téveszmék

téveszmék

"Egy gyerek nem gyerek"

2018. április 15. - G. Nagy László

egy_gyerek2.jpg

 

Annak idején, amikor e közmondás született, a korszellem elsősorban azért tartotta problémásnak a kevés számú utódot, mert bármiféle tragédia esetén a szülők támasz nélkül maradtak. Ma már ez nem igazán meghatározó szempont. Nem csak azért, mert háborúk és pusztító járványok hiányában a fejlett civilizáció gyermekei jellemzően megérik a felnőttkort, de morálisan is fejlődött annyit a nyugati világ, hogy a 21. században már nem azért nemzünk utódokat, hogy azok eltartsanak bennünket. A címbéli közmondást használva manapság sokkal inkább a gyermekek szükségleteit tartjuk szem előtt, s az egykék magányától igyekszünk megóvni őket. Ez már egy legitim, erkölcsileg helyes aspektus. A jelen poszt mindazonáltal egy harmadik szempontra fókuszál: a kérdés szociológiai okait és demográfiai hatásait vizsgálja.

 

Tény, hogy a tipikus fehér, európai nő egy gyereket szül, míg az afrikai ötöt. (Az amerikai Pew Research intézet 2015-ös becslése szerint a teljes termékenységi arányszám a világon a kettő között csaknem félúton, 2,4 körüli értéket mutat, miközben az egyes populációk szinten tartását a 2,1-es érték szolgálja.) Mindez jó pár kérdést felvet:

  • Jelent-e ez bármiféle problémát?
  • Miből fakad a jóléti társadalmak alacsony gyermekvállalási hajlandósága?
  • Mit lehet tenni, hogy változzon a trend?
  • Mit kezdenek a jelenséggel a világ vezetői?

 

Konrad Lorenz már 1973-ban, A civilizált emberiség nyolc halálos bűne című művében megkongatta a vészharangot, a vétkek közül első helyen említve a Föld túlnépesedését. A könyv megjelenésének idején 4 milliárdan éltünk a bolygón, jelenleg csaknem kétszer annyian. Ember legyen a talpán, aki meg tudja mondani, hogy mekkora az optimális méretű populáció a technológia és az infrastruktúra jelenlegi színvonalán, pláne hogy mekkora lesz húsz, vagy ötven év múlva. Hallunk olyan hangokat, hogy másfél milliárd embernél többet nem tud kényelmesen eltartani a Föld, míg más elemzők szerint akár 15-20 milliárdot is. A probléma kettős: ökológiai és gazdasági természetű egyben. Az előbbit a legtöbben értik: minél többen vagyunk, annál többet fogyasztunk, s ezzel százféle módon tesszük tönkre környezetünket. Az utóbbi már nem mindenki számára világos. Ahhoz, hogy az emberiség jóléte pozitív irányba mozduljon, a tőkejavaknak gyorsabban kell növekedniük, mint a népességnek. (Ha csak három lapátom van, hiába alkalmazok öt embert, az utolsó kettő már semmiféle értéket nem fog teremteni, csak a költségeket növeli. Előbb érdemesebb volna beruháznom, két új lapáttal bővítve az eszközparkot.) Ha az ember elég értelmes faj volna, úgy nem fokozná a saját nyomorúságát, hanem lényegesen tudatosabb szaporodási stratégiát követne. Simán lehet, hogy 10-15 év múlva - a mezőgazdaság és az élelmiszeripar forradalmi változásai, a környezettudatos technológiák, a megújuló energiák széles körű felhasználása és az automatizáció nyomán - már semmiféle gondot nem okoz majd 7,5 milliárd ember jólétének biztosítása, jelenleg azonban a legkevésbé sem vidám az összkép. Mindezeket figyelembe véve elvileg nem jelent problémát a népességcsökkenés, Európa egyébként is az egyik legsűrűbben lakott kontinens. Maximálisan egyetértek Csányi Vilmossal, a világhírű etológussal: magam is szívesebben élnék egy ötmilliós Magyarországon, ahol mindenki megtalálja a számítását, mint egy tízmilliós hazában, ahol a társadalom fele folyamatosan elégedetlen. Ám ez csupán teoretikus lehetőség. Az állami egészségügyi és nyugdíjrendszer miatt kényszerpályán az egész európai civilizáció: a népességfogyás az állami költségvetéseket és az ellátórendszereket veszélyezteti. Vegyük észre: tisztán piaci alapon működő társadalmakban nincs ilyen kötöttség; a populáció mérete szabadon, rugalmasan változhat mindkét irányban.

