Amikor vízszerelő, hidegburkoló, vagy asztalos dolgozik a lakásunkban, egy percig sem bánjuk, ha nem tudunk vele Nietzsche műveiről diskurálni, s azt sem gondoljuk, hogy fürdőszobánk leendő, pazar eleganciája bármiféle összefüggést mutatna a szakember általános műveltségével. Autószerelőnktől, a sarki hentestől és a készséges,  japán masszőztől sem várjuk el, hogy értse Pilinszky költészetét. Mit gondoljunk ugyanakkor politikusaink kapcsán? A kimagasló intellektus az ő esetükben is felesleges, úri huncutság?  Vagy azért mégsem árt, ha szorul béléjük némi értelem?

Emlékszem, amikor a kilencvenes évek elején Antall József beszédeket tartott - mindig papír nélkül, emelkedetten, a tanult rétegeket célzó szóhasználattal - az értelmiség konzervatív szárnya elismerően csettintett, míg a nép gyermeke csak fintorogva húzta a száját. Keveset értve a hallottakból, a többségnek rendszerint csupán annyit sikerült leszűrnie, hogy az MDF-es miniszterelnök gőgösen fenn hordja az orrát, s tesz az egyszerű emberre. 1994-ben Horn Gyula került a reflektorfénybe, őt viszont már kajálta a tömeg. Megszólalásai során nem alkalmazott bonyolult szófordulatokat, mi több, kifejezetten a köznép nyelvén kommunikált, s ez igen széles rétegek számára tette befogadhatóvá üzenetét. Ezen a vonalon haladva Orbán Viktor testesíti meg az optimális szónokot - beszédei abban a tekintetben mindenképpen példaértékűek, hogy használt nyelvezetével egyszerre tud megszólítani szinte minden társadalmi csoportot. Szavait a bejárat mellett álló biztonsági őrök is pontosan értik, miközben az első sorokban helyet foglaló professzorokban sem marad intellektuális hiányérzet. Be kell vallani, nem egyszerű kötéltánc ez. Ha a politikus egyetemi tanár módjára szól a választókhoz, úgy azok oroszlánrészét el fogja veszíteni. Amennyiben azonban túlságosan alacsony szellemi szintet képvisel, úgy értelemszerűen azt kockáztatja, hogy tökéletesen alkalmatlannak találják az országvezetésre.

Kamaszkorom óta, vagyis immáron több mint harminc éve figyelem a hazai politikai életet, azonban ilyen szellemi mélyrepülésre, melyet manapság tapasztalni, nemigen emlékszem. "Nem szavazzuk meg Orbán tejhatalmát" - írta pár napja Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, amíg valaki meg nem súgta, hogy a teljhatalom kifejezés egy árnyalattal szerencsésebb választás volna. Ez a baki még akkor is ultra gáz lenne, ha a közelmúltban semmi hasonlóval nem találkoztunk volna. A valóság azonban nem ez: az ellenzék gyakorlatilag futószalagon szállítja a blődebbnél blődebb helyesírási hibáit. Kunhalmi Ágnest és Bangóné Borbély Ildikót már ezerszer agyonsavazta a hazai média a felejthetetlen "képviselőkbe folytani a szót illendő?" feliratuk miatt, nem is volna sportszerű több szót áldozni az esetre. Ugyancsak Bangónéhoz kötődik a festékszórós történet, amikor sikerült az utca kövére varázsolnia az "Orbán hülyének néz minet" mondatot. Mentségére legyen mondva, ezúttal gyorsan kapcsolt, s be is szuszakolt még egy vékonyka K betűt a megfelelő helyre. "Persze, Orbán Viktor dolgozószobályából ez már nem látszik" - ám ez már Karácsony Gergely remeklése. "Csatlakozzunk az Europai Ügyészséghez! Irjon alá!" - ez utóbbi ismét egy MSZP által jegyzett gyönyörűség, s ezzel lassan be is fejezem, pedig akad még bőven hasonló: "teljesen eggyet értek" (Széll Bernadett), "Budapet nem bábszínház" (Karácsony Gergely), vagy felidézhetjük az egyik ellenzéki tüntetésen használt, azóta legendássá vált "SZRTÁJK" feliratot is.

Hogy ne csupán az ellenzéket ekézzük, álljon itt az elmúlt időszak legparádésabb utcatáblája, melyet a fideszes polgármester által vezetett Pesterzsébeten sikerült kihelyezni tavaly novemberben:

Amikor ezek a durva helyesírási bakik az össznépi gúnyolódás céltáblájába kerülnek, az érintett politikusok és a velük szimpatizáló újságírók minden esetben megkísérlik bagatellizálni a dolgot, mondván: nem ez a lényeg, hanem a tartalom. Talán sznob vagyok, de jómagam a tízéves kislányomat is letolom, ha hasonlókat produkál, még a legszimplább családi üzenetváltások esetén is. Természetesen sokkal többről van szó, mint hogy rigorózus nyelvtannáciként puszta alakiságokat feszegetnék. Nyilván egyikünk sem tökéletes és mindannyian vétünk hibákat. Azonban minden olyan esetben, amikor írás közben bizonytalanságot érzünk, az a minimum, hogy utánanézünk a helyes formának. A felsorolt esetek attól oly végtelenül lehangolóak, hogy az érintettek - néha egy egész csoportról van szó - egyike sem vette a fáradságot, hogy biztosra menjen, hogy leellenőrizze produktumát. Most képzeljük el: ha még az ilyen szimpla, fél perc alatt tisztázható kérdések mentén sincs meg bennük a tudásra, a csiszoltságra való törekvés, úgy vajon mennyi energiát fektethetnek ideológiájuk, létfilozófiájuk tökéletesítésére? Vajon hajlandóak-e utánajárni, hogy helyes-e, következetes-e, etikus-e az az eszme, vagy épp csak az a politikai akció, amit képviselnek? Nehezen tudnám elképzelni. E jelenség mélyén - melyet páran kézlegyintéssel elintéznének - olyan szintű szellemi igénytelenség húzódik, mely nemhogy az ország vezetésére, de a legszimplább adminisztratív pozíció betöltésére, sőt egy valamirevaló baráti filozofálgatásra is alkalmatlanná teszi az embert.

