Tudom, tudom, nem igazán férfias dolog, ám töredelmesen bevallom: szeretem a gyümölcös söröket. Egyik jó cimborám kocsmájában, a Guri Serházban is gyakran fogyasztok a helyi áfonyás, barackos, almás és meggyes különlegességekből. Amikor Mérő Laci barátom pár hete felhívott, hogy beszélgessünk kicsit, egyértelmű volt, hogy hol fogunk kikötni. Sikerült őt is rávennem, hogy megkóstolja e csajos finomságokat... Nem ittunk gyorsan, a három-négy korsó órkon át kitartott. A következő napokban pedig új és izgalmas olvasnivalóm is akadt.

Mérő Laci legújabb könyve a pénzről szól, mégpedig két, gyökeresen eltérő megvilágításban.

A PÉNZ PSZICHOLÓGIÁJA

A kötet első része a pénzzel kapcsolatos emberi motivációkat taglalja. "A legtöbb ember számára a flow elérésének leginkább megvalósítható útjai a művészet, a szex és a sport. De a pénz csinálása is nagyon alkalmas tevékenység a flow megjelenésére. Az emberi pszichikum úgy működik, hogy a pénz nagyon könnyen tud belső motivátorrá válni. Erről sem az ember, sem a pénz nem tehet - egyszerűen ilyen a flow, illetve ilyen a pénz természete." Ami engem illet: magam sem azok közé tartozom, akik az anyagiak hajkurászásában keresik a boldogságot. Mi több: eleddig nem is igazán értettem az olyanokat, akik néhány százmillió után sem tudnak leállni. Mérő Lacinak azonban egyetlen analógia elég volt ahhoz, hogy elmémben világosságot teremtsen: "Albert Einstein 1905-ben, huszonöt évesen négy szakmai dolgozatot publikált, amelyekben megoldotta az akkori fizika négy legfontosabb problémáját. A Nobel-díj-bizottság számára nem is az volt a kérdés, megérdemli-e a díjat a fiatal tudós, hanem az, hogy melyik dolgozatát jutalmazzák vele. Mégis, Einstein élete végéig elmélyülten foglalkozott a fizika kérdéseivel, és senki sem kérdezte, minek ez neki, amikor már annyi fontos eredményt és magas elismerést ért el. Lehet, hogy valamilyen módon hasonló a helyzet a sikeres üzletemberek százmillióival is?"

A szerző beszámol azokról a laboratóriumi kísérletekről, melyekben különböző állatokat igyekeztek rávenni bizonyos munkafolyamatokra (például pedálok nyomogatására). Azt tapasztalták, hogy bizonyos motivációk - táplálékszerzés, szex, játék, kíváncsiság, társak jelenléte - alkalmasak voltak arra, hogy az érintett egyedek aktivitást mutassanak, vagyis megdolgozzanak a jutalomért. Ezeket éppen ezért nem is nevezhetjük tipikusan emberi motivációknak. Akadtak azonban olyan indíttatások is, amelyek az állatok esetében a legkevésbé sem működtek. Ilyen a felhalmozás, a hatalom, a csere, illetve a teljesítmény. Nem arról van szó, hogy az állatok esetében ezek a jelenségek nem léteznek, csupán arról, hogy ezek elvontabb értékek, munkavégzésre nem alkalmas motivátorok. "Egy állat nem hajlandó keményen dolgozni pusztán csak azért, hogy magasabbra tudjon ugrani, vagy távolabbra tudjon eldobni egy fakorongot. Egyik állatnál sem sikerült megfigyelni, sem kísérletileg kiprovokálni olyan erőfeszítést, amelyet valamilyen teljesítmény elérése vagy javítása motivált. Amikor például a versenylovakat edzik, azt az állat talán élvezi, de magától nem csinálná." Érdekes módon azt látjuk tehát, hogy a legtöbb humánspecifikus motiváció valamilyen módon kapcsolódik a pénzhez. És nem csupán arról van szó, hogy az állatok világának tudatszintjén a pénz nem alakulhatott ki, de arról is, hogy a homo sapiens esetében ez egyenesen elkerülhetetlen volt.

"Nem tudjuk kiverni a fejünkből, hogy a kapitalizmus alapja a kizsákmányolás. Pedig érdemes lenne, ha szemünk előtt célként a fejlett kapitalista országok életszínvonala lebeg." Mérő jól érzékeli: sokan a mai napig negatív színben látják a piacgazdaságot és magát a pénzt is. Miközben a mai kapitalizmus működésének az alapja nem más, mint a bizalom. Ez nem egy cukormázas frázis csupán, hanem számos közgazdász által igazolt tény. A szerző Fukuyama Bizalom című, 600 oldalas művét említi, amely végigszalad a Föld csaknem minden országán, rámutatva, hogy a gazdasági fejlettség igen szorosan összefügg az adott országban az emberek egymás iránti bizalmának általános szintjével. "Ha a két fél megbízik egymásban, egymás szemébe néznek, kezet fognak, és mindketten biztosak benne, hogy a megállapodás értelemszerűen, pontosan teljesülni fog, azzal rengeteg holtteher-költséget megspórolhatnak. Ezért függ össze nagyon szorosan egy ország gazdasági fejiettsége az általános bizalmi szinttel. A bizalom szinte minden áru költségét csökkenti, mert eleve kevesebb a holtteher-költség. Így válik egy olyan ködös pszichológiai fogalom, mint a bizalom valódi gazdasági tényezővé."