 

A társadalomkutatók egyik legfontosabb kérdése évtizedek óta, hogy miért születik ilyen kevés gyerek a jóléti államokban, holott - első ránézésre - ennek ellenkezője volna logikus. Az okok között minden esetben megjelenik a mesterséges fogamzásgátlás széleskörű elterjedése. Joggal, hiszen a felmérések szerint a teljes bolygón a szexuális életet élők kétharmada használ valamiféle fogamzásgátló eszközt. Nyilvánvaló azonban, hogy nem sírjuk vissza a múltat, s nem tekintünk irigykedve Afrikára, ahol még mindig a puszta ösztönök uralkodnak a tudatosság felett. Sokan a hedonizmust teszik felelőssé. Azt mondják: annyiféle elérhető élménnyel gazdagodhat az ember, a családalapítás csak egy ezek közül, ráadásul drágább is, mint a karibi nyaralás, vagy a nepáli hegymászó túra. Ebben is van valami, ám magyarázatnak ez is rém karcsú. Gyermeket hozni a világra és felnevelni - semmihez sem hasonlítható élmény. Nem pótolja sem kutya, sem macska, sem világ körüli utazás. Arról nem is beszélve, hogy e téren sem sírjuk vissza a csóró és ingerszegény múltat, amikor nemhogy internet nem volt, de útlevelünk sem, sőt hétfőnként tévéadás sem... Léteznek olyanok, akik a nők megváltozott társadalmi szerepét okolják. Azelőtt - mondják - egyszerűbb világ volt. A nők otthon maradtak, vezették a háztartás és nevelték a gyerekeket. Ebben is van igazság, de még ha a női egyenjogúság volna a népességfogyás egyetlen oka - ahogy messze nem az - akkor sem tehetnénk ellene semmit. Az emberi szabadságjogok magasabb rendű értékek, mint a stabil létszámú populáció. Elég megnézni "A szolgálólány meséje" című filmet, vagy a későbbi, azonos című sorozatot, hogy felálljon a szőr a hátunkon a diktatórikus, fundamentalista, gyermekszülés-orientált társadalmat látva. Akár a fogamzásgátlás lehetőségéről, akár az ingergazdag környezetről, akár a női egyenjogúságról beszélünk, ezek mind értékek; a szabadságról és a tudatosságról szólnak, s valójában nem is tehetők felelőssé a gyermekvállalási hajlandóság alacsony szintjéért.

 

Amikre igazán érdemes odafigyelnünk, azok az európai lakosság körében készített kérdőíves felmérések (pl. Gallup, Eurobarometer), melyek azt firtatják, hogy a megkérdezettek hány gyereket szeretnének. Az általam ismert kutatások mindegyikére igaz, hogy az átlagos érték - akár Magyarországot, akár a kontinens egyéb országait tekintjük - mindenütt 2 feletti. Szó sincs tehát arról, hogy az európai embereknek már nincs kedvük utódokat nemzeni és szülni. Persze, látjuk, hogy a nemi szerepek sokat változtak az utóbbi évtizedekben. Egészen biztos, hogy a házasság és az elköteleződés már nem ugyanazt jelenti, mint ötven évvel ezelőtt. A lényeg viszont fikarcnyit sem változott: az emberek ugyanúgy vágynak gyerekekre és unokákra, mint bármikor a történelem során, csupán tudatosabban terveznek családot. Az a tény pedig, hogy vágyaik és a valóság ennyire távol kerültek egymástól, semmiképpen sem írható az individualizmus, vagy az elkényelmesedés számlájára, ahogy a legtöbben magyarázni szokták. Olyan elemzéssel is találkoztam már, amely egyenesen a kapitalizmust tette felelőssé az európai népességfogyásért. Ezek a magyarázatok jó esetben téveszmék, rossz esetben szándékos félrevezetések, ócska hazugságok. A valódi mozgatórugó végtelenül szimpla; nem más, mint az anyagi biztonság kérdése. Ezt támasztja alá a családtámogatási intézkedések jól mérhető sikere, a másik oldalról ezt igazolja Nyugat-Európa jelenlegi társadalmi szerkezete. Ahogyan Douglas Murray írja: "Három típusú embernek van ma három, vagy annál is több gyereke: a nagyon gazdagoknak, a szegényeknek, vagy az új bevándorlóknak."

