téveszmék

téveszmék

"Trump beiktatásával semmi sem változik"

2025. január 26. - G. Nagy László

trump_2025.png

 

Először csak bohóc volt. Később maga lett az ördög. Mi több: Hitlerhez kezdték hasonlítgatni. Azután jött a hónapokig tartó, vágyvezérelt mantra: úgyse nyerhet... úgyse nyerhet... az nem létezik, hogy nyerhet. Miután mégiscsak nyert, következett az, hogy úgysem tud változtatni semmin. Hát tessék!

 

Martin Luther Kingre mindkét politikai tábor előszeretettel hivatkozik. A globalista baloldal azért, mert fekete volt és a maga korában haladó szellemiségűnek számított. A patrióta jobboldal pedig azért, mert alapvető erkölcsi igazságokat fogalmazott meg. "Van egy álmom: négy kicsi gyermekem egy napon olyan országban fog élni, ahol nem a bőrük színe, hanem a jellemük alapján fogják megítélni őket." Ehhez képest mit mond Donald Trump beiktatási beszédében? "Olyan társadalmat fogunk felépíteni, amely érdemeken alapul, és nem a bőrszínt figyeli." - Nem érdekes ez? Ma már a vak is látja, hogy Martin Luther King örökségét a konzervatív oldal viszi tovább; az internacionalisták már nagyon régen szakítottak a színvakság (és persze a liberalizmus) eszményével.

 

transz.jpg SAM BRINTON, AZ AMERIKAI ATOMENERGIA HIVATAL HELYETTES TITKÁRA

 

Trump első intézkedései közt visszavonta elődje, Joe Biden 78 rendeletét. Ezek jelentős része a DIE (diverzitás, befogadás és egyenlőség) program jegyében születtek annak idején. Ilyen volt például az EO14035 sorszámú, amely különösen hangsúlyozta az LMBTQ munkatársak előnyben részesítését a szövetségi kormányzatban. Az új elnök ugyanígy eltörölte az EO13988 sorszámú rendeletet is, amely többek közt kimondta, hogy a transznemű sportolók a nemi identitásuknak megfelelő mezőnyben versenyezhetnek. Ennek értelmében akár férfiak püfölhettek nőket, ahogy erre számos példát láthattunk is. Trump kimondta továbbá, hogy mostantól csupán két nem: férfi és nő létezik Amerikában. Kezd tehát helyreállni a rend; a mocsár lecsapolása természetes módon az ideológiai vadhajtások lenyisszantásával kezdődik. Persze minderre az átlagos, három agysejttel rendelkező Orbán-fóbiás csak legyint: mi közünk mindehhez? Nálunk nem voltak sem tűzvészek, sem egyéb katasztrófák, melyek a (diverzitás oltárán feláldozott) hozzáértés hiánya miatt következtek be, vagy váltak igazán pusztítóvá. Nyilván nem voltak. Hiszen mi eddig is a normalitást képviseltük. Kaptunk is büntit érte rendesen. Nem beszélve szegény Hámori Lucáról, akit talán egy olimpiai aranytól fosztott meg e progresszív őrület.

 

Beiktatási beszédében Trump közölte azt is, hogy elnöki rendeletet ír alá a "kormányzati cenzúra leállításáról" és a véleménynyilvánítás szabadságának helyreállításáról. Továbbá döntött a John Fitzgerald Kennedy, Robert F. Kennedy és a Martin Luther King elleni merényletek aktáinak nyilvánossá tételéről. Üdítő, a valódi liberalizmus jegyében fogant intézkedések ezek is. Érdemes volna csak pár pillanatra eltűnődni mindenkinek azon, milyen erős a kontraszt a két politikai tábor között. A múlt a cenzúrát, a PC kommunikációt, a szájzárat, a titkolózást képviselte, a jövő ezzel szemben a szabadságé. Tessék választani! Világos persze, hogy három agysejttel ez sem könnyű feladat.

 

Ahogy ígérte, Trump fellép a migrációval szemben. Tízezer katonát vezényelnek a mexikói határra és minden illegális határátlépőt azonnal őrizetbe vesznek és kitoloncolnak. Az új elnök azonnal leváltotta az amerikai parti őrség vezetőjét is. Trump utasította a külügyminisztériumát, hogy a külföldi - elsősorban mexikói és dél-amerikai - drogkartelleket nyilvánítsa terrorszervezetté. Ettől azt reméli, hogy új eszközöket ad majd a hatóságok kezébe a kábítószer-maffiával szemben. Tisztán látszik: intézkedései a rendet és a biztonságot célozzák. A baloldal az elmúlt évek során - mind az Egyesült Államokban, mind Európában - mindent elkövetett annak érdekében, hogy a káoszt, a felfordulást, az erőszakos bűnözést, a terrort és a permanens világforradalmat természetesnek, sőt kívánatosnak állítsa be. A Biden-adminisztráció az "elfogás és szabadon engedés" politikáját képviselte az illegális bevándorlókkal szemben, bízva azzal, hogy majd önként megjelennek a kijelölt bírósági időpontban... Na persze. Trump véget vet ennek a gyakorlatnak. Őszintén remélem, hogy idővel a fejekben is rendet tud majd tenni. Az önmagukat balliberálisnak nevezők legnagyobb történelmi bűne az, hogy a többségi társadalmat sehol a világon nem kívánják megvédeni az erőszakos bűnözöktől, mert a szemükben a migráns, a muszlim, a fekete, vagy épp a roma származás olyan kártya, mely bármire feljogosítja az illetőt. A magam részéről nem elégszem meg azzal, ha végre rend lesz a világban. Csakis akkor leszek elégedett, ha a társadalmak megértik végre, hogy a liberalizmus és a rend nem egymást kizáró, hanem épp ellenkezőleg: egymást erősítő fogalmak. Aki pedig a bűnözők pártját fogja, az méltatlan arra, hogy liberálisnak nevezze magát.

