Aligha van igaza Charlotte Bronte-nak. Vagy ha mégis, úgy címbéli mondása Konok Péterre egész biztosan nem áll. Ő ugyanis pár nappal ezelőtti Facebook-posztjában bejelentette: a Szabadfogás című műsor megszűnésével elveszítette munkáját, így most pénzt kér. Egyenesen az olvasóktól.

Rögtön az elején igyekszem leszögezni: amit tesz, abban az égvilágon semmi erkölcsileg kifogásolható sincsen. Ha valakinek nincs kedve elhelyezkedni a munkaerőpiacon, azt kár erőltetni. Ha az olvasók - megélhetését segítendő - önkéntes alapon összedobnak egy kisebb-nagyobb összeget, lelkük rajta. Amivel bajom van, az elsősorban az elegancia. Egész pontosan: annak totális hiánya. Létezik a köztudatban egy kép a nagybetűs FÉRFI kapcsán, melyet magam is osztok: életképes, a legnehezebb helyzetekből is feláll, nem panaszkodik, mások előtt könnyet nem ejt, s csupán akkor kér segítséget, ha valóban pokoli nagy a baj, ha ténylegesen elégett minden, s egyedül áll az üszkös falak között. Az igazi, vonzó FÉRFI kelléktárában alapvető elem, hogy számára minden könnyű és problémamentes, vagy legalábbis kívülről úgy fest. Konok Péter - úgy tűnik - nem ilyen ember; ezzel a bejegyzésével egyszer s mindenkorra ki is írta magát a nagybetűs FÉRFIAK közül.

Negyvenkilenc éves. Történész. Már épp elég élettapasztalatra és bölcsességre tett szert, hogy értéket nyújthasson, ugyanakkor még éppen elég fiatal ahhoz, hogy aktív, teremtő életet éljen. Sok rosszat el lehet mondani Magyarországról, ám az egészen biztos, hogy manapság bárki talál munkát, aki beszéli az anyanyelvünket és minimum átlagos intelligenciaszinttel bír. Ha akarna, szerintem fél perc alatt kapna egy tanári állást. Ha magam lennék a helyében, végső esetben akár egy árufeltöltői munkakört is elvállalnék. Még abban is nagyságrendekkel több eleganciát látok, mint a virtuális kalapozásban.

Nem mindenki tehető felelőssé a saját sorsáért. Egy közép-afrikai kisgyerek például a legkevésbé sem tehet arról, hogy nyomorba született. A felnőttkori szegénység - egy egészséges, intelligens, európai ember esetén - már egészen más lapra tartozik, s bizonyos, hogy hibás életvezetésből fakad. Konok Péternek közel ötven esztendeje volt rá, hogy megnyugtató mértékű megtakarításokat pakoljon össze, valamiért mégsem tette. Már annak idején is értetlenül ráncoltam a homlokom, amikor tele volt a sajtó Paudits Béla anyagi nehézségeivel, illetve Vikidál Gyula hasonló természetű problémáival. Hogy lehet az, hogy csillogóan sikeres pályafutásokat ilyen pénzügyi hullámvölgyek tarkítanak? Konok Péter kéregetése különösen kínos, bár még mindig eggyel szimpatikusabb, mint az anyagi függésben élő bértollnokok hozzáállása, akik karfájukat szorítva képesek bármilyen véleményt megfogalmazni, amíg megfizetik őket. Konok őszintesége és intellektuális függetlensége - megítélésem szerint - megkérdőjelezhetetlen, s lássuk be, ez azért képvisel némi értéket. (Valójában ez lenne az alap egy normális világban.)