 

A történelem jelentős részében úgy élt a világ, ahogy a mai Afrika: rengeteg születés, magas gyermekhalandóság, kevés érzelmi kötődés az utódokhoz, s konzervált szegénység, mely nem volt sokkal nyomasztóbb hat gyerekkel, mint kettővel. A világ azonban rengeteget változott. Az átlagember számára elérhetővé vált az a szintű jólét, amely az elmúlt pár ezer évben megközelítőleg sem.  A legfényűzőbb luxus azonban ma már nem az extrém sportautó, vagy az egzotikus nyaralás, hanem éppen a gyerekvállalás. Pár generációval ezelőtt majdnem mindegy volt, hogy a parasztház egyetlen helyiségében négyen, vagy nyolcan hajtották álomra a fejüket, s azon sem aggódott különösebben senki, hogy miből fedezik majd a gyerekek egyetemi oktatását. Manapság - egyre magasabb ingatlanárak mellett - minden gyereknek megfelelő lakókörnyezetet, minimum külön szobát szeretnénk biztosítani, s már csecsemőkorukban azon kattogunk, hogy mibe kerülnek majd a különórák, edzések, pláne a felsőoktatás. Azt kell észrevenni, hogy amikor kifejezetten gazdag országokban szerény számú gyerek születik, ott a valami nagyon el van rontva. A nemzeti össztermék adatokat látva a baj nem azzal van, hogy kevés értéket állítanak elő, ezért a kapitalizmus hibáztatása fatális tévedés. A gond nyilvánvalóan az újraelosztási rendszerben keresendő. Ha megnézzük az Egyesült Államok szaporodási rátáját, azt látjuk, hogy - megelőzve valamennyi európai országot - 2 fölötti értéket mutat, ezen belül a fehér nők átlagosan 1,8 (!) gyereket hoznak a világra, miközben az egy főre jutó GDP nagyságrendileg megegyezik Dánia, vagy Svédország adatával. A képlet borzasztó egyszerű: az amerikaiakat nem adóztatják agyon, így bőven marad pénz a családra.

 

Európa vezetői úgy döntöttek, hogy nem követik a tengerentúli mintát, hanem jóléti államokat hoznak létre, magas szintű központi ellátással, s ezt finanszírozandó brutális adóterhekkel. Ez a rendszer látszólag kényelmes és élhető, azonban pontosan az alacsony gyerekszám mutatja meg hosszútávú életképtelenségét. Az öreg kontinens kormányai természetesen évtizedek óta tisztában vannak a lesújtó demográfiai adatokkal, mégsem voltak hajlandóak elgondolkodni azon, hogy rossz úton járnak. Ehelyett inkább úgy döntöttek, hogy ázsiai és afrikai bevándorlókkal pótolják a meg nem születő európaiakat. Hogy ez a hetvenéves folyamat mihez vezetett, ma már pontosan láthatjuk. Jómagam csak azon csodálkozom, hogy a nyugat-európai polgárok miként tűrik azt a végtelenül erkölcstelen folyamatot, melynek keretén belül az ő jövedelmükből finanszírozzák a teljes leváltásukat. (Én még Magyarországon is ki vagyok akadva az elvonások mértékétől. Még kevésbé volna őszinte a mosolyom, ha az államháztartási bevételek jelentős részét idegen kultúrákból érkező gazdasági menekültek segélyezésére fordítaná a kormány. Svédország 2015-ben 50,4 milliárd koronát költött a bevándorlókra, ez kb. a magyar költségvetés 8%-ának felel meg.) Számos népet kiraboltak és elpusztítottak már a történelem során, hódítással, gyarmatosítással, katonai diktatúrával. De olyan még eleddig sosem volt hogy egy nép önként döntött volna a saját kivéreztetéséről. Most elérkezett ez is.

  

