téveszmék

téveszmék

"Félszavakból is megértjük egymást"

2018. június 04. - G. Nagy László

az-elnok-emberei.jpg

 

Amikor csaknem húsz évvel ezelőtt az Elnök emberei című sorozat futott, rém imponálónak találtam, ahogy a kabinet tagjai egymással kommunikáltak. Elindultak az ovális irodából, s amíg a sajtótájékoztató helyszínére értek - alig egy perc alatt - pár homályos utalás alapján mindenki számára világossá vált a stratégia. A kormányszóvivő olyan határozott és kerek beszédet rögtönzött, hogy öröm volt nézni. Tényleg így megy ez?

 

E könnyed eleganciának nyilvánvalóan nem sok köze van a valósághoz. A hétköznapok során csak igen ritkán engedhetjük meg magunknak az effajta emelkedettség luxusát. Tiszta sor, hogy a civilizált embernek képesnek kell lennie a költői beszédmódra, ám azt is világosan kell látnia, melyek azok az élethelyzetek, amikor a szájbarágósan prózai stílus a célravezető. E kettősséget legjobban az a szokványos fordulat láttatja, amely tíz mozifilmből nyolcban üzembiztosan megjelenik. A főhős megismerkedik álmai nőjével, s randevút beszélnek meg, rendszerint ilyenformán: "Holnap este érted megyek." A néző egyfelől hajlamos a kötekedésre: "Azt sem tudod, hol lakik a csaj. Még a telefonszámát sem kérted el. Hányra mész, hétre, vagy kilencre?" Másrészt pontosan tudjuk, hogy még a legkevésbé lírai alkotásokat is tönkrevágná az aprólékos adategyeztetés végtelenül profán jelenete.

 

Léteznek olyan szituációk, amikor a lezser könnyedség nem igazán tűnik kifezetődőnek, a félszavak közel sem elégségesek a megértéshez. Három évvel ezelőtt Spanyolországban egy 17 éves holland lány életébe került, hogy szegényes angoltudású bungee jumping oktatója röviden és félreérthetően kommunikált. "No jump!" üvöltötte az instruktor, amit a lány "now jump"-nak hallott és a mélybe vetette magát. Ha van élethelyzet, ahol igazán érdemes volna világosan, egyértelműen és szájbarágósan fogalmazni - és minimum egyszer visszakérdezni - ez bizonyosan olyan. Malcolm Gladwell "Kivételesek" című könyvében beszámol számos, a Korean Air Cargo-hoz kötődő légikatasztrófáról. A vizsgálatok kiderítették, hogy sem az érintett gépek műszaki állapota, sem pedig a személyzet szakmai felkészültsége nem indokolta a kirívóan magas számú balesetet. Idő kellett, míg rájöttek, hogy a hiba forrása a kommunikációban rejlik. A koreaiaknál a hierarchia, a tekintély rettenetesen fontos, maga a nyelv is hatféle (!!) tiszteletadási szintet különböztet meg, szemben például a magyarral, némettel, franciával, amelyekben magázódni és tegeződni tudunk, illetve az angollal, ahol csupán egyetlen szint létezik. Végtelenül ostobának és értelmetlennek tűnik, hogy ártatlan emberek százai haltak meg csak azért, mert a vállalati kultúra nem tette lehetővé, hogy a kapitány és az első tiszt szabadon és közvetlenül kommunikáljanak egymással. Egy légiközlekedési társaságot egyszerűen képtelenség biztonságosan üzemeltetni úgy, ha a gép második embere nem mondhatja azt a főnökének: "fogyóban az üzemanyag, ha tíz percen belül nem teszed le a vasat, megdöglünk mindannyian". Ha a görcsös tiszteletadás megköveteli a körülírást, a homályos fogalmazást, úgy sem a nyelv, sem az attitűd nem alkalmas e szakterület működtetésére. Miután mindez világossá vált, a koreai légitársaság kötelezővé tette az egymás közti angol nyelvű kommunikációt, valamint új vállalati kultúra meghonosítását írták elő.

