téveszmék

téveszmék

"A problémák azért vannak, hogy mindet megoldjuk"

2020. május 26. - G. Nagy László

business_woman_and_man.jpg

 

Sosem hittem volna, hogy valaha ilyen témájú posztot írok majd... Sosem hittem volna, hogy valaha is amellett fogok érvelni: nem kell feltétlenül minden gondnak megoldást keresni. Sietek gyorsan leszögezni: a magam részéről szeretem elintézni, lezárni a dolgokat. Kifejezetten rosszul vagyok a szőnyeg alá söpört, fiók mélyére zárt, feltáratlan, kibeszéletlen ügyektől. Ám ez csupán az én világom. A pszichológiai kutatások egyértelműen azt igazolják, hogy egyesek számára a csendes beletörődés is nyerő boldogságstratégia lehet.

 

Több alkalommal is hivatkoztam már John Gottman amerikai kutatóra, aki határozott küldetéstudattal igyekszik a pszichológia tudományát matematikai alapokra helyezni. Csapatával az egyetemen kialakított szerelemlaborban házaspárok ezreit tanulmányozta az elmúlt évtizedek során. Kamerákkal, pulzus- és vérnyomásméréssel, verejtékérzékelőkkel, és egy sor olyan eszközzel, melyek mérhető és releváns adatot szolgáltatnak a megfigyelt alanyok fizikai reakciói kapcsán. John Gottman ma már ott tart, hogy egy negyedórás beszélgetést követően 91%-os biztonsággal el tudja dönteni, hogy az adott frigy tartós lesz-e, avagy rövidesen válással végződik. Vizsgálatai számos régi mítoszt leromboltak, többek között azt is, hogy a veszekedések teszik tönkre a házasságot, s hogy kiegyensúlyozott párkapcsolat csak egyféle forgatókönyv alapján működtethető. A valóság az, hogy a szóváltások kifejezetten elengedhetetlen kellékei a stabil és hosszútávú kapcsolatnak. Éppen a konfliktusok intenzitása jellemzi legmegbízhatóbban az adott köteléket, hogy az adott pár melyik kapcsolati mintát képviseli.

 

A hétköznapi terapeuták zöme az ELFOGADÓ modellt favorizálja. Ebben a típusú házasságban a felek figyelmesen meghallgatják egymást, s még a leghevesebb vita során is folyamatosan jelzik, hogy megértik a másik álláspontját és érzéseit. A kommunikáció magasiskolájáról van szó, melyet mindannyiunknak érdemes volna elsajátítani, azonban nem ez az egyetlen út a boldogsághoz. A párok jelentős része a LOBBANÉKONY típusba sorolható. Ők azok, akik rengeteget veszekednek, s ilyenkor nem sokat törődnek a másik meglátásival, csak tolják ezerrel. A cél a lehengerlés, a másik meggyőzése. A viták szenvedélyesek, a kibékülések látványosak, a kapcsolat pedig stabil - feltéve, hogy mindkét fél komfortosan érzi magát ebben a túlfűtött atmoszférában. (Nem titok: gyermekeim anyjával mi is ezt az utat járjuk.) Ami igazán meglepő, hogy mindezeken túl létezik egy harmadik út is, az ún. ELKERÜLŐ modell. Ebben a felállásban ritka a nézeteltérés és csendesen zajlik; többnyire jelentéktelen kérdések körül. A felek - többre értékelve a békét és a nyugalmat egyéb személyes szükségleteiknél - egymással együttműködve térnek ki a konfliktus elől. Sokszor egészen alapvető problémákat (pl. eltérő szexuális igények) is képesek kibeszéletlenül hagyni, megoldottnak tekinteni. Eljutnak ugyan odáig, hogy nincs egyetértés, de a legkevésbé sem kívánják meggyőzni egymást, avagy feltárni a nézetkülönbség érzelmi hátterét. Ahogy Gottman írja: "Ez a fajta sikeres házasság nagy pofon annak a népi bölcsességnek, mely szerint a házasság stabilitásához elengedhetetlen a dolgok megbeszélése."

