téveszmék

"Aki nem tud gyűlölni, nem képes szeretni sem"

2020. augusztus 02. - G. Nagy László

eskuvo_1.jpg

 

Amikor a címbéli frázist életemben először hallottam - kamaszfejjel, példaképemnek tekintett nagybátyámtól - már akkor is tiltakoztam ellene és zsigerből téveszmének ítéltem. Azóta több mint harminc év telt el, ám ma sem látom másként. Még akkor sem, ha egy másik példaképem pontosan ugyanezt vallja. Osho-ról van szó, akinek írásaiban rendszerint nem találok egyetlen hamis mondatot sem. Ezt az egyet kivéve.

 

Pontosan érezzük: e frázist a kontrasztokban való gondolkodás szüli. E hitvilág szerint képtelenek vagyunk élvezni a bőséget, ha sohasem éltük át a nélkülözés keserű időszakát. Szeretteink fontosságát is csupán akkor kezdjük felismerni, amikor már elveszítettük őket. Ezzel a megközelítéssel alapvetően két problémát látok. Az első, hogy a kontraszt-elmélet önmagában sem állja ki az igazság próbáját. Nem muszáj megtapasztalni a kútmélységű depressziót ahhoz, hogy lubickolhassunk a habkönnyű boldogságban. Nem kell ismernünk a vakság állapotát ahhoz, hogy értékelni tudjuk a világ ezernyi szépségét. A másik gond az, hogy az áldások és átkok; a bővelkedés és nincstelenség; az eszményi szerelem és a kínzó társtalanság ellenpólusai egészen más dimenziót képeznek, mint a szeretet-gyűlölet tengely. (Egy éhezőnek bizonyosan nagyobb ajándék egy svédasztalos vacsora, mint egy jóllakottnak. Sanszos, hogy a szerető környezetet is jobban értékeli az, aki eleddig hiányt szenvedett e téren, ám semmiképpen sem az, aki gyűlöletre volt berendezkedve. Röviden: a szükségletskálán szeretetnek nem a gyűlölet az ellentétpárja, hanem a szeretetnélküliség.) A szelídség nagy bajnokaitól - Jézustól, Gandhitól - sohasem hallottunk olyat, hogy bárkit is gyűlölnének. Az ő világukban a megvetés tárgya csakis a bűn, az indulat, az agresszió lehet.

 

Amikor egy másik ember, vagy embercsoport iránt érzünk eszelős gyűlöletet, ez az emóció számos különböző forrásból táplálkozhat.

  • FÉLELEM - A legősibb és legprimitívebb érzés, amikor úrrá lesz rajtunk az ismeretlentől való rettegés. Ha van értelme a tanulásnak, a tapasztalásnak, az idegen kultúrák felfedezésének, és általában a minket körülölelő világ megismerésének, az elsősorban a félelemtől való megszabadulás. Ha ráébredünk, hogy a szomszéd törzs valójában ártalmatlan és barátságos, a továbbiakban okafogyottá válik nyugtalanságunk, s az ebből fakadó - ez esetben teljesen alaptalan - gyűlöletünk is.
  • IRIGYSÉG - Ugyancsak ősi és végtelenül barbár mozgatórugó - ez Káin attitűdje. A kommunizmus teljes eszmevilága e motiváció köré épül - gyűlölni és elpusztítani mindenkit, aki különb nálunk. Valójában egyetlen ellenszere létezik: nagyra nőni. Anyagiakban, szellemiekben, morálisan egyaránt. Hiszen aki elégedett az életével, az sosem fogja méreggel telten, sandán és kicsinyesen méregetni a másikat.
  • VALÓS SÉRELEM - A fentiekhez képest a gyűlölet itt már valamivel megalapozottabb, hiszen konkrét esemény áll a hátterében. A paletta persze igencsak széles: a legártalmatlanabb verbális ugratástól kezdve a legbrutálisabb tettekig. Az ellenszer: muszáj olyan magasra emelnünk a lelkünket, ahová már nem érnek fel a sértések. Tényleges fizikai agresszió esetén ennél is többre lesz szükség: az önpusztító bosszúvágy egyetlen ellenszere a valódi lelki nagyságokra jellemző megbocsátás.
  • TÖMEGPSZICHÓZIS - Ez már a politika marketing terepe és szintén nem új keletű. Amióta világ a világ, azóta alkalmazzák a társadalmi vezetők - uralkodók, hadvezérek, kormányfők. Az ismert séma: felállítani egy ellenségképet, mely az össznépi gyűlölet céltáblája lehet, s e kollektív indulat lesz a "közösség" fő összetartó kovásza. (Néha az egyetlen - példának okáért amikor egy teljes ellenzéki összefogás jön létre az értékközösség legkisebb jele nélkül, csakis a közös ellenségképre építve.) Természetesen a politikai szintű gyűlölet is az előbbi részelemekből táplálkozik: félelem, irigység és személyes sérelmek adják az alapját.

