig magyar miniszterelnök és meghatározó európai politikus marad, amikor az Ursula von der Leyen és a Manfred Weber nevekre már csak egészen halványan emlékezünk majd... "

- Ebben nincs kétségem! Orbán is Putyin is, amíg élnek hatalomban maradnak...Azért diktátorok, mert soha nem mondanak le a hatalomról. A demokrácia és a választások csak színleltek, megrendezettek, valós politikai verseny nincs. Az autoriter hatalom mögött az alkotmány, a törvények, az államigazgatás, a média többsége, a korlátlan közpénzek, a NER burzsoázia..
Ezzel a mélyállammal "a háta mögött " kellene a jelen hatalmat leváltani a váltást akaróknak- lehetetlen

ulpius66 2024.12.09. 23:03:52

@Boldeone2: "Vagyis extrém jól kerestél, vagy pártember voltál..."

Mint jópárszor leírtam, pártember voltam, én voltam a MIÉP zászlóvivője a 11. kerben, aztán átcsábítottak a JOBBIK-ba, amikor ezek megszűntek, utána lettem fideszes... (bár ott voltam Ásotthalmon a Mi Hazánk Mozgalom zászlóbontásán is.... még az index.hu címlapjára is felkerültem....)

Jól kerestem, de semmi extrém nem volt benne, mérnökként kisebb-nagyobb főnök ugyan voltam, de ebben sem volt extra semmi..... a pénzt viszont megfogtam!

MEGVOLT A 47 ÉVES NYUGDÍJJOGOSULTSÁGOM, 1975-BEN ÉRETTSÉGIZTEM, ÉS VÉGIG FIZETTEM A NYUGDÍJJÁRULÉKOT..... ÉS ENNYI JÖTT KI A NYUGDÍJAMRA!

ENNYIKE!

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.09. 23:09:18

@Boldeone2: "Orbán is Putyin is, amíg élnek hatalomban maradnak... Azért diktátorok, mert soha nem mondanak le a hatalomról. A demokrácia és a választások csak színleltek, megrendezettek, valós politikai verseny nincs." - orbánnak lassabban és óvatosabban, fokozatosabban kell haladnia, hiszen nincs itt a vörös hadsereg, hogy támogassa.
(még. de már dolgoznak rajta.)
ezért lehet elzavarni.
nem érezheti magát teljes biztonságban a karmelitában, hiszen a budapesti nép rühelli mind a szart. orbán meg bosszúból egy jó nagy faszt építtetett a duna mellé.

Boldeone2 2024.12.09. 23:24:11

@Alöksz Róz Unbanned: Nem tudom, hogy fél- e Orbán...Szerintem nem. Folyamatosan monitorozzák a társadalmat, minden reakciót mérnek, titkosszolgátai eszközökkel figyelik az ellenzéki politikusokat, lejártó kampányokat folytatnak... A törvénygyár, a 2/3, a mélyállam és nagytőke jelentős része mögöttük...Ebben a helyzetben szinte lehetetlen legyőzni. Az ellenzék halott, tehát csak Magyar Pétert kell levenni a " sakktáblàról"...Egy ember vs a pártállam

Boldeone2 2024.12.09. 23:32:53

Lehet mondani, hogy Orbánék szinte tudományos eszközökkel építették fel az autoriter rendszert, így Orbán tényleg bekerülhet a történelemkönyvekbe. Hiszen ez az egypárti rezsim tényleg, szofisztikált, 21. századi módszerekkel építette fel az államrezsimet
Mindenféle ellenzék totálisan eltűnt, a hatalomváltás lehetetlensége felemésztette mindent. Ahol nincs esély reális hatalomváltása, ott törvényszerűen elsorvad az ellenzék....
Mára már csak egy párt van helyettük, a Tisza...De mi a Tisza? Egy médiahekk? Én csak Magyar Pétert és Tarr Zoltánt láttam eddig mindenki más totál ismeretlen...
Ők f

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.09. 23:34:30

@Boldeone2: nem mondtam, hogy fél. óvatos. egy ellenséges budapest fölött üldögélve bármit nem tehet meg.

és azt is tudja, hogy az eu-val szembenállva se tehet meg bármit.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.09. 23:37:39

orbán az eu-val szemben úgy viselkedik, mint a kártyázó cigány a falusi kocsmában.
amikor jön a lap, arcoskodik.
amikor nem jön, nekiáll hőbörögni, asztalt borongatni. meg fenyegetőzni, hogy legközelebb jót osszál mert agyonverünk.

G. Nagy László 2024.12.09. 23:43:58

@Rubasov nertárs:

"ha a te kis buborékodban egy ilyen sincs, akkor a probléma sem létezik. Az a helyzet, hogy nyitott szemmel kéne járni."

Egyik túlzásból a másikba esel, csakhogy a szarkazmus eszközével továbbnagyítsd a problémát. Ez egy nyilvánvalóan létező gond, senki sem vitatja. Nemegyszer írtam is már róla. Csupán arra utalok, hogy közel sem olyan drámai a helyzet, mint Európa legtöbb nagyvárosában (Berlinben, Londonban, vagy Dublinban például).

G. Nagy László 2024.12.09. 23:45:18

@Wildhunt:

"A német kormány már megbukott, a franciák úton a süllyesztőbe. A szankciók bizonyítottan működnek."

A nap kommentje. Nem is vitás.

Boldeone2 2024.12.09. 23:48:46

A legutóbbi nemzeti konzultációban volt 11 kérdés...

Mindegyik így kezdődött: " Brüsszel"

A 11 kérdésből 1 palesztinok, 4 meg Ukrajna támogatására vonatkozott...

Agyrém!

Boldeone2 2024.12.09. 23:52:47

@G. Nagy László: nap kommentje. Nem is vitás"

- Kár, hogy nem igaz! A demokráciában gyakran és gyorsan foroghat a politikai hatalom, ahol nincs demokrácia, ott nem...

Köze nincs a szankciókhoz! Az oroszok háborújához lehet köze, de ennél komplexebb a dolog...

G. Nagy László 2024.12.09. 23:53:12

@Rubasov nertárs:

"Ha valaki a jövedelme tetemes, 20%-nál nagyobb részét költi lakhatásra, ott bizony baj van."

Akkor bizony mindenütt nagy a baj...

"Európában még jócskán akadnak olyan városok, amelyek képesek tartani azt a pénzügyi szabályt, hogy a lakhatási költségek ne haladják meg a jövedelem 33%-át. Olyan városokban, mint Helsinki, Stockholm, Koppenhága, Berlin, Amsterdam, Brüsszel, Bécs, Róma, Szófia és Athén, egy négyfős család jövedelmének még mindig kevesebb, mint harmadát kell lakásbérletre fordítani. Ezek közül néhány város jövedelemarányosan annyira olcsónak minősül, hogy a család nettó jövedelmének a 25%-át sem kell albérletre fordítani, ilyen például Bécs, Brüsszel Stockholm és Berlin is. Ezek közül három helyen – Berlinben, Brüsszelben és Stockholmban – magasabb az albérleti díj, mint Budapesten, de azt könnyebb kifizetni az ottani bérekből. Bécsben a magasabb jövedelem nominálisan alacsony albérleti költségekkel párosul." (Bankmonitor, 2024.10.01.)

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 00:04:02

@G. Nagy László: budapesten az átlag lakbér az átlagfizetés fele, az már szar. és az ingatlanárak elég magasak a jövedelmekhez képest.
és nagyon kevés ingatlan is épül, az egész eu-ban az egyik legkevesebb. (harmadannyi vagy lehet negyedannyi se, mint a pusztulat elmúltnyolcévben, érdekes.)

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 00:05:41

@Alöksz Róz Unbanned: "budapesten az átlag lakbér az átlagfizetés fele" - debrecenben meg még több is mint a fele.

Boldeone2 2024.12.10. 00:06:48

@G. Nagy László: Miért nem Putler bukik meg?! Lehet már kb 1 millió áldozata a háborúnak, mégis hatalomban tudott maradni...

A nyugati vezetők meg nem? Pont fordítva kellene lenni!

Mégegyszer mondom: a szankciókat fenn kell tartani, amig Putler háborúzik. Európa problémái nem a szankciók miatt vannak, ez hamis feltevés!

Orbán egyik legnagyobb hazugsága ez: " A háború vagy a béke között döntünk"

Döntünk a fasomat! Egyedül a muszka vezető dönt róla, az meg nem akar békét! Ennyi

Nagyon árulkodó volt Orbán gratulációja a Grúz Álom nevű oroszbarát állampárt győzelmekor..

A narratíva ott is ugyanaz volt: "a háború és a béke közt döntünk" Ami lehet hogy igaz is, mert az oroszok lerohanják őket, ha nem az ő emberük győz....

Ez lenne a szuverenitás?? Ez már a vazallus státusz ...

Orban egy getzi lett, mondjuk ki! "O1G" - sokan mondták egy időben és milyen igazuk volt!

Számomra csak az a kérdés, hogy alapból, jellemileg getzi; vagy ez is egy politikai játszma része....
Vagy mindkettő együtt...

Boldeone2 2024.12.10. 00:20:27

Ha megnézzük, Putyin és Orbán kommunikációja is hasonló:

- Mindketten a nyugat ellen harcolnak, ami Orbán esetében nonszensz

-A "nyugat " nálunk " Prüsszel" bűnösnek van kimondva

- Ezek "bántanak minket" el akarják venni a " szuverenitásunkat" miközben Putyin egy másik állam létét is megkérdőjelezi..
Orbán beleszól aktívan a nyugati és a balkáni országok bepolitikájába, pénzügyileg támogatja szélsőjobbot

- Mindketten "új világrendet" akarnak, ami totál nonszensz...

- Mindketten diktatórikus rezsimet építettek, működtetnek, ami szintén hasonlóság

- A "gazdasági semlegesség" is egy közös bullshit!

wigotah224 2024.12.10. 05:59:09

@G. Nagy László: látom, elfogytak az érvek, úgyhogy válasz helyett csatlakoztál wildhunthoz, aki minden alkalommal beírja ezt a jópofásokásnak szánt hülyeséget

wigotah224 2024.12.10. 06:24:19

@Wildhunt: semmi
+a saját állításodat neked kell érvekkel alátámasztani

G. Nagy László 2024.12.10. 09:22:09

@wigotah224: Te tényleg úgy viselkedsz, mint a fekete lovag a gyaloggaloppból. Már levágták kezed-lábad, de még mindig küzdeni akarsz. A szemed láttára pusztul el mindaz, ami Németországban valaha jó volt, de inkább nem nézel oda, mert a valóság nem illeszkedik a buta narratívádba.

Mario Draghit aligha lehetne azzal vádolni, hogy Orbán kottájából játszik, sőt. De még ő is megfogalmazta, mekkora a baj Európában. És tudom, ennek semmi köze sem az idióta zöld-politikához, sem az idióta szankciókhoz, sem a migránsok tömeges befogadásához és ellátásához, mert ha lenne, úgy kiderülne, hogy imádott vezetőid egytől egyig idióták, és te ezt nem szeretnéd. És a valóság mindig az, amit te szeretnél.

Elég, ha a háborúra gondolunk. Ma már mindenki - Putyin, Zelenszkij és Trump is - a békéről beszél. Ki az, aki még mindig háborúzni akar? Pár idióta európai vezető. Pont azok, akiket imádsz. Szétbasszák a civilizációnkat, de mivel Orbánt gyűlölik, ezért neked a barátaid. Hát, nem tudom, találkoztam-e valaha nálad agymosottabbal.

Wildhunt 2024.12.10. 09:30:44

@wigotah224: hogy megbukott a német kormány? Be kell bizonyítsam?

wigotah224 2024.12.10. 09:55:50

@Wildhunt: Azt, hogy a szankciók MIATT bukott meg.
De látod, pontosan ezért nincs értelme veled beszélgetni. Idetrollkodsz valami félmondatos hülyeséget és várod, hogy írjak rá egy regényt pl most az Ampel szétesésének okairól. Nem fogok. G Nagy legalább érdemben, érvekkel alátámasztva kifejti gondolatait - még ha faszságok is -, erre legalább lehet és van értelme érdemben reflektálni.
De ha levezeted, hogy milyen módon okozták a szankciók az Ampel szétesését, rendesen, érvekkel alátámasztva, akkor beszélgethetünk róla.

G. Nagy László 2024.12.10. 10:22:41

@wigotah224: Az Ampel már megalakulásakor is feszültségekkel teli volt. A szabaddemokrata Lindner például egész értelmes fickó, ő például sosem tudott mit kezdeni a szélsőbalos zöldek faszságaival, vagy épp a migráció okozta többletterhekkel. Ahogy múltak az évek, egyre nagyobb lett a feszkó a viszonylag józan FDP és a teljesen őrült zöld-vonal között, és Scholz hiába állt kettejük közt félúton, mindig is erőtlen volt ahhoz, hogy az egyensúlyt megteremtse. A háború és a szankciók rengeteg gazdasági kárt okoztak Németországnak, s ez nyilvánvalóan erodálta a koalíciót. Valószínűleg a háború dolgában mindhárom párt ugyanazt az ideologikus harci őrületet képviseli, de az FDP-ben van egyedül annyi intellektus, hogy látják is a következményeket.

