Szemben a vallásos keresztényekkel, a Bibliát csupán egy ember alkotta irodalmi műnek tekintem, semmiképpen sem szent és megkérdőjelezhetetlen alkotásnak. Ezzel együtt is elismerem, hogy van pár egészen figyelemreméltó fejezete. Már rögtön a felütésnél érdemes megfigyelni a teremtés aktusát, azon belül is elsősorban a folyamatos minőségellenőrzés funkcióját: "És látta Isten, hogy ez jó." Ebben a mondatban ott rejlik magának az evolúciónak a gondolata. Nem azt írja: "És mivel Isten megteremtette, ezért ez törvényszerűen jó, és az is marad az idők végezetéig; ehhez ember hozzá ne tegyen, rajta ne változtasson, fogadja el úgy, ahogy van." Szó sincs ilyesmiről. Még Isten is folyamatosan ellenőrzi, korrigálja magát, az életképes újításokat meghagyva, a működésképtelen megoldásokat elvetve. Ezt nevezzük természetes és szexuális szelekciónak. Ezt hívjuk Teremtésnek.

Még mindig a kezdeteknél maradva: "Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette az embert." Kevés dolog létezik, ami annyira megkülönböztet bennünket legközelebbi rokonainktól, a többi állattól, mint az alkotás képessége, a kreativitás szárnyaló sokszínűsége. Az ember nem csupán produktuma a teremtésnek, de tudatos formálója is egyben. Ha már elfogadtuk ezt a megtisztelő lehetőséget, annyit minimum megtehetnénk, hogy nem fordítunk hátat az isteni metódusnak, hanem mi magunk is - az evolúció működéséhez hasonlóan - folyamatosan felülvizsgáljuk, átértékeljük a minket körülölelő világ elemeit. A vallási fundamentalizmus nem csupán megmosolyogtató és káros, de egyenesen szembe megy az isteni teremtéselvvel.

Lehet értelme annak, ha azt mondjuk: "Minden úgy jó, ahogy van." Ez a kijelentés azokra a ritka esetekre vonatkozhat, amikor nincs befolyásunk a dolgok alakulására - időjárás, baleset, vakszerencse -, s bölcs alázattal elfogadjuk, amit számunkra rendelt a sors. Ám minden egyéb esetben miénk a felelősség, hogy eldöntsük: változtassunk-e azon, ami megváltoztatható. Számomra egészen döbbenetes, hogy milyen ritkán élünk ezzel a sansszal. Manapság szinte nincs olyan területe az emberi létezésnek, amelynek kapcsán ne végeztek volna több tucatnyi pszichológiai, szociológiai, vagy épp élettani kutatást, ráadásul ezek jelentős része könnyen hozzáférhető. Számtalan régi beidegződésünk kapcsán bebizonyította a tudomány, hogy hasztalanok, avagy egyenesen pusztítóak. Miért vagyunk lusták a változásra?  Miért válunk méltatlanná a társteremtői szerepre? És miért bújunk oly sokszor a hagyományok mögé, mintha restségünk és gyávaságunk követendő érték volna? A következőkben néhány teljesen hétköznapi példát említek, melyek kapcsán a megszokás a mai napig diadalmaskodni képes a tudomány és a józan ész felett.