 

Bár nem járnak ennyire drámai végkifejlettel, de gyakran érzékelünk hasonló jelenséget a nagyvállalatok értekezletein is. Hosszú és semmitmondó szájtépés után a munkatársak sokszor úgy állnak fel a hatalmas tárgyalóasztaltól, hogy a mögöttük hagyott másfél-két óra során - a ködös ékesszóláson túl - az égvilágon semmi érdemi eredményre nem jutottak. Persze, egy nagy összekacsintással mindenki játssza a szerepét: profik vagyunk, félszavakból is értjük egymást... Össze sem tudnám számlálni, hogy életem során - függetlenül pozíciómtól és szerepkörömtől - hányszor hagyta el a számat a következő mondat: "Szeretném, ha úgy úgy válnánk el egymástól, hogy előtte tisztáznánk, kinek mi a feladata az ügy kapcsán." Nyilván annak is lehet értelme, hogy csak úgy céltalanul összeverődnek a kollégák, ám akkor már érdemesebb meglazítani a nyakkendőket és bedobni pár sört egy árnyékos kerthelyiségben.

 

A racionalitás fantáziátlan, balagyféltekés világából lendüljünk át egy percre a másik oldalra is! Nem vitás, hogy van helye a balladai homálynak, a kétértelműségnek, a költészet minden formájának. A szerelmek, a barátságok, a művészetek közös jellemzője, hogy nem nevezünk mindent a nevén, hiszen ismerjük egymást, olvasunk a másik gondolataiban. A létezés e magasabb szféráiban rém nyomasztó a szögletes tervszerűség. Sohasem teszünk fel ilyen kérdéseket: "Akkor most járunk?"; "Megcsókolhatlak?"; "Szeretnél velem szeretkezni?" A nők valódi rémálma az olyan férfi, aki képtelen intuitív módon kommunikálni. A szociális alulvértezettség netovábbja, amikor egy randin a foci, a horgászat, vagy az autók témakört erőltetjük. Ezekből sosem terem izgalmas személyiség. Ám nem a csajozás az egyetlen terület, ahol az elvont, képi, asszociatív kommunikációnak hasznát vesszük. Próbáljunk egyszer Activityt játszani egy merev mérnökemberrel! Amikor az a feladat, hogy két perc alatt minél több megfejtés szülessen, olyankor a precíz definíciók kidolgozása körülményes és időpazarló eljárás, ilyenkor muszáj, hogy félszavakból is értsük egymást.

 

A legtöbbünknek van még mit tanulnia e téren. Mi, férfiak többnyire tömören, racionálisan kommunikálunk, míg a nők többsége imád csacsogni, csevegni, érzelmekkel átitatni a beszédet. Mindkettőben van érték, s igazi küldetésünk, hogy megtanítsuk a másikat a saját nyelvünkre. Elképzelni is nehéz, hogy hány házasság fut vakvágányra csak azért, mert a felek egész egyszerűen nem értik a másik beszédmódját. "Találd ki gyorsan a gondolatom!" - így a nő; "Térj már a lényegre!" - így a férfi. Ha a csajok csak egy hangyányit fejlődnének a célirányos kommunikáció kapcsán, míg mi ugyancsak egy aprót lépnénk előre az érzelemkifejezés terén, már abból is csodák születnének. A költészet ugyanis komplex műfaj: a színek, az emóciók a jobb agyféltekéből erednek, míg a letisztult, kerek, tömör formát a bal félteke adja. Mindkét megközelítésre égető szükség van, ha azt célt tűzzük magunk elé, hogy félszavakból is megértsük egymást.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr4214019492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tompahawk · https://rohadtkunyho.blog.hu 2018.06.04. 17:23:58

Az elnök embereinél elkezdett idegesíteni, amikor rájöttem, hogy katyvasz. A jobbról balról megjelenő mappásokat küldték el a folyosón menet közben. Rövid, határozott mondatokkal amelyek teljesen értelmetlenek voltak, mert nem volt a filmben kontextusuk. Bezárat egy konzergyárat, ráállít egy ügyvédet valami fúzióra...szósaláta volt, sztorifüggetlen, soha vissza nem térő foszlányok, hamar azt kezdtem érezni, hogy az időmet pazarolják vele. Ráadásul mivel a film felében folyosókon mentek, valahogy kellemetlen érzésem lett tőle. Meg azok bőrcipők. Van köztem meg a bőrcipők között egyfajta kölcsönös bizalmatlanság. :)

G. Nagy László 2018.06.04. 17:46:13

@Tompahawk: Jóval élénkebbek az emlékeid, mint nekem. Tényleg nagyon régen volt, s csak annyi maradt meg bennem, amit fent leírtam.

Ami a bőrcipőkkel való kapcsolatodat illeti, ehhez nehéz hozzászólnom. Nemrég vettem egy konyakbarna színűt és imádom. Szinte sajnálom, hogy nyár van, s nem megy a rövidnadrághoz... :)
süti beállítások módosítása