Wildhunt 2024.12.10. 10:22:47

@wigotah224: a szankciók energetikai tehát gazdasági, majd politikai válsághoz vezettek, amit az ampeled nem tudott megoldani.

wigotah224 2024.12.10. 10:32:41

@Wildhunt: Az adatok már a legelső következtetésedet sem támasztják alá: tradingeconomics.com/commodity/eu-natural-gas
Pl 2021 decemberében mindenféle szankció nélkül volt háromszoros gázár a maihoz képest.

wigotah224 2024.12.10. 10:52:47

@G. Nagy László: Néha egész értelmeseket írsz. Így van, Lindner nekem is nagy kedvencem és a leírásod a koalíció problémáiról is ok, kivéve, hogy te is túl nagy hangsúlyt tulajdonítasz a háborúnak/szankcióknak. Eleve a gázt putyin tekerte le, már jóval a háború előtt, a drága energia tehát nem a szankciók miatt van.
A gazdasági problémák fő oka a kínai felvevőpiac gyengélkedése, ez vágta haza a német exportot és ez okozza a gazdasági problémákat.

ulpius66 2024.12.10. 10:55:38

@wigotah224:

Nagyon érdekesen látjátok Boldival együtt a világot!

Amikor 16 évig Németország kancellárja az a Vadbarom Merkel volt, az a világ legnagyobb demokráciája, amikor 14 évig Magyarország minielnöke Orbán, az a világ legnagyobb fasiszta diktatúrája....

Arról nem is beszélve, hogy a 15 milliós Bajorországban közel 80 éve a CSU van hatalmon, mindig ők adják az ország minielnökét..... AZ MEKKORA NÁCI DIKTATÚRA!!!!

HA BUKIK EGY ORSZÁGBAN A VEZETŐ AZ DEMOKRÁCIA, HA 3-4 CIKLUSON VEZETŐ MARAD AZ DIKTATÚRA!!!!!

TÉNYLEG KIBASZOTT ÉSSZERŰ MAGYARÁZAT A DEMOKRÁCIÁRÓL!!!!

ILYEN ALAPON A VILÁG LEGDEMOKRATIKUSABB ORSZÁGA BULGÁRIA!!!!!! OTT HÁROM ÉV ALATT HÉTSZER BUKOTT MEG A KORMÁNY..........

G. Nagy László 2024.12.10. 11:02:46

@wigotah224: Nyilván a kínai piac is szerepet játszik, ám az EU védővám-politikája ebben sem segít.

Egy gazdaságot számos hatás ér, és közgazdász legyen a talpán, aki pontosan kielemezni képes, hogy például az említett négy tényező közül melyik milyen súllyal nyom a latban. De nem sok olyan olyan elemzőt látsz, aki a háborút és a szankciókat mellékesnek, jelentéktelennek ítéli. Ha csak azt veszed alapul, hogy a kőolaj kerülőúton jut vissza Európába, azzal Moszkva marad a pénzénél, India kaszál, Európa szív.

wigotah224 2024.12.10. 11:18:02

@G. Nagy László: moszkva nem "marad a pénzénél", mivel az olaját nyomott áron kénytelen eladni.
De számok nélkül nincs értelme az olaj-témát sem taglalni. Mennyibe kerül most az olaj Európában és mennyi volt mondjuk 2021 végén?
A gázról már bemutattam, hogy az árak elszállásának nincs köze a szankciókhoz, csak kellemetlen lenne beismerned, hogy nem az EU hülye, hanem putyin megbízhatatlan szállító. Jellemző, hogy inkább témát váltottál.

G. Nagy László 2024.12.10. 11:23:47

@wigotah224: Nem váltottam témát szándékosan. Az olaj kapcsán találtam gyors infót, azért azt írtam. Ez is markáns része a csomagnak. Ha van időt, készíthetsz átfogó elemzést minden orosz áru kapcsán, nekem ez ritkán fér bele a napi rohanásba.

Boldeone2 2024.12.10. 11:35:22

@G. Nagy László: De még ő is megfogalmazta, mekkora a baj Európában. És tudom, ennek semmi köze sem az idióta zöld-politikához, sem az idióta szankciókhoz, sem a migránsok tömeges befogadásához és ellátásához, mert ha lenne, úgy kiderülne, hogy imádott vezetőid egytől egyig idióták"

- Adott egy komplex világhelyzet, ami erős kihívásként hat Európára is. Ezt a helyzetet Orbánék primtív módon leegyszerűsítik a saját politikai narratíváiknak megfelelően: "Brüsszel- szankciók", "háború - béke" , pedig qurvára nem erről van szó!

Az európai problémák évtizedekkel ezelőtt kezdődtek, a globalizáció felerősödésével. Ez a folyamat a feldolgozóipar a világ alacsonyabb bérköltségű országokba vándorlásával, ez az európai, hagyományos iparágak lassú leépülésével járt
Miközben a K+ F + I nem fejkődött eléggé, a gazdasági versenyben lemaradtunk, ami talán az elöregedő társadalommal is összefügg...Ezekre a kíhívásokra azonban nem az a válasz, hogy térjünk vissza a hagyományos iparszerkezethez, hanem új képsségeket kell kifejleszteni, felgyorsitani a zöldátállást
Egy korábbi - háború előtti állapothoz - soha többé nem lehet visszatérni! Szankciók elhagyásával sem változna semmi, csak az ellenséget, a háborús agresszort segítenék vele
Lényegében ha ugyanúgy kiszolgáltatva lenne Europa Oroszországnak, mint 3 éve, akkor minden csak rosszabb lenne!

Ezt az új - techológia és zöldátállás - utat kell járni a jövőben is, Oroszországot pedig nyomni, amíg Putler el nem bukik!
A hidegháború is évtizedekig tartott! Ez türelemjáték! Fokozni kell a szankciókat, nem enyhíteni!

G. Nagy László 2024.12.10. 11:38:26

@Boldeone2:

"Fokozni kell a szankciókat, nem enyhíteni!"

Hát persze. Meg felégetni mindenünket, s várni a megjövendölt világvégét az ufók, vagy Fényjézus érkezését. Esetleg a Nagy Manitut.

Boldeone2 2024.12.10. 11:40:18

@G. Nagy László: Putler háborúja segithet felgyorsitani a várt technológiai átállást: jöjjön kevésbé energiaigényes, hight tech Európa, a " kvaterner " szektor

Az ilyen gyors és kényszerű átállas mindig jár áldozatokkal, de megéri hosszú távon!

Akinek van esze, az belátja a szénhidrogén alapú gazdaságoknak lassan vége! Kínában kiürülnek a benzinkutak!

Boldeone2 2024.12.10. 11:43:31

@G. Nagy László: Csak ameddig Putler van, addig! A magunk útját végig kell járni szerintem: szorítani kell az agresszort, tökéletesíteni a szankciókat!
Olyan ez mint egy boxmeccs: sok menet van, a végén valaki földrerogyik. Oroszország lesz az

Boldeone2 2024.12.10. 11:47:34

@G. Nagy László: A régebbi Oroszországgal, Putyinnal, lehett egyfajta pragmatikus viszonyt kialakítani, a mostanival - szerintem - nem...
Megőrült, pszichopata, gyilkos; akit semlegesíteni kell! Nem látom a tartós béke alapjait, bár tűzszünet lesz talán, egy időre...

Az EU az "ördögség "az agresszió ellen küzd!

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 11:58:12

@wigotah224: a tőzsdei árak lehet visszaestek, a fogyasztói árak viszont magasan maradtak.

MEDVE1978 2024.12.10. 12:00:21

@wigotah224:
Itt a szankciók kicsit alul, illetve túl vannak értékelve.

Eleve nem a szankciók az igazi probléma, hanem a háború. Ezért ment fel a gázár 2021. decemberében hiszen az USA már akkor ezerrel szellőztette a híreket az orosz csapatmozgásokról a határ közelében, illetve nemzetközi politikai téma volt az aggódás egy akkor még csak lehetségesnek tartott orosz-ukrán háború miatt. A szankciók az értelmetlen hab a tortán, ami megakadályozza Európát abban, hogy olcsó gázhoz / olajhoz jusson.

Emellett az európai válság, így a német válság oka is összetett. Ha valaki visszaemlékszik a COVID előtti időkre, akkor két-három évig egy bizonyos Greta Thunberg uralta a híreket, illetve a klímakatasztrófától való rettegés évekig. Ez 2019-ben csúcsosodott ki, amikor az EU Bizottság bemutatta a Green Dealt, a klímacsomagot, ami 2050-re a zeró CO2 kibocsátást volt hivatott elérni. Az EU akkori ötlete az volt, hogy ezt majd az ipara gyors technológiai fejlesztésével éri el. Csakhogy a dolog már akkor is nagyon sánta volt.

Egyrészt a 2010-es évek vége már a német autógyártók imázsa megkopásának időszaka. Volt egy olyan dízelbotrány, amikor kiderült, hogy asszem a Volkswagen autói mind jobban szennyeznek, mint ahogy azokat a hivatalos adatokban megadták. Emellett ott volt Európa legkártékonyabb pártja, a német zöld párt. A német zöldek az atomenergia elleni kiállásra alapozták az identitásukat és "győztek" is a 2010-es évek elején, a német konjunktúra csúcspontján. Ezért a 2020-as évekre már csak az egyébként tiszta és minimálisan környezetszennyező atomerőművek bezárása maradt. Ez viszont Németországot kényszerpályára állította. A megújuló energia átállásig kellett valami, ami nem szén, nem olaj, mert azok túl szennyezőek, viszont nem lehetett atom, mert azt az utcát elhagyták. Ez lett a gáz. Nem véletlen, hogy az EU anno az orosz energiafüggőség miatt megvétózta a Déli-Áramlatot (lényegében mindegy, mert így is megépült Törökországig, csak Turkstream lett belőle), ugyanezt akarta tenni a Nordstream 2-vel is. Ez annyira jelentős ügy volt, hogy a németek mint a faltörő kos vitték át az EU-n, külön dealt kötve Franciaországgal, a lengyelek ellenkezése ellenére. Ehhez képest a háború elején Németország sokkot kapott, nem volt több gáz, ami a megújulók változó termelését ki tudta volna egészíteni (amikor nem süt a nap és nem fúj a szél ugye), illetve még eleve nem értek el olyan kritikus szintet a megújulók sem. Ez vezetett a 2022. évi ársokkhoz és a földgáz / olaj árak azóta jelentősen a korábbinál magasabb szinten stabilizálódásához.

Ahogy írtam, a szankciók csak egy értelmetlen tünet, nem maga a probléma. Maga a probléma a háború és az, hogy az orosz piacról nem tud importálni az EU.
Hogy a szankciók működnek-e? A kérdés az, hogy mit nevezünk működésnek. Az oroszoknak nyilván fájdalmasak és csökkentik a mozgásterüket. Ez a mozgástércsökkenés azonban gyakorlatilag nem befolyásolta őket abban, hogy továbbra is támadják Ukrajnát. A high tech szankciókat kikerülik Kínán át, a nyersanyagexport szankciókat pedig a kaukázusi országokon vagy Indián át.

A német válsághoz: a fentiekből is egyértelműen látszik, hogy a német válságot primer módon két dolog okozta. És ez nem a kínai export radikális visszaesése: tradingeconomics.com/germany/exports/china Van visszaesés, de kb. 20%-os, a német export a 2017/2018. év körüli szinten volt 2023-ban.

Az első probléma a zöldátállás és az energia drágulása. Ez az egész EU-t átható inflációs nyomást gerjesztett. A felhasználói áramár jelenleg a 2014-2020-as szintnél 30%-al magasabb. 2022-2023. években ez 50% körül mozgott, idén ment valamennyire visszább.
www.verivox.de/strom/strompreisentwicklung/

Nyilvánvalóan számos gazdasági szektor nehezen tud azzal mit kezdeni, ha másfélszeresére vagy egyharmadával többre állnak be hirtelen az energiaárak. A másik probléma a német autóipar válsága, amely lényegében arról szól, hogy nem tudták megugorni túl jól az elektromos autókra átállást.

