Na persze. Továbbá: "Rád áldoztam a fiatalságomat és ez a hála?" Avagy: "Pedig én úgy szerettelek, hogy szebben nem lehet..." Ezek mind ugyanannak a naiv és elveszett lelkületnek a megnyilvánulásai. A másik köteles könnyekig meghatódni és kirobbanó örömet érezni minden gesztusunk és ajándékunk láttán. E végtelen szűklátókörűség Platón aranyszabályának totális félreértelmezéséből fakad: "Úgy kell cselekednem másokkal, ahogy szeretném, hogy velem is cselekedjenek." Aki ezt úgy fordítja le magának, hogy a kölcsönösség jegyében megvásárolhatja a másik lelkét; hogy mindig, minden esetben pontosan a sajátjával azonos szintű érzelmi elkötelezettséget kell visszakapnia a másiktól, az valamit nagyon benézett. A szeretet és a hűség lehet jó befektetés, de egészen biztosan nem fix kamatlábakkal dolgozik.
Képzeljük el magunkat egy hajdan jóképű, kisportolt fiatalember szerepébe, aki negyvenévesen százötven kilót nyom! Ülünk a fotelban a tévé távirányítóját szorongatva, lemondóan konstatálva, hogy finom zsírpárnáink alatt gyakorlatilag már eltűnt a fotel. Markáns sör- és hagymaszagot árasztunk, mely finoman elegyedik verejtékünk nehéz illatával, miközben diszkréten teleszellentjük a nappalit. Borítékolhatón csekély számú félrelépésben lesz részünk, hiszen már a légy is csak fintorogva pihen meg rajtunk. Vajon mennyit ér és mit érdemel hűségünk? Egészen nyilvánvaló, hogy a tartós és kiegyensúlyozott kapcsolatokat nem az ásó-kapa-nagyharang formális köteléke tartja össze, hanem az, hogy a felek nem hajlandók belekényelmesedni a szerepeikbe, s mindent megtesznek azért, hogy szexpiaci értéküket megőrizzék.
A címbéli ostobasággal szemben sokkal több igazság van "a kutya sem a póráz miatt hűséges" frázisban. Felfoghatatlan, hogy egyes kishitű házaspárok miért telepednek egymásra, tökéletesen elszívva az életerőt a másiktól. Pedig olyan egyszerű ez: minden, ami a másik szabadságát, önrendelkezését, felemelkedését szolgálja, az egyúttal a kapcsolatot is építi, míg társunk gúzsba kötése egyenesen aláássa a frigyet. Valójában kétfajta párkapcsolati stratégia létezik. Az egyik azt célozza, hogy a felek minél vonzóbbakká váljanak egymás számára mind fizikailag, mind az egymással való törődés minőségét illetően. Ez a tudatos építkezés azt a meggyőződést eredményezheti, hogy mindketten magasan az átlag feletti partnerek, s keresve sem találhatnának jobbat egymásnál. A másik irányvonal ezzel ellentétes: a férj és a feleség módszeresen züllesztik egymást egyre mélyebbre, ebben látva biztosítékát, hogy a másik a kutyának se kelljen. Nemrég egy villamoson fültanúja voltam két középkorú hölgy beszélgetésének. Egyikük kifakadt: "Hosszú évekig mostam, vasaltam erre a gazemberre, most meg, látod, csak így itt hagyott..." Mire a válasz: "Tudod, Marikám, nem szabad szépen járatni az uradat..." Tény, hogy nem mindenki alkalmas a helyes következtetések levonására.