 

Pénteken az amerikai külügyminisztérium leállította az Egyesült Államok legtöbb külföldi segélyprogramjának végrehajtását és finanszírozását. Az intézkedésről Marco Rubio, a tárca vezetője tájékoztatta az Egyesült Államok minden külképviseletét. Még nem látni, milyen hatást gyakorol e döntés az ukrajnai helyzetre. Egy biztos: Putyin és Trump találkozója előkészítés alatt, s a világ jó része arra számít, hogy e közeljövőbeli megbeszélés a háború befejezését hozhatja el. Meglátjuk.

 

Trump kapcsán sok mindent el lehet mondani. Egy biztos: nem ül a fenekén. De van is mit tenni: Biden akkora szemétdombot hagyott maga után, amekkorára nem sok példát láttunk amerikai történelem során. 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr1918782306

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 13:21:04

a több ezer kilométeres határ védelme ennyivel fizikai képtelenség. ez nagyon kevés lesz, még fallal együtt is, alagutat ásnak mint a palesztin terroristák gázában.
(a magyar "határzáron" meg még alagút se kell.)
hangzatos, de nagyon kevés.

ennek az előnyben részesítésnek meg sose értettem a logikáját, hogy a fenébe ne lenne az is ugyanolyan negatív diszkrimináció másokkal szemben? elmagyarázhatná végre egyszer valaki :-)

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 13:22:44

"olyan kártya, mely bármire feljogosítja az illetőt" - pont mint a magyar kártya, amivel a fidesz cigánykodik (magyargyűlölők, azért mert magyarok vagyunk)

G. Nagy László 2025.01.26. 13:39:15

@Alöksz Róz Unbanned:

"ennek az előnyben részesítésnek meg sose értettem a logikáját, hogy a fenébe ne lenne az is ugyanolyan negatív diszkrimináció másokkal szemben? elmagyarázhatná végre egyszer valaki :-) "

Nem értem a kérdést. Minek az előnyben részesítése?

"pont mint a magyar kártya, amivel a fidesz cigánykodik (magyargyűlölők, azért mert magyarok vagyunk) "

A kettőnek semmi köze egymáshoz. Leszarom, ha valaki magyargyűlölő; szíve joga. Itt az a kérdés, hogy ki követ el bűncselekményt.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 14:00:53

@G. Nagy László: bármilyen előnyben részesítés.
hogy tud az egyik negatív diszkrimináció lenni, a másik meg nem. ez alapvető logika. hátha a wigotah kolléga el tudja magyarázni.

ugyanolyan.
a rendőr azért mert négergyűlölő, brüsszel azért mert magyargyűlölő, mi azért mert orbángyűlölők vagyunk, ugyanaz a típusú kártya.

G. Nagy László 2025.01.26. 14:34:04

@Alöksz Róz Unbanned:

"hogy tud az egyik negatív diszkrimináció lenni, a másik meg nem. ez alapvető logika. hátha a wigotah kolléga el tudja magyarázni."

Azért próbáld meg te is, hátha megy :) Minden diszkrimináció negatív, ez nem kérdés. De az igen, hogy mit nevezel diszkriminációnak. Ha nem hívsz meg a házibulidra, az negatív diszkrimináció? Hívhatod annak, attól még jogos: azt csinálsz házigazdaként, amit akarsz. A magyar állam is házigazda. az állampolgárai közt nem tehet kölönbséget. De a magyarokat KÖTELEZŐ előnyben részesítenie. Tök mindegy, ha az afgán zokog, mert hívtuk meg a bulira.

"ugyanolyan.
a rendőr azért mert négergyűlölő, brüsszel azért mert magyargyűlölő, mi azért mert orbángyűlölők vagyunk, ugyanaz a típusú kártya."

Lófaszt. Ennyire te sem vagy értetlen.

Ha egy rendőr, ügyész, vagy bíró futni hagy egy néger bűnözőt, csak mert néger, az a világ szégyene.
Ha egy rendőr, ügyész, vagy bíró keményebben büntet egy néger bűnözőt, csak mert néger, az ugyanúgy a világ szégyene.
Ha egy rendőr, ügyész, vagy bíró ugyanúgy bánik a néger bűnözővel, mint bárki mással, közben belül, a szíve mélyén gyűlöli, azért egy szót nem szólhatsz.

Nem is értem, hogy ezen a kisiskolás szintű alapigazságon mi a faszt nem lehet érteni.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 15:06:20

@G. Nagy László: "Azért próbáld meg te is, hátha megy" - én az érintettek véleményére lennék kíváncsi

"Nem is értem, hogy ezen a kisiskolás szintű alapigazságon mi a faszt nem lehet érteni." - nem is ez a kérdés, amit itt lelkesen fejtegettél.
nem vagyok se fradi-szurkoló, se demens nyugger, ezt hagyd meg nekik.

arról van szó, amikor a rendőr, ügyész, bíró, meg akarja büntetni a négert, és az erre elkezd siránkozni, hogy azért büntet, mert néger vagyok. na pont ezt a fajta cigánykodást játssza a fidesz.

lac1 2025.01.26. 15:17:02

@G. Nagy László:

Azt írja az olvtárs, hogy szerinte nem kell határ, nem kell nemzetiség, ha oda akar menni a migrált, mert ott jobban érzi magát (nyilván, mert sok az ingyen a születési helyéhez képest), akkor nem szabad nézni semmit, ugyanazt kell kapnia, mint az, aki felépítette azt a valamit, amit a migrált élvezni és kihasználni szeretne.

lac1 2025.01.26. 15:20:45

...ja, a brinton, akinek a képét kiraktad, amúgy egy mocskos kis tolvaj, de mivel a jövedelméhez képest elenyésző értéket lopott többször is, ezért a lopás egy elfajzott genetikára utal, de ahogy nekem egyszer egy ismerős aki a gyerekét vitte ilyenre (össze volt nőve a kislány lábán két ujj) és ott mondta a genetikus, hogy a deformációk MINDIG párosával vannak jelen, ezért a brinton esetében az agyi deformációt bizonyítottnak lehet venni. A buzulás és a lopás.
(A kislánynál is meglett, a nyakában az egyik ér a megszokottól eltérően halad, de szerencsére nem okoz problémát.)