A németeknél még emellett speciális probléma a fekete nulla vagy az adósságfék (die schwarze Null). 2011-ben ezt beleírták a német alkotmányba > az államadósság-növekedés nem haladhatja meg a GDP 0,35%-át. Ez egy külön féket rak a gazdaságpolitikai elképzelésekre. Scholzék pont azzal buktak meg, hogy kitaláltak egy nagy gazdaságpolitikai intézkedéscsomagot, amit a fel nem használt koronavírusalapokból akartak részben finanszírozni, ezzel kikerülve az adósságféket. Nem sikerült, emlékeim szerint a német alkotmánybíróság elkaszálta ezt a koncepciót. Így viszont a gazdaságpolitikai program ment le a WC-n, ami az egész koalíciót lejtmenetbe küldte. Hozzáteszem ötlettelen, unalmas bandáról van szó, így nem kár értük.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 12:13:12

@MEDVE1978: "Az EU akkori ötlete az volt, hogy ezt majd az ipara gyors technológiai fejlesztésével éri el. Csakhogy a dolog már akkor is nagyon sánta volt." - sánta volt, de orbánék mégis úgy döntöttek, hogy felteszik az országot egy lapra, az elektromos autógyártókra és beszállítóikra. (és nem rakták bele a humántőkébe a pénzt, hanem elköltötték betonra, hiszen nekik abból volt személyes hasznuk.)
valami totál fals versenyképességi maszlagra hivatkozva. hát kurvára nem azok a versenyképes országok, ahol olcsó rabszolgamunkát végez a lakosság...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 12:24:30

@Wildhunt: szerencsére nálunk a bölcsen előrelátó vezetés mentességet kért (és kapott) az orosz energiahordozókra, meg is van az eredménye:
www.portfolio.hu/gazdasag/20241009/magyarorszagon-volt-az-egyik-legdragabb-a-cegeknek-a-foldgaz-egesz-europaban-715419

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 12:27:13

@Alöksz Róz Unbanned: de hát nyilván ragaszkodni kellett az új, előnytelen titkos orosz szerződéshez...

MEDVE1978 2024.12.10. 12:41:11

@Alöksz Róz Unbanned: Ja, nem jöhet be minden... Lehet akár ennek még jelentősége is, de most valóban szarul néz ki.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 13:01:52

@MEDVE1978: lehet. de faszság egy pillér egy pillérére helyezni mindent nagy költségekkel és környezeti terheléssel, úgy hogy a világon semmink nincs hozzá...
ha bejön se járunk túl jól vele...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 13:24:30

@Alöksz Róz Unbanned: "hát kurvára nem azok a versenyképes országok, ahol olcsó rabszolgamunkát végez a lakosság... " - ja és még a dolgozók kurva anyját, hogy nem tetszik nekik.

ulpius66 2024.12.10. 13:25:14

Levonom a következtetést:

A ballibsik szerint mindenki mindig mindent jól csinált, kivéve Orbánt, ... Orbán mindig mindent rosszul csinált!

kedves ballibsi elvtársak!

ORBÁN CSINÁLT MÁN VALAMIT JÓL IS?????????

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 13:50:36

@ulpius66: :D
papám, nehogy már a ballibsik hibája legyen, hogy a fidesz az elmúlt 5-6 évben szinte mindent rosszul csinált...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 13:54:17

@ulpius66: "ORBÁN CSINÁLT MÁN VALAMIT JÓL IS?" - hát persze.

jól kitömte közpénzből a klientúrát.
jól leépítette a demokráciát.
jól összeveszett emiatt az eu-val.
és jól kibaszott a kisemberekkel.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 14:12:21

@ulpius66: tudok még:
jól lerohasztotta szántszándékkal az egészségügyet.

elég lesz, vagy folytassam?

ulpius66 2024.12.10. 14:17:42

@Alöksz Róz Unbanned:

Tuggyuk, hogy Magyarországon minden is szar....

Azért tanulmányozd mán egy kicsit a következő táblázatot.

www.ksh.hu/stadat_files/gdp/hu/gdp0080.html
Forrás: World Economic Outlook (IMF, Washington)

Látható, hogy az EU-27 országainak fele 40-50 ezer dollár/fő között van, azaz ezen országok polgárainak életszínvonala max. 10-20%-ban tér el egymástól.... ami azért nem olyan elviselhetetlen különbség.....
(ha valami nem teccik a táblázatban, akkor az IMF-nek írjatok Washingtonba...)

ulpius66 2024.12.10. 14:21:15

@Alöksz Róz Unbanned: "elég lesz, vagy folytassam?"

Folytassad!

Pl. mit csinált a költségvetéssel, a forinttal, az oktatással, meg ilyesmikkel....

valis47 2024.12.10. 14:28:08

@Boldeone2: Lám, te is elismered, hogy lehetett pragmatikus viszonyt kialakítani Oroszországgal. Csak amit utána írsz, az ostobaság. Putyin nem "megőrült", hanem már 15 éve figyelmeztette a Nyugatot, hogy ne lépjen át bizonyos határokat. De átlépte, Ukrajna NATO-tagságának közelítésével.

valis47 2024.12.10. 14:37:23

Az USA nem bírt napirendre térni afelett, hogy Oroszország ásványkincsei kicsúsztak a kezei közül... ezért akart színes forradalmat csinálni Moszkvában, amihez a kijevi csak egy lépésnek volt szánva. Végső soron ez a konfliktus gyökere. A kollektív nyugati elit nem képes elviselni saját magán kívül hatalmi tényezőt... a végcél a "liberális" globalista világállam, amire egyelőre "szabályokon alapuló világrend" stb. néven hivatkoznak. Oroszország után Kínát szeretnék majd megszerezni utolsó falatnak, amit nyilván tudnak is Pekingben. Akkor kb. teljes lenne világuralma ennek az amerikai egyetemeken folyamatosan, generációról generációra kinevelődő elitnek. Nyilván porfészkek, mint Észak-Korea nem számítanak, az akár megmaradhat rezervátumnak elrettentő példaként, hogy lám, ahhoz képest demokrácia és jólét van, láthassa a plebs.

valis47 2024.12.10. 14:47:17

@Alöksz Róz Unbanned: Nyílt titok, hogy a 3 havi átlagot fizetjük a gázért. Annak meg, hogy a lakosság és a mikrovállalkozások az átlagfogyasztásig az EU-ban a legolcsóbban kapj a gázt, ez az ára, hogy a cégek meg drágán. Ahogy az áramnál is ez van. Vitatható lépés persze, mint az árstopok is azok voltak.

@Boldeone2 "Olyan ez mint egy boxmeccs: sok menet van, a végén valaki földrerogyik. Oroszország lesz az" azért erre ne fogadj nagy összegben. Ha Trump közli az EU-val, hogy mostantól b.sszanak egyedül, ha tovább akarják harcoltatni az ukránokat, akkor mi lesz... Na meg az orosz nép tűrőképessége kissé nagyobb, mint az európaiaké.

@Alöksz Róz Unbanned hogy képzeled el az iparmentesített Magyarországot, miből lesz GDP? Filoszokból? Mindenki programozó lesz, vagy pénzügyes?
A c-típusúak képezhetők gettómilliomosokká?

GyMasa 2024.12.10. 16:25:42

@G. Nagy László:
Az EU woke fasisztáival kapcsolatban nem létezik "kompromisszum"!
Ott vagy beállsz a sorba 100%-ban vagy el akarnak pusztítani!
Orbán számára az egyedüli módja annak, hogy az EU woke fasisztái "elfogadják", a teljes kapituláció lenne!
- Azonnali lemondás a hatalomról
- Választások nélkül átadnia hatalmat annak, akit az EU kijelöl,
- Feloszlatni, majd örökre betilteni a fideszt
- Az összes fidesz közeli "oligarchától" elkobozni a vagyont és NGO-kak adni
- Az összes "fidesz közeli ologarchát" életfogytigalni börtönre ítélni, (természetesen majd ők fogják, érdemi tárgyalás nélkül ledönteni, hogy ki a "fidesz közeli ologarcha")
- A fidesz szavazókat cenzud alá vonni, 10-15 évre megvonni tőlük a szavazati jogot és nem viselhetnek sem állami tisztséget, sem politikait. (Itt lehet, hogy az örök élet eltiltás lenne szerintük a méltóbb, hiszen, 15 év múlva, még eszükbe jutna megint "tönkretenni az országot")
- Belevenni mindezt az alkotmányba
- Az alkotmányt átalakítani "EU-konformmá" (Értsd, ők lediktélják, mi pedig bevezetjük kérdés nélkül)
- Orbán nyilvánosan megalázza magát, és megszaggatott ruhában kegyelemért esedezik élete hátralévő részében
- Orbán élete hátralévő részében a mostani "szakadár államokban" turnézik, ahol szolgalelkűen a szabadság ELLEN a Woke-fasizmusért kampányol

És, még ebben az esetben sem "elfogadva " lenne, hanem igau csicskaként bánnának vele!

Rubasov nertárs 2024.12.10. 16:42:30

@MEDVE1978:

"Ja, nem jöhet be minden... Lehet akár ennek még jelentősége is, de most valóban szarul néz ki."

Az elején lehetett látnia bárkinek akinek vannak minimális vegyi-és/vagy mérnöki ismertei, hogy az elektromos autózás a legjobb esetben is csak egy "nice try" lesz a technológia történetben, amennyiben nem sikerül a jelenleginél lényegesen jobb akkumulátorokat gyártani és emellé a elektromos áram termelését és szállítását is forradalmasítani kéne. És akkor az egyebekről, az egyrészt méregdrága, másrészt nehezen kinyerhető ritkaföldfémekről nem is beszéltünk.

Boldeone2 2024.12.10. 17:04:57

@Rubasov nertárs: ... nem beszélve arról, hogy mi lenne, ha pl megötszöröződne az elektrtomos autóállomány...

Hol lenne elég töltő? Otthon, saját napelemről lenne csak értelme tölteni

GyMasa 2024.12.10. 17:22:56

@MEDVE1978:
"A fokmérő igazából az effektivitás. Orbán hangos harca jelenleg nagyon nem hatásos, nem éri el a kívánt célokat. "
Már, bocs, de ebben egyáltalán nem értünk egyet!
Orbán mostanra világszínvonalú politikus lett!
Még csak nem is EU szintű.
Az, hogy el tudott menni Kijevbe, Moszkvába, Pekingbe és Washingtonba is 2 héten belül, majd a semmiből létrehozta az EU harmadik legnagyobb frakcióját, az igenis egy nagy eredmény!
Én, pl. nem tudnék EU-s korményfőt mosz mondani, aki képes lenne ugyenezt utánacsinálni.

GyMasa 2024.12.10. 17:25:43

@MEDVE1978:
" Csakhogy Trump rohadt messze van és nagyon nincs ráhatása arra, hogy nálunk közvetlenül milyen lesz a gazdasági helyzet. "
Hát, ez sem feltétlenül igaz...
- EGyrészt Trump simán leállíthatja a CIA "Orbánbuktató" projektját egy tollvonással, és akkor MP ott marad a semmiben lógva.
- Másrészt, mivel az EU kompletten az USA vazallusa, igenis odaszóéhat Trump, pl. hogy tessék leállítani az eljárásokat és elkezdeni utalni a pénzt Magyarországnak.
Annak pedig igenis lesz gazdasági hatása.

GyMasa 2024.12.10. 17:53:48

@Rubasov nertárs:
"1. A fiataloknak tulnyomó többségének megfizethetlenné vált a lakhatása, ami egyrészt felerősíti az elvándorlást, másrészt ellehetetleníti a gyermekvállalást."
Erre van esetleg valami adatod is?
Természetesen, mmind a kettőre gondolok, azaz:
- A fiatalok túlnyomó többségének megfizethetetlenné vált a lakhatása
Illetve:
- Felerősíti az elvándorlást
Már csak azért, mert, én itt, 11 év Németország után azt látom, hogy, aki ide jön "elvándorolni" abban a reményben, hogy itt jobb lesz majd neki, azok túlnyomórészt csalódottan fognak hazaköltözni.
Akinek esélye van az a keresett szakmákban diplomával rendelkező, legalább angolul folyékonyan beszélő fiatalok.
Ők, viszont otthon is simán tudnak maguknak jólfizető munkahelyet találni, akár vidéken is.
És, nagyon nem mindegy, hogy itt 1300 EUR-tól indul Münchenben egy lakás bérleti díja (Amire te leszel a 100+-dik jelentkező, szóval sok sikert, hogy megkapd, és erre jön még a 2 havi kaúció (+2600 EUR) illetve az első havi bérleti díj kifizetése (plusz 1300 EUR) és maga a költözés is. Tehát, alsó hangon kell legalább 4-6000 EUR készpénz ahhoz, hog yitt lakást tudjanak bérelni, és olyan nettó 2600-3000 EUR fizetés havonta, hogy egyáltalán kiadják neked azt a lakást)
Természetesen itt is lehet társbérletben többesben lakást bérelni, de erre, legalábbis értelmes áron frissen ideérkezettként a nullánál is kevesebb esélyed van!
Itt is lehet szobákat bérelni, de azok aránytalanul drágábbak, mint az egész lakás, mert akik kiadnak szobát, jobbára tisztában vannak azzal, hogy aki erre kényszerül az bajban van.
Illetve, aki meg olcsón akar bérelni, mert azt is lehet, ha:
- Vannak NÉMET ismerőseid, akik tudnak ilyenekről, (ha frissen vándorolsz ide ki, akkor nem lesznek. )
- Azok a lakások általában ilyen kis falvakban vannak, ahol max egy buszjárat van max óránkénti menetrenddel, és az is csak munkanapokon meg szombaton. Ott akár 500 EZUR-ért is tudsz bérelni egy 1,5 szobás lakást ilyen parasztházakban. Csak amellé KELL egy autó ÉS rengeteg időbe telik onnan az ingázás, mert ezek München központjától 25km-re vagy még távolabb vannak.

