Érdekes, hogy Rómában, Párizsban, vagy Lisszabonban járva nemigen látni rosszul öltözött embert. Idehaza, bár egyre halkabban, de még mindig hallani olyan hangokat, hogy "az a fickó, aki száz kiló alatt van és divatos ruhát visel, az nagy valószínűséggel meleg..." Ezt persze többnyire még azok sem hiszik el, akik mondják, csupán így próbálják kedvezőbb színben feltüntetni a nemtörődömségüket; mintha a férfisság valaha is egyet jelentett volna az igénytelenséggel. Mindez attól válik igazán érthetetlenné, hogy a személyiségfejlődés legkönnyebb lépcsőfokáról van szó. Az intelligencia nemigen fejleszthető; a műveltség és a szociális készségek megszerzése, elsajátítása pedig időigényes folyamat. Még testünk formába lendítése is heteket, hónapokat vehet igénybe. A ruhatárat ugyanakkor pár óra alatt fel lehet dobni, még csak nem is pénz kérdése a dolog.
Rögtön az elején le kell szögezni: mindaz, ami a jelen posztban megfogalmazásra kerül, kizárólag a férfiakra vonatkozik. A lányoknál lényegesen ritkább az elhanyagolt külső. Ők pontosan tudják, hogy ha öltözékük nem vonzza a szemet, úgy gyakorlatilag ki is írták magukat a társadalomból. Egy nőnél csupán annyi a kérdés, hogy ruházata kihívó avagy decens, de mindenképpen szexinek és nőiesnek kell lennie. Olyan ez, mint a tánc: ha egy lány rosszul mozog a parketten, a férfiak azonnal elveszítik az érdeklődésüket, mert majdnem biztosnak vélik, hogy az ágyban is épp olyan ügyetlen.
A középkorban egy nemes nagy mértékben kitűnt a tömegből drága és díszes ruházatával. Az emberek öltözete egyértelműen elárulta származásukat, társadalmi pozíciójukat. Érdekes eljátszani a gondolattal, hogy vajon mit tennénk, ha a jelenlegi tudatunkkal a gótika, vagy a reneszánsz korában találnánk magunkat. Vajon volna-e értelme a ruházattal való szélhámoskodásnak? Számos legenda szól Mátyás király álruhás kalandjairól, azonban fordított előjelű történetekből - amikor egy alacsony sorú ölt nemesi külsőt, így érve el üzleti, vagy magánéleti sikereket - bevallom, nem sokat ismerek. Nem is lehetett különösen tipikus, hiszen az ipari forradalom előtt konfekciós tömegtermelésről nem beszélhetünk, az arisztokraták egyedi készítésű ruhái a nép egyszerű gyermekének megfizethetetlenek voltak. Az sem mellékes, hogy az öltözködés mikéntjét sok helyütt törvények szabályozták, komoly retorziók mellett. S végül: milyen előnyt remélhetett a szegénylegény a grófi parádéban? Manapság egészen más a helyzet. Mindenki azt hord, amit csak szeretne, s a konfekcióiparnak köszönhetően a legmenőbb szerelések is szinte bárki számára elérhetőek. A jólöltözöttség előnye pedig a legkevésbé sem kérdéses: állások, karrierek, vizsgaeredmények, randevúk és erotikus kalandok múlhatnak rajta. A 21. században már semmi sem szól az igénytelenség mellett.
Egy mai férfi alapvetően háromféle utat választhat, amikor öltözködési stratégiáját kialakítja. A túlnyomó többség (65-70%) a semleges középúton jár: fő motivációjuk, hogy véletlenül se lógjanak ki a tömegből. Nem is igen vesszük őket észre. Az alapszintet mindenesetre hozzák: megjelenésükkel nem rontanak, s nem is javítanak helyzetükön, megítélésükön. Még azt is mondhatjuk, hogy esztétikai érzék híján megfelelő stratégiát követnek: mindenféle extremitás ugyanis magában hordja a hibázás kockázatát; a komfortzónában megmaradva ez tökéletesen kiküszöbölhető. A második legnépesebb csoport tagjai (25-30%) mindent elkövetnek azért, hogy első pillantásra elnyerjék a szánalmas lúzer bélyeget. Ők nagyon is kilógnak a tömegből, csakhogy kifejezetten lefelé, s többnyire teljesen tudattalanul. Védjegyeik - a teljesség igénye nélkül - a következők:
- futócipő viselése farmerhez,
- bokalengető nadrág,
- magas derekú nadrág,
- kőművesdekoltázs,
- túl bő ruhák,
- pocakban feszülő ing,
- övtáska,
- hímzett farmer,
- szabadidő nadrág,
- elegáns cipőhöz fehér zokni,
- kilátszó alsónadrág
- rövidnadrághoz térdzokni,
- hosszúnadrághoz bokazokni,
- túl hosszan, vagy túl röviden kötött nyakkendő,
- cipőtől eltérő színű, vagy hiányzó öv
- márkajelzés a zakó ujján,
- betűrt póló,
- gagyi karóra,
- gyűrű a kisujjon,
- és persze a szandál zoknival.
Giorgio Armani szerint "az elegancia nem azt jelenti, hogy észrevesznek, hanem azt, hogy emlékeznek rád." Lássuk be, már olyan férfiből is keveset látni, akire kifinomult öltözéke miatt felfigyelünk, hát még olyan, akire később emlékezünk is. Ez az a szűk réteg (legfeljebb 5%), amely felfelé lóg ki a tömegből. Ők azok, akiknek ruházkodása nem csupán tudatos, hibátlan és igényes, de többnyire tartalmaz olyan extrém elemeket is - díszzsebkendő, sál, kalap, ékszer stb. -, amelyek egyedivé és kiemelkedővé teszik. A párkapcsolati guruk ezt páva-hatásnak nevezik: a nők szeme azonnal megakad mindazon, ami nem szokványos, így a férfi már szavak nélkül is megtette az első lépést a figyelemfelkeltés és az ismerkedés útján.
Az, hogy esztétikai értékénél fogva ázsiónövelő tényező, csupán a ruházkodás legfontosabb, de egyáltalán nem kizárólagos funkciója. Az öltözetünk kifejezheti egyéniségünket, kifinomultságunk mértékét, világlátásunkat, szexuális orientációnkat, valahová tartozásunkat és valami ellen való protestálásunkat is. A hetvenes évek hippijei, a nyolcvanas évek punkjai, a rendszerváltás utáni első szabad parlament fideszesei mind-mind a polgárpukkasztást célozták megjelenésükkel. Személyes kedvencem a Billions c. sorozat azon jelenete, amikor a milliárdos bróker (Damian Lewis) úgy vásárolja ki a karót nyelt arisztokratákat, hogy a tárgyalásra egy agyonmosott Metallica pólóban érkezik.
Ez a poszt elsősorban azoknak íródott, akik - megrekedve a kőkorszak gondolati szintjén - még mindig azt a nézetet vallják, mely szerint a ruházkodás célja a hideg elleni védelem. Nem ártana, ha tudnák, hogy a címbéli közmondás nem csupán hamis, de számos kultúrában egyáltalán nem is használatos. Mi több, az érintett népek bölcsessége éppen az ellenkezőjét hirdeti: a ruha teszi az embert. Semmi sem olyan fontos, mint az első benyomás, kár lebecsülni a külsőségek jelentőségét.