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr5613827728

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2018.04.16. 09:35:48

Saját elméletem szerint a gyermekvállalási hajlandóság csökkenésének oka Európában és az egyesült államokban a gyengeség. Már annyira kiszolgáltak és kényelmesek vagyunk (mérnökök ezrei dolgoznak túlórában csak azért, hogy ne kelljen kézzel nyitnunk a kocsi csomagtartóját) hogy a gyerekvállalás terhei egyre többek erejét haladják meg. Mert azok nem lesznek könnyebbek, révén gyereknevelő robot még nincs...elterjedve. Egy gyerek fárasztó, sokszor unalmas, a szomszéd, a gyerekpszichológus meg csak elvárásokat támaszt. Egy félrenevelt, hisztiző gyerek meg egyre nagyobb elrettentő erő. Az a kevés aki születik olyan mértékben alakítja át, darálja be a családot amiben megszületik, hogy abból egyre többen nem kérnek. A gyerek az, akinek nem mondunk nemet, aki ha nem tablettal (miközben nyomkod, engedi, hogy szájába lapátolják a kaját) etetik tombol és talán éhen is halasztja magát, ha nem puppog neki közben valami neurotikus rajzffilm...tényleg rossz nézni. Elnézve a szomszéd gyerekeit egy szikrányi aranyosság, gyermeki báj, kedvesség nincs bennük. Egy csokival fülig kikent (mást nem is hajlandó megenni a csokin a nutellán meg a banánon kívül) zsarnokot látok, akinek megnyilvánulásai elsősorban összerezzentik a szülőket. Ráadásul a legtöbb autóba max 2 gyerekülés fér. Egy afrikai gyerek hat évesen már átvágott a sivatagon gyalog, a tengerten meg gumicsónakban. Egy európai gyerek még nem tette meg a babakocsi és a mászóka közötti utat marékniy győri édes keksz nélkül. Ott aztán megáll és elvonyította magát, hogy az anya jöjjön és tegye fel, mert a keksztől nem tud kapaszkodni. Az anyuka pedig fut, az öröm minden látható jele nélkül és felteszi.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2018.04.16. 09:49:04

"
- Jelent-e ez bármiféle problémát?
"
Önmagában nem. A tévhitekkel ellentétben a bolygó sokkal több ember számára is lakható, mint amennyit jósolni szoktak.

"
- Miből fakad a jóléti társadalmak alacsony gyermekvállalási hajlandósága?
"

Az állatvilágban is megfigyelhető, hogy azoknál az állatoknál kevesebb az utód, ahol az egyed "minősége" fontos, és ebbe sokkal több energiát fektetnek. Fordítva: a sok utód akkor jellemző, ha annak felnevelésére a szülők nem fordítanak sok energiát és a mennyiség felülírja a minőséget.

"
- Mit lehet tenni, hogy változzon a trend?
"
Az afrikai termelékenységi ráta akkor fog csökkenni, ha mennyiségi szemléletet felváltja a minőségi szemlélet, ehhez meg az kell, hogy az erőforrásaikkal hatékonyabban gazdálkodjanak.

"
Mit kezdenek a jelenséggel a világ vezetői?
"

Ha azt akarják, hogy ez a folyamat ne vezessen fölösleges konfliktushoz, akkor hagyják, hogy a szabad piac keretein belül zajoljanak ezek a folyamatok. Bármilyen központi beavatkozás - legyen szó háborúról vagy állami szintű újraelosztásról - torzítja ezt és csak konfliktushoz vezet.

2018.04.20. 13:29:38

@Tompahawk:
Ez azért nem igaz, mert ebbe előtte kevés ember gondol bele.

Amit én látok, budapesti 20-as, kora 30-as, diplomás pároknál az olyasmi, amit a szerző is ír: lakás probléma. Elkezdenek dolgozni az egyetem után, keresnek Budapesten fejenként 200-300 nettót, 4-5 év után már 300-400-at, ha az egyik nagyon jó a szakmájában, akkor többet, de ha az egyik közalkalmazott (pl. tanár), akkor kevesebbet. Ha nincs szülői segítség, talán 15 év alatt szednek össze egy olyan lakásra pénzt, de legtöbb esetben csak önrészt, amibe 1, talán 2 gyereket vállalnának. Egy 1+3 szobás panel ma 30 millió körül van Budapest valamely külváosávan, ez kb. a minimum 2 gyerekhez. A legtöbbjük 30 éves koea közelében még egy garzont sem tudott venni, albérletben laknak. És nem azért, mert szórják a pénzt. És én főleg olyan példákat látok, akik egyetemen végzéskor már stabil párkapcsolatban voltak, sokan messze nem tartanak akkor még ott.

2018.04.20. 13:31:59

Egyébként visszavezethető a probléma az urbanizációhoz, ma mubkahelyek 90%-a nagyvárosokban van, ahol korlátozott a hely, így drágák a telkek, házak, lakások. De ez nem egy olyan folyamat, amit meg lehet fordítani csak úgy, nem kívánhatjuk, hogy majd a modern világban paraszti életmódot éljenek az emberek.