Ezzel szemben otthon pedig mondjuk 200 000 HUF Budapesten, ami 500 EUR.
Az a 800 EUR, plusz az az itteni, gáz- villany- és megélhetési költségek függvényében nagyon hamar elpárolog.

"2. Hiába növekszik az ingatlanod értéke, ha abban életvitelszerűen élsz, akkor ezt nem tudod realizálni."
Egyrészt, ha van munkád, és tudod fizetni a részleteket, akkor már azzal bentebb vagy, hogy 15-25 év múlva a TIÉD lesz a lakás/Ház. szemben a bérléssel, ahol életed végén is nincstelen vagy.
Másrészt, miért is kellene "realizálni" bármit is?
Erre csak akkor van szükséged, ha:
- ELveszíted tartósan a munkádat, és a bank ki is tesz a házadból, ami, legyünk őszinték nem egyik hónapról a mésikra történik meg, hanem hosszú hónapok, akár évek eredménye
- Gyarapodik a család, és KELL egy nagyobb lakás/ház. Ekkor viszont ott lesznek az állami támogatások (is), amikkel én személy szerint nem értek egyet, de ott vannak bármelyik fiatal számára...
- Egyszerűen feljebb lépsz a ranglétrán, és megengedheted magadnak, hogy nagyobba költözz. (akár egyedül is) Otthon egy senior STEM mérnöknek a millió feletti nettó fizetés az nem túl ritkaság mostanra. (És, ez a pozíció azért olyan 5 év után, azaz kb 28-30 éves korodra, még akkor is, ha sokáig tartott az egyetem, elérhető. Nyilván, ebből a szempontból nem használ a mostanség divatos, 3 havonta jobhopperkedés!) Ha az elsőt már kifizetted, akkor el is adhatod, vagy bevonhatod fedezetként az új megvásárlásába, és elköltözés után kiadhatod jó áron. Itt sincs "szükséged" realizálni semmit.

" Azaz Rózsika néni a hajára kenheti, hogy pár év alatt a 20 milliós panellakása ára megduplázódott, azért nem fog tudni több mindent venni a boltban. "
Akkor Rózsika néni a lehetőségei felett kíván élni!
Ha "csak" az a problémája, hogy "nem tud több mindent venni a boltban", akkor valszeg nem az éhezés a probléma, csak az igényeihez képest túl alacsony fizetés.
Ez esetben viszont nem vagyok biztos benne, hogy a "realizálás" segítene rajta.
Neki elsősorban a munkahely-váltást tudnám javasolni.
Ráadásul, ha anno a 20 milliós árra vette fel a hitelt, akkor most 40-ért eladva a lakást, szinte biztosan ki tudja fizetni a bankot és maradna is neki jópár milliója. (Arról nem beszélve, hogy alapvetően tökre hülye lenne kiszállni a törlesztésből, hiszen egy új hitelnél már a 40 után kellene fizetnie.

GyMasa 2024.12.10. 17:54:27

@ulpius66:
Szerintem neki mindegyik _IS_!

GyMasa 2024.12.10. 18:27:44

@G. Nagy László:
"Egy politikai bűnszervezet kinyilatkoztatására megfelelő válasz az, hogy súlytalanok vagytok, nem vesszük figyelembe a hülyeségeiteket. Ezt muszáj kimondani, ha nem gerinctelen az ember. "
Nekem pontosan ez a bajom a faxkalap Merz-cel is!
Mert, én azt értem, hogy az jól mutat bizonyos választók szemében, hogy "24 órás utlimátumot KELL adni az oroszoknak, hogy fejezzék be (Értsd kapituláljanak Ha-ha-ha) Ukrajnával szemben!"
(elég nagy kár, hogy azok, akikkel ez a nyilakozat rezonál, azok a sötétzöld szavazók, NEM CDU szavazók ÉS NEM a németek többsége!)
Viszont, ahogy pókerben is, nagyon hamar eljöhet az a pont, amikor Putyin visszajérdez, hogy:
- "Különben mi lesz?"
És, itt van a probléma, ugyanis az EU, ma egyedül a közelében sincs annak, hogy odabasszon, amennyiben az ultimátuma süket fülekre talál... Hiszen Putyin tisztában van vele, hogy az EU-nak egymagában nevetésges katonai ereje van.
Mert, ugye Merz válasza erre az volt, hogy "akkor meg kell engedni Ukrajnának, hogy mindenünkkel odacsapjon az Orosz haza szívében is!"
Amivel, ugye az a baj, hogy a Taurus rakétákat az ukránok nem tudják üzemeltetni, a célpontokat (felderítést) az USA-tól kapják, így roppant esélyessé válik, hogy az oroszok meg a vadiúj nukleáris doktrinájuk alapján ezt úgy ítélik meg, hogy Németország hadat üzent nekik és akkor ott a kérdés, hogy mit csinálnak a Németek, ha mondjuk emiatt nincs 5. cikkely a NATO-ban?
Vagy, csak eljátsszadozva ugye az Oresnyik rakéta sikeres első tesztje után, mit lépne Merz úr, ha Putyin csak annyit válaszol:
"Ha bevetik az ukik a Taurus-t orosz földön, akkor mi azt aggressziónak tekintjük, és ugyanazzal a lendülettel, 24 órán belül ürítsétek ki a Brandeburgi kapu 10km-es körzetét, mert a 24 órával később válaszcsapást fogunk mérni rá."
UGyanis az a rakéta 3x6 robbanófejet tud célbajuttatni kb 5500km távolságba, ami azt jelenti, hogy az EU bármelyik pontját be tudják lőni úgy, hogy csak attól kell tartaniuk, hogy a rakéta esetleg meghibásodik, mert lelőni senki nem tudja azt.
És, még nukleáris robbanófejet sem kell beletenni, hiszen 500 KG tiszta acél mozgási energiája abban a sebességtartományban kb 3500 kg robbanóanyagnak felel meg. Azaz 18x3500 kg TNT-nek megfeleő erejű, hagyományos psztítást tudnának véghezvinni.
(Kb. ezért is csendesedtek el a nyugati rakétacsapások a Dnyipro-i eset óta)
Jah, és az pl. feltűnt, hogy mekkora mély a csend a "csatafordító" F-16-osok körül is?

GyMasa 2024.12.10. 18:38:46

@ulpius66:
Amúgy, van erre egy megoldás:
- 2-3-4 barát, (jellemzően , akik egyetem alatt is egy szbában vagy albérletben éltek, tehát jól ismerik egymást) kivesznek egy 1,5-2-2,5-3-3,5 fél szobás lakást, elsztják e bérleti díjat, meg a rezsit. kijön az egész fejenként mondjuk 120-ból. Kezdő diplomásként kapjanak csak 500 nettót.
380 marad havonta megélni, meg félretenni.
Maradha megél másik 120-ból, akkor havonta 260.at félre tud tenni, ami évente 3 millió felett van. EGy 40 milliós lakásba mondjuk 10-zel már be tud szállni, azaz legrosszabb esetben 4 évig kell így élnie. 4 év után megveheti élete első lakását, amit utána havi 300 ezerrel jud törleszteni, és akkor még nemhogy lentebb adott volna az addigi életszínvonalából, hanem havi 80ezerrel több van neki elkölteni. (az, ugye évente 1 millió HUF).
És, ekkor még nem is beszéltünk róla, hogy 2 év után kilép a junior kategóriából, 5 év után átlép a senior kategóriába, és kb, mire aláírja a szerződést keres nettó 1 milliót havonta.
Szerintem azért, ez eléggé sok mindennek mondható, de a "kilátástalan" szó nekem nem erről jut eszembe.
Tehát, még egyszer, egy mondatban: 23 évesen lediplomázik, 27 évesen megveszi az első, mostmár 40 milliós lakását, és, mondjuk 37 éves korára NULLA HUF családtámogatással is kifizette azt.

GyMasa 2024.12.10. 18:42:40

@Wildhunt:
Mondjuk, pont Orbánék tettek már eddig is elég sokat azért, hogy jobban kinyissák az országot!
Ott van a megyei matrica és a megengedhető árú vasúti havibérlet bevezetése.
Azért, azt is vegyük figyelembe, hogy Budapesten belül simán lehet akár naponta 3-4 órát is ingázni. Az meg csak picivel kevesebb, mint Szegedről bejárni (2:20 perc a menetidő Szegedről a Nyugatiba.)
Nyilvván a MÁV azért nincs abban a helyzetben, hogy erre 100%-ban lehessen szémítani, meg nem is Szegedről kell bejérni, de pl a Székesfehérvárról, Esztergon irányából, vagy Véc felől ez nemcsak adott, hanem egy embertömeg használja is!

Wildhunt 2024.12.10. 18:47:05

@wigotah224: ja. A pillanatnyi tőzsdei, az északi áramlaton meg jött a leszerződött áron. Magadnak is hazudsz, vagy csak nekem akarsz?

Wildhunt 2024.12.10. 18:50:22

@Alöksz Róz Unbanned: neked is : a pillanatnyi tőzsdei ár az egy, a szerződött mennyiségre vonatkozó meg kettő. Ez itt ugyanaz a bullshit, mint mikor ugyane portfolio kielemezte, hogy a holland tőzsdén, határidős ügyeletben volt olcsóbb gáz, mint a rezsicsökkentett a lakásodban.

GyMasa 2024.12.10. 18:54:38

@Rubasov nertárs:
"Ki kéne bújni az elefántcsont-toronyból, illetve a Rózsadombról. "
Szerintem pont neked kellene kicsit jobb kapcsolatba kerülni a matekkal....

"Egy közepes állapotú panel a havannán 40 milla,"
Akkor nem ott kell venni?
Nem muszáj Budapesten élni ám!

" miközben még Bp-n is titkolnod kell, ha nyomorúságos 300 nettónál többet keresel, ha nem akarod, hogy tőled lejmoljanak."
Kezdem érteni! SZóval te egy ilyen "sikeres" ember vagy, akinek a barátai is ennyit keresnek?
Meg, ugye lehet ám ambíciózusnak is lenni, és olyan szaknát váélasztani, ahol van lehetőség a fizetés növekedésére.
Az állami szféra pl azért ilyen szarul fizetett, mert alacsonyan van a bennmaradási küszöb ( értsd nem kell beleszakadni a munkába) ha valaki hajlandó magát képezni, szakmát, és nyelvet tanulni, annak nem 300k lesz a nettója 30+ éves korára.
(Csak megemlítam, hogy már 6 évvel ezelőtt is pl. a Győri AUDI gyárban a kezdőbér nettó 300 volt a sori munkásoknak is! És erre jöttek a pótlékok meg a jutalmak. És, az nem egy kvalifikált munka volt, gyakorlatilag érettségi nélkül is tudja bárki csinálni! )

" Mai adat, hogy a háztartások csupán 5%-ának van 5 milliója,"
Hát, ha ezt készpénzben értik, akkor meg is értem. Megtakarítást kp-ben tartani nem túl bölcs dolog.

" vagy annál több pénze, a medián nettó vagyon meg pont a negyede egy 50 nm-es havannán lévő panelnek. "
Ahha! Tehét, csak nekem lesz igazam! Az emberek NEM kp.-ben tartják a megtakarításaikat!
Micsoda felelőtlenség!
Jah, és, ha a median megtakarítsa egy ilyen panel árának a negyede, akkor az átlagos magyar simán megengedheti magénak, hogy vegyen egy ilyen lakást.
És mégcsak a teljes "medián" megtakarítását sem kell feláldoznia erre, hiszen nem kell általában 25% önrész egy panelt megvenni...
És, az a panel ugyanúgy a megtakarítás és a vagyon része lesz...
Csak kevéssé mobilis.

"Ebből sokminden kirajzolódik, csak éppen egy fényes, prosperáló ország képe nem. "
Viszont, az általad idedelirált "éhező tömegre" sem utal...

GyMasa 2024.12.10. 19:03:42

@Rubasov nertárs:
Már, ne haragudj, de azért a "lakhatási válság" és a "100 milliós családiáhz meg 20 millás autó, havi 2 milliós fizetésből" között van egy kurvanagy szakadék!
Sőt, a "lakhatási válság" és a "nincs egy fillér hitelem sem" között is!!!
Azért az, hogy 30 évesen valakinek önerejéből legyen egy 10 milliós saját ingatlanja, meg 20 milliós autója fullra kifizetve, na az itt, Németországban a legvalószínűtlenebb vágyálom!!!
Ez az állapot 50 év körülre leshet reális valakinek...
Ezen felül, ha az ismerőseid 95%-a szerinted nyomorog, és esélye sincs rá, hogy valaha egy garzont vegyen, akkor:
- Vagy az ismerőseid is olyanok, hogy "300nettó felett letagadják, amit kerenek, mert különben tőle lejmolnának" - és, akkor bizony többet keresnek, csak nem őszinték veled... És, akkor itt , most beugrott a "madarat tolláról..." kezdetű közmondás...
- Vagy, rettentően szarul választasz barátokat magadnak! Hiszen azt írtad, hoyg a medián vagyon kb 10 millió HUF, de neked, 95%-ban ilyan barátaid vannak, akiknek semmije sincs...
Nem túl hihető...
(Persze azért, látszik, hogy pl. már kettőnknek sem ugyanaz az elkézelésünk ezekről a dolgokról...)

