téveszmék

téveszmék

"A dzsungel törvénye kegyetlen"

2019. június 18. - G. Nagy László

  junglebook.jpg

 

Amikor társadalmi egyenlőtlenségekről esik szó, a társalgás egy bizonyos pontján valamely hozzászóló részéről egészen biztosan elhangzik a "dzsungeltörvény", vagy a "farkastörvény" kifejezés, esetleg az "erősebb kutya baszik" elv felemlegetése. Mindezek persze erős felháborodás kíséretében, az igazságosság mellett érvelve, hiszen mégiscsak emberek volnánk, vagy mi a fene. Meggyőződésem, hogy ezeknek a véleményalkotóknak halvány fogalmuk sincs róla, miről is beszélnek.

 

Talán a kedves Olvasónak nem kell túlzottan megdolgoztatnia a fantáziáját ahhoz, hogy képes legyen elképzelni egy olyat tehetségkutató versenyt, amelyre ezrek jelentkeznek, ám csak tucatnyian kerülnek be az élő show-ba, ráadásul hétről hétre onnan is kipotyognak, s végül egy viheti el a fődíjat. Talán olyanról is hallottunk már, hogy egy topmenedzseri állást félszázan pályáztak meg, de csupán egy kapta meg az áhított pozíciót. Egy foci VB-n is harminckét csapat indul, ám mindössze egy lesz, amelynek tagjai a döntő után a magasba emelhetik a kupát. Nos, ezt hívják a dzsungel törvényének. Elárulná valaki, hogy mi a baj ezzel? 

 

Láttunk már olyat, amikor baloldali érzelműek altruista magatartásformákat igyekeztek belelátni az állati viselkedésbe. Az még gyakrabban előfordul, hogy a formális hierarchiákban, a tekintélyelvűségben, a diktatórikus viszonyokban gondolkodók hívják segítségül az állatvilágot, mint hivatkozási alapot. A valóság az, hogy mindkét megközelítés helytelen. A dzsungel törvénye nem bal- és nem jobboldali. Az állatvilág tagjai nem önfeláldozók, de nem is elnyomók. Egymáshoz való viszonyuk egy adott populáción belül is sokféle lehet, a kölcsönösségből és a közös génekből fakadó együttműködéstől kezdve a totális közönyön át egészen a véres versengésig. Egy fizikálisan jól fejlett hím gorilla például egészen biztosan csinos kis háremet gyűjt maga köré, s igyekezni fog, hogy nőstényeitől a többi - nálánál gyengébb - hímet távol tartsa. Az egyenlőséget hirdetők és a nőstény nélkül maradtak ezt bizonyára rém igazságtalannak találják. Érezhetnek így, szívük joga. Egyet viszont nem tehetnek (és mégis oly sokszor megteszik, félreértve a valóságot). Az alfahímet  nem vádolhatják erőszakkal, diktatórikus hajlammal, elnyomással. A falkavezér egyszerűen védi a sajátját. Az égvilágon semmit sem kényszerít a többi hímre, azok szabadon távozhatnak, vagy akár meg is küzdhetnek vele a pozícióért, illetve a nőstényekért. (Esetleg fű alatt be is lopózhatnak a féltve őrzött territóriumra, és suttyomban elkaphatnak egyet-egyet a csinosabb gorillalányok közül, ha a főnök épp szunyókál.) Az emberi társadalmakban előforduló diktatúrákban az alattvalókat a jogfosztottság és a röghöz kötöttség jellemzi. Az állati populációkban ilyesmit hiába keresnénk. A szándékos kegyetlenkedés is idegen attitűd az élővilágban, ismereteim szerint a kutatók csupán a csimpánzoknál figyeltek meg ilyet, s még náluk is kimerült a könnyed csínytevésekben. 

 

Amikor a társadalmi egyenlőtlenségeken keseregve a farkastörvény igazságtalanságát hozzuk szóba, először is tisztázni kéne a problémás paramétereket. Egy állati populációban kizárólag genetikai, vagy szerzett fizikai különbségekről beszélhetünk, melyeket érezhetünk ugyan igazságtalannak, ám sok egyebet nem tehetünk. A testi és szellemi paraméterek az emberi társadalmakban is jelentős különbségeket mutatnak, ám ezek olyan adottságok, melyek központi döntéssel nem kiegyenlíthetőek. Léteznek ugyanakkor sajátosan emberi tényezők, melyekre nagyon is hatással lehetünk; ilyen a vagyoni, illetve a törvény előtti egyenlőség kérdése. Az alábbi mátrix ezen paraméterek mentén jelöli ki a négy lehetséges társadalomszervező struktúrát.