 

Az elkerülő stratégiát folytató párok valóságos mesterei a szőnyeg alá söprésnek. Egybehangzóan állítják: az idő minden problémát megold, s ha nem - és tudjuk, hogy nem - számukra az sem igazán gond. Általában nyugodt, kellemes életet élnek, fenntartják a saját, személyes terüket és sokra tartják az elkülönülést. Jellemzően a szabadidős tevékenységeik is különbözőek, így adott a menekülőút mindkettőjük számára, ha épp konfliktus készülődne. Elég egyetlen viharfelhő a harmónia kéklő egén, apa máris veheti a horgászbotot és távozhat a hátsó ajtón - megúszva a nem kívánt összezördülést. Kétségkívül ennek a modellnek is megvannak a maga előnyei: a béke és a másik privát szférájának tiszteletben tartása feltétlenül idesorolható, s hitem szerint mindannyiunknak érdemes is ezekre törekedni anélkül, hogy az elkerülő stratégia egyéb vonásait magunkévá tennénk. Hiszen jól kirajzolódnak a negatívumok is: az ilyen kapcsolatok meglehetősen szenvedélymentesek, a felek könnyen magányossá válhatnak. E házasságokat a lélektani kifinomultság alacsony szintje jellemzi: a férj és a feleség joggal érezheti, hogy a másik nem is ismeri igazán. További nehézséget jelenthet, hogy az ilyen típusú pár egyáltalán nincs edzésben, s ha egyszer beüt az igazi baj, fogalmuk sem lesz, miként kell kezelni a helyzetet, a konfliktust, egymást.           

 

Akárhogy is: az elkerülő stratégia magában hordozza a hosszútávú és stabil párkapcsolat lehetőségét, feltéve persze, hogy mindkét fél ezt az utat járja. Ha csupán a férjet jellemzi a konfliktusminimalizálásra való törekvés, míg a feleség igazi tűzről pattant alkat, úgy borítékolhatóan nem a nagyharang jelzi majd a frigy végét. Ha a felvázolt mintázat ismerősnek tűnik, az egyáltalán nem a véletlen műve; nagyon is tipikus jelenség. Az érzelmek kifejezése terén a nemek közti általános különbség már kisgyerekkorban is megfigyelhető. A fiúk a játék, a kaland miatt keresik egymás társaságát, míg a lányok az egymáshoz való kapcsolódás miatt játszanak. A fiúknál a különböző érzelmek csak akadályt jelentenek, míg a lányoknál kifejezetten az érzelmek kifejezése a cél. Szocializációjuk is ezt a vonalat erősíti tovább: egy fiú sohasem sírhat, míg egy kislány szabadon megteheti. Szóval: nincs semmi meglepő abban, ha felnőttkorban a nők nagyságrendekkel ügyesebben mozognak ezen a pályán, míg a férfiak jellemzően inkább kerülnék az érzelmi csatákat. Egyik barátom, miután elvált szélsőségesen temperamentumos feleségétől, azóta is nőről nőre vándorol, egyre tudatosabban keresve a nyugalmat, a békét, az egymás csendjének tiszteletben tartását, miközben folyton valóságos amazonokkal kezd... A kapcsolati stabilitás úgy is elérhető, ha valamely fél - vagy mindkettő - képes némi változásra. Talán a leggyakoribb mondat, amit az érintett hall tőlem: tanuld meg élvezni a konfliktust! Erre többnyire csupán egy legyintés a válasz, s be kell látni: nem könnyű kibújni a saját bőrünkből. Sokkal simább az élet, ha megtalálja a zsák a foltját, mintha az ellentétek vonzzák egymást téveszmét erőltetnénk. 

 

Az elkerülő stratégiára épülő kapcsolatokra - az izzó szenvedélyesség és a valódi intimitás belső hiányán túl - komoly fenyegetést jelent a külvilág is. Pusztító lehet, ha a kívülről jövők nem ismerik fel e csendes frigyek békéjében rejlő értéket, s kéretlen világboldogításba kezdenek. Valami hasonlóról szól Ibsen ismert drámája, a Vadkacsa is, melyben Gregers, a rég nem látott barát gyökerestül felforgatja Hjalmar családjának életét. Ősrégi dilemma, hogy kívülállóként miféle felelősséggel tartozunk mások életéért. Hogy elmondjuk-e, ha tudunk valamely fél hűtlenségéről, vagy egyéb eltitkolt ballépéséről. Az ilyen ügyek mindig kínosak, s többnyire nyerő a diszkréció, egy konfliktuskerülő házaspár esetén pedig szóba sem jöhet egyéb lehetőség. Higgyük el nekik, hogy nem feltétlenül kell minden problémát kiteregetni és megoldani!

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr8015710542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

G. Nagy László 2020.05.26. 11:18:43

@belagezapista:

"A horgászós példa akkor jó, ha a nő is elmegy valahová, vagy csinál valamit, és nem pedig otthon várja az ebéddel."

Abszolút egyetértek.

Jómagam azért is szeretem az efféle szakirodalmat, mert - ahogy írom is - mindegyik modellből lehet tanulni, elcsípni valamit. Mi például gátlástalanul szekáljuk egymást, nincsenek tabutémák és korlátok, azonban azt sem mondanám, hogy állandóan egymás nyakában lihegünk. Abszolút mások a hobbijaink, rengeteg énidőt biztosítunk egymásnak.
süti beállítások módosítása