GyMasa 2024.12.10. 19:13:52

@G. Nagy László:
Már nem azért, de amit elvár az otthoni állapotoktól, mint kívánatos, (100milliós, tehermentes ingatlan, 20 milliós, szintán tehermnetes ingatlan, 2 milliós fizetés), az szerintem egy 30 éves embernél teljesen irreális a világ bármelyik pontján! Itt, Németországban is! Ahogy körülnézek, mert, szerencsére, így 11 év után már személyesen is ismerek jópár itteni, őslakost, akik mostanra kicsit jobban hagyják, hogy belelássak az életükbe, ez itt sem így van:
- 50+ évesen még bőven vagy bérelt lakásban él, vagy fizeti a házának a törlesztőjét
- Autót MIND részletre, vagy lízingre vesz
- Megtakarításaik vannak, de nem dúskál egyik sem...
- Az, hogy valakinek 35 alatt MÁR legyen egy lakáshitele, ahhoz gratulálnak neked a helyi német őslakók!
És, lefordítva a német viszonyokra:
- Egy 100 milliós ház itt LEGALÁBB 1 millió EUR, azaz 400 millió HUF (És, itt a környéken az NEM egy kacsaláb, hanem egy tök átlagos ház! Semmi okosotthon, vagy passzívház, meg 6 állsos, fűtött garázs... )
- Egy 20 milliós autó az 50 000 EUR, ami egy közepesen felszerelt márkás német autó (mondjuk egy C-klasse, vagy CLA, de az E-klasseból az a legalja, azok inkább 70 000 EUR-környékén vannak)

GyMasa 2024.12.10. 19:18:06

@MEDVE1978:
"Scholzék pont azzal buktak meg, hogy kitaláltak egy nagy gazdaságpolitikai intézkedéscsomagot, amit a fel nem használt koronavírusalapokból akartak részben finanszírozni, ezzel kikerülve az adósságféket. "
Ha jól emlékszem, azt a pénzt UKrajnának akarták adni...

GyMasa 2024.12.10. 19:19:11

@ulpius66:
Igen!
Csak annyival egészítenám ki, hogy azt kell írd:
"...Orbán mindent _IS_ rosszul csinált..."

GyMasa 2024.12.10. 19:21:44

@valis47:
És, ne feledd a bebukott Belarusz "színes forradalmat" se!
Az volt a terv, hogy Belaruszt is "demokratizálják", beléptetik a NATOba, majd az "Utolsó Belarusz"-ig is hajlandóak lesznek az oroszok ellen harcolni...
Csak, ott csúnyán bebukták a projektet és Lukasenka inkább szövetséget kötött Putyinnal...

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 20:40:25

@Wildhunt: mi ugyanaz a bullshit, papám? Magyarországon volt az egyik legdrágább a cégeknek a földgáz egész Európában.

ez nem a tőzsde, hanem a lölő.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 20:44:04

@valis47: senki nem beszélt iparmentes gazdaságról, és olyat se mondott senki, amiből ez következne.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 20:47:39

@Rubasov nertárs: hát lehetett látni, de az eu bölcs vezetői (a németek) mégis átnyomták.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.10. 20:49:10

@Boldeone2: hajaj, nehogy előkeressem a témában valamelyik jól öregedő hozzászólásodat :D

valis47 2024.12.10. 21:08:35

@Alöksz Róz Unbanned: A nem kell akksigyár, nem kell vellanyautógyár, mert megmérgezi a szent magyar földet magzatkárosító oldószerekkel stb.-ből mi következik? Ja, atomerőmű sem kell, mert rossz atom, orosz. Mondjuk 7-8 éves csúszásban van a beruházás, sajnos lehet, hogy végleg elúszik...
Magyarországon két utópista alternatívája van forgalomban a fújfújösszeszerelőüzemeknek, a libsik szerint finnoktatással gyorsan beelőznénk a szilikonvölgyet is, csak a zorbán direkt analfabékákat akar, mert csak azok szavaznak rá. A nemzeti radikális, ma általában mihazánkos körnek, de Ángyán József is ide sorolható, meg az a fixa ideája, hogy ilyen bukolikus hobbitfalvává alakítjuk Mo-t, Kert-Magyarország, mint anno Németh László akarta. És majd abból fog virágozni a gazdaság, családi biogazdaságok tízezreiből, akik mulcsban termelik a krumplit és így tovább. Ja és egész Európa vásárolja majd a termékeiket, mert a magyar termőföld páratlan...

De zoomoljuk ki európai szintre. A zöld átállás csak dezindusztrializációval lehetséges, ugyanis annyira megdrágítja az energiát is (a munkabérköltség eddig sem volt versenyképes nyugaton, azért mentek kelet felé, és számolták fel lassan a termelést nyugaton korábban is), hogy a cégek elköltöztetik a gyárakat máshová.

Glokta 2024.12.10. 21:11:12

@GyMasa: "Már, bocs, de ebben egyáltalán nem értünk egyet!
Orbán mostanra világszínvonalú politikus lett!
Még csak nem is EU szintű.
Az, hogy el tudott menni Kijevbe, Moszkvába, Pekingbe és Washingtonba is 2 héten belül, majd a semmiből létrehozta az EU harmadik legnagyobb frakcióját, az igenis egy nagy eredmény!
Én, pl. nem tudnék EU-s korményfőt mosz mondani, aki képes lenne ugyenezt utánacsinálni."

LOL. Ha Orbán kívánt célja világhírű politikussá válni, akkor azt biztosan elérte, de szerintem inkább az ország érdekeinek képviselete kéne legyen a feladata.
Épp erről beszél MEDVE, hogy a kormány elveiből következő célkitűzésekben (demográfiai fordulat, sikeres hazai vállalatok) teljes kudarcot vallott.

Rubasov nertárs 2024.12.11. 11:00:00

@GyMasa:

Amit írtam:

"Ez a rögvalóság, nem a 20 millás verda, 100 millás kégli, 20 millás bankszámla, 2 milla nettóval."

vs.:

"Már nem azért, de amit elvár az otthoni állapotoktól, mint kívánatos, (100milliós, tehermentes ingatlan, 20 milliós, szintán tehermnetes ingatlan, 2 milliós fizetés), az szerintem egy 30 éves embernél teljesen irreális a világ bármelyik pontján!"

Egy szóval nem mondtam, hogy ez lenne az elvárás. Kb. általános iskola első osztály, nyelvtan, szövegértés. Vitatkozni így nincs értelme, mert aki egy elemit sem tudott elvégezni, az egy vállalhatatlanul alacsony szellemi szintet képvisel.

Boldeone2 2024.12.11. 11:50:14

Ez, ami nálunk folyik, valójában nem is provokáció, - mert a provokáció lehet egyfajta komminkációs taktika is - hanem ez a rendszer lételeme, természetes viselkedése
Tehát nem egy színlelt politikai eszköz, hanem ez a természetes valóságuk!

A rezsimmédia mára lényegében a diktatúra, sőt, a diktatúrák elvtelen kiszolgálója lett...Felütöm a Mandinert ma reggel és egy szerző nélküli, névtelen cikk jön szemben.
Cím:
"Már csak ez hiányzott: fegyveres puccsot terveznek Oroszország szomszédjában
Háttérben a Biden-adminisztráció és Soros-hálózat is dolgozik?"

Tehát egyértelműen a diktatúrák nyugat- és demokráciaellenes narratíváját tolják! Nem a valóban győztes, demokratikus elnököt!

Provokáció? Valójában már nem...Mindnyájan látjuk, hogy egy oroszbarát, antidemokratikus, autokrata, egypárti rezsimben élünk, amely nap mint megmutatja valódi arcát!

Háttérben a Biden-adminisztráció és Soros-hálózat is dolgozik?

Boldeone2 2024.12.11. 11:57:25

Az összes politikai üzenet, narráció lényegében egy autokratikus rezsim, egy autokrata vezető hazug narrációja:

- Háború vagy béke közt döntünk

- A nyugat, az EU hanyatlik, keleten a jövő ( féligazság- hazugság)

- "Háborúpárti európai elit", "háborúpárti baloldal"

- Gazdasági semlegesség, "konnektivitás" , értsd: minden elnyomónrezsimmel jóban vagyunk, "töröljék el a szankciókat"..

- Woke hisztéria, nem létező lmbtq veszély

- A nyugat- európai államok, az EU vezetői " pártolják" a migrációt

Boldeone2 2024.12.11. 12:04:46

A legnagyobb "jolly joker " a "SZUVERENITÁS " Értsd: itthon autoriter rezsimet építünk, 2/3- os felhatalmazással, amibe ne szóljon bele kívülről senki!
Mi úgy vagyunk szuverének, hogy kiszolgáltatjuk az országot Kínának és Oroszországnak, de az EU ellen minden fronton harcolunk....
A szuverenitás védelmére még show/sóhivatal is létrejött, egyelőre - szerencsére - túl sok embert nem vegzáltak ( még)
Viszont ellenzéki képviselőket fosztanak meg a mandátumától, a titkosszolgálat az ellenzék ellen operál, Magyar ...

G. Nagy László 2024.12.11. 12:14:40

@Boldeone2:

"Háborúpárti európai elit", "háborúpárti baloldal"

Én értem, hogy bár egyre közelebb kerül a valóság, amíg nem csap arcon, amíg nem szúrja ki a szemedet, addig kitartasz az ezer sebből vérző, lerongyolódott narratívád mellett.

De ha kinyitod a szemed, azt látod: ma már mindenki a békéről beszél. Zelenszkij is. Putyin is. Már csak az elmebeteg európai vezetők hergelik-tüzelik a konfliktust. Kíváncsi leszek, hogy fél év múlva le tudod-e írni majd, hogy mindvégig igazunk volt. Alig hiszem.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 12:25:33

@Wildhunt: 2024 első félévében.
azaz nagy valószínűséggel most is. tényleg nagyon jó lehet az a szerződés, csak kérdés hogy kinek.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 12:27:50

@G. Nagy László: "Kíváncsi leszek, hogy fél év múlva le tudod-e írni majd, hogy mindvégig igazunk volt." - igazatok volt, amikor azt akartátok, hogy az oroszok elfoglalják ukrajnát?
hogy igazatok volt az orosz agresszió támogatásában?
ezt rajtatok fideszeseken kívül csak az oroszok fogják elismerni...

Boldeone2 2024.12.11. 12:34:43

@G. Nagy László: Már csak az elmebeteg európai vezetők hergelik-tüzelik a konfliktust."

- Pont az ellenkezője igaz: nincs sok ráhatásuk. Scholz még Putyint is felhívta, mert "békepárti"..

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 12:35:09

@valis47: rizsa.
az aksigyárból nem következik az atomerőmű. szentmagyarföldekről, utópista alternatívákról, bukolikus hobbitfalvákról meg hasonló marhaságokról pedig csak te beszéltél, mégpedig azért, mert ha ilyen faszságokat állítasz szembe a saját, igencsak nehezen védhető álláspontoddal szemben, akkor azt hiszed hogy igazad lesz.

Boldeone2 2024.12.11. 12:40:46

@G. Nagy László: Nem az a "békepártiság" amit Orbán mond, az csak az orosz narratíva!

A békéről a háborús feleknek kellene megegyezni, de az agresszor láthatóan nem akar!

Ti mindenáron kényszerítenétek az ukránokat, de mi van ha elfogadják Putyin ultimátumát? Onnantól béke lesz?
Ennyire nem lehetsz naiv!

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 12:44:53

@Boldeone2: annyira jól vannak már kondicionálva a fideszesek, hogy az első csettintésre elkezdték utálni az ukránokat.

Boldeone2 2024.12.11. 12:46:52

@G. Nagy László: "Megegyezni" még csak meglehet, ezt hívják "oroszlánszerződésnek" ...Élhet egy hétig, vagy egy évig...
Az oroszlán vagy medve úgyis támadni fog, amíg ki nem törik az egyik lábát.
Sad but true
Valakinek garantálni kell úgyis az új határokat, az megint csak a kollektív nyugat lehet...

Ezt az agresszív medvét már ismerjük, nem lehet benne megbízni! Nem Ukrajna itt a tét, hanem Európa sorsa

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 12:52:00

@Alöksz Róz Unbanned: "annyira jól vannak már kondicionálva a fideszesek, hogy az első csettintésre elkezdték utálni az ukránokat." -
és most meg vannak róla győződve, hogy az ukránok az ellenségeink és ez mindig is így volt.