 

blog9.png

Az alsó régióba kerültek azok társadalmi rendszerek, melyekben már a törvény előtti egyenlőség sem áll meg. (A kasztrendszernek nevezett szegmensbe tartoznak a rabszolgatartó és a feudális társadalmak is, további minden olyan berendezkedési forma, amelyben egy-egy réteg jogi kiváltságokat élvez.) Egészen nyilvánvaló, hogy ezek a struktúrák nem tarthatók fenn erőszak alkalmazása nélkül. A bal felső sarokban foglal helyet a marxi utópia, amelyben a jogi egyenlőséghez vagyoni egyenlőség is társul. Pontosan tudjuk, hogy ez a rendszer sem több, mint törékeny ábránd, hiszen a gazdasági egyenlőség csupán központi agresszióval érhető el, ezáltal viszont a jogi egyenlőség borul. (A gyakorlat is ezt igazolja: spontán módon, önkéntes alapon soha még nem szerveződött marxi társadalom, ahol pedig a kommunizmus felütötte a fejét, kivétel nélkül vérgőzös diktatúra alakult ki.) Az egyetlen olyan rendszer, amely elnyomó erőszak alkalmazása nélkül, a polgárok szabad akaratából felépülhet, az a liberális piacgazdaság. Számomra tökéletesen érthetetlen, hogy éppen ezt a mátrix-negyedet támadják a leggyakrabban, mondván, hogy milyen szörnyű, "a nagy hal megeszi a kishalat", a tőkés kizsákmányolja a munkást és hasonlók. A magam részéről egyetértek azzal, hogy a liberális piacgazdaságra igaz a leginkább, hogy a dzsungel törvényei irányítják. Azzal viszont nagyon is vitám van, hogy ezek a törvények kíméletlenek-e. A másik három felvázolt lehetőséghez képest messze ez a legszelídebb verzió.

 

"A dzsungel törvénye kegyetlen" - állítják oly sokan, s meg sem fordul a fejükben, hogy minden egyéb, ember alkotta társadalmi rendszer jóval brutálisabb és igazságtalanabb, mint az állatok egyszerű, szabad együttélési formája. Vajon van-e épeszű ember, aki visszasírja a nemesi előjogok, a földesúri kiváltságok világát? Vajon néhány elmebeteg neomarxistán kívül hisz-e még bárki abban, hogy a tehetségesek és a szorgalmasok totális kirablása jelöli ki az utat a földi Paradicsomba? A farkastörvények szelídíthetők és kiegészíthetők. Mondhatjuk azt, hogy "senkit sem hagyunk az út szélén", s ha az elesettek száma a teljes társadalomhoz képest csekély, úgy felkarolásuk nem is jelenthet különös gondot. Ám akármilyen jelentős evolúciós sikerekkel is büszkélkedhetünk, akármekkora egót, öntudatot és lelket is növesztettünk az elmúlt néhány tízezer év során, attól még az élővilág részei maradtunk, a természet törvényei továbbra is érvényesek ránk.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr1414895218

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

stoic79 · http://liberatorium.blog.hu 2019.06.19. 12:48:30

Én még kiegészíteném azzal, hogy a verseny egy csomó esetben nem úgy működik, hogy a győztes mindent visz és a vesztesnek nem marad semmi. Legyen szó sportról, művészetről vagy egy mezei vállalkozásról, a legjobbak után következők is nyernek.

2019.06.19. 13:02:41

@stoic79:
Ez már csak azért is igaz, mert ha mindig csak az adott körülmények között alfának számító egyedek szaporodnának, akkor a megváltozott körülmények között kihalna a faj, mert már recesszíven sem tartalmazná azokat a géneket a génkészletük, ami a megváltozott körülmények között segítené a túlélést. Lásd, ha a puszta fizikai erő lett volna az egyetlen mérce az őskorban, akkor soha nem jön létre a civilizáció.

Én mondjuk mindig megkülönböztetem a zéró összegű, és a pozitív összegű versenyhelyzeteket, az emberiség eddigi fejlődése azt mutatja, utóbbiból van több. Egy szimpla sportverseny, ha a célfüggvényünk annyi, hogy nyerni kell, zéró összegű.
süti beállítások módosítása