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 16:01:26

@lac1: "össze volt nőve a kislány lábán két ujj) és ott mondta a genetikus, hogy a deformációk MINDIG párosával vannak jelen" - igen, ez ilyen. akinek az egyik ujjához hozzánőtt a másik ujja, annak a másik ujjához is hozzánőtt az egyik.
vagy akinek az egyik lába rövidebb, annak a másik hosszabb. nagy igazság ez.

G. Nagy László 2025.01.26. 18:08:36

@Alöksz Róz Unbanned:

"arról van szó, amikor a rendőr, ügyész, bíró, meg akarja büntetni a négert, és az erre elkezd siránkozni, hogy azért büntet, mert néger vagyok. na pont ezt a fajta cigánykodást játssza a fidesz."

Értem az analógiát. Tetszetős. Akár még igaz is lehetne. Csak a helyzet az, hogy hajlamos vagy rá, hogy magadat is megvezesd. A tonhal és a delfin is a vízben él. Tehát mindkettő hal... Kiindulsz egy hasonló helyzetből, ami nem több, mint a periféria, és erre a látszólagos hasonlóságra építed az egész gondolatmenetedet.

Szóval: ha egy néger elkezd siránkozni azon, hogy őt azért vegzálják, mert néger, úgy simán lehet, hogy igaza van. De az is lehet, hogy nem. Simán lehet, hogy csak felvillantja a baloldaltól kapott áldozati kártyát, miután épp kirabolt valakit. Minden egyes esetet ki kell vizsgálni, hogy jogos-e a sirám, vagy sem.

Ugyanez a helyzet nálunk is. Minden egyes esetben ki kell vizsgálni, hogy jogosan basztat-e Brüsszel, vagy sem. Amikor például eleget teszünk uniós kötelezettségünknek, amelyet a csatlakozási szerződésben is vállaltunk, mely szerint védjük az EU határát, erre büntetést kapunk az Európai Bíróságtól, az szerinted frankó? Ott tényleg bűnt követtünk el? Nyilván nem, és ezt te is pontosan tudod. Pontosan tudod, hogy politikai alapon, ha úgy tetszik, nettó Orbán-ellenességből geciznek. Te meg úgy csinálsz, mintha ok nélkül rinyálnánk. (Simán lehet, hogy tízből két basztatás jogos. De végig kell nézni. Olyan nincs, hogy te kijelented, hogy minden egyes magyar felháborodás totál alaptalan, csak mert láttál már mást is alaptalanul felháborodni.)

wigotah224 2025.01.26. 18:44:23

A poszt totál faszság. A piacok már hónapokkal a választások előtt árazták Trump győzelmét - SP500, dollár erő stb, a közvéleménykutatások is fej-fej mellett mérték a jelölteket és meg is mondták, hogy bármi lehet. Sehol nem olvastam olyat, hogy bárki mondta volna - főleg így mantra-szerűen, mint a poszt írja -, hogy úgyse nyerhet.
Azt meg végképp senki nem mondta, hogy úgysem fog változtatni semmin. Pont ellenkezőleg: nem lehetett tudni, hogy pontosan mit fog csinálni, lévén mindent is ígért. Pl hogy megszállja Grönlandot meg Panamát. Azért ha az USA elnöke katonai akcióval fenyeget más országokat, azt komolyan szokás venni.
A woke vadhajtásainak letörését egy törpe kisebbségen kívül senki nem bánja és orbánnal sem az a bajuk a kritikusainak - vagy ahogy a szerző hívja, az "orbángyűlölőknek" -, hogy nincs Magyarországon 68-féle nem meg kvóták. Csak szokás szerint G Nagy teszi a hülyét ebben is.
Az illegális bevándorlók kicsit más téma az USA-ban, mint az EUban, ugyanis az USA-ban nem a szociális rendszeren élősködnek, hanem a mezőgazdaságban végzik a kulimunkát. Kitoloncolás helyett értelmesebb lett volna legalizálni, akikre a munkaerőpicnak szüksége van. Persze a bűnözők, drogkereskedők kitoloncolásával egyetértek, mint bárki, csak hát itt nem csak róluk van szó.
A posztból valahogy kimaradt az ukrajnai konfliktus, aminek a lezárását Trump 24 órán belül ígérte. Egyelőre annyi tellett tőle, hogy szankciókkal fenyegette meg Putyint, hát ennyit mondjuk a Biden is tudott, sőt. Ezek szerint Trump is háborúpárti? Így nem tudom, hogyan vár ja a szerző, hogy "rend lesz a világban", de sok más delúziót is olvashattuk már itt tőle.

G. Nagy László 2025.01.26. 19:42:41

@wigotah224:

"A piacok már hónapokkal a választások előtt árazták Trump győzelmét"

Persze-persze. Mindenki tudta. De azért a közvélemény-kutatók Harrist találták esélyesbbnek. És volt olyan is, amelyik szoros, fej-fej melletti eredményt jósolt. Baszott nagy hazugságok voltak - pontosan tudták, hogy Trump nagyon vezet. De azért próbálták megvezetni a jó népet. Ilyen a te politikai oldalad. Mocsok, hazug, gátlástalan. És most még utólag le is tagadnád...

www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&opi=89978449&url=https://www.portfolio.hu/global/20241103/jelentett-a-legpontosabb-kozvelemenykutato-harris-nagyon-vezet-a-valasztason-es-meg-is-nyerheti-720565&ved=2ahUKEwiI_a7bhJSLAxXzJBAIHQVvOgUQFnoECBsQAQ&usg=AOvVaw3XG2wSB1lNLWlgT9CVKEK6

www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&opi=89978449&url=https://privatbankar.hu/cikkek/nemzetkozi/kamala-harris-hibahatar-belul-vezet-donald-trump-kozvelemeny-kutatas.html&ved=2ahUKEwiI_a7bhJSLAxXzJBAIHQVvOgUQFnoECCIQAQ&usg=AOvVaw2hYGvMV-zMxd7Ciyd3ZLgE

www.google.com/url?sa=t&source=web&rct=j&opi=89978449&url=https://24.hu/kulfold/2024/08/30/usa-kamala-harris-donald-trump-valasztas-lehagy-megeloz/&ved=2ahUKEwiI_a7bhJSLAxXzJBAIHQVvOgUQFnoECCAQAQ&usg=AOvVaw2Y_7D7pxx8hwcRrH4rImN6

És ezek csak a hazai hazugsággyár üzemei. Undorító, amit művelsz.