(honnan ismerős ez, ugye...)

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 13:02:17

a totál elborult gymasa meg már egyenesen azt tervezgette, hogy hova dobjanak atomot az oroszok...

G. Nagy László 2024.12.11. 13:29:39

@Boldeone2:

"Ezt az agresszív medvét már ismerjük, nem lehet benne megbízni! Nem Ukrajna itt a tét, hanem Európa sorsa"

Nekünk, meg a lengyeleknek kétségkívül vannak történelmi tapasztalataink. De a nyugati országokat még SOHA nem támadta meg Oroszország, miközben fordítva ez nem igaz: nekik az tapasztalásuk, hogy évszázadonként kétszer el akarják foglalni az a kincsesbányát, amelyet az orosz föld rejt. Franciák, svédek, németek - mind nekimentek már a medvének, s mindig eredménytelenül. Most ugyanezt az ezerszer kudarcot vallott őrültséget támogatod, s meg sem fordul a fejedben, hogy fél percre az oroszok fejével is gondolkodj. Ők sokkal inkább tartanak attól, hogy katonai támadás éri őket, mint a Nyugat. Igazi faszság volt az Ukrajna elleni agresszió, de a megoldás akkor is a tűzszünet, majd a minden felet megnyugtató békeszerződés.

Jó lenne, ha te is felébrednél végre, és elfogadnád, hogy Moszkvát lehetetlen elfoglalni. Próbálj meg együtt élni ezzel. Egyikünk sem akar világháborút, a békéhez pedig egy békésen szendergő medve a legjobb.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 13:59:19

@G. Nagy László: ez a békésen szendergő medve egy büdös nagy hazugság.

ulpius66 2024.12.11. 14:00:48

Hááát....

Ezek az utóbbi pár nap magyar politikai eseményei....

Ez a vadbarom Magyar gyerek az ifjúsági intézmények férfi vécéjében haknizik....

ADDIG ORBÁN VIKTOR SZEMÉLYESEN TÁRGYAL DONALD TRUMPPAL ÉS MA EGYÓRÁS TELEFONBESZÉLGETÉST FOLYTATOTT PUTYINNAL!!!!!

ŐK HÁRMAN: PUTYIN, TRUMP, ORBÁN A VILÁG MEGHATÁROZÓ POLITIKUSAI!!!!

ulpius66 2024.12.11. 14:05:27

A kínai elnököt azért nem említettem külön, mert ő Orbán legjobb barátja..... ahogyan pl. a török elnök, és az izraeli minielnök is....
(mondjuk a nyugat-európai vezetők közül kevesen vannak Orbán haverjai.... DE EZ IS VÁLTOZNI FOG A JÖVŐBEN!!!!)

GyMasa 2024.12.11. 14:08:05

@Glokta:
"LOL. Ha Orbán kívánt célja világhírű politikussá válni, akkor azt biztosan elérte, de szerintem inkább az ország érdekeinek képviselete kéne legyen a feladata.
Épp erről beszél MEDVE, hogy a kormány elveiből következő célkitűzésekben (demográfiai fordulat, sikeres hazai vállalatok) teljes kudarcot vallott. "
LOL!
Szerinted ki tudja jobban képviselni az érdekeit az országnak, (főleg egy ilyen kicsi, igencsak nyitott gazdaságúnak) egy világméretű politikus vagy egy helyi kis senki?
De tőled is megkérdezem, hogy szerinted ki lenne a jelenlegi, ellenzéki palettáról alkalmas vezetője az országnak?
És az IS fontos, hogy az illető JOBB legyen, mint most Orbán, mert ugye ELŐRE lépni csak úgy lehet. Miért kellene egy, szerinted rossz Orbánt lecserélni egy még annál is rosszabbra???

GyMasa 2024.12.11. 14:13:06

@Rubasov nertárs:
"Egy szóval nem mondtam, hogy ez lenne az elvárás."
Akkor miért is írtad le?
Hogy több betű legyen a hozzászólásodban?

" Kb. általános iskola első osztály, nyelvtan, szövegértés. Vitatkozni így nincs értelme, mert aki egy elemit sem tudott elvégezni, az egy vállalhatatlanul alacsony szellemi szintet képvisel. "
Már, bocs, de nekem úgy tűnik, hogy te írogatsz össze-vissza, aztán, amikor rámutatok az irmányod hiányosságaira, akkor elkezdesz itts személyeskedni.
Fogsz esetleg érvelni is, vagy megmaradsz a személyeskedésnél?
De, nyitott vagyok tovább beszélni erről, akkor írd le kérlek, hogyha NEM azt gondoltad, amit végül leírtál, akkor mégis mit gondoltál?
És, akkor majd arról is ki fogom fejteni a véleményemet.
(Sokat valószínűleg nem fog változni, ebben biztos vagyok, de megadom neked az esélyt)
Ráadásul megjegyzem, a helyesírás nem is elsős anyag, hiszen akkor még olvasni tanulnak a gyerekek.

ulpius66 2024.12.11. 14:14:47

@GyMasa:

Jajjjjjj, de hülye vagy!

Nem tudod a ballibsik alapvetését: "Orbánnál bárki is csak jobb lehet!"

GyMasa 2024.12.11. 14:18:25

@G. Nagy László:
Az USA azért rettentően okos, mert nem fizikai gyarmatokat tart, hanem csak a hasznot fölözi le ahonnan csak tudja. AMi azért is egy kiváló ötlet, mert ugye a gyarmattartás költésgeit sem ők viselik, hanem a gyarmat saját (hazaáruló) politikai elitje. Illetve még csak nem is ők, hanem a nép...
Szépen kiépített módszerük van, ami nem igényli az adott ország fizikai elfoglalását, így lehet, tág szemekkel, ártatltanul pislogni, hogy" Óóóó, dehát mi csak üzletelünk velük, az oroszok, ők aztán agresszorok!", mert nyilván a világ legnagyobb országának a maga 17 millió négyzetkilométeres területével akkora szüksége van 5 megyére Ukrajnából...

ulpius66 2024.12.11. 14:20:09

Na tessék!!!!!

Erre mit olvasok......

"Orbán Viktor Erdoganhoz utazik
Portfolio
2024. december 11. 13:55

"Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön Ankarában tárgyal Recep Tayyip Erdogan török államfővel."

ORBÁN VIKTOR SEGÍT MEGOLDANI A KÖZEL-KELETI KONFLIKTUST IS!!!!!!!!!

GyMasa 2024.12.11. 14:20:10

@ulpius66:
Hogyne tudnám, csak VALAKI VÉGRE MONDJA MÁR MEG, HOGY KINEK KELLENE VEZETNIE AZ ORSZÁGOT!!!
Mert a "Nem Orbán" az nem egy személy!
Vagy tényleg ekkora a szellemi nyomor az ellenzéki oldalon, hogy ezt sem képesek felfogni?
Mert, ha ez a helyzet, akkor nagyobb bajban van az ország, mint gondoltam...

ulpius66 2024.12.11. 14:23:48

Ha én lennék Orbán Viktor, akkor felkérném ezt a vadbarom Magyar gyereket, hogy legyen ő az ifjúsági intézmények férfi budijainak fő-ellenőre!

Agyilag erre talán képes, a gyakorlata meg megvan hozzá.....

ulpius66 2024.12.11. 14:30:38

@GyMasa:

Hát erre két válasz van:
1. A magyar ballibsik agyát oly szinten ellepte az Orbán-gyűlölet, hogy bárkire savaznának...

2. A ballibsik "nyugati gazdijaik" még nem mondták meg ki lesz a jelöltjük, a magyarországi helytartójuk!
(mostanság erre a legesélyesebb ez a vadbarom Magyar gyerek, csak még a nyugati gazdik nem mondták rá az Ámen-t..... mondjuk a gazdik helyében én is kétségbe vonnám ennek a nárcisztikus pszichopata vadbaromnak a "Messianisztikus" mivoltát....)

GyMasa 2024.12.11. 14:40:46

@ulpius66:
1
EZt én értem, meg látom is, amikr beszélgetek családon meg baráti körön belül.
De továbbra sem értem, hogy lehet valaki annyira Taigetosz pozitív, hogy megszavaz egy biankó csekket egy oilyan embernek, akiről tulajdonképpen semmit nem tud...
2
Szerintem MP lekrült a listáról, amikor megszegte a CIA-s egyezséget és beült az EU parlamentbe... Ráadásul, 40 nap múlva jön Trump, aki szerintem már aznap leállítija az Orbánbuktató CIA projektet. És, akkor nem tudom, honna lesz MP-nek pénze a 100 milliós, hősök tere-i tüncikékre. (Azt kevéssé hiszem, hogy a Soros birodalom be fog szállni ennyi lóvéval a projektbe...)

G. Nagy László 2024.12.11. 15:25:47

@Alöksz Róz Unbanned:

ez a békésen szendergő medve egy büdös nagy hazugság."

Én csíplek úgy is, ha csupán trollkodsz (visszatérésed óta többre nem futotta.) De annyit legalább tegyél meg, hogy elolvasod azt, amire válaszolsz. Nem lehet hazugság az, amit egy kívánatos célként állít fel az ember. Az lehet elérhető, vagy elérhetetlen (utóbbi eset indoklásért kiált), de hazugság sosem. Ennyire azért vágod a magyar nyelvet :)

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 16:37:48

@G. Nagy László: jogos észrevétel. úgyhogy tisztázom.
egy lehetetlen eseményt alternatívaként felkínálni hazugság.

Wildhunt 2024.12.11. 16:48:15

@Alöksz Róz Unbanned: amikor azt akartátok, hogy az oroszok elfoglalják ukrajnát?

Ezt ki akarta? Nagyon ellibbancsulsz itten, lassan úgy hazudsz, mint boldili meg wigota

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 16:48:45

@G. Nagy László: "Én csíplek úgy is, ha csupán trollkodsz (visszatérésed óta többre nem futotta.)" - ne mondd, hogy nem szóltam előre :-)

de egyébként nem minden trollkodás, amire nem tudsz mit válaszolni, ezért kinevezed trollkodásnak...

Wildhunt 2024.12.11. 16:49:22

@Boldeone2: ki rúgta fel a minszki egyezményeket, plusz a 22-es béketárgyalást?

Wildhunt 2024.12.11. 16:54:07

@Alöksz Róz Unbanned: persze ha úgy értetted ahogy például az USA "elfoglalta" Németországot, Romániát, stb, akkor I stand corrected. Bár arra is inkább azt mondanám, hogy egyszerűen nem érdekelt.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 16:54:50

@Wildhunt: nana.
nem tán a libbancs "nem is úgy kell érteni" maszlaggal akarsz próbálkozni?

mert akkor mesélj, hogy kell érteni azt, hogy az ukránoknak le kéne tenni a fegyvert és hagyni hogy az oroszok bevonuljanak?

ulpius66 2024.12.11. 16:56:36

@Wildhunt:

Azért aztat tisztázzuk előre, hogy Zselé egy báb.

Aztat csinálja, mondja, amit az EU/USA/NATO gazdijai elvárnak tőle.... ÉS ZSELÉ NAGY ÍVBEN SZARIK AZ UKRÁN NÉP ÉRDEKEIRE!!!!! MÉGIS MIT VÁRSZ EGY OROSZ ZSIDÓTÓL????????
(gyengébbek kedvéért: Zselé egy orosz anyanyelvű zsidó családból származik..)

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.11. 16:58:20

@Wildhunt: van ilyen is, de most konkrétan tényleg arra gondoltam, amikor már a hadsereg támadott.

ulpius66 2024.12.11. 16:59:46

@Alöksz Róz Unbanned:

Te nagggggyon-naggggyon hülye!

Az ukránoknak fel sem kellett volna venni a fegyvert, akkor az oroszok nem támadják meg őket!
(a CIA jól megcsinálta a Majdant, ezt a ripacsot beültették az elnöki székbe, és fegyvert fogtak az oroszok ellen...KÖZBEN AZTAT VÁRJÁK, HOGY AZ ÖRÖSZOK, PUTYIN MINDEZT REZZENÉSTELEN ARCCAL TŰRJE....)

ulpius66 2024.12.11. 17:05:40

Talán a CIA-nak nem kellett volna megbuktatni a Janukovicsot, csak azért, mert ő "oroszbarát" volt.. és nem akarta beleléptetni Ukrajnát a NATO/EU-ba.....

ulpius66 2024.12.11. 17:09:09

Milyen jó, hogy EURÓPÁNAK van egy Orbán Viktora!!!!!!

Aki éppúgy bejáratos Trumphoz, Putyinhoz, Erdoganhoz, mint a kínai elnökhöz.... és kihúzza Európát a szarból, ahová azok a vadbarom liberál-fasiszták vezették!!!!

ulpius66 2024.12.11. 17:11:26

Sőt!

Az egész világnak kibaszott nagy szerencséje van, hogy van egy Orbán Viktora, aki elhozza a világbékét!