A PÉNZ BIOLÓGIÁJA

"Pénz a pénznek az apja" - tartja az ősrégi mondás, ám ezzel már át is eveztünk a könyv második részébe, amely a pénz biológiáját taglalja. A szerző az élet logikájáról, a kemotonokról, a génekről, vagyis a replikárorokról értekezik. Definiciót is ad hozzá, három feltételt meghatározva:

• Hosszú életűek, azaz képesek nagyon sokáig változatlan formában fennmaradni.
• Szaporák, azaz gyorsan és hatékonyan létre tudnak jönni újabb és újabb példányaik.
• Pontosan másolódnak, de nem túl pontosan, azaz az új példányok nagy, de azért nem 100%-os biztonsággal azonosak az eredetivel.

A replikátor életet generál, mégpedig úgy, hogy csoportokba szerveződik és túlélőgépeket (élőlényeket) hoz létre. Ez nem csupán a biológiai replikátorra, a génre igaz, hanem az élet minden más formájára is. A mém szót immáron fél évszázada ismerjük, még úgy is, ha a laikus többség számára csupán egy vicces dolgot jelent, amely az interneten terjed. (Ezek is mémek, ám azokon belül csupán egy szűk szegmenst képviselnek.) Az eredeti definíció szerint a mémek a gondolatok azon legkisebb, már önmagukban is értelmes egységei, amelyek nem genetikusan meghatározottak, és amelyek eléggé megbízhatóan és termékenyen másolódnak az egyik emberi agyból a másikba. Mérő László könyvének második részében azt állítja, hogy a géneken és a mémeken kívűl létezik egy harmadik fajta, gazdasági természetű replikátor, melyet mónnak nevez. Ez hozza létre a gazdasági életet. A món olyan információ, amely egy vállalat egy tulajdonságát írja le, és amely tőkebefektetést képes vonzani, s így (más alkalmas mónokkal együtt) egy vállalatot, azaz egy gazdasági élőlényt képes generálni. A cégek mónállománya jellemzően megtalálható az alapító okiratban, illetve az üzleti tervben (alapötlet, misszió, szervezeti felépítés, a tulajdon átruházásának szabályai stb.). Ami pedig a pénzt illeti: többféleképpen is lehet replikátor. Ha valaki egy esti sörözés során az üzleti ötleteiről beszél, az könnyen mémmé nemesülhet, ha a téma gyakorta felmerül. Món azonban csak akkor válik belőle, ha tőkebefektetőre talál, vagyis tényleges megvalósításra kerül.

A könyv vége felé Mérő a kétféle darwinista világképen morfondírozik. Az evolúciós pszichológia azt állítja, hogy a kőkorszakra hangolt emberi agy nemigen változott az elmúlt százezer év során, ezért van az, hogy csak pislogunk az információs forradalmat látva, s nemigen tudunk megbirkózni a minket érő, kezelhetetlen mennyiségű impulzussal. Ezzel szemben az egyetemes darwinizmus szerint a mémek önálló evolúciója koevolúcióban áll a gének evolúciójával, így aztán agyunk olyanná formálódott, amely az információs társadalomban való létezésre is alkalmas. Jómagam azt gondolom, e két világkép közt csupán látszólagos ellentét feszül. Pusztán arról van szó, hogy több mint nyolcmilliárdan élünk a Földön, és a legkevésbé sem vagyunk egyformák. Sem intelligenciánkat, sem tradícióinkat, sem tudati szintünket vizsgálva. A hagyományos darwini szemléletnek (az evolúciós pszichológiának) feltétlenül igaza van abban, hogy elemi ösztöneink nem változtak. Ugyanazok az alapszükségleteink, mint százezer esztendeje; alapvetően ugyanazokat találjuk vonzónak, vagy ijesztőnek, vágykeltőnek, vagy félelmetesnek, amiket annak idején. A férfiak ma is örök vadászok; a nők ma is gyüjtögető életmódot folytatnak (csupán az erdők-mezők helyét a plázák és szupermarketek vették át). Viszont teljes az egyetértés abban a tekintetben, hogy agyunk - fizikai paramétereit tekintve - szinte semmit sem változott az évezredek során. Már akkor is egy feleslegesen nagy hardver zakatolt a fejünkben, amikor még csupán primitív szakócákat készítettünk és a tagolt beszédre sem voltunk képesek. A helyzet az, hogy szemmel láthatóan nem minden ember ugyanazt a fejlődési utat járja be. Amikor azt tapasztaljuk, hogy egyesek még mai is hisznek az ezerszer megcáfolt buta dogmákban; másokat ostoba és mérgező hagyományok tartanak fogva; sőt olyanokkal is találkozunk, akik a mai napig sem képesek a civilizált emberi kommunikációra, olyankor ne lepődjünk meg, hogy lesznek, akik számára a fejlődés a poklok poklát jelenti.

***

"Nincs a pénznél hathatósabb kártevő" - a címbéli frázis Szophoklésztől származik, s nyilván van benne némi igazság: a pénz nemtelen célokra is használható, ártani is lehet vele jócskán. Jómagam ezzel együtt nélkülözhetetlen, így abszolút kívánatos eszköznek látom, akár a pszichológiáját, akár a biológiáját vesszük górcső alá. Flow, emberi öntudat, bizalom és gyarapodás - aligha lehet negatív dolog az, amelyhez ilyen fogalmak társulnak.