Nyilvánvaló, hogy a felkészületlenség és a tájékozatlanság nem csupán a helyesírás terén mutatkozik meg. Az olyan jelenségeket még csak-csak el lehet nézni, amikor Kunhalmi Ágnes kifogásolja Nyírő Gyula beemelését a Nemzeti Alaptanterv irodalmi fejezetébe, hiszen nyilvánvaló nyelvbotlásról van szó. (Az már más kérdés, hogy egy tévés beszélgetésre akár fel is lehet készülni. Amikor ennek során világossá válik, hogy a Nyírő vezetéknévhez puszta megszokásból, automatikusan a Gyula keresztnevet illesztjük, olyankor az éles szituációban kínosan ügyelni fogunk rá, hogy Józsefet mondjunk, vagy bakizás esetén azonnal korrigáljunk.) Sokkal durvább jelenség az, amikor felnőtt ember - történetesen Budapest főpolgármestere - úgy nyilatkozik kultúrát érintő kérdésekben, hogy azokról halvány fogalma sincsen. Természetesen Karácsony Gergelyről van szó és az ominózus riportról, melyben simán nácinak nevezte Wass Albertet. Ha ez a szerencsétlen csak egyetlen regényt is olvasott volna az írótól, már az elég lenne, hogy ez a gondolat meg se forduljon a fejében. Erre nyilván soha nem szánt időt, ehelyett gépiesen átvette más félműveltek konzervpropagandáját. Ez nem csupán azért zsenáns, mert felesleges házhoz menni a pofonért -  főpolgármesterként egyáltalán nem volna muszáj szóba hoznia olyan, a munkakörét tekintve periferikus témákat, melyekre nincs rálátása. Sokkal inkább attól kínos, hogy maga az attitűd rém gyermeteg. Még emlékszem a tizenkét éves önmagamra, amint épp hogy elkezdtem érdeklődni a popzene iránt, máris szakértőként nyilatkoztam olyan együttesek kapcsán, melyeket soha életemben nem is hallottam. Ezek a nagy mellénnyel előadott, ám tökéletesen alaptalan kamuzások természetesen másodpercek alatt szilánkokra törnek. Csakhogy amíg ez a fellépés elnézhető egy beilleszkedni vágyó, hencegő kiskamasztól, addig a főváros első emberétől aligha.

A közelmúlt pszichológiai kutatásai egyértelműen igazolták, hogy az intelligencia elképesztően szexi. És nem csupán a nők vonzódnak jobban az okos pasikhoz, de mi, férfiak is imádjuk azokat a csajokat, akiknek vág az eszük. (Ezt a magam részéről abszolút meg tudom erősíteni: kifejezetten felvillanyoz a csillogó női szellem, s mélyen lelohasztja lelkesedésemet az ostobaság.) Ez elsőre talán furának tűnhet, hiszen a vonzalmi kapcsolókat sokkal inkább a fizikai paraméterekben - testalkat, az arc szimmetriája, illat, tekintet - keresnénk. Mégis mitől válik az IQ erotikusan stimulálóvá? Barok Eszter remekül összegyűjti a jelenség számos okát az INTELLIGENCIA = SZEXI... de miért? című írásában:

• FINOMSÁG - Az intelligens ember érti az apró nüanszokat és több szinten lehet vele kapcsolódni.
• NYITOTTSÁG - Alapvető kelléke a változatosságnak, az izgalomnak.
• JÁTÉKOSSÁG, HUMOR - A humor nem létezhet intelligencia nélkül.
• ERŐ - A magas IQ jó problémamegoldó készséget takar, s ez magabiztossá tesz.
• INSPIRÁCIÓ - Egy szellemileg tunya fazon mellett soha nem érzünk ilyet.
• TUDATOSSÁG - A szociálisan intelligens ember pontosan tudja, milyen hatást gyakorol, s ez már önmagában is baromi vonzó.

Nyilvánvaló persze, hogy az értelem nem ugyanaz, mint a műveltség, s pláne nem azonos a helyesírási készséggel. Amikor azonban a fenti bakikkal találkozunk, a legtöbben azonnal az intelligencia hiányára fogunk gyanakodni, s nem is alaptalanul. Az igazi árulkodó jel - ahogy már fent kitértünk rá - nem is az, ha az érintettek nincsenek tisztában azzal, miként kell papírra vetni a "teljhatalom" avagy a "fojt" szavakat. Sokkal inkább az, ha nem érzékelik, mennyit veszíthetnek egy-egy ilyen blamával, s így meg sem fordul a fejükben az önellenőrzés áldást hozó lehetősége. Ha az intelligencia vonzó, úgy egy szavazatokból építkező politikusnak is feltétlenül rendelkezni kell ezzel az értékkel. Amennyiben tehát a hazai ellenzék valaha is labdába szeretne rúgni Orbánékkal szemben, először is intellektus dolgában szalonképes figurákra lesz szüksége. Lendvai Ildikóról, Kovács Lászlóról, Kuncze Gáborról vagy Pető Ivánról sok rosszat el lehet mondani, ami azonban tagadhatatlan: valóságos szellemi óriások voltak a mai garnitúrához képest.