Boldeone2 2024.12.11. 17:30:35

@G. Nagy László: Ők sokkal inkább tartanak attól, hogy katonai támadás éri őket, mint a Nyugat"

-Te is tudod, hogy ez egy - örökös - szovjet/orosz kamu narratíva! Az európai országok nem agresszorok, alig van érdemi hadsereg a második világháború óta!

A valós és történelmi agresszor itt Oroszország és jogelődei. Lényegében Hitler is kényszerűségből támadott. Sztáli elindult terjeszkedni keletre, Besszarábia, a Balti államok

Ez a mai Oroszország már jóval gyengébb, leszorítható, de ehhez tartani-fokozni kell a szankciókat, Ukrajna támogatást

Az orosz békediktátumban nem hiszek, eleve MINDEN de minden egyes feltételük szögesen ellentétes a nemzetközi jog alapjaival!
Elfogadhatatlan!

Boldeone2 2024.12.11. 17:37:04

@Wildhunt: ki rúgta fel a minszki egyezményeket, plusz a 22-es béketárgyalást?"

- Előtte Putyin felrúgta az -önkéntes - Budapoesti megállapodást és az ukrán államszerődést is, ahol Ukrajna határait garantálták a nagyhatalmak, köztük Oroszorszàg

A Minszki "megállampodás" már csak egy kényszer volt ukrán részről, mert a Debalcevei katlanban beszorult az akkor jóval gyengébb ukrán hadsereg..

A 2022- es békealku inkább csak médiában létezett, senki nem látta, maga Boris Johnson is tagadta...

Boldeone2 2024.12.11. 17:43:56

@GyMasa: mert nyilván a világ legnagyobb országának a maga 17 millió négyzetkilométeres területével akkora szüksége van 5 megyére Ukrajnából..."

Látszik, hogy villamosmérnökként nem sok történelmi- földrajzi ismereted van! Ukrajna kulcsállam volt, mióta létezik, meg akkor is az volt maga a terület, amikor még nem létezett Ukrajna
A földrajzi fekvés determinál: Ukrajna kapu dél és nyugatfelé+ a Fekete- tenger
Ez volt a volt SZU legélhetőbb területe: viszonylag enyhe az éghajlat ( ottani viszonylatban) a legjobb fekete, csernozjom föld
Nem véletlenül települt ide a sok muszka, pl a Donbassba...A legtöbbet betelepítették, anno...

Boldeone2 2024.12.11. 17:55:53

De, most sem a 4 ukrán megyéről szól ez a háború, hanem két út, két társadalmi-gazdasági- politikai modell küzdelme

Ukrajna megoróbálja a kudarcos szovjet- orosz utat örökre elhagyni. Egy lengyel országmodell lebeg a szemük előtt, az EU - tagság. A NATO- tagság csak az orosz agresszió miatt került szóba

Putyin cár viszont tudja, ha a szegényebb kistestvérnek sikerül végigjárni a demokrácia és a sikeres nyugati integráció útját, akkor az anakronosztikus fasiszta orosz rezsimnek is vége...

Oroszország már komoly szinten rohad, csak az állami propaganda próbál meg győzelmi szólamokat harsogni a világrend megváltoztatásáról...Amit egy az egyben átvesz az orbáni propagnda média.
Lehet, hogy lesz olyan, csakhogy az oroszok így sem, úgy sem lesznek a nyertesek között!

Ahogy Magyarország sem...

Boldeone2 2024.12.11. 18:05:21

Ilyen szintű orosz felszopás ami most van, még kisgyermekkoromban sem volt. Már gyermekként is vicceket gyártottunk a sok rohadt, ruszki kommunistáról...

Ma miért nem gyártanak Putyinról vicceket? Csak nem az Orbán- rezsim hazug, állami szintű, fizetetett, rendszerszintű agymosása miatt??

A kormány szakértőinek túlnyomó többsége nettó orosz ügynök, akik nem, azok csak orosz szimpatizánsok..

Wildhunt 2024.12.11. 18:33:43

@Boldeone2: jaaa, akkor jó. Akkor nem hiába hullanak a hoholok. A budapesti Memorandum minden hullát megér. Még jó, hogy sikerült putlert megbüntetni. Te barom.

Wildhunt 2024.12.11. 18:35:45

@Alöksz Róz Unbanned: nem kell, de mostanra nem hiszem hogy lenne más lehetőség, ha be akarják fejezni. Persze tőlem harcolhatnak az utolsó ukránig, csak engem hagyjanak ki belőle.

valis47 2024.12.11. 19:08:05

@Boldeone2: 2014-es Fuck the EU puccs óta nyilvánvaló volt, hogy Ukrajna a NATO-ba tart, és hogy a Nyugat az ukrán társadalom akkor is legszélsőségesebben oroszellenes elemei mellé állt. McCain fotózkodott velük, mint korábban a későbbi ISIS-vezérrel...

ulpius66 2024.12.11. 19:28:25

@valis47: "....Ukrajna a NATO-ba tart...."

Egy NAGY FASZT!!!!!!!!!

Nem Ukrajna akart NATO tag lenni, hanem a NATO akarta, hogy Ukrajna NATO-tag legyen!!!!!!

ulpius66 2024.12.11. 19:31:06

"Pista bácsi, aztán igaz a hír, hogy magának beszűkült a szókincse?

EGY FASZT!!!"

ulpius66 2024.12.11. 19:50:49

"Bekapcsolták a CERN Nagy Hadronütköztetőjét, megtalálták az eddigi legfurcsább antianyagot"

Aztán,..... ha nem vigyázunk... létrehozunk 10 új Világegyetemet!!!!!
(állítólag két hadron ütközéséből jött létre a ma ismert Világegyetem...)

Glokta 2024.12.11. 19:55:43

@valis47: nem a 2014-es puccs, hanem Krím orosz annexálása óta.
Azelőtt az ukránok jelentős része az EU-hoz akart tartozni, de nem vágytak a NATO-ba.

Boldeone2 2024.12.11. 20:01:37

@valis47: 2014-es Fuck the EU puccs óta nyilvánvaló volt, hogy Ukrajna a NATO-ba tart"

- Az ENSZ alapokmány egyik lényege éppen az államok szabad szövetségi rendszer választása. Tehát a nemzetközi jog szerint a NATO és Ukrajna ügye, nem Oroszországé!

Abszurd lenne a 80+ évvel ezelőtti érdekszférák világához visszatérni!

Orbán is mindig a szuverenitásról papol...Az uktánok nem lehetnek azok, vagy - ha ők válssztják - USA - vazallusok!

Az orosz világ elbukott, a hülye is látja

Boldeone2 2024.12.11. 20:09:05

@valis47: Egy kis szemléletes példa:

Adott egy szőke nő, Ukrajna, aki sokáig férjnél volt, de a házasság zátonyra futott, az agresszív, alkoholista, csóró férjével, Oroszországgal
A nő elvált, de még mindig, évek óta vagyoni vita van a felek között. Közben jött két új, jóval gazdagabb, kevésbé agresszív kérő, EU, USA ; amit az alkoholista, agresszor férj nem tud elfogadni. Megpróbálja megerőszakolni a volt feleséget, vagy akár meg is ölni...
Kb ez van, Ukrajna kapcsán

Egy ukrán sem akar többé a lepusztult, csóró oroszokkal egy érdekszférában lenni!

Boldeone2 2024.12.11. 20:14:25

Én ezt a sértettséget, csalódottságot látom Putyinon. Az Orosz Birodalonak örökre vége, ha prosperáló, gazdag állam lenne, az ukránok önként csatlkoznának, minden erőszak nélkül...

Èsztország, Livánia, vagy Lengyelország vs Oroszország óriási kontraszt, nem csoda hogy a "ruszki mir" - ből nem kérnek az ukránok ( sem)

Lényegében Putyin után, közben szét fog esni a birodalom...Sokan csak a kiugrási lehetőségre várnak...

valis47 2024.12.11. 20:37:13

@Boldeone2: Na látod, az oroszok pontosan tudják, hogy a Nyugat mire játszik, mi a szándékolt végjátéka: felbomlasztani Oroszországot is, miután megfosztották az érdekszférájától. Ezért készek fegyveres puccsokat rendezni, 2014-ben Kijevben, most Tbilisziben készülnek erre. Aztán ki tudja még hol.
Persze Oroszország sem a legvégső cél, az Kína, mint már mondtam. Ezt pedig Pekingben tudják.
Nincs EU tagság NATO tagság nélkül, ez a két szervezet kiegészíti egymást. Pontosabban Ukrajna választhatta volna a semlegességet, nem akarta. Ehelyett az alkotmányába foglalta, hogy NATO tag akar lenni. Tudva, hogy Moszkvában erre egzisztenciális fenyegetésként tekintenek.

ulpius66 2024.12.11. 20:43:20

"Orbán Viktor: tűzszünetet és fogolycserét javasolt Zelenszkijnek, aki ezt elutasította"

Az ukrán elnök a nap folyamán reagált arra, hogy a magyar miniszterelnök hosszasan egyeztetett Putyin orosz elnökkel."

HÁT ORBÁN VIKTOR SEM NORMÁLIS!

AZTAT HISZI, HOGY ZSELÉ BÁRMIBEN IS ÖNÁLLÓAN DÖNTHET????????

ulpius66 2024.12.11. 21:41:23

A NOBEL-BÉKEDÍJ EZÉVI VÁROMÁNYOSA: ORBÁN VIKTOR!!!!!

Boldeone2 2024.12.11. 21:48:20

@valis47: A " nyugat" nem akarta szétbomlasztani Oroszországot, hiszen Oroszország nem szereplője a világgazdasági versenynek, a szénhidrogének szerepe lassan visszaszorul
Az orosz háború után már nyilván szeretnék a diktatúrát megtörni, ez természetes, veszélyesek Eu- ra
De, mindezt Putyin csinálta !

Boldeone2 2024.12.11. 21:51:57

@valis47: Ehelyett az alkotmányába foglalta, hogy NATO tag akar lenni. "

Mégegyszer leírom: nézd meg mit mond ki a nemzetközi jog, ez szuverén döntés

A 10 éve folyó orosz katonai nyomás miatt nem is csoda! Kijev nem választhatja a semlegességet, nem Svájc.
Oroszországnak le kell mondania Ukrajnáról!

Boldeone2 2024.12.11. 21:54:16

@valis47: Ezért készek fegyveres puccsokat rendezni, 2014-ben Kijevben"

Azóta volt két választás, az ukránoknak elegük lett az oroszbarát fosokból! A történelmet nem lehet visszaforgatni!

ulpius66 2024.12.11. 22:02:23

@Boldeone2: "Kijev nem választhatja a semlegességet, nem Svájc."

Hát persze, hogy Ukrajna nem választhatja a semlegességet, hiszen a NATO központban eldöntötték, hogy UKrajna NATO tag akar lenni!!!!!!

.... majd jött a megválasztott ukrán elnök elűzése, a Majdan, meg ennek az orosz-zsidó ripacsnak az elnöki székbe ültetése....

ulpius66 2024.12.11. 22:09:05

@Boldeone2:

Ja!

Az Ukrajnában élő több millió parasztnak egyéb vágya sem volt, mint hogy Ukrajna NATO-tag legyen!

A 80 éves Marjenka tényleg úgy akart meghalni, hogy Ukrajna mán NATO-tag.......

ulpius66 2024.12.11. 22:22:41

Hááááát....... ahogy így olvasgatom az esti híreket, nagyon úgy néz ki, hogy karácsonykor is tovább fogják egymást öldökölni az oroszok és az ukránok!!!!

ÚGY LÁCCIK EZEK SZERETNEK HÁBORÚZNI!!!

SEM PUTYIN, SEM ZSELÉ NEM HAJLANDÓ A FEGYVERSZÜNETRE....

HÁT AKKOR HAJRÁ!!!!!

EGÉSZSÉGÜKRE!!!!

valis47 2024.12.11. 23:14:42

@Boldeone2: 2008-as bukaresti NATO csúcson Ukrajna és Grúzia ígéretet kapott arra, hogy valamikor NATO-tag lehet. Hol volt ekkor még 2014.

Nemzetközi jog, mint olyan, nem létezik. Kubának is szuverén joga volt szovjet atomrakétákat befogadni ugyebár...

Boldeone2 2024.12.11. 23:36:16

@valis47: valamikor NATO-tag lehet."

"Valamikor" ez a kulcsszó, azaz semmikor! Akkor még Putyin is latolgatta a NATO gondolatát...

Ez nem ok, egy ilyen véres háborúra!

Boldeone2 2024.12.11. 23:37:36

@ulpius66: Mondjad a feleségednek, hogy süssön Marlenkát karácsonyra!

valis47 2024.12.12. 04:17:02

@Boldeone2: Latolgatta, míg meg nem mondta neki Bush négyszemközt, hogy erről ne is álmodjon, "valamikor" sem.

ulpius66 2024.12.12. 11:37:16

@valis47:

Egyebekben Ukrajna mért akar NATO tag lenni, amikor meg az USA/Trump mostan akar kilépni a NATO-ból?