 

Akárhogy is, a gyűlölet fenti iskolapéldáit látva azt mondhatjuk: aligha szolgálja bármelyik is a szeretetre való képesség kialakulását. Már csak azért sem, mert a gyűlölet sohasem a másik emberről szól, mindig önmagunkról. A bennünk megbúvó félelmekről; a kudarcainkból fakadó irigységről; a bántalmazások nyomán a lelkünkben ébredő kérlelhetetlen bosszúvágyról. Alapvető emberi küldetésünk, hogy némi érzelmi intelligenciát növesztve túllépjünk e gyermeki szinteken, ám ez csupán felnőttséget és lelki egészséget eredményez. S bár ez sem csekély eredmény - adná az Ég, hogy már itt tartson a többség! - ám a másik iránt érzett szeretetet még nem ébreszti fel automatikusan. 

 

"Aki nem tud gyűlölni, nem képes szeretni sem" - állította a papi hivatást folytató nagybátyám, s ugyanezt hirdeti Osho is. Utóbbi szerint aki nem tud gyűlölni, annak a szeretete is visszafogott, rideg és hűvös marad. Nem ritka az az érvelés sem, hogy a gyűlölet sokkal közelebb áll a szeretethez, mint a hideg közöny, hiszen az előbbi legalább valamiféle viszonyulást, kapcsolódást jelez. Mi több: aki gyűlöl, az valójában a lelke mélyén szeretni akar. Nos, ne nagyon üljünk fel az effajta tündérmeséknek! Az ilyen filozófiai mélyrepülések egyenes következménye a "szeretetből történő bántás", a "másik érdekében alkalmazott szigor", az "erkölcsös kínzás" és a hasonló nyalánkságok. A magam részéről el sem tudom képzelni, hogy a gyűlöletből bármi pozitív következhetne.

A bejegyzés trackback címe:

https://teveszmek.blog.hu/api/trackback/id/tr2816087256

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Zabalint 2020.08.02. 10:26:00

Jézus és Buddha kitalált személyek, de a leírásuk akkor is kitalált, ha esetleg mégis léteztek azok, akikről mindazt feljegyezték, amit tudunk. Nyilván nem írtak arról, ha gyűlöltek valakit, mert nem fért bele az imázsba. Bár Jézus esetében azért lehet ilyesmire következtetni.

Ami az érzelmeket illeti, valóban nincs szimmetria, ettől még nincs ember, aki ne érezne szeretetet és gyűlöletet is időnként. Annyi, hogy van akinél ezek enyhébbek, a mondás feltehetőleg azokra vonatkozik, akik nem túlzottan érzelmes emberek egyik irányba sem. Meg van aki erősen érzelmes ember, de idővel felülkerekedik az érzelmein.

szkornat 2020.08.03. 11:17:50

A szeretet szó egy nagyon tág gyűjtőfogalom, amibe mindenki azt ért bele, amit akar.

A valódi, érett szeretet olyan, mint valami felfelé lépdelés egyfajta tudatossági skálán. Nincs ellenpólusa. Te ebből a szempontból beszélsz a dologról. Ilyenkor az az alapfelállás, hogy aki szereti a másikat, az figyeli, érti és tiszteletben tartja a másik működését, illetve támogatja a másikat abban, hogy az azzá váljon, aki ő akarna lenni. Ez a szeretet annál teljesebb és tisztább, minél jobban képes valaki saját (önző) szempontjaitól elvonatkoztatni. Nem a másiknak való alárendelődésről beszélek, hanem arról, hogy ugyanannyira tartom tiszteletben önmagamat és a másikat is.

