Végre egy közmondás, melyben semmi immorális jelentéssík sincsen! Egyszerűen csak ostobaság. A bizalmatlanságot, a beszűkültséget, a szegényes létezést hirdeti. Konkrétan szembe masíroz az evolúcióval, hiszen pontosan azért alakultak ki a különböző szakmák, azért épültek városok, hogy az emberek a lehető legmagasabb hatásfokkal szolgálhassák egymás igényeit.
Egy optimálisan működő világban a cukrász tortát süt, a fodrász hajat vág, a hidegburkoló pedig kicsempézi a fürdőszobát. Azért képesek ezeket a tevékenységeket hatékonyan és rentábilisan végezni, mert egyrészt ehhez értenek, másrészt rendelkeznek a megfelelő munkaeszközökkel, harmadrészt a mérethatékonyság is mellettük szól, tekintve, hogy nem alkalmi jelleggel, hanem rendszeresen, jellemzően hosszútávon űzik az adott szakmát. Ez a hosszútáv folyamatosan karbantartja szakértelmüket, biztosítja a munkaeszközökbe történő befektetések megtérülését, valamint lehetővé teszi az alapanyagok, segédanyagok és rezsiráfordítások hatékony felhasználását.
Megfigyelhető, hogy konjunktúra idején az igénybevett szolgáltatások terén növekedés áll be, míg a gazdasági válságok időszakaiban határozott csökkenés. A fűtésen, a világításon és az alapvető élelmiszereken nemigen lehet spórolni, a különböző szolgáltatások kapcsán annál inkább. Amikor a hidegburkoló mesternek kezdenek elmaradni a megrendelései, előbb-utóbb kénytelen lesz meghúzni a nadrágszíjat. Ez többek között azzal is járhat, hogy nem megy el fodrászhoz, hanem a feleségét kéri meg frizurája kiigazítására. Így aztán a fodrász bevételei is csökkennek, aki szintén megszorításokra kényszerül, s végül talán maga kezdi kicsempézni a fürdőszobáját. Nem nehéz belátni, hogy amikor amatőrök végzik a különböző szakmunkákat, az többnyire a minőség romlásához vezet, de mindenképpen csökkenti a társadalmi hatékonyságot. Ha eleget teszünk a közmondásban megfogalmazott javaslatnak, azzal épp ezt a zuhanó tendenciát szolgáljuk.
A hatékony munkamegosztás igénye nem csupán horizontálisan, de vertikálisan is megjelenik. Egy osztályvezető lényegesen drágább alkalmazott, mint gyakornok beosztottja. Az igazgató sokkal költségesebb munkaerő, mint bármelyik osztályvezetője. Vezetői szemmel tekintve a vállalati hierarchiában nemhogy hamis a vizsgált közmondás, de egyenesen az ellentéte követendő: semmi olyat ne végezz el, amit rábízhatsz másra! Tipikusan gyermeteg menedzserbetegségnek számít, amikor egy vezető képtelen továbbadni a feladatot beosztottai számára, és saját értékes idejét pazarolja rá. Szűkös időkeretével még akkor is jobban gazdálkodik, ha a csip-csup ügyek helyett inkább a pihenést választja.
Szóval, ha jót akarunk magunknak, úgy még véletlenül se higgyünk a címbéli közmondásnak. Foglalkozzunk azzal, amit szeretünk, amihez értünk, amiben kiválóak vagyunk! Minden mást nyugodtan rábízhatunk a megfelelő szakemberekre. Teljesen felesleges szembemenni a történelemmel és a saját jólétünkkel.