1. TÁPLÁLKOZÁS - Számos bejegyzésben említettem már: Európa legkövérebb nemzete a magyar, s ebben kulcsszerepet játszanak étkezéssel kapcsolatos beidegződéseink. Sokan a késsel keresztet rajzolnak a kenyér lapos felére, mielőtt megszegnék azt. Ebben a mozzanatban számos pozitívum lehet: köszönetnyilvánítás mindazoknak, akik részt vettek az előállításában; hálaadás mindennapi betevőnkért, emlékezés Jézusra és az utolsó vacsorára, stb. Negatív hozadéka ugyanakkor, hogy szent ételként tekintünk a fehér kenyérre, miközben kevés egészségtelenebb táplálékot tudnánk megnevezni. A jó hír az, hogy egyre kevesebb kenyeret fogyasztunk - a KSH adatai szerint 2002-ben még 63 kilogramm volt az egy főre jutó éves mennyiség, 16 év elteltével ez már csupán 37 kilogramm. A mérhetetlen cukorbevitel még nagyobb probléma. Vidéken még manapság is léteznek olyan üzletek, ahol hiába keresnénk light üdítőket. A boltos is csak kikerekedett szemmel közli, hogy mi vagyunk az elsők, akik ilyet szeretnénk... Amikor az okokat firtatjuk, a válasz szinte minden esetben az ismert téveszme: "Az édesítőszerek rákkeltők." Döbbenet. Az elmúlt 50 év MINDEN ilyen irányú kutatása egyértelműen igazolta, hogy a cukorfogyasztás százféle betegséget okoz, többek között a rák kialakulásában is jelentős rizikófaktornak számít. Az édesítőszereket még sűrűbben vizsgálják, s a szacharin fémes mellékízén, a xilit és a szorbit enyhe hashajtó hatásán túl semmi károsat nem jelzett egyik analízis sem. A különösen ártalmatlan aszpartámot világszerte több mint hatezer termékben használják édesítőszerként, immáron 50 esztendeje - nyilván ezért kerül oly sok internetes pletyka és álhír célkeresztjébe. A tudományos eredmények pár gombnyomással elérhetőek - mi mégis inkább Jocira, a nyolc általánost végzett kocsmárosra hallgatunk, hiszen ő autentikus szakértő, a neje a járási kórházban dolgozik segédápolóként...

2. HÁZASSÁG - A párkapcsolat is egy tipikusan olyan terület, amelynek kapcsán az emberiség túlnyomó többsége az ideológiai alapú szokásokból építkezik, s mit sem tud a témában fellelhető tudományos megfigyelésekről. Mióta Mózes leballagott a Sínai-hegyről a két kőtáblával, azóta tudjuk, hogy nem ildomos sem a paráználkodás, sem felebarátunk házastársának megkívánása. A valóság azonban az, hogy ezen szexuális korlátozások hasznosságát nemigen igazolja semmiféle kutatás. John M. Gottman - az Egyesült Államok egyik legismertebb párkapcsolati szakembere - munkatársaival több ezer önkéntes házaspárt vont be egyedülálló, minden apró részletre figyelmes kutatássorozatába. A vizsgálati alanyok egy különlegesen felszerelt lakásban - a szerelemlaborban - töltöttek el egy-egy hétvégét, ahol reggel 9 és este 9 között folyamatosan megfigyelték őket, szavaikat, gesztusaikat, arckifejezéseiket kamerák vették, a mellkasukon lévő érzékelők pedig rögzítették a stressz és a nyugalom minden lényeges testi megnyilvánulását. Az évek során olyan elképesztő adatmennyiséget sikerült felhalmozni és kielemezni, amelyek segítségével Gottman ma már 91%-os biztonsággal megmondja bármelyik párról, hogy tartós lesz-e a házasságuk, vagy sem, elég hozzá egy 15 perces gyors megfigyelés. A jól működő házasság 7 alapelve c. művében részletesen elmeséli kutatásainak eredményét. A kulcs természetesen az érzelmi intelligencia, mely az egymással való törődés minőségét nagyban meghatározza. Az esküvő előtti szexuális önmegtartóztatás és a testi hűség e téren semmiféle közvetlen hatást sem gyakorol.