Wildhunt 2025.01.26. 21:02:58

Kíváncsi leszek, ki lesz az új nagykövet. Hátha tényleg az, akinek a szülei Magyarországon, Munkácson születtek...

G. Nagy László 2025.01.26. 21:13:04

@Wildhunt: Olvastad zigóta kommentjét? Ahogy ismerlek, szerintem simán továbbgörgeted... Ha mégsem: engem a mai napig felháborít, amit művel, amit művelnek. Hónapokon át ment a balos parasztvakítás, hogy Kamala vezet (miközben a valós közvéleménykutatók tudták, hogy nem), most meg úgy tesz, mintha mindenki Trump győzelmére számított volna; mintha nem őrjöngött volna napokig az összes beteg neomarxista hópihe... Döbbenetes ez a szégyentelen és gátlástalan hazugságfolyam.

MEDVE1978 2025.01.26. 21:15:43

Igazából a woke túlkapásainak levagdosását csak most kezdte meg Trump. Az alapvető kérdés, hogy ez a folyamat visszafordítható-e, mert ugye a manifesztációja elsősorban kulturális és az állam az USA-ban nem döntő szereplő a kultúra területén. Ahogy ma Magyarországon sem az, ezért hatástalan a könyvek fóliázása. A woke bázisa igazából az amerikai tömegmédiában, social médiában, TV-ben, streamingen, Hollywoodban van. A kérdés, hogy maga az ideológia mennyire ette be magát a nyugati társadalmakba és médiákba.

Trump egyébként nyilván még mindig egy wildcard. Sok jó és rossz is kijöhet a ténykedéséből. Az, hogy most meghintette egy rakat pénzzel a mesterséges intelligencia projekteket, illetve kivette a szabályozás alól akár lendületet is adhat ennek a területnek. MIvel Musk a szövetségese, ezért nyilván az űrkutatásba is nyom majd pénzt. Rengeteg hatással lehet a világra és ezek között vannak negatívak is. Trump fellendülést hozhat az USA-ban, pörgetheti az ipart, a kitermelést, a dereguláció rövid távon számottevő fejlődést jelenthet. A negatív oldal is nehezen belátható. Európát hosszú távon válságba tudja taszítani, a hülyeségei, mint Grönland vagy a NATO hozzájárulás égbe emelése vagy a WHO elhagyása beláthatatlan következményekkel járhatnak. És most ez inkább egy korlátozatlan Trump, mint a legutolsó időszakában, amikor elnök volt. Szóval ez egy lutri lesz.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 21:26:47

@G. Nagy László: dehogy érted. vagy úgy teszel, mint aki nem érti.

bármilyen negatívum érkezik az eu felől, rögtön nekiálltok visítozni, hogy jaaaaj bántanak, magyargyűlölők. ez egy csúnya cigány szokás.

Wildhunt 2025.01.26. 21:31:32

@G. Nagy László: libbancs tehát hazudik. És azzal fedezi, hogy téged vádol hazugsággal. Én még mindig azon csodálkozom, hogy ez működött/működik. Hogy milliók hisznek a libbancs médiának, nem pedig a szemüknek. Alöx magyarázza, hogy jobb a románoknak, boldili felszop egy bukott ner lovagot, stb.

MEDVE1978 2025.01.26. 21:35:55

@G. Nagy László: Ez nem feltétlenül meglepő. Alapvetően a közvéleménykutatások ma már nem nagyon megbízhatók. A közvéleménykutatók, ahogy az elemzők egy része is zsoldos, egyértelműen elfogult vagy anyagilag is bekötött egy táborba. De ez csak egy dolog, még akik kevésbé elfogultak sem mindig tudnak jól mérni, mert a választók egy része ma már szimplán nem válaszol vagy félrevezeti a kutatót.

Az USA-ban ráadásul ennek hosszabb története van. Anno még, amikor Obama indult talán John McCain ellen volt egy olyan történet, hogy sok kutató McCaint hozta ki győztesnek. Ezzel szemben Obama sokkal nyert egyes államokban. Ezért a következő választásokon a közvéleménykutatók egy része beletett egy pozitív derogációt, automatikusan feljebb értékelte a demokrata jelöltet. Aztán pedig ugyanezt berakta Hillary Clinton esetében is, aki meg ugye jelentősen vesztett Trumppal szemben. Aztán kiszedték Bidennél, aki viszont nyert.

G. Nagy László 2025.01.26. 21:48:49

@Wildhunt:

"Én még mindig azon csodálkozom, hogy ez működött/működik."

Most olvasom Tormay Cecile Bújdosó könyv című művét. 1918-1919. Esküszöm, mintha a mai Magyarországról írna. Ahogy leírja a tehetségtelen, frusztrált Károlyi Mihályt, aki elbújhatott Tisza István mögött, illetve az őt segítő, balos médiagépezetet... Baszki, semmi sem változott. Ezek a gecik folyton a saját kottájukból játszanak. És mindig találnak egy-egy szarjancsit, aki hajlandó odadobni egy egész országot, csakhogy pár percig hatalmon legyenek... És a pesti proli mindig be is szopja. (Mondjuk, ha nem ismeri a történelmet...)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2025.01.26. 21:56:04

Az a jó bennetek, hogy nálatok az egyetemes erkölcs és igazság.
Hogy titeket hogy a faszomba engednek ki a gumiszobából...?!