Glokta 2020.04.21. 21:47:11

Ebben a legteljesebb mértékben nem értek egyet veled.
Részben a kapitalizmus "hibája" is, hogy nem születik annyi gyerek, de ahogy írtad, "tiszta kapitalizmusban" (vagy mondjuk a XIX. század kapitalizmusában) ez nem is lenne probléma.
Európában inkább azon államokban születik sok gyerek, ahol sokat is költenek (az állampolgárok adójából) a gyermekvállalás támogatására és az apák otthonmaradását, valamint az anya részmunkaidős munkavállalását ösztönzik. Ilyen országok a skandináv államok vagy Franciaország.
Amerikában pedig a magasabb reprodukciós ráta annak köszönhető, hogy sokan elvből nem abortálják a gyereküket és nagyobb a súlyos szegénységben élők száma Nem a kevésbé megadóztatott középosztálynak van sok gyereke, hanem az alacsonyabb sorban élőknek:www.statista.com/statistics/241530/birth-rate-by-family-income-in-the-us/

G. Nagy László 2020.04.21. 22:19:44

@Glokta:

"Nem a kevésbé megadóztatott középosztálynak van sok gyereke, hanem az alacsonyabb sorban élőknek"

Érdemes volna összevetni európai statisztikákkal, adózás előtti jövedelmeket nézve.

Az világos, hogy a szegényebb rétegeknél magasabb a gyerekszám. Ami meglepett, az inkább az, hogy felfelé folyamatosan csökkent. Megérne ez egy komolyabb elemzést.

G. Nagy László 2020.04.21. 22:57:05

@Glokta:

Az elmúlt évtizedek során számos szakterület számos szakértője közölt vaskos elemzéseket a társadalmi reprodukció kapcsán. Egy dologban minden dolgozat egyetért: a gyermekvállalás a tradicionális közösségekben normavezérelt, míg a modern társadalmakban racionális döntések eredménye. Vajon mi lehet az a faktor, amely mérhető, összehasonlítható és racionális? Kizárólag az anyagiakra tudok gondolni, illetve az időre, mint erőforrásra, ezek azonban átválthatók egymásba.

Almandin 2020.04.27. 13:08:12

@Tompahawk: Ez tökéletes leírás volt a mai gyereknevelésről. Elképesztő, hogy a mai szülők többsége mennyire hagyja, hogy a fejére nőjön a gyerek. Ha kicsit se korlátozza, milyen lesz, ha felnő az ilyen gyerek? Milyen munkaerő lesz belőle? Régen a gyereknek is alkalmazkodni kellett a családhoz, nem körülötte forgott minden. Nem a poroszos nevelést ajánlom, de ebből a túlkényeztetésből is ki kellene lépni. Valóban, az ilyen gyerek bedarálja a családot. Az anya egyedül kínlódik a gyerekkel, fegyelmezni nem meri, a környezet csak elvár, de nem segít. Emiatt otthon állandó feszültség alakul ki, agyonhajszolt anya, folyton visító, szüleit zavaró gyerek: az eredmény tönkremenő házasság sok esetben.

G. Nagy László 2020.04.27. 14:11:24

@Almandin:

A fiam 13 lesz ősszel, a lányom 11. Elképesztően megengedő apuka vagyok, soha nem emelnék kezet rájuk, de még komolyabb büntetést sem kaptak. Egyelőre kiegyensúlyozottnak és boldognak tűnnek, könnyen barátkoznak, szociálisan tökéletesen rendben vannak.

Amit leírsz, nálunk is valóság: anya egyedül kínlódik velük, tekintve, hogy jómagam nem vagyok hajlandó menedzselni a tanulmányaikat. Az utóbbi másfél hónap különösen erős, az asszony naponta kiborul, ám alig hiszem, hogy ez veszélyeztetné a kapcsolatunkat. Próbálom rávenni, hogy vegye lazán, ahogy én is teszem. Ha velem tart az is jó, ha pörög tovább a gyerkőcök körül, az is. Az ő döntése. Engem biztosan nem darál be a család. Imádom ezt a két kis idiótát, pedig lustábbak és önzőbbek mint jómagam vagyok...

Almandin 2020.04.28. 20:21:16

@G. Nagy László: Örülj neki, hogy olyan gyerekeid vannak, hogy nem kellett komolyabban fegyelmezni őket. De mit kezdenél olyan gyerekekkel, akik nehezen kezelhetőek? Sok szülő a saját maga helyzetéből indul ki. Az, hogy kinek mennyire irányítható a gyereke, főleg attól függ, milyen a gyerek genetikája. Emiatt sokszor nem értik meg azokat a szülőket, akik kénytelenek szigorúbb eszközökhöz nyúlni, ha nem akarják, hogy elkanászodjon a gyerek.
Szegény feleségednek tényleg nehéz dolga lehet. Lehet, hogy nem hiszed, de ez valóban veszélyeztetheti a kapcsolatotokat. Ha egyedül kínlódik velük, egy idő után elege lehet a helyzetből és kihasználva érezheti magát.