3. SZAKKÉPZÉS - Nem csupán az általános oktatást jellemzi a múltba révedés és a tökéletesen felesleges információtömeg diákfejekbe erőltetése, a szakmunkásképzést tekintve mindez fokozottan igaz és még nagyobb problémát okoz. A kocsányos tölgy ugyanis harminc évvel ezelőtt is a bükkfavirágúak rendjébe tartozott, ahogyan a hangyasav képlete sem változott az esztendők során; legfeljebb annyit mondhatunk ezek kapcsán, hogy mindkét adat végtelenül érdektelen. A technológiai fejlődés ütemét figyelembe véve a szakképzés terén nem az a legnagyobb veszély, hogy feleslegesen sok tudást közvetít, sokkal inkább az, hogy csupán történelmet oktat, s a bizonyítvány megszerzése után a munka valódi világában újra kell tanulni az egész szakmát. Dübörög az építőipar, miközben a szakképzés a kanyarban sincs: a gépi vakolást, a térköves burkolást, a szárazépítést, vagy épp a monolit vasbetonépítést alig érinti a tanmenet. A festőknél nem tananyag a gipszkartonozás, pedig a gyakorlatban alapelvárás. Több tucatnyi szakma létezik, amelyet ma már többé-kevésbé az automatizáció jellemez, ám a szakmai tanterv még mindig a múlt századi, manuális technikákat erőlteti. Így volt ez annak idején is: amikor - huszonhét évvel ezelőtt - a látszerész szakmát tanultam, már nem volt olyan eldugott sarka az országnak, ahol nem automata gépek alakították méretre a szemüveglencséket. Mi mégis egy teljes évet töltöttünk azzal, hogy megtanultunk kézzel csiszolni. Az csak egy dolog, hogy tanáraink vinnyogva röhögtek béna vizsgadarabjainkon, hiszen mi is ezt tettük. Sokkal bántóbb az, hogy százszor többet ért volna a gépi technika gyakorlati elsajátítása, még akkor is, ha elég lett volna hozzá egy fél délelőtt. Helyénvalónak gondolom, hogy a szakmai képzésnek része a múltbéli eljárások felemlegetése, ám számomra mindig érthetetlen, ha az elavult technikákat el is kell sajátítani. Azon tűnődöm, hogy a mezőgazdasági iskolák rendelkeznek-e megfelelő ökörállománnyal ahhoz, hogy a tanulók hosszasan gyakorolhassák a korabeli szántás-vetés technológiáját...

Napestig lehetne sorolni a rossz beidegződések ezernyi példáját a gyermekneveléstől egészen a temetkezésig. Amikor egy ideológiai eredetű szokás felülírja az ésszerűséget, abból ritkán születnek szívderítő dolgok, a kérdés csupán az, hogy szánalmas önsorsrontás, vagy gyilkos tömegpusztítás az eredmény. Elsőre akármilyen furán is hat: ugyanaz a merev gondolkodási struktúra jellemzi a terrorcselekményeket elkövető vallási fanatikusokat, mint azt a családapát, aki lemondja az évek óta várt Guns 'N Roses koncertet, csak mert a feleségének egyazon időpontra esik a névnapja. Mindenki ismeri a klasszikus viccet, melyben a medve halállistát készít, s tájékoztatja az azon szereplőket. Az egyetlen józan érintett a nyuszika, aki felteszi az adekvát kérdést: "Te, medve, nem lehetne, hogy kihúzd a nevem a listáról?" A valódi röhej az, hogy ez ténylegesen ilyen egyszerű. Nem lehetne, hogy a százféle betegséget okozó cukrot valami jófajta édesítőszerre cseréljük? Nem lehetne, hogy figyelmen kívül hagyjuk a haszontalan vallási előírásokat? Nem lehetne, hogy elsősorban praktikus dolgokat oktatunk? Nem lehetne, hogy az asszony névnapját szombat helyett vasárnap ünnepeljük? Nem lehetne, hogy nem robbantjuk fel azt, aki másféle istenben hisz, mint mi magunk? Ostobaság volna elhinni, hogy minden úgy jó, ahogy van. Ha bármilyen elmebeteg szokás, hagyomány, vagy előírás megváltoztatásán gondolkodunk, nyugodtan idézzük fel a viccbéli medve válaszát: "Miért is ne?"