Minél alacsonyabban áll valaki ezen a tudatossági skálán, annál jobban szennyeződik a szeretete saját érdekeivel, akaratával és vágyaival. Ilyenkor a szeretett egyedre tudat alatt úgy tekint, mint egyfajta létszükségletre, ami az ő jóllétéhez hozzátartozik. Amikor a másik viselkedése egyezik az érdekeivel, nagyon pozitívnak éli meg az áramlást és szeretetnek nevezi, amikor viszont a másik véleménye vagy magatartása neki sérelmes, akkor negatív tartományba csapnak az érzelmei, és ezek fokozatainak különböző neveket ad. A gyűlölet szó azt mutatja, hogy nagyon erősen rá van utalva a másikra, aki viszont egész más alapokra helyezné az addigi kereteket. A különböző játszmák és gyötrődő emberi kapcsolatok ezekkel a pólusbillegésekkel operálnak. A gyűlölet nekem mindig feldolgozatlan belső mozgatórugókról és éretlen személyiségről mesél, ha jobban megkapargatom a felszínt.

Zabalint 2020.08.03. 13:54:08

@szkornat:
Szerintem te sem a mondásnak megfelelő módon kategorizálod be a szeretet formáit, és próbálod normatív síkra terelni azt is, ami nem tartozik oda. Szerintem az, hogy a szeretet mennyire önző és mennyire önzetlen, nem függ össze azzal, hogy mennyire tudatos. Van "zsigeri", alacsony szintű szeretet a skála egyik végén, a másik végén pedig a tudatos, de mindkettő lehet tetszőleges mértékben önző-önzetlen. Ellenben inkább a primitívebb formának van nagyobb eséllyel ellenpólusa, mivel tudatosan már jobban ügyelünk arra, hogy ne gyűlöljünk, egyszerűbb, alacsonyabb, ösztönös szinteken meg kevésbé.

szkornat 2020.08.03. 14:25:24

"Ellenben inkább a primitívebb formának van nagyobb eséllyel ellenpólusa, mivel tudatosan már jobban ügyelünk arra, hogy ne gyűlöljünk, egyszerűbb, alacsonyabb, ösztönös szinteken meg kevésbé."

Szerintem ugyanarról beszélünk, csak más szavakkal.

Zabalint 2020.08.03. 15:49:03

@szkornat:
Szerintem nem, mert nem értek egyet azzal, hogy az alacsony tudatossági szintű szeretet puszta tudat alatti szükséglet, és a helyzet változásával gyűlöletté csaphat át. Mert ez nem a tudatossági szint függvénye. Magas szinten is lehet számító a szeretet, illetve alacsony szinten sem biztos, hogy átcsap bármibe is. Én arról beszélek, hogy aki zsigeri módon tud szeretni, az zsigeri módon tud gyűlölni is, és nem ugyanarról a célszemélyről beszélek, csak ugyanazon alany lelkivilágáról.

szkornat 2020.08.03. 18:22:37

"nem értek egyet azzal, hogy az alacsony tudatossági szintű szeretet puszta tudat alatti szükséglet, és a helyzet változásával gyűlöletté csaphat át."

Ezzel én sem értek egyet, de ilyet nem is mondtam. A szeretet soha nem tudati szükséglet, de tudatosan lehet figyelni a bennünk kialakuló érzelmeket. Viszont a szeretet nyomán kialakuló jóérzést csúsztatásokkal át lehet ilyen módon fordítani, hogy szinte szükségletként vágynak rá, és (alacsony tudatosságnál) önzőbb módon rákattannak. Én a gyűlölet szempontjából közelítettem meg és neveztem játszmázásnak, ami teljesen más megközelítés, mint amit az elején állítottál. Ezért teljesen egyetértek a blogger felvetésével, hogy az igazi szeretetnek a gyűlölet soha nem lehet az ellenpólusa.

"Én arról beszélek, hogy aki zsigeri módon tud szeretni, az zsigeri módon tud gyűlölni is, és nem ugyanarról a célszemélyről beszélek, csak ugyanazon alany lelkivilágáról."

Ezzel teljesen egyetértünk, de megint nem értem, hogy ezt melyik mondatomra írtad cáfolatnak. A zsigeri szó önmagában azt jelenti, hogy ösztönösen, tudatalatti irányítással, nem megfigyelt és "ellenőrzött" módon történik ezek kivirágzása, ergo egy kevésbé tudatos, éretlenebb személyiségről beszélünk. Tehát újra visszakanyarodtunk oda, amit írtam.

Újra csak azt tudom megerősíteni, hogy ugyanarról beszélünk, csak az adott szavakat másképp használjuk.