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.12. 13:17:47

egyébként nem színtiszta provokáció budapest frekventált helyére építeni egy 120 méteres jó nagy faszt?

és ne mondja nekem senki, hogy ez nem egy fasz...
tervlap.hu/common/uploads/watermarks/5637_31384-878c65e3ec0c7436d3da2570b53cbde3.jpg

ulpius66 2024.12.12. 15:04:17

Viszont az a jó hír, hogy a délután mától elkezd hosszabbodni!

Karácsonyig a délután mán 5 perccel hosszabb lesz, Szilveszterig meg 10 perccel lesz hosszabb!
(mondjuk addig a hajnal még tíz percet rövidül.....)

ulpius66 2024.12.12. 15:14:35

Számmisztikusok előnyben....

2025 év az négyzetszám éve!!!!
(a 45 négyzete.... legutóbbi ilyen négyzetszámos év 1936 volt.....)

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.12. 18:43:01

@ulpius66: rossz körlevélből másoltál, heló.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.12. 18:54:10

@Alöksz Róz Unbanned: az elismerés tagadhatatlanul megilleti.

és van erre a provokációra egy nagyon szép válasz egyébként:
kormányváltás után orbán fejét kell odaépíteni a fasz hegyére.

valis47 2024.12.12. 19:22:15

@Alöksz Róz Unbanned:

Minden nagyvárosban vannak magasépületek, felhőkarcolók, ha úgy tetszik. Bécsben is például.

hu.wikipedia.org/wiki/DC_Towers

www.danubeflats.at/en//

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.12. 19:54:11

@valis47: dick towers.

de hol a zsákja? a moltowersnek az is van.

valis47 2024.12.12. 21:35:56

www.portfolio.hu/gazdasag/20241212/nagy-a-baj-elkezdtek-bezarni-az-uzemek-nemetorszagban-miutan-rekordot-dontott-az-aramar-729585

A Boldi félék szerint persze ez jól van, majd a tercier és kvaterner szektor... az ipart le lehet húzni a budin.

Megjegyzem itthon a NER is elkezdte követni az elmebeteg megújuló-mániát, amivel csak az a gond, hogy ugyanakkora nem megújuló kell mögé, hogy átvegye a helyét, ha épp nem termel. De a NER tőkései látták, hogy napelemparkot építeni jó. De az EU sem áll le: meghirdették, "napelemet minden háztetőre". Tiszta maoizmus...
A gáz is problémás, ugyan nem fagytak meg a németek, mert 2 év nem volt igazi tél. De az LNG árak beépülnek az ipar költségeibe (orosz LNG-t is vesznek amúgy). Diadalittas nyilatkozatok, hogy megszabadul Európa az orosz függőségtől. Lesz helyette török függőség. Minden alternatív vezeték a törökön át jönne. Hülye lesz a török nem élni a monopolhelyzettel.

ulpius66 2024.12.12. 22:30:11

@valis47:

A napelemekkel az a baj, hogy pár év alatt a teljesítményük a töredékére esik....

Egy 8-10 éves napelem mán az 50%-át sem adja le a névleges teljesítményének!!!

AZONKÍVÜL A NAPELEMEK A LEGKÖRNYEZETSZENNYEZŐBB VALAMIK, AMIT AZ EMBERISÉG KITALÁLT!!!!!!

SOKKAL KÖRNYEZETSZENNYEZŐBBEK, MINT PL. A KIÉGETT URÁN-ELEMEK.....

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.12. 22:33:04

@valis47: jaj hagyjuk már. az egy sima épület.
ez meg egy fasznak a makettje, bárki aki ránézett, tudhatta, azt is hogy annak is van szánva.
nézd meg még egyszer:
tervlap.hu/common/uploads/watermarks/5637_31384-878c65e3ec0c7436d3da2570b53cbde3.jpg
hihetetlen hogy ilyet is meg lehet csinálni.

ulpius66 2024.12.12. 22:34:17

TUGGYA VALAKI, HOGY MI LESZ A "KIÉGETT" NAPELEMEKKEL???

MÁN SZÁZSZOR LEÍRTAM (SOKKAL TÖBBSZÖR) AZ SEM NORMÁLIS, AKI EGY ORSZÁG ENERGIA-ELLÁTÁSÁT A MEGÚJULÓKRA ALAPOZZA!!!!!!!!!!!!!!!

HA HETEKIG NEM SÜT A NAP, ÉS SZÉLCSEND VAN.... AKKOR HONNAN LESZ ÁRAM?

G. Nagy László 2024.12.12. 22:36:47

@Alöksz Róz Unbanned: Érdekes, hogy neked erről a fasz jut eszedbe. (Nem kívánom boncolni a pszichikai hátteret :)) Szerintem csizma.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.12. 22:40:13

@valis47: ezt boldinak küldjed.
le lettünk hülyézve, amikor megkérdeztük, mi van ha nem süt nap és/vagy nem fúj a szél.
ez a hozzászólása is szépen öregedett.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.12. 22:43:57

@G. Nagy László: nebassz, mit nem láttál még, faszt vagy csizmát? :D

inkább annak a hátterét boncolgasd, hogy jobban hiszel a orbánnak mint a saját szemednek.
ez egy színtiszta provokáció egy 120 méteres fasz formájában a köcsög budapestieknek.

Boldeone2 2024.12.12. 23:37:35

@valis47: Nem úgy volt, hogy tavalyra fogják átadni Paks 2 első blokkját?
Vagy: Mi van már a Fudan Egyetemmel?:)

Wildhunt 2024.12.13. 13:07:18

@Alöksz Róz Unbanned: amúgy az energiapolitika miatt rohaggyonmeg a Fidesz. Annyi másban képesek khmm elválni a divattól, pont ezzel meg szinte a német hülyeségig mennek.

Wildhunt 2024.12.13. 13:09:25

@Boldeone2: ha a kedves szövetségeseink nem gáncsolnak ahol csak lehet, akár meg is lehetne. De legalább ezt nem robbantották fel.

ulpius66 2024.12.13. 13:57:12

@Boldeone2: "Vagy: Mi van már a Fudan Egyetemmel?:)"

Boldikám!

Nem te/tik voltatok akik kézzel-lábbal tiltakoztatok az ellen, hogy a világ egyik legnagyobb elit-egyeteme Budapesten is létesítsen campuzst?

B+! ... inkább örülj, hogy ebben győztetek!!!!!

NEM JÖN BUDAPESTRE AZ EGYIK LEGJOBB EGYETEM!!!!!

DE AKKOR POFÁD LAPOS, HOGY NINCS ELIT EGYETEM MAGYARORSZÁGON!!!

ulpius66 2024.12.13. 14:02:30

@Wildhunt:

Ja!

Magyarország az utóbbi ötszáz évben mindig gyarmat volt!

1540-től a törökök gyarmata, aztán 1710-1920 az osztrákok gyarmata...

... aztán 1920-1944 egy kis függetlenség, szuverenitás, szabad ország....

Majd 1944 Hitler gyarmata.. el is vitettek kb. 2-300 ezer zsidót, aztán az oroszok gyarmata 1990-ig... ők meg elvittek vagy 800 ezer honfitársunkat "málenkij robotra"...

MOSTANSÁG MEG BRÜSSZEL AKAR GYARMATOSÍTANI BENNÜNKET!!!!

NEM LESZÜNK GYARMAT!!!!!!

NEM, NEM SOHA!!!!!!

ulpius66 2024.12.13. 14:04:46

NEM! NEM! SOHA!

Szép kincses Kolozsvár, Mátyás büszkesége
Nem lehet, nem, soha! Oláhország éke!
Nem teremhet Bánát a rácnak kenyeret!
Magyar szél fog fúni a Kárpátok felett!

Ha eljő az idő - a sírok nyílnak fel,
Ha eljő az idő - a magyar talpra kel,
Ha eljő az idő - erős lesz a karunk,
Várjatok, Testvérek, ott leszünk, nem adunk!

Majd nemes haraggal rohanunk előre,
Vérkeresztet festünk majd a határkőre
És mindent letiprunk! - Az lesz a viadal!! -
Szembeszállunk mi a poklok kapuival!

Bömbölve rohanunk majd, mint a tengerár,
Egy csepp vérig küzdünk s áll a magyar határ
Teljes egészében, mint nem is oly régen
És csillagunk ismét tündöklik az égen.

A lobogónk lobog, villámlik a kardunk,
Fut a gaz előlünk - hisz magyarok vagyunk!
Felhatol az égig haragos szózatunk:
Hazánkat akarjuk! vagy érte meghalunk.

Nem lész kisebb Hazánk, nem, egy arasszal sem,
Úgy fogsz tündökölni, mint régen, fényesen,
Magyar rónán, hegyen egy kiáltás zúg át:
Nem engedjük soha! soha Árpád honát!

József Attila

1922 első fele

ulpius66 2024.12.13. 14:05:30

A 18 éves József Attila ilyesmiket írogatott Trianon után.......

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.13. 14:56:46

@Wildhunt: ez az uniós energiapolitika, ha már hagyták a németeknek átnyomni, ha már egyszer megszavazták, akkor igazodni is kell mindenkinek.
persze nem kötelező rögtön egyből rárakni mindent, olyan szegmensére, amihez tényleg a világon semmink nincs, a 90-es évek ballib lázálmát, az olcsómunkaerőországát építve.
na de ebből volt egy csomó személyes hasznuk, és más szempont láthatóan nincs.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.13. 15:03:41

@Wildhunt: a déli gázvezetéket se engedték megépíteni.

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.13. 15:28:12

@Wildhunt: gondolom a zöldek szerint a nap a hülye, hogy nem süt...

vagy nem is hülye, hanem áruló, putyin érdekeinek kiszolgálója :D

Alöksz Róz Unbanned 2024.12.13. 15:32:37

@ulpius66: "A NOBEL-BÉKEDÍJ EZÉVI VÁROMÁNYOSA: ORBÁN VIKTOR!!!!!" - ezt kérték a svédektől a nato-csatlakozásért cserébe?
ki is nézem belőlük...

ulpius66 2024.12.13. 17:37:46

"Emmanuel Macron francia elnök pénteken François Bayrou-t kérte fel Franciaország negyedik miniszterelnökének idén, azzal a megbízással, hogy segítse az országot kivezetni a politikai és költségvetési ingoványból, amelyre nincs egyértelmű megoldás.

Bayrou számára az azonnali kihívás egy olyan kormány megalakítása lesz, amelyet az ellenzék nem buktat meg gyorsan, ami nehéz feladat, tekintve, hogy miniszterei többnyire az előző kabinet Macron-párti és konzervatív képviselőinek szűk koalíciójából kerülnek ki."

EGY ÉV... NÉGY MINISZTERELNÖK!!!!! EZ IGEN!!!!! FRANCIAORSZÁGBAN TOMBOL A DEMOKRÁCIA!!!!!

HA TESZEM AZTAT VALAMI HASONLÓ MAGYARORSZÁGON LENNE, AKKOR AZTAT HISZEM KÁOSZRÓL ÍRNÁNAK A MAGYAR BALLIBSI FIRKÁSZOK......

ulpius66 2024.12.13. 17:41:53

Lassan Franciaország is kezdi utolérni A DEMOKRÁCIA SZINTJÉBEN Bulgáriát!!!!

Ott három év alatt 7 parlamenti választás volt!!!!

EZ AZ IGAZI DEMOKRÁCIA!!!!!!!

AMI MAGYARORSZÁGON VAN, AZ NETTÓ FASIZMUS!!!

ulpius66 2024.12.13. 17:44:25

Emelje fel a kezét, aki még nem volt minielnök Franciaországban.... Mikron legközelebb őt kéri fel!!!

ulpius66 2024.12.13. 17:48:45

"Új tervezet kerülhet a kormány elé, amely alapján elkobozhatnák a gyorshajtók autóit
Portfolio
2024. december 13. 17:40

"Karácsony Gergely a Facebookon közzétett videójában azt indítványozta, hogy aki száguldozik a városban, attól végső esetben el kéne kobozni a járművét."

TELJESEN EGYETÉRTEK VELE!

KAMUGERI ELSŐ NORMÁLIS JAVASLATA!!!!
(mondjuk azoknál a náci osztrákoknál mán évek óta így van...)

ulpius66 2024.12.13. 18:19:43

Nagy Attila Tibor: "Az ellenzéknek kedvez a legkevésbé Magyar Péter megjelenése. Ha kitart a kormányváltó hangulat, elképzelhető, hogy a DK be se jut a parlamentbe, mert az összes szavazójuk inkább a Tisza pártra szavaz."

Szegény gyurcsányi... meg gyurcsányiné Dobreva Klarova...mi lesz így velük???

ulpius66 2024.12.13. 18:23:30

A gyurcsányiék számára semmilyen más járható út nem maradt, mint összefogni ezzel a vadbarom Magyar gyerekkel..... "zsák a foltját"...
süti beállítások módosítása