G. Nagy László 2020.04.28. 22:09:49

@Almandin:

"Az, hogy kinek mennyire irányítható a gyereke, főleg attól függ, milyen a gyerek genetikája."

Én erről egyáltalán nem vagyok meggyőződve. Nagyon erősen hiszek abban, hogy a gyerekkel való bánásmód a döntő. Minden tapasztalatom és minden olvasmányom ezt erősíti, de nyilván tévedhetek.

"Emiatt sokszor nem értik meg azokat a szülőket, akik kénytelenek szigorúbb eszközökhöz nyúlni, ha nem akarják, hogy elkanászodjon a gyerek."

Sohasem működnek a szigorú eszközök. Azok mellett is elkanászodik, plusz még meg is gyűlöli a szüleit, joggal.

"Szegény feleségednek tényleg nehéz dolga lehet."

Nem vagyok nős, nem hiszek a házasságban, de tény, hogy nem könnyű neki. Kizárólag a személyes varázsommal tudom magyarázni, hogy 23 éve kitart mellettem :)

Almandin 2020.04.29. 01:00:29

@G. Nagy László: Genetika: van egy ismerős család, két gyerekük van (édestestvérek). Ugyanazt a nevelést kapták. A nagyobbik gyerek fékezhetetlen, engedetlen, erősen próbára teszi a szülei idegeit. A kisebbik csendes, engedelmes, könnyen irányítható. Még az édestestvérek se egyformák sokszor.
Van, akivel időnként szigorúnak kell lenni. A szigor természetesen nem azt jelenti, hogy folyton verni kell a gyereket, vagy lelki terrorizálni. Viszont kijelöli a határokat és kordában tartja a nemkívánatos viselkedést. Ha valóban szeretettel párosul, felnőttként sokszor megköszöni a gyerek, mert felismeri, hogy az érdekét szolgálta a szigorúbb fellépés. Manapság egyre gyakoribb az a tévhit, miszerint ha egyszer-kétszer pofont ad a szülő, akkor az azonos a gyerekét gyakran és brutálisan verő kegyetlen emberrel, akinek valóban a börtönben a helye. Ezen az alapon az 50-60 évvel ezelőtt gyereket nevelőket szinte kivétel nélkül börtönbe lehetne zárni, mert akkor teljesen elfogadott volt egy kevés verés. Nem tudom, mi lenne a véleményed, ha a gyerekeid állandóan az iskola mellé járnának, a kicsapás fenyegetné őket a sok igazolatlan órájuk miatt, vagy ha nem lennének hajlandóak tanulni, ezért félhetnél, hogy jó képességű létükre kibuknak az iskolából és életre szóló hátrányokat hoznának össze. Vagy ha kezelhetetlenül agresszívvé válnának és végigvernék az iskolát (nem normál mennyiségű gyerek-verekedésre gondolok), esetleg a családban is verekednének, a boltból lopnának, meg hasonlók. Azok a szülők reklámozzák az erőszakmentes nevelést, akiknek sose volt szükségük arra, hogy komolyabban megfegyelmezzék a gyereküket.
Más példa: állami szinten is így működik. Sok ember nem rendelkezik belső erkölcsi fékkel, őket kell sakkban tartani a büntetőjoggal és az erőszakszervezetekkel. Egy maffiavezér se fog megváltozni attól, hogy valaki odamegy és a nem létező lelkiismeretére szép szavakkal próbál hatni. Azokat kommandósokkal kell elfogni és ha börtönbe kerülnek, fegyveres őrökkel őriztetni. Vagy itt ez a mostani járvány. Nem véletlenül bűncselekmény elhagyni a hatósági karantént. Ha ez nem lenne törvénybe iktatva, sok ember felelőtlenül járkálna koronásan és összefertőzne másokat. A hülyéket és a felelőtleneket csak fenyegetéssel lehet bent tartani a karanténban.
Házasság: ha az élettársaddal sok éve együtt élsz és közös gyerekeitek vannak, akkor az csak minimálisan különbözik egy házasságtól. Ha pedig a párodnak nem könnyű, ne lepődj meg, ha egyszer csak elege lesz és otthagy.