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 22:00:11

@Wildhunt: én pont hogy a szememnek hiszek.

a bukott ner-lovagról már írtam a birca blogján, hogy felbukkanásával egy soha nem látott lehetőséget kapott a magyar társadalom, hogy a saját kezébe vegye a politika alakítását... élni kéne vele, erőt mutatni.
(és magyar pétert is le lehet szavazni még a saját pártjában is, nem mindig csak valamihez, valami kisebbnek gondolt szarhoz igazodni.)
na de nagy reményeket azért ebben az irányban nem táplálok, ismerve a magyarokat.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 22:05:54

@Alöksz Róz Unbanned: bár azért nem nulla az esély, hiszen a vértolulásos ballibek eleve ki vannak belőle zárva.
ez a tarr zoltán pl nem lenne rossz vezetője az uniós csapatnak, ha lenne ereje kibontakozni.

Wildhunt 2025.01.26. 22:11:45

@Alöksz Róz Unbanned: értem. Bárki, csak ne Óóóbbááááán. Ez még mindig beteges.

Wildhunt 2025.01.26. 22:15:18

@G. Nagy László: Jókai Az Élet Komédiásaiban ezt hamarabb leírta.
A nemlétezők onnan megtanulhatták, hogy mindegy mi a valóság, ha megvesznek egy Móriczot meg egy Adyt.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.26. 22:20:38

@Wildhunt: ezt mégis miből olvastad ki???

papám, nem rosszból mondom, de neked már teljesen elborult az agyad...

Wildhunt 2025.01.26. 22:23:53

@Alöksz Róz Unbanned: te írtad. Mennyivel jobb a magyarpeti, aki ugyanazt csinálná, csak tutibecsszóra nem lopik. Nomost szerintem te pont okosabb vagy, mint hogy ez utóbbit elhidd egy bukott ner lovagnak.

Boldeone2 2025.01.27. 11:31:01

@G. Nagy László: Trump kapcsán sok mindent el lehet mondani. Egy biztos: nem ül a fenekén. De van is mit tenni: Biden akkora szemétdombot hagyott maga után, amekkorára nem sok példát láttunk amerikai történelem során. "

- Amit láttunk eddig, az nem más mint ámokfutás. Trump lényegében tengelyt akarsz minden állammal, fenyeget, pont hogy olyan politikát folytat eddig, amit minden liberális elvet

A Párizsi klímaegyezményből való kilépés, a természetvédelmi területek gazdasági hasznosítása szintén borzalmas üzenet a világban. Ezután mindenki szarni fog a bolygóra, eddig azért picit már Kína is elkezdett törődni...

A szuverén országok fenyegetése, " zene" Putyinnak- ő is ezt teszi...Akkor, mit várjunk el a lator államoktól, ha ez Amüzenete...

A pénztámogatások befagyasztása szintén kártékony hatású...

A "nyugatot" nem az LMBTQ vegezheti ki, hanem ez a bolod, impulzív vénember!

Boldeone2 2025.01.27. 11:38:04

@G. Nagy László: Biden nem hagyott " szemétdombot " maga után, az totál tévedés! A gazdaság jobban teljesített, mint Európában, nagy fejlesztési programok voltak, Ukrajna megkapta a támogatást, az EU- val gyülölcsözött a partneri viszony

Egy gond volt - ahogy a világon bárhol - a pusztitó infláció, csakhogy az nem Biden miatt volt, abszolút nem, viszont az a kisember aki megszavazta Trumot bevette a propagandát

Ami biztos: a kisember nem fog jobban élni holnaptól, de lehet hogy még rosszabb lesz neki...Nagy csalódás jön!

A brutális mennyiségű teremtett pénz megjelenése csak növelni fogja a

Boldeone2 2025.01.27. 11:46:41

Tehát " pusztító infláció"

A brutális nagyságú teremtett pénz, pedig - a vámok bevezetese miatt is - csak rosszabb relatív helyzetebe hozza a trumpi kisembert...

A migrációról már írtam korábban: látványos lépések vannak, de a folyamat nem áll meg! Politikai hiszteria a hülyéknek, leginkább a határcirkusz

Lmbtq" - erre nulla hatása van Trumpnak, nulla! Az USA = "buzik és a leszbikusok országa " kis túlzással...Már évtizedekkel ezelőtt is így volt, sőt...

Ajánlom szakirodalomnak Jack Kerouac műveit a " hobó korszakról"

Eddig egy biztos Trump elnökségével: ő és haveri köre galaktikus pénzeket keres, a világ viszont kiszámíthatatlan hely lesz...

A feszültség már fokozódott!

Boldeone2 2025.01.27. 11:53:54

Magyarország is rosszabb hely lett Trump győzelmével, Orbán egyre nyíltabb oroszbarát és EU- ellenes politikát folytat:

telex.hu/kulfold/2025/01/27/belarusz-valasztas-allasfoglalas-magyar-veto

Konklúzió: Én nem bízom a vén hülye Trumpban!

Ilyen korban már nem szabadna hatalomhoz engedni SENKIT! Az intelligencia MÉRHETŐEN csökken, ebben a korban már

A másik konklúzió: érdemesebb lett volna egy fiatalabb férfi jelöltet találni, vagy felépíteni, egy jó megjelenésűt...A társadalom így működik, ott is itt is....

Magyar Péter ezért is nyerhet...

Boldeone2 2025.01.27. 12:04:23

Annyit fűznék még hozzá, hogy mindkét párt - republikánus és demokrata is- tévúton járnak

A republikánusok nem ismerik fel a valódi problémákat: a mérhetetlen nagy társadalmi különbségeket, tehát azt, hogy a munkás gyereke a legritkább esetben fog jó egyetemre bejutni és az elitbe emelkedni
A buzikérdés feszegetése gumicsont a vallásos bigott hülyéknek, a látens buziknak

A demokraták propblémája: a túltolt kisebbségi- álgdozati politika. Sok embert az absztrakt emberjogi problémák nem érdekelnek.
Nincs fiatal politikus generáció

G. Nagy László 2025.01.27. 12:27:56

@Boldeone2:

"Ilyen korban már nem szabadna hatalomhoz engedni SENKIT!"