Hiszem tehát, hogy Konok Péter azt mondja, azt írja, amit gondol, abban viszont egészen bizonyos vagyok, hogy világlátása merőben téves. Önmagát baloldali anarchistának definiálja, ami sok mindent megmagyaráz. Érdemes egy percre elidőzni e fogalomnál. Az anarchia - mint tudjuk - állam nélküli társadalmat jelent. Hogy ez csupán utópia, avagy hosszú távú realitás, ennek kapcsán nem mernék jóslatokba bocsátkozni. Egy biztos: minél kisebb az állam, annál nagyobb személyes szimpátiával viseltetek iránta. Ugyanakkor egy olyan szabad világban, ahol  nem létezik központi hatalom, minden társadalmi funkciót a civil szférának kell ellátnia. Ez történhet önkéntes alapon - ezt hívjuk piaci versenynek; avagy erőszakkal - itt a működtető lehet valamiféle maffiaszervezet, illetve visszatérhetünk az alig két mondattal ezelőtt lebontott államhoz. (Jó-jó, ez utóbbi kettő néha összecsúszik, láttunk már ilyet.) Ha a piacra bízzuk a világ folyamatainak megszervezését, úgy boldogan tapsolok, ám ebben semmiféle baloldaliság nem jut szerephez. Ha nincs piac, ha nem az önkéntes alapon történő üzlet a legfőbb működtető erő, úgy minden a pusztulás, a leépülés felé vezet, a kérdés csak az, hogy erőszakkal és gyorsan, vagy csendes elsorvadással. Azt kell észrevenni, hogy a baloldali anarchia valójában fából vaskarika, önmagát kizáró, önmagát rövidtávon felszámoló rendszer. Csupán az az érthetetlen számomra, hogy Konok Péternek ez miért nem világos, neki ezt mindenkinél jobban kéne tudnia. Történész, a baloldali radikalizmusok kutatója. Éppen elég ismerettel bír ahhoz, hogy tökéletesen átlássa: a kommunista eszme nem csupán a gyakorlatban vérzett el, de már elméleti szinten is működésképtelen.

Bevallom őszintén, nem sok Szabadfogást néztem végig. Ami viszont feltűnt: akár napi politikáról, akár gazdaságról, akár férfi-női viszonyokról, vagy egyéb társadalmi kérdésekről folyt a szó, szinte nem találkoztam olyan Konok hozzászólással, amellyel egyet tudtam volna érteni. Mintha két külön bolygón léteznénk. Udvariatlan leszek, de már a megjelenésével sem vagyok kibékülve. Túlsúlyos. Mosolytalan. Dohányos. Ápolatlan. Ezek egyenként is szinte megbocsáthatatlanok, így, egy csomagban kapva különösen sokkolóak. Az utca tanulatlan emberénél szimpla igénytelenségnek nevezném, nála mindezek kapcsán érzek valamiféle szándékoltságot. Mintha ez volna a hiteles baloldali imidzs - a vesztesek habitusa. Mintha ez volna maga a baloldaliság - elesettnek lenni, elhanyagoltnak látszani, egymás vállán sírni és soha fel nem kelni. (Alig egy órával ezelőtt együtt kondiztam egy afrikai származású fociedzővel. Semmi hasonló nincs bennünk: ő fekete és muszlim hívő, én fehér vagyok és Jézus-követőnek vallom magam. Ám a srác életvidámsága és teljesítmény-orientáltsága miatt olyan testvériséget éreztem közöttünk, amelyhez hasonlót Konok Péter kapcsán aligha mondhatnék el.) Őszintén hiszem, hogy önmagában nincs semmi szégyellnivaló a gyengeségben, a szegénységben, az elesettségben. De ebből az állapotból egyetlen kivezető út létezik: erősödni, gazdagodni, felállni. Vesztesből győztessé válni - ha kell, munkával és erőfeszítéssel, de mindenképpen egy pozitív, szerethető karakter kialakításával. Még az sem gáz, ha nem sikerül. Csupán egyetlen szégyenteljes állapot létezik: feladni, vesztesnek megmaradni, s erre filozófiát alapozni. Ez maga a pokol. De szó szerint.