G. Nagy László 2020.04.29. 09:00:25

@Almandin:

"Nem tudom, mi lenne a véleményed, ha a gyerekeid állandóan az iskola mellé járnának, a kicsapás fenyegetné őket a sok igazolatlan órájuk miatt, vagy ha nem lennének hajlandóak tanulni, ezért félhetnél, hogy jó képességű létükre kibuknak az iskolából és életre szóló hátrányokat hoznának össze."

Ez az ő problémájuk. Adhatok tanácsot, mutathatok utat, járhatok előttük jó példával, de ennyi. Nincs nagyobb mozgásterem, akárhogy is szeretném. Senkit sem lehet erőszakkal boldoggá tenni, ez a gyerkőcökre is igaz. Életre szóló hátrányokat aligha szednek össze. Ha a tékozló fiú is fel tudott állni a legnyomorultabb élethelyzetből is, úgy bármelyikünk képes rá.

"Vagy ha kezelhetetlenül agresszívvé válnának és végigvernék az iskolát (nem normál mennyiségű gyerek-verekedésre gondolok), esetleg a családban is verekednének, a boltból lopnának, meg hasonlók"

Ez már egészen más kérdés. Ha mást bántanak, ott nincs pardon. Ha a fiam fizikailag bántja a kislányomat, ott vége a türelemnek. (Ilyenkor a másikat védem és tökéletesen szinkronban maradok az erkölcsi premisszáimmal.)

Glokta 2020.04.30. 10:52:45

@G. Nagy László: "Sohasem működnek a szigorú eszközök. Azok mellett is elkanászodik, plusz még meg is gyűlöli a szüleit, joggal."

Ez egyáltalán nem igaz. Nyilván a szigorú nem azt jelenti, hogy megveri a gyerekeit, hanem hogy megbünteti őket, ha nem tartják be a szabályokat (amelyek nyilván nem nagyon korlátozóak). Amennyiben a szülők következetesek és elmagyarázzák a gyereknek, hogy miért rossz, amit tett, akkor - mégha ennek ő azonnal nem is fog örülni - kicsit idősebben igazat fog adni a szüleinek.
Nagyon fontos, hogy meg kell húzni a határokat és következetesen be kell tartatni a szabályokat - a probléma inkább azzal van, hogy sok szülő kedélyétől, hangulatától függően határozza meg a határokat és büntet, nem pedig következetesen és érthetően.

Glokta 2020.04.30. 10:56:02

@G. Nagy László: Amúgy is relatíve könnyű neked ezt mondani, mert elsősorban a párod foglalkozik a gyerekek feladataival, viselt dolgaival. Cseréljetek néhány hónapra és meglátod, hogy nem olyan könnyű megtalálni az egyensúlyt a gyámkodás és a teljes elengedés közt (a legtöbb gyereknek egyik véglet sem jó).

Glokta 2020.04.30. 10:59:16

@Almandin: "Vagy itt ez a mostani járvány. Nem véletlenül bűncselekmény elhagyni a hatósági karantént. Ha ez nem lenne törvénybe iktatva, sok ember felelőtlenül járkálna koronásan és összefertőzne másokat. A hülyéket és a felelőtleneket csak fenyegetéssel lehet bent tartani a karanténban."

Valahogy Svédországban sem hullanak tömegesen az emberek, pedig ott az állam nem vezetett be a II. világháború óta nem látott módon a mozgás-, és szólásszabadságot korlátozó törvényeket.
Amúgy meg "egészségügyi okokból" ki lehet menni, és elég annyi magyarázat, hogy sportolok és friss levegőt szívok (és valóban azt teszem)...

Almandin 2020.04.30. 16:44:36

@Glokta: Te kevered a hatósági karantént a kijárási korlátozással. Hatósági karanténba csak igazolt covidosok kerülnek, azért, hogy ne fertőzhessenek meg másokat. Akik nem koronásak, vagy nem igazoltan azok, csupán kijárási korlátozások hatálya alatt vannak.

Glokta 2020.04.30. 16:50:37

@Almandin: Valóban elnéztem, igazad van.

Azt viszont kötve hiszem, hogy valaki koronásként lazán járna-kelne az utcán, ha nem kényszerítenék erőszakosan az otthonmaradásra.