Te ezt tényleg le mered írni???

Bidennek még tapsoltál. Sőt: történelmi elnöknek nevezted. Pedig rajta mindenki látta, hogy demens, eszét vesztett vénember. Elaludt, beszart, minden baja volt. Trump szemmel láthatóan jól van. Nála számít a kor? Miért nem tudsz felhagyni ezzel a bántóan nyilvánvaló kettős mércével?

G. Nagy László 2025.01.27. 12:33:16

@Boldeone2:

"Nincs fiatal politikus generáció"

Trump új alelnöke, J.D. Vance, 39 éves.
Marco Rubio, a külügyminiszter 53 éves.

Nem tűnnek vénnek.

Wildhunt 2025.01.27. 12:43:59

@Boldeone2: ilyen az, ha az USA elnökénekPutyin magát Hitlert nevezi ki.

GyMasa 2025.01.27. 12:59:20

@G. Nagy László:
Eleve 35 éves kor alatt nem is indulhat azelnöki pozícoóért senki...

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 14:05:39

@Boldeone2: "Ezután mindenki szarni fog a bolygóra, eddig azért picit már Kína is elkezdett törődni..." - mert muszáj volt nekik, lassan már élhetetlenek voltak a városaik

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 14:10:02

@Boldeone2: "Egy gond volt - ahogy a világon bárhol - a pusztitó infláció, csakhogy az nem Biden miatt volt, abszolút nem" - ugyanezt mondja a fidesz is, hogy az nem miattuk volt, abszolút nem :-)

jappánba ala
csony volt
az infláció

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 14:11:53

@Boldeone2: "A republikánusok nem ismerik fel a valódi problémákat: a mérhetetlen nagy társadalmi különbségeket" - de felismerik. csak azt mondják, ez így a helyes.

HypocritSlayer 2025.01.27. 14:34:56

@G. Nagy László:
>>Ugyanez a helyzet nálunk is. Minden egyes esetben ki kell vizsgálni, hogy jogosan basztat-e Brüsszel, vagy sem. Amikor például eleget teszünk uniós kötelezettségünknek, amelyet a csatlakozási szerződésben is vállaltunk, mely szerint védjük az EU határát, erre büntetést kapunk az Európai Bíróságtól, az szerinted frankó? Ott tényleg bűnt követtünk el? Nyilván nem, és ezt te is pontosan tudod. Pontosan tudod, hogy politikai alapon, ha úgy tetszik, nettó Orbán-ellenességből geciznek.<<

Az EU "magyarellenessége" valójában egy proxy -háború.
És mint minden, ez is, a pénzről szól, kivéve a pénzt, ami ugye végső soron a hatalomról szól, ha parafrazáljuk Oscar Wide-nak a szexról szóló aranyköpését.

Hogy megértsük, miért olyan jó üzlet az EU-nak az, hogy nekünk "fizet", ahhoz egy kissé mélyebbre kell ásni.
Első körben egyértelmű, hogy a csatlakozási szerződések egyik feltétele, hogy a csatlakozó ország a gazdasága tekintetben teljesen ki legyen szolgáltatva:
- vagy önként elpusztítja a nyugatiakhoz képest is "relatív gyenge" erősségeit(gyárak bezárása/lerombolása/ágazati termelő eszközök elpusztítása
- és/vagy, ami maradt és itt különösen a stratégiai ágazatok, kivétel nélkül, jóval áron aluli eladása/privatizálása, mivel ugye az állam nem jó tulajdonos:) (kivéve, ha ez nyugati állam, mert pl. az OMV-nek több mint 30-át az osztrák állam birtokolja, ahogyan a többi nyugati magán/"független" nagy konszernekben is vannak elég nagy állami érdekeltségek:).

Az már csak hab a tortán, hogy:
- ha a csatlakozónak nincs kiépítve és megfelelően működtetve a "pénz - fogadó/pályáztató/lebonyolító/elosztó" rendszere, akkor nem tudja lehívni a pénzek jó részét, vagyis nem kell nekik kifizetni, (lásd a gyurcsibohóc alatti lehívásokat, csak "nagyberuházások-pl. autópálya,Strabag)), illetve a környező pl. bezzegrománia ebbéli elmaradottságát.
- a "nagy bizniszek" pályázói 99%- a külföldi/EU-s nagy cégek, akik már rég felosztották maguk közt az egész KE-i piacot, hol együtt kartellezve, hol külön- külön, de a lényeg az, hogy rajtuk kívül nem rúghat labdába senki, a hazaiak (jó esetben) csak alvállalkozóként megcsinálják a tényleges munkát(piti pénzért)
- ráadásul "címkézve" vannak a pénzek, vagyis nem arra költöm amire akarom, hanem arra, amit ők elfogadnak (lásd kilátó, stadion, lombkorona sétány stb.)valójában egy sem "produktív," nehogy "megerősődjenek" a "kis latlok":), hanem mind olyan, amit működtetni kell, ha már a jó pénzért megépítették/megvették:)

Ebbe a jó kis "bizniszbe" köpött bele Orbán, amikor 2010-től:
- egyrészt kiépítette a teljes összeg lehívhatóságának a rendszerét,
- másrészt kiszorította/visszavette az stratégia szektorok vagyontárgyait, kezdve a MOL-al, szó szerint kiűzte, "visszaprivatizálta" az elkótyavetyélt vagyon nagy részét, egyúttal „elüldözte” a nyugati cégek ilyen típusú „ingyenélését” -ez az amiért nagyon pikkelnek rá…..
- a "nagy bizniszek" -egy kisebb hányadára( kb 10%) már vannak hazai "nagykutyák" is, de pl. Lölő sem képes még 10%-ot sem nyerni, az építőiparban max 7%-ot teljes pályázati értéket tekintve, vagyis 90-93%-ának a nagy részét még mindig külföldiek és a „vörös bárók” nyerik, a maradékot meg jó esetben a hazai egyéb cégek.

Vagyis, senki le sem szarná se a buzikat/CEU, se a „migráns” tetvek kiszorítását, ha ugyanúgy szivattyúzhatnák ki a pénzeket, mind eddig.
A vicc az, hogy míg eddig 2,5 szeres volt a hasznuk minden ideérkező euró centen, mára már „csak 1,8” szoros, no, ezért vagyunk fekete seggűek.

Az már csak hab a tortán, hogy Orbánnak soha nem volt igaza, most sincs, de mindig igaza lesz, na ez már sok….

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 15:25:21

@HypocritSlayer: "Vagyis, senki le sem szarná se a buzikat/CEU, se a „migráns” tetvek kiszorítását" - ez így nem igaz.
a migránsok miatt valóban nagy hisztit csaptak és büntetéseket helyeztek kilátásba miattuk.
lásd pl málta, amikor nagyon púposkodtak a migrik miatt, velük szemben is a jogállamisági eljárással fenyegetőztek.

a buzik meg hasonlók csak jókor érkezett ürügy voltak, amiket éppen orbán adott a kezükbe, véletlenül pont mindig akkor, amikor - amúgy jogosan - valami pénzek elvonását helyezték kilátásba... aztán erre mutogatott a fidesz, hogy ezért büntetnek ezek a magyargyűlölők.

a cégek fideszes kézre játszásának mi az eredménye: a kke-i országok közül egyedül itt csökkent valamelyest a háztartások jövedelmének aránya a nemzeti jövedelemből... ez pontosan ugyanaz az olcsó munkaerő országa politika, amit a 90-es években a ballibek folytattak.
hát de kurva jól jártunk a magyarosításnak hazudott fideszesítéssel.
köszönjük, de ÍGY NEM KELL.

AZ MNB elemzése arra is rámutat, hogy a GNI-arányos bérhányad az elmúlt 10 évben a felzárkózó régiós országok között csak Magyarországon csökkent, a többi országban emelkedett.
www.google.com/amp/s/www.portfolio.hu/gazdasag/20240306/szegenyhaz-elkeseritoen-keveset-koltenek-a-magyar-haztartasok-kiderult-miert-672707%3famp

erre hivatkozik
www.mnb.hu/kutatas/pareto-muhely/pareto-melyelemzesek/pareto-melyelemzes-miert-alacsony-a-hazai-lakossagi-fogyasztas

G. Nagy László 2025.01.27. 15:30:27

@HypocritSlayer: Isten hozott, ezer éve...

Igen, abban kétségtelenül igazad van, hogy a gazdasági érdek - így, vagy úgy - mindig fellelhető a dolgok mélyén. De ezen nincs mit csodálkozni. Azoknak, akik a szart kavarják évszázadok óta, nincs is egyéb érdekük. Hazátlanok, elvtelenek és erkölcstelenek.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 15:31:09

@Alöksz Róz Unbanned: és honnan vették el azt a pénzt, amivel az oligarcháik irdatlan vagyosodását elérték? ellopták az ország fejlesztésére hivatott uniós forrásokból, elvették az egészségügyből, stb.
hát kurvára megérte...

Wildhunt 2025.01.27. 16:07:08

@Alöksz Róz Unbanned: nem hadakozom. Ellentmondásra mutatok.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 16:07:08

a GNI-arányos bérhányad 6,9 százalékpontot csökkent 10 év alatt.

a szociális juttatások összege 14 éve nem emelkedett.

aztán csodálkoznak, hogy miért nem fogyasztanak az emberek...

G. Nagy László 2025.01.27. 16:26:07

@Alöksz Róz Unbanned:

"a GNI-arányos bérhányad 6,9 százalékpontot csökkent 10 év alatt."

A GNI-arányos bérhányad azt jelenti, hogy az ország teljes nemzeti jövedelméből mekkora arányban részesülnek a dolgozók munkabér formájában. Ez az arány azt jelzi, hogy a gazdaságban keletkező jövedelemből mennyit fordítanak a munkavállalók fizetésére. Ha ez százalékosan csökken, az simán jelentheti azt is, hogy a vállalkozások hatékonysága nőtt, ami tök jő hír. Jelentheti azt is, hogy a munkavállalók kurva jól keresnek, s elégedettek, ezért nem rúgják rá az ajtót a munkadókra.

"aztán csodálkoznak, hogy miért nem fogyasztanak az emberek... "

Dehogynem, fogyasztunk rendesen. De századszorra is felhívom a figyelmedet a lakossági megtakarítások magas szintjére.

Azt kell észrevenni, hogy (leegyszerűsítve a társadalom szerkezetét) kétféle polgár létezik: a tücsök és a hangya. Úgy tűnik, a magyar néplélek inkább a hangya attitűdjével bír. Spórolunk, odafigyelünk a költéseinkre, megtakarítunk, s nem baszunk el minden bevételt huszadikáig. Ez pont ellentétes az amerikai és a román létformával, ahol elvernek mindent, sőt hitelre fogyasztanak. Én nem aggódom magunkért. Ha mi leszünk Európa kicsi Kínája, és sokat termelünk, sokat exportálunk és keveset fogyasztunk, úgy idővel mi leszünk a leggazdagabbak.

Wildhunt 2025.01.27. 16:36:31

@Alöksz Róz Unbanned: én költöttem, hogy egy bukott ner lovagtól várod Orbán bukását?

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 16:45:39

@Wildhunt: és én ezt írtam? szintén nem.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 16:55:28

@G. Nagy László: "Ha ez százalékosan csökken, az simán jelentheti azt is, hogy a vállalkozások hatékonysága nőtt, ami tök jő hír." - jelenthetné, de nem jelenti.
ugyanis a hazai cégek termelékenysége nagyon alacsony.
az áraik meg nagyon magasak.
tehát ez pontosan azt jelenti, hogy a fideszes cégek a profitjukat abból tartják fenn, hogy kevesebbet fizetnek a dolgozóiknak és közben még az inflációt is felverik.
gyönyörű...