Almandin 2020.04.30. 16:55:36

@G. Nagy László: Sajnos a mai iskolarendszer és munkaerőpiac nem olyan, hogy könnyű behozni egy tinédzserkori lemaradást. Ha lenne gyerekem, szívem szerint én se foglalkoznék sokat azzal, milyen jegyeket hoz, de felelős szülőként nem hagyhatnám figyelmen kívül. Egy értelmiségi családból származó gyerek is felhalmozhat olyan hátrányokat az iskolai évei alatt, hogy később nem tud önerejéből kikecmeregni a csapdából. Ma már nem állnak szóba a HR-esek olyanokkal, akik pl. 30 évesen teszik le az érettségit. Ebből a szempontból a Kádár-rendszerben sokkal nagyobb mobilitás volt (nem vagyok komcsi), mert sok olyan emberből is lett diplomás, aki későn érettségizett, fiatal éveiben egyszerű munkásként vagy parasztként dolgozott, vagy fiatalkorában lázadt, nem akart tanulni és később nőtt be a feje lágya. Manapság nagyon nehéz, ha nem lehetetlen korrigálni a fiatalkori botlásokat ezen a téren. Az se megoldás, hogy ha a HR-esek nem állnak szóba vele, legyen vállalkozó, mert ma nagyon kevés kisvállalkozás válik sikeressé. Tehát a szülői szigor időnként elengedhetetlen lehet a nem tanuló vagy iskolakerülő gyereknél. Ha ezt nem alkalmazza a szülő, lehet, hogy majd a 30 éves gyereke fogja mondani neki, hogy miért nem volt vele szigorúbb, mert felnőttként nincs lehetősége korrigálni a kamaszkori hibáit.

G. Nagy László 2020.04.30. 17:05:45

@Almandin: Jómagam nem vagyok egy tipikus HR-es, de azért jó pár száz állásinterjút végigcsináltam már. Számomra - és szinte mindegy, hogy milyen posztra kerestem embert - mindössze három dolog számít:

1. A fotó az önéletrajzon - ha nem szimpatikus, be sem hívom.
2. A személyes benyomás - szinte minden ezen múlik.
3. IQ teszt - mindenkivel kitöltetem ugyanazt a saját készítésű tesztet, melyet immár 20 éve használok. Ha szánalmasan gyenge az eredmény - és nagyon sokszor az - akkor nem fogunk együtt dolgozni.

A legkevésbé érdekel az érettségi, vagy a diploma időpontja.

Almandin 2020.04.30. 17:07:05

@Glokta: Nehogy azt hidd! Sokan egyszerűen le se tojnák, kit fertőznek meg, másrészt a koronavírus-fertőzés nem mindenkinél jár erős tünetekkel, ezért simán elmennének kaját venni, postára, ide-oda. Ha nem lenne sok ilyen ember, hatósági karantént se kellene elrendelni. Itt is a törvény erejével kell fellépni, mert sok a felelőtlen ember, aki csak a büntetéstől való félelmében tartható otthon betegen.

Almandin 2020.04.30. 17:20:59

@G. Nagy László: Nem mindenki olyan, mint te. Elköveted azt a hibát, hogy magadból indulsz ki, egyéni példából általánosítasz.
Egy átlagos munkakereső, ha átlagos HR-esbe botlik, akkor lesz sikeres, ha átlagos időben érettségizik, diplomázik, átlagos karrierívet felmutatva pályázik. Legalábbis a nagyobb cégeknél ez van. A másik, ami gond lehet, az az, hogy a mai HR szakma, legalábbis a nagyobb multicégeknél, rendkívül rugalmatlan elvek szerint dolgozik. Pl. ha valaki jelesre diplomázik, de nem ment el gyakornoknak még az utolsó nappali tagozatos féléveiben, kiteheti a falra dísznek a diplomáját, de elhelyezkedni nemigen tud vele. Levelező tagozatosoknál ugyanez a helyzet. Ez nagyon igazságtalan, de így van. Remélem, idővel ez változni fog.
Más példa: felnőtt korban is nehéz lehet a pályamódosítás a fentebb leírtak miatt. Pl. valakinek 40 éves korában jön meg a kedve, vagy akár az elhivatottsága a jogi pályához. Van mondjuk pénze és ideje, emiatt elkezdi a jogi egyetemet. 45 éves kora körül végez. Ki fog ma Magyarországon felvenni egy negyvenes pályakezdő jogászt? Állami szférában szóba se fognak állni vele, tehát ha pl. ügyészként vagy bíróként szeretne tevékenykedni, a terveinek lőttek. Ha ügyvédnek áll, el kell mennie bojtárként valami ügyvédi irodába, idősebbként és ismeretség nélkül az is szinte reménytelen.
süti beállítások módosítása