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 16:58:02

@G. Nagy László: "Dehogynem, fogyasztunk rendesen." - persze, a legkevesebbet az egész unióban :D

"De századszorra is felhívom a figyelmedet a lakossági megtakarítások magas szintjére." - persze, a felső pár százaléké, a fideszeseké, tényleg nagyon magasak. de ez mitől jó a lakosságnak?

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 17:30:45

@G. Nagy László: "Azt kell észrevenni, hogy (leegyszerűsítve a társadalom szerkezetét) kétféle polgár létezik: a tücsök és a hangya. Úgy tűnik, a magyar néplélek inkább a hangya attitűdjével bír." - nem 2, hanem 3 féle van.
és kösz a tippet, amit ezzel adtál :-)
van még a kullancs...

G. Nagy László 2025.01.27. 17:31:17

@Alöksz Róz Unbanned:

"persze, a felső pár százaléké, a fideszeseké, tényleg nagyon magasak. de ez mitől jó a lakosságnak?"

Ezek a fantáziád játékai csupán.

A magyar lakosság vagyoneloszlása az elmúlt években javult, és jelenleg az európai középmezőnyben található. Az Eurostat adatai alapján a magyar háztartások nettó pénzügyi vagyonának aránya a GDP-hez 2022-ben meghaladta a 106%-ot, ami az EU 27 tagállama közül a 14. helyet jelenti. Az ingatlanvagyon tekintetében Magyarország is előkelő helyezést ér el: a magyarok 90,1%-a lakik saját tulajdonú ingatlanban, ami az EU-nak a negyedik legmagasabb értéke. A vagyoneloszlás egyenletesebbnek tekinthető, mint más európai országokban, mivel a magyar háztartások eladósodottsága az EU-n belül a legalacsonyabb, mindössze 17% - Ezek a szikár tények. A többit te költöd hozzá.

Boldeone2 2025.01.27. 18:54:13

@G. Nagy László: Ismered a mondástWinston Churchill-től: "Én csak abban a statisztikában hiszek, amit magam hamisítottam.

2021- ig valóban lehetett egy feltárkózás, a szegényebb rétegek esetében, is azóta - szerintem - stagnál a középréteg és egyre többen csúsznak le. Sok ember be sem kerül a statisztikába...

Ennyi szegény embert csak a rendszerváltás idején láttam mint mostanában, kulkázók hadai mindenhol...Ez is Magyarország és nem csak az állam csecsén élősködő here réteg, akik a közpénzek tornázták az egekbe az ingatlan árakat pl...

Az üzletek, az éttermek viszont sorra mennek csődbe, Budapesten kívül csak vegtál az ország, de ennyi bájait áruló nő sem volt, mint manapság...

Tehát: valami nagy dichotómia van a valóság és a realitás között...

Wildhunt 2025.01.27. 19:05:13

@Boldeone2: költözz rendesebb környékre. Nem Ózd jellemzi Magyarországot.

Boldeone2 2025.01.27. 19:08:09

@HypocritSlayer: a "nagy bizniszek" pályázói 99%- a külföldi/EU-s nagy cégek, akik már rég felosztották maguk közt az egész KE-i piacot"

- Hagyjuk már a hülyeséget! A 35 évre szóló, autópálya koncessziós szerződést ki nyerte? Mészáros Lőrinc és Szij László
- Paks 2- őt ki építi? Mészàros és az Orbán család...Korrupt, sumák muszka üzlet- hazaárulás!
- A Budapest- Belgrád vasutat ki épiti? Meszáros es társai..

Akkor, miről beszélünk???? A CRONY-kapitalimus iskolapéldája Magyarország!

Boldeone2 2025.01.27. 19:09:05

@Wildhunt: Én az ország egyik leggazdagabb részén lakom, de ott is sok a gyűjtögető ember

Wildhunt 2025.01.27. 19:27:35

@Boldeone2: lehet hogy ezt hitették el veled, de ha ekkora körülötted a nyomor, akkor az ingatlanos átvert.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 19:50:51

@G. Nagy László: tessék, a vagyoneloszlás :-)))
wid.world/world/#shweal_p99p100_z/WO;RO/last/eu/k/p/yearly/s/false/21.223/50/curve/false/country
lehet nagyítani, 1%-ra és 10%-ra szűrni. magyarországon a top 1% a birtokolja a második legtöbbet európában (az orosz oligarichiát nem számítva), a top 10% szintén a második legtöbbet.

egy jó kis soros-féle interpretáció, az a szomorú benne, hogy igaz:
"Magyarországon a lakosság egy százaléka rendelkezik a lakossági összvagyon 33,5 százalékával, ami világszinten is kiemelkedő vagyonkoncentrációt jelent."
www.szabadeuropa.hu/a/leggazdagabb-magyarok-top100-meszaros-egyenlotlenseg/32389432.html

az ingatlan miatt tekinthető mégis egyenletesebbnek, ebben teljesen igazad van.
de hát az nem orbán-kormány érdeme, az már az elmútnyócévben is 90% körül volt...
bezzeg a románoknál az is 96% :D

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 20:05:25

@Boldeone2: "Ennyi szegény embert csak a rendszerváltás idején láttam mint mostanában, kulkázók hadai mindenhol..." - tele van nyíregyháza is kéregetővel.

Alöksz Róz Unbanned 2025.01.27. 20:22:08

és a chilei liberalizmus fényesen tündöklő időszaka is látszik

wid.world/share/#0/countrytimeseries/shweal_p99p100_z/CL/2015/eu/k/p/yearly/s/false/43.672/57.5/curve/false/1995/2022

na hogy a poszt témájához is visszakanyarodjunk végre, jól beszél a boldi, az amerikaikra is pont ilyesmi vár trumppal...

Boldeone2 2025.01.27. 20:29:47

@Wildhunt: Én Debrecenben élek, az az Alföld legjobb módú része. Itt láthatsz kurva sok kukázót minden nap, de ezt látom kb. Budapesten is. Bátran nyisd ki a fidesz- csipás szemed!
